Közvetítés a parlament üléséről!

TEGYE FEL A KEZÉT, AKI AZ ÁLLAM PÉNZÉT LOPJA!

Mi van Szíjjártókám, még hazudsz is? Vagy ennyire kínos a kérdés? Ne szégyelld magad, a társaid se teszik! És milyen büszkék rá, látod? Melletted a Jancsika is csak vigyorog. "Megint egy rakás lóvét lenyúlunk ezektől a nyomorult parasztoktól, mi meg jól megtömjük a zsebeinket!" Egy kérdésem lenne, hogy a fenébe lett egy hódmezővásárhelyi jogász/polgármesterből milliárdos?

Na erről csak egy sokak által ismert vicc jut eszembe:

- Hova bújnál, ha sikkasztanál 1,5 milliárdot?

- Természetesen a Parlamentbe, ahova a többiek!

Mi az? Te is ezt tennéd, hidd el! Van ott még elég férőhely! Csak a jó sorba kell beülnöd és akkor ott se baszogatnak többet! Nézd meg ezeket. Szépen körbe bástyázták magukat szarral úgyhogy most senki nem köpködi a tarkójukra a papírgalacsinokat, mint az általánosban! Komolyan mondom, ha előre tudom, hogy tényleg ennyire megéri tanulni... Bár... így nyugodtabban alszom, nem köpköd rám közel 10 millió ember, nem átkozzák a családomat. Igaz nincsenek milliárdjaim, de tisztességesen élek, nyugodt a lelkiismeretem... na jó ehhez hozzá tartozik az is, hogy a memóriám annyira szar, hogy egy rakás dologra nem emlékszem, hogy mikor mit tettem, mondtam, vagy ígértem... Velem ellentétben a kormány legalább megtartja amit ígért: ha pénzt ígért, hát azt is megtartja!

Szépen haladunk egy bizonyos szakadék felé. Már csak milliméterek választanak el tőle, hogy annyira átmenjünk koldusba, hogy lekörözzük még Malawit is! Aki teheti, húzzon el innen a picsába, és próbáljon meg egy élhetőbb, normálisabb életet élni egy másik országban, mert ezt már az bizonyos Isten se állítja helyre, amelyikben oly sokan még hisznek! Vagy ha van akinek elég vér van a pucájában, az indítsa már el azt a bizonyos mindent felforgató forradalmat, amire itt szükség lenne...


Egy másik csodálatos dolog: a VÉGTÖRLESZTÉS!

Nem folytam bele túlzottan a dologba, hiszen esélyem nem lett volna rá. A helyzet az, hogy annyira nem értem az egész megfogalmazását, hogy a saját kis agyammal értelmezve és szavaimmal próbálom kivesézni. Az ország cigányprímása, I. Viktor hosszas egyeztetés után megállapodott a bankokkal, hogy a devizahitelesek tartozására írt találtak. No már most. December 23-án délután mentem szolgálatba. Az asztalon ott pihent egy boríték, benne egy rakás papír telefosva -számomra értelmetlen- szavakkal. Ráadásul sietnem is kellett váltani, tehát az egészet elolvasni csak szolgálat végén volt lehetőségem. A történet a következő: el kellett volna mennem Pestre a munkáltatóm humán szolgálati irodájába (amiről természetesen egy kurva szó sem esik, hogy merre van) és ott igényelnem egy papírt, amivel mehettem volna a bankba. Nos ez mint vidékinek (ez már a beszédemen is érezhető) kapásból egy munkanapot vesz igénybe! Mégegyszer: december 23-án olvastam. Legközelebbi munkanap: december 27! Hogy ráérek vagy se, az senkit nem érdekel... Tegyük fel hogy szerencsés vagyok és pikk-pakk mennek a dolgok, egy nap alatt megtalálom az épületet, az irodát, kivárom a sort, megkapom a papírokat. Mire visszaérek a tehénszaros Kamerunba a bankom (Te kinél bankolsz?) már bezár. Egy újabb napon bemerészkedek a zsidó oroszlán szájába és próbálom igényelni az euró alapú hitelem, forint alapúra való váltását. És ilyenkor jön a cikornya a dologba, hogy mivel már 28-a van, és sok az intézendő ügy így az én esetem elbírálása 2-3 napot vesz igénybe. No, de ezek se hülyék, mert 31-én és január elsején nem dolgoznak így már ki is csúsztam a határidőből és buktam az egész partit. Röviden: a kormány (akit nem tudni ki választott meg, mert mindenki tagadja, hogy ő lett volna) megadta a lehetőséget, hogy könnyítse a terheidet. Az hogy neked nincs időd elintézni és hogy a bürokrácia útvesztőiben nem ismered ki magad és nem 10 perces dologról van szó az már a lőtéri kutyát nem érdekli!

Szolgálati anekdoták - 11. rész

Last in time...

    Talán ezt a bejegyzésemet írom a legelszorultabb szívvel és lehet, hogy ez is lesz a legkomorabb, legmélyebb... Szóval aki a szokásos csattanós poénokat várja, az üljön nyugodtan a seggén, a végére tartogatom... talán... No, de addig is kanyarodjunk vissza a címhez és derüljön ki, miért is ily "szomorkás a hangulatom máma".

   Egészen legutóbbi szolgálatomig nem akartam hinni a szóbeszédnek (mindig is ez a naiv kisfiú voltam), hogy -ahogy a Pislancs fogalmazott: a két győri, meg mi ketten a Bandival- január elsejével visszakerülünk eredeti telepállomásunkra és újra ott fogjuk felvenni a munkát. Egy évvel ezelőtt kerültünk át "kisegítés céljából" Komáromba, de a lakóhelyünkhöz közeli és optimális feljelentkezési időket könnyen magunkénak érezhettük, valamint az itteni kollektíva is rövid idő alatt megszokta a jelenlétünket. A Bandival (továbbiakban Haver) úgy fél évvel korábban kezdtünk, mint "a két győri", de már a kezdetektől éreztük és mondogattuk, hogy nekünk itt is kéne maradnunk! Sajnos a vezénylőprogram (as. Sipuplan), vagy a vezénylő nem így gondolta -a történet szempontjából nagy különbség nincs, ugyanis előbbit kezeli az utóbb nevezett. Mennünk kell, mert eladtak két fordát a fehérváriaknak, másikat meg nem szereztek helyette.

   A helyzet az, hogy amióta a komáromi fűtőház Győr alá tartozik magasról szarnak az itt szolgálatot teljesítőkre. Ahelyett, hogy vonatokat (munkát) szereznének a helyieknek, inkább csak a minimális mennyiséget adják oda, mint koloncot. Mindössze egy tehervonatos és két tili-tolatós szolgálat (utóbbit három emberrel oldja meg) és pár Bz-s kanyarból jön össze a havi kötelező, szinte nulla többlettel, míg ezalatt a vízfej fűtőház tervezettbe plusz húszakat csinál! Nem azt mondom, hogy bokáig gázoljunk a szolgálatokban és annyit legyünk a vasúton, hogy odahaza fényképet keljen kitenni a falra az ábrázatunkkal, hogy a család emlékezzen még a fizimiskánkra (amikor a győri forda kenyerét ettem biza így volt), de legyen annyival több, hogy a havi 10 óra plusz meglegyen, és ránk a Haverral itt legyen szükség, ne ott fenn! Nem sajnáltatni akarom magam, de nem kellemes vidékről bejáró munkavállalónak lenni. Egy alapesettel vázolnám a problémát: vegyünk alapul egy hajnal öt órai feljelentkezést. A szolgálatba való megjelenéshez előző este (legkésőbb a 22:53-assal) be kell utaznom Győrbe, a pihenőhelyiségben aludnom, ahol nagy az esélye annak, hogy kifogok egy horkolós, vagy ajtó-baszkodós kollégát, vagy egy, az ablak alatt randalírozó diszkópatkány brigádot. A helyzetemet tovább nehezíti, hogy a legkisebb neszre is megriadok. Tegyük fel, hogy minden optimális, 23 óra magasságában elalszom, csend van, és nyugalom, kipihenten ébredek 4:45-kor. Lesétálok a fűtőházba feljelentkezni és nekivágok kis hazánknak. Levezetek 12 órát és közel 600 kilométert minden probléma nélkül és 17 órakor szolgálatból távozom, de csak 17:31-kor indul a hazatérő vonatom, amivel 18 órára vagyok Komáromban. Tegyük fel, hogy nem kell otthonra vásárolnom és fél óra alatt hazaérek. Lefordítva: egy 12 órás szolgálat az én esetemben így válik húsz és fél órás távollétté! Ugyan ez komáromi feljelentkezéssel csak 13... és nem mindegy, hogy a saját ágyamban alszom e; hogy mennyi szabad időm marad a másodállásomra, a hobbimra és a kutyára, akiről gondoskodnom kell...

   Bár hogy is alakul -visszajövök e, vagy sem- örülök ennek az egy évnek. Jól éreztem magam, új arcokat, kollégákat, cimborákat ismertem meg és mindig jó érzéssel gondolok majd vissza a velük eltöltött időre. Szeretnék ezeken a vonalakon járni a tehénszaros, rohangálós egyes, a hátam közepére sem kívánt nyolcas és az eseményekkel teli 11-es helyett, de egyenlőre úgy tűnik nem tehetem... Búcsúzásképp kívánok minden jót, kitartást, erőt, egészséget a jövőre nézve a vicinálisokon szolgálatot teljesítő kollégáimnak! Sziasztok...

Szolgálati anekdoták - 10. rész

Vendégmunkások

   A büszke fehérvári Fűtőház a "gondos karbantartásnak" köszönhetően az utóbbi időben egyre több fekve maradást könyvelhet el magának (kivéve azt, amikor a 321-es Bz szarvast gázolt, ami leszakította a kartert) és ennek köszönhetően a kieső járműállományt más telephelyekről deportált gépekkel próbálják pótolni. Így járhatunk most a még friss főműhelyes, festékszagú kondenzcsíkot maga után húzó pécsi gyöngyszem, a Bzmot 314-gyel és a két, egykor talán szebb napokat is megélő, szentesi hulladékokkal (Bz 384 és a Bz 390).

   De menjünk sorba: a csinos 314-es ez év december elsején vizsgázott és került forgalomba. Ismét egy olyan motoron utazhatunk, ami szép, megújult, de gondok azért ennél is vannak (pl.: utastér fűtés a nulla felé redukál; a számunkra fontos Km/óra világítása egyik oldalon sem jó; ráadásul a beállított sebességalapjelet sem tartja; stb.), de a legszembetűnőbb változás a mozdonyvezetői szék. Inkább mondanám fotelnek. Kényelmes, levegősen állítható ülésmagasság, fej- és kartámasz, két fokozatú ülésfűtés... szóval tényleg nagyon modern és jó, DE! Egy rendkívül szembetűnő és mozdonyvezető szempontból nem éppen üdvös tartozék is van ezen a széken (most bizonyára a laikusok azt mondják, hogy ezeknek már semmi sem jó?), még pedig a kartámla. A helyzet az, hogy -ne legyen rá precedens-, de ha ugrani kell, mert az az agyoniskolázott kamionsofőr a sóderessel, vagy a szintén magasan képzett agráripari szakbarbár (röviden kombájnos) ott rohad le a sínen, vagy úgy gondolja, hogy "ohh, hát az a három pont még messze van", de rosszul méri fel a helyzetet és csak azért is keresztül csapat az átjárón, akkor bizony ez a kis karfa akadályozhat a menekülésben, mert elakadok benne, feszegetem és közben rohanvást elillannak a jelentős másodpercek! És ha ennyin múlik az életem, akkor kit fognak felelőssé tenni? Azt aki kitalálta, hogy az egyébként is szűkös vezetőálláson egy ilyen ülőalkalmatosság legyen? Vagy azt aki beépítette? Vagy engem -bár meghaltam-, de ha előbb ugrom akkor megmenekülök. Persze, csak itt a másodperc tört része alatt döntünk és cselekszünk...

   A másik két csodát, a tehénszaros Szentesről likvidált motorokat egyszerre tárgyalnám. A legszembetűnőbb -azon az iszonyat nagy koszon és igénytelenségen túl, ami ezeket a gépeket jellemzi-, hogy szinte teljesen "más típusokról" van szó. A kapcsolók többsége másként van bekötve, mint a normális Bz-ken. Gondolok itt arra, hogy a műszer és a veeztőállás világításai fel vannak cserélve és a tompított/távolságifény kapcsolója is fordított állásban működik. Az hogy a 384-esen a 200-as sorozatra jellemző, 24V-os kapcsoló is található, vagy hogy a 390-esen a fűtési relé ki van támasztva annak érdekében, hogy meleg legyen, mind csak szar a tortán. De amíg megy addig mi is szarunk bele...

   A jelenlegi helyzetet úgy jellemezném, hogy fenn állunk egy fordítókorongon, amit a kezelők tetszés szerint keringetnek és keresik a helyes irányt. Hogy végre mikor indulunk el a jó irányba... ?

Két év statisztikája

Csak merő kíváncsiságból megnéztem, hogy milyen statisztikai mutatókkal is bír ez a blog oldal. Meglepődtem. Nagyon is jó mutatókkal rendelkezem és ezt csak és kizárólag Neked köszönhetem, drága olvasóm! Az elmúlt két év leforgása alatt több mint 1800 oldalmegnyitást könyvelhettem el és ez a szám egyre csak nő. Ez persze ékes bizonyítéka annak, hogy érdekel Téged az, amit írok. Ennek szívből örülök és nem tudok elég hálás lenni érte. Nagyon jól esik és igyekszem a továbbiakban is akár még magasabb színvonalban hozni az eszmefuttatásaimat! Amennyiben bármi észrevétel vagy hozzászólás esetleg kritika adódik, kérlek oszd meg velem. Most pedig egy érdekességet mutatnék, még pedig azt, hogy néhányan milyen keresési szavak útján találnak rá az írásaimra. Íme:



Keresési kulcsszavak (Héten)
a medve és a nyúl szarik 7
nyuszi medve szaros 2
traxx 2
medve nyuszi szaros 1
mtz sebesség 1


Keresési kulcsszavak (Hónapban)
a medve és a nyúl szarik 7
nyuszi medve szaros 4
medve nyúl szar 3
traxx 3
eurocom traxx h0 2
jajj ajj 2
kormány festmény 2
medve nyuszi szőr szar 2
máv traxx 2
tbp graffiti 2


Keresési kulcsszavak (Minden időpont)
a medve és a nyúl szarik 7
corelosa 4
kupicablog.blogspot.com 4
nyuszi medve szaros 4
medve nyúl szar 3
szart medve 3
traxx 3
eurocom traxx h0 2
jajj ajj 2
kormány festmény 2

Meg kell állapítsam azért a medvés nyulas szar elég bizarr és beteg keresési forma, de hát nem vagyunk egyformák...

Maradok továbbra is tisztelettel:
kupica

Baldachinos ágy

   Bevallom fogalmam se volt róla, hogy mit is rejt magában ez a kifejezés. Gyerekkoromban az emeletes ágy, a fotelágy, meg a rekamié volt ismeretes számomra. Aztán ahogy elkerülhetetlenül cseperedtem egyre több ágy félével ismerkedtem meg. Aztán egyszer, mikor irodalom órára tévedtem előkerült a baldachinos ágy. Na nem úgy, hogy jött négy kerti törpe méretű asztalos és beállított egyet a tanterem közepére, hogy a tanárnő kéjesen vergődjön rajta, hanem valamelyik kötelező olvasmányban kellett volna róla olvasnom. (Na igen, akkoriban hadilábon álltam a könyvekkel. Leginkább csak cincáltam magammal az otthon melege és az iskola rideg valósága közt. Persze azért volt néhány, ami érdekelt és azokat akár kétszer is végignyálaztam -és nem azért mert jó pinák voltak benne)! Akkor, mint tudatlan nebuló elkönyveltem az egészet úgy, hogy bizonyára be van illatosítva, vagy tele van szórva rózsákkal. Szóval valami könnyed, légies tartalmat képzeltem hozzá -és valójában nem is jártam olyan messze a valóságtól! Később, mikor már éjfél után is fent lehettem pár filmben láttam ezt az ágy típust, bár akkor még mindig fingom sem volt róla, hogy ez az! Aztán mivel nem faggatott senki ennek a szónak a mögöttes vagy valóságos tartalmát illetően, ezért egészen mostanáig nem is merült fel bennem a kérdés, hogy mégis mit is jelent. Aztán jött egy internetes bejegyzés, és ismét motoszkálni kezdett bennem az a kurva kisördög, hogy mi a faszért vesz ez a majom egy ágyat, és miért nem csináltatja meg a tetőt és mi olyan rohadtul drága ebben a baldachinos fadarabban? Hirtelen túl sok lett a kérdés, de a google -szinte- mindenre tudja a választ, ezért utána jártam!

   A jó az, hogy tudom, milyen a baldachinos ágy. Viszont továbbra sem értem miért jó, ha egy rakás csipkefüggöny lóg az ágy mellett egy, maláriával fertőzött szúnyogokban szegény vidéken, mint a mienk? A két tartó oszlopot még megértem (szex közben jól jöhet kapaszkodónak), de ha eltörik akkor már komoly fegyver is lehet egy őrjöngő asszony kezében életveszélyes fenyegetést jelentve annak óvatlanul félrekurogató férfitársára nézve! Legújabb ismereteim tudatában valamit biztosan kijelenthetek: nekem sosem lesz baldachinos ágyam!

Szolgálati anekdoták - 9. rész

A betiltott fejezet

   A nap elején még fingom se volt róla, hogy vajon miről fogok írni. Arról, hogy vegyes érzésekkel telve álltam ....... (akartam is, mert már zavart az otthoni pihenés; nem is akartam, mert azért mindenütt jó, de legjobb...), vagy a ............. homoszexualitásáról, vagy arról, hogy Komáromban megint nem kapunk ......... egy frissen ........ ..........., vagy a ...... állapotáról... Már-már attól féltem, hogy ezúttal cserben hagyom az olvasóimat, de "szerencsére" jött két lelkes, bár nem túl precíz, a ....... berkekben méltán közutálatnak örvendő egyed.

   ............... érkeztünk, a meghirdetett idő előtt 2, azaz kettő perccel (betartva a ............ előírt ..........). Kisvártatva a .......... ........ tájékoztatott a fenn álló helyzetről, miszerint ..... a ....... és majd csak óra egész, vagy óra ötkor tudunk .......... Gondoltam magamban, jobb is, van időm felskiccelni pár szót az ........... a ............... és ......... Ifjú ......... addig "..... számolt". Pontban 21 órakor két ötven körüli, (nekem) nagyjából vállig érő kerti törpe osont lefelé a ......... ......... és ugrott fel a ........ "Kopp-kopp" -mondta az ajtó. "Mi a fasz...?" -gondoltam én. A következő pillanatban az ajtót egy szemüveges, kopaszodó stöpszli tépte fel, majd kiáltotta bele az éjszakába, hogy "......"! (Gyengébbek kedvéért: ez a .............. ....... rövidítése. Tetszés szerinti gúnyneveik: ..., .......). Na, mondok már csak ezek hiányoztak! Az első alighogy beért már tolult utána a második, de az köszönés közben már ...... is az ....... a .......! "Fújja meg!" -mondta ő. "Ha megfújom, akkor a többieket mivel ............ meg?" -gondoltam én. Addig a másik a ............... fixírozta, hogy ugyan árulja már el, hogy mit keres a ............, de tanult ........ rutinosan kivágta magát, hogy csak a ............. készítette el addig, míg várakoztunk -ami nagyrészt igaz is volt. A második mondatban már fenyegetően a .......... ...... kérte, de a ....... törpe hamar leharsogta egy "Előbb ...... .......!" csatakiáltással. (Nem tudom ezeknek ez a mániájuk, vagy erre gerjednek be?)... Hamar ..... egyet ő is, majd átnyújtotta a kért ...... A fenyegetős még "agresszívebbé vált" mikor látta, hogy a delikvens ....... már rég ki vannak töltve és így ő nem tudja a szükséges bejegyzést megtenni. Mikor kicsit elcsitultak, a ....... érdeklődött nálam a ... állapotát illetően. Mondok van némi hiányosság (itt egy pillanatra elgondolkodtam, hogy ha azt akarom, hogy elhúzzák a belüket mindenféle komplikációk nélkül, akkor a kevesebb néha több alapon elhintek valami jelentéktelenséget, majd nyugodt szívvel könnyes búcsút veszünk egymástól, így benyögtem neki) a .......... terén és gyenge az ....... ...... Erre ő: "...... .......?"   "Hohó pajtás, na most már tudom ki vagy! A te fajtádat lehet a legkönnyebben megvezetni, mert fingod sincs a ........! A kedves nejed, vagy a lányod szépen terpesztett valami fejesnél, hogy meglegyen a hiányzó pár év a nyugdíjadhoz, aztán most meg kiküldtek egy szaros ........., Te ormótlan fasz -amire hat órán át képeztek ki-, hogy a bozótból előugorva lecsaphass a gyanútlan ..........! Te tetű!" -gondoltam én. Mondok neki, nem ez .......... (egyébként az oldalára is fel van ......., elég jól látható betűmérettel). "Ahh... akkor a ..... a ......., ugye?" Mondok igen -" és .......... dobunk a tűzre szenet" tettem hozzá gondolatban. Sajnos hihetetlen magas szintű szakmai eszmecserénket a közben megérkező ............ zavarta meg, aminek láttán a két törpe szinte pánik szerűen hagyta el a .........., mintha valamely ....... ülne rajta. 

   Még most is kissé értetlenül állok az eset előtt. Ugyan is sem a ............ és ............, sem ................, sem semmilyen más ............, ...... nem kértek el tőlem. Nem volt látás, hallás, ... vagy prosztata vizsgálat, ......... ............. Semmi. Egyetlen dolog érdekelte csak őket: a ............ Gondoltam is magamban "Jöttetek volna pár nappal korábban! Igaz nem ......., de ha akkor az orrom alá dugja azt a ketyerét olyan skálát trombitálok a műanyag készülékbe, hogy még a kijelzőt is cserélni kellene, hogy kiférjenek a karakterek!"

Dec-ember-telenségek

   A sokak által közutálatnak örvendő hőmérséklet, az időnként csontig hatoló hideg időszakát éljük. Már amennyire hagynak:
- Kaptam egy fülest, miszerint egyik írásommal megszegtem egy szabályt, vagy utasítási pontot és ez valakinek nagyon szemet szúrt. Valami kis gerinctelen féreg, egy szarházi spion ahelyett, hogy nekem szólt volna, hogy "figyi, ezt talán nem kéne, vedd le, vagy írd át", ehelyett szaladt a legelső hatalommal bíró "főnökhöz" és bejelentett! Nap, mint nap emberek ezrei szegnek meg efféléket (vagy ennél jóval nagyobbakat) és velük mégsem történik semmi. Én meg vagyok akkora hülye, hogy a gondolataimat megosztom az ismerőseimmel. A szólásszabadság minden embert (minőségénél fogva) egyenlően megillet, amelyet mindenekelőtt az államnak, mint erőszak-szervezetnek kell tiszteletben tartania. A vállalat amelyiknél alkalmazásban vagyok, mind a kettőbe beletartozik (már komolyan mondom, ezt sem merem leírni, hogy melyiknél, nehogy ezért is felfüggesztéssel fenyegessenek meg). Állam, mert olyan törvényeket és szabályokat hoz, alkalmaz és próbál ráerőszakolni a dolgozóira, amelyek több ízben is sértik a hatályban lévő magyar állam által (de)generált paragrafusokat. És mivel mindegyik hatalmi pártnak érdekeltsége van ebben a cégben ezért minden úgy jó ahogy van: minden vezető jó, a munkáját megfelelően végzi és semmi, a BTK értelmében büntetendő cselekmény nem történik... Minden esetre azt a bizonyos írásomat újra meg fogom jelentetni, de most úgy, hogy az a mindenható vállalatnak is tessék, erősen cenzúrázva! Ezúttal nem a poénjaimon nevet majd a publikum, hanem azon, hogy milyen az, amikor majd azt mondok, amit szabad!
- Kell firtatnom az aktuális hazai politikai helyzetet? (Kit érdekel a külföld? Azok is szarnak ránk!) Mindenki tudja, hogy jelenleg ami ebben az országnak nevezett káoszban folyik nem jó, de mégsem tesz senki semmit! Miért? Akkor csak én látom azt, hogy szügyig állunk a szarban? Vagy már annyira megszoktuk a tespedt seggszagot és a minket ellepő fekáliát, hogy már mindegy, ha még több vesz körbe? Hol vannak ilyenkor a hős hazafiak, az egyenruhákban masírozó (félkatonai) szervezetek? Miért csak azon siránkoznak, hogy nem engedik őket egy csoportba gyülekezni? Hol vannak akkor a címeres mellényeikkel, amikor tüntetésről van szó, miért nem állnak a tüntetők mellé? MIÉRT NEM CSINÁL MÁR VÉGRE VALAKI FORRADALMAT! Meddig kell még tűrni ezt a bizonytalan, egyre nehezebben viselhető életvitelt? És meglepődünk azon, hogy a fél ország külföldre menekül, mint a patkányok a süllyedő hajóról? Egyre több embertől hallom, hogy ez és ez az ismerőse külföldre vándorolt. Ha tehetném, ha nem lennének idehaza kötelezettségeim akkor már én is mennék! Ezeknek dolgozni? Ugyan! Hazaáruló lennék? Akkor azon egykori gárda tagok is azok, akik ma az Államokban dolgoznak? Bár lassan már ott is létrehozhatnának egy Magyarországot, mert annyian mentek már ki...
   Ma reggel, mikor kinéztem az ablakomon az alábbi kép fogadott:
Ködös, borongós idő vegyülve valami csapadékkal. A balkáni gerlék összecsavart zokni méretűvé gombolyodva egymás mellett gubbasztanak a Tanácsháza kúpcserepein (el is neveztem Tubesnek). Láthatóan befagy a seggük. Most ez inspirálta ezt az írásomat, ugyanis előbb utóbb annyira átmegyünk koldusba, hogy a miénk is befog. Hidd el: a pad nincs olyan magasan a föld felett!

Volt egyszer egy Tömöri-féle Traxx-rajzpályázat

2011.10.31-én sokak által ismert kollégánknak, Lafaty-Tömöri Gergelynek támadt egy ötlete, miszerint egy adott mozdonyt, nevezetesen az Eurocom Traxxának oldalnézeti képét kellett új köntösbe bújtatni. A pályázatra a facebook tagok adhatták le műveiket, melyeket aztán a lelkes publikum az oldalon ismert "tetszik"-kel értékelt. A verseny tétje egy karton sör, vagy hasonló értékű csoki. A leleményesebbek és a szomjasabbak kaptak az alkalmon és rögvest munkához láttak. Az eredményt és a képeket a neves esemény tiszteletére most itt is közzé teszem címükkel és a készítők neveivel! Íme: 

Herczeg Bálint - Randy Rhoads Emléktraxx (11.hely, 3 szavazat)

Sopronfalvi Zoltán - Eurocom Traxx (10.hely, 4 szavazat - eredeti kép)

Dankó Balázs - MTZ Traxx (10.hely, 4 szavazat)

Ferencz Márk - GySEV Traxx (10.hely, 4 szavazat)

Herczeg Bálint - VeszTraxx (10.hely, 4 szavazat)

Tömöri Gergely - Graffiti Traxx (9.hely, 5 szavazat)

Dankó Balázs - Turné Traxx (9.hely, 5 szavazat)

Ferencz Márk - Soproni Traxx (9.hely, 5 szavazat)

Trekács Károly - Werbelock (9.hely, 5 szavazat)

Dankó Balázs - Traxx in Traxx in Traxx (8.hely, 6 szavazat)

Dankó Balázs - Csokifudzsi Traxx (8.hely, 6 szavazat)

Horváth Balázs - Pöttyös az igazi Traxx (8.hely, 6 szavazat)

Dankó Balázs - Facebook Traxx (7.hely, 7 szavazat)

Ferencz László - Győr Traxx (7.hely, 7 szavazat)

Horváth Balázs - Matyó Traxx (7.hely, 7 szavazat)

Dankó Balázs - Tesco Traxx (6.hely, 9 szavazat)

Trekács Károly - Drink Cargo (6.hely, 9 szavazat)

Trekács Károly - OLÁHCOM (6.hely, 9 szavazat)

Dankó Balázs - Jack Traxx (5.hely, 10 szavazat)

Horváth Balázs - Tömöri and Friends (4.hely, 11 szavazat)

Trekács Károly - H-UNICUM (3.hely, 12 szavazat)

Horváth Balázs - Jäger Traxx (2.hely, 23 szavazat)

Dankó Balázs - Romabook Traxx (1.hely, 28 szavazat)

Szolgálati anekdoták - 8. rész

A cím akár lehetne "Szolgálati anekdoták - 7.1" is, hiszen az esti szolgálatomban ismét a legfrissebb és legcsinosabb fehérvári Bzmotorossal volt szerencsém dolgozni. Bár azért nem nevezném 100%-ig szerencsének...
   A fűtőházba érkezésemkor "Csinoska" a szín alatt pihent az "Élüzem"-mel szemben. (Valamikor lehet, hogy élüzem volt, de most egy rakás Élmunkás terpeszkedik benne). Mikor felszálltam rá, még most is az az émelyítő festék szaga volt, mint legutóbb. Az a fajta hűvös is megtelepedett már rajta, amiről nyáron álmodoznak az emberek. Az üzemnapl(op)ó tanúsága szerint semmi érdemi változás nem következett be a gép életében, viszont az állapota ahogy kell romlott: az utastér fűtése -ahol a megfáradt dolgozó szunyálni tér- gyenge, egyesek szerint nagyon -szerintem egyenlő a nullával; a hőntartó berendezés pedig füstöl. Mondok, persze-persze, megint csak nagyzolnak. Megnézem én azt magamnak! Kimentem a klozet melletti kapcsolószekrényhez, akku fel, motor indít, hőntartó kapcsoló elfordít, klikk -mondja a kapcsoló. Mondok, nem is füstöl e...ehhee...öhh.. khhhrhhhmm... mi a... ahhhááhhhh... öööhhhhh... pár másodperccel később, mint ahogy a nagy filmekben és klipekben lenni szokott léptem elő a füstből. A fenyegető nézésemet is előszedtem a jelenethez, majd körül belül egy jó percig próbáltam magamhoz térni -közben néztem, hogy burkolózik kellemetlen füstgomolyagba a fél fűtőház. Miután valamelyest kitisztult a tüdőm visszatértem a motorra, kitapogattam a kapcsolószekrényt -nyitva felejtettem a feljáróajtót és a vezetőállás nyílászáróit így hát a füst egy része megtelepedett azon a kis helyen (legalább elnyomta a festékszagot)- majd klikk. Még egy darabig ontotta magából a halált hozó szmogot, de aztán szép lassan lecsitultak a kedélyei...
   A másik érdekessége a gépnek, hogy akárhogy is igyekeztem a hűtővizet 70 fokig emelni -út közben a jegyvizsgálómmal elindíttattam a hőntartót, mondván most úgy se szívja be a gáz senki (utas egy darab nem volt)- az utastérben továbbra sem emelkedett a kellemes közelébe a hőmérséklet, így a szűkös módszert választva megágyaztam a vezetőálláson... Egen, azt elég szűkösre tervezték a csehszlovák elvtársak úgyhogy lapjával próbáltam valamelyest pihenni, több-kevesebb sikerrel... Bárhogy is nézzük, hogy jó, felújított meg minden, de attól még az alapvető hibáit miért nem lehetne kiküszöbölni? Miért kell még hónapokig kisebb-nagyobb problémákkal futnia egy friss vizsgás gépnek?

Tescos sztori

   Napi szolgálatom végén kollégám, M. Bandi, alias Haver feldobta az ötletet, hogy dobjunk be egy sört. Az Imre kocsma zárva, az Ignác kisboltja zárva, csak a Szeszkó maradt, de mivel sietett haza így a rendelkezésemre álló 20 percet kevésnek érzékeltem, ezért elhalasztottuk a doboz nyugtató bevitelét (reszkessenek az otthoniak!). Mint aki tudta, hogy tele lesz az egész nyomorult kóceráj...
   Alapvetően frusztrál a tömeg. A kritikus, persze... Már gyermekkorom óta irtóztam tőle, hogy olyan helyre keljen mennem, ahol sok ember van. Akkoriban a Lengyel piacra jártunk minden szombat délelőtt. A fóbiám azóta is meg van, csak igyekszem elfojtani (mint sok minden mást...)! Szóval ahogy beléptem a bevásárlás eme szentélyébe rögtön szembe tűnt, hogy nincs kosár! Na már most ez két dolgot jelenthet:
- vagy lusták az éhbérért güriző áruházi dolgozók
- vagy olyan sokan vannak, hogy nincs szabad kosár
Sajnos utóbbit fogtam ki. Ha hiszed, ha nem úgy kellett félretaszítanom két öregasszonyt, egy gülüszemü apukát a fattyaival és egy feszülős farmerban toporgó, zsömleszájú luvnyát csak hogy egyetlen koszos kosárhoz jussak a huszadik kasszánál. Miután ezzel megvoltam, illedelmesen (és mélyen elmorzsolt verbális anyázás közepette) bevettem a célirányt: felkutattam az otthonra szükséges tápanyagokat (tej, kolbász, zsömle, csoki, SÖR és a kutyának valami darált patkány). Egy darabig nem is volt gond -kb a kolbászig-, de aztán elkezdett frusztrálni, hogy qrvára sokan vannak. A figyelmetlen öregasszony és a brancsa richtig akkor tolja be eléd a kocsit, amikor még úgy érzed át tudnál surranni előtte, de NEM! Csak azért is rácáfol és teljes erővel tolja rá a lábadra a kocsit... Aztán jönnek a rohangáló gyerekek. Mert a Tesco játszótér. Legközelebb én is beülök az egyik hűtőbe szánkózni, vagy ész nélkül rohangálok majd a sorok között míg nem egy rendkívül exclusive külsejű csaj mellei közé nem csapódom. Ha nem tartom a kosarat magam előtt a kis porba fingó ebenézer tuti lefejeli a heréimet, de így a kosár valamelyest tompította a becsapódást... Minden sorban a kocsik keresztbe-kasba forgatva, hogy még véletlenül se juss el a célodig. Ha óvatosan arrébb lökdösöl egyet-egyet, akkor meg gyilkos tekintetek követnek a kijáratig! Fél úton jártam, amikor kezdett rám törni a pánik. Lassan ott tartottam, hogy földhöz vágom a kosarat, pofán csapom a hozzám legközelebb állót és elhagyom az épületet, de igyekeztem úrrá lenni magamon. Mikor nagy nehezen eljutottam egy olyan kasszához, ahol egy dekoratív pénztáros hölgy húzogatta a... (nem, sajnos nem azt...) ... beálltam és vártam a sorom. Egyszer csak egy figura oda áll az előttem álló hölgyszerűség mellé, hogy "ideállok hozzád, jó?" Nem, nem jó baszd meg! Húzz innen a faszba! A sor vége valahol mögöttem a déli sarkon túl van! ... 
   Sorra kerültem, fizettem -egyre többet ugyan azért-, összecsomagoltam a motyómat, majd indultam kifelé. Általában szoktak állni aranyos, dekoratív kis hosztesz lányok egy karton pult mögött. Most volt belőlük vagy négy is -gondolom számoltak a csúcsforgalommal. Amikor közelebb értem, kezemben a megrakott szatyorral, láttam, hogy az egyikük kiszúrt. Bizonyára mindenki járt már úgy, hogy egyszer csak, hipi-hopi odaugrik eléd egy bájosan mosolygó tündér és nem a saját tarifáját mondja, hanem hogy mit szeretne rád tukmálni! Nos ez a tündérke is hasonlóan széles mosollyal odalibegett elém és belekezdett a monológjába:
- Szia! Szeretném figyelmedbe ajánlani a...
- Szia! Szerinted nekem most tényleg erre van szükségem?
A választ meg sem várva faképnél hagytam. Tudom, aljas és BUNKÓ vagyok, de abban a pillanatban legkevésbé vágytam arra, hogy mit akar. Egyet szerettem volna, de azt már a belépésem óta: minél hamarabb kijutni ebből a tömegnyomorból...

Szolgálati anekdoták - 7. rész

Bzmot 191

   2011.11.09/10 napi szolgálatom a kollégák közt a "rövid kisbéri alvós" néven elhíresült forda volt. A fűtőház előtt fogadott az estére szánt motorom. Először az tűnt fel, hogy fényes az eleje. Mondok ez a 354-es lehet, mert annak van átfényezve a B oldala, de aztán a döbbenet ült ki az arcomra, amikor a teljesen friss főműhelyből szabadult tyúkól pályaszámát megláttam: a Bz 191. Egészen pontosan 10.27-én. Az oldalán még érezhető a selyemfényezés kellemes tapintása, az ütközőin még csak épphogy kis pacaként éktelenkedik egy kis ütközőzsír és az egész járművet enyhe festékszag lengi körül. Fellépve rég nem látott kép fogadja a betérő dolgozót és utazót egyaránt: tisztaság! Úgy tűnik, hogy az egészet most építették volna, de ugyanakkor a "szakértő szemek" tudják, mi rejtezik a csinos külcsín alatt: itt-ott kivágtak néhány rozsdás részt, az elhasználódott alkatrészeket kicserélték és az egészet lelocsolták pár liter cukormázzal. Ami persze tényleg úgy hat, hogy szép... kb. mint a celofánba csomagolt cukrozott takony! A járműjavítókból kikerülő masinák legfőbb tulajdonsága -legalábbis Magyarországon- hogy nincs kész! Ha nagyon szőrszálhasogatóan akarnánk vizsgálni a dolgot az átvételnél, akkor bizony -mint már sok más gép- ez sem került volna ki a forgalomba. Viszont ezekben a szűkös időkben, mikor a "krónikus Bz hiány" nevű betegség sanyargatja a személyszállítást, nem nagyon lehet válogatni.
   Mozdonyvezető szempontból egy friss Bz legnagyobb hátulütője, hogy az utastérben minden ülés le van rögzítve. Ez azért akkora probléma, ugyanis az "A" vég felőli széksor klozethez közelebb eső ülése alatt helyezkedik el a hűtővízkörhöz tartozó tartály, amin keresztül "Vízhiány" esetén a hiányzó készletet lehet pótolni. Persze csak akkor, ha a zárósapkát le tudod szedni. Elég jól rá szokták szorítani, az esetleges szivárgások elkerülése érdekében (ahelyett, hogy a tömítőgyűrűt kicserélnék). Na most ehhez célszerszámra van szükség, ha a dolgozó nem elég erős. (Két évvel ezelőtt jártam így, mikor -ha jól emlékszem- a 203-as Bz volt friss fővizsgás. Bakonyszentlászlón szálltam fel a lezárt gépre és hát az a bizonyos sárga lámpa jelezte, hogy a motornak biza hiánya van. Csavarhúzóval és kalapáccsal sikerült a kupakot engedelmességre bírnom...). Nos, ha már itt tartunk sajnos a szerszámos szekrényben csak pár darab biztosítékot, védősisakot, pályatelefont és EÜ dobozt lelhettem. Mondok: 10.27-én jött ki a gép és már csak helye van meg a fogónak, a csavarhúzónak és a kalapácsnak... Szerencsére mikor drága vezénylőnk Csocsesz (alias Sipuplan) kitalálta, hogy nekem már pedig Bz-n kell járnom, kaptam egy jó tanácsot: mindig legyen nálad 10-es, 13-as villáskulcs, meg csavarhúzó! A hatósági vizsga óta a táskám tartalmát képezi egy racsnis kombinált készlet, aminek segítségével ezt a problémát kipipálhattam (jó párszor már igénybe kellett vennem). Szóval drága jó utazótársam segítségével még a fűtőház területén nekiálltam fekhelyet előkészíteni. Ez a második oka, hogy gond, ha minden ülés le van rögzítve. Vasutas berkekben mindenki tudja -és most már aki ezt elolvassa az is- hogy amelyik ülő felület rögzítetlen, azt alvásra szokták használni. Nos amíg ezzel bíbelődtem - három-három csavar az ülésenként, alul-, mélyen szívtam magamba a festékszagot. Nem vicc: émelyegtem, amikor végeztem. 
   Ahogy telt múlt az idő, eljött a kijárás és szép lassan az indulás ideje is. A köd pedig egyre lejjebb ereszkedett fehér fátyolt borítva az állomásra és az ott tartózkodókra, a városra, a környékre, a megyére... szóval akármerre mentünk mindenhol tökig érő köd fogadott... fogadott? Ott volt mindenütt. Nem láttunk messzebb 20 méternél. Természetesen nem csak ez a kellemetlen tényező nehezítette a haladást. November van -nem mondanám, de tényleg. A fákról lehulló falevelek egy utolsót még pihennek a sínszálakon és egy kis nyálkás nedvet hátrahagyva, s egy kis vízzel keveredve teszik korcsolyapályává azt. Ilyen körülmények között nem csak a fékezés izgalmasabb, de még az indulás is. Nos hálótársam, Bz 191 ereje teljében van és még 70-75 km/h-ás sebességnél is képes volt elpörgetni a kerekeit. Mindezek ellenére -papíron- menetrend szerint érkeztünk meg Kisbérre. Fekhely elkészít, lámpa elolt, ébresztő beállít. Nagyjából 23:45 körül már vízszintesben voltam. Viszont nem rohadt le rólam a gatya a melegtől. 0:18kor megébredtem. Kimentem felkapcsoltam a hőntartót, hogy legalább 70 fok körül legyen a hűtővíz. Akkor jó idő szok lenni -ha minden üzemszerűen működik! Nem így volt. 0:52-kor ismét felriadtam. Úgy éreztem, hogy már milyen sokat aludtam. Van vagy hajnali 3. Nem így volt. Aztán megébredtem 2:18-kor, mert leállt a fűtőmotor. Általában folyamatosan menni szokott. Most nem így volt. Majd 3:06-kor és 3:41-kor is kipattantak a szemeim, de aztán úgy döntöttem nem fetrengek tovább. Az üzemi naplóba tettem egy újabb bejegyzést: az utastér fűtése gyenge! Kissé előrébb lapozva azért nem csak nekem akadtak gondjaim a fővizsgás csodával... Mivel a 4:20-as indulásig elég sok volt hátra kezembe vettem az aktuális olvasmányomat: Én, Ozzy. (Ajánlom mindenkinek)! Pár oldallal később elindultunk Fehérvárra. A látvány semmit nem változott: ugyan az a takony és köd. Na és persze a korcsolyapálya! Viszont csak visszafelé, Csókakő előtt akadt problémám: Bodajk felől, körülbelül 65 km/h-ás sebesség haladtunk, mikor is visszavettem a vonóerőt és hagytam, hogy motorfékkel lassuljunk. (Ilyen időjárási és tapadási körülmények között érdemes hosszabb fékutat választani). Jóval a megálló előtt belekezdtem a fékezésbe. Nagyjából fél báros fékhenger nyomásnál -amikor a féktuskó elkezdi simogatni az abroncs futófelületét- a gép váratlanul elhalkult és meglendült -elég kellemetlen érzés, pláne, ha meg akarsz állni. Gyakorlatilag megcsúsztunk. Ahogy azt annak idején idősebb kollégáimtól tanultam és saját tapasztalataimat bevetve próbáltam a helyzetet menteni és a járművet megállásra kényszeríteni a futófelület meglaposítása nélkül -laposodásnak nevezzük azt amikor a kerekek nem teljesen kerekek és egyenletesen kopogó hangot ad! Sajnos nem jött össze. Így hát ezzel a kellemetlen zakatolással és az ennek köszönhető lelkiismeret furdalással közlekedtünk Komáromig.

Menni, vagy nem menni?

   2011.11.09. Friss információk szerint a mai napon újra emelkedik 3 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. Az emeléssel a benzin átlagára 397-398 forintra nőtt, míg a gázolajé 422 forint lett. Kérdem én: meddig emelik még? Meddig tűrjük ezt még? ... de inkább menjünk egy kicsit vissza az időbe:
   1990.10.25. Az Antall-kormány 65%-os benzinár emelést jelentett be. (Akinek esetleg nem rémlene Antall József, azoknak elmesélem, hogy volt pofája akkor meghalni, amikor a Kacsamesék ment a tévében)! Erre több ezer taxis a vízfejű fővárosban és az ország több pontján is blokádokkal bénították a közlekedést. Elég vérmes volt a helyzet, ugyanis javarészt senkit nem engedtek át a blokádon kivéve a sürgős eseteket (mentők, tűzoltók, kivonuló szovjetek...) A tüntetés miatt nem jártak a buszok és alapvető élelmiszerekért, mint a kenyér 4-5 órákat álltak sorba az emberek. Annyira feszülté vált a helyzet, hogy a kormány a hadsereg bevetését fontolgatta ám Göncz Árpi bácsi, mint a hadsereg főparancsnoka erre nem adott engedélyt. Majd aztán három napnyi tüntetés és egyeztetés után olyan megállapodás született, amely mind két fél számára elfogadhatóvá vált, így a híres "Taxisblokád" véget ért. Amint lehetett az ellenzékben lévő Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor a háromnapos válság után a parlamentben elmondott beszédében úgy fogalmazott: hazudott a kormány, mivel még a bejelentés előtt is tagadta, hogy áremelésre készül.
   Akkor most nem ez történik? Nem arról papolt éveken át a cigány prímás, hogy ha hatalomra kerülnek nem lesz áremelés, bércsökkentés, csak munkahelyteremtés és anyagi jó lét? Meddig tűri még a nép ezt? Mikor mer végre fellázadni az ország a vezetői ellen? Mikor rázzuk le magunkról ezt a sanyarúságot? Ha megválasztottuk, meg is szabadulhatunk tőlük! Hahó, fel kéne ébredni!!!!

Zenészkedésem története - 1.rész

    Az alap gondolat, hogy zenéléssel foglalkozzam, hát... mit is mondjak... nem gyerekkorom óta él bennem. Egészen a kétezres évek elejéig sok közöm nem volt az egészhez, majd aztán mikor a két régi cimbora újra egy osztályba került a komáromi Jókai gimiben -Molnár "Rohattt" Milán a másik- egyre fontosabbá és életcéllá fejlődött át az egész. A két naiv, éretlen kamasz fejéből pattant ki, hogy a Nirvana és a Metallica mezsgyéin lépkedve létrehozzák saját, világhírnévre áhítozó zenekarukat! A koncepciónk az volt, hogy jó kis ütős kemény rock muzsikát fain magyar alternatívabb szöveggel -mondom naivak voltunk. Rohatttnak ugyan volt némi zenei alapképzettsége, hiszen éveket húzott le Dóra néni zongoraóráin, de nekem fingom se volt az egészről. Mivel a szüleim nem dagadtak a lóvétól -többek közt ezért sem tanulhattam tovább (másrészt eléggé leszartam a sulit... inkább csak evickéltem és próbáltam túlélni)- ezért sokáig nem történt semmi, ami az okításomat, vagy egy esetleges hangszer megvásárlását eredményezte volna. Megszereztem ugyan a nagyok hanganyagait -amik eleinte a Metallica, a Nirvana, System of a Down, Korn, Tankcspda és még néhány hazai előadót jelentett- de attól még senki nem válik zenét művelővé. Ha jól emlékszem nem is említettem meg otthon, hogy mit is szeretnék... 2006 tavaszán vettem meg első hangszeremet egy Fender elektro-akusztikust. A dolog érdekessége, hogy mi a Rohatttal a gimiben már kijelöltük, hogy ki milyen pozíciót tölt be a leendő felállásban. Szent meggyőződése volt, hogy nekem basszeros fejem van (pedig már akkor is szólógitáros akartam lenni). Az első fogásokat Ő mutatta meg. Ekkortájt sikerült magunk mellé szegődtetni a celldömölki illetőségű, tehetséges gitárost és nem tehetségtelenebb dobos öccsét (Őri "Igor" Szabit és a Tomit). Az egész úgy alakult, hogy a "tesómmal", a Trekács Karesszel szerveztünk egy garázsbulit (,,Nekem van krumplim!" ,,Nekem hagymám!" ,,Nekem meg étvágyam!"), ahol végül is elhatároztuk, hogy összehozunk egy bandát. Megbeszéltük, hogy melyik négy számot kell megtanulni egy -ha jól emlékszem nyári- alkalmas időpontra. Igor a Rohattt szegedi ismerőse volt és együtt is laktak egy ideig. Felnéztünk a srácra, hiszen piszkosul nagy tehetség volt (hallás alapján tanulta meg a számokat hibátlanul és olyan darabokat írt, amiktől lementünk hídba), de ugyan akkor nagyon érzékeny is. Nem sokkal ez után vettem meg életem első basszusgitárját egy négyhúros LTD-t. Bécsbe mentünk ki a Music Produktivba. Csak tátogtunk az ámulattól, mint hal a szatyorban. A falakon ott pihentek álmaink netovábbjai: Fender Sztratók, Gibson LP-k és még sok más, amiket akkor még nem ismertünk, de csak ezekre emlékszem. Nem azok tirpák paraszt bunkók voltak az eladók, mint idehaza a legtöbb helyen, hogy "nem nyúlhatsz hozzá, mert újra be kell hangolni és maszatos lesz, letöröm a kezed", hanem kérdés nélkül azt vettél le a falról amit akartál. Ekkor játszottam életemben először egy Gibson Les Paulon... ahh... az olyan volt akkor, mint nimfomán nőnek a legjobb szeretkezés -sosem felejtem el. Nem úgy választottam hangszert, mint manapság, hogy megnézem milyen a fája, az elektronikája, a kora, márkája, hanem csak az számított -mint azoknál a nőknél, akiktől hosszútávon akartam valamit- hogy legyen benne egy olyan bizonyos + ami megragad! És ilyen volt az első bőgőm (aztán a második is, de arról majd később). 500 eurót fizettem érte és anyáméknak azt hazudtam, hogy erősítőt is vettem, ami persze nem volt igaz. Rá következő hónapban a tehénszaros Pesten szereztem be a Mamut zenekar gitárosának boltjában egy 60W-os Warwick kombót. A fedősztori az volt, hogy a Rohatttéknál van letéve... Eleinte csak híresebb számokat próbáltunk megtanulni, olyanokat, mint a Deep Purple >Smoke on the water<, a Pink Floyd >Another brick on the wall<, a Nirvana >Smells like teen spirit< és a >Come as you are<, vagy a Metallica >Enter sandman< és a >Nothing else matters<, amikhez aztán a Rohattt írt magyar szövegeket! Nem mutatta meg senki, hogyan kell jól lefogni a húrt, vagy mit is kell játszanom. Egy lapra ki volt nyomtatva négy vonal, a bundok számai, meg a ritmika, aztán csókolom. A számokat meg úgyis ismertem, rongyosra hallgattam mindet. Sajnos a próbákat túlságosan ritkán tudtuk összehozni (leginkább csak iskolai szünetekben Bábolnán, vagy Celldömölkön), ezért ennek a felállásnak nagy jövőt még a szűk ismeretség sem jósolt. Viszont az azóta elég közismert "CORELOSA" név már ekkor megszületett. Úgy keletkezett, mint az Igor legtöbb fájl, vagy felhasználó neve: rátenyerelt a klaviatúrára és ez jött ki. Egy évvel az alakulás után megpróbálkoztunk a jó öreg >Master of puppets< és az Iron Maiden >Fear of the dark< kettőssel, elég kis sikerrel. Szerintem nem mondok hülyeséget, hogy a legkutyaütőbb brigád voltunk akkor, akit a hátán elviselt a föld!
   Egy évvel a zenekar megalakulása és első hivatalos koncertje után egy hónappal (napra pontosan 2007. szeptember 21-én), munkában megfáradt állapotban sétáltam haza fele, mikor is egy rendkívül sátánista külsejű dobos-ivadék, Spankovics "Spankó" Tamás szaladt utánam a híres molaji parkban. Megkérdezte van e valahol egy bolt, vagy valami kajálda, mert éhes. Voltam oly szíves és elirányítottam a rokonlelket, majd bandukoltunk tovább, míg ki nem derült, hogy az ő bandája épp basszerost keres. Kaptam az alkalmon és mit sem sejtve beleegyeztem egy közös jamelésbe. Pár órával később megérkezett egy hippi külsejű, szólógitáros (Létai Balázs) és pár perccel később egy még szakadtabb, rendkívül antipatikus gitáros egy elcseszett raklap Gibsonnal (Kukor "Kukuc" Tamás). Mivel mind a négyen ismertük Pink Floyd-tól az >Another brick in wall<-t, ezzel próbálkoztunk és mivel úgy éreztük, hogy ez közösen menni fog, bevettek a bandába és így jött létre a "TB Szekció". Az egész blues alapokra épülő zenekarnak aztán előbb a Spankó majd a Bali kiválása vetett véget. Majd fél évvel később a Létai -miután kijött az elvonóról- újra össze akarta hozni a bandát, ám lelkesedése pár AC/DC-s próbálkozás után alább hagyott, majd összepakolt és ismét lelépett. -Én már akkor is ámulva bámultam a játékát, mert még nagyobb tehetség, mint az Igor és ráadásul érzi a bluest, de kibaszottul. Azóta meg aztán még nagyobb magasságokba emelkedett és sokat is tanultam tőle, de erről is majd később... Akkoriban már volt számítógépem, meg netem is, így könnyedén meg tudtam nézni jó néhány profi basszerost -két pornófilm között. Ellestem, hogy fognak, pengetnek ujjal. Lenyűgözött Steve Harris tempója, Les Claypool és Victor Wooten slapje és Rob Trujillo színpadi produkciója.
   Így 2008 tavaszán már csak a két lelkes fiatal (Kuc volt a fiatal és jómagam a lelkes) a TB Szekció romjain, hosszas kínlódás után döntöttünk úgy, hogy magunk mellé veszünk egy jó szólóst, egy dobost, meg egy szövegíró/énekest. Az épp feloszló Haverock Bandből érkezett Kuc régi zenésztársa Tóth Jozsó (Totti/Yoji) szólógitárosnak és a döglődő ősCorelosa-ból a Rohattt énekes/szövegíró/billentyűsnek! Ebben a négyesben próbált sokáig a formáció. Idő közben az ős Corelosa üzemképtelensége azt az ötletet hozta elõ -akkor még- eszes kis fejembõl, hogy a nevet -=CORELOSA=- mentsük át erre a formációra. Az ötlet ellen a tagoknak sem volt kifogása és így jött létre a komáromi Corelosa! Sajnos a megfelelõ dobost megtalálni nem volt egyszerü feladat, de novemberben sikerült szerződtetni (leitatni) Szabó "Arnike" Arnoldot -az épp feloszló Mono Tone dobost-, úgyhogy ezek után már nem volt akadálya a koncertekre való készülésnek! Sajnos a Rohattt az egyetemi elfoglaltságai eltávolították a zenekartól, így 2009 januárjától ismét csak négyesfogatként száguldott tovább a Corelosa gépezete! Az énekes posztját Jozsókára osztottuk ki, aki szájhuzogatva ugyan, de vállalta ezt a szerepet is.
   2009 március 27-én a banda megtartotta elsõ, bemutatkozó koncertjét az Észak-komáromi Cyparis Clubban (Rock Club25), ahol kevés kivétellel a közönség pozitívan fogadta az akkor még punk-HC besorolású bandát! Nehéz volt elfogadni, de azok a számok tényleg azok voltak. A buli energiája lendített a zenekar tagjainak lelkesedésén, ami a szegedi rossz énekkihangosítás és az egyéb körülmények hatására sem esett vissza! Április 26-án  addigi legnagyobb szabású koncertünket is megértük! (Az volt a harmadik- szerinted a húsznál lehet kisebb szám egy ingyenes banzájon, ahol csöves punkok rohangálnak és lógnak le a mennyezetről?) A buli a XVIII. Komáromi Napok alkalmából, a Rangadó mellett felállított sörsátorban -hol máshol- kapott helyet, az akkori polgármester legnagyobb bánatára, aki pár háztömbnyire lakik csak a helyszíntől. Nem sokkal később kijelentette az a vén fasz, hogy mi többé nem léphetünk fel ott, különben bezáratja a helyet -a sors iróniája, hogy egy évvel később sem a hely, sem ő nem működött már, a zenekar pedig kedveltebb volt, mint a tanácselnök úr valaha... A kiváló hangulat ismét nagyot dobott a gárda tagjain! Az év utolsó nagy dobása a zenekartól az volt, amikor szeptember végén az ország kedvence, a nyolcvanas évek egyik legnagyobb magyar metálbandája, a legendás Ossian a városban járt és a Corelosa egyszerűen lesöpörte őket! Történt ugyanis, hogy egy ugyan azon napon lett megrendezve az Ossian és egy "Simi emlékkoncert" is. Drága jó Simi emléke előtt többen tisztelegtek, mint Paksi Endréék előtt! ... A koncert után érkezett meg nem sokkal az új basszerom, a hat húros LTD. Gyönyörű darab. Gyakorlatilag szerelem volt első látásra... Nagyjából ez idő tájt fedeztem fel magamnak Zakk Wylde-ot, Ozzy gitárosát és a BLS alapítóját, valamint a körülötte működő, vagy a neveikhez köthető személyekkel és zenekarokkal. A hatás nem maradt el, még ma is rajongok ezért a környezetért. Újra találtam valamit, amiért lelkesedni tudtam... Pár hónappal és karton sörrel később, miután a zenekar is úgy látta jónak és alkalmasnak nekiláttunk a demó elkészítésének Fancsik "Gesztenye" István házi stúdiójában Nagyigmándon (Nottingham). Zöldfülűnek számítottunk mindannyian a lemezfelvételeket illetően, de a lelkesedésünk és a közönség érdeklődése hajtott minket. Aztán jött a gebasz, vagy a fekete leves, ha úgy tetszik. Yojikánk ugyanis nem volt képes felénekelni a dalokat. Ami a bulikon és a próbákon jól hangzott, az a lemezen már iszonyat szarul. Nem volt más választásunk, el kellett halasztanunk a demo megjelenését, pedig 2010 február 20-ára lemezbemutató koncertet szerveztünk le a Vesztegzár és a Golden Rock Band társaságában a komáromi CsMK-ban. Hatalmas tömeg, egyes becslések szerint közel 200 ember volt kíváncsi a környék első az évi zúzdájára. Szerencsére a blokkunk végén senki nem hánytorgatta fel a lemez hiányát. Majd ezek után az év hátralevő részét néhány bulival a Vesztegzár társaságában és nélküle, valamint énekes keresésével töltöttük. Nyár vágáre sikerült is összeszednünk Somogyi Elődöt. Jó torka van a csávónak, de valahogy már a kezdetek óta nem voltunk egymás számára szimpatikusak. Állandó feszültség vett körül minket, de ha baj volt, segítettünk egymásnak és a színpadon is a harmóniát muattuk. 
   Idő közben elcseréltem a 2009 tavaszán vásárolt LTD KH 202-esemet a Kuc Vintage V100-asára. Bizonyára a hozzáértők mind lehülyéznének, de meg volt rá az okom. Egy full machagóni hangszert akartam feltuningolni. Egy évbe telt, mire sikerült. Először a hangszedők helyeinek marására, majd az elektronika beköttetésére kellett várnom. Sajnos ezen a téren is zöldfülü voltam és amint tehetem javítani fogom a hibát és tényleg olyan lesz a kicsike, ahogy én azt elképzeltem! A kisebb kudarcom ellenére úgy gondolom, hogy egy nagyon is jó tapasztalattal lettem gazdagabb amiket a jövőbeni gitárépítési terveimnél már kamatoztatni tudok... A 2010-es év koncertjeire nagyon nem is emlékszem -többek közt az elfogyasztott pusztító kellékeknek köszönhetően. Az rémlik, hogy Lábatlanra szakadó esőbe mentünk, a Rocktogonoson egymásnak játszottunk és másnap mentünk a Balatonra nyaralni (fu), a győri buli után meg várt a vasút. Jah, és a Club25-ös bulin újra találkoztam a Spankóval, aki akkor inkább hasonlított egy kibaszott hippire, mint korábbi önmagára. Meg arra is, hogy amikor csak lehetett nyomattam a söröket, mert úgy voltam vele, hogy basszátok meg, most rakendrolkodunk, vagy mi a fasz? És persze rendre valahogy mégis úgy alakult, hogy én voltam a legjózanabb... Aztán szép lassan Előd megtanulta a számokat, és fel is énekelgette azokat. Majd 2011 február hetedikén elkészült a Születés demo. Olyan amilyen. Sokaknak tetszik és magam is nagyon büszke voltam rá, hogy a részese vagyok egy sikertörténet kezdetének. Aztán persze ahogy minden egyszer ennek is vége szakadt. Adtunk még egy kisebb komáromi turnét, de egy alapos összezördülésem az Előddel és egyéb okok odáig juttattak, hogy már nem éreztem jól magam a próbákon. Áprilisban felléptünk a P-Mobil előtt, majd a Motorostalálkozón (mind a kettőért Erdelics Józsinak lehet hálás a zenekar) és a hó végén a KZE színpadán, de aztán vége szakadt. Semmi nem volt jó és nem érdekelt az egész. Mást akartam csinálni. Csalódtam abban, amiben mindvégig hittem. Májusban míg az Előd a vizsgáira készült újra felekrestem a régi zenészcimbimet a Létait. Eljárogattunk a Ligetbe jammelgetni két akusztikus gitárral, meg pár doboz sörrel. Laza volt és jól éreztük magunkat. Nem voltak kötöttségek és kötelezettségek, idegesítő személyek. Fellélegezhettem. Majd júniusban egy beharangozott próbán szakítottunk a corelosával. Ők azt hozták fel indoknak, hogy az elmúlt fél évben semmit nem fejlődtem és a hozzáállásom sem volt olyan; én pedig kereken kijelentettem, hogy nem bírtam már az Előd társaságában jól érezni magam és elegem volt a helyben toporgásból. Gyakorlatilag ugyan azt akartuk. (Drága, imádott Szancsóm már két éve mondogatta, hogy lépjek le, de nem hallgattam rá...) Nem voltak hangos szavak, ajtócsapkodás, anyázás, sírás, verekedés vagy egymásra köpködés. Tisztán és szelíden váltunk el. A továbbiakban is csak sok sikert tudok kívánni a srácoknak, mert amit csinálnak, amiről a Corelosa szól, az út amin az a bizonyos szekér halad, az jó.
   Pár nappal a KZE-s körlevél után, ami azt hivatott közhírré tenni, hogy kiváltam az általam alapított gárdából kaptam ajánlatot a Létaitól, az ex-Vesztegzár gitáros Tomitól, meglepetésemre a már fentebb említett Gesztenyétől és a Vesztegzár is megkeresett, hogy tegyek egy próbát. Druszámmal maradtunk a jammelések és tanítások terén -kaptam is tőle elég sok segéd anyagot és tanácsot-, de remélem egyszer majd állhatok vele egy színpadon! Számomra nagy megtiszteltetés lenne! Mivel a Veszteges srácok nagyon nyalták a seggem és sokat hízelegtek (he-he) úgy gondoltam "miért ne, mit veszíthetek?" alapon teszek egy próbát. Megkaptam az Átok kottáját és nekifeszültem gyakorolni. Aztán az első próbán úgy ítélték, hogy maradjak még egy kicsit és tanuljak még meg pár számot. Elkezdtem megtanulni, begyakorolni. A Corelosa tételek és a basszer témáim ehhez képest sokkal egyszerűbbek voltak, úgyhogy fel kellett kötnöm a gatyámat, ha benn akartam maradni. Már pedig benn akartam. Tetszik a hozzáállásuk, mind a zenéhez, mind a zenekar jövőképéhez mérten; a közös cél, az egyet akarás és a szigorú "munkarend". Alapkoncepció az volt, hogy eleinte csak második gitáros poszton zúzok és tolom a népek arcába a súlyos riffeket és ahogy belejövök, úgy egy-két szólót is nekem kéne játszani. Aztán úgy alakult, hogy Fodor "Faby" Ákos kölcsöngitárját fel kellett húrozni. Mikor befejezte tanácsoltam, hogy nyúzza meg. Nem volt a toppon éppen akkor, ha jól emlékszem valami buli volt előző este, ezért bementem, hogy segítsek... Ahogy a Monostori "Monesz" Ádám fogalmazott: Rábasztam! Olyan jól sikerült a "nyúzás", hogy megtetszett a kinn maradtaknak a játékom és úgy döntöttek, hogy nekem kell szólóznom. Mondok: jó! Állok elébe, majd meggondoljátok magatokat. Hát tényleg rábasztam, mert nem gondolták meg... Első koncertünk december 30-án lesz, a KZE Évzárón a komáromi CsMK-ban és van még jó pár meglepetésünk a publikum számára...

Kutyasétáltatás

   Gyerekkoromban -szóval kb három évvel ezelőttig- nem volt kutyám. Amikor összekerültem életem szerelmével, akkor kerültem közelebbi viszonyba az ebekkel és a tartásukkal. Az első amelyiket szerencsém volt gondozni egy kis utcai vegyes, apróbb termetű fekete színű jószág volt. Lemmyre kereszteltük el. Miután kevsebb szabadidőm lett a munkám miatt -akkoriban még Győrbe jártam munkátvállalni és mert hőn szeretett vezérünk, központvezetőnk, N. Zoltán úr így kívánta- ezért el került tőlem. Úgy gondolom, hogy egy kölyökre sokkal több időt kell fordítani, mint ami nekem akkoriban megadatott... Alig két évvel később került hozzám Corey (egy öt éves, fehérfoltú, tigriscsíkos pitbull szuka). Egy igazi imádni való, jól nevelt arany tündér virágszál. Na, most ennek fajtának alapvetően feltűnő jellege, hogy (azon kívül, hogy sokat bír enni) hatalmas energiák lakoznak benne, amit sétáltatással és futtatással kell levezetni. És innentől kezdve teljesen át van alakítva az életem...

   Nagyjából egy hónappal az után, hogy Cornelius Amadeus Wolfgang Titus hozzámkerült egy Duna-parton töltött délutánon megtudtam a közutálatnak örvendő, civilben kutyasétáltató Horáció törzsörmestertől, hogy pár nappal korábban egy koszterületvédelmis meg akart bírságolni, mert a póráz nélkül sétáltattam a kutyát! (Ez tévedés, ugyanis a póráz ott volt a kezemben)! Jó, elismerem, hogy az emberek többsége fél a harci kutyának titulált ebektől (mert megtámad és megcsócsál), de az egyszerű utcai vegyes is megharaphat bármikor! Tény és való, hogy nem valami bizalomgerjesztő, amikor száguld feléd egy vigyorgó, lógónyelvű egyed, de nem kéne ennyire előítéletesnek lenni! Ismerek pár rotweilert és pitet, akik sokkal szelídebbek és kezesebbek, mint a ház tulsó végén lakó néni fehér szobakutyája (az a fajta, amit a Corey fél perc alatt enne meg reggelire - és utána még kérdőn rád nézne, hogy ennyi volt csak?), amelyik amint meglát valakit torkaszakadtából el kezd ugatni. És a néni is csak ennyit mond, hogy nem akar bántani. Kíváncsi lennék, hogy az övé, vagy a Corey harapna e meg valakit előbb?

   Egyik alkalommal egy iskola előtt végezte el a dolgát -fényes nappal (mondok, na, Te is leszarod az iskolát...)- és jobbról jött egy biciklis nő. Mikor közelebb ért akkor vettem csak észre, hogy az, mert egészen addig olyan mérgesen nézett, mint a sátán (biztos van veje). De mivel engem se ejtettek a fejemre, fel voltam készülve az ilyen kellemetlen szituációk kiküszöbölésére, el kezdtem kotorászni a zsebemben. Na, ekkor változott vissza egy ötvenes asszonnyá a kerékpáros pokolfajzat. Gondolom megörült annak, hogy kakiszacskót matatok a kabátom valamely rejtekében. És lám, valóban: mikor elém ért egy elegáns mozdulattal meglengettem az egykor zsömlés szatyrot. Bíztam benne, hogy ezzel búcsút is intek a nyanyának, de nem úsztam meg, hogy felszedjem a szart, ugyanis ahogy távolodott, minden második méternél hátra fordult, hogy lássa -és örülhessen- szedem a kotorékom piszkát. Szerencsémre ez már a második adag volt, ami általában már kisebb, mint az első, de attól még tényleg az ami... Egészen addig tornázott a kétkerekűn a csoroszlya míg utol nem érte egy autó és rá nem tülkölt, hogy ugyan ne az út közepén mennyen már!

   Egyébként nem értem, miért vannak ennyire ráizgulva egyesek a kutyaszarra? A harminckilós homelessnek szabad a flaszterre kuláznia, a vele egysúlycoportban lévő ebnek pedig nem? Mennyivel higénikusabb a csövesé? Vagy szebb, mert emberi? Vagy a kutya esetében van kit megbüntetni, ha rajtakapják? Dögöljek meg ha értem...

Lángos

   Egy hónappal ezelőtt a tehénszaros Komáromban, pontosabban a Híd lábánál, a Vasmacska étteremmel szemben (újra) megnyílt egy büfé. Első ránézésre azt gondolná az ember, hogy milyen jó, itt majd mindig kap egy hamburgert vagy egy lángost, vagy netán egy sült kolbászt. De egy nagy lófaszt! Ugyanis egy ilyen frekventált helyen elhelyezkedő falatozó csak reggel 7:00-tól délután 17:00-ig van nyitva - papíron!
   Gondoltunk egy merészet az egyik cimborámmal (aki mindig belemegy az efféle marhaságokba; nevezzük B-nek), hogy ha már ilyen szűkre van tervezve a nyitva tartás, bizonyára az alatt az idő alatt végig nyitva lesz, vagyis ha 07:05-kor beállítunk, hogy "kérünk 3 hamburgert, 5 lángost két kolbásszal, de izibe!", akkor pikk-pakk megkapjuk. Ennek teszteléséhez bizony korán kellett kelni. Menetrend szerint és fűtve a vágytól, hogy reggel egyek valami jó zsírosat, "kipattantam" az ágyból 6:10-kor. Elvégeztem a dolgomat, legurítottam a torkomon egy laza instant kávét -csak hogy felgyorsuljon a vér az ereimben- majd miután elbúcsúztam hűséges házőrzőmtől átslattyogtam B-hez. Hasonlóan vidám hangulatban botorkált le a lépcsőn, s kisvártatva a nevezett ételkiszolgáló helyiség felé vettük az irányt. 07:02-kor érkeztünk az üzlet elé, de pechünkre ZÁRVA volt. Gondoltuk, hogy ez lesz, hiszen alig a megnyitást követően egy hasonlóan hajnali alkalommal tekertem arra kivénhedt szolgálati kerékpárommal -akkor épp oktatásra igyekeztem- és bizony negyed nyolc után még csak az talponállót és a hirdetőtáblákat rámolták ki az üzletből... B-vel úgy sakkoztuk ki, hogy ha 7:15-ig nem ér oda senki, akkor ezt a reggelit hanyagoljuk, de teszünk róla, hogy mások is megtudják, mennyire nem vevő és profit centrikus a hozzáállás ebben a büfében. Mivel hiába vártuk a hidegben így sajnos a panaszkönyvig sem jutottunk el, pedig a reggeli programban ez is bele volt szőve, sőt még a sárga, vásárlók könyvét is megtaláltuk lógni a falon. Ha esetleg ezek után valaki betér ebbe a gyorskajáldás-sütödés-megoldásosságba, akkor legyen olyan kedves és tegyen egy bejegyzést, hogy "7:01-kor már kiszolgálni kellene a vendégeket!"...
   Alapvetően a hellyel nem volna gondom, hiszen nem tudom, hogy milyen lehet a kiszolgálás, az étel és a higiénia (milyen szavakat tudok, mi? beszarás...), de nem értem, hogy egy ennyire frekventált (csapongok, figyeled?) helyen lévő üzlet miért csak ekkor van nyitva (Nincs a városban egy non-stop büfé! Helló!); miért nincs időben nyitva és miért zár be korábban; miért ül unott citromfejjel a büfés a pult mögött (az ilyen miért akar emberekkel foglalkozni? Sokkal szívesebben megyek be egy olyan helyre, ahol kedvesen mosolyog az eladó és nem a bunkósság és a "tele van a faszom, hogy megint itt kell lennem" arckifejezéssel fogadja a vendéget); miért nincs nagyobb választék? Miért? Legalább péntek-szombaton! Amikor úgy is a sok fiatal bóklászik a városban kitaszítva a diszkóból, meg kocsmákból éhesen... biztos lenne pár olyan figura, aki késő este is betérne egy falat valamire... Ezen azért el kéne gondolkozni...

Teljes kivonulás - vagy mégse?

Az alábbi, normál betűs cikk a bombahír.hu oldalról való! A dőlt betűs rész pedig a saját kommentár:

Több mint nyolc év után 2011. december 31-én véget ér az amerikai részvétel az iraki háborúban. Az ország instabilitása és az iraki biztinsági erők állapota miatti aggodalmakat figyelmen kívül hagyva a Fehér Ház és a védeémi minisztérium tudatta, a határidő után egyetlen amerikai katona sem fog az országban maradni. (Ennek örülnek most igazán az irakiak! USA a háborújával jött, Szaddam és az olaj ment. Eleinte egy stabil országot akartak hátrahagyni, most meg már mindegy?)

Második öbölháború

A második öbölháborúnak is nevezett iraki háború 2003-ban indult, amikor az Egyesült Államok vezetésével nemzetközi erők szállták meg a polgárháborútól sújtott országot (nem volt polgárháború csak néha egy-két, a rezsim, vagy a rebellisek számára nem kívánatos egyént kiiktattak). A háború hivatalos okaként elsősorban a terrorizmus elleni harcot jelölték meg, de helyet kapott a gyakran hangoztatott állítások között a humanitárius szempont is (valójában meg az olcsóbb olajért mentek). A nyugati hatalom kritikusai (a kritikusok? az egész világ!!!) szerint azonban szó sincs ilyesmiről, a kormány célja a népszerűség fenntartása, az energiaszektor ellenőrzése, valamint az amerikai ideológiák megerősítése lehetett.

A csapatkivonás már tény

Az okok helyett azonban immár csak a következményekről beszélhetnek majd a kritikusok és az elemzők. A 2008-ban aláírt megállapodás értelmében a harcoló csapatok 2010 végéig hagyták el az országot, míg a hátramaradt katonák 2012 végéig távoznak, ezt követően az országban kevesebb mint 200 amerikai katona maradhat majd. (Most akkor mégsem teljes kivonulás? Ha egy sem marad december 31 után, akkor az a 200 mit csinál? Csikket szed?)

Az amerikai kormány hónapokon át tárgyalt a bagdadi vezetéssel a kérdésről, hogy a 2008-ban aláírt megállapodás módosítását léptessék-e életbe, avagy teljesen új megállapodást írjanak alá. A tárgyalások elsősorban arról szóltak, hogy maradjon-e a térségben néhány száz katona (csak egy hadosztály), hogy segítse az iraki kiképzését.

A Pentagon egyik szóvivője szombaton azt mondta, hogy még nem született végleges döntés a kiképzésben való együttműködés kérdésében. Ugyanakkor a Fehér Ház egyik magas rangú tisztségviselője (az orális... ovális iroda takarítónője) megerősítette, hogy minden amerikai csapatot haza vezényelnek, s csak mintegy 160 katona marad a nagykövetség alárendeltségében (Akkor nem kétszáz? Így folytatódik a cikk végére vagy senki nem marad az országban, vagy mégsem lesz kivonulás!). Egy magas rangú katonatiszt (A tizedes meg a többiek) ugyancsak közölte, hogy a csapatkivonás befejezése kész tény.

Kell-e Iraknak Amerika? (és fordítva?)

Nem csak saját népét és a világ többi országát, de az iraki vezetést is megosztja az Egyesült Államok katonai jelenléte (és ezen még valaki meglepődik?). Míg a támogatók úgy vélik, hogy az iraki légtér védelmében és hírszerzésben az amerikai segítség létfontosságú, addig a síita milicisták például mindennemű amerikai katonai szerepvállalást elleneznek (az idegen katonákat épp elméjű hazafi nem tolerálja!). Utóbbiak fenyegetőznek például azzal, hogy a határidő után esetlegesen maradó amerikai katonákat megtámadják (na, mit mondtam!?).

Diplomatákra cserélik a katonákat

A megállapodást erősen akadályozza, hogy Washington és Bagdad nem jutott dűlőre az Irakban állomásozó amerikai katonák jogállásáról. Az Egyesült Államok ragaszkodott ahhoz, hogy katonái jogi mentességgel rendelkezzenek (amivel egy csapásra korrupt kiskirályokká válnának), amit viszont az iraki vezetők elutasítanak (vagyis nem tűrik a konkurenciát). Núri al-Máliki iraki kormányfő nyugati diplomatáknak elmondta, hogy nem viszi a parlament elé az immunitás kérdését, mert a képviselők úgysem szavazzák meg.

Az amerikai diplomácia viszont gőzerővel fog működni (lopnak, csalnak, hazudnak, sikkasztanak, félrevezetnek, és mindenkivel elhitetik, hogy amit csinálnak az legális, teljesen hasznos és jó - de csak nekik). Az amerikai nagykövetségek közül a bagdadi a legnagyobb (valószínűleg az egyik Huszein palotát foglalták le követségnek), és külügyminisztérium irodákat nyit Bászrában, Erbílben és Kirkukban, valamint szerte az országban azokon a helyeken, ahol alvállalkozók tanítják meg az amerikai fegyverek kezelésére az iraki erőket. Bagdadban az amerikai nagykövetség védelmére maroknyi tengerészgyalogost (csak pár ezredről van szó) rendelnek ki, az Irakban maradó további 157 katonának (na, hármat megint kivontak) pedig az lesz a feladata, hogy megkönnyítse az amerikai fegyvereladásokat Iraknak (Ez azt jelenti, hogy a seftelés beindul. Annyi fegyver lesz az országban, hogy végül újra csapatokat kell odavinniük, mert ismét lázadás, forrongás, és "polgárháború" fog kirobbanni. Felettébb okos húzás: eladunk egy rakás fegyvert, aminek az árán tovább fejlesztjük a sajátjainkat és majd meglátjuk, hogy a régiekkel hogy védik meg magukat. Az amcsiknak ez évszázados hadászati technikájuk. Minden a szerencsétlen indiánokkal kezdődött: a rézbőrűeknek csak íjaik meg fából faragott dárdáik voltak, a sápadt arcúak meg jöttek a puskáikkal. Hol itt az egyenlőség?)