Csatornázás

Nem újdonság kis hazánkban a képen látható látvány. Érdekes módon kis hazákban valahogy mindig az út szintje fölé emelkedik a kanális fedél, aminek nem csak a csatorna hálózat szellőztetése lenne a feladata, hanem az esővíz elvezetése is. 

Nem nyert!

Álmodozó

Világ életemben egy álmodozónak tartottak. Lehet, hogy csak én, de legalább egy ember volt a földön, aki így tett. 

Gyerekkoromban kezdődött minden - mint minden más embernek, állatnak. Már akkoriban is gyakran álmodoztam különböző dolgokról, amiket aztán vagy megvalósítottam, vagy a játszótéren, vagy a legós kosárban matatva eljátszottam, hogy megvalósítom. 

Kreatív vagyok. Megalkotom fejben, aztán megvalósítom. Nem állítom, hogy hiba nélkül, de az esetek döntő többségében véghez viszem az álmomat, a vágyamat, az akaratomat.

Így volt ez a gimivel. Eldöntöttem, hogy bebizonyítom anyámnak, hogy el lehet végezni. Elvégeztem. Még érettségi előtt megálmodtam - mert apám nem volt hajlandó egyetemre küldeni, mondván az neki sok pénzbe kerül-, hogy ha közepes szinten végzem el a gimit, akkor jó eséllyel lehet belőlem mozdonyvezető. Aztán jöttek a kis lépések, felvettek a Céghez gyakornoknak és majd' két év elteltével levizsgáztam. Ennek már bő tíz éve, de megcsináltam. Aztán megálmodtam, hogy ismert zenész lesz belőlem. Álmodoztam róla, milyen jó lenne 20-50-100-500 ember előtt zenélni. Ehhez kellett tíz év, megannyi tanulás, két zenekar, két lemez, két kéz, de elértem a célt, az álmomat. 

Voltak sokkal szerényebb álmaim is, mint például, hogy legyen szép barátnőm. Lett, nem is egy. Némelyik odaadóbb volt a másiknál, de akadt köztük vadóc, irányító típus, bizonytalan, lelkileg instabil, szexmániás, házias, türelmetlen és kitartó. Nagyjából csupa olyan, aki valamilyen szempontból a saját tükörképem is egyben. 

Volt olyan szerényebb álmom is, hogy legyen számítógépem. Meglepő lehet a mostani (de)generációnak, de én még úgy nőttem fel, hogy nem a fészbúkon, skype-on, sms-ben írtunk egymásnak, hogy ekkor és ekkor találkozzunk itt és itt, hanem suli után megbeszéltük, hogy ekkor és ekkor itt és itt. Ha ez nem jött össze, akkor az egyik felkereste a másikat és lehívta. Hozzánk talán a kétezres évekig a vezetékes telefon se jutott el, pedig akkor már elég nagy népszerűségnek örvendett a Westel 900. Nálam valahogy a telefon továbbra is töretlen népszerűtlenségnek örvend.

Ó, igen: ezért nem lehet elérni.

Egyszer megálmodtam, hogy majd ha nagy leszek lesz saját házam, gyerkőceim, meg minden amit elvár a társadalom. Aztán ahogy kezdett benőni a fejem lágya kicsit átrendeződtek a dolgok: már csak a saját otthon a legfőbb cél. Minden más mellékessé vált és őszintén szólva egy ilyen világba gyereket nevelni... Látom a kortársaimat, ahogy megélik a csodálatos családi nihilt... csupa ragyogás, mosoly és öröm... a képeken... 

Akinek képmutatásra van szüksége, annak kívánom a legjobbakat! 

Gyerekkoromban láttam egy sorozatot. Lorenzo Lamas játszotta a főszerepet és egy lángnyelvekkel díszített Harley Davidson-on üldözte a bűnt. Akkor megálmodtam, hogy egy napon az én hosszú hajamat is lobogtatja majd a szél miközben egy ilyen vas nyergében szelem a kilométereket. Nos, lassan hajam már nincs, de a motorra, és az élményre még pályázom. Más nem parókát veszek. 

Álmodtam valamikor egy családról. Szép, házias, hűséges feleség (ez olyan, mint az önzetlen, rendmániás, család centrikus férj - valamelyik tulajdonság biztos hiányzik), három értelmes, jól nevelt gyermek, jól fizető állás és egy szép családi ház. Eddig egyik se jött össze. Lehet bennem van a hiba. Sőt, kifejezetten hangsúlyozom, hogy nem könnyű velem kijönni. A magam útját járom. Ezt kurva nehéz elfogadni azoknak, akik bizonyos hagyományos, vagy általuk annak képzelt életforma szerint élnek. Számomra mindez csak túlbecsült fantazmagória, egy olyan letűnt kor maradványa, amit erőltetni lehet... de nem rám! Másról álmodom.

Arról álmodom, hogy van egy világ, amiben élek. Állok a házam tornácán, kávét szürcsölgetek és közben nézem a naplementét és számot vetek önmagammal, az addig elért eredményeimmel, a tetteimmel. Vannak rokonaim, van pár barátom, kicsivel több haverom, vannak lányok, van egy anyagi forrás, amit élelmiszerre, ruházkodásra és tisztálkodáshoz szükséges kemikáliákra és számomra fontos dolgokra költhetek. Aztán lehet van valahol gyerekem, vagy vannak valahol gyerekeim. Lehet, hogy épp abban a házban, aminek a tornácán állok. És lehet ugyanebben a házban velem együtt él egy nő, aki most azért nem tipródik körülöttem, mert tudja, hogy azt a kávét abban a magányos naplementében akarom elfogyasztani. Hogy szeretem ezért? Vagy szeretem e egyáltalán? Nem tudhatom, hiszen azt se tudom, hogy bent van e a házban. Ahogy a gyerekek kiléte is bizonytalan. Ebben az álomban egy valami biztos: a házam, a tornác, a naplemente és a kávé. 

Bizonyára az önzőség merül fel abban, aki eddig eljutott. Nem gondolja rosszul, de mégsem áll a realitás talaján két lábbal. Vajon önző seggfej vagyok e? Olyan világban élünk, ahol mindenki adakozik, megosztja mindenét a társaival, rokonaival, az emberiséggel? Te magad mindent feláldozol a közjóért, az ökológiáért, a rokonaidért, a barátaidért, a szomszédodért, a kibaszott felebarátaidért, vagy az utcán kolduló hajléktalanért? Akkor miért ítélkezel felettem, vagy bárki más felett?

Nem vagy tökéletes! Én sem, de nem hangoztatom az ellenkezőjét, nem parádézok úgy, mint aki annak érzi magát. 

Csak álmodom. Megálmodom mindazt, amit el szeretnék érni. Ha ezekhez az álmokhoz csatlakoznak hasznosan és pozitívan más személyek, akkor nem zárkózom el. Ott fogok állni a tornácomon, iszom a kávét a naplementében és várom, hogy ezek az emberek betoppanjanak, hogy aztán keblemre öleljem őket, hogy aztán hasznosan és pozitívan töltsük el együtt az időt. 

Jó reggelt kívánok!

Ez nem az én szezonom

A pontos évet már nem tudom, mikor is vettem ezt a járgányt, de talán három éve. Talán 2013 tavaszán jelentem meg először a város utcáin a Neuzer Apocalypse Chopper-rel. A neve ellenére inkább egy bobberre hasonlított, de ez mellékes. A gyártó se épp a mindennapi közlekedésre tervezte, hiszen olyan alkatrészeket épített be, amik nem éppen az időtállóságukról híresek. (Értsd ezalatt azt, hogy mindenféle kínai névtelen szutyok, ami csak azért nem esik szét azalatt, amíg fogod, mert a kezedben tartod). 

Tőlünk nyugatabbra egyébként az efféle kerékpároknak elég komoly kultúrája van. Különböző chopper biciklis klubok léteznek és működnek, egyedi -minőségi- alkatrészek gyártásával foglalkoznak, hogy az esetleges érdeklődők és rajongók a saját szájuk íze szerint alakíthassák át a saját járgányaikat. Nem tartom kizártnak, hogy az én vasam gyártója szándékosan alkalmaz ilyen olcsó (bóvli) alkatrészeket, hogy aztán azokat lecserélve egy jó kombinációt összerakhasson a lelkes chopper-kerékpár őrült. (Mint anno a 1310-es Dacia, made in Romania). 

Az első szezon után kiderült, hogy a van némi probléma a hátsó fékkel. Gyakorlatilag hiába próbáltam tökéletesen beállítani, egyszerűen mindig maradt egy kis nyolcas a cájgban - később kiderült, hogy az agy marása nem tökéletes. Így aztán leszereltem a hátsó féket. Egy fékkel is frankón meg lehetett állni vele, bár volt egy-két izgalmas esetem...

Következő szezonban új ülést kellett szerezni, mert a gyári darab műanyagja eltört. Lett helyette egy olasz gyártmányú, világos barna bőr huzatú, rugózott példány. Egész kellemes rajta ülni. Még ezelőtt került le róla a hátsó sárvédő, mert a törés miatt a testsúlyomat a sárvédő viselte, amit nem éppen erre terveztek és az meghajlott, így a távtartójának csavarja elkezdte kikezdeni a külsőt.

Tavaly ősszel került viszont rá a térképtáska (amit a Hökitől kaptam és két doboz sör fér el benne), és a szezon vége előtt a majomringató kormány, ami egy jugoszláv camping biciklié volt valamikor és az egyik kollégámtól kaptam. (Azóta feketére fényeztem és parafa hatású, műanyag markolatot kapott). Az első sárvédő is átesett egy átalakításon, mert az oldalsó lemezeit Sapi flex-szel, az én utasításomra levágta, amitől kicsit könnyebb és filigránabb lett. Továbbá beszereztünk egy ledes, csepp alakú lámpát, ami bicikli stílusához jól passzol.

Bálinttal (az unatkozó jeti a német gyakorlóban) közösen megalkottuk az új jövőképét a biciklinek (vagy csopának, ahogy mi hívjuk) és új rugós első villát, valamint olajos féket foglalt magába. Az alkatrészek beszerzése kissé nehézkesen ment, és idő közben az első kerék mérete is (26"-ról 28,75"-ra) változott, de a legtöbbet az olajos fékre kellett várni. Az alap egy Magura MT2 viszonylag hamar meglett jó áron, de a fékvezetékre elég sokat kellett várni, de végül júniusra üzemképes lett a járgány.

Néhány teszt út alatt kiderült egy-két apróbb hiba, míg végül hivatalosan is alkalmassá vált a városi cirkálásra. Nagyon vártam már, szinte türelmetlenné váltam, de amit az élmény okoz, amikor ezzel a cangával tekersz... azt más biciklinél nem éled át, így talán érthető. 

Nem szoktam kímélni a használati eszközöket (azért használati eszköz, hogy használja az ember), így hát próbára és városi cirkálásra egyaránt használtam, és nem egyszer bandáztunk Bálinttal késő este. Száguldoztunk a járdán, az utcákon... ahogy kell. 

Egy alkalommal jöttem haza próbáról és egy manővernél kifordult az első kerekem. Azonnal megálltam és kerestem a hiba okát: kiesett egy csavar. A perselyt visszanyomtam a villába és óvatosan hazagurultam. Amint adódott rá időm ellátogattam a közeli csavarboltba, hogy beszerezzek abból a csavarból pár tucatot, amit sikerült elhagynom, de csak rendelésre tudtak volna hozni, viszont nekem aznap már szükségem volt a gépre, így más megoldást kerestem: a régi alkatrészekből bugáztam két csavart. Azóta frankón tartanak. 

A múlt éjjel viszont egy elég csúnya eset történt. G-vel csapattunk a városban és az Igmándi úton ereszkedtünk -nem kis sebességgel- a Táncsics felé, amikor is az Ofotértnél jött a kanyar. (Az olyan). Lassítottam. A jól kiszintezett járda megdobott, elemelkedtem a nyeregtől, ugyanakkor egy időben rámartam a fékre is, hiszen a kanyar már nagyon jött. Viszont mivel a hátsó keréken nem volt súly, így az megcsúszott, felsikított és nagy erővel érkezett a centikkel lejjebb elhelyezkedő betonra. A blokkolt hátsókerék kapott egy nagy ütést, amitől az egész szerkezet elfordult balra. Ekkor durranhatott el a fékcső is, mert utána már semmi fékhatásom nem volt és gyakorlatilag az összes fékolajam az abroncson és a hátsó villán, na és persze a betonon kötött ki. Mondanom sem kell, hogy utána már nem esett olyan jól a sör. 

Egyenlőre -sajnos- vége a szezonomnak. 

101 kiskutya

Na most telt be az a bizonyos pohár!

Négy éve kérem a győri vezénylőket, hogy amint lehetőség adódik, tegyenek vissza Komáromba, hadd jelentkezzek ott, mert helybeliként a bejárás, satöbbi. Vigyorgás, ígéret és a téma kerülése az ment. Azt válaszolták rendszerint, hogy jelenleg nem tudnak ott munkát biztosítani számomra, mert sokan vannak. Elfogadtam az érvet. 

Pár hónappal ezelőtt tatabányáról kiesett egy munkavállaló egészségügyi okok miatt. Őt helyettesíti Gyros Misi. Aztán július elsejétől egy komáromi kolléga áthelyeztette magát az Hámánba, mert odaköltöztek. Dörzsöltem is a tenyerem, hogy na, akkor végre eljött az én időm. A kopasz még le is baltázta az utóbbit, hogy miért nem előbb szólt? Bíztam benne, hogy azért mondja, mert akkor engem már kapásból átírt volna ettől a hónaptól. 

Aztán jövök haza és szóba elegyedtem a felvigyázó-pótlóval. Meséli, hogy Győrből járnak Komáromba komáromi fordát járni a győriek! (690-ben)! 

ÉN MEG KAPOM A GYŐRI HAJNALI KEZDÉSEKET? Hogyan működik itt a rendszer? Nem érné meg a Cégnek jobban, ha mindenkit helyben jelentkeztetne? 

Felmerülhet a kérdés, hogy bizonyára olyanok jönnek ide, akik nem jók a Vadasparkba. Az egyik speciel pont olyan fickó, aki az összes Győrbe befutó vonalat járni tudja!

És még ne akadjak ki?

Tegnap jött velem haza egykori mesterem, akihez Füzitőre jártam V46 típusra. Igazából tőle tanultam meg, hogyan lehet jó ritmusban tolatni. Pár éve elhagyta a Céget, mert bár kérte, hogy Komáromban is szeretne feljelentkezni, mert jó lenne egy kis változatosság és nem csak állandóan azt a hat-hét tatabányai fordát csinálni, de nem teljesítették a kérését. Inkább felmondott és azóta "kisimult". Elmesélte, hogy mennyit mennek: a kötelezőt. Megemlítette, hogy ezért mennyi a juttatás - mert rákérdeztem. Aztán utána azt is megkérdeztem, hogy felhívjam e Füzitőt, hogy vigyenek be az Expresszel és akkor őt ott le teszem, hogy ne kelljen neki visszajönni a személlyel, meg hogy van e náluk felvétel? 

És van. 

Van még fény az alagút végén. Meg egy ultimátum. Vagy helyben jelentkezem, vagy abbahagyom ezt győri ingázást. Ennyiért és ilyen feltételek mellett ez nekem már nem pálya. Elég volt a hülyítésből, a kétszínű seggfejekből, az ígéretekből, a hajnal hármas kezdésekből, és az éjfél-egy órai végzésekből olyan telephelyen, ahová a bejárásom csak olyan időszakban lehetséges, amikor személyvonati közlekedés van. Nincs autóm, se motorom (mert nem telik rá az albérlet meg a -nyakamba akasztott- jelzáloghitel mellett), amivel bejárhatnék.

Valóra váló álmok - 1.rész

Intermezzo XVIII.XII./2

Néhány nappal az előző sztori elmesélése után elindultunk G-vel és Lafaty Bandival arra a bizonyos erdélyi túrára. G mindössze másfél éve motorozott velünk, de Bandival nekünk ez már a harmadik, vagy negyedik utunk volt. Visszafoglaljuk Erdélyt! Mi így hívtuk.
Minden évben más irányba kezdtük a hadjáratunkat: egyszer Szatmárnémeti felé léptük át határt, kétszer Nagyvárad felé, majd egyszer Gyulánál. Most Arad irányába haladtunk. Az első megállót az M0-ás körgyűrűre lőttük be, a Duna fölötti áthaladás utánra. A következőt Szeged mellett töltöttük egy vendéglőben, amit G nézett ki. Kár volt rábízni, mert jól lehúztak minket egy tál ételért.Visszatértünk az M43-asra, átléptük a határt és megnéztük egykor büszke városunk látványosságait. Aradról Világos felé vettük az utunkat, majd a Fehér-Kőrös mentén fekvő Borosjenőig meg se álltunk. Ebben a csendes kis városban, egy vendégszerető család házánál húztuk meg magunkat, akiket előző években tett túráinkon ismertünk meg és minden évben elhívnak magukhoz.
A motorjainkat a ház melléképületében állítottuk le. Kellett a fedél, mert elkezdett cseperegni az eső. Bent a házban kellemes melegség, családias légkör. A falon magyar zászló van kifeszítve, Ferenc József és Kossuth képei mellé.

- Már rég nem meséltél a klubos történeteket. - ültünk ki a tornácra egy-egy Csíki sör és a házigazda társaságában.
- Miféle klubos történetek? - kérdezte Áron bácsi, a házigazda, miközben eredeti köményes pálinkát töltött ki decis poharakba. Mikor G meglátta a mennyiséget a szemei úgy megnyúltak, mint a csigának. Mifelénk felesben szokás inni.
- Szakállas barátunknak van egy komoly elképzelése a jövőnket illetően, amit egy motoros klubban képzel el.
- Amolyan bűnözők lesztek? Akkor ide többet ne gyertek!
- Dehogy. Abszolút törvényes keretek közé szorítja a dolgokat, bár néha vannak rázós történetek is.
- Kiadhatná könyv formában,  amennyit eddig elmesélt! Simán! - tette hozzá G.
- Akkor elolvasnám. Majd hozzatok belőle legközelebb! - gyújtotta meg a pipáját Áron bácsi. Eszméletlenül büdös szaga nem csak a szúnyogokat tartotta távol, hanem az egyéb állatfajtákat is. Fickó, a házőrző kínjában elszaladt.
- Gondoltam unjátok. Egyébként nincs még tervben, hogy könyvként megjelenjen.
- Pedig nem ártana. - nógatott tovább G.
- No, hadd hallom, miféle!
- Jó, legyen! De előbb, ha megengedi, Áron bátyám: egészségünkre!
Koccintottunk, majd lehajtottuk a nedűt. Persze G kapkodott a levegőért. Mikor befejezte a prüszkölést az alábbi történet mesélésébe kezdtem.

Fejlemények

- Mik a hírek? - léptem be a klubházba. Halálra rémülten néztek rám a társaim. Senki nem szólalt meg, csak szájtátva meredtek rám, mint az etetésre váró halak. A pulthoz léptem, elvettem róla a Béla által odacsúsztatott sört, majd széttártam a karom:

- Mi van? 

- Szarul nézel ki, tesó. - szólalt meg G. Végignéztem magamon, de a poron, némi fűfolton és a kissé felszakadt farmeromon kívül semmit nem vettem észre.

- Mire gondolsz?

- Inkább nézd meg magad egy tükörben, haver. - tette hozzá Lafaty Bandi. 

Belekortyoltam a sörbe és bementem a klozetra. Úgyis pisálnom kellett, így a kettőt együtt intéztem el. Odabenn egy repedt tükrön át megvizsgáltam földi maradványaim látványát. Valóban szarul festettem: a bőröm sápadt, a szemeim vérvörösek, a szakállam kócosan, bogaraktól és egyéb ismeretlen eredetű szennyeződéstől volt visszataszító. Hajam már évek óta egy szál se akadt, úgyhogy azzal nem kellett bajlódnom. Kinyitottam a csapot, megmosakodtam, megtisztogattam a coloromat, majd visszatértem a többiekhez.

- Most jobb? - vigyorogtam a jelenlevőkre, széttárva karjaim, hogy a teljes képet jobban láthassák. Az asztaloknál ültek a szatmáriaktól páran néhány lotyó társaságában, a pultnál pedig a fent említetteken kívül még Picur és Bajusz iszogatott, az alelnököm mellett pedig a Majom kicsi szeme fénye feszített. Mintha kezdene köztük alakulni valami.

- Béla! Rakd rendbe ezt a szutykot, a törött tükröt meg cseréld ki! - mutattam a klotyó bejáratára felé. A pult mögé léptem, a többiek pedig mind odasereglettek a helységben jelenlévő pár lány kivételével, akik kilépdeltek motorokat fényesíteni. Mindenki kívülről fújja a házirendet és senkinek nem kell szólni, hogy ilyenkor hol a helye.

- Mi újság idehaza? - kaptam fel a söröm a pultról, miután magunk maradtunk.

- Szigorú pár perc múlva betoppanhat. A régi klubjával intézett valamit. Majom és Hosszú Pisti kísérte el. - tájékoztatott Bajusz.
- Ladislav a barátnőjét vitte haza nem sokkal azelőtt, hogy megjöttél, valószínűleg hamarosan ő is beesik, hacsak nem másznak egymásra. - Lafaty Bandi ezen kijelentésén kuncogtunk egy pillanatra. Miközben elcsendesedtünk lépett be az emlegetett.
- Frankie a családját csomagolja be (a jelöltek segítenek neki), még ma elutaznak és a letenyeiek elkísérik, de Cinege és a Trükkös itt marad.
- Velük kint találkoztam. - tettem hozzá. Ladislav bólogatással erősítette meg.
- Turul és az ikrek kaptak egy sürgős fuvart. Gondoltam bevállalhatjuk, ha már a búcsúzást áttettük egy héttel későbbre. A többiek itt vannak. - fejezte be a létszámolvasást G. Bár már nem az ő dolga lett volna, de a titkárunk még nem ért vissza.

- Nekünk lenne egy kis intézni valónk odahaza, úgyhogy ha nem gond, akkor mi is lelépnénk pár napra. - szólalt meg a szatmári elnök.

- Négyen maradjanak itt, cserébe adok mellétek két kirándulót. Egyébként is lesz mellettetek állandóan két testvérünk, amíg nem váltok teljes jogú klubtaggá. - kortyoltam bele a sörömbe. Felnéztem rá és az értetlenséget olvastam le az arcáról. Nem merte megkérdezni, de tudtam mit szeretne.

- Az átállást felügyelni kell. Szigorítottunk a felvételi szabályokon az elmúlt időszakban kialakult problémák miatt. Nem szeretnénk úgy járni, mint a 'Szemesiekkel. - erre Lafaty Bandiból egy halk kuncogás tört elő. Szúrósan ránéztem, hogy ne demoralizáljon, mire sörbe fojtotta a jókedvét. Ekkor lépett be Szigorú, a Majom, Hosszú Pisti és Ladislav. 

- Üljünk asztalhoz. - nyomtam el a cigim.

- Cinege, Trükkös és a szolnokiak kint vannak. Szóljak nekik? - kérdezte Ladislav. Jeleztem neki, hogy igen.
Mielőtt kiléphetett volna kinyílt előtte az ajtó és egy húsz év körüli srác lépett be rajta. Száznyolcvan centi magas, vézna testalkatú, barna, hosszúra hagyott ellenben kopaszodó hajjal rendelkezett. Színben ugyanilyen mélyen ülő apró szeme végigfürkészte a klubot és a bent lévőket. Mind őt néztük, ő pedig minket. Akárcsak egy western pisztolypárbaj percekig tartó jelenetében.
- Segíthetünk valamiben? - szólalt meg Ladislav.
- Az apámat keresem. Állítólag itt van. - egy pillanatra megfagyott bennünk minden. Kotorászni kezdett a szimatszatyrában, majd egy képet vett elő belőle és hol bennünket, hol azt nézte. Összehasonlított. A szőkéket és a zöld szeműeket kapásból kizárhattuk, így már csak Ladislavról, G-ről, Lafaty Bandiról, a Majomról, Picurról, Bajuszról és rólam folyt nagy cseppekben a víz. A szívverésünk felgyorsult és hallani lehetett, ahogy dörömböl a mellkasainkban.
Anno mindannyian elkövettünk ezt-azt, de ugye ami az úton történik az ott is marad. Ez alapszabály. Sok minden történt azokon a bizonyos nagy bulikon, hosszú túrákon: piálás, verekedés, némi kábszer és persze rengeteg szex. Kemények voltunk, vagányak és fiatalok. A világ értünk élt és halt, nem pedig fordítva. Ellenfeleink nem akadtak. Erre itt ez a kis csávó, alig hatvan kiló és morcos motorosokat izzaszt meg. 
A srác beljebb lépett, majd a pultnál álló társaság közé furakodta magát. Forgatta a fejét és a szemét a kép és a halálra rémült apajelöltek közt. 
- Te vagy az. - fordította a képet G felé. És valóban.
- Huhh. - mindannyian egyszerre könnyebbültünk meg. G-t kivéve, mert ő elsőre felröhögött, majd egy székre zuttyant, falfehér lett és öklömnyi izzadságcseppek gördültek le róla - még a fejkendője se tudta felszívni és visszatartani a keletkező mennyiséget. Lafaty Bandi persze kárörvendően megveregette a vállát.
A srác elmesélte, hogy húsz évvel korábban, mikor az alelnököm még Újpesten tengődött és próbált a könyvírásból megélni, felszedett egy csajt. A leányzó egy kis üzletben dolgozott. Eleinte lassan indultak meg a dolgok, alig pár szó váltása zajlott le köztük, végül egy szép napon G rávette magát, hogy elhívja a csajt egy randira. Párszor találkozgattak még, de a lány nem állt kötélnek, mert volt egy pasija. Mikor az idillnek véget ért a régi kapcsolatában ki más vigasztalta meg, mint G. Történt ugyanis, hogy az akkor még írói szárnyait bontogató barátunk épp a 95 forintos ásványvízéért tért be a kis üzletbe (meg, hogy kicsit udvaroljon) és a kis csaj kisírt szemeit találta ott. Hősünk hajthatatlannak bizonyult és megvárta zárásig, majd felmentek az alelnök lakására. Előkerült némi ital, ami végül addig fajult, hogy G gyakorlatilag a gatyájával törölte fel a lány könnyeit. (Nincs is jobb a "bosszúból szexnél"... na jó, a kibékülős is vetélytárs). Aztán többet nem is találkoztak, viszont másnap az ifjú író egy elhasznált ám lyukon át szivárgó óvszert talált az ágya alatt. Pár hónapig aggódott miatta, de mivel a csaj nem jelentkezett így megnyugodott és élte tovább kis életét. A többi pedig már történelem...
- Figyelj, nekünk most van egy kis megbeszélni valónk. Igyál valamit, amíg mi végzünk. Aztán utána élhettek családi életet. - vágtam a srác szavába.
- A számlát majd G fizeti! - röhögött a titokszoba felé távozó Lafaty Bandi.
Ismét kinyílt az ajtó és egy öltönyös ipse lépett be rajta. Ebbe a helységbe legfeljebb hivatalnokok jönnek be ilyen szerelésben, nem pedig alkalmi vendégek. Megtorpantam, majd megböktem G-t, hogy maradjon. Lépett egyet a titokszoba felé és jelzett a többieknek, hogy jöjjenek ki ők is. A fickó elég rémült arcot vágott, de nem azért, mert rövid időn belül közel húsz motoros vette körül.
- Miben segíthetünk? - tettem fel a kérdést, ha már köszönni nem állt szándékában.
- A főnöküket keresem. - közölte remegő hangon, miközben körbeforgatta a fejét. Páran vigyorogni kezdtek.
- Ki keresi?
- Oh, pardon. Keiser Rudolf vagyok, a RapidTrans Kft ügyvezetője. - nyújtott át egy névjegykártyát. G fia az egyik asztalnál egy pohár ásványvíz társaságában meresztette ránk a szemeit. Nem nagyon értette, hogy mi történik éppen.
- Hm. Miben segíthetek? - kicsit lazult a gyűrű a szarvas körül.
- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte félszegen, halkan.
- Jöjjön. - azzal megindultam a titokszoba felé. Lafaty Bandi és Bajusz követtek, G pedig újdonsült rokona felé indult, miután intettem neki, hogy most inkább vele foglalkozzon.
Beléptünk a szobába és a székemre huppantam. Keisert hellyel kínáltam az alelnöki széken. Mielőtt leült volna megtorpant és kérdőn rám nézett:
- Négyszemközti beszélgetést kértem.
- Tudom, de ők... mondjuk úgy az üzlettársaim. Úgyhogy ők is hallhatják.
Nem tetszett neki, de nem érdekelt. Helyet foglalt, az aktatáskáját az asztalra helyezte.
- Nos, arról lenne szó, hogy... a segítségükre lenne szükségem.
Láttam Bandi arcán a megrökönyödést.
- Ezt fejtse ki bővebben, ha kérhetem.
- Mint talán azt tudja, egy elég sikeresen működő és egyre jobban bővülő vállalkozást vezetek. Hat éve indítottam a céget és mára hét sofőr dolgozik nekem. Másfél éve léptünk a nemzetközi piacra. Elég komoly a rivalizálás ebben az ágazatban egy ideje és az elmúlt négy fuvaromat megtámadták, megverték a sofőrömet és elvitték az árut. Legutóbb már a kamiont is megfújták.
- És azt képzeli, hogy mi tettük?
- Nem, dehogy. Tudom jól, hogy ez magukra nem jellemző. Azt akarom, hogy azok, akik ezt művelik eltűnjenek és békén hagyjanak.
- Már megbocsásson, de ez inkább a rendőrségre tartozik. Nem vagyunk magánnyomozók, hogy ilyen bűntényeket derítsünk fel.
- Nem nyomozásra szeretném felkérni önt és a... szervezetét.
- Nem szervezet vagyunk, hanem motoros klub.
- Rendben... motoros klub. Szóval tudom jól, hogy sokat segítenek a városban, védik a lakókat, amolyan polgárőr egységet alkottak és visszaesett a bűnözés, amióta önök itt vannak. És tisztában vagyok vele, hogy van egy saját szállító cégük, más profillal.
- Látom felkészült belőlünk. - erre kissé elmosolyodott.
- Arra szeretném kérni magukat, hogy védjék meg a fuvarjaimat.
A két társamra néztem. Kicsit meglepően hatott, hogy erre kérjenek minket. Néha kérnek ezt-azt, de ilyen eddig még nem fordult elő.
- Mire gondolt? Üljünk be puskával a vezetőfülkébe és lőjünk minden gyanús elemre?
- Remélem lövöldözésre nem kerül sor és elegendő lesz a puszta jelenlétük.
- Szóval, ha jól értem: szállítmány kísérést szeretne.
- Pontosan. - ismét a társaimra néztem. Van egy biztonsági cég, aminek társtulajdonosai vagyunk, de annak nem tartozik a profiljába az efféle szolgáltatás.
- Mennyit szán erre a projektre?
- Negyvenet kanyaronként. - erre a kijelentésére jó hangosan felnevettünk.
- Na ne vicceljen! Tudjuk, hogy mekkora lóvét szakít fordulónként, úgyhogy ne akarjon minket megmalmozni. Legyen százötven és akkor jók vagyunk.
- Nyolcvanat el tudok különíteni, de nem többet.
- Száz. Ha megszeretné védeni az értékeit és az embereit, ennyit csak megér. - elgondolkozott egy pillanatra, de végül beleegyezett.
- A szerződést majd valamelyik tagunk átviszi önhöz. Mikor indul az első szállítmány?
- Ma este. - a sürgősségért felárt lehet felszámítani, úgyhogy gondoltam rájátszok a dologra.
- Az nem jó. Ma estére minden emberem foglalt. - Bandi elfojtva kuncogott.
- Adok ma estére plusz egy ötvenest.
- Megegyeztünk. Mikorra érjenek oda az embereim? - álltam fel a székből. Keiser követte a példámat.
- 19 órakor lenne az indulás.
- Rendben, ott leszünk. - azzal kezet ráztunk. A fickónak ajtót nyitott Bajusz, majd betette mögötte azt.
- Mégis, hogy oldjuk ezt meg? Ma estére nekünk is fuvarunk van. - hajolt közelebb Bandi. - Tudom, tudom. Nem ti fogjátok a védelmet biztosítani. Szólj a többieknek és megtárgyaljuk.
Az ülésen ismét a telt ház levegőtlenségét élvezhettük. Minden chapter és alegység képviseltette magát. Jó érzés volt végignézni ezen a társaságon.
- Gondolom mind tudni akarjátok, hogy ki volt ez az öltönyös krapek. - némán bólogatott mindenki. G felé fordultam, aki a laptopja mögül olvasta fel az infókat:
- Keiser Rudolf, született '92-ben, Komáromban...
- Tudjuk, a fuvaros Keiser. Mit akart? - vágta közbe Trükkös.
- Pár marcona rivális, vagy valami hasonló megsípolta a fuvarjait és felkért minket szállítmánykísérőnek.
- Mennyi az annyi?
- Egy százas körönként, ami 2-3 napos távolléteket jelentene.
- Milyen gyakorisággal lenne?
- Az első ma este, úgyhogy rögtön kellene két önkéntes. A többiről később szól és elég rapszodikusan, úgyhogy jó lenne, ha olyanok vállalnák be, akik helyben maradnának emiatt egy időre.
- Macival vállaljuk! - közölte Kokó, az egyik Adventurer.
- Ki támogatja? - kérdeztem a többieket, hogy beleegyeznek e. Mindenki feltette a kezét, így Kokó és Maci lett a két szállítmánykísérőnk.
- Rendben. Este hétre legyetek a telepen.
Második napirendi pontként rendezni kellett Horáció kérését.
- Van e valamink az üggyel kapcsolatban?
- A kassaiakkal beszéltem. Visszaigazolták, hogy náluk van. Csatlakozási szándékkal ment hozzájuk és nem említett semmit az itteni dolgairól. - kezdte a beszámolót Ladislav.
- Remélem tájékoztattad őket. - vigyorgott szélesen a kapitányom.
- Ez nem kérdés. És így már hajlandóak lennének lemondani róla. Várják az ötletet, hogyan tudnánk jó üzletet kovácsolni ebből a kérdésből.
- A tagjaik likvidálásáról nem esett szó? - érdeklődött G.
- Csak annyiban, hogy még jót is tettek a klubbal, bárkik vitték véghez. Egy ideje széthúzás kezdett kialakulni a chapternél, és ha most ez nem történik meg, akkor rövidesen belső harc vágta volna haza őket.
- Tehát bosszútól nem kell tartani. - jegyezte meg Cinege.
- Abszolút. Új alapokra akarják helyezni az egész létüket.
- Elég nehéz lesz a régi bélyeg alapján.
- Nevet változtatnak és eldobják az 1%-os patchet. A kérelmet már beadták a szükséges helyekre, már csak a döntésre várnak.
- Akkor ki kell találni valamit, amivel elhozhatjuk Horáció kedvencét. Bárkinek bármilyen ötlete van jelezze. - végignéztem a tagságon, hátha jönnek a jobbnál jobb ötletek, de nem számítottam ekkora csendre. Közöltem, hogy ráér később is.
Fontosabb dolgokat megbeszéltük és mint máskor, ilyenkor a többiek egyéb panaszai, ötletei, kívánságai következtek. Elsőnek Majom kért szót:
- Ma szabadul egy régi tagunk a Csillagból.
- Nem volt börtönben egy tagunk se - vonta fel a szemöldökét G.
- Még az egyesülés előtti emberünkről van szó.
- Dingót kiengedik? - csodálkozott Hombár.
- Igen. Nem rég hívott, hogy ma szabadul. Újra tárgyalták az ügyét és kiderült, hogy nem az ő fegyveréből került ki az a golyó, amitől meghalt az az ipse. Így aztán kegyelmet és másfél millió kártérítést kapott a nyolc éve miatt. Venni akar egy motort és visszatérni a chapterhez.
- Mit szólt az új képlethez?
- Felvezettem neki, hogy változott a szitu, mások a szabályok, de még ilyen keretek között is szeretne visszatérni. Mielőtt lesittelték a klub lojális tagja volt. Mint jogutód a Légió felelős érte.
- Ebben van valami. - bökte oda G.
- Jogos a felvetés. - erősítettem meg.
- Legalább találkozz vele, beszélgessetek, ismerjétek meg. - győzködött a testőröm.
- Mit szólnátok hozzá, ha előbb csak gurulna velünk, mint anno Szigorú, aztán ha megfelel mindenkinek, akkor beszavazzuk? - néztem végig a társaságon.
- Rendben. Oké. - emelkedtek magasba a kezek.
- Hombár! Téged bízlak meg, hogy figyelj rá és legyél a szponzora! Majom: üzenj neki, hogy a szolnoki klubházban várjuk. A teljes szolnoki galeri, valamint Szigorú, Picur, Majom lesz a fogadó bizottság velem együtt. Egyúttal jön velünk Szatmár is, másnap meg mentek tovább, ahogy azt már megbeszéltük. G: kapsz egy nap szabadot! Élj családi életet! - gúnyolódtam az alelnökömmel. Nem értékelte a poént, rajta kívül viszont mindenki más harsányan felnevetett. 
Kalapácsütéssel jeleztem az ülés lezárását, mire mindenki feltápászkodott.
- Kokó, Maci! Maradjatok még egy kicsit! - közöltem a zörgést átharsogva és G karját megfogva, visszatartva őt.
Mikor mindenki kiment Kokó betette az utolsó mögött az ajtót.
- Mi a gond főnök? - kérdezte Maci.
- Ugyanezt kérdezhetném. - feleltem válaszképp, miközben egy apró fém dobozkában matattam.
- Ezt hogy érted? 
- A tagjaink általában azért váltanak át a kirándulók közé, hogy a klubos melókból, főleg a veszélyesebbekből kimaradjanak. Ti meg most első szóra ráugrottatok egy ilyenre.
- Hát... tudod... - dadogott Kokó.
- ... az van, hogy mostanában már nem olyan jók ezek a túrák és szeretnénk egy kicsit nagyobb részt vállalni a klubos életből. - fejezte be a másik mondatát Maci. Kérdőn néztem rájuk, hogy ezt fejtsék ki egy kicsit bővebben.
- Az van, hogy Hosszú és Nyakas mostanában eléggé különcködnek, dőzsölnek és ugráltatnak minket, mintha külön klub lennénk és ők lennének a vezetői. - közölte Kokó.
- Ez részben így is van. Hosszú a túra vezető. Nyakasban meg nyilván megbízik, ezért kéri, hogy segítsen neki.
- Mindenki zúgolódik miatta. Bajusz pedig pont ezért lépett ki a csoportból.
- Jó, utánajárok a dolognak. Viszont szeretném, ha ezeket felvarrnátok estig. - adtam át két ENFORCER patchet a két kirándulónak. Ezt a felvarrót, illetve a vele járó titulust az indulás után három évvel visszavonultattuk, de most egyedi esetként visszahoztuk, hogy egy esetleges rivális találkozás esetén mindenki számára tiszta legyen: a kísérőink nem szarakodnak.
Ezzel elbocsájtottuk őket.
- Ma inkább bent maradnék a klubban. - kezdte a mondandóját G, mikor bezárta a titokszoba ajtaját a két távozó mögött.
- Szó se lehet róla. Itt a fiad és több évet kellene bepótolnotok.
- És ha ő nem akarja?
- Szerintem inkább ezt csak Te nem akarod. Gondolj bele: idejött, felkeresett. Mi másért, ha nem azért, hogy megismerjen?
- Pénzért?
- Az neked nincs. A könyveid eladása után járó bevételek és jogdíjak arra épphogy elegendő, hogy fenntartsd magad, más bevételed meg nem nagyon van.
- Papíron.
- Ez épp elég. Nincs az a bíróság, ami ilyen körülmények közt lefölözné az elmaradásod. Meg ha annyira lóvé kellett volna nekik, akkor miért most jelentkezik? Nem, barátom. Ennek a srácnak az apja kell, nem a pénzed! Ha tévedek, akkor fizetek neked egy rekesz sört!
- De mit csináljak vele?
- Vidd el kajálni, sétáljatok a tó körül, dobáljátok meg a kiskacsákat... mit tudom én. Kérdezd meg tőle, mihez lenne kedve.
- Vagy leülünk itt a bárpulthoz, azt vedelünk.
- Az nem jó ötlet. Semleges terep kell, hogy egyenlő felekként lehessetek jelen, ráadásul itt állandóan valaki belepofázna a beszélgetésbe és akkor nem tudnál rá figyelni. Maradnak itt elegen ahhoz, hogy vigyék a boltot és csicskáztassák a jelölteket. Még a telefonodat is kapcsold ki. Kettesben kell lennetek.
- Hát jó... - adta be a derekát végül.
- Most pedig hívd be Hosszút. Beszélgessünk el vele egy kicsit erről a... kirándulós szarakodásról.
- Mi lesz a koncepció?
- Nem tudom, Tesó. Ez így nem járja. Az embereknek el kell fogadniuk, hogy ő vezeti őket a túrákon.
- Neki pedig nyomatékosítani kell, hogy nem egy chaptert vezet, hanem csak egy csoportot. - tette hozzá az alelnököm.
- Ha elfajulnak a dolgok, akkor meg feloszlatjuk a brigádot.
- Viccelsz? - fordult vissza az ajtóból G.
- Úgy nézek ki? Tudod jól, hogy többe kerülnek, mint ami hasznot hajtanak.
- És akkor mi lesz velük?
- Hm... áthelyezzük őket oda, ahol szívesen lennének, vagy létrehozzuk a NOMADS chaptert. A szemesi klubház úgyis üresen áll. - G megint felvonta a szemöldökét.
- Most volt a tisztújító ülés. Legalább fél évet kellene várni, hogy ezt véghez vidd.
- Tudom. Ez a fél év lesz a próbaidő. Ha addig nem változnak a dolgok, akkor feloszlatjuk őket és kész.
Az alelnök behívta Hosszút, az Adventurer csoport vezetőjét, a klub egyetlen CHIEF AMBASSADOR-ját. Kikérdeztük az elmúlt túrákról, az eredményeikről és az eseményekről. Megkérdeztük milyen a tagokkal a viszony, mire azt felelte, hogy van, illetve volt három tag, akik időnként morogtak néha. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Bajuszról, Kokóról és Maciról beszélt. Ettől függetlenül kilátásba helyeztem neki az alelnökömmel lefolytatott beszélgetésben meghatározott tényeket. Elfogadta. Mondhatni túl könnyen ment. Miután ezzel végeztünk megkértem, hogy a Szatmáriak átállásának legyen aktív részese. Némi tiltakozásnak adott hangot, majd figyelmeztettem, hogy a nagyköveti kötelességei közt szerepel és bármikor megbízható ezzel a feladattal. Ennek most elérkezett az ideje. Ragaszkodott hozzá, hogy Nyakas is vele legyen, de kikötöttem, hogy őt nem adhatom mellé, mert minden chapterből csak egy ember lesz ott. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki a döntés, de nem érdekelt. Mikor befejeztük az eligazítást mind kivonultunk a többiekhez.
Épp kiléptünk az ajtón, mikor Majom lánya G nyakába ugrott:
- Szeretnék neked mondani valamit. - nyomott egy csókot az alelnök szőrös arcára. Nagyon feldobottnak tűnt , ellenben régi bajtársunk egyre aggodalmasabb arcot kezdett vágni:
- Mégis mit? - hebegte.
- Terhes vagyok. - súgta félhangosan G fülébe a lány. Erre kárörvendő harsánysággal kitört belőlem a nevetés, amire persze mindenki felfigyelt.
- Baszd meg... - csúszott ki alelnökünk száján.
- Na, akkor most már hármasban mehettek arra a családi napra! Mutasd be szépen a fiadnak a mostohaanyját! - veregettem meg a vállát.
- Baszd meg... - megakadt a tű.
- Neked pedig gratulálok, drága!
- Csak apunak ne szólj még, kérlek. Kibukna. - kérlelt azon a csilingelő hangján Majom lánya.
- Rendben. És hogy fogjátok majd hívni? Tényleg: esküvő lesz? - néztem az újdonsült szülőkre, akik csodálkozva pislogtak rám vissza.
- Miért nem a saját kölyköd nevelésével foglalkozol inkább? - kérdezett vissza gúnyosan az alelnököm. Összevontam a szemöldököm és némi hatásszünetet tartottam, csak hogy érezzék: vihar közeledik.
- Majom! A fiatalok szeretnének mondani valamit! - kiáltottam el magam, majd sarkon fordulva faképnél hagytam őket. Kíváncsi lettem volna, hogyan másznak ki ebből, hiszen G nem éppen arról híres, hogy jól tud kamuzni és rögtönözni, bár sokat fejlődött az idők során. Inkább a pult mögé léptem, hogy páholyból nézzem végig. A szavakat nem hallottam, de Majom eleinte forgatta a fejét a lánya és az alelnöke közt, majd hátraperdült és haraggal telt szemmel rám sandított. Megvontam a vállam -jelezve, hogy tegyen amit akar-, majd a következő pillanatban G nagy ívben szállt be a titokszobába ajtóstul. A tagság egy emberként mozdult a balhé irányába, de eléjük álltam, hogy ne avatkozzanak bele. A testőrömet a lánya próbálta visszafogni, de az egy mozdulattal kibújt a béklyóból és beugrott a szobába. Ekkor mind azt hittük, hogy most aztán kinyírja a testvérünket, de ehelyett felsegítette a padlóról, leporolta a colorját, levette a fejéről a kendőjét és a vérző arcára szorította azt. (Pár héttel korábban, mikor kiderült, hogy G meghúzta a lányt, akkor is hasonló jelenet játszódott le, de annak kevesebb tanúja volt és kevesebb port vert fel). Mikor kijöttek a szobából Majom a pult mögül egy üveg vodkát fogott meg két feles pohárral együtt. Levette a kendőt G arcáról, rálocsolt egy kis alkoholt, majd visszanyomta a képébe. Ezután töltött mindkettőjüknek egy rundot, koccintottak, majd lehúzták. Mi meg csak pislogtunk.
A rituálé végén Majom hozzám lépett:
- Mikor indulunk főnök?
- Egy óra múlva.
- Rendben. Üzenek Dingónak.
- Oké.
Azzal megfordult és kiment a klubból. Az emberek szépen lassan készülődni kezdtek. Ladislav hozzám lépett:
- Figyi. Lenne egy ötletem.
- Hallgatlak.
- Mi lenne, ha a kassaiak elmennének Szolnokra és elvinnék oda Benny bátyját. Együtt buliznátok velük, kapcsolatot építenétek.
- Az árban meg ott helyben megegyezhetnénk velük. Jó ötlet. Telefonálj! - veregettem meg a vállát.
Alig ötven perccel később menetkészen várakoztunk az épület előtt. Frankie is megjelent a két rotweilere társaságában.
- Hallottam a fejleményeket. Jók a döntések és az irány.
- Közös az érdem.
- Mikor jöttök?
- A csapat egyik felével holnap. Ti mikor költöztök?
- Ma indultunk volna, de az asszony még piszmog.
- Akkor elkísérünk, ha megvártok.
Bólintott, kezet ráztunk, majd felültem a motoromra. Pompásan festett még borongós időben is. Végignéztem a parkolón, a gépeiken ülő társakon, majd meghúztam a gázkart és kigurultam a főútra, a többiek pedig utánam, egyenesen az autópálya felé.
Fél órával később éreztem, hogy folyamatosan rezeg a zsebem. Kezdett zavarni, ezért lefordultunk Tatabánya utáni pihenőnél. A társaság azt hitte valami műszaki hiba miatt álltunk félre, de amikor előhúztam a telefont már sejtették, hogy gond lehet: tudják jól, hogy csak akkor tennék ilyet, ha már sokadszor keresnek.
Ladislavot hívtam:
- Mi a gond tesó?
- Gyertek vissza! Nagy gáz van. - szinte sírt a hangja.
- Mi történt? - kérdeztem aggódva.
- Alig, hogy elmentetek, két furgon állt be a parkolóba és nyolc hegyomlás méretű kopasz szállt ki belőle. Szitává lőtték a klubházat és...
- ÉS?
- ... és megölték Frankiet, Nyakast, Ropit, Bélát, néhány vendéget, de súlyos sebet kapott Majom lánya is! - reszketett, zokogott a vonal túlsó végén a Secretary.
- A kurva életbe! Te jól vagy?
- Engem csak súrolt egy kósza golyó, de megvagyok. - azzal letettem. A többiek kérdőn néztek rám.
- Mi a fasz van, Tesó? - kérdezte a Majom.
- Visszajöttek az ukránok és szarrá lőtték a klubházat a bent lévőkkel együtt!
- Bassza meg! - mondták egyszerre többen is.
Azonnal visszaültünk a motorjainkra, és visszafordultunk. Tövig húzott gázkarral száguldottunk, cikáztunk az autók között. Villogtattunk, dudáltunk, hogy utat engedjenek nekünk. Nem volt kérdés, hogy a múltkori alázást torolták meg, de azt se tartottam kizártnak, hogy valaki felbérelte őket. Amit még biztosra vehettem: Majom agya elborul, ha megtudja, hogy a szeme fénye életveszélyben van.
Szélvészként süvítettünk végig a városon, a tükörből láttam, ahogy néhányan a körforgalmat kissé kiegyenesítették, de különböző bravúrok árán visszanyerték uralmukat a gépeik felett. Már messziről látszott, hogy a Felvidéki és az Erdélyi utcák sarkainál lezárták a főutat a rendőrök és terelték a forgalmat észak felé. Csikorgó, füstölő gumikkal érkeztünk meg a keresztbe kihúzott szalagok előtt. Az elmaradhatatlan katasztrófa-turisták szétspricceltek a jöttünkre. Az egyik fiatal, helyszínt biztosító őrmester megpróbált megállítani, de egy határozott lökéssel félretaszítottam az utamból - a szatmáriak segítették fel. A jelenetet látva még két zsaru indult meg felém, akiket Horáció állított le. A járdán síró lányok, őket vigasztaló tagok, vendégek és rengeteg üvegszilánk. Mint egy háborús övezet. Néhányan sokkos állapotban, páran arcukat a tenyerükbe temetve a lépcsőn és a térkövön ücsörögtek. Ladislavhoz siettem, aki a klub egyik frontra néző ablaka alatt ücsörgött póló és mellény nélkül, bekötözve: az jobb oldalát súrolta a golyó.
- Hogy vagy Tesó? - guggoltam le hozzá.
- Én jól, de többiek... Frankie, basszus... - görbült le a szája széle. Még mielőtt könnyekbe tört volna ki megragadtam a tarkóját és a vállamhoz szorítottam. Mások ne lássák, ha elgyengül.
Majom egyenesen Horációhoz lépett, faggatni kezdte:
- Hatan vesztették életüket, köztük a régi elnökük. Hárman életveszélyes állapotban úton vannak a győri kórházba. - felelte egyhangúan Horáció.
Szinte rohanva érkezett G.
- Mi a fasz... ? - kérdezte zihálva. Majom tájékoztatta a történtekről. Felkeltem Ladislav mellől és hozzájuk léptem:
- Honnan tudtad, hogy visszajöttünk?
- Láttuk, ahogy százzal végigvágtattatok az Igmándin. Mi történt?
Megelőzve Horáció adott ismét tájékoztatást. Mikor kiderült, hogy Majom lánya is a súlyos sérültek között van a kevlár kesztyűjével haragjában kiverte a klubház egyetlen megmaradt ablakát.
- Körülnézhetünk bent? - fordultam Horáció felé.
- Miután a helyszínelők végeztek. Viszont téged bevinnélek kihallgatni.
Szúrós tekintettel néztünk rá. Pont most? Tényleg? Ez szórakozik velünk?
- Menj, majd mi itt megvárunk. - közölte valamivel higgadtabban G.
- Lószart! - feleltem ingerülten.
- Menj!
Engedtem a nyomásnak, majd leballagtam a hadnaggyal a lépcsőn a kék-puklis kocsihoz. Ekkor ért be Lafaty Bandi és a roadrunnerjei. Kelet felől érkeztek a járdán. Leugrott a motorról, lefejtette fejéről a bukóját, lépett kettőt és elkurjantotta magát:
- Ennyit ér a közbiztonság. A kurva... - az utolsó szavát a sisakja által az egyik rendőr arcán keltett csattanás nyomta el. Mondanom se kell, hogy fél perccel később megbilincselve mellettem ült.
- Ezt mégis mi a francnak kellett? - vontam kérdőre.
- Csak, hogy ne unatkozz odabent, cuncimókus. - vigyorgott szélesen, elővillantva a véres száját. Valószínűleg véletlenül megfejeltették vele az egyik gumibotot, vagy a térkövet.
- Te nem vagy normális.
A sofőr riadót rendelt a gépháznak és meglódultunk a kapitányság felé. A szirénát megszokásból bekapcsolta, de a nyomozó megszüntette a megkülönböztető jelzést.

Újra a jardon 

Horáció új irodát kapott. kisebb volt, mint az előző, de mivel kevesebb bútort zsúfoltak be, így ugyanakkorának hatott. A falak csupaszon, fehérre meszelve néztek vissza rám. Unalmasan hatott, mint minden rendőrségi kihallgató.
A nyomó szürke asztala mögött ült és fontoskodóan temetkezett a számítógépéhez tartozó monitor mögé. Vele szemben foglaltam helyet az egyik, odakészített kényelmesnek egyáltalán nem mondható ülőalkalmatosságon - de lehet, hogy csak a kiújult aranyerem zavarta a kényelmet.
Megszólalt az asztalra helyezett telefon. A hadnagy felvette:
- Igen? ... értem... rendben... persze... köszönöm...
Ennyi. Ellátták információval. Aztán újra csörömpölt a készülék:
- Tessék! ... nem... jó... igen... helyben intézzük...
Aztán letette és ismét a gépével foglalkozott. Meguntam a váratást, úgyhogy feltettem egy kérdést:
- Bandival mi lesz?
- Kivel? - fel se nézett a monitorból.
- A kapitányommal! Aki átrendezte a kollégád arcát.
- Oh, igen. Most kaptam az információt, hogy eltört az állkapcsa. Így ez már a Btk. 310. paragrafusa alá esik, vagyis egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. De súlyosbíthatjuk és akkor elővesszük a csoportosan elkövetett jelzőt, ami téged is a rácsok mögé juttat három évre.
- Vagy enyhíthetjük és akkor bent tartod éjszakára.
- Mivel enyhítenénk?
- A körülménnyel! Szétlőtték az otthonát és a családját!
- Az otthonát és a családját? - gúnyolódott Horesz - És ezt az őrmesteremnek hogyan adagoljam be?
- Ahogy akarod, viszont készek vagyunk mindenben segíteni. Az őrmidnek is. - hajoltam közelebb hozzá bizalmasan.
- Azt el is várom! Szükségem lenne a kameráitok felvételeire, de gondolom még mindig nem rögzítenek.
- Tévedsz! Ugyanis egy hónapja aktivizáltuk a külső kameráinkat és akkora tárhelyet biztosítunk, hogy több napra visszamenőleg megnézhetnénk bármit.
- Akkor azt azonnal átadjátok!
- Szeretnéd látni, ahogy a törött állkapcsú beosztottad két nappal ezelőtt tőlünk kitántorogva lehugyozta az egyik testvérem motorját? Vagy ahogy a legjobb cimborád száguldozik a piros szarrá tuningolt Opeljével az utcán?
Nem felelt semmit, csak meredtünk egymásra. Tudta, hogy sarokba lett szorítva és hogy a kapitányság emberei nem teljesen feddhetetlenek. Ő sem volt az fiatalon...
- Majd behozom a nyomozáshoz szükséges felvételeket. - kászálódtam fel a kényelmetlen székből.
- Egyenlőre te maradsz! A társad ügyét meg majd meglátjuk, viszont ma estére a vendégünk marad!
- Tőlem mit akarsz még? Úgy tudom a vallomásokat már felvettétek. Tudod jól, hogy a helyszínen se voltam, amikor mindez történt.
- Ami téged illet: szeretném, ha nem csinálnál csatamezőt a városból.
- Úgy ismersz?
- Nem, de a történtek miatt most elég nagy lehet benned a düh és ...
- ... és azt hiszed, hogy mindenkit kinyírok, akiben a társaim gyilkosát látom? Minden vágyam, hogy szenvedjenek, akik ezt elkövették és igen: nehéz lesz visszafogni a tagságot egy vendetta elkövetésétől, de hidd el, hogy nagyobb élvezetet nyújtana, ha rács mögé dugnátok ezeket a szemétládákat! - süvöltöttem felé, majd közelebb hajoltam és levittem a hangerőt - Vagy egy rendőr pisztolyából leadott lövés végezne velük!
Egy pillanatig egymás szemébe meredtünk. Ugyanaz a tekintet nézett vissza rám, mint gyerekkorunkban, csak a körítés kissé elöregedett.
- Törvényes úton állítom a bíróság elé őket. - mondta végül, ellentmondást nemtűrő hangon.
Sarkon fordultam, hogy elhagyjam a szobát, de utánam szólt:
- Még nem végeztünk!
- Mit akarsz még? - kérdeztem az ajtótól, hiszen Horáció a hátam mögött még mindig az asztala mögött ücsörgött, nekem meg nem esett ínyemre forgolódni.
- A tartozásotok.
- Épp azt intéztük volna mielőtt...
- Azt akartam mondani, hogy kaptok pár nap haladékot! - vágom a szavamba. Nagyon rühellem ezt a fajta tiszteletlenséget, de most könnyen elnéztem neki.
Megfordultam, visszaléptem az asztalához és mélyen a szemébe nézve közöltem:
- Elhozom neked a felvételt és a tartozásunkat, te pedig a lehető legrövidebb időn belül felgöngyölíted ezt az ügyet!
- Nem kéne fenyegetőzni.
- Csak hogy ez nem fenyegetés, barátom!
- Nem vagyok a barátod.
Akár két feltüzelt kígyó, akik egymást kerülgetve, sziszegve méregetik egymást. Néma másodpercek szaladtak el mellettünk, mire történt valami.
- Régóta ismerjük egymást. Gyerekkorunk óta. Legalább ezt tarthatnád tiszteletben!
- Te az egyik oldalon állsz, én a másikon...
- Csakhogy ez nem fedi a valóságot! Tudod jól, hogy nem vagyunk bűnözők!
- Minden motoros törvényen kívüli.
- Csak az egy százalékuk!
- Az engem nem érdekel...
- Az sem érdekel, hogy mennyit segítettünk a városnak? Az sem érdekel, hogy mennyivel javult a közbiztonság, amióta mi itt vagyunk?
- Igen, azért lőtték szarrá a klubházatokat, vagy az otthonotokat, ahogy nevezitek, mert ügyeltek a közbiztonságra.
- Az otthonunk, igen, viszont a közbiztonság fenntartása alapvetően a ti feladatotok kellene, hogy legyen!
Egy pillanatra megállt a sárdobálás, elgondolkozott, majd így folytatta:
- Ez a kakaskodás sehová sem vezet! Maradjunk annyiban, hogy mindketten végezzük a dolgunkat! Hozd, amit ígértél, én pedig lefogom a támadóitokat.
- Köszönöm. - azzal ismét sarkon fordultam, de mielőtt lenyomhattam volna a kilincset megtorpantam. - Beszélnem kell a kapitányommal.
- Szó se lehet róla. A cellájában marad, amíg én azt nem mondom, hogy mehet.
- Nem akarom megszöktetni, csak váltani vele néhány szót.
- Majd beszélgettek, ha kiszabadul.
- Kérlek! Fontos lenne.
Némi hezitálás után beleegyezett. Hívott egy őrmestert, hogy kísérjen le a cella szintre. Bandi egy priccsen várakozott teljes nyugalomban, kényelmesen heverészve. Az ajtó felnyílása csak annyiban változtatta meg a helyzetét, hogy felemelte a fejét.
- Ne menjen messzire, csak egy perc. - közöltem a kísérőmmel, aki aztán bevágta mögöttem a nyílászárót, ami nagy döndüléssel jelezte a végállást.
- Mi van cimbora? Te is itt éjszakázol? - ült fel a priccsen.
- Nem, csak egy percet kértem, hogy beszélhessek veled. Viszont a Te helyzeted elég necces.
- Miért?
- Nem is tudom, talán azért, mert a bukóddal átrendezted egy szolgálatban álló zsaru arcát?
- Beleszaladt.
- Láttam. Csak a faszságod miatt akár csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak lehet a vád. Ami azt jelenti, hogy nekem három év, neked kettőtől nyolc évig terjedő. - förmedtem rá Lafaty Bandira.
- Baszki.
- Igen. Mégis mióta követünk el mi ekkora baklövést?
- És mióta folytatunk háborút ilyen törvényen kívüli elemekkel? - kérdezett vissza. A felvetését értettem és jogosnak éreztem. Tisztában voltam vele, hogy az elmúlt egy évben nagyon eldurvultak a dolgok, ráadásul elveszítettünk egy alapítót és két másik tagot.
- Ki kell találnunk valamit, hogy megszüntessük ezt. Vissza kell terelnünk a klubot abba az irányba, amit anno kijelöltünk magunknak.
- Azt nem csinálhatjuk, Te is tudod. Vagy hétvégi motorosok leszünk, akiknek van két kocsmájuk, meg fuvarozgatnak erre-arra, vagy azokká válunk, akik sosem akartunk lenni: egy százalékosok. - fejtegette a kapitányom.
- Ha az utóbbit választjuk, akkor sokakat elveszítünk.
- Már a patch felvarrása előtt.
- Rendbe kell ezt tennünk. Gondolkozz a megoldásokon, amíg itt vagy.
- Ezt hogy érted? Nem viszel ki?
- Ma, vagy pár estét biztos bent tartanak. Horesz ugyan nem mondta, hogy vádat emelnek ellened, de azt se, hogy nem. Elképzelhető, hogy csak ellened.
- Akkor legrosszabb esetben öt év?
- Valahogy úgy. A legjobb esetben holnap kienged. Viszont benne van a pakliban, hogy később beidéznek, vagy pénzbírsággal sújtanak. Utóbbit a klub elintézi. Ha kell, akkor meg szerzünk egy ügyvédet, aki majd megpróbálja a legkedvezőbb, vagy inkább legenyhébb büntetést kiharcolni.
- Megnyugtató.
- Addig is vigyázz a seggedre idebenn. - egy gyors lapogatás, aztán verni kezdtem a cella ajtót. Léptek zaját nem hallottam. Újra dörömböltem, kicsit határozottabban, hátha az előző nem jutott el a süket fülekig, de semmi válasz.
- Még a végén együtt alszunk, cuncimókus? - poénkodott Bandi. Egy fintorral jeleztem, hogy nem szeretném, ha erre sor kerülne.
Eltelt pár perc, amíg hasztalanul zörgettem a cella ajtaját. Majd fél óra. Újabb öt órába telt, mire megnyílt a kijárat. Bandi vacsoráját hozták. Az öreg főtörzs nagyot nézett, mikor két őrizetest talált egy helyett.
- Maga mit keres itt?
- Itt felejtettek.
- Annak mindjárt utánanézünk! Várjon itt!
Hol máshol várnék, mikor az ajtón se engedett ki... Eltelt még fél óra, mire újra kinyílt az ajtó.
- Maga kijöhet! A másik marad! - mutatott rám az öreg.
- Hálás köszönet.
Elkísértek a kijáratig, hogy ne csenjek el semmit - mi hasznosat lehet ellopni egy rendőrségi épületből a gémkapcsokon kívül? Már rég besötétedett, az utcákat a kandeláberek fénye tette láthatóvá. Végig sétáltam a főút mellett és az a pár ember, aki kint csatangolt mind végigmért és hallottam, ahogy összesúgnak. A colorom ezúttal nem tiszteletet parancsolt, hanem megvetést generált és veszélyt jelentett a város lakói számára. Csak egy valakinek nem változott a lelkiállapota: az unatkozó jetinek, a német gyakorlóban. Ugyanaz a közöny, mint amit már megszoktunk.
Ahogy sejtettem G a klubház előtt ücsörgött a parkolót a járdától elválasztó lépcsőn. Előtte ácsorgott az ő gépe és az enyém, egymás mellett. Azokat nézte, meredt rájuk. Kicsit messzebb volt még pár vas: Csongoré, az elhunyt Nyakas, Ropi és Béla motorjai, valamint Bandié. A járdán már rendet rakott valaki, bent az épületben a fiam és pár lány takarította a romokat.
Mikor megálltam az alelnök mellett felállt és átölelt.
- Jó, hogy kiengedtek.
- Jobb is kint. Mielőtt kérded: Bandi még pár napot valószínűleg benn marad.  Idekint mi a helyzet?
- Nyegle leadta a colort és két jelölt szintén lemondott a jelöltségről. Ott vannak a mellényeik az asztalon. Kokó és Maci a megbízásuknak megfelelően kísérik Keiser szállítmányát. A szolnokiak Szigorúval, Picúrral és Bajusszal a szatmáriak kíséretében elmentek, hogy fogadják Dingót. Letenye holnap új elnökséget választ.
- Az apósjelölted pedig a kórházban vigyáz a lányára. - fejeztem be a jelentést. Nem érezte túl viccesnek a kijelentésemet, ami a Majom új jelzőjét illeti, de nem hagyhattam ki.
- Mi lesz ezek után? - kérdezte sírós tekintettel. Ugyanazt láttam a szemeiben, mint Bandiéban, vagy akárkiében a klubból.
- Gyere. Megbeszéljük. - azzal a vállára emeltem a kezem és elindultunk a főút felé, a klubbal szembeni térre.
A szökőkutak már nem spricceltek magukból vizet, vagyis elmúlt 23 óra. Az utcáról eltűntek az emberek, az autók. A levegő hűvössé kezdett válni, elviselhetőbbé. Leültünk az egyik padra és percekig csak néztük a szemközti száz éves iskola épületét és kitaláljuk a jövőt...