Felszakadó régi sebek

  Kemény éjszaka volt. Kevés alvással. Baromi kevés alvással. Vince általában korán feküdt, ebből adódóan korán is kelt. Bár egy macskától nem lenne szabad többet várni, én aznap  el tudtam volna viselni egy kedvesen bújós reggelt. Ehelyett azonban őkelme négy manccsal, hangosan trillázva trappolt át saját kis Álomországomon. Máskor megértően fogadom, felkelek hozzá, megetetem, s reggeli közben elbeszélgetünk. Amikor ő eszik én mesélek, amikor én kajálok, ő dumál....többnyire a tányéromnak.

  Ezen a napon azonban morgósan keltem, s ugyanilyen morgósan vágtam hozzá a papucsomat. Miután halkan puffanva, annál hangosabban puffogva odébb állt, máris megbántam tettemet, így kikászálódtam, hogy kiengeszteljem valami finomsággal. Éreztem, hogy nem igazán vagyok következetes, de nem is volt soha kin gyakorolnom, hiszen gyermek híján Vincén töltöttem ki minden bennem szunnyadó apai ösztönt. Márpedig egy ennyire öntörvényű, kezelhetetlen "gyerekkel" nehéz következetesnek maradni.

  Gréta imádta ezt a dögöt, születése óta össze voltak nőve. Vince is így érzett iránta. Hallgatott rá, a lábánál aludt, napközben az ölében. Ha előbb ébredt nála, csendes dorombolással, szinte áhítattal nézte, míg fel nem nyíltak gyönyörű mélybarna szemei. Én nem vágytam többre, mint az utóbbira; ám mióta ketten maradtunk, még egyetlen reggel sem kezdődött számomra madárcsicsergéssel, vagy "csodás reggelt!" gondolattal. Az első hang mely kizökkentett a legmélyebb álmaimból is hajnal 4-5 között, az rendszeresen egy durcás miau volt. Ebben benne volt minden. Benne volt, hogy fáj a gazdi halála.  Benne volt a vád, hogy miért nem én nyitottam aznap a kocsmát. Na és persze benne volt, hogy adjá' má' enni!

  Adtam.

  Kikászálódtam a számomra hatalmassá vált ágyból, megkerestem az imént röptetett papucsom másik felét is, s lebotorkáltam a néhol megnyikorduló lépcsőkön. Vince követett. Közben be nem áll a szája, kitartóan követelte a nagyobb sebességet, a csak vele való törődést, a villámgyors kajaosztást.

  Beálltam a pultba, bekapcsoltam a kávéfőzőt, leraktam Vincének a reggelit, aki egy hangos "na végre!" sóhajjal azonnal neki is esett, s míg rotyogott a kávé, egy faragott fa oszlopnak dőlve álmosan körülnéztem.

  Szerettem ezt a helyet. Ez az én kis birodalmam. A pult körül pár asztal, csocsó, biliárd, a sarkokban hangulatos boxok a magányra vágyóknak, egy külön helység pedig alkalmas volt kisebb koncertek megtartására. A lépcső amin leslattyogtam, viszont a saját világunkba...illetve már egy „Gréta mentes” világba vitt. A fenti rész tabu, oda senki nem merészkedett Vincén kívül.

  Lefőtt a kávé, kitöltöttem kedvenc bögrémbe, mely az Óhaza egyik csapatának, a Ferencvárosnak színét, címerét viselte. Fogtam, s kiültem a kocsmám elé, mely a Marosra nézett. Imádtam a kilátást, imádtam a lépcsőn ülve nézni a kinti zsongást, rohanást, pörgést, miközben bennem nyugalom volt, béke, harmónia, csend.

  Na ezt a csendet dúlta szét két érkező chopper zakatolása.

  - Csá, Bo! - intett felém egy Múmia névre hallgató hegyomlás. A bőrmellénye alatt feltűrt pólója alól kivillant bekötözött alkarja. Mindig elvágta magát szerelés közben, vagy más vágta el egy-egy lecsapott nyakú sörös üveggel, aminek ez a borzalmas gézkötés lett a vége. Innét a becenév.

  - Helló tesó! - szállt le Fék is a motorjáról.

  Fék egy igazi alfa volt. Okos, intelligens, kiegyensúlyozott, türelmes a végsőkig. Utána azonban...maradjunk annyiban, hogy láttam amint egyedül pakolta ki a kocsmámat két letört székláb segítségével.

  - Látom a ti macskáitok is korán ébresztettek - böktem Múmia nyakára, ahol a reggeli szellőben lobogó szakáll alól ki-kikandikált egy elkenődött rúzsnyom. Röhögve meglapogatott, majd a bögrémre bökött.

  - Ilyen katyvasz maradt még?

  - Ismered a járást, szolgáld ki magad - biccentettem hátra, majd Fékre pillantottam. - Mi hír Dariusról?

  - Jó volt az infód Bo, köszi!

  Ezért is csipáztam a melómat. Amit igazán nem is tartottam munkának, hiszen mindig szerettem gondoskodni a szívemhez közel állókról, jóféle ételekkel tömni, kellemes nektárral itatni őket. Az, hogy ezért pénzt is kaptam, csupán azért volt jó, mert megtehettem, hogy csak ezt csináljam. Ezen kívül rengeteg infó ért el hozzám, ami sokszor, sokakon tudott segíteni. Arad krémje tudta, hogy nem vagyok pletykás, sőt. Totál megbízhatónak tartottak, s ezt a titulust semmiért nem dobtam volna kockára. Ettől függetlenül ha barátok jöttek tanácsért, segítségért, képes voltam minden követ megmozgatni, hogy megtehessem a tőlem telhetőt.

  Pár napja Fék keresett meg. Lelépett Ioana, a kedvenc húga. Ismertem az egész családját, sokszor láttam már vendégül őket és nagyon megkedveltem mindnyájukat. Így alap volt, hogy beindítom a gépezetet. Kiröppentek a "galambjaim", akik pár kisfröccsért boldogan hozták-vitték a híreket,  míg egy tipp két nap után végre betalált.

  Sokat látták Io-t egy helyi kis pöccsel bulizni több szórakozóhelyen is. Darius nem épp a lányos apák álma, de bevallom még Vincét sem bíztam volna rá. Tény, hogy minden csitri maga alá csobbant a boldogságtól ha rájuk kacsintott, de az is tény, hogy több fiúnak akasztott be, mint lánynak, hiszen ivarérett korának zömét különféle kóterekben töltötte. Legutóbb is pár hete szabadult.

  Kirázott a frász, amikor megtudtam, hogy Io vele haverkodik, s csupán bízni tudtam Fék szeme fényének szellemi képességeiben. Azonnal ráállítottam Alexandrut, a alkesz ex-zsaru cimborámat, aki már másnapra hozta a híreket; tudja hol van Ioana.

  Természetesen nem ingyen kértem az infót, de a kérése mutatta, hogy kemény éjszakája volt. Ugyanis azt a féltve őrzött Chivas-t igényelte, amit még K-tól kaptam pár éve, s vele is akartam meginni ha betoppanna az esküvőnkre. Mivel ez már csak odafenn történhet meg, így zokszó nélkül átnyújtottam neki.

  Nem dobott fel amit kaptam cserébe.

  Io ugyanis Darius beteg vágyainak alanyává vált - s itt nem a Szürke 50 árnyalatára gondolok. Drog, bulik, haverok, verés, újabb haverok, majd kórház...

  Mivel én csak hírszerző voltam, nem végrehajtó, így enyém volt a szellemi megoldás. Azt követően a testit mindig másra hagytam - bár bevallom, most nagyon jól esett volna bejáratnom elkényelmesedett ökleimet, melyeket Gréta szerelme miatt az utóbbi években csupán könyöklésre használtam. - Így tettem tegnap is, amikor Fékkel közöltem mit tudtam meg.

  - Sajnálom cimbi, bárcsak kellemesebb infóval szolgálhattam volna - felálltam a lépcsőről miután felhajtottam kávém maradékát, s beballagtunk a Kuckóba.

  Fék kedvenc helye a lakrészünkbe vezető - hm... még mindig többesszámban beszélek, holott Gréta már 1 éve nincs velem - lépcső melletti magányos box volt. Néha elmerengtem rajta, hogy miért épp azt választotta. Mintha védelmezni akart volna, megóvni minden bajtól. Talán azért, mert a legnagyobbtól nem tudott megvédeni.

  Pedig csak egy sima rablás volt. Senki nem tudhatta előre. Senki nem menthette volna meg, ha ez volt megírva. Senkit nem okolhattam a szarházin kívül. Mégis megtettem. Martam magam amiért lustálkodni akartam, s hagytam, hogy ő nyisson aznap. Martam magam amiért boldogan visszadőltem kényelmes fekhelyünkre, amikor ébredés után a fülembe súgta, hogy ma ágyba hozom a kávédat. Martam magam amiért elhoztam ide a messzeségbe, amiért a régi énemet - amivel talán megóvhattam volna - viszont otthagytam cserébe. Martam magam amiért nem álltam készen, amiért ellustultam, s nem voltam képes gyorsan reagálni, csupán a fegyver dörrenésére feleszmélni. Soha nem derült ki miért. Soha nem derült ki-ki volt. Mindezt pár száz lejért, amit lenn talált a pultban.

  - Összeütsz valami reggelit, Bo? - huppant le Fék mellé Múmia a kávésbögréjével.

  - Persze - rezzentem össze, ahogy kirántott hangja ebből a feneketlenségből.

  Kintről éktelen zúgás hallatszott; erősödött amint közeledett, majd a Kuckó előtt elhalkult, leálltak a gépek, s újra csend telepedett ránk.

  - Tudom - kacsintottam Múmiára - ne csak két adagot gyártsak. Szólj a többieknek, hogy szabad rablás van a hűtőből, míg a konyhában vagyok!

  Mire visszaértem a rántottákkal, tükörtojásokkal, szalonnával, kolbásszal, Erős Pistával - amiért mindegyikük meg volt veszve -, addigra életre kelt a pult előtti placc.

  Game, nevéhez méltón épp lökéshez készülődött a biliárdasztalnál - holott nevét inkább hosszú, vékony lábai miatt kapta, mint játéktudásáért.

  A csocsónál Pikk osztotta a menőséget Kininnek, aki csendesen vigyorogva épp egy hatalmas gólt varrt be ellenfele kapujába.

  Fék boxa pedig megtelt, ugyanis odahuppant hozzá és Múmia mellé Frász, akinek egy hatalmas heg szakította ketté amúgy sem szívmelengető ábrázatát, valamint Pók, akinek akkora hasa volt, mint a pincémben tárolt hordóim legjava.

  Itt az egész brancs.

  - Gyertek urak, egyetek míg meleg! Jó étvágyat nektek - tettem le a tálakat a pult előtti asztalokra, majd fordultam még hármat.

  Szerették őket a helyiek, hiszen Fék képes volt kordában tartani a bandát még akkor is, ha irtózatosan leitták magukat, s szerencsére engem is tiszteltek annyira, hogy idebenn csak a legvégső esetben engedték szabadjára az öklüket. A Kuckó nekik is egy cseppnyi otthon volt, ami befogadta őket, melengette a lelküket, teletömte a hasukat, és nyugodt helyet biztosított a világ összes problémájának szóbeli megoldására.

  Én is szerettem őket.

  Iszonyat rég volt, hogy rajtam is bőrmellény feszült. Szerettem azt az érzést is, s szerettem az akkori chaptert amiben prospectként kezdtem, majd ahonnét nem sokkal később árulóként menekültem. K prospect-je voltam, majd az ő bajtársa, barátja, harmadik ökle. Ám mindent eldobtam...

  - Baszott jó ez a hami Bo! - tépett ki irtózatos hangerővel a múlt hínárjából Múmia. Egy hatalmas falat kenyeret tömött be óriásira nyitott csevegőjébe, amire még egy púpozott villányi rántottát is ráküldött. Elmehetne a "Got talent"-be, s Andra, vagy Mihaela tutira döntőig cipelné ezen tehetségéért - gondoltam -, ám még ezt is tudta űberelni, ugyanis csupa pofazacskó hörcsögként képes volt ezt a mondatot is megszülni: - Gyere csüccs ide tesó, kérdésünk lenne!

  Lehuppantam.

  Pók udvariasan megpróbálta behúzni a hasát és beljebb gördülni, hogy elférjek mellette. Nem kellett jövendőmondónak lennem, hogy előre lássam azt a pusztítást, melyet véghez fog vinni az asztalon ha tovább erőlteti ezt a kedves gesztust, ezért megfogtam a karját, visszahúztam, s a mögöttem lévő asztaltól magam alá kanyarítottam egy széket. Hálásan vigyorgott rám.

  - Meséljetek - dőltem hátra.

  Minden szempár a boxban Fékre meredt, így én is felé fordultam. Soha nem volt egy kapkodó idegbeteg fajta, tehát nem lepett meg amiért nem kezdett azonnal a tárggyal. Felém emelte korsóját egy "köszi a reggelit" biccentéssel, az asztalhoz csapta koccintás helyett, s végül hosszan beleivott a habzó italba. Miután mindenki hasonlóképp cselekedett (még Múmia is megoldott pár kortyot a kenyér- és tojásrengeteg rései között), Fék végérvényesen rám emelte vakító kék szemeit. Innentől tudtam, hogy egyetlen percemet sem fogja rabolni.

  - Ismered Nicu-t?

  Valamiért összerándultam. Igazából nem is értettem a miértjét. A mindig fürkész Fék láthatta arcomon ezt a pillanatnyi árnyjátékot, ugyanis ő folytatta a hangképzést.

  - Nicu a nagybátyám.

  Nyeltem egy nagyot, ám szólni továbbra sem tudtam. Akartam, próbáltam, azonban mégis bennmaradt minden, mintha valami rosszat tettem volna, s épp most szembesítenének vele. Egy kicsit talán így is volt, hisz ismét előtört a múlt.

  Húsz lehettem amikor árva lettem. Először apa ment el. Baromi apás voltam. Övé volt a Fradi címeres kávésbögre is - kábé ennyim maradt tőle. Meg az érzés, hogy akárhányszor valami jó meccs ment a tévében, még halála után is első reakcióm volt, hogy felhívom, nézzük együtt. Persze minden ehhez hasonló tudatra ébredésbe - miszerint többé nem szurkolunk együtt -, kicsit én is belehaltam.

  Anya nem sokkal később követte. Ő volt a minden. Akkora szíve, lelke volt, hogy nem is értettem soha, hogy fér bele az ő testébe. Talán ez a hatalmas szív lett a veszte, hiszen nem sokkal apa után ő is lépett. Apát a rák, anyát pedig apa hiánya vitte el.

  Gyász időszak volt. Akkor hagytam ott a Semmelweis-t...illetve ha pontos anekdotát szeretnék írni, akkor átfogalmazom: kitették a szűröm. Engedtek míg engedhettek.

  Őket sosem gyászoltam.

  Nagyon elindultam lefelé, sehol nem volt jó. Pici bá' sem edzett tovább a tatabányai bokszban, hiszen az a korszak az addigi énem elutasítása volt, minden téren. Egyetlen állandó ember volt a valaha boldog családi- és az immár árva Íjász Boldizsár életemben.

  K.

  Amióta az eszemet tudtam, ő mindig velünk volt, mellettünk állt, néha a kanapénkon aludt. Apa legjobb barátja volt; középsulis padtársa, különböző rendezvények közös szervezője, az esküvői tanúja és az én keresztapám.

  Szóval minden fontos eseményen az életemben ő is jelen volt. Imádtam a stílusát, lazaságát, éles eszét. Figyelni kellett arra ha megszólalt, hiszen szavainak mindig minden helyzetben perdöntő jelentősége volt. Érezte, értette az én világomat is, rengeteg jó tanáccsal látott el míg felcseperedtem. Akkoriban iszonyatosan forrófejű voltam, azt gondoltam a boksz miatt legyőzhetetlen vagyok. Sokan támogattak, sokan hittek bennem és baromi sokan követtek is addig a bizonyos meccsig, ami mindent megváltoztatott bennem.

  Tizenöt voltam, tele erővel, felgyülemlett feszkóval, brutál egóval. Országos bajnokság, haverok a lelátón, apa, anya és K Pici bá' mögött az első sorban.

  Imádtam szorítóba lépni. Bár kilenc versenyen kilenc győzelem volt addig a mércém, ilyen kaliberű megmérettetésben még soha addig nem volt részem. De nem bántam. Sőt. Imádtam minden percét. Brutál jó volt dagadó kebellel, erőm totális teljében kilépni egy olyan pódiumra, ahol drága hazám legjobbjaival kell összecsapnom.

  Ez ment is addig a pillanatig.

  Akkor, amikor barátaim a lelátón, apa, anya és K pedig Pici bá' mögött....

  Csak az zakatolt bennem, hogy mennyire könnyen ment idáig jutnom, s jó lenne ezt is gyorsan lezavarni. Így történt...majdnem...hisz a második menetben beleszaladtam egy olyan kombinációba, amitől felrepedt a bal szemhéjam, s azonnal eltört az orrcsontom.

   Nem nagyon éreztem késztetést talpra állni, szívem szerint visszacsúsztam volna az első csapás utáni ködös világba.

  A szorítón kívül Pici bá' tombolt.

  - A radai rosseb rohassza rád a mennyeket, ha nem állsz azonnal talpra! - fröcsögte felém.

  Még ekkora távolságból is éreztem a hagyma, az izzadság és a bagó szagát, melyet mindig árasztott magából.

  - A jó édes anyád keservit te kölök, nem azért dolgoztál ennyit, hogy egy ilyen szellentésnyi erejű tasli miatt ott pihegj!

  Ha tehette volna, mindenkit félrelök, csak hogy hozzám siethessen, s jól megrázzon. Láttam a tüzet a szemében, mely az enyémet is meggyújtotta.

  - Nem vagy te kislány, azonnal kelj fel!

  Megtettem.

  Bár közben az éjszaka minden csillagképe tisztán fénylett előttem.

  Bár az agyam a fülembe dübörögte, hogy eszembe ne jusson ilyen csapások elébe menni ismét, maradjak csak lenn!

  Bár a lábaim úgy remegtek, mint hajdan az első csók előtt, miközben ugyanez az agy viszont a mozgásra sarkallt, hogy induljak csak Erika felé.

  Mégis megtettem. Felkászálódtam.

  Barátaim extázisban tomboltak a lelátókon, még ködös elmémig is elért a "Bo, Bo, Bo, üsd ki, aztán go! - buzdításuk.

  Egyből ezután megmentett a gong. Hullafáradtan, soha nem érzett fájdalommal testemben-lelkemben zuhantam Pici bá' karjaiba, aki leültetett, s azonnal kezelésbe vett, hogy helyre rakjon a következő menetig.

  Míg kezei arcomon szorgoskodtak - jegelt, krémezett, próbálta a szememet, orromat helyre rakni - közben végig a fülembe ordította, hogy mit vár tőlem. Mégsem jutott el a tudatomig egyetlen szava sem.

  Kikukkantottam a válla felett, s szüleim ijedt arcát pillantottam meg. Apa óvón magához húzta anyát, aki könnybe lábadt szemekkel próbált erős maradni, s szurkolni nekem. Összeszorította két kicsi öklét, s felemelte felém a magasba, ezzel üzenve, hogy harcos vagyok, hát küzdjek.

  Kicsit arrébb fordítottam jobb szememet , s megláttam K-t, amint előre dőlve a ring másik felét pásztázza szemeivel, mintha valami érdekeset látna. Ezután felém fordult, s mikor látta, hogy nézem, vigyorogva rám kacsintott, majd a jobb szeméhez és a jobb oldalához nyúlt.

  Jött a - most nem annyira a boldogságomat jelentő - gong, mely szusszanásom végét jelezte, s én úgy álltam talpra, mint aki már teljesen feladta, s egy utolsó kegyelem pofonért lép csak odébb.

  Indult is ellenfelem, hogy beváltsa ezt a mafflást. Azonban mozgásán látszott, hogy jobb karjával nagyon védi az oldalát, mintha lenne pár törése odabenn. Majd feljebb tévedt a tekintetem, s megláttam mit jelzett K.

 A srác jobb szeme ugyanis nagyon be volt dagadva, mutatva, hogy az első két menet eléggé klassz adok-kapokra sikeredett, egyikünk sem akart időt húzni. Próbálták helyre rakni szünetben, de nem sokat láthatott vele. Kihasználtam. Balra mozdultam, mint aki tényleg a kegyelem bummot várja. Szerencsés vagyok, mert bár jobb kezesnek születtem, a bal is kegyetlen gyors és erős volt akkoriban, ezért is utáltak velem kesztyűzni Pici bá' klubjában a srácok. És a mellékelt ábra mutatta, hogy kapott az ellenfelem is ízelítőt belőle, mielőtt telibe vert.

  Szinte láttam a kárörvendő mosolyt az arcán, mikor balra léptem, s már indította is felém jobbját. Azonban kiszámítható volt az önhittsége. Villámgyorsan lábat váltottam miközben hátra hajoltam az elsuhanó jobb elől, s azzal a lendülettel ballal bevertem a még mindig szálló jobb karja alá, majd miután megrogyott, s oda szorította könyökét, egy újabb gyors, ám intenzív ütéssel bezúztam a jobb arccsontját.

  Nem kelt fel.

  Szóval ez volt az a pillanat, ami teljesen megváltoztatott. Szüleim haláláig rendbe rakta az életem a kapott pofon, miszerint nem én vagyok a világ ura. És felnyitotta a szemem egy barát higgadt vezetése, támogatása, logikája, miszerint még a legmélyebb gödörben, szarban tapicskolva is érdemes kiutat keresni, hiszen van.

  Elkerültünk egymás látóköréből amikor középiskolás lettem, hiszen neki a motorozás lett az élet, nekem a tanulás. Kollégiumból ha hazaugrottam kéthetente hétvégeken, természetesen néha összeugrottunk beszélgetni egy-két sör mellett, de mivel apa többé nem motorozott, K-nak viszont a klub lett a minden, így nem sokat járt akkoriban már hozzánk.

  Aztán én elvesztettem az enyémet.

  Mindent velük együtt.

  Az iskolát, ahol ugyan nagyon szerettem lenni, hisz kielégítették az örökösen valami újra éhes elmémet, ám szüleim halála után már az sem kötötte le kiürült, sivár, szürkévé fakult bensőmet, lelkemet .

  A sportot, mert Pici bá' mindent elkövetett akármerre jártam is iskolába, hogy a legjobb edzők foglalkozzanak velem tanulás után, otthon pedig várt a szabad hétvégéimen, s hozott egy-egy meccset, nívósabb versenyt. Ám miután önpusztításba kezdtem, már ő sem tudott mit kezdeni velem... elmartam magamtól. Akárcsak a barátaimat. Semmim, senkim nem maradt.

  K ekkor tért vissza az életembe, s miután megtudta, hogy mennyire bedepiztem, megkeresett. Rengeteg idejét töltötte velem, s mellette napról napra lenyugodtam. Éreztem szinte, ahogy a düh és az elkeseredettség apránként kipárolog a bőröm alól, s szinte felsóhajtott a lelkem is amint felszabadult az addig rátelepedett mély sötét köd távoztával. Bevezetett a klubba, megismertetett az új családjával, majd maga mellé vett jelöltnek. Soha addig nem éreztem ennyire, hogy élek.

  Ahol csak lehetett, szívattak a srácok, ami természetesen nem a személyemnek szólt, sokkal inkább a prospect minősítésnek, de ez sem zavart, hiszen ismét voltak céljaim, ismét volt családom, s a mélyből felemelkedést ismét K-nak köszönhettem.

  Ott ismerkedtem meg G-vel, Lafaty Bandival, Frankie-vel. Úgy éreztem, hogy végre pont ott vagyok, ahol lennem kell, azon az úton, mely mindig is meg volt írva jó előre. Aztán ezt is sikerült elszúrnom…

  - Igen, ismerem Nicu-t - jött ki végre hang a torkomon.

  Ő a szatmári elnök. Nagyon régen találkoztunk, de az a találkozás is hatalmas változást hozott az életemben.

  - Fasza - biccentett Fék -, ugyanis lenne egy hatalmas kérésünk. Holnap átruccannak páran hozzánk, s itt ejtenénk meg a találkozót.

  Ez részükről annyit jelentett, hogy ne nyissak ki, tartsam bezárva a Kuckót. Nem ez volt az első alkalom, s mindig busásan honorálták az ilyen "esőnapokat".

  - Nem probléma - vágtam mosolygós képet, idebenn azonban ezerrel dübörgött a szívem. Nicu... minden eddig lezártnak hitt szar a pofámba fröccsent pusztán a kiejtett névtől. Ismét árulónak éreztem magam, egy aljas senkinek, aki mégis a csodát élhette meg a vele való találkozástól Gréta haláláig.

  Mivel három mondattal elintéztük a megbeszélni valónkat, felálltam, összeszedtem a kiürült tányérokat, s indultam a konyhába, hogy eltakarítsam a reggeli romjait. Közben azonban eljutott hozzám Pók hangja.

  - Tudni, hogy kik jönnek magyarból?

  - Csak annyit tudok - válaszolt Fék -, hogy Nicu becsatlakozott egy magyar klubba, a Deadbeats MC-be, s három alapító érkezik. Ez lenne számunkra is a remek alkalom, hogy szervezkedjünk velük.

  Három magyarországi alapító - ismét összerándultam. Automatikusan visszaröppentek gondolataim a prospect korszakomhoz, amikor szintén mindennapos volt a klub után takarítanom.

  Akkoriban ismertem meg Grétát. Jött, mint egy hurrikán, s vitte is a szívem magával.

  - Helló, prospect! - toppant be egy magas, felnyírt szőke hajú bombázó az akkori klub ajtaján, ahol ugyanígy egy bombarobbanással felérő romhalmazt próbáltam ismételten kultúrközeggé visszaállítani.

  - Helló szépség - biccentettem felé. - Remélem segíteni jöttél!

  - Igazából Bandit keresem, de mivel úgyis megvárom míg visszajön, hát ráérek. Csináljuk!

  Megdöbbentem. Inkább tűnt valami sejk elkényeztetett nejének, mint takarítószemélyzetnek, mégis olyan otthonosan mozgott a romok között, mint egy katasztrófaelhárító különítmény a földrengés után. Közben be nem állt a szája. Végigcsacsogta azt a másfél órát, amit rááldoztunk, hogy csilli-villivé varázsoljuk a klub szentélyét, s én elképesztően éreztem magam a társaságában. Újra tudtam nevetni... Olyan igazán szívből jövő jókedvvel. Nem tudtam mit akar Banditól, de nem is vártam meg, ott kellett hagynom egyedül a munka végeztével. Várt más, amivel K bízott meg.

  Pár nappal később ismét felbukkant. Örültem nagyon, hiszen megint egyedül voltam a klubházban, bár most nem volt más feladat, csak a pult mögött állni és kiszolgálni a betérő vendégeket.

  - Kérsz egy sört? - nyújtottam felé egy sopronit.

  - Kösz - hárította el. - Viszont egy pálinkát bevernék.

  - Ez a beszéd - kacagtam fel, s elővettem a híres köményest a bárpult alól, amiért minden hónapban elmotoroztak Erdélybe, mondván ez a világ legjobb házija. Azt az adagot G valami nemes ünnepre tartogatta, de nem hiszem, hogy van szebb ünnep, mint egy második találkozás egy ilyen gyönyörű lánnyal.

  Villámgyorsan felhajtotta, majd nagyot cuppantva csapta le a kiürült poharat a pultra.

  - Hogy ízlett? - kérdeztem vigyorogva, hiszen G pálinkája tutira világrengető, s a boldog válasz közben újra láthatom majd azt a gyönyörű mosolyt.

  - Szar volt - válaszolta vállat vonva -, de azért tölts még egyet! - döbbent arcot vághattam, mert rám villantotta végre azt a meseszép mosolyt, s hozzáfűzte - Utálom ugyanis a pálinkát.

  - Akkor miért ezt iszod?

  - Mert minden alkohol szar, ez az egyetlen, ami elviselhetően szar.

  - Értem. Akkor egészségedre!

  - És te, nem iszol velem prospect?

  - Sajna engedély nélkül nem ihatok - kacsintottam rá.

  - Én meg azt gondoltam, hogy a jelöltség mekkora menő dolog - húzta el csalódottan édes, halványpiros, telt ajkát.

  - Valóban az. Bár tény, hogy ez azon létra legalsó foka, mely egy új világba vezet, én mégis élvezem, hiszen - hogy motoros példát is említsek - látom előttem az utat, s tudom, hogy ez annak a hosszú, néhol egyenes, néhol göröngyös útnak csupán az első szakasza. Rajtam múlik, hogy ne csak a cél lebegjen előttem, hanem élvezzem is ki minden állomását, kereszteződését, elágazását. Ahogy a motoromat sem készen kapom, hanem apránként újítom, korszerűsítem, teszem kényelmesebbé, szebbé, jobbá, ugyanez a helyzet a klubban betöltött szerepemmel is.

  - Szép gondolat - biccentett felém, majd átnyúlt a bárpulton, s úgy vette ki kezemből az üveget, hogy közben egy pillanatra ujjamhoz ért az ujja.

  Ebben a pillanatban vesztem el.

  Mondhatnám, hogy semmit nem tudtunk egymásról, totál idegenek voltunk, nem lehet két találkozás után eljutni addig gondolatban, hogy ő az "Ő"... én ott, akkor, mégis tudtam. Tudtam, hogy soha nem fogok tudni megszabadulni ettől az édes arctól; az őzike barna, mindig csillogó, mégis kicsit szomorkás szemektől; az ezekkel homlokegyenest másképp működő - hiszen rendszerint fülig érő - halványpiros, száz százalékig mosolyra és csókra teremtett szájtól; felnyírt rövid hajától, mely mindezt a csodát izgalmasan kiemelni volt hivatott. Lehetetlen volt nem őt nézni. És lehetetlen volt nem boldognak lenni a társaságában.

  Legalábbis ezt hittem addig, míg be nem toppant pár srác, köztük Lafaty Bandi.

  - Helló bébi - lépett Grétához, s vigyorogva átölelte, miközben kezei egyből formás fenekébe martak.

  Egy világ omlott össze bennem.

  Sokáig kerültem őket, holott Gréta rendszeres látogatója lett a klubnak. Volt, hogy olyankor bukkant fel amikor egyedül voltam - akkor valami nagyon fontos feladatra hivatkozva azonnal távoztam -, s volt hogy mindenki sörrel, whisky-vel a kézben pihengetett amikor betoppant; akkor pedig azért léptem, hogy ne kelljen a boldogságukat látnom.

  Egy alkalommal épp a motorokat mostam a Klubház előtti parkolóban, amikor megérkezett.

  - Helló prospect - vigyorgott rám.

  - Nincs benn Bandi.

  - Tudom, hozzád jöttem.

  Döbbent csenddel nyugtáztam ezt a mondatát. Beledobtam a vödörbe a szivacsot, kivettem farzsebemből a törlőkendőt, s miközben felegyenesedtem, bőszen nekiestem vele vizes ujjaimnak. Zavartan törölgettem, miközben ezerrel pörgött az agyam, hogy mi lehet az ok, amiért "hozzám jött". Mivel nem törte meg a csendet, kénytelen voltam felpillantani tisztulni nem akaró ujjaimból, hogy lássam mit is csinálhat.

  Semmit nem csinált. De azt nagyon. Ugyanis engem nézett. És mosolygott.

  Elbűvölően.

  Gyönyörűen.

  Nagyot sóhajtottam, a kendő tisztábbik csücskét visszatoltam a farzsebembe, még mindig nedves kezeimet pedig lazán az elülsőkbe rejtettem. Hátracsaptam a fejem, s nyíltan én is rá emeltem a tekintetem. Ettől végre megeredt a nyelve.

  - Tudom, hogy miért kerülsz prospect, és szeretnék elnézést kérni tőled! Mondhattam volna kapásból, hogy Bandi csaja vagyok. Bár akkor lemaradtam volna egy fantasztikus, totál őszinte beszélgetésről veled, hiszen eszedbe sem jutott volna ennyit mesélni magadról, vagy ilyen szívvel-lélekkel hallgatnod végig engem. Élveztem a közös takarítást, a jó traccspartinkat, s hiányzik mindez. Megkedveltelek - itt szakította meg a szemkontaktot. Talán jobb is, hiszen így nem láthatta az arcomon átsuhanó boldogságot eme utolsó szó hallatán. Aztán folytatta:

   - Így belegondolva viszont tudod mit? - emelte ismét rám csillogó szemeit - Nem is kérek elnézést!

  Elmosolyodtam.

  - Na, ez már haladás - szomorú szemeiben pajkosság gyúlt. - Nem csak, hogy nem rohantál el valami eget rengetően fontos tennivaló után, de még a szád is felfelé görbül. Halleluja!

  Ott, akkor, abban a pillanatban kezdődött el igazán az életünk. Egyszerűen nem tudtunk betelni egymás társaságával. Gréta továbbra is ki-be járt a klubban, de sokszor már kapásból mellém telepedett le, s nekem kezdett mesélni a napjáról, nem Bandinak. Imádtam a stílusát, örök vidám természetét, zsigerből jövő elképesztő humorát.

  K volt az egyetlen akinek feltűnt, hogy másképp nézünk egymásra, mint azt illő lett volna. Egyszer, egy közös motorozásunkon szóba is hozta, s mesélt arról, hogy a klub egyik igazán fontos írott szabálya, miszerint egy klubtag asszonya tabu. Ez azonnali kizárással, s megtorlással jár. Letolt egy példát is a torkomon valami srácról, aki egy balatonszemesi baráti klub tagja volt és egy másik tag menyasszonyát szerette el. Mindkettőjüket lekarózták egy földúton, s az egész klub áthajtott rajtuk a motorjaikkal.

  Hittem is, nem is.

  Érdekelt a véleménye, tudtam azt is, hogy igaza van, jogos amit mond, rohadtul tilosban járok, azonban éreztem, hogy minden következmény ellenére akarom Grétát. K figyelmeztetése után azonban óvatosabbak lettünk. Bár soha, egyetlen csók sem csattant el közöttünk, Gréta is érezte, hogy kezd többé válni a barátságunk.

  Bandi bár mindig keményben tolta a lelki dolgait - soha kifelé nem mutatott gyengeséget -, ez a szakítás most látványosan megviselte. Fájt érte a szívem, rossz volt ennyire elesettnek látni. Bár Grétával ellentétben én tudtam, hogy nős, és azt is tudtam, hogy nem fog miatta elválni, mégis bántott, amiért elárultam egy testvért.

  Gréta szerelme azonban teljesen felkavart. Átírt bennem mindent amiben valaha hittem, ami valaha fontossági sorrend volt. Nem számított többé a miért, a hogyan, a mikor, csak az, hogy együtt lehessünk. Együtt voltunk, ha egyedül maradtam a klubban. Együtt voltunk, amikor mindenki benn volt, csupán azt kellett olyankor megoldanunk, hogy mi mindketten ez alatt kinn legyünk; Gréta továbbra is bejárt hozzánk, hiszen Bandi oldalbordájaként mindenki nagyon megkedvelte, a srácok barátnői pedig egyenesen imádták laza stílusát, a társaságukban betöltött központi szerepét, őszinte szókimondását, na és persze a sütijeit, amikkel mindig bearanyozta a napjaikat.

  Jött két ősz, két csodás tél, egy olyan karácsony, ahol kettesben, boldogságtól részegülten díszítgettük illatozó fánkat - melynek tövében boldogan bújtunk össze mindent kizárva kis otthona csendjén túl -, majd jött a taggá avatásom a klub fája alatt, minek következménye okán a mellényem teljes jogú tagságot jelölt. Úgy éreztem: révbe értem. Karácsonyra teljesen elkészült motorommal végre azon az úton roboghatok, mely a kezdetektől írva volt számomra. Minden a helyére került, a legkisebb kirakós is becsusszant végérvényesen a megfelelő helyére.

  Akkor így hittem. K által megtapasztaltam, hogy a legmélyebb pokolból is van felemelkedés. Bajusz által pedig azt tapasztaltam meg, hogy a mennyből is le lehet zuhanni egészen a Sátán ölelésre tárt karjáig.

  Miután Fék távozott barátaival, én sem voltam képes tovább a Kuckóban maradni, ezért hamarosan kitessékeltem "muslicáimat", akik meló után képesek voltak 1-2 pohár bor mellett elüldögélni estig, csak ne kelljen hazamenni az asszonyaikhoz. Nem igazán tudtam mit csinálok, de éreztem, hogy most menni kell, hív az út. Bezártam hát a Kuckót, behuppantam Ford Transitomba, s nekivágtam egy totál céltalan kirándulásnak.

  Régebben ilyet sokszor csináltunk Grétával. Magyar-honban felugrottunk a chopperemre, s leruccantunk a Balatonra, vagy a környező nagyvárosokba egy gyertyafényes vacsorára, itt pedig ugyanígy kitessékeltünk mindenkit, s egy hirtelen ötlettől vezérelve csak úgy nekivágtunk új kedvenc helyek felfedezésének. Nem terveztem, csupán vezettem. Mégis úgy éreztem, mintha Gréta irányítaná a volánt, ugyanis azt vettem észre, hogy rendszeresen dél felé fordulok. Így kicsit sem lepett meg amikor rám köszönt Temesvár város táblája, s már azt is tudtam, hogy merre vezet Gréta szelleme.

  Leraktam a Fordot, s gyalog indultam tovább, zsebre vágott kézzel ballagva át a Losonczy téren, melyet már csupán kevesen nevezünk így. Sőt....a románok nagyon nem szeretik magyarul hallani az ő hírességeiket, helyeiket, történelmi látványosságaikat...hm...ha érted a cinizmusom.

  Gréta szerette itt kiengedni a hangját, s rácsodálkozni mindenre, büszkén megszólalni magyarul egy magyarellenes közegben. Mindig jókat derültem rajta, hiszen annyira biztos volt benne, hogy ő ilyenkor deviáns, lázadó, anarchista, én pedig hatalmasakat kacagva adtam alá a lovat.

  Leültem egy kávézó kerthelyiségében, ahonnét láttam a teret, s míg egy jó erős feketét szürcsölgettem, rengeteget mosolyogtam az ilyen visszatérő emlékeken. Kicsit úgy éreztem, hogy velem van. Boldog tudat...

  Sötétedéskor indultam haza, addig azonban körbejártam a temesvári kedvenc helyeinket, egyedül a The 80's Pub-ot kerültem el, ugyanis ahhoz még nem éreztem magamban annyi erőt. Ott kértem meg a kezét egy fergeteges koncert után, s Fék, Game és Múmia varázsolta igazán meghitté azt az estét. Gréta amikor igent mondott, ők kiragadtak minket, s a pub előtt sorakozó chopperekkel - amíg a szem ellátott, mindenhol motor dübörgött, meghívták az összes ismerőst -, vittek át minket a városon. Gréta arca ragyogott ahogy Game háta mögül rám kacagott, s felém nyújtotta hófehér kezét. Hálával szívemben veregettem meg az előttem ülő Fék vállát, s miközben közelebb kormányozott, a világ legboldogabb emberének éreztem magam amint megfoghattam azt az igazán kezembe illő, örökösen cirógató, lágy kézfejet. Amikor csak lehetett, mindig egymás érintésére törekedtünk, mint akiket mágnesként húz össze a test és a lélek.

  Hazafelé nagyon sok minden kavargott bennem. Örültem, hogy eljöttem, kellett egy nap Grétával, még ha csak így gondolatban, vagy az emlékeimben lapozgatva is tudtunk együtt lenni. Hiányzott. Egy évvel ezelőtti halála óta most először tudtam úgy megélni a vele való kapcsolódást, hogy nem tört rám a "lélekzokogás". Én neveztem ugyanis így azt az állapotot, amikor már nincs könnyed, egy csepp sem marad benned, hiszen mindet belecsobogtad a magányod tavába, ám mégsem könnyebb a kín, valahol még ki kell jönnie. Nos szerintem olyankor nyílik meg a lelked csapja is, mely az agyadból, szívedből ürít gyötrelmet, oda felgyűlt irdatlan mennyiségű keserűséget. Ez az a pillanat - ez a lélekzokogás -, ami miatt nem őrülsz bele, s nem szakad meg a szíved, hasad meg a tudatod a benn ragadó, feszítő, egyre növekvő fájdalomtól.

  Sötét volt már, talán tíz is elmúlt, amikor Aradra értem. Otthon Vince kikérte magának ezt a fajta bánásmódot - hiszen rég hagytam ennyi időre magára -, ám mire ágyba bújtam, addigra tele pocakjával ő is megbékélt, s a lábaimon keresztben elterülve mindketten boldog álomba merültünk.

  Másnap ismét akkor érkezett Fék és Múmia, amikor kinn ülve kávéztam.

  - Nagy nap Bo - lelkendezett Fék, miközben leszállt chopperjáról -, nagy nap!

  Hirtelen nem tudtam mire gondol, hiszen az estém varázsa még annyira bennem ragyogott, hogy meg is feledkeztem a tegnapi beszélgetésünkről.

  Aztán jött a hideg zuhany...

  - Jön a három magyar alapító - lépett hozzánk Múmia is, majd megpaskolta Fék vállát -, és Nicut is jó lesz viszontlátni.

  Megint robbant az agyam, ismét visszarántott a tíz évvel ezelőtti eseményekhez.

  Gréta miután szakított Lafaty Bandival, mint egy fuldokló, amikor lerúgja magáról az őt mélybe húzó követ, s újra a felszínre bukkan, úgy lélegzett fel. Jó volt igazán boldognak, felszabadultnak látni. És jó volt érezni, ahogy napról napra ő is egyre inkább nyitott felém, s éreztette, hogy kezdek fontossá válni számára.

  Épp a motoromra huppantam, s indultam volna egy edzésre, amire a soron következő bunyóm miatt volt szükség, amikor betoppant. El is felejtettem egy szempillantás alatt, hogy mi a kötelességem és hogy azok a pénzhalmok, amit az illegális fogadások által a Klubnak keresni tudok, mennyivel fontosabbak lennének, mint a nő, akiért odáig voltam. Nem emlékszem már mitől volt annyira feldobódva, csak az érzésre; arra viszont kitörölhetetlenül. Amint meglátott, azonnal a nyakamba ugrott, s boldogan kezdett bele örömének sztorijába, ám annyira összevissza beszélt - egyszerre akart mindent mondani -, hogy egy szót sem értettem belőle. Azonban jókedve mégis rám ragadt, s fülig érő szájjal hallgattam. Monológja vége az lett, hogy értetlenül vigyorgó fejemet látva hatalmasat kacagott, két puha tenyerébe fogta azt, magához vonta, s megcsókolt. Hosszú, forró, mindent kitisztító, mégis mindent pusztító csók volt - a szó szoros értelmében.

  Ugyanis miután elvált egymástól az ajkunk, s visszatért számunkra a külvilág, ijedten pillantottuk meg a Klubház bejáratában döbbenten ácsorgó Bajuszt. Egy szó nélkül fordított hátat, s tűnt el az ajtó mögött. Vitte magával a pillanat varázsát, boldogságát, nyugalmát.

  Vártam, hogy mikor tálal ki, mikor tárja ezt az ügyet a klub elé, s mikor zárnak ki, zúznak le a többiek. Nem érkezett el a pillanat. Napról napra tűnt el belőlem a félsz, majd merült feledésbe a rossz érzés Bajusszal kapcsolatban, aki soha a későbbiekben nem hozta fel a témát - pár évvel későbbig.

  Onnantól Grétával mindig vigyáztunk, ne ismétlődjön meg az a pillanat, ne kelljen rosszat, rossz érzést engednünk boldog életünkbe. Furcsán izgalmas, titkos, bujkálós, ám mégis teljes - beteljesült, majd kiteljesedett - kapcsolat alakult ki közöttünk.

  Három éve már tag voltam, amikor beütött a szar.

  Épp sört bontottam, amikor Frankie lépett ki a titokszobából, s vigyorogva vállon veregetett.

  - Hamarosan befutnak K-ék, vedd elő G legújabb pálinkáját a pult alól! Tuti rájuk fog férni pár korty.

  Mivel eszembe jutott a néhány évvel azelőtti megismerkedésem Grétával, örömmel vettem kezembe G üvegét. Persze az akkori már rég kiürült, mégis ezáltal szinte éreztem ujjaimon Gréta érintését.

  Amivel azóta sem tudtam betelni.

  És amiről azóta sem tudott senki.

  És ami olyan nagyon boldoggá tett, hogy szívem szerint beleüvöltöttem volna a nagyvilágba. Ám jobban tiszteltem Bandit - még ha úgy is tűnt, hogy elszerettem tőle a csaját -, és jobban szerettem K mellett tag lenni, minthogy ezt eldobjam magamtól egy rivallás miatt.

  - Bo! - szólt vissza a válla felett, távolódóban Frankie. – Küldd ki utánam Bajuszt! A titokszobában van! Ne ott aludjon!

  Indultam.

  Benyitottam.

  Bajusz ijedten hőkölt hátra a zár kattanásától. A széf előtt állt, s épp egy köteg pénzt dugott a mellénye belsejébe. Rám nézett, s az arcára volt írva, hogy semmi nem a tervek szerint alakult. Nem a klub terve volt, hogy ő elrakja a pénzt, s nem az ő terve volt, hogy valaki megzavarja közben.

  - Bazd meg ember - tört ki belőlem. - Mi a faszt csinálsz itt?!

  Hirtelen megszólalni sem tudott, bár kinyílt a szája. Én folytattam.

  - Frankie mindig azt hangoztatja, hogy pang a klub kasszája, te meg képes vagy még ebből is lenyúlni?

  - Semmi közöd hozzá Bo - csattant fel. - Húzz a picsába!

  - Tedd vissza, s elfelejtjük a helyzetet! - intettem nyugalomra, de benne olyan harag gyúlt, hogy látszott azt már nem lehet eloltani. Felém lendült, s megeresztett egy jobbost. Igazából el sem léptem. Ballal hárítottam, s ugyanazzal a mozdulattal, visszakézből levertem neki egy tenyerest. Nem akartam orrot, állat törni, esélyt akartam adni, hogy lehiggadjon.

  Nem jött össze. Szinte eszét vette a düh. Fejét leszegve nekem rontott. Búbja a gyomromba szállt, miközben lendülete, s derekamba markolt kezei megemeltek. Hatalmasat koppanva érkeztem háttal a falnak, amibe beleremegett az egész gerincoszlopom. Csak egy pillanatra szürkült el az elmém, ám ez elég volt ahhoz, hogy az imént átgondolt kíméletes bánásmód pikk-pakk a porba hulljon. Testem pedig azonnal cselekedett. Jobb könyökkel lecsaptam a még mindig a gyomromba ékelődött fejére, majd az ezáltal lazuló fogását kihasználva felrántottam a térdem, mely egyenesen az orrnyergén landolt. Ettől hátratántorodott, így egy hatalmas balossal - immáron ökölbe szorított kézzel - még megfűszereztem a búcsút.

  Mire kitisztult az elmém, addigra teljesen megváltozott a szobába való belépésemhez viszonyított kép. Az ijedt, pénzt lopó testvér helyett most egy vérző, betört orrát két kezébe temető, s teljes hangerővel üvöltő, fájdalomtól toporzékoló ellenfelet láttam.

  - Rohadék kis szarházi! - fröcskölt felém szinte teljesen eszét vesztve - Hogy mersz rám kezet emelni?! Te, akit már rég ki kellett volna nyírnunk! Te, akinek semmi keresnivalója közöttünk azóta, mióta megkúrtad Lafaty Bandi csaját! A motorja mögé kellett volna kötni, s végighúzni a városon! Te....

  Ekkor vettem észre, hogy közben Frankie és Bandi az ajtóban állnak, s döbbenten nézik, hallgatják a velünk történteket. Frankie egyetlen mozdulattal leintette Bajuszt, aki készséggel hagyta abba a sipákolást, s foglalkozott immár teljes figyelmével vérző orrával.

  - Klub lezár! - kiáltott Frankie hátra - Minden tag befelé!

  Senkinek nem kívántam azt az érzést, ami ott, akkor eltöltött. Amit sikerült évekig titokban tartanunk, az most egyetlen pillanat alatt dőlt romba. Ráadásul olyan hihetetlen véletlen sorozatok által, amit csak a felhőn csücsülve lehet megírni odafentről. Nem tudtam hálát rebegni érte.

  A perpatvarunk tárgyalása kegyetlen volt. Bajusz lopása egy mondat erejéig volt téma, hiszen a kiránduló csoportban volt érdekelt, s előadta, hogy a következő túrára kellett a pénz, hiszen azt eddig is támogatta a klub. Miután ez ennyivel tisztázva lett, beindult a folyamat, melynek végállomása számomra Arad lett.

  Míg Frankie vallatott, nem láttam mást, mint az őszinte válaszaimtól egyre gyilkosabbá váló Lafaty Bandi ábrázatát. Bár évek teltek el a szakításuk óta, Bandiban most újult erővel törtek fel az emlékek, s számára összeállt egy elképzelt, eltorzult kép: mai napig együtt lehettek volna, ha én nem szeretem el tőle Grétát. A többiek is hihettek az ilyen tündérmesékben - miszerint a nős motoros és a közel húsz évvel fiatalabb szeretője boldogan él, és meg nem hal -, hiszen elkezdtek zúgolódni, sugdolózni, s a végére egész klassz lincshangulat verbuválódott körém. Pedig még csak ezután érkeztek az igazán ütős kérdések-válaszok.

  - Miattad szakított Gréta Bandival?

  - Részben.

  - Dugtatok előtte?

  - Nem.

  - Mennyivel utána?

  - Köbö két hónap.

  - Meddig tartott Grétával ez a ... ?

  - Még tart.

  - Csak dugtok?

  - Ez sosem csak arról szólt.

  - Szerelem?

  - Igazi.

  - Hol találkozgattok?

  - Együtt élünk.

  Rengeteg hasonló kérdés, rengeteg őszinte válasz. Ott már minden mindegy volt számomra. Nem akartam még hazugsággal is szemközt köpni magam, vagy a Grétával való kapcsolatomat, szerelmemet. Bandi jól bírta, mivel vagy tíz percig képes volt türtőztetni magát, míg végül elszakadt benne valami, s asztalon átugorva nekem rontott.

  Számítottam rá, vártam is. Mégsem mozdultam, csak ültem. Láttam a felém száguldó testvért és lesújtó öklét. Lehunytam a szemem, s vártam a becsapódást. Megérkezett.

  - Nagy melónk lesz ma Bo - hozott vissza Fék hangja -, ugyanis elküldöm Pikket, Kinint és Frászt az alapítók elé. Nekünk viszont ordenáré nagy partit kell szerveznünk a tiszteletükre amikor befutnak.

  - Frászt.

  - Ja - tárta szét felém mindkét kezét. - Mert? Mi a bajod vele?

  - Ha meglátják, tuti utána nem lesz kedvük enni-inni - kacsintottam rá.

  Fék elvigyorodott. Vette a lapot.

  - Ezért küldöm előre, hogy mire itt várja őket a terülj-asztalkám, addigra hátha hozzászoknak a látványához. – ezen mindketten nagyon röhögtünk.

  Telefonáltam párat, mozgósítottam a kapcsolataimat, ami által feltöltődött a hűtő is, a kamra is. Fék és Múmia elégedetten hátradőlve hallgatták, ahogy és amiket intéztem, majd miután leraktam végre a telefont, szinte egyszerre bólintottak. Aztán Múmia szólalt meg:

  - Akkor most jöhetne valami hami!

  Felé szállt a középső ujjam, jelezve, hogy még a himbim nem kéne?! De természetesen indultam közben a konyha felé. Mindent a vendégért, legyen az bármilyen is. Míg serénykedtem, gondolataim visszatértek a hét évvel ezelőtti eseményekhez.

Bandi nem szarral gurított. Kegyetlen volt a jobbosa. Örültem volna Bajusz öklének, Lafatyé azonban meglepően odaillett, ahová rakta. Nem csak, hogy elképesztő erő volt benne - hiszen ebbe minden dühe benne volt - de kegyetlenül precíz, pontos ütés volt, mely épp az államon landolt. Kicsit talán meg is emelkedtem, de hogy pár pillanatra kiesett a világ, az tuti. Arra tértem magamhoz, hogy rángatnak. Elszabadultak az indulatok. A klub egyik fele azonnal meg akart lincselni, a másik fele még várt volna pár kérdés erejéig ezzel az opcióval. Miután nagyjából kitisztult a fejem, talpra kecmeregtem, s visszaálltam a helyemre.

   Bandi ettől a hihetetlen flegmaságtól végleg és teljesen elszállt agyban. Előrántotta kését, s rám vetette magát. Ezt már nem hagyhattam. Irdatlan erejű balost raktam pontosan az arca közepére, ahol az orra leledzett addig a pillanatig. Onnantól ő is Bajusz sorsára jutott. Ekkor mindenki rám vetette magát.

  - Elééééég! - zúgott keresztül a csatazajon egy öblös, minden fejet azonnal kijózanító hang. K állt az ajtóban, tekintetében szintén harci tűz. - Mi a fasz van itt?

 Frankie félrehúzta, s elmesélte neki a titokszobában történteket, majd elhangzottakat. Láttam K arcán a változást, miközben haladt a történésem folyama. A harciasság átalakult haraggá, majd meglepődéssé, később szomorúsággá, végül félelemmé. Tudtam, hogy az utóbbi nekem szól, s mivel figyelmeztetett a kezdetekkor, nem tehet mást, mint amit a klub szabályzata határoz meg.

  Nem nézett Frankie-re, csak megkeményített arccal a vállára tette kezét, jelezve, hogy ő megoldja, majd felém fordult:

  - Vedd le a mellényt!

  Eltelt pár másodperc, miközben felegyenesedtem, kihúztam magam, lesöpörtem a földön összeszedett port magamról. Kibújtam a mellényemből és átnyújtottam neki. A szívem szakadt meg. Immáron nem csak magam miatt, ami várt rám, hanem miatta is. Rossz volt ennyire megtörtnek látni ezt a kifelé mindig tekintélyt parancsoló, bár velem mindig kedves, szeretni való embert, akinek oly sokat köszönhettem, meghálálni mindazt mégsem tudtam. Szívem szerint elmeséltem volna mindent a kezdetektől, hogy hogyan lettünk Grétával egy pár, hogy mi mindent megtettünk épp a lehetséges sérelmek, szív-sérülések elkerülése miatt, s hogy mennyire fontos nekem a klub. Mégsem tettem, hisz tudtam, hogy ez pusztán szánalmas mentegetőzés volna. Márpedig ennél büszkébb embernek nevelt apám, s K is.

  - Tűnés! - emelte rám, ismét megkeményedett tekintetét.

  Páran felhördültek, ők akartak volna minimum egy felnégyelést. De inkább kettőt. Néhányan lehajtott fejjel a cipőjüket nézték, mintha tökmindegy lenne a sorsom számukra. Két-három baráti szempár felvette velem a kontaktot, s láttam bennük a szomorúságot. Egyikük Frankie volt. Egyedül Bajusz húzta elégedetten vigyorra a száját.

  Lafaty Bandi szemét kerestem végig, ám ő nem nézett rám. Amikor elindultam kifelé mellém siklott és a fülembe sziszegte:

  - Megtalállak kisgyerek, s akkor ezt befejezem.

  Így ballagtam ki a klubházból, s ezáltal mindnyájuk életéből.

  - Jönnek végre! - Pók tolta be óriási pocakját a bejárati ajtón, s lépett oda Fékhez. Ebben a pillanatban mi is meghallottuk a közeledő chopperek dübörgését.

  - Jól van - kászálódott ki Fék izgatottan a boxból, majd rám kacsintott. - Most érkezik a jövőnket eldöntő nagy pillanat!

  Kihűlt kezeimet zsebre dugva, remegő gyomorral léptem elő a pult mögül, hogy üdvözöljem Nicu-t, s az alapítókat. Érződött rajtam kívül is a feszültség, hiszen Féknek már megismerkedésünk előtt is nagy álma volt egy saját motoros klub, egy olyan család, testvériség, ahol mindenki a másikért dolgozik, a saját kis közösségükért él. Emiatt az álom miatt hozta össze ezt a társaságot, s lett ki nem mondott vezetője Múmiának, Póknak, Game-nek, Pikknek, Frásznak és Kininnek. Velük kezdte, s velük is képzelte el a jövőjét.

  Ennek az álomnak a megvalósításához elérkezett az első lépcsőfokhoz, melyet ha megmásznak, kinyílhat előttük egy izgalmas világ, s megvalósíthatóvá válhatnak az álmaik. Tudtam mennyire vágyik rá, így én is ezt kívántam nekik. Ezért hagytam, hogy nálam legyen az összejövetel, még akkor is, ha esetleg Frankie-ékkel kell újra találkoznom, s megtudják hol élek. Gréta halála okán már nem zavart volna az sem, ha esetleg itt érne véget az utam.

  Kinn leálltak a motorok, majd nyílt az ajtó. Nicu lépett be először. Semmit nem változott, pedig az egy évvel ezelőtti temetés óta nem láttuk egymást. Talán még a kockás ing is ugyanaz volt a mellénye alatt. Látványa visszarepített az első találkozásunkhoz.

  K beszéde után azonnal Grétához siettem a Klubházból, s elmeséltem neki mindent. Tudta, hogy nem lehet egy vállrándítással lerázni magunkról a chapter és főleg Lafaty Bandi fenyegetését, ezért arra jutottunk, hogy iszkolunk.

  Miközben hazavittem, s pakoltunk, számba vettük a lehetőségeket, merre is induljunk. Gréta dobta fel, hogy ne csupán a várost, de hagyjuk el az országot is. Először leintettem, ám miután leesett, hogy mire gondol, inkább leültettem, s végighallgattam. Emlékeztem, hogy a szülei Romániában éltek, illetve apja halála után az anyja még mindig ott, ezért felcsillant némi remény egy kinti újrakezdésre.

  Kifaggattam, hogy milyen is a viszony most az anyjával, pontosan merre lakik, milyen lehetőségeink lennének ott, s tetszett amit hallottam.

  Elmondta, hogy bár megromlott a kapcsolata az anyjával - hiszen teljesen más életet él, mint amire Gréta vágyott maga körül -, ám tudja, hogy ha most toppannánk be hozzá, mindent elkövetne értünk. Mesélte, hogy Szatmárnémetiben lakik, s bár apja halála óta jönnek mennek körülötte a pasik, elég nagy a ház, hogy egy ideig mi is elhédereljünk ott.

  Rábólintottam.

  Indultunk Szatmárba.

  Minden mögöttünk maradt amit addig ismertem, szerettem.

  Várt egy teljesen új út, egy totál ismeretlen jövő, holott előző nap még biztosnak hittem, hogy az élet-jegyem annak az útnak a végállomásáig szól, amelyen K-ék is gördülnek. Csalódnom kellett, leszállnom arról a motorról, s átülni egy teljesen idegen chopperre, mely egy járatlan, ködös erdei ösvényen vitt tovább.

  Amire megérkeztünk Szatmárnémetibe, addigra viszont Gréta optimizmusa rám is átragadt. Hihetetlen mennyire tudott semmiségeknek is örülni, gondot, bút felejteni például egy finom ebéd által, melyet útközben toltunk be, vagy egy pisiszünetre megállás közben megdögönyözött kutya miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert sütött ránk a nap.

  Végig simogatott míg mögöttem ült a chopperen, s ez olyan nyugalommal töltött el, ami miatt tudtam, hogy csak jó dolgok várnak ránk, hiszen vele vagyok, vele lehetek.

  Már besötétedett, amikor vidáman, szinte fütyörészve parkoltam be egy kívülről kissé elhanyagoltnak tűnő, mégis barátságos fényt árasztó ház bejárati lépcsője elé, ahová Gréta navigált.

  Már akkor megütötte fülünket a zsivaj, amikor leállítottam a motort, ám amint közeledtünk a kapu felé, egyre erősödött a lárma. Kivehető volt, hogy egy nő és egy férfi ordibál egymással.

  - Ez anya - súgta ijedten Gréta.

  Abban a pillanatban éktelen robaj hallatszott, mint amikor felborul egy asztal, vagy falon törik rommá egy szék.

  Nem vártam tovább, Grétát magam mögé toltam, s benyitottam.

  Egy kisírt szemű nőt láttam a földön kucorogva, felette magasodott egy italgőztől homályos tekintetű, motoros mellényben pöffeszkedő seggfej, aki épp ütésre emelte a kezét.

  Rárontottam.

  Habár eléggé piás volt, úgy tűnt, hogy az első balosomtól azonnal kijózanodott, hiszen lábat váltott, pozícióba állt, s egész klassz kis viadal alakult ki közöttünk. Ugyan rég álltam szorítóban, ez a pasas visszahozta számomra azt az érzést. Bevallom, nagyon élveztem. Ő is.

  Amíg mi a szart is kiklopfoltuk egymásból, addig Gréta a szintén italgőzös anyját vette szárnyai alá. Áttámogatta a fürdőbe - jól tette, hiszen a nappaliban mi minden szegletet végigdúltunk -, s ott tartottak egy csajos estét, míg mi is kifáradtunk.

  Bandi állasa még bőven érzékennyé tette búrámat, amit próbáltam védeni, de kaptam egy olyan profi sorozatot, melynek épp az utolsója talált be ugyanott. Jöttek a csillagok, csuklott a lábam.

  Amikor a szőnyegen koppant a fejem, akkor eszméltem csak rá, hogy nem a ringben vagyunk, nem kellenek szabályok. Ezért minden kakaót beleadva sípcsonttal térdhajlaton rúgtam. Mellém omlott a figura.

  A szőnyegen fetrengtünk még pár percig, kipróbáltuk magunkat egy kicsit az MMA-ban is, de a vége egy erős döntetlen lett.

  Röhögve feküdtünk el egymás mellett. Nem értettük min, de nagyon nevettünk, s nem is tudtuk abbahagyni, holott minden porcikánk sajgott, s kegyetlenül fájt egy apró moccanástól is. Végül erőt vettem magamon, sziszegve feltápászkodtam és felé nyújtottam baráti jobbomat.

  Elfogadta.

  Felsegítettem.

  - Nicu vagyok barátom - mutatkozott be.

  - Bo.

  Szóval így ismerkedtünk meg.

  A későbbiekben sokszor találkoztunk, hiszen mi Gréta anyjához költöztünk pár hónapra, ő pedig jött-ment a házban. Ahogy összehaverkodtunk megkedvelt és nagyon szeretett volna bevinni a klubjába, ám őszintén elmeséltem neki, hogy miért hagytam ott az előzőt.

  Akkoriban beszélt először Fékről, az unokaöccséről, aki Aradon szeretett volna klubot alapítani. Egy kellően bepiált estén mondtam neki, hogy szívesen támogatnám, segítenék neki, de természetesen csak kívülállóként. K-tól kaptam annyit életem során, amivel négy-öt fiatalt is el tudnék látni jó tanácsokkal,  segíthetném az elindulásban, a klub alapításban. Kapásból jött az ötlete, hogy akkor ez lesz a megoldás. Úgyis van egy kocsma Aradon, ami kölyökkorának meghatározó helyszíne volt, mivel minden fontos tanácskozás, megbeszélés és családi élet ott zajlott az akkori öregeik körében. Azonban meghalt a tulaj, akié a hely volt, s az örökösök túl akartak adni rajta.

  Elpasszoltam hőn szeretett chopperomat, amit úgysem használhattam volna Fék és bandája előtt az új életem miatt, belenyúltunk Grétával a zsebünkbe, majd egy hitelbe, s egyszer csak úgy ébredtünk, hogy elindult az aradi életünk. Nicu támogatott, hogy valóban el tudjunk indulni, de nem akarta, hogy Fék rájöjjön erre az apró segítségre, amivel gardedámjává avanzsált.

  A következő arc, aki felbukkant a Kuckó bejáratában, K volt. Elöntött a melegség, boldogság, s szívem szerint kisgyermekként azonnal odafutottam volna, hogy megöleljem.

  Vele végig tartottam a kontaktot, de szigorúan csak telefonon, s akkor amikor ő hívott. Egyszer találkoztunk csupán személyesen a hét év alatt. Két éve, amikor miatta hazalátogattam. Sűrűn jártam amúgy Magyarországra beszerző körútra - mivel a jó borokat, a csípős kolbászt, szalámikat, s az Erős Pistát imádták a vendégek -, ám Szegednél, Debrecennél, vagy Nyíregyházánál nem mentem beljebb. A borok miatt azért természetesen néha feladtam ezt az óvatosságot, s eljutottam Tokajig, Egerig.

  Két éve viszont találkoztunk. Nem mentem el Komáromig, Tatabányán egy Roxxy nevezetű rock kocsmába huppantunk be pár sörre, s egy kiadós beszélgetésre. Akkor kaptam tőle a Chivast is, s tervezgettük, hogy hogyan jöjjön ki hozzánk az esküvőre.

  Helyette egy hirtelen lezajlott temetés lett.

  Gréta nem akart temetőt, papot, vagy sírt. Az volt a kérése, hogy hamvasztassam el, haverokkal emlékezzünk meg róla pár sör, meg whisky mellett, majd a hamvait szórjam bele a Marosba.

  Így történt.

  Ugyanitt gyűltünk össze. Eljött mindenki, aki ismerte, szerette. Apránként érkeztek, s lassan kinőttük a Kuckót, ezért lementünk a Maroshoz, ahol szélnek eresztettem porait. Ezután egy fergeteges utcabál alakult ki. Csak vidám történeteket mesélt mindenki róla, így emlékeztünk meg az örökké kacagó, mindig vidám, apróságoknak is örülni tudó, mindenkinek a szívében így maradó Grétáról.

  Amint meglátott K, megtorpant. Minden az arcára íródott egyetlen pillanat alatt, melyet a fogadó társaságból csak én tudtam olvasni. Én azonban mindent értettem: mielőtt belépett volna mögötte, s az épp betoppanó G mögött, már tudtam...

  Tudtam, hogy nem Frankie a harmadik alapító, akit annyira várt Fék és a banda. G is megtorpant, s ugyanolyan hitetlenkedő képett vágott, mint K.

  - Ne álljátok már el a bejáratot, én is megszomjaztam - tolta beljebb mindkettőjüket Lafaty Bandi.

  Ha lemérhettem volna stopperrel, hogy mennyi idő alatt játszódott le az arcán milliónyi érzelem, nem gondolom, hogy elszámolt volna az órám háromig.

  Ő sem tette. Amint meglátott, azonnal rám rontott. Jobb keze a tőre után nyúlt, miközben ballal mindenkit félrelökött. Bevallom elpuhultam, lelassultam az évek során, hiszen mint említettem, itt Aradon inkább az elmémre hagyatkoztam, s a kapcsolataim által segítettem a rászorulókon, mint régen K-ék mellett, amikor bizony sűrűn használtam Pici bá' belém nevelt tudását.

  Lassabban reagáltam, mint kellett volna. Bár sikerült kifordulnom, mint torreádornak a rárontó bika szarvai elől, kése mégis végigszántotta a jobb karomat és a mögöttem húzódó bárpultban állapodott meg.

  - Mi a fasz?! - hallottam Fék kiáltását, s láttam, hogy azonnal mozdult, indult volna segítségemre.

  Megelőztem.

  Éreztem a fájdalom által, ereimben végigrobogó adrenalin jótékony hatását; bár első körben beremegtem tőle, s hidegség támadt a gyomromban, az elmém mégis turbó fokozatra kapcsolt, kiürített mindent, ami nem a pillanatnyi helyzetmegoldással volt kapcsolatos. Arra azonban fokozottan ráindult. Tisztán láttam, amint Fék nekilendült, ahogy K és G ijedten próbált a "Bandi ne csináld!" kiáltásaikon túl valami értelmesebbet is áriázni a testvérük felé, amivel a lelkére hathattak volna, s amint Nicu értetlenül fordult mindenki felé, mint aki hirtelen egy karácsonyi hangulatú, szeretetet árasztó filmből egy diliházas, akcióban dús mozi forgatásába csöppent volna. Nem vártam arra, hogy megértse a helyzetet, vagy K és G hangja révbe érjen Bandinál, de még Fék védelmező ereje sem húzott bennem megálljt.

  Mozdultam.

  Hiába a balhék nélkül eltelt évek, ott, akkor rájöttem, hogy ez is olyan, mint a biciklizés. Kissé lelassult testemmel ellentétben agyam villámgyorsan pörgött, hogy találjon számomra valamiféle megoldást a veszélyhelyzetre, mely jelen pillanatban Bandi, s immáron az én véremmel vörösre festett tőre volt.

  Talált is.

  Ezért mozdult a tőlem telhető legnagyobb sebességgel a testem. Miután kitértem előle, ám Bandi tőre mégis belém vágott, őt vitte tovább a lendület. Ahhoz hasonlítanám a helyzetet, mint amikor egy vadászgép körbe lő, ám egy újabb támadáshoz kicsit arrébb kell repülnie, hogy ismét rám fordulhasson.

  Mivel otthon voltam, semerre nem kellett néznem, hogy tudjam mindennek a helyét körülöttem. Ebből adódóan miután Bandi után léptem, bal kezem már nyúlt is a félig mögöttem helyezkedő pult felé, amin sorakoztak a decis poharak, s középen az alapítókat váró literes pálinkás butykos. Fordulás közben emeltem el - minden poharat lesodorva - a pultról a tele üveget, s ugyanazzal a mozdulattal törtem is ripityára a fején.

  Miközben Bandi békésen szendergett az emeleti hálószobám kényelmes ágyán, turbánnal a fején - melyet Múmia csavart rá szokásos kötszereivel -, addig a többiekkel odalenn leültünk megbeszélni a "mindez miért is történt"-eket. Nicu szemében hamar felismerés gyúlt, hiszen a sztorimat ismerte, csupán a klubomat nem, akikkel, s ahol történt a múltam. Fék és barátai pedig leesett állal hallgatták K-t és G-t, miközben úgy néztek rám, mint amikor kiderül egy kertvárosi családanyáról, hogy ő igazából egy tömeggyilkos kormányügynök.

  Miután minden a helyére került és senkinek nem volt több kérdése, Pók tisztelettudóan rám pislogott.

  - Akkor most eszünk végre?

  Nagy röhögés támadt. Természetesen mozdultam, terítettem, s egy fantasztikus hangulatú evészet-ivászat-beszélgetés kezdődött. Mire Lafaty Bandi magához tért, s lebotorkált a lépcsőn, szinte már végeztünk mindennel. K és G arrébb húzódott, helyet hagyva maguk között egy széknek, melyet Kinin tolt be a segge alá, s ő hálás pillantással omlott le rá.

  Rám emelte tekintetét, de már nem izzott benne gyűlölet. Szintén Múmia által bepólyált karomra tekintett, majd elégedetten biccentett. Ezzel lezártnak tekintette a balhét.

  - Nekem is töltsetek valamit! - szólalt meg végül - De ne olyan erőset, hiszen az előző nagyon fejbe baszott - ez volt az a pillanat, amikor mindenkiben véglegesen feloldódott a feszültség, s kezdődhetett a tivornya.

  Ekkor futottak be a lányok is. Jól sikerült az este, hiszen Fék és az alapítók megbeszéltek minden ügyet, sőt. Ha jól hallottam, hárman - Fék, Pók és Game - útra is kelnek velük, s részt vehetnek egy K által indított túra befejezésében.

  Nekünk is volt miről beszélgetnünk Bandival, amire sort is kerítettünk. Elmeséltem mi minden történt velünk, s Gréta halálát. Ő pedig az én szívemet törte darabokra, amikor Frankie meggyilkolását adta elő.

  Mindent összevetve fájdalmas, mégis felemelő volt ez az este akárcsak addigi életünk.