Egy eltitkolt történet

 A klubház titokszobájának mindössze három ablaka volt. Azok is csak 40x70-esek és 200 centiméterre a padlószinttől helyeztük el őket. Ráadásul tükörfóliáztuk, így kintről, a szemközti házból belátni normál körülmények között lehetetlen. Ezeken a nyílászárókon keresztül szűrödött be némi márciusi napfény. Az asztalnál csak a tisztviselők ültek: Crow, mint elnök az asztalfőn egy halom papírba révedt. Hónap végén mindig átnézte a bevételi és kiadási jelentést, még mielőtt a könyvelő megkapja. Tőle jobbra az alelnök, a Kölyök foglalt helyet. Egy zacskó fagyasztott kukoricával hűtötte a bal szemét éktelenítő monoklit. Az a fránya monoklija tehetett róla, hogy nem viselhette a mellényét. A szabály tisztán kimondja: ha egy klubtag családtagját, barátnőjét, feleségét megkörnyékezed előbb a Klub ideiglenesen bevonja a color viselési jogot! (A második alkalommal kizárással jár). Kölyök nem tudta, hogy az épp vele szemben ülő Frankie húgának szájába tömködte a farkát a múlt éjjel. Persze a Sgt. at Arms nem azért nem viselte szintén a colorját, mert egy jól irányzott ütéssel Föld körüli pályára küldte az alelnökét, hanem mert hónapok óta nem fizette a tagdíjat. Alapvetően nem értett egyet a tagdíjjal, így többnyire elodázta a fizetést. Mivel már egy éves elmaradást halmozott fel, ami a Klub elleni bűnnek számít, a mellényét a titokszoba fogasára száműztük. Viszont nem közvetlenül az övé mellé került Kölyöké aznap reggel, hanem az enyém mellé.

Két héttel korábban, meglehetősen zimankós időjárási körülmények között várakoztam az egykori kamionos parkoló még meglévő betonján. A szemerkélő eső további kellemetlenségként társult a nyugati hideg szél mellé, s bár a tevebőr motoroskabátom jól bírta a kihívást, nem sokat javított a hangulatomon, hogy másfél órája rostokoltam az alelnökömre várva. Nem próbára tettek, hiszen mindig időben érkeztem, szimplán az autópályán kialakult dugóban ragadt, de ezt akkor én még nem tudtam. Mikor végre beesett, nagypofával szállt ki a fűtött kocsijából:
- Na, mi van csuri? Jól szarrá áztál.
Ekkor kapott egy állast. Nekiesett a méregdrága BMW-nek, aminek következtében az oldalán fityegő kulcsok hathatós közbenjárásával betört az irányjelzőjének búrája. Jobban szerette és féltette azt a szart, mint a saját nőjét, vagy a lányát valaha.
Némi fizikális eszmecserét folytattunk néhány percig. Hol sikerült elhajolni a másik ütése elől, hol nem. Végül verejtéktől és égi áldástól csatakosan zihálva kiegyeztünk egy döntetlenben. (Alapvetően már az alelnök megtámadásáért is kampóra kerülhetett volna a colorom, de mivel egy állítás és egy tagadás szituációban történt, így felesleges procedúrától kíméltük meg magunkat).
- Pocsék az ütéstechnikád. Ha gondolod, csiszolhatunk rajta. Lejössz majd a terembe, aztán öklözünk néha. - nyitotta ki a német terepjáró ajtaját az ex-könnyűsúlyú boxbajnok.
- Essünk túl rajta! Hajolj be! - replikáztam az ezeréves poénnal.
Az autó megindult alattunk az uticélunk felé.

- Mégis hova tartunk? – kérdeztem a társam, mikor megindult a Monostori híd felé.
- ’Szerdahelyre. – felelte kurtán.
- És… – néztem hátra - Mit viszünk?
- Ezt-azt.
- Tényleg? – vontam fel a szemöldököm.
Kölyök rám sandított, majd kissé mosolyra húzódott a szája. Szórakozott velem.
- Alkatrészek.
- Minden kibaszott szót egyesével kell kihúzni belőled?
Már elhagytuk az északi városrészt, mire a beszélgetésünk erre a pontjára ért.
- Harley alkatrészeket… egy ügyfélnek.
Kissé felbaszta az agyam a tökölős-titkolózós válaszaival, ezért addig meredtem rá szúrósan, míg ki nem bökte:
- Egy másik klubnak, akikkel Billy szeretne jó viszonyt kialakítani.
- ’Szerdahelyen?
Egyetlen klubot ismertem abban a városban, illetve tudtam, hogy ott is alapítottak chaptert. Ez a társaság anno elég agresszív és tolakodó módon ütött tanyát, s hozta létre a chatrereit egymás után az óhazában, amivel a régi hazai MC-k csőrét – és nem kicsit az állóvizet – elég rendesen felbaszva.
- Állj félre.
- Tessék?
- Állj félre!
- Minek?
- Állj már félre baszd meg!
Az autó még mozgásban volt, amikor kipattantam az ajtón. Kölyök tágra nyílt szemekkel nézte végig, ahogy lehámozom magamról a kabátomat a colorral és a hátsó ülésre hajítottam.
- Mehetünk. – vágódtam vissza mellé az anyósülésre.
Néhány kilométert mentünk szótlanul, csak a lejátszóból szólt a Five Finger Death Punch egyveleg.
- Miért kellett ilyen hirtelen levenni a kabátodat?
- Melegem volt. – feleltem dacosan.
- Persze…
- Nem a Klub üzletét intézzük, hanem Crow-ét és a Tiédet, innentől fogva nem viselhetem a colort.
Egy darabig meredt maga elé.
- De ugyanúgy a Klub kasszájába vándorol a lé.
- Ez biztos nem! Ilyen üzletről nem szavaztunk.
- De jól jön a Klubnak.
- Az a szarcunami is, ami ezzel jár, ha kiderül, hogy kikkel parolázik az elnökünk? Tisztában vagy azzal, hogy mit indíthat el, ha ezen a vonalon mozgunk?
- Eleinte nem volt probléma?
- Amíg nem Klubként működtünk nem számított, hogy kitől és hogyan jön a lóvé, de már másról van szó. Decemberben szavaztunk róla, hogy nincs több illegális biznisz, hogy nem taposunk olyan lábakra, akik visszaüthetnek. Mindenki úgy szerez pénzt, ahogy akar, de senki nem vonhatja bele a Klubot olyanba, ami visszaüthet.
Némaság borult az utastérre – hacsak a bajor technika hangját és a zenét nem számítom. Kölyök nagyon jó tudott lenni, ha puszta kézzel kellett dolgokat elintézni. Ám ha gondolkodni kellett, nem neki szólt először az ember. G, vagy Lafaty Bandi sem feltétlenül értette, hogy miért nem Frankie lett az alelnök Crow jobbján. Talán túlzottan nagy konkurenciának tartotta? Senki nem feszegette ezt a kérdést akkoriban.
A találkozóra egy elhagyatott raktárépületben került sor. A helyi erőnek számító klubot mindössze hárman képviselték: az alelnököt két tag kísérte el az üzlet lebonyolításához. Nem kérdezték, hogy miért color nélkül jelentünk meg, de mi se tettük. (Kölyök szerintem azt se tudta, hogy épp merre találná). Gyors pacsizás után átrakodtunk a kisbuszukba, a társam hozzám vágta a borítékot, megszámoltam a pénzt, amíg a szerdahelyiekkel parolázott, búcsút intettünk egymásnak, s eljöttünk. Semmi romantika.

Az estét lezárandó a Kölyök kitalálta, hogy menjünk el szórakozni. Azon törtem a fejem, hogy milyen koncert lehet a környéken, de semmi érdemleges nem jutott eszembe, viszont nem is oda készültünk. A jobb irányjelző nélküli Bömbi egy túlhízlalt Kádár-kocka udvarára fordult be.
- Nem mondod, hogy erre az ótvaros lebujba hoztál el? - vontam kérdőre, mikor megláttam a helyszínt. A megye leglepukkantabb sztriptízklubjába csak azok jártak, akik elég részegen is élvezni tudták a félhomálytól megszépült, kivénhedt csatakancák vonaglását, s nem sajnálták a szánalmas műsorra a konyhapénzt. Nem vicc: Ácson a Mackó büfé pultosa 20 ezerért angyaltáncot járt volna egész éjjel a pöcsünkön, s talán a slamasztikát is elkerüljük, amibe végül keveredtünk.
A hangulat már a tetőfokára hágott, hiszen Kölyök a harmadik félmeztelen táncolón próbálta felfedezni a szépséget - nagyjából olyan sikerrel, ahogy a lány a hangszórókból üvöltő Pour some sugar on me ritmusát -, mikor a sokadik túlárazott whiskey után a túltöltött szenyvíztartályom ürítéshez adott le riadót, így hát a koránt sem higiénikus koedukált illemhely felé vettem az irányt. Hogy véletlenül ütközött a vállam az ukrán-ügyvéd biztonságiőrnek, vagy direkt provokált, azt nem tudom, de rövid időn belül mind a száz kilóm az alkohol-női parfüm és izzadtság-cigifüst keverékű levegőben egyenletes ívet leírva szállt át a hevenyészett színpad felé. A következő pillanatról annyi maradt meg, hogy valaki megragadja a mellszőrömmel együtt a felsőmet, játszi könnyedtséggel felemel a fekete-fehér kockás kövezetről a jószándék fikarcnyi jele nélkül, az öklén vészjóslón megcsillant valami fémes eredetű tárgy, majd ugyanazzal a viharos gyorsasággal, ahogy kezdődött minden elsötétült.
Durva szövet. A helyzetünket figyelembe véve vagy egy irodaház olcsó padlószőnyege, vagy egy túlárazottan eladott autóé. Remeg a padlószőnyeg, s enyhe benzin szagot is érzek, úgyhogy valószínűbb valamely német autómárka. A nyakamon és testem több részén mázsás 46-os cipők pihentek. Nem tartottam túl fernek, de ellenkezni nem nagyon állt szándékomban. Egyrészt az arcomat és a végtagjaimat forgatni se tudtam, másrészt amíg nem fenyegetnek az életem elvételével, felesleges az ellenállás.
Jé, egy hangya! Takaríthatnának nagyobb rössel is, ha már megkötözős-emberrablósra használják ez a német technikát.
Az autó egyszer csak megállt, a 46-osok leszálltak rólam, majd egy kéz megragadott a grabancomnál fogva, s egyetlen határozott, ám koránt sem óvatos mozdulattal a durva padlószőnyegről a kemény betonra rántott. A tevebőr motoroskabátom protektorai tették a dolgukat, így nem nyekkentem akkorát. Kicsit megkésve a csomagtartó rejtekéből landolt mellettem a Kölyök. Koránt sem volt olyan szerencsés helyzetben, mint én: azalatt az öt év alatt, amíg ismertem, s egy klubban voltunk talán tízszer ha láttam motorozni. Még nálam is bénábban kezelte a gépét. Magát a kategóriát is csak azért szerezte meg, mert anélkül nem lehetett tag sem, nem hogy Crow jobbkeze. Így mikor mellém vetették az egykori könnyűsúlyú ökölvívót jócskán beütötte magát, hiszen nem viselt védőfelszerelést. Térdre kényszerítettek bennünket valami csarnokszerű betonépületben. Áldottam az eszem, hogy nem szedtem ki a farmeremből a protektorokat.
-Nem kéne rágyújtanod! – szólt rá Kölyök az Ukrán Ügyvédre, mire az kérdőn nézett rá. Innen mártudtam, hogy érti a nyelvünket. – Nem érzed ezt a gázszagot? Előbb hívjatok egy gázszerelőt. – felém fordult: - Kurva magas lehet a számlájuk. Ilyen szivárgás mellett. – jegyezte meg cinikusan, amin elmosolyodtam ugyan, de a hallgatóság nem értékelte a beszólást, így mindketten kaptunk egy csicskalángost.
- Elég lesz! – szólt egy hang tőlünk jobbra. – Nem kell aggódnotok a szivárgás miatt. Ez csak egy régi tározó.
Innen már sejtettem, hogy valahol Füzitő mellett lehetünk, az elhagyatott KEG ipartelepen.
- Ki a faszom ez? – motyogta maga elé a Kölyök.
- Van egy kis probléma urak! – állt meg előttünk egy teljesen átlagos kinézetű férfi. Az ötvenes évei elején járhatott, de ruganyos mozgása arra engedett következtetni, hogy rendszeresen sportol. Emiatt akár lehet, hogy a hatvanat is betöltötte. Haját úgy vágatta, mint az amerikai haditengerészek, keze ápolt, balján egy másfél milliós Patek Philippe ékeskedett, ruházata ellenben snassz szürke mackónadrágból, egy piros-fehér Air Jordan cipőből, és tollkabátból állt. Zöld szemei a gyengén megvilágított csarnokban is villogtak, s feledtébb sok ravaszságról árulkodtak.
- Persze, hogy van! – csattant fel Kölyök. – Összetévesztettetek minket valami mezei drogossal, aki valószínűleg tetemes tartozást halmozott fel a lekoszlott krimódban, elraboltatok valami gengszterfilmben látott klisé módjára és egy kietlen helyre cincáltatok, hogy megfélemlítsetek. De mellé ment. Úgyhogy legyél jó, oldozz el, és kutyáidnak mond meg, hogy vigyenek vissza bennünket még mielőtt egy komplett motoroscsapat kezd el rátok vadászni!
A feleslegesen fennhéjázó szónoklatot erőteljes hahotázással értékelték elrablóink. Én a szememet forgattam, mert éreztem, hogy ha eddig nem jutottunk elég mélyre azon a bizonyos ranglétrán, Kölyök most néhány fokot biztos kitört, hogy mégnehezebben jussunk fel. Sokat nem is vártam tőle. Egy olyan közegben szocializálódott, ahol ezt bármikor megengedhette magának, csak elfelejtette, hogy jelenleg meglehetősen rosszak az esélyeink. Ha velünk szembenállót nem számolom, akkor is a korábban megismert Ukrán Ügyvédnek volt egy ikertestvére, Ukrán Ügyvéd 2, és ezeknek volt két báttya, Nagy Tesó 1 és Nagy Tesó 2. Ha kifektetve egymás után raknánk őket, kaptunk volna nyolc és fél méternyi színizom kegyetlenséget. Vagy nyolc kicsi kínainak eladhattuk volna őket ping-pong asztalnak, amilyen széles háttal rendelkeztek. Ilyesmi gondolatokkal próbáltam oldani a magam feszültségét, miközben tovább térdeltünk a hideg betonon megkötözött kezekkel.
- Nem tévedtünk fiacskám. – markolt bele Kölyök göndör fürtjeibe a főnök. - Ugyanis beleköptetek a levesembe! Amióta megjelentetek a városban, az üzletem haldoklik.
- Nem mintha korábban nagyon szárnyalt volna… - a megjegyzésemért közelebbről megismerkedhettem a 31 milliót érő órával. Megállapíthattam, hogy semmivel sem okoz nagyobb fájdalmat egy hatvan éves szovjet Molnijánál. Nem is értem, mire ez a felhajtás?
- Ez kurvára nem a mi problémánk! Szabad országban élünk, szabad a verseny. A kivénhedt lotyóid meg húsz évvel túlszolgálták az idejüket. Ideje lenne nyugdíjazni őket. – ezért a megjegyzésért az alelnök kapott ízelítőt drága órákból.
Ezek szerint a főnök balkezes.
- Nem tudjátok kivel húztatok ujjat! – sziszegte.
- Kurvára leszarom ki vagy, köcsög!
Ez volt az a pillanat, amikor a Kölyök jobb dobhártyája beszakadt. Nagy Tesó 2 ugyanis olyan gyakorlott mozdulattal kanyarította fülön az edzőcipője felsőrészével, hogy ha egy keményebb lábbelivel kapja talán előbb veszti el az eszméletét, így viszont csak azután történt meg, hogy a feje tompítás nélkül koppant a nyirkos betonon.
- Én tudom ki vagy. – feleltem a társam mozdulatlan teste felé bámulva.
- Remek! – ezzel Czene talpra rángatott, belém karolt, ahogy az öregek és elindultunk a kijárat irányába, akár két régi jó barát. – Te amúgy is megfontoltabbnak tűnsz. Beszélgessünk egy kicsit.
Az épület előtt a zsebébe nyúlt, s cigarettával kínált. Elfogadtam. A gyermekeim anyjának halála óta napi másfél doboz volt az adagom, ha nem történt valami rendezvény.
- Nos.. – nézett rám kérdőn néhány slukk után.
- Ká. – nyújtottam kezet, amit elfogadott.
- Szóval Ká… Az a bökkenő, hogy a főnököd…
- Az elnököm. – javítottam ki.
- Egy kutya – legyintett – szóval az elnököd elfelejtette a szükséges köröket lefutni, ami miatt páran kicsit megorroltak rá és a csapatára. – bökött cigijével a telephelyre beguruló sötétkék Skoda SuperB irányába. Valahonnan ismerős volt az autó.
- Azt akarod mondani, hogy valójában nem is a Te szemedet szúrja a tevékenységünk?
- De, csak azt könnyen át fogjuk hidalni.
Az elegáns autó pont előttünk fékezett le, s a tatai klub két oszlopos tagja szállt ki belőle.
- Mégis, hogy értsem ezt? – adtam az értetlent. Tudtam, hogy Crow gyorsabb tempóval vitte keresztül a Klub létrehozását, mint ahogy az szokásosnak számított, de nekünk azt állította, hogy a minden szükséges kört lefutott.
Miközben lezajlottak az üdvözlések a tározó belsejéből némi fájdalmas jajgatás szűrődött ki.
- Azért kértük Czenét, hogy hozzon össze egy csúcstalálkozót – kezdte a tatai elnök -, mert akadt némi probléma a colorotokkal.
- Meg egyéb üzleti érdekekkel. – fejezte be a mondandót a Sgt.at Arms.
- Ha csúcstalálkozóról beszéltek, akkor miért én vagyok itt, és nem Crow? – néztem körbe értetlenül.
- A találkozónak nem csak a vitás kérdést hivatott elrendezni, hanem a pozíciókat is át kell tárgyalni. – homályosított fel a tatai góré. Sajnos a világosságig nem sikerült eljutnom.
- Miféle pozíciókról beszélünk?
- Crow világossá tette számunkra, hogy a korábbi „vállalkozását” fogja továbbvinni, csak ezúttal egy másik köntösben. Azonban a megyében eddig négyen vittük ezeket az üzleteket, s a megjelenésetekkel jócskán elapadt az egyébként is szűkös pénzforrás – közölte az elnök.
- Ugyan már. Egy-két dologról van mindössze szó, amiből felétek – böktem a tataiak felé – egy elég szép summát le is jattoltunk. Azt pedig nem gondoltam – fordultam Czenéhez -, hogy a lábadra lépünk.
- Tudtad, hogy Crow még mindig csinálja az illegális üzelmeit?
- Tavaly decemberben még vittünk egy kör kávét, de azóta semmi.
- Semmi? Biztos ez? – kérdezte kissé gúnyosan a szigorú tekintetű Sgt. at Arms. Volt valami félelmetes azokban a szemekben, ahogy másokra emelte.
- Tegnap milyen üzletet bonyolítottatok ezzel a félnótással? – bökött a válla felett a csarnok irányába Czene. A helyi maffiafőnök szája sarkában olyan mosoly húzódott meg, amiből rögtön olvashattam, hogy nem kamuzhatok, mindenről tudnak.
- Pestről hozott Harley alkatrészeket három dobozban, azt átadtuk Dunaszerdahelyen egy társaságnak.
- A fasszopó mexigeciknek – sercintett egyet dühösen a tatai elnök. Az ő klubja és a szerdahelyieké nem jártak össze sütögetni.
- Csakhogy azokban a dobozokban nem alkatrészek lapultak. – jegyezte meg Czene. – hanem pár kiló kokain.
- Mi a fasz? – adtam a meglepődöttet.
- Nem tudtál róla?
Tagadóan csóváltam a fejem, miközben újabb cigire gyújtottam. Valahogy lepleznem kellett az idegességet, a kamu csúnyán-át-vagyok-verve színészi alakítást, és szükségem támadt egy röpke gondolkodási időre, hogy kimásszak ebből a szituációból. S lehetőleg élve.
- Nézzétek – fújtam ki egy adag füstöt -, ha erről a Klubban bárki tudhatott, azok Crow régi emberei. Mi decemberben döntöttünk arról, hogy nincs több mutyi, nincs több illegál, csak a szürke és a fehér, amivel el tudunk lavírozni, s fenntarthatjuk magunkat.
- Ha ez igaz – gyújtott cigire a tatai elnök is -, akkor itt valóban pozíciókat kell váltani. Nem tesz jót nekünk, hogy az elnököd még mindig így seftel. Ráadásul titeket jócskán megmalmoz a kis csipet-csapatával.
- Egyetlen megoldás van csak, Ká. – tette a vállamra kezét Czene. – Crow-nak és híveinek mennie kell. Te pedig átveszed a helyét, leállítod az illegális bizniszt, rendszeresen jattolsz nekik – intett a tataiak felé – s nem lépsz a lábamra. Így hosszútávon, kölcsönös segítség alapján gyümölcsöző kapcsolattá formálhatjuk a világunkat.
- Ez nem így működik. – háborodtam fel.
- De így fog történni. – jegyezte meg a szigorú tekintetű testőr. – Lesz két új tagotok, akik majd a hidat képezik a társulásaink között. Persze ezt csak Te tudhatod, hogy kik is ők valójában és mi az elsődleges feladatuk.
- Mint valami beépített ügynökök? Tudjátok jól, hogy ez sokkal többről szól, mint holmi motorozgatás. Nálatok se egyik napról a másikra válik valaki taggá. – ellenkeztem.
- Oh, ne aggódj. Ugyanúgy fog történni minden, mint normál esetben: support, hangaround, prospect, member. Semmi gyorsított eljárás. Talán egy picike hátszél. – kacsintott cinkosan a Szigorú.
- Crow gittegyletének letűnését meg majd megszervezzük mi. Ne aggódj miatta. Egy a fontos, hogy amikor új elnököt választotok, a Te kezedbe kerüljön a kalapács. – fejezte be a mondandót, azt az ördögi tervet a tatai elnök.
- Mi van, ha nem vállalom? És ahogy visszatérünk Fort Citybe, kitálalok mindent? – tettem a naiv gyanútlant.
- Megteheted, de ha a gyermekeidet és a Klubodat szeretnéd látni felnőni, akkor nem teszel semmi hülyeséget.

Miután az eligazítás megtörtént, és a Skoda SuperB elhagyta a telepet, Czene hozzám fordult:
- Pár nap múlva bemutatlak valakinek, aki némi állami segítséget tud majd nyújtani, ha valahol eltévednétek. – Mikor látta rajtam az értetlenséget tisztázta a szavait: - Összehozlak egy korrupt zsaruval. Bármi infó kell, megszerzi.
(Mikor találkoztunk, nem akartam hinni a szememnek: régi gyerekkori ismerősömmel, az addigra már nyomozóvá előlépett Horációval ráztam kezet:
- Ti ismeritek egymást? Akkor nincs is miről beszélni. – lelkendezett Czene. A lepukkant csehójában ültünk az egyik rúd tövében, amin az egyik nálunk szolgáló lány mozgott.
- Annyit azért mégse árt tisztázni, hogy nem derülhet ki a barátságunk. – furcsa volt tőle hallani ezt a szót – Időnként majd tartok némi razziát, meg lesz egykét birság, de nem kell aggódnotok. Cserébe elvárom, hogyha bármi szar jön felőletek, azonnal informálj!)

Kölyök német verdájában ültem, ezúttal a volán mögött. Az alelnököm a hátsó ülésen agonizált. A visszakapott telefonomat a szivargyújtóba dugott USB töltőre raktam, s elindítottam a készüléket. Üzenetek érkeztek nem fogadott, nem kívánt hívásokról, s három különböző embertől.
- Hol az anyám picsájába voltatok eddig? – károgta a telefon túlsó végén Crow.
- Ott pont nem… Van egy kis gond.
- Mi a faszt műveltetek?
- Gyere a Klubházba, s mindent elmondunk. Estére meg kellene egy rögtönzött ülés.
- Mégis mi a faszért?
Talán a legjobb álmából, vagy két nagymellű ribanc karjaiból rángattam vissza a valóságba, de nagyon rosszul fogadta a hívásomat.
- Nem telefon téma. Majd a Klubházban el… - bontotta a vonalat. Amikor kiakadt valamin, mindig ezt csinálta.

Az esti ülésen mindenki tudomást szerzett róla, hogy milyen kelepcébe kerültünk, s mivel akarnak minket levenni. Természetesen senki nem örült a történteknek, az elnök kapta is az ívet a tagságtól az üzelmei miatt, G némaságba burkolózó arcán pedig a pánik és a csalódás egyvelegét lehetett leolvasni. Azt persze nem mondtam el – eddig – senkinek, hogy milyen titkos alkuba rángattak bele. Bűnbakra viszont szükség van, így a „Klub engedélye nélküli egyezkedés más szervezetekkel” vádja miatt három hónapra fel lett függesztve a Color viselési jogom. A hivatalos jegyzőkönyvbe nem került bele a kis csetepatém az alelnökkel, amiért akár próbaidőre is kerülhettem volna. Crow jót röhögött az ügyön, főleg annak fényében, hogy Kölyök először vívott döntetlen mérkőzést.
Az eset után hónapokig bizonygattuk Czene és a tataiak felé, hogy minden illegális üzelmet megszüntettünk. A lassan felfutó üzleteink pedig egyre virágzóbb vállalkozássá váltak. Csak hát az öreg holló nem bírt a vérével, s belehúzták a csőbe – ahogy azt a tározónál megjósolták. De azt már korábban elmeséltem.

Nyaralás

A szó, aminek gondolatától hosszú ideig kirázott a hideg. Szitokszónak számított. Megesett persze, hogy zenekarral elmentünk egy-egy fesztiválra, vagy az erdélyi túrára, aztán néhány napon keresztül szétcsapva bolyongtunk a hasonszőrű zenekedvelők között, de mindentől eltávolodva tíz éve nem jártam sehol. Se kötelezettségek, se kapkodás, se kötelező program, se kényszerű mosolygás, se kibaszott telefon… csak a nyugalom és akkor és úgy, ahogy és pont akkor.

 Az LMBTQ-unicorn feladta a küzdelmet. 

Adódott a lehetőség, hogy G barátom által évente rendezett kiruccanásra becsatlakozzam, miután a több éven keresztül elviselhetetlenül és vállalhatatlanul viselkedő, vele tartó és közösséget vállaló szégyenek lemorzsolódtak. Kaptam az alkalmon és befizettem a rendezvényre, lesz, ami lesz. A kezdetek kezdetén azt sem tudhattam pontosan, hogy ezt az időt kikkel fogom rajta kívül eltölteni. Végül egy egészen jó kis társaság jött össze.

Tibcsi a hatos dobás után - de lehet leszopta valaki

A közös programok között mindenkinek megadatott a lehetőség, hogy úgy töltse el ezt a kis időt, ahogy szeretné, de ettől függetlenül többnyire egy irányba tartottunk – ha már együtt mentünk.

Bruce Banner, a Hihetetlen Hork tökéletes szakértelemmel felveri a tojásait

Kicsiny társaságunk egyik legbeszédesebb momentuma, mikor a nyaralásunk visszatérő eseményeként betértünk az egyik helyi ABC-be a napi betevőért és az eladó leányzó lelkesen szaladt hozzánk:
- Két tálca Dreher?

Engedd el...

Zamárdiban még sosem jártam – legalábbis nem emlékszem. Anno a kilencvenes években szüleimmel jártunk Keszthelyen, Badacsonyban, Ábrahámhegyen, Siófokon, és az ominózus „tíz évvel ezelőtt” baráti társasággal Balatonszemesen, annak ellenére, hogy sosem rajongtam a „magyar tenger” szépségeiért – és most nem férfi szemmel nézve kell érteni!

És mivel egy meglehetősen önző bunkó fasz vagyok senkinek nem hoztam, vagy küldtem erről a pár napról se egy képeslapot, semmitmondó hűtőmágnest, egyszersem használatos bögrét, mint ahogy azt sokan azért elvárnák. Ez az élmény az enyém és azoké, akik ebben a bejegyzésben láthatóak. Kösz a megértést.

Vagyis: egy szuvenírt hoztam magamnak. Az egyik szórakozóhelyen két korsó Hoegaarden elfogyasztása után el lehetett hozni ajándékba az egyik korsót...

DKV Laca erőteljes figyelemmel

Butchko jobban bánik a gitárral, mint a füstkarikákkal

Bárki bármit mond, senkit nem kényszerítettünk semmire

Nem füves cigi Tibo, szívjad nyugodtan!

Daráló - 2. rész

5.

Fiatal rendőrtiszt sietett fel a kapitányság lépcsőjén. Az épületben nem sokan ismerték, de mégsem állította meg senki, annak ellenére, hogy civil ruhát viselt. Talán határozott kiállása miatt hihették azt, hogy idetartozik. Mikor elérte a célját, megtorpant. Egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd határozottan kopogott a kapitány ajtaján, lenyomta a kilincset, mikor engedélyt kapott rá és belépett:
- Mikus Kornél zászlós jelentkezem. – vágta feszes vigyázzba magát.
Az alezredes fel sem nézett a papírjai mögül:
- Nem mára vártam zászlós. – hófehér fehér inge megfeszült edzett testén, mikor hátradőlt a székében.
- Gondoltam, ha már itt vagyok a városban, nem várok hétfőig és bejelentkezem.
A kapitányság vezetője alig láthatóan helyeslőn bólintott.
- Sok jót hallottam magáról Gonda ezredestől. Két soron kívüli előléptetés és a személyes ajánlása a nyomozói iskola elvégzésére határozottan pozitív ajánlólevél. Nem szívesen engedte el.
A zászlóst büszkeség öntötte el, mikor új parancsnoka dicsérő szavait hallgatta.
- Ettől függetlenül nálam még bizonyítania kell! – törte le új nyomozóját az alezredes. – Úgy gondoltam, hogy olyan feladattal bízom meg, amin a kollégák idő hiányában nem nagyon tudtak haladni. – nyújtott át néhány aktát az ifjú titánnak.
A zászlós gyorsan belelapozott mindbe, és értetlen szemmel parancsnokára nézett:
- Mindhárom eltűnéses eset.
- Három? – döbbent le az alezredes, majd kikeresett még egyet – Ez is az öné. – adta át, azzal visszatért az iratai közé.
Mikus a negyedikbe is belelapozott.

 6.

A napfénytől kellően elszigetelt szobában tartózkodott Gergő és Balu. Június végén már délelőtt is harminc fokig kúszott a hőmérő higanyszála, ezért a panelprolik igyekeztek minden ablakot időben elsötétíteni, hogy mire a napi robotból fáradt testüket hazavonszolják, legalább a lakásuk elviselhető legyen. A két fiatal épp a legújabb LSD tripjüket élték át vigyázó szülői szemek felügyelete nélkül. Gergő szülei évekkel korábban elváltak, az anyja meg heti öt napon át csak délelőtt járt be a rendőrkapitányságra dolgozni, így könnyű volt összeegyeztetni a szabad órákat némi törvényen kívüli kicsapongásra. Az asszony egyébként se kedvelte Balut, mert egy ócska drogosnak tartotta – ahogy a városban mindenki.

Gergő a szobája padlóján feküdt, míg cimborája az ágyán ült kezében egy akusztikus gitárral. Random hangokkal festette meg az alkalmi élményüket. Rocksztárnak képzelte magát, bár egyetlen dalt sem tudott eljátszani végig – józanul se. Másfél órával később, ahogy elmúlt a szintetikus drog hatása, Balu letette a hangszert az ágyra és felvetette, hogy fel kéne hajtani egy újabb adagot. A célzás inkább a barátja pénzére vonatkozott, mert ő maga nem rendelkezett a zsebében lapuló hetvenöt forintnál többel, viszont volt rá ötlete, hogyan szerezhetne. Amíg a haverja eltűnt a klozetban, addig a narkós sietve körülnézett az anya szobájában. Átlapozott néhány könyvet, feltúrta a ruhás szekrényt – közben megszagolt néhány bugyit -, bekukkantott a bárba, ahol megnyakalt egy konyakos üveget, majd a konyha következett. Egy teafüves edényben meglapult néhány ezer forint, amiből Balu ötöt beújított. Mikor megneszelte, hogy Gergő barátja lehúzza a klotyót, sietve a csaphoz lépett és egy pohárba vizet engedett magának. Az alibi működött.

A páros elindult a városba, hogy felhajtson egy újabb adag drogot. Útközben Gergő panaszkodott a gyenge minőségű LSD-re, ezért inkább valami ütősebbet akart. A keményebb cuccokat keményebb arcok terjesztették, így egy kétes hírű helyre kellett menniük. Így kötöttek ki a Goldenben. A krimóban csak a csapos, Krisz és egy szakállas fickó ült az egyik asztalnál. Utóbbit nem ismerték, de erre a helyre a jótétlelkek maximum egy öngyújtóért ugrottak be.

- Isztok valamit, srácok? – nyomta el a cigijét Krisz.

- Két kólát. – bökte oda zavartan Balu. – Paradicsom?

- A sarkon van a zöldséges.

- Mármint… Paradicsom nem járt benn?

- Még nem. – felelte félvállról a csapos. Kivett két kólát a hűtőből és a pultra rakta őket. – Ötszáz.

Balu a haverja felé fordult könyörgő kiskutya szemekkel, hogy az fizesse ki az italt. Gergő persze rögtön a zsebébe túrt, hogy előkotorja az ellenértéket. Miután elvették az italaikat még álltak egy darabig Kriszre meredve, mire az felcsattant:

- Mi a fasz van? Csókra vártok? Üljetek le.

- Öhm… nem tudod a számát? – hebegte Balu.

A csapos félrelökte a két csenevész narkóst, majd visszaült szakállas cimborájával szembe.

- Tudnám, ha akarnám. – bökte oda foghegyről.

- Felhívnád… hogy… 

- Anyag kell? – szólalt meg a szakállas. A két fiatal közelebb lépett:

- Tudsz szerezni? – hajolt bele Ká aurájába Balu.

- Ti is tudtok. – a két gyerek érdeklődve pislogott. A szakállas az ablakon túlra mutatott – Bementek ide az Ali babába, és megkeresitek az édességosztályt. Sárga tasak és rá van írva, hogy Neszkuvik.

Krisz harsány nevetésbe tört ki, de a két gyerek nem értékelte a poént.

- Nem vicces. – jegyezte meg sértődötten Gergő gyermeki hangján.

- Ti vagytok a viccesek. Két töketlen kis pöcs, akik a menő narkóst játszanak anyuci pénzén! 

- Mi közöd van hozzá, hogy mit csinálunk, ZZ Top? – csapta vissza Balu, de a választ már a falra felkenve kapta meg.

- Na, idehallgass te kis féreg. Húzd el a beled és többé be ne tedd ide a lábad, vagy az arcoddal törlöm fel az utcát! Világos? 

A srác félénken igent hebegett, mire Ká visszaengedte a földre.

- És most tünés! – kelt fel a helyéről Krisz.

- Faszszopók... – dünnyögte az orra alatt Balu, mikor kilépett a kocsmából, ám a következő pillanatban egy talp erőteljes nyomást gyakorolt a narkósra, amitől az előrezuhant. A becsapódást arccal tompította és még mielőtt felfoghatta volna mi történt Ká a hátára fordította és az arcát kezdte csépelni. Gergő moccanni se mert, mivel Krisz is felbukkant a bejáratnál, aki közel kétszer akkor volt, mint ő maga. Mielőtt a srác elveszthette volna az eszméletét a csapos elhúzta a haverját, aki a biztonság kedvéért még egy utolsót belerúgott a földön fekvő oldalába.

A két fiatal narkóst néhány órával később a Rüdiger tó partján látták horgászok, sétálók és sportolók. Gergő és Balu az egyik padon és/vagy akörül feküdtek öntudatlan állapotban sötétedésig. Az este folyamán – takarékossági okokból – a környéken a térvilágítás szünetelt, így a tavon egyedül pecázó, 68 éves Kürti Pista bácsi nem láthatta, ahogy a két eszméletlen fiatalt valaki betuszkolja egy terepjáróba. Bár az öreg az általa elfogyasztott négy liter vadásztól a botját se nagyon látta és a külvilágból se sokat érzékelt.

7.

Egy héttel Gergő és Balu eltűnése után kapta kézhez Mikus Kornél, a város új nyomozója felettesétől az ügy aktáját, illetve a már korábban említett esetekét. A forrónyomok érdekében a Tóhoz sietett, ahol a két fiatalt utoljára látták. Az utóbbi pár nap változékony időjárása miatt és a városgazdaság szorgos alkalmazottainak köszönhetően semmilyen új nyomra nem lelt. Az öreg horgászt is újra meghallgatta, de érdemleges információval ő sem tudott szolgálni – és nem csak azért, mert ezúttal is be volt nyomva.

Ezután első útja az éjszakai élet közismert és népszerű helyszíneire vezetett. Kornél ebben a városban nőtt fel és a legtöbb szórakozóhelyet megjárta tanulmányi ideje és a szabadnapjai alatt. A diszkókban nem járt sikerrel, valamint a kocsmákban sem látták el túl sok információval. A két srácot mindenhol látták valamikor, de azt senki nem erősítette meg, hogy az, az eltűnésük napján lett volna.

Az egésznapi zsákutcák után elcsigázottan kocsikázott a városban. Próbált rájönni, mi maradhatott ki az ellenőrzései sorából. Az Igmándi úton haladt, mikor észrevette a sarki zöldségest, ahonnan Bea tűnt el korábban és a néhány méterrel távolabbi Goldent, ami egy szintén közismert éjszakai szórakozóhelynek számított. Azonnal befordult az utcában és az Alibaba mögötti parkolóban állította le a kocsiját. Magához vette az aktáit, kiszállt és a kocsma felé vette az irányt. A többnyire csak rockerek által látogatott intézményben mindössze két embert talált: Kriszt, a pultost és egy ismerősnek tűnő, szakállas fickót, Ká-t.

Az amatőr írók tipikus hibája: azonos kezdőbetűvel elnevezett szereplők, ráadásul egyazon helyszínen. Gratulálok!

- Mi járatban errefelé? – fogadta hidegen Ká az ifjú nyomozót.

- Egy megoldatlan ügyön dolgozom.

- Csak nem Te lettél itt az új Horáció? – cukkolta a régi ismerős.

- Olyasmi… Nemrég helyeztek át.

- Oh. Gratulálok! 

- Nem kell a cinizmus.

- Nem, tényleg! Ez most őszinte volt. Mint amikor belehúztunk a rózsabokorba.

Krisz harsányan felnevetett:

- Ez most komoly?

- Most melyik részben kételkedsz? – fordult Ká az asztal túloldalán ülő csaposhoz - Abban hogy ez a cingár narkós valóban rendőr, vagy abban, hogy anno végighúztuk a rózsaágyáson?

Ettől persze Krisz csak jobban nevetett.

- Na jó… - ült le Ká mellé a nyomozó. – Ismerős nektek ezek közül valaki? – tette le az aktáit az asztalra Kornél. A másik két férfi felütötte a papírokat és nézegetni kezdték a kérdés tárgyát. A szakállas megráncolta a homlokát. Cigarettáért nyúlt, meggyújtotta azt, megdörzsölte a homlokát, majd a csapos felé fordult:

- Te! Ez a fapicsa nem a sarki zöldségesben dolgozott?

Krisz átvette a képet és lehajtotta a sörét miközben nézte:

- De. Mi lett vele?

- Eltűnt. – felelte kurtán a nyomozó.

- És a többiek?

- Ők is.

- Hm. – felelte Ká.

- Kérsz valamit? – tápászkodott fel Krisz az asztaltól, elnyomva a cigijét.

- Egy sört, kösz.

- Nem tőled kérdeztem, hanem a kopótól.

- És miért akasztották a nyakadba ezt a szart? – hagyta figyelmen kívül a csapos mondandóját a szakállas, és régi ismerőse felé fordult.

- Gondolom, a parancsnok fel akarja mérni, mire vagyok képes.

- Ha nem tévedek nagyot, eddig szarra se mentél.

- Van néhány infóm...

- Lófaszt! Vagy ötször mentél el az Igmándi úton az elmúlt egy órában. Semmid sincs.

Az ifjú nyomozó csendben tűrte a beszólást.

- Az eszedbe jutott már, hogy mikor volt az utolsó eltűnés a városban?

- Persze. – kezdett kutakodni az akták közt, de Ká rácsapott a kezére.

- Nem úgy! Az első eset előtti eltűnés mikorra datálható?

- Fogalmam sincs.

- Le merném fogadni, hogy évekkel korábbra.

- Mire akarsz kilyukadni? 

- Valami elkerülte a figyelmedet. Illetve nem csak a tiédet, hanem a kollégáidét is.

- És pedig?

- Az eltűnések között pontosan hét hónap eltérés van. Nézd! – azzal Ká sorra rendezi az aktákat és a dátumokat mutogatja a mellette ülő férfinak. – És így már nem is embereket kell keresned.

- Ezt hogy érted?

- Hanem sírhantot. És egy tettest.

- Vagy tetteseket. – tette hozzá Krisz, aki ekkor mászott elő a pult mögül két korsó sörrel.

- De ezt mégis hogyan? – értetlenkedett Mikus hadnagy.

- Skandináv krimik.

- Tessék?

- Mit gondoltál, mi csak itt ülünk, sörözünk, böfögünk és fingunk miközben stíröljük a betévedő luvnyák seggét?

- Néha igen. – köpte be Krisz.

- De nem mindig. Mindketten rajongunk a skandináv írókért és könyvet cserélünk. Időnként elolvashatnál egy-egy regényt. Tanulhatnál belőlük.

- Kösz a tippet. – kászálódott fel Kornél a padról. Hogy zavarában-e, vagy szégyenében, azt döntse el az olvasó.

- Ha bármi kell, tudod hol találsz minket. – lökte a rendőr után Ká.

- Hol máshol, mint itt. – sercintette vissza az ajtóból a távozó Mikus.

- Szép csörte volt, Horáció!

Emelte fel diadalittasan korsóit a két barát a kocsmában, miközben az ifjú nyomozó szélsebesen kihajtott a parkolóból.

8.

„Világ életemben szerettem az őszt. Sőt! Inkább rajongva imádom. Igen. Ez a megfelelőbb kifejezés. A gyülekező felhőivel, gyakran borús égboltjával, a hulló falevelekkel és a lassan rothadó illatával, a hűvös levegőjével, amitől megborzong az ember, ha kilép a fűtött lakásából. Oh, és a sejtelmes, nyirkos, ködös reggelek... Mindenével. Talán azért, mert én is ebben az évszakban születtem. Egész pontosan novemberben. Anyámék azt mondták, hogy egy szélsőséges napon. Esett eső, hó, és jég, sütött a nap, fújt a szél. Minden megtörtént, ami abban a hónapban előfordulhat. Pedig akkoriban még rendes évszakokat éltek meg az emberek, nem úgy, mint most. A tél, az tél volt! Kőkemény! Méteres hó, hetekig tartó fagyokkal és a szünetben szánkózó, hóval csatázó gyerekekkel. Emlékszem, már a buszra várva csatakosra dobáltuk egymást. A tavasz, az tavasz volt az elolvadó hóval, az ébredő természettel, frissen termett hagymával és retekkel, sárgálló aranyesővel és virágzó gyümölcsfákkal, szerelemre lobbanó fiatalokkal. Nyaranta az emberek nem döglöttek meg a hőségtől, még az augusztusi aratáskor sem. Az ősz pedig… Az ősz esőkkel és mások számára szomorú képekkel érkezett, de én csak vidám színek kavalkádját láttam.

Más ezt nem látta?

Minden megváltozott. Az emberek és a természet is. Vagy csak az emberek természetéhez igazodott az időjárás. Esetleg fordítva. Az biztos, hogy ez az élősködő felelős a Föld hanyatlásához. A saját sírját ássa, csak még nem mindenki vette ezt észre. Bár, amennyire megvezetik a világot, nem csoda, hogy vakon végzik a dolgukat. Napról napra. Bio-robotok születnek évek óta és egyre nagyobb önértékelési hiánnyal, hogy aztán önmagukat irtsák ki mosolyogva.

Szánalmas idióták.

Ahogy a padon ülő fiatal nemzedék! A jövő zálogai! Vajon ki fogja valaki váltani ezt a zálogot? Szerintem senki. Ennyi selejtre kinek lenne szüksége? Lógnak naphosszat, vihognak összevissza, szívják a szüleik pénzén vett cigarettát, köpködnek a földre és beszólogatnak mindenkinek, mert ők a nagy menők. Nekem is állandóan beszólogatnak. Zsidóznak, ha valakinek több szőrt látnak az arcán, mint amennyit ők a pöcsük körül. A szakáll viselet nem jár együtt a metszett fasszal. Nyomorult barmok. Ideje volt, hogy az egyiket legalább móresre tanítsák. Ebből majd tanulnak. Bár ez a nyomorult már semmit nem fog tanulni.” – gondolta magában a sorozatgyilkos és behelyezte legújabb áldozatát a faaprítóba.

Svéd meló - 1. rész

 Ütközések

Május első szerdáján, a kora délelőtti nap sugarai komótosan melegítették a város levegőjét. A reggeli melósok kirajzása véget ért, így csak néhány autó haladt el a Mártírok útján. Majom a metálfényű levelibéka zöld Road Kingjén heverészett, lábát a benzintankon nyugtatva és telefonon csevegett, mint valami kamasz. Pedig alig néhány héttel korábban töltötte be a 63. születésnapját. Senki nem nézte volna ki belőle ezt a kort, hiszen az elmúlt húsz évben nem sokat változott. Néhány ősz szőrszál éktelenkedett ugyan az arcán, de ettől még koránt sem tűnt idősnek. A szemeiből is ugyanaz a fiatalos csibészség fénylett vissza, mint gyerekként. Egyedül a hangja vált kicsit ércesebbé, amit viszont a „legújabb” szokásának köszönhet: néhai elnöke tiszteletére rászokott a szivarozásra és a whiskey-re. Ezúttal nem egy grupienak udvarolt, hanem a Németországban élő lányával és két unokájával csevegett ily kedélyesen. Azt tárgyalta le éppen, hogy néhány óra múlva – ami inkább fél nap motorozást jelent - találkozhatnak, ha minden a tervek szerint alakul. Ehhez persze pontosan el kell indulniuk, de a rajthoz még sok útitárs hiányzott, a kitűzött időpont pedig rohamosan közeledett.
Mikor Majom befejezte a telefonhívást, mellénye zsebéből előhúzott egy szál szivart, leharapta a végét – amit balra fordulva egy adag nyállal kiköpött -, majd akkurátusan meggyújtotta a dohányt. Tőle jobbra két Prospect motorokat mosott. Az egyik a Klub elnökéjé, Csongoré volt, a másik annak testőréé, Dan-é. Tőle balra, amin a kiköpött dohánylé csurgott le, Szikla Fat Boy-a állt. Majom ránézett a gépre és gonosz mosoly ült ki az arcára:
- Hé! Prospect! – kiáltotta el magát Fort City alelnöke. – Leszarta ezt a motort egy… csuli! – bökött a szivarjával balra.
- Mindjárt áttörlöm! – felelte az egyik.
- Most, Prospect! Mielőtt rászárad!
- Igenis! – pattant fel a jelölt, felkapta a vödröt és átsietett Szikla motorjához.
Majom hátratolta fején a Klubos baseballsapkát, megpödörte a bajuszát, nagyot sóhajtott, majd pöfékelni kezdett. Látványosan szenvedett az unalomtól, ami a várakozás és a jelöltek ugráltatása okozott számára. Legszívesebben már úton lett volna, de meg kellett várnia még a Szemes felől érkező nomád és letenyei tagokat. A túra többi tagja a DH-ban kávézott, ám az öreg motoros nem kívánta a társaságukat. Egyre többször fordult meg a fejében, hogy leadja a colort és kiköltözik a lányához, hogy kényelmes nagypapa legyen. Azóta érlelődött benne ez az érzés, hogy az utolsó alapítók is elhagyták földi porhüvelyüket.
Jellegzetes dübörgés ütötte meg Majom fülét. Arccal nyugat felé fordult és várta, hogy az egyre erősödő hang testet öltsön. A két Prospect is felegyenesedett és akár két szurikáta a zaj forrása felé tekingettek.
- Mi van, pöcsök? Mondta valaki, hogy abbahagyhatjátok a melót? – a két srác zavartan az alelnökre nézett. – Mehet a 48! – emelte le lábát a tankról Majom.
Hatalmas fékcsikorgással állt meg előtte a nomádok elnöke.
- Csak nem lemaradtunk a reggeli testnevelésóráról?
- Pont jókor érkeztetek hozzá! – lépett oda hozzá Majom. Mikor szivaros baljával Svéd hátát lapogatta, a hamu a nomád elnök motorjára hullott. Megfordult, majd a serényen fekvőtámaszokat nyomó, addig Szikla motorját tisztogató jelölt fölé tornyosult:
- Hé! Csuli! Svéd gépe koszos lett!
- Máris, csak előbb lenyomom a negyvennyolcat!
- Jól beszélsz!
Az érkező társaság jót kuncogott a jeleneten.

- Mi újság az óhazában? – lépett be széles vigyorral az arcán Svéd a DH-ba. Egy éve nem járt az anyaklub törzshelyén, de még csak más chapternél sem, ezért a helyiségben tartózkodók közül néhányan szemrehányó pillantásokat vetettek felé. A nomádok elnökét persze ez nem hatotta meg. Az egyetlen, akitől elfogadta volna a leszúrást, szélesre tárt karokkal sietett elé; Csongor mindig is kedvelte.
- Svéd! Rég láttalak, testvér! – lapogatta meg a nomád vezért. – Te! Mi ez a tartály? – paskolta meg az egyre növő hasat.
- A nyugodt élet.
Pár percig eltartott, amíg mindenki üdvözölt mindenkit, majd az elnökök a pultnál foglaltak helyet, a többiek velük szemben az asztaloknál. Mind a tíz (hét hazai és három határon túli) chapter delegált valakit, legalább egy tagot a túrára.
- A lengyel testvéreink majd Drezdában csatlakoznak hozzánk és együtt megyünk át Lipcsébe, hogy ott éjszakázzunk. Majom lánya foglalt a csapatnak egy egész szállodát.
Erre néhányan elégedetten bólogatni kezdtek.
- Valójában nem Lipcse, hanem Taucha és nem szálloda, hanem panzió, de legalább a teljes karaván fedél alatt lesz a járgányokkal együtt. – javította ki Fort City alelnöke Csongort.
- Két nappal később indulunk tovább, hogy Majom tudjon egy kicsit a családjával lenni. A többiek addig körbe motorozhatják a környéket, vagy ejtőzhetnek a panzióban.
- A lényeg, hogy senki ne keveredjen balhéba! – tette hozzá Dan.
- Így van. Pénteken délelőtt kilenckor indulunk tovább a Magdeburg-Wolfsburg-Uelzen útvonalon Hamburgig. Ez egy négy-öt órás út, úgyhogy egy kisebb pihenőt beiktatunk valahol. Hamburgban nem megyünk be a városba, hanem valahol a peremvidéken megállunk egyet kajálni és nyújtózni. Viszont 19 óráig meg kell érkeznünk Travemünde kikötőjébe, hogy felszálljunk a Malmöbe tartó kompra.
- A svéd brigáddal hol találkozunk? – érdeklődött Nicu, a szatmári csapat elnöke.
- A kikötőben fognak várni minket. – felelte a nomádok elnöke.
- Malmöben éjszakázunk? – érdeklődött East-Gate titkára.
- Nem, a hajón.
- Hogyhogy?
- Tizenegy órás a hajóút. Direkt egy ilyen éjszakai járatot választottunk, hogy pihenten érkezzünk Svédországba.
Sophiane D-Town alelnöke, Kefe emelte kezét kérdésre, miután leolvasott és megjegyzett egy értéket a mellette ülő, láthatóan frissen felavatott testvére telefonjáról:
- Szárazföldön csak 320 kil, amit négy és fél óra alatt letekerhetnénk. Max öt. Úgy alhatnánk Malmöben egy kényelmes szállodában, nem pedig egy ringatózó hajón.
- Ezt a lehetőséget is számba vettük a tervezésnél, de jobbnak láttuk, ha inkább a kompon éjszakázunk. – felelte színlelt higgadtsággal Svéd.
- Ráadásul ez nem egy balatoni lélekvesztő. Gyakorlatilag olyan lesz, mintha egy szállodában töltenénk el az időt. – támogatta meg szavaival Csongor a nomád elnök mondandóját.
- Ha meg a tengeribetegségtől félnél, arra is van megoldás. – kacsintott cinkos mosollyal az arcán Nicu, közben megveregette a mellkasát, utalva a mellénye belső zsebébe rejtett tudatmódosító szerekre.
A pécsi tag előredőlt Nicuhoz és félhangosan odasúgta, hogy ilyen megoldás nála is lapul, ám a megjegyzése épp a legnagyobb csend alatt hangzott el, így mindenki hallhatta. Kefe rögtön oldalba bokszolta a srácot, aki előbb végigpásztázott a rá szegeződő tekinteteken, majd amilyen kicsire csak tudta összehúzta magát. Tudta, hogy emiatt még komoly beszélgetésre számíthat ő és az alelnöke is. Svéd tekintetében vészjósló jövőt olvashatott ki, hiszen a nomád vezér a legnagyobb élharcosnak számított a klubon belüli drogterjesztés és használat elleni harcban.
A kínos csendet Csongor törte meg:
- Testvérek! Szedelőzködjünk! Lassan tíz. Az első etap, ha minden jól alakul csak egy órás lesz. Pozsony mellett tartunk egy ebédszünetet, aztán következik Brno, majd Prága. Ott ismét tartunk egy órás szünetet, hogy a Drezdai megállás valóban csak a lengyelek csatlakozására menjen el. Ők már ott fognak várni minket.

A társaság feltápászkodott, és ki-ki a motorjához ment. Egyesek – mint például Csongor és Dan - elbúcsúztak a szeretteiktől, majd a csapat elindult az autópálya felé. Huszonnyolc motor és két furgon egyetlen hosszú kígyóként siklott végig a kijelölt útvonalon, hogy nyolc órával később Drezdában találkozzanak a katowicei Nomads és a krakkói chapter tagjaival.
A magyar gyökerekkel rendelkező Pawel Krzyszczak vezette az utóbbi csapatot. Tizenéves korában már tudta mit akar, így belépett a lengyel hadseregbe, ahol előbb tűzszerész, majd a különleges erők tagjává vált. Harminc évesen a rosszabbodó körülmények, valamint a gyér bérezés miatt leszerelt és egykori bajtársaival megalakította a királyi fővárosban a klubját. Az egyik rendezvényükön futott össze Lukasz Demarczyk csapatával. Az évek során fény derült némi rokoni szálra és szorosra fűződött a két motoros társaság barátsága. Mikor megfogalmazódott bennük az egyesülés elmélete, akkor lépett a képbe Lafaty Bandi, és a Deadbeats MC. A magyar pálinka és néhány átmulatott éjszaka közös jövőképpé változott, így lett a két dél-lengyelországi klub tagja az egyre növekvő családnak.
A túrázó csoport Drezda Stetzsch városrészében találkozott egy benzinkútnál. Üdvözlések, széles mosoly, lábnyújtás és üzemanyag utánpótlás után a társaság együtt indult tovább a porcelánváros, Meissen irányába. Összesen negyvennyolcan.

Taucha egy tipikus kisváros, szász stílusjegyekkel. A panzió méretei ellenére teljesen beillik ebbe a környezetbe. Majom lánya családjával itt várta a motorosokat. A távozása óta eltelt idő nem fogott rajta, talán csak a szeme sarkában megbúvó apró ráncok mutatták, hogy közelebb járt a negyvenhez, mint a húszhoz. A testét borító tetoválásokat egy hófehér blúzzal takarta el – a munkahelyén, ezúttal azonban csak egy szakadt farmert és szürke pólót viselt, valamint a régi D.O.L. mellényét, amik csak kis részben takarták a varrásait. Mikor a félszáz motoros leparkolt, ő rögtön apjához sietett, nyomában a kisebbik sarjával. Örömkönnyek közepette hosszan ölelték egymást.
- Köszöntelek benneteket Taucha-ban! – kezdte csilingelő hangján üdvözlőbeszédét Majom lánya, amit a széles publikum ámulattal némán figyelt. – A panziót teljes egészében nektek foglaltam le. Egy kis fogadást szerveztek a tiszteletetekre. A tulajdonos beszél németül és angolul, a felesége azonban ért magyarul is, úgyhogy óvatosan megjegyzésekkel!
- Magyarok mindenhol vannak a világban. – vágta közbe Ladislav.
- Apu, Te nálunk fogsz lakni. – fordult Majomhoz a leányzó.
- De ugye csak a fogadás után? – érdeklődött Fort City alelnöke.
- Testvérek! – vette át a szót Csongor. – Mindenki vegye a cuccát, keresse meg a szobáját, aztán a kertben találkozunk! – mikor a tömeg mozgolódni kezdett a testőréhez fordult: - A két jelöltünk feküdjön le, hajnal kettőtől ők fognak őrködni, addig a lengyeleké a meló. Nappal pedig a maradék két prospect strázsáljon.
- Intézem.
Egy órával később önfeledt szórakozás zaja és félhangos rockzene vette át a csendes kisváros estéje felett a hatalmat. Négy különböző nyelv kavalkádja tovább fokozta a látszólagos zűrzavart és még a panzió tulajdonosa és személyzete is együtt mulatott a motorosokkal.

Másnap Majom arra ébredt, hogy a kisebbik unokája a mellkasán dobol. Reggeli kávézás családi körben, egy kis hintáztatás a ház hátsó kertjében. Igazi családi idill.
- Jó srácnak tűnik ez a Klaus. – bökte oda a hintában ülő lányának Majom. Egy maduro típusú szivart húzott elő fehér mellénye belső zsebéből, lecsípte a végét, majd meggyújtotta.
- Igen, az, és jó apa is.
- Nem okoz neki gondot, hogy az első G-től van?
- Sajátjaként neveli, de…
- De?
- De nem G-től van. – Majom szájából kieset a szivar.
- Hogy érted ezt?
- Hát tudod… Mielőtt eljöttem, nem csak… vele… voltam…
- Hanem?
- Muszáj ezt most megbeszélni, apa?
- Mikor kellene?
- Lehet sosem... – legyintett a lány. - Úgysem számít. – temette arcát a tenyerébe.
- Miért ne számítana?
- Mert… azért, mert én sem vagyok benne biztos, hogy kié…
- Hogy mi van? – Majom egyre idegesebb lett, ami az ő korában azért már inkább veszélyesnek számított, ráadásul nem volt jelen senki, akin esetleg a dühét levezesse.
- Az a helyzet, hogy azon a héten nem csak G-vel voltam együtt.
- Igen, ezt már mondtad. Kivel még?
- Hát… például Csongor…
- Jó, hát nagyjából egyidősek vagytok és Csongor jóképű. Még belefér.
- Aztán Ladislav és egy másik északi tag, akikkel hármasban csináltuk…
- Tessék?
- És ott volt még Dan is…
- Hogy micsoda? Az a buflák kokszmajom?
- És utoljára még Ká is.
- Azt a… kurva… életbe! Lafaty Bandi csak azért maradt ki a felsorolásból, mert házas volt?
- Végül is igen… - sütötte le szemeit a lány. - Ezért jöttem el akkor.
- Mégis ki vagy te? Egy kurvát neveltem? – fordított hátat a lányának Majom.
- Ne nevezz kurvának, apu! – pattant mögé. – Különben is, hogy ítélkezhetsz fölöttem, amikor még anno Szolnokon egy éjszaka alatt három különböző nőt kúrtál meg a biliárdasztalon, mindenki szeme láttára!
- Jó de…
- Három különböző rasszú nőt, apa! – az utolsó szót alaposan megnyomta.
- Oké, de…
- Vagy azon a szemesi Nomads partin, amikor Svéd felesége felküldte a golyóidat a torkodig egy jól irányzott rúgással? Mindenre rámozdultál, aki alatt vaginát szimatoltál!
- Kicsit túl sokat ittam, na.
- De engem is megkörnyékeztél! – süvöltötte le az apja fejét Majom lánya.
Fort City alelnökének szemei csiga módjára nyúltak meg. Bizonyos részleteket ugyan meséltek neki arról az estéről, de a legtöbben csak annyit tudtak, hogy jól alakult a buli és mindenki jól érezte magát.
- Hoztam néhány rossz döntést… - kezdte a mentegetőzést Majom. – És ezek kihatottak az életedre… Igazad van… Nem tehetek szemrehányást a hibáidért. Én csesztem el…
- Nem haragszom, apa. Csak máskor ne basztass miatta.
- Anya! Mi az a basztass? – hallatszott egy gyermeki hang Majom lánya mögül.
Kínos magyarázkodás következett, majd igyekeztek valami játékkal elvonni a gyerkőc figyelmét. Mikor Klaus visszaért Majom megkérte a lányát, hogy vigye el a panzióhoz, hogy a többiekkel ebédeljen. Megbeszélték, hogy vacsorára beugranak Lipcsébe egy elegáns étterembe, majd elváltak útjaik.

A délutáni megbeszélésen egyeztették a lengyel testvérekkel az útvonalat és a programot, valamint Svéd felhívta a stockholmi vezért, hogy tájékoztassa őt a fejleményekről. Ola Strömquist biztosította a nomád elnököt, hogy várni fogják a delegációt és mindent leszerveztek, semmire nem lesz gondja a túrázó csapatnak.
- Csongor, beszélhetnénk pár szót? – vonta félre Majom a Deadbeats MC fejét a gyűlés után.
- Persze, mondjad.
Fort City alelnöke egy ideig fürkészőn bámult a fiatal férfi szemébe, de mivel nem talált jellegzetes hasonlóságot az unokája és közte, nyugodtabb hangon szólalt meg:
- Este bemennék Lipcsébe a lányommal és a férjével vacsorázni, ha nem gond.
- Ne viccelj, testvér! Sőt! Még kíséretet is adok melléd.
- Semmi szükség rá!
- De sajnos van. Támadt némi bonyodalom, amíg nem voltál velünk.
- És pedig?
- Látod valahol Kefe barátunkat?
Majom körbefordult, hogy szemügyre vegye a társaságot.
- Hova lett?
- Este páran begurultak Lipcsébe, miután elmentél a lányoddal. Találtak egy night clubot. Az elbeszélések alapján Kefe összefutott néhány barátjával a bárban. Időről-időre különvonult a mieinktől, de Nicunak feltűnt, hogy egyre furcsább a viselkedése.
- Cuccozott?
- Nagy a valószínűsége… Hajnali hat felé a srácok keresni kezdték ezt a barmot, de csak az állítólagos haverjait találták meg. Mint kiderült rövid idő alatt néhány ezer eurós tartozást halmozott fel, ami miatt alaposan helyben hagyták és kidobták az utcára. A rendőrök találtak rá, akik aztán bevitték a kórházba, hogy összevarrják azt az idiótát.
- Mit lépünk? Leverjük azokat a barmokat? – bőszült fel Majom a hallottak alapján.
- Dan már szervezett egy csapatot, úgyhogy te nyugodtan mehetsz a lányoddal vacsorázni, viszont egy prospect veled megy. Biztos, ami biztos.
A biztosítás végül Ladislavból és egy jelöltből állt, akik mindaddig az étterem előtt várakoztak, amíg Majom a családjával odabent nyugodtan élte a családi életét. Kellemesen és zavartalanul telt az idő, miközben Dan háromfős csapata felkereste azt a night clubot, ahol Kefe kirúgott a hámból. Azonban Nicu nem ismerte fel azokat az arcokat, akikkel előző este a pécsi alelnök parolázott, ezért barangoltak még egy ideig a környéken, majd elgurultak az étteremhez, hogy leváltsák Ladislav-ékat. Alig parkoltak le, mikor Majom kilépett a bejáraton, hogy elszívjon egy szál szivart.
- Megvannak? – érdeklődött Fort City alelnöke.
- Áh… - legyintett Dan.
- Akkor mi lesz?
Ekkor fékezett le az úton két fekete BMW, elállva a motorok útját. Hegyomlás méretű kopaszok pattantak ki belőlük, és azonnal nekiestek a Deadbeats mellényt viselőknek. Pusztaöklű harc bontakozott ki a két tábor között. Dan sikerrel vitte földre az első ellenfelét, Nicu pedig a késével kaszabolta össze a ráugró kopaszt, azonban Ladislav, Majom és a jelölt földre került. Vér fröccsent a kirakatra, motorokra, Dan ellenfelének feje pedig bezúzta az első BMW anyósülés melletti ablakát. Öt motor fordult be a közeli sarkon Svéd vezetésével, majd nagy csikorgással fékeztek le a balhé közelében. A nomádok vezetője rögvest belevetette magát a harcba, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat és nem sokkal maradt le tőle a kísérete, köztük az egykori lengyel katona, Pawel. A késő esti bunyónak a rendőrautók szirénái vetettek véget. A kopaszok sietve járműveikbe pattantak és elhajtottak, magára hagyva a vérző motorosokat. A szirénák hangján átszűrődött egy keserves női sírás. Mindenki a hang irányába fordult. Ekkor vették észre, hogy Majom lánya, apja véres fejét az ölében tartva, üvöltve bőg. Fort City alelnökében ekkor már alig maradt élet, ám még így is több, mint az őt védeni hivatott jelöltben. Az egyik kopasz az ő fejét vasalt bakancsával pépesre rugdosta. Reggel, indulás előtt, mikor még a Csuli becenevet megkapta, senki nem gondolta volna, hogy az lesz élete utolsó ajándéka.

Hajnali hat körül a panzió étkezőjében gyűlt össze a kiránduló csapat, aminek egy része az éjszakai bunyó utáni időt a rendőrségen töltötte, a másik Majom mellett a kórházban, a halott jelölt pedig a hullaházban.
- Mit tegyünk, főnök? – szögezte a kérdést Csongornak Svéd.
A nemzetközi elnök a fél kezével a szakállát vakarta, szemei a szoba ablakain át a szabadba révedtek – aggódott Majom életéért. Csend telepedett a társaságra is, mégis szinte tapintani lehetett a feszültséget. Dan jobb kezével a bekötözött oldalát markolta, bal gipszelt kezét pedig az asztalon nyugtatta, ezért óvatosan bokán rúgta az elnökét. Csongor visszatért és zavartan felelt:
- Nem tudom, mit kellene tennünk. Ez nem a mi terepünk. Könnyen belefuthatunk még egy buktába, ami akár…
Svéd közbevágott:
- Apád már úton lenne, hogy visszavágjon ezeknek a… - rúgta őt is bokán Dan. Az éjszakai bugi még a lábában rejtőzött.
- Nem ismerünk itt senkit, akik nyomra vezethetnének, hogy biztonsággal bosszút állhassunk a veszteségeinkért. – jegyezte meg Csongor.
- De Kefe igen. – javította ki East-Gate titkára.
- Ő már nem fog infóval szolgálni. – szólalt meg a terem végéből Ladislav. Kísérő tekintetek figyelmében ballagott végig az asztal mellett, és egy colort tett Csongor elé. – Most találtam rá. Túladagolta magát.
- Bassza meg. – sutyorogták többen is egyszerre.
- Nekem van itt néhány régi ismerősöm. – bökte be Svéd, aki eddig Dan jelzése óta csendben morfondírozott, hogyan segíthetne a Klubján.
- Kicsodák?
- Egykori kempósok. Néhány bajnokságon találkoztam velük. Összehaverkodtunk. Mesélték, hogy elég széles körben vannak kapcsolataik. Talán van itt valahol egy dojo, ahol segíthetnek megtalálni.
- Hány éve volt ez, tesó? Húsz-harminc? – kötekedett Nicu.
- Nagyjából. Miért?
- Azóta kiléphettek ezekből a körökből. Mifelénk ennyi idő alatt cserélődik le egy bűnözői csoport teljes gárdája.
- Egy próbát megér. – erősített rá Dan.
- Legyen így! – egyezett bele Csongor. Odafordult Svédhez: – Válassz négy embert. Viszont color nélkül menjetek. Nem lenne jó, ha még valaki elhullana.
- Úgy lesz! – kelt fel az asztaltól a nomádok elnöke.

Svéd csapatába a szatmári vezető, Nicu, a lengyel robbantási szakértő, Pawel, Fort City végrehajtója, Szikla, valamint a szolnoki testőr, Blade csatlakozott. Kipróbált, harcedzett társaság indult vadászatra. Hamar megtalálták azt a dojo-t, ahol a nomád elnök egykori ismerősei edzettek és tanítottak. Éppen egy hét fős kezdő csoportot tanítottak az alaplépésekre. Mikor az ötfős motoros brigád a terembe lépett egy ötvenes éveiben járó mester sietett eléjük. Az alábbi beszélgetés angolul zajlott:
- Öreg barátom! Mi járatban errefelé? Csak nem edzeni hoztad a barátaidat? – fogadta tárt karokkal Svédet.
- Nem, sajnos most nem. Akadt némi problémánk bizonyos helyi erőkkel és nekik szeretnénk békejobbot ajánlani.
- Kikről lenne szó?
- Nem ismersz véletlenül olyan nagydarab, kopasz izomagyú gorillákat, akik kábítószer terjesztésével foglalkoznak és egy lakás árába kerülő sötét BMW-vel járnak?
- Tudom, kikre gondolsz, de azok nem éppen arról híresek, hogy bárkivel békét kötnének, akik rálépnek a sarkukra.
- Igyekszünk mindent megtenni, hogy elsimítsuk az ügyünket.
A mester nagyot sóhajtott.
- Egy eldugott, használaton kívüli gyárépületben tanyáznak a Rippachtalstasse-n, Kleinzschochertől délre, Windorftól északra. A nagy kéményről megismeritek.
- Köszönöm. – nyújtott kezet Svéd.
- Ugye nem lesz utóhangja?
- Nem kell aggódnod.
Az öt motoros a dojoból kilépve szétvált, és egy órával később egy megbeszélt helyen találkoztak újra. Mindenki átadott egy zacskót Pawelnek, aki beléjük pillantva helyeslőn bólogatott, majd elrejtette azokat a Street Glide-ja oldaldobozaiba. A társaság ezután ismét együtt indult meg a mester által megadott helyszínre, amit könnyen megtaláltak.
Az épület egy gondozatlan telken állt, fák és bokrok takarásában. A csarnok felső ablakai közül néhány betörve engedtek be fényt az épületbe. Kívülről elhagyatottnak tűnt, ám a kapura helyezett lánc és lakat teljesen új volt, valamint az odavezető földút is arról tanúskodott, hogy az utóbbi időben gyakrabban járnak oda.
- Nicu! A lakatokkal még mindig jó a viszonyod? – mutatott Svéd az előttük álló akadályra.
A szatmári elnök kabátja belső zsebébe nyúlt és egy barna brifkót vett onnan elő:
- Vannak dolgok, amik nem változnak. – mosolygott cinkosan a barátaira és a kapuhoz térdelt, hogy aztán ott kis szerszámaival babráljon. Alig néhány másodperc alatt a lakat kinyílt. Nicu lefejtette a láncot, a jobb karjára tekerte, belökte a kaput, majd visszaszállt a motorjára és a csapat behajtott a telekre. Az épület nyugati oldalán megtalálták az éjszaka megismert két BMW-t, aminek gazdái a motorok dübörgésére előbújtak.
- Mit kerestek ti itt? – kérdezte borzalmas némettel az egyik kopasz, aki vélhetőleg a bűnözőbrigád vezetője lehetett.
A motorosok leszálltak a gépeikről és a két társaság közt óvatos léptekkel lecsökkentették a távolságot. Svéd megadón széttárta a karjait:
- Csak beszélni jöttünk. – felelte magyarul.
- Áh, Mađari! – fordult a társaihoz a középen álló szerb maffiavezér. A másik hat gúnyosan felnevetett. – Mit akartok? – nézett szigorúan a nomádok elnökére.
- Az este történt egy nyugtalanító eset.
- Miféle eset?
- Az egyik testvérünk némi adósságot hajtott fel nálatok. Kicsivel később rommá vertétek az egyik testvérünket, egy másikat pedig megöltetek. Azt jöttünk elrendezni.
A szerb hirtelen előrelépett, fegyvert rántott, és fújtatva Svéd homlokára célzott vele. A motoros azonban higgadt maradt, és kisvártatva gonosz mosolyra húzódott a szája:
- Ezt most nagyon elbasztad.
A nomádok elnöke bal kézzel alulról megtámasztotta a szerb jobb csuklóját és felfelé tolta, közben ráfogott a Glock szánjára, hogy kifordítsa a fegyvert az ellenfél kezéből. Mivel a maffiózó mutatóujja a billentyűkosárban ült, Svéd a mozdulatsorban eltörte azt és elvette a stukkert. Amíg a korábban nagymenő fickó malacként visítva térdre rogyott a fájdalomtól, még egy arcon rúgást is bekapott, amitől homokzsákként dőlt el. A jelenet mindössze alig pár tized másodperc alatt zajlott le, amit a szerbek fel sem fogtak, ám Svéd még az érkezésük előtt figyelmeztette a társait, hogy ez megtörténhet, ezért a négy csavargó ezalatt pisztolyt húzott elő és lelőtték a velük szemben álló, leblokkolt dílereket.
Egy órával később tért magához a szerb vezér. Sajgott a feje és homályos volt a látása, de azt felfogta, hogy a főhadiszállásuk addig csak örömlövészetre használt csarnokában ül egy székhez kötözve. Mellette két BMW parkolt, benne mind a hat néhai bajtársa. Nicu kifordult humorát tükrözte, hogy mindegyiket fejjel a főnökük felé fordulva ültették a kocsikba, a szájukat pedig úgy peckelték ki, mintha mosolyognának. A főnök végignézett magán: egy szál alsógatyában rögzítették a rozoga székhez. A távolban felfedezte az öt motorost, akik elintézték a bandáját. Háttal álltak és beszélgettek. Szólni próbált nekik, de feje köré tekert kendő csak nyöszörgést engedélyezett számára:
- Hmpf! Hmmmmmpf! – próbálkozott a szerb.
- Magához tért. – intett felé Szikla.
Svéd, nyomában a társaival fölé tornyosult:
- Látod barátom. Kár volt fegyvert fognod rám. Bizonyára sejted mi vár rád, ám még van egy esélyed, hogy megvásárold a nyüves életed.
A szerb tágra nyílt szemekkel meredt Svédre. Nicu a betörőkészletéhez tartozó szikével hosszában felvágta a fickó combját, amitől az ordítani kezdett. A kendőnek köszönhetően azonban nem csapott nagy zajt.
- Nem teszem fel még egyszer az ajánlatot. Kell, vagy nem?
A szerb könnyes szemmel igent bólintott.
- Mennyit ér az életed? – fejtette le Szikla a kendőt az áldozat szájáról.
- Bár irodájában széf. Százezer euró különböző értékben. Tiéd!
- Az a baj, hogy az ott van, mi pedig itt. Mi a biztosíték rá, hogy nem zúznak le minket, ha odamegyünk érte?
- Telefon. Q bár. Hívd.
Nicu elővette a szerb kabátjából a telefonját, kikereste a számot, majd tárcsázott. A vonal túlsó végén egy hang németül beszélt. A szatmári elnök – a többiek meglepetésére - tisztán felelt, majd odatartotta a készüléket a megkötözöttnek. Amaz utasításokat adott a beosztottnak, hogy öt motoros megy majd a bárba, engedje be őket az irodába és hagyja őket elmenni. Nicu elvette az eszközt, csevegett még valamit, majd letette.
- Mi a széf kódja? – kérdezte a szatmári.
- 53 72 96 48.
- No, barátom. Mi most elhúzunk a pénzért, és ha nem hazudtál, akkor visszajövünk és szabadon távozhatsz. – mosolygott rá Svéd.
A maffiózó helyeselt, mire Szikla visszapeckelte a száját, és megpaskolta az arcát – ami inkább két atyai pofonnak is beillett. Az ötfős társaság kisétált az épületből, felült a motorokra, és elhajtottak. Ám még mielőtt túl messzire gurultak volna Pawel egy távirányító segítségével felrobbantotta a csarnokban álló két BMW-t. A szerb főnök semmit nem érzett, mert gyorsabban távozott az örök vadászmezőkre, mint ahogy Svéd a földre vitte.
A bárban megtalálták a széfet benne a pénzzel és meghagyták, hogy a nagygóré hamarosan visszatér. Ezután motorosaink ismét ellátogattak a dojoba, ahol a mesternek átadtak egy köteg pénzt, majd visszahajtottak Taucha-ba. Majom lánya is kapott egy nagyobb összeget, beültették a családjával együtt egy autóba és elküldték őket a Ruhr-vidékre, hogy ott kezdjenek új életet. Az apjára további két hétig három katowicei nomád vigyázott, akik aztán átkísérték őt a lányához, hogy ott visszavonultan éljen.

A túrát terv szerint tovább folytatta a Deadbeats MC. Sikeresen átkeltek Malmöbe, ahol találkoztak a teljes stockholmi csapattal és annak vezetőjével Ola Strömquist-tel.

A hegyesi fűtőház jelene

 Mint ahogy azt a 180. szolgálati anekdotában ígértem, íme néhány kép az egykor szebb napokat is látott hegyeshalmi fűtőházról. Az ember nem is gondolná, hogy egykoron ezen a telephelyen (is) több százan dolgoztak mozdonyvezetők, szerelők, fűtők, segédmunkások, és megannyi pozícióban. Ma már üresen állnak az épületek, használaton kívül vannak eszközök. Ezen az elhagyott helyen tettem egy kisebb sétát a fényképezőgépemmel.

FORDÍTÓ ELŐTT ÁLLJ!

A fordító. 

Évek óta bekampózva ugyanabba az állásába. A kezelőbódén nincsenek már ablakok, a festés megkopott, az alkatrészeket elvitték, hogy más, még üzemben lévő korongoknál használhassák fel.

Ki gondolná, hogy ez a szerkezet még üzemelhet?

A bódéban mindössze a kezelőszervek maradtak meg.

A korongon túl visszapillantottam.

Anno domini 1947

Diósgyőrben se készül már sín - se más.

A hatállásos épület bezárva.

Néhány évvel a felújítása után a kapukat túl sokszor már nem húzták fel, pedig - ha jól tudom - a 136-os Bobó felújítása is itt történt a kétezres évek elején.

Nincsenek szavak.

VIGYÁZZ!
A KORONGMEDENCE
1,1 MÉTER MÉLY

A gaz meg minimum olyan magas.

(A képek Canon EOS 7D-vel, és egy Sigma 10-20mm objektívvel készültek!)