Nyaralás

A szó, aminek gondolatától hosszú ideig kirázott a hideg. Szitokszónak számított. Megesett persze, hogy zenekarral elmentünk egy-egy fesztiválra, vagy az erdélyi túrára, aztán néhány napon keresztül szétcsapva bolyongtunk a hasonszőrű zenekedvelők között, de mindentől eltávolodva tíz éve nem jártam sehol. Se kötelezettségek, se kapkodás, se kötelező program, se kényszerű mosolygás, se kibaszott telefon… csak a nyugalom és akkor és úgy, ahogy és pont akkor.

 Az LMBTQ-unicorn feladta a küzdelmet. 

Adódott a lehetőség, hogy G barátom által évente rendezett kiruccanásra becsatlakozzam, miután a több éven keresztül elviselhetetlenül és vállalhatatlanul viselkedő, vele tartó és közösséget vállaló szégyenek lemorzsolódtak. Kaptam az alkalmon és befizettem a rendezvényre, lesz, ami lesz. A kezdetek kezdetén azt sem tudhattam pontosan, hogy ezt az időt kikkel fogom rajta kívül eltölteni. Végül egy egészen jó kis társaság jött össze.

Tibcsi a hatos dobás után - de lehet leszopta valaki

A közös programok között mindenkinek megadatott a lehetőség, hogy úgy töltse el ezt a kis időt, ahogy szeretné, de ettől függetlenül többnyire egy irányba tartottunk – ha már együtt mentünk.

Bruce Banner, a Hihetetlen Hork tökéletes szakértelemmel felveri a tojásait

Kicsiny társaságunk egyik legbeszédesebb momentuma, mikor a nyaralásunk visszatérő eseményeként betértünk az egyik helyi ABC-be a napi betevőért és az eladó leányzó lelkesen szaladt hozzánk:
- Két tálca Dreher?

Engedd el...

Zamárdiban még sosem jártam – legalábbis nem emlékszem. Anno a kilencvenes években szüleimmel jártunk Keszthelyen, Badacsonyban, Ábrahámhegyen, Siófokon, és az ominózus „tíz évvel ezelőtt” baráti társasággal Balatonszemesen, annak ellenére, hogy sosem rajongtam a „magyar tenger” szépségeiért – és most nem férfi szemmel nézve kell érteni!

És mivel egy meglehetősen önző bunkó fasz vagyok senkinek nem hoztam, vagy küldtem erről a pár napról se egy képeslapot, semmitmondó hűtőmágnest, egyszersem használatos bögrét, mint ahogy azt sokan azért elvárnák. Ez az élmény az enyém és azoké, akik ebben a bejegyzésben láthatóak. Kösz a megértést.

Vagyis: egy szuvenírt hoztam magamnak. Az egyik szórakozóhelyen két korsó Hoegaarden elfogyasztása után el lehetett hozni ajándékba az egyik korsót...

DKV Laca erőteljes figyelemmel

Butchko jobban bánik a gitárral, mint a füstkarikákkal

Bárki bármit mond, senkit nem kényszerítettünk semmire

Nem füves cigi Tibo, szívjad nyugodtan!

Daráló - 2. rész

5.

Fiatal rendőrtiszt sietett fel a kapitányság lépcsőjén. Az épületben nem sokan ismerték, de mégsem állította meg senki, annak ellenére, hogy civil ruhát viselt. Talán határozott kiállása miatt hihették azt, hogy idetartozik. Mikor elérte a célját, megtorpant. Egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd határozottan kopogott a kapitány ajtaján, lenyomta a kilincset, mikor engedélyt kapott rá és belépett:
- Mikus Kornél zászlós jelentkezem. – vágta feszes vigyázzba magát.
Az alezredes fel sem nézett a papírjai mögül:
- Nem mára vártam zászlós. – hófehér fehér inge megfeszült edzett testén, mikor hátradőlt a székében.
- Gondoltam, ha már itt vagyok a városban, nem várok hétfőig és bejelentkezem.
A kapitányság vezetője alig láthatóan helyeslőn bólintott.
- Sok jót hallottam magáról Gonda ezredestől. Két soron kívüli előléptetés és a személyes ajánlása a nyomozói iskola elvégzésére határozottan pozitív ajánlólevél. Nem szívesen engedte el.
A zászlóst büszkeség öntötte el, mikor új parancsnoka dicsérő szavait hallgatta.
- Ettől függetlenül nálam még bizonyítania kell! – törte le új nyomozóját az alezredes. – Úgy gondoltam, hogy olyan feladattal bízom meg, amin a kollégák idő hiányában nem nagyon tudtak haladni. – nyújtott át néhány aktát az ifjú titánnak.
A zászlós gyorsan belelapozott mindbe, és értetlen szemmel parancsnokára nézett:
- Mindhárom eltűnéses eset.
- Három? – döbbent le az alezredes, majd kikeresett még egyet – Ez is az öné. – adta át, azzal visszatért az iratai közé.
Mikus a negyedikbe is belelapozott.

 6.

A napfénytől kellően elszigetelt szobában tartózkodott Gergő és Balu. Június végén már délelőtt is harminc fokig kúszott a hőmérő higanyszála, ezért a panelprolik igyekeztek minden ablakot időben elsötétíteni, hogy mire a napi robotból fáradt testüket hazavonszolják, legalább a lakásuk elviselhető legyen. A két fiatal épp a legújabb LSD tripjüket élték át vigyázó szülői szemek felügyelete nélkül. Gergő szülei évekkel korábban elváltak, az anyja meg heti öt napon át csak délelőtt járt be a rendőrkapitányságra dolgozni, így könnyű volt összeegyeztetni a szabad órákat némi törvényen kívüli kicsapongásra. Az asszony egyébként se kedvelte Balut, mert egy ócska drogosnak tartotta – ahogy a városban mindenki.

Gergő a szobája padlóján feküdt, míg cimborája az ágyán ült kezében egy akusztikus gitárral. Random hangokkal festette meg az alkalmi élményüket. Rocksztárnak képzelte magát, bár egyetlen dalt sem tudott eljátszani végig – józanul se. Másfél órával később, ahogy elmúlt a szintetikus drog hatása, Balu letette a hangszert az ágyra és felvetette, hogy fel kéne hajtani egy újabb adagot. A célzás inkább a barátja pénzére vonatkozott, mert ő maga nem rendelkezett a zsebében lapuló hetvenöt forintnál többel, viszont volt rá ötlete, hogyan szerezhetne. Amíg a haverja eltűnt a klozetban, addig a narkós sietve körülnézett az anya szobájában. Átlapozott néhány könyvet, feltúrta a ruhás szekrényt – közben megszagolt néhány bugyit -, bekukkantott a bárba, ahol megnyakalt egy konyakos üveget, majd a konyha következett. Egy teafüves edényben meglapult néhány ezer forint, amiből Balu ötöt beújított. Mikor megneszelte, hogy Gergő barátja lehúzza a klotyót, sietve a csaphoz lépett és egy pohárba vizet engedett magának. Az alibi működött.

A páros elindult a városba, hogy felhajtson egy újabb adag drogot. Útközben Gergő panaszkodott a gyenge minőségű LSD-re, ezért inkább valami ütősebbet akart. A keményebb cuccokat keményebb arcok terjesztették, így egy kétes hírű helyre kellett menniük. Így kötöttek ki a Goldenben. A krimóban csak a csapos, Krisz és egy szakállas fickó ült az egyik asztalnál. Utóbbit nem ismerték, de erre a helyre a jótétlelkek maximum egy öngyújtóért ugrottak be.

- Isztok valamit, srácok? – nyomta el a cigijét Krisz.

- Két kólát. – bökte oda zavartan Balu. – Paradicsom?

- A sarkon van a zöldséges.

- Mármint… Paradicsom nem járt benn?

- Még nem. – felelte félvállról a csapos. Kivett két kólát a hűtőből és a pultra rakta őket. – Ötszáz.

Balu a haverja felé fordult könyörgő kiskutya szemekkel, hogy az fizesse ki az italt. Gergő persze rögtön a zsebébe túrt, hogy előkotorja az ellenértéket. Miután elvették az italaikat még álltak egy darabig Kriszre meredve, mire az felcsattant:

- Mi a fasz van? Csókra vártok? Üljetek le.

- Öhm… nem tudod a számát? – hebegte Balu.

A csapos félrelökte a két csenevész narkóst, majd visszaült szakállas cimborájával szembe.

- Tudnám, ha akarnám. – bökte oda foghegyről.

- Felhívnád… hogy… 

- Anyag kell? – szólalt meg a szakállas. A két fiatal közelebb lépett:

- Tudsz szerezni? – hajolt bele Ká aurájába Balu.

- Ti is tudtok. – a két gyerek érdeklődve pislogott. A szakállas az ablakon túlra mutatott – Bementek ide az Ali babába, és megkeresitek az édességosztályt. Sárga tasak és rá van írva, hogy Neszkuvik.

Krisz harsány nevetésbe tört ki, de a két gyerek nem értékelte a poént.

- Nem vicces. – jegyezte meg sértődötten Gergő gyermeki hangján.

- Ti vagytok a viccesek. Két töketlen kis pöcs, akik a menő narkóst játszanak anyuci pénzén! 

- Mi közöd van hozzá, hogy mit csinálunk, ZZ Top? – csapta vissza Balu, de a választ már a falra felkenve kapta meg.

- Na, idehallgass te kis féreg. Húzd el a beled és többé be ne tedd ide a lábad, vagy az arcoddal törlöm fel az utcát! Világos? 

A srác félénken igent hebegett, mire Ká visszaengedte a földre.

- És most tünés! – kelt fel a helyéről Krisz.

- Faszszopók... – dünnyögte az orra alatt Balu, mikor kilépett a kocsmából, ám a következő pillanatban egy talp erőteljes nyomást gyakorolt a narkósra, amitől az előrezuhant. A becsapódást arccal tompította és még mielőtt felfoghatta volna mi történt Ká a hátára fordította és az arcát kezdte csépelni. Gergő moccanni se mert, mivel Krisz is felbukkant a bejáratnál, aki közel kétszer akkor volt, mint ő maga. Mielőtt a srác elveszthette volna az eszméletét a csapos elhúzta a haverját, aki a biztonság kedvéért még egy utolsót belerúgott a földön fekvő oldalába.

A két fiatal narkóst néhány órával később a Rüdiger tó partján látták horgászok, sétálók és sportolók. Gergő és Balu az egyik padon és/vagy akörül feküdtek öntudatlan állapotban sötétedésig. Az este folyamán – takarékossági okokból – a környéken a térvilágítás szünetelt, így a tavon egyedül pecázó, 68 éves Kürti Pista bácsi nem láthatta, ahogy a két eszméletlen fiatalt valaki betuszkolja egy terepjáróba. Bár az öreg az általa elfogyasztott négy liter vadásztól a botját se nagyon látta és a külvilágból se sokat érzékelt.

7.

Egy héttel Gergő és Balu eltűnése után kapta kézhez Mikus Kornél, a város új nyomozója felettesétől az ügy aktáját, illetve a már korábban említett esetekét. A forrónyomok érdekében a Tóhoz sietett, ahol a két fiatalt utoljára látták. Az utóbbi pár nap változékony időjárása miatt és a városgazdaság szorgos alkalmazottainak köszönhetően semmilyen új nyomra nem lelt. Az öreg horgászt is újra meghallgatta, de érdemleges információval ő sem tudott szolgálni – és nem csak azért, mert ezúttal is be volt nyomva.

Ezután első útja az éjszakai élet közismert és népszerű helyszíneire vezetett. Kornél ebben a városban nőtt fel és a legtöbb szórakozóhelyet megjárta tanulmányi ideje és a szabadnapjai alatt. A diszkókban nem járt sikerrel, valamint a kocsmákban sem látták el túl sok információval. A két srácot mindenhol látták valamikor, de azt senki nem erősítette meg, hogy az, az eltűnésük napján lett volna.

Az egésznapi zsákutcák után elcsigázottan kocsikázott a városban. Próbált rájönni, mi maradhatott ki az ellenőrzései sorából. Az Igmándi úton haladt, mikor észrevette a sarki zöldségest, ahonnan Bea tűnt el korábban és a néhány méterrel távolabbi Goldent, ami egy szintén közismert éjszakai szórakozóhelynek számított. Azonnal befordult az utcában és az Alibaba mögötti parkolóban állította le a kocsiját. Magához vette az aktáit, kiszállt és a kocsma felé vette az irányt. A többnyire csak rockerek által látogatott intézményben mindössze két embert talált: Kriszt, a pultost és egy ismerősnek tűnő, szakállas fickót, Ká-t.

Az amatőr írók tipikus hibája: azonos kezdőbetűvel elnevezett szereplők, ráadásul egyazon helyszínen. Gratulálok!

- Mi járatban errefelé? – fogadta hidegen Ká az ifjú nyomozót.

- Egy megoldatlan ügyön dolgozom.

- Csak nem Te lettél itt az új Horáció? – cukkolta a régi ismerős.

- Olyasmi… Nemrég helyeztek át.

- Oh. Gratulálok! 

- Nem kell a cinizmus.

- Nem, tényleg! Ez most őszinte volt. Mint amikor belehúztunk a rózsabokorba.

Krisz harsányan felnevetett:

- Ez most komoly?

- Most melyik részben kételkedsz? – fordult Ká az asztal túloldalán ülő csaposhoz - Abban hogy ez a cingár narkós valóban rendőr, vagy abban, hogy anno végighúztuk a rózsaágyáson?

Ettől persze Krisz csak jobban nevetett.

- Na jó… - ült le Ká mellé a nyomozó. – Ismerős nektek ezek közül valaki? – tette le az aktáit az asztalra Kornél. A másik két férfi felütötte a papírokat és nézegetni kezdték a kérdés tárgyát. A szakállas megráncolta a homlokát. Cigarettáért nyúlt, meggyújtotta azt, megdörzsölte a homlokát, majd a csapos felé fordult:

- Te! Ez a fapicsa nem a sarki zöldségesben dolgozott?

Krisz átvette a képet és lehajtotta a sörét miközben nézte:

- De. Mi lett vele?

- Eltűnt. – felelte kurtán a nyomozó.

- És a többiek?

- Ők is.

- Hm. – felelte Ká.

- Kérsz valamit? – tápászkodott fel Krisz az asztaltól, elnyomva a cigijét.

- Egy sört, kösz.

- Nem tőled kérdeztem, hanem a kopótól.

- És miért akasztották a nyakadba ezt a szart? – hagyta figyelmen kívül a csapos mondandóját a szakállas, és régi ismerőse felé fordult.

- Gondolom, a parancsnok fel akarja mérni, mire vagyok képes.

- Ha nem tévedek nagyot, eddig szarra se mentél.

- Van néhány infóm...

- Lófaszt! Vagy ötször mentél el az Igmándi úton az elmúlt egy órában. Semmid sincs.

Az ifjú nyomozó csendben tűrte a beszólást.

- Az eszedbe jutott már, hogy mikor volt az utolsó eltűnés a városban?

- Persze. – kezdett kutakodni az akták közt, de Ká rácsapott a kezére.

- Nem úgy! Az első eset előtti eltűnés mikorra datálható?

- Fogalmam sincs.

- Le merném fogadni, hogy évekkel korábbra.

- Mire akarsz kilyukadni? 

- Valami elkerülte a figyelmedet. Illetve nem csak a tiédet, hanem a kollégáidét is.

- És pedig?

- Az eltűnések között pontosan hét hónap eltérés van. Nézd! – azzal Ká sorra rendezi az aktákat és a dátumokat mutogatja a mellette ülő férfinak. – És így már nem is embereket kell keresned.

- Ezt hogy érted?

- Hanem sírhantot. És egy tettest.

- Vagy tetteseket. – tette hozzá Krisz, aki ekkor mászott elő a pult mögül két korsó sörrel.

- De ezt mégis hogyan? – értetlenkedett Mikus hadnagy.

- Skandináv krimik.

- Tessék?

- Mit gondoltál, mi csak itt ülünk, sörözünk, böfögünk és fingunk miközben stíröljük a betévedő luvnyák seggét?

- Néha igen. – köpte be Krisz.

- De nem mindig. Mindketten rajongunk a skandináv írókért és könyvet cserélünk. Időnként elolvashatnál egy-egy regényt. Tanulhatnál belőlük.

- Kösz a tippet. – kászálódott fel Kornél a padról. Hogy zavarában-e, vagy szégyenében, azt döntse el az olvasó.

- Ha bármi kell, tudod hol találsz minket. – lökte a rendőr után Ká.

- Hol máshol, mint itt. – sercintette vissza az ajtóból a távozó Mikus.

- Szép csörte volt, Horáció!

Emelte fel diadalittasan korsóit a két barát a kocsmában, miközben az ifjú nyomozó szélsebesen kihajtott a parkolóból.

8.

„Világ életemben szerettem az őszt. Sőt! Inkább rajongva imádom. Igen. Ez a megfelelőbb kifejezés. A gyülekező felhőivel, gyakran borús égboltjával, a hulló falevelekkel és a lassan rothadó illatával, a hűvös levegőjével, amitől megborzong az ember, ha kilép a fűtött lakásából. Oh, és a sejtelmes, nyirkos, ködös reggelek... Mindenével. Talán azért, mert én is ebben az évszakban születtem. Egész pontosan novemberben. Anyámék azt mondták, hogy egy szélsőséges napon. Esett eső, hó, és jég, sütött a nap, fújt a szél. Minden megtörtént, ami abban a hónapban előfordulhat. Pedig akkoriban még rendes évszakokat éltek meg az emberek, nem úgy, mint most. A tél, az tél volt! Kőkemény! Méteres hó, hetekig tartó fagyokkal és a szünetben szánkózó, hóval csatázó gyerekekkel. Emlékszem, már a buszra várva csatakosra dobáltuk egymást. A tavasz, az tavasz volt az elolvadó hóval, az ébredő természettel, frissen termett hagymával és retekkel, sárgálló aranyesővel és virágzó gyümölcsfákkal, szerelemre lobbanó fiatalokkal. Nyaranta az emberek nem döglöttek meg a hőségtől, még az augusztusi aratáskor sem. Az ősz pedig… Az ősz esőkkel és mások számára szomorú képekkel érkezett, de én csak vidám színek kavalkádját láttam.

Más ezt nem látta?

Minden megváltozott. Az emberek és a természet is. Vagy csak az emberek természetéhez igazodott az időjárás. Esetleg fordítva. Az biztos, hogy ez az élősködő felelős a Föld hanyatlásához. A saját sírját ássa, csak még nem mindenki vette ezt észre. Bár, amennyire megvezetik a világot, nem csoda, hogy vakon végzik a dolgukat. Napról napra. Bio-robotok születnek évek óta és egyre nagyobb önértékelési hiánnyal, hogy aztán önmagukat irtsák ki mosolyogva.

Szánalmas idióták.

Ahogy a padon ülő fiatal nemzedék! A jövő zálogai! Vajon ki fogja valaki váltani ezt a zálogot? Szerintem senki. Ennyi selejtre kinek lenne szüksége? Lógnak naphosszat, vihognak összevissza, szívják a szüleik pénzén vett cigarettát, köpködnek a földre és beszólogatnak mindenkinek, mert ők a nagy menők. Nekem is állandóan beszólogatnak. Zsidóznak, ha valakinek több szőrt látnak az arcán, mint amennyit ők a pöcsük körül. A szakáll viselet nem jár együtt a metszett fasszal. Nyomorult barmok. Ideje volt, hogy az egyiket legalább móresre tanítsák. Ebből majd tanulnak. Bár ez a nyomorult már semmit nem fog tanulni.” – gondolta magában a sorozatgyilkos és behelyezte legújabb áldozatát a faaprítóba.

Svéd meló - 1. rész

 Ütközések

Május első szerdáján, a kora délelőtti nap sugarai komótosan melegítették a város levegőjét. A reggeli melósok kirajzása véget ért, így csak néhány autó haladt el a Mártírok útján. Majom a metálfényű levelibéka zöld Road Kingjén heverészett, lábát a benzintankon nyugtatva és telefonon csevegett, mint valami kamasz. Pedig alig néhány héttel korábban töltötte be a 63. születésnapját. Senki nem nézte volna ki belőle ezt a kort, hiszen az elmúlt húsz évben nem sokat változott. Néhány ősz szőrszál éktelenkedett ugyan az arcán, de ettől még koránt sem tűnt idősnek. A szemeiből is ugyanaz a fiatalos csibészség fénylett vissza, mint gyerekként. Egyedül a hangja vált kicsit ércesebbé, amit viszont a „legújabb” szokásának köszönhet: néhai elnöke tiszteletére rászokott a szivarozásra és a whiskey-re. Ezúttal nem egy grupienak udvarolt, hanem a Németországban élő lányával és két unokájával csevegett ily kedélyesen. Azt tárgyalta le éppen, hogy néhány óra múlva – ami inkább fél nap motorozást jelent - találkozhatnak, ha minden a tervek szerint alakul. Ehhez persze pontosan el kell indulniuk, de a rajthoz még sok útitárs hiányzott, a kitűzött időpont pedig rohamosan közeledett.
Mikor Majom befejezte a telefonhívást, mellénye zsebéből előhúzott egy szál szivart, leharapta a végét – amit balra fordulva egy adag nyállal kiköpött -, majd akkurátusan meggyújtotta a dohányt. Tőle jobbra két Prospect motorokat mosott. Az egyik a Klub elnökéjé, Csongoré volt, a másik annak testőréé, Dan-é. Tőle balra, amin a kiköpött dohánylé csurgott le, Szikla Fat Boy-a állt. Majom ránézett a gépre és gonosz mosoly ült ki az arcára:
- Hé! Prospect! – kiáltotta el magát Fort City alelnöke. – Leszarta ezt a motort egy… csuli! – bökött a szivarjával balra.
- Mindjárt áttörlöm! – felelte az egyik.
- Most, Prospect! Mielőtt rászárad!
- Igenis! – pattant fel a jelölt, felkapta a vödröt és átsietett Szikla motorjához.
Majom hátratolta fején a Klubos baseballsapkát, megpödörte a bajuszát, nagyot sóhajtott, majd pöfékelni kezdett. Látványosan szenvedett az unalomtól, ami a várakozás és a jelöltek ugráltatása okozott számára. Legszívesebben már úton lett volna, de meg kellett várnia még a Szemes felől érkező nomád és letenyei tagokat. A túra többi tagja a DH-ban kávézott, ám az öreg motoros nem kívánta a társaságukat. Egyre többször fordult meg a fejében, hogy leadja a colort és kiköltözik a lányához, hogy kényelmes nagypapa legyen. Azóta érlelődött benne ez az érzés, hogy az utolsó alapítók is elhagyták földi porhüvelyüket.
Jellegzetes dübörgés ütötte meg Majom fülét. Arccal nyugat felé fordult és várta, hogy az egyre erősödő hang testet öltsön. A két Prospect is felegyenesedett és akár két szurikáta a zaj forrása felé tekingettek.
- Mi van, pöcsök? Mondta valaki, hogy abbahagyhatjátok a melót? – a két srác zavartan az alelnökre nézett. – Mehet a 48! – emelte le lábát a tankról Majom.
Hatalmas fékcsikorgással állt meg előtte a nomádok elnöke.
- Csak nem lemaradtunk a reggeli testnevelésóráról?
- Pont jókor érkeztetek hozzá! – lépett oda hozzá Majom. Mikor szivaros baljával Svéd hátát lapogatta, a hamu a nomád elnök motorjára hullott. Megfordult, majd a serényen fekvőtámaszokat nyomó, addig Szikla motorját tisztogató jelölt fölé tornyosult:
- Hé! Csuli! Svéd gépe koszos lett!
- Máris, csak előbb lenyomom a negyvennyolcat!
- Jól beszélsz!
Az érkező társaság jót kuncogott a jeleneten.

- Mi újság az óhazában? – lépett be széles vigyorral az arcán Svéd a DH-ba. Egy éve nem járt az anyaklub törzshelyén, de még csak más chapternél sem, ezért a helyiségben tartózkodók közül néhányan szemrehányó pillantásokat vetettek felé. A nomádok elnökét persze ez nem hatotta meg. Az egyetlen, akitől elfogadta volna a leszúrást, szélesre tárt karokkal sietett elé; Csongor mindig is kedvelte.
- Svéd! Rég láttalak, testvér! – lapogatta meg a nomád vezért. – Te! Mi ez a tartály? – paskolta meg az egyre növő hasat.
- A nyugodt élet.
Pár percig eltartott, amíg mindenki üdvözölt mindenkit, majd az elnökök a pultnál foglaltak helyet, a többiek velük szemben az asztaloknál. Mind a tíz (hét hazai és három határon túli) chapter delegált valakit, legalább egy tagot a túrára.
- A lengyel testvéreink majd Drezdában csatlakoznak hozzánk és együtt megyünk át Lipcsébe, hogy ott éjszakázzunk. Majom lánya foglalt a csapatnak egy egész szállodát.
Erre néhányan elégedetten bólogatni kezdtek.
- Valójában nem Lipcse, hanem Taucha és nem szálloda, hanem panzió, de legalább a teljes karaván fedél alatt lesz a járgányokkal együtt. – javította ki Fort City alelnöke Csongort.
- Két nappal később indulunk tovább, hogy Majom tudjon egy kicsit a családjával lenni. A többiek addig körbe motorozhatják a környéket, vagy ejtőzhetnek a panzióban.
- A lényeg, hogy senki ne keveredjen balhéba! – tette hozzá Dan.
- Így van. Pénteken délelőtt kilenckor indulunk tovább a Magdeburg-Wolfsburg-Uelzen útvonalon Hamburgig. Ez egy négy-öt órás út, úgyhogy egy kisebb pihenőt beiktatunk valahol. Hamburgban nem megyünk be a városba, hanem valahol a peremvidéken megállunk egyet kajálni és nyújtózni. Viszont 19 óráig meg kell érkeznünk Travemünde kikötőjébe, hogy felszálljunk a Malmöbe tartó kompra.
- A svéd brigáddal hol találkozunk? – érdeklődött Nicu, a szatmári csapat elnöke.
- A kikötőben fognak várni minket. – felelte a nomádok elnöke.
- Malmöben éjszakázunk? – érdeklődött East-Gate titkára.
- Nem, a hajón.
- Hogyhogy?
- Tizenegy órás a hajóút. Direkt egy ilyen éjszakai járatot választottunk, hogy pihenten érkezzünk Svédországba.
Sophiane D-Town alelnöke, Kefe emelte kezét kérdésre, miután leolvasott és megjegyzett egy értéket a mellette ülő, láthatóan frissen felavatott testvére telefonjáról:
- Szárazföldön csak 320 kil, amit négy és fél óra alatt letekerhetnénk. Max öt. Úgy alhatnánk Malmöben egy kényelmes szállodában, nem pedig egy ringatózó hajón.
- Ezt a lehetőséget is számba vettük a tervezésnél, de jobbnak láttuk, ha inkább a kompon éjszakázunk. – felelte színlelt higgadtsággal Svéd.
- Ráadásul ez nem egy balatoni lélekvesztő. Gyakorlatilag olyan lesz, mintha egy szállodában töltenénk el az időt. – támogatta meg szavaival Csongor a nomád elnök mondandóját.
- Ha meg a tengeribetegségtől félnél, arra is van megoldás. – kacsintott cinkos mosollyal az arcán Nicu, közben megveregette a mellkasát, utalva a mellénye belső zsebébe rejtett tudatmódosító szerekre.
A pécsi tag előredőlt Nicuhoz és félhangosan odasúgta, hogy ilyen megoldás nála is lapul, ám a megjegyzése épp a legnagyobb csend alatt hangzott el, így mindenki hallhatta. Kefe rögtön oldalba bokszolta a srácot, aki előbb végigpásztázott a rá szegeződő tekinteteken, majd amilyen kicsire csak tudta összehúzta magát. Tudta, hogy emiatt még komoly beszélgetésre számíthat ő és az alelnöke is. Svéd tekintetében vészjósló jövőt olvashatott ki, hiszen a nomád vezér a legnagyobb élharcosnak számított a klubon belüli drogterjesztés és használat elleni harcban.
A kínos csendet Csongor törte meg:
- Testvérek! Szedelőzködjünk! Lassan tíz. Az első etap, ha minden jól alakul csak egy órás lesz. Pozsony mellett tartunk egy ebédszünetet, aztán következik Brno, majd Prága. Ott ismét tartunk egy órás szünetet, hogy a Drezdai megállás valóban csak a lengyelek csatlakozására menjen el. Ők már ott fognak várni minket.

A társaság feltápászkodott, és ki-ki a motorjához ment. Egyesek – mint például Csongor és Dan - elbúcsúztak a szeretteiktől, majd a csapat elindult az autópálya felé. Huszonnyolc motor és két furgon egyetlen hosszú kígyóként siklott végig a kijelölt útvonalon, hogy nyolc órával később Drezdában találkozzanak a katowicei Nomads és a krakkói chapter tagjaival.
A magyar gyökerekkel rendelkező Pawel Krzyszczak vezette az utóbbi csapatot. Tizenéves korában már tudta mit akar, így belépett a lengyel hadseregbe, ahol előbb tűzszerész, majd a különleges erők tagjává vált. Harminc évesen a rosszabbodó körülmények, valamint a gyér bérezés miatt leszerelt és egykori bajtársaival megalakította a királyi fővárosban a klubját. Az egyik rendezvényükön futott össze Lukasz Demarczyk csapatával. Az évek során fény derült némi rokoni szálra és szorosra fűződött a két motoros társaság barátsága. Mikor megfogalmazódott bennük az egyesülés elmélete, akkor lépett a képbe Lafaty Bandi, és a Deadbeats MC. A magyar pálinka és néhány átmulatott éjszaka közös jövőképpé változott, így lett a két dél-lengyelországi klub tagja az egyre növekvő családnak.
A túrázó csoport Drezda Stetzsch városrészében találkozott egy benzinkútnál. Üdvözlések, széles mosoly, lábnyújtás és üzemanyag utánpótlás után a társaság együtt indult tovább a porcelánváros, Meissen irányába. Összesen negyvennyolcan.

Taucha egy tipikus kisváros, szász stílusjegyekkel. A panzió méretei ellenére teljesen beillik ebbe a környezetbe. Majom lánya családjával itt várta a motorosokat. A távozása óta eltelt idő nem fogott rajta, talán csak a szeme sarkában megbúvó apró ráncok mutatták, hogy közelebb járt a negyvenhez, mint a húszhoz. A testét borító tetoválásokat egy hófehér blúzzal takarta el – a munkahelyén, ezúttal azonban csak egy szakadt farmert és szürke pólót viselt, valamint a régi D.O.L. mellényét, amik csak kis részben takarták a varrásait. Mikor a félszáz motoros leparkolt, ő rögtön apjához sietett, nyomában a kisebbik sarjával. Örömkönnyek közepette hosszan ölelték egymást.
- Köszöntelek benneteket Taucha-ban! – kezdte csilingelő hangján üdvözlőbeszédét Majom lánya, amit a széles publikum ámulattal némán figyelt. – A panziót teljes egészében nektek foglaltam le. Egy kis fogadást szerveztek a tiszteletetekre. A tulajdonos beszél németül és angolul, a felesége azonban ért magyarul is, úgyhogy óvatosan megjegyzésekkel!
- Magyarok mindenhol vannak a világban. – vágta közbe Ladislav.
- Apu, Te nálunk fogsz lakni. – fordult Majomhoz a leányzó.
- De ugye csak a fogadás után? – érdeklődött Fort City alelnöke.
- Testvérek! – vette át a szót Csongor. – Mindenki vegye a cuccát, keresse meg a szobáját, aztán a kertben találkozunk! – mikor a tömeg mozgolódni kezdett a testőréhez fordult: - A két jelöltünk feküdjön le, hajnal kettőtől ők fognak őrködni, addig a lengyeleké a meló. Nappal pedig a maradék két prospect strázsáljon.
- Intézem.
Egy órával később önfeledt szórakozás zaja és félhangos rockzene vette át a csendes kisváros estéje felett a hatalmat. Négy különböző nyelv kavalkádja tovább fokozta a látszólagos zűrzavart és még a panzió tulajdonosa és személyzete is együtt mulatott a motorosokkal.

Másnap Majom arra ébredt, hogy a kisebbik unokája a mellkasán dobol. Reggeli kávézás családi körben, egy kis hintáztatás a ház hátsó kertjében. Igazi családi idill.
- Jó srácnak tűnik ez a Klaus. – bökte oda a hintában ülő lányának Majom. Egy maduro típusú szivart húzott elő fehér mellénye belső zsebéből, lecsípte a végét, majd meggyújtotta.
- Igen, az, és jó apa is.
- Nem okoz neki gondot, hogy az első G-től van?
- Sajátjaként neveli, de…
- De?
- De nem G-től van. – Majom szájából kieset a szivar.
- Hogy érted ezt?
- Hát tudod… Mielőtt eljöttem, nem csak… vele… voltam…
- Hanem?
- Muszáj ezt most megbeszélni, apa?
- Mikor kellene?
- Lehet sosem... – legyintett a lány. - Úgysem számít. – temette arcát a tenyerébe.
- Miért ne számítana?
- Mert… azért, mert én sem vagyok benne biztos, hogy kié…
- Hogy mi van? – Majom egyre idegesebb lett, ami az ő korában azért már inkább veszélyesnek számított, ráadásul nem volt jelen senki, akin esetleg a dühét levezesse.
- Az a helyzet, hogy azon a héten nem csak G-vel voltam együtt.
- Igen, ezt már mondtad. Kivel még?
- Hát… például Csongor…
- Jó, hát nagyjából egyidősek vagytok és Csongor jóképű. Még belefér.
- Aztán Ladislav és egy másik északi tag, akikkel hármasban csináltuk…
- Tessék?
- És ott volt még Dan is…
- Hogy micsoda? Az a buflák kokszmajom?
- És utoljára még Ká is.
- Azt a… kurva… életbe! Lafaty Bandi csak azért maradt ki a felsorolásból, mert házas volt?
- Végül is igen… - sütötte le szemeit a lány. - Ezért jöttem el akkor.
- Mégis ki vagy te? Egy kurvát neveltem? – fordított hátat a lányának Majom.
- Ne nevezz kurvának, apu! – pattant mögé. – Különben is, hogy ítélkezhetsz fölöttem, amikor még anno Szolnokon egy éjszaka alatt három különböző nőt kúrtál meg a biliárdasztalon, mindenki szeme láttára!
- Jó de…
- Három különböző rasszú nőt, apa! – az utolsó szót alaposan megnyomta.
- Oké, de…
- Vagy azon a szemesi Nomads partin, amikor Svéd felesége felküldte a golyóidat a torkodig egy jól irányzott rúgással? Mindenre rámozdultál, aki alatt vaginát szimatoltál!
- Kicsit túl sokat ittam, na.
- De engem is megkörnyékeztél! – süvöltötte le az apja fejét Majom lánya.
Fort City alelnökének szemei csiga módjára nyúltak meg. Bizonyos részleteket ugyan meséltek neki arról az estéről, de a legtöbben csak annyit tudtak, hogy jól alakult a buli és mindenki jól érezte magát.
- Hoztam néhány rossz döntést… - kezdte a mentegetőzést Majom. – És ezek kihatottak az életedre… Igazad van… Nem tehetek szemrehányást a hibáidért. Én csesztem el…
- Nem haragszom, apa. Csak máskor ne basztass miatta.
- Anya! Mi az a basztass? – hallatszott egy gyermeki hang Majom lánya mögül.
Kínos magyarázkodás következett, majd igyekeztek valami játékkal elvonni a gyerkőc figyelmét. Mikor Klaus visszaért Majom megkérte a lányát, hogy vigye el a panzióhoz, hogy a többiekkel ebédeljen. Megbeszélték, hogy vacsorára beugranak Lipcsébe egy elegáns étterembe, majd elváltak útjaik.

A délutáni megbeszélésen egyeztették a lengyel testvérekkel az útvonalat és a programot, valamint Svéd felhívta a stockholmi vezért, hogy tájékoztassa őt a fejleményekről. Ola Strömquist biztosította a nomád elnököt, hogy várni fogják a delegációt és mindent leszerveztek, semmire nem lesz gondja a túrázó csapatnak.
- Csongor, beszélhetnénk pár szót? – vonta félre Majom a Deadbeats MC fejét a gyűlés után.
- Persze, mondjad.
Fort City alelnöke egy ideig fürkészőn bámult a fiatal férfi szemébe, de mivel nem talált jellegzetes hasonlóságot az unokája és közte, nyugodtabb hangon szólalt meg:
- Este bemennék Lipcsébe a lányommal és a férjével vacsorázni, ha nem gond.
- Ne viccelj, testvér! Sőt! Még kíséretet is adok melléd.
- Semmi szükség rá!
- De sajnos van. Támadt némi bonyodalom, amíg nem voltál velünk.
- És pedig?
- Látod valahol Kefe barátunkat?
Majom körbefordult, hogy szemügyre vegye a társaságot.
- Hova lett?
- Este páran begurultak Lipcsébe, miután elmentél a lányoddal. Találtak egy night clubot. Az elbeszélések alapján Kefe összefutott néhány barátjával a bárban. Időről-időre különvonult a mieinktől, de Nicunak feltűnt, hogy egyre furcsább a viselkedése.
- Cuccozott?
- Nagy a valószínűsége… Hajnali hat felé a srácok keresni kezdték ezt a barmot, de csak az állítólagos haverjait találták meg. Mint kiderült rövid idő alatt néhány ezer eurós tartozást halmozott fel, ami miatt alaposan helyben hagyták és kidobták az utcára. A rendőrök találtak rá, akik aztán bevitték a kórházba, hogy összevarrják azt az idiótát.
- Mit lépünk? Leverjük azokat a barmokat? – bőszült fel Majom a hallottak alapján.
- Dan már szervezett egy csapatot, úgyhogy te nyugodtan mehetsz a lányoddal vacsorázni, viszont egy prospect veled megy. Biztos, ami biztos.
A biztosítás végül Ladislavból és egy jelöltből állt, akik mindaddig az étterem előtt várakoztak, amíg Majom a családjával odabent nyugodtan élte a családi életét. Kellemesen és zavartalanul telt az idő, miközben Dan háromfős csapata felkereste azt a night clubot, ahol Kefe kirúgott a hámból. Azonban Nicu nem ismerte fel azokat az arcokat, akikkel előző este a pécsi alelnök parolázott, ezért barangoltak még egy ideig a környéken, majd elgurultak az étteremhez, hogy leváltsák Ladislav-ékat. Alig parkoltak le, mikor Majom kilépett a bejáraton, hogy elszívjon egy szál szivart.
- Megvannak? – érdeklődött Fort City alelnöke.
- Áh… - legyintett Dan.
- Akkor mi lesz?
Ekkor fékezett le az úton két fekete BMW, elállva a motorok útját. Hegyomlás méretű kopaszok pattantak ki belőlük, és azonnal nekiestek a Deadbeats mellényt viselőknek. Pusztaöklű harc bontakozott ki a két tábor között. Dan sikerrel vitte földre az első ellenfelét, Nicu pedig a késével kaszabolta össze a ráugró kopaszt, azonban Ladislav, Majom és a jelölt földre került. Vér fröccsent a kirakatra, motorokra, Dan ellenfelének feje pedig bezúzta az első BMW anyósülés melletti ablakát. Öt motor fordult be a közeli sarkon Svéd vezetésével, majd nagy csikorgással fékeztek le a balhé közelében. A nomádok vezetője rögvest belevetette magát a harcba, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat és nem sokkal maradt le tőle a kísérete, köztük az egykori lengyel katona, Pawel. A késő esti bunyónak a rendőrautók szirénái vetettek véget. A kopaszok sietve járműveikbe pattantak és elhajtottak, magára hagyva a vérző motorosokat. A szirénák hangján átszűrődött egy keserves női sírás. Mindenki a hang irányába fordult. Ekkor vették észre, hogy Majom lánya, apja véres fejét az ölében tartva, üvöltve bőg. Fort City alelnökében ekkor már alig maradt élet, ám még így is több, mint az őt védeni hivatott jelöltben. Az egyik kopasz az ő fejét vasalt bakancsával pépesre rugdosta. Reggel, indulás előtt, mikor még a Csuli becenevet megkapta, senki nem gondolta volna, hogy az lesz élete utolsó ajándéka.

Hajnali hat körül a panzió étkezőjében gyűlt össze a kiránduló csapat, aminek egy része az éjszakai bunyó utáni időt a rendőrségen töltötte, a másik Majom mellett a kórházban, a halott jelölt pedig a hullaházban.
- Mit tegyünk, főnök? – szögezte a kérdést Csongornak Svéd.
A nemzetközi elnök a fél kezével a szakállát vakarta, szemei a szoba ablakain át a szabadba révedtek – aggódott Majom életéért. Csend telepedett a társaságra is, mégis szinte tapintani lehetett a feszültséget. Dan jobb kezével a bekötözött oldalát markolta, bal gipszelt kezét pedig az asztalon nyugtatta, ezért óvatosan bokán rúgta az elnökét. Csongor visszatért és zavartan felelt:
- Nem tudom, mit kellene tennünk. Ez nem a mi terepünk. Könnyen belefuthatunk még egy buktába, ami akár…
Svéd közbevágott:
- Apád már úton lenne, hogy visszavágjon ezeknek a… - rúgta őt is bokán Dan. Az éjszakai bugi még a lábában rejtőzött.
- Nem ismerünk itt senkit, akik nyomra vezethetnének, hogy biztonsággal bosszút állhassunk a veszteségeinkért. – jegyezte meg Csongor.
- De Kefe igen. – javította ki East-Gate titkára.
- Ő már nem fog infóval szolgálni. – szólalt meg a terem végéből Ladislav. Kísérő tekintetek figyelmében ballagott végig az asztal mellett, és egy colort tett Csongor elé. – Most találtam rá. Túladagolta magát.
- Bassza meg. – sutyorogták többen is egyszerre.
- Nekem van itt néhány régi ismerősöm. – bökte be Svéd, aki eddig Dan jelzése óta csendben morfondírozott, hogyan segíthetne a Klubján.
- Kicsodák?
- Egykori kempósok. Néhány bajnokságon találkoztam velük. Összehaverkodtunk. Mesélték, hogy elég széles körben vannak kapcsolataik. Talán van itt valahol egy dojo, ahol segíthetnek megtalálni.
- Hány éve volt ez, tesó? Húsz-harminc? – kötekedett Nicu.
- Nagyjából. Miért?
- Azóta kiléphettek ezekből a körökből. Mifelénk ennyi idő alatt cserélődik le egy bűnözői csoport teljes gárdája.
- Egy próbát megér. – erősített rá Dan.
- Legyen így! – egyezett bele Csongor. Odafordult Svédhez: – Válassz négy embert. Viszont color nélkül menjetek. Nem lenne jó, ha még valaki elhullana.
- Úgy lesz! – kelt fel az asztaltól a nomádok elnöke.

Svéd csapatába a szatmári vezető, Nicu, a lengyel robbantási szakértő, Pawel, Fort City végrehajtója, Szikla, valamint a szolnoki testőr, Blade csatlakozott. Kipróbált, harcedzett társaság indult vadászatra. Hamar megtalálták azt a dojo-t, ahol a nomád elnök egykori ismerősei edzettek és tanítottak. Éppen egy hét fős kezdő csoportot tanítottak az alaplépésekre. Mikor az ötfős motoros brigád a terembe lépett egy ötvenes éveiben járó mester sietett eléjük. Az alábbi beszélgetés angolul zajlott:
- Öreg barátom! Mi járatban errefelé? Csak nem edzeni hoztad a barátaidat? – fogadta tárt karokkal Svédet.
- Nem, sajnos most nem. Akadt némi problémánk bizonyos helyi erőkkel és nekik szeretnénk békejobbot ajánlani.
- Kikről lenne szó?
- Nem ismersz véletlenül olyan nagydarab, kopasz izomagyú gorillákat, akik kábítószer terjesztésével foglalkoznak és egy lakás árába kerülő sötét BMW-vel járnak?
- Tudom, kikre gondolsz, de azok nem éppen arról híresek, hogy bárkivel békét kötnének, akik rálépnek a sarkukra.
- Igyekszünk mindent megtenni, hogy elsimítsuk az ügyünket.
A mester nagyot sóhajtott.
- Egy eldugott, használaton kívüli gyárépületben tanyáznak a Rippachtalstasse-n, Kleinzschochertől délre, Windorftól északra. A nagy kéményről megismeritek.
- Köszönöm. – nyújtott kezet Svéd.
- Ugye nem lesz utóhangja?
- Nem kell aggódnod.
Az öt motoros a dojoból kilépve szétvált, és egy órával később egy megbeszélt helyen találkoztak újra. Mindenki átadott egy zacskót Pawelnek, aki beléjük pillantva helyeslőn bólogatott, majd elrejtette azokat a Street Glide-ja oldaldobozaiba. A társaság ezután ismét együtt indult meg a mester által megadott helyszínre, amit könnyen megtaláltak.
Az épület egy gondozatlan telken állt, fák és bokrok takarásában. A csarnok felső ablakai közül néhány betörve engedtek be fényt az épületbe. Kívülről elhagyatottnak tűnt, ám a kapura helyezett lánc és lakat teljesen új volt, valamint az odavezető földút is arról tanúskodott, hogy az utóbbi időben gyakrabban járnak oda.
- Nicu! A lakatokkal még mindig jó a viszonyod? – mutatott Svéd az előttük álló akadályra.
A szatmári elnök kabátja belső zsebébe nyúlt és egy barna brifkót vett onnan elő:
- Vannak dolgok, amik nem változnak. – mosolygott cinkosan a barátaira és a kapuhoz térdelt, hogy aztán ott kis szerszámaival babráljon. Alig néhány másodperc alatt a lakat kinyílt. Nicu lefejtette a láncot, a jobb karjára tekerte, belökte a kaput, majd visszaszállt a motorjára és a csapat behajtott a telekre. Az épület nyugati oldalán megtalálták az éjszaka megismert két BMW-t, aminek gazdái a motorok dübörgésére előbújtak.
- Mit kerestek ti itt? – kérdezte borzalmas némettel az egyik kopasz, aki vélhetőleg a bűnözőbrigád vezetője lehetett.
A motorosok leszálltak a gépeikről és a két társaság közt óvatos léptekkel lecsökkentették a távolságot. Svéd megadón széttárta a karjait:
- Csak beszélni jöttünk. – felelte magyarul.
- Áh, Mađari! – fordult a társaihoz a középen álló szerb maffiavezér. A másik hat gúnyosan felnevetett. – Mit akartok? – nézett szigorúan a nomádok elnökére.
- Az este történt egy nyugtalanító eset.
- Miféle eset?
- Az egyik testvérünk némi adósságot hajtott fel nálatok. Kicsivel később rommá vertétek az egyik testvérünket, egy másikat pedig megöltetek. Azt jöttünk elrendezni.
A szerb hirtelen előrelépett, fegyvert rántott, és fújtatva Svéd homlokára célzott vele. A motoros azonban higgadt maradt, és kisvártatva gonosz mosolyra húzódott a szája:
- Ezt most nagyon elbasztad.
A nomádok elnöke bal kézzel alulról megtámasztotta a szerb jobb csuklóját és felfelé tolta, közben ráfogott a Glock szánjára, hogy kifordítsa a fegyvert az ellenfél kezéből. Mivel a maffiózó mutatóujja a billentyűkosárban ült, Svéd a mozdulatsorban eltörte azt és elvette a stukkert. Amíg a korábban nagymenő fickó malacként visítva térdre rogyott a fájdalomtól, még egy arcon rúgást is bekapott, amitől homokzsákként dőlt el. A jelenet mindössze alig pár tized másodperc alatt zajlott le, amit a szerbek fel sem fogtak, ám Svéd még az érkezésük előtt figyelmeztette a társait, hogy ez megtörténhet, ezért a négy csavargó ezalatt pisztolyt húzott elő és lelőtték a velük szemben álló, leblokkolt dílereket.
Egy órával később tért magához a szerb vezér. Sajgott a feje és homályos volt a látása, de azt felfogta, hogy a főhadiszállásuk addig csak örömlövészetre használt csarnokában ül egy székhez kötözve. Mellette két BMW parkolt, benne mind a hat néhai bajtársa. Nicu kifordult humorát tükrözte, hogy mindegyiket fejjel a főnökük felé fordulva ültették a kocsikba, a szájukat pedig úgy peckelték ki, mintha mosolyognának. A főnök végignézett magán: egy szál alsógatyában rögzítették a rozoga székhez. A távolban felfedezte az öt motorost, akik elintézték a bandáját. Háttal álltak és beszélgettek. Szólni próbált nekik, de feje köré tekert kendő csak nyöszörgést engedélyezett számára:
- Hmpf! Hmmmmmpf! – próbálkozott a szerb.
- Magához tért. – intett felé Szikla.
Svéd, nyomában a társaival fölé tornyosult:
- Látod barátom. Kár volt fegyvert fognod rám. Bizonyára sejted mi vár rád, ám még van egy esélyed, hogy megvásárold a nyüves életed.
A szerb tágra nyílt szemekkel meredt Svédre. Nicu a betörőkészletéhez tartozó szikével hosszában felvágta a fickó combját, amitől az ordítani kezdett. A kendőnek köszönhetően azonban nem csapott nagy zajt.
- Nem teszem fel még egyszer az ajánlatot. Kell, vagy nem?
A szerb könnyes szemmel igent bólintott.
- Mennyit ér az életed? – fejtette le Szikla a kendőt az áldozat szájáról.
- Bár irodájában széf. Százezer euró különböző értékben. Tiéd!
- Az a baj, hogy az ott van, mi pedig itt. Mi a biztosíték rá, hogy nem zúznak le minket, ha odamegyünk érte?
- Telefon. Q bár. Hívd.
Nicu elővette a szerb kabátjából a telefonját, kikereste a számot, majd tárcsázott. A vonal túlsó végén egy hang németül beszélt. A szatmári elnök – a többiek meglepetésére - tisztán felelt, majd odatartotta a készüléket a megkötözöttnek. Amaz utasításokat adott a beosztottnak, hogy öt motoros megy majd a bárba, engedje be őket az irodába és hagyja őket elmenni. Nicu elvette az eszközt, csevegett még valamit, majd letette.
- Mi a széf kódja? – kérdezte a szatmári.
- 53 72 96 48.
- No, barátom. Mi most elhúzunk a pénzért, és ha nem hazudtál, akkor visszajövünk és szabadon távozhatsz. – mosolygott rá Svéd.
A maffiózó helyeselt, mire Szikla visszapeckelte a száját, és megpaskolta az arcát – ami inkább két atyai pofonnak is beillett. Az ötfős társaság kisétált az épületből, felült a motorokra, és elhajtottak. Ám még mielőtt túl messzire gurultak volna Pawel egy távirányító segítségével felrobbantotta a csarnokban álló két BMW-t. A szerb főnök semmit nem érzett, mert gyorsabban távozott az örök vadászmezőkre, mint ahogy Svéd a földre vitte.
A bárban megtalálták a széfet benne a pénzzel és meghagyták, hogy a nagygóré hamarosan visszatér. Ezután motorosaink ismét ellátogattak a dojoba, ahol a mesternek átadtak egy köteg pénzt, majd visszahajtottak Taucha-ba. Majom lánya is kapott egy nagyobb összeget, beültették a családjával együtt egy autóba és elküldték őket a Ruhr-vidékre, hogy ott kezdjenek új életet. Az apjára további két hétig három katowicei nomád vigyázott, akik aztán átkísérték őt a lányához, hogy ott visszavonultan éljen.

A túrát terv szerint tovább folytatta a Deadbeats MC. Sikeresen átkeltek Malmöbe, ahol találkoztak a teljes stockholmi csapattal és annak vezetőjével Ola Strömquist-tel.

A hegyesi fűtőház jelene

 Mint ahogy azt a 180. szolgálati anekdotában ígértem, íme néhány kép az egykor szebb napokat is látott hegyeshalmi fűtőházról. Az ember nem is gondolná, hogy egykoron ezen a telephelyen (is) több százan dolgoztak mozdonyvezetők, szerelők, fűtők, segédmunkások, és megannyi pozícióban. Ma már üresen állnak az épületek, használaton kívül vannak eszközök. Ezen az elhagyott helyen tettem egy kisebb sétát a fényképezőgépemmel.

FORDÍTÓ ELŐTT ÁLLJ!

A fordító. 

Évek óta bekampózva ugyanabba az állásába. A kezelőbódén nincsenek már ablakok, a festés megkopott, az alkatrészeket elvitték, hogy más, még üzemben lévő korongoknál használhassák fel.

Ki gondolná, hogy ez a szerkezet még üzemelhet?

A bódéban mindössze a kezelőszervek maradtak meg.

A korongon túl visszapillantottam.

Anno domini 1947

Diósgyőrben se készül már sín - se más.

A hatállásos épület bezárva.

Néhány évvel a felújítása után a kapukat túl sokszor már nem húzták fel, pedig - ha jól tudom - a 136-os Bobó felújítása is itt történt a kétezres évek elején.

Nincsenek szavak.

VIGYÁZZ!
A KORONGMEDENCE
1,1 MÉTER MÉLY

A gaz meg minimum olyan magas.

(A képek Canon EOS 7D-vel, és egy Sigma 10-20mm objektívvel készültek!)

Szolgálati anekdoták - 180. rész

 Először is egy perces néma hurrá, hogy eddig eljutottam. Az elmúlt két évben nem sok anekdota került ide, ellenben annál több a Mozdonyvezetők Lapjába, ami elsősorban a MOSZ elnökének köszönhető, másrészt minden kollégának, aki nem kezdte el az írásaim miatt panaszlevelek ezreivel bombázni a szerkesztőséget (amit szintén elnök úr kezel), sőt ellenkezőleg, nem egy alkalommal tetszést is nyilvánítottak. Néhány gratulációt személyesen gyűjtöttem be, ami kifejezetten jól esett. Persze féltő aggodalomból sem volt hiány, de ha probléma volna, akkor nagyjából a harmadik cikk után törölve lenne a rovatom. Valamint nem maradt el a feljebbvalói "érdeklődés" sem, aminek szintén már jó néhány hónapja és mindössze egyetlen következménye lett: ami hiányosságot felróttam, abban pozitív változás következett be.

Ezek szerint jó az irány.

A mostani írásom a régi hangban szól. D mollban. Felhívott ugyanis a "Kisvezénylő", hogy bevállalnék-e egy könnyed éjszakást pihenőnapi térítéssel. Rutinos munkavállalóként visszakérdeztem, hogy miről lenne szó? Ha nem muszáj, az ember fia nem szopatja le magát szárazon, a munkahelyén meg pláne nem. A válasz egy futópróbát takart a Keletitől Hegyeshalomig. Mozdonyvezetőként kaptam az alkalmon és rábólintottam a bizniszre - és nem a plusz pénz miatt! Az eredeti tervből végül csak a továbbítás maradt meg.

21:20-kor feljelentkeztem Győrben szolgálatra. Wellness Laci mindjárt le is "baltázott", hogy miért nem jelentkeztem be Komáromból, akkor hamarabb átérhettem volna Fradiba és akkor nem kéne szervezni az átjutásomat. (Mint kiderült a gépem még FC fűtőházban legelt). Főmozdonyosunk hamarjában szervezte a Céges autót, ami Kelenföldről átvitt Fradiba. A sofőr egy főállásban szekusként dolgozó fiatal srác volt, aki mellékállásban gépkocsivezetést vállalt. Kurva jól kereshet a főállásával, mi?

Mikor hajtottunk fel a Rákóczi hídra (leánykori nevén Lágymányosi) ismét megcsörrent a telefonom. A főmozdonyirányító érdeklődött, hogy megtaláltam-e a kocsit. Tájékoztattam az aktuális pozíciómról, majd közölte, hogy akkor a Gigant és a nyolcas Teknő ott van az istállóban, össze van rakva, csak menni kell. Na, a Taurusról Laci bácsi csak érintőlegesen tájékoztatott, hogy lehet hogy lesz egy ilyen holt teher is mögöttem. Sebaj.

Éjfél körül értünk az egykor nívós intézménynek számító fűtőházhoz. Megköszöntem a fuvart, belibbentem a felvigyázóhoz, jeleztem, hogy megérkeztem azokért a lovakért. Nyugtázta, mondta, hogy hátul megtalálom.

"Tudom én, kiskomám, csak konspirálok." - motyogta anno Bánhidi László, a ki nem tüntetett színművész A Pogány Madonna című filmben Matuska szerepében, és gondoltam erre ekkor én is. Elbaktattam hát a felállítási helyre, keresztül a műhelyen. Talán öt éve nem jártam ott. Azóta lekenték a padlót egy könnyen tisztítható, szürke színű takonnyal. És nagyjából ennyi változás történt ott.

A 156-os Gigant főmegszakítója épp akkor ment ki, amikor a csarnok déli végéhez értem. Mindjárt arra a nyomorult ETCS-re gondoltam, hogy az szarakodik. Aztán az futott át az agyamon, hogy mikor jártam utoljára Giganton? Nagyjából akkor, mint Szilin, vagy a Fradi fűtőházban. Öt éve? Majd jött a felismerés, hogy amióta van típusom Taurusra, nem húztam még hidegen. És azt mégis hogy a faszomba kell? A kezdeti kétségbeesés hamar elillant, amikor felgyúlt a fejemben a lámpa, hogy van szolgálatban egy rutinosabb kollégám is, akitől minden anomáliára választ kaphatok. Fel is hívtam hamar a Galambászt, és így az ő tippjei alapján jártam el.

"Ha nem tudsz valamit, inkább kérdezz, minthogy a saját hülyeséged, tudatlanságod miatt elhasalj!"

Átvizsgáltam a két jószágot, a bakter tanácsára legurultam őrhelyig (ez a telephely déli csücskén van), elsétáltam a forgalmi irodáig, ahol mindössze egyetlen munkavállaló látta el a szolgálatát - egykoron itt is hemzsegtek a dolgozók feladatukat végezve, vagy egy szusszanásnyi pihenőt engedve meg maguknak. Lepapíroztunk, visszasétáltam, jelentkeztem a bakternál, hogy indulnék akkor, átballagtam a csordával egy angolon, megdobta, majd végiggurultam a fűtőház mellett a 202-ig (ez a telephely keleti kijárata). Amikor utoljára itt hoztam be gépet még teljesített itt szolgálatot bakter... 

Bakker...

Taurus kiüzemel, fékpróba, VTK készítése, rádión jelent... mondom jelent... "Faszért nem üzemel ez a fos?" Nyomom. Semmi. Telefon elő, szám kikeres, hív. Foglalt. Faszom! Rádióhoz vissza, újra nyom. Hopp! Üzemel! Kézibeszélő felvesz, jelentkezik. "Mi a lónak a fasza? Miért nem válaszol? Biztos rossz csatornán vagyok." Váltás vonalira. Nem használható. Még szerencse, hogy milliókat költöttek arra, hogy minden Giganton lecseréljék a készülékeket GSM-R kompatibilisre, de a tehénszaros 160MHz-re alkalmatlan! Taps, taps, taps! Ismét elő a telefon, rendelkező hívása. Értekezés után indulás. Átbotorkáltam a Keletibe, második bejáraton bejelentkeztem. Itt a szolgálat közölte, hogy tíz perc múlva visznek vonatra. Mondok, akkor addig visszaeresztem a Tau csápját, nehogy több legyen a várakozás és kiüzemelje magát a jószág.

Jó meglátásnak bizonyult...

Hajnali fél kettő körül a tizenharmadik vágányra bejártam, legomboltam magamról a Teknőt, becsuktam a Gringót, majd a 28. vágányon át, a 303 mögött megcserélve, rátettem a huszonvalamennyire... Valami Railjetpótlóra. Kilöktem az agyát, majd visszasétáltam gróf Széchenyi Istvánhoz.

Indulási időre meglett a fékpróba, a papírok, az EVTK, de még a kísérő szekus is bejelentkezett nálam, hogy megérkezett és ő fogja kísérni a szerelvényt. Mondok neki, hogy Hegyesig zárkózzon be, ha valami gáz van, sikítok! A hivatalos indulási időt 03:55-re írták ki, mi nagyjából négy óra után mozdultunk meg. Nem kapkodtam, mert nem láttam értelmét, tudva, hogy a sógorék 9 előtt úgysem viszik ki. (Később kiderült fél tizenegyig se vitték el). 

Csapatok fel Budaörsről 'Torbágynak a helytelenen, majd Törökbálint után csörög a telefon: menetirány. Azt mondja nekem, mi a gond, miért nem megyek a 120-as vonattal? (Törökbálint megállóhelyen a helytelen vágányon épp munkálatokat végeznek. A peron mellett 40 Km/h-s sebességkorlátozás van bevezetve - igaz nappal, de nekem megmaradt, így meg is tartottam, majd abból gyorsítottam ki és értem el a százat, mikor csörgött). Mondok neki, hogy ez ennyit tud. Ki van koppintva a kerék, már izzadnak a diódák. Erre ő, hogy ezt mondhattam volna korábban is. Mondok neki, hát Fradi és Keleti között csak egy Teknő volt utánam kötve, viszonylag sík pályán és max nyolcvannal haladtam, ami aladt nem tapasztalhattam ki mit tud, most meg 336 tonna hegymenetben. Ahogy bír, úgy megyünk. Erre ő: hát jó. Majd érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Mondhatni egy zölddel haladtam Komáromig... A faszt! Füzitőig! Ott kellett először jobban lassítanom, majd Komárom Rendezőben egy nagyot. Őszintén szólva, mikor elhaladtam a bejárati egy sárga mellett arra számítottam, hogy majd felcsípi a vöröset, mint az elmúlt másfél-két évben minden alkalommal, de ezúttal nem. Ezek szerint hirtelen erre is lett pénz...

Még jó, hogy ezt is szóvá tettem itt-ott...

Ezután sima utunk volt Hegyeshalomig, száguldottunk is kilóhússzal. Hat óra körül a végállomáson bejártam a TEM 1-re, lőttem még egy képet (felejthető), majd eldöntöttem a szék támláját, lerúgtam a cipőmet, majd behunyt szemmel felelevenítettem az F2 Függelékei című utasítást pont és vessző pontossággal. Nagyjából háromnegyed kilenc körül jutottam a végére. Kicsivel később értekeztem a rendelkezővel az ő meghívására és az ígérete alapján háromnegyed tíz körül lejártam a szerelvényről, mert az osztrák küldte a saját gépét. 

A Gringómat ezután a "Fűtőházban" támasztottam le. Kaptam az alkalmon, valamint a menetrend adta lehetőségen, és az önköltséges vonatom indulása előtt még bejártam a valódi, egykor szebb napokat látott telephelyet. (Erről készült képeimet hamarosan egy külön bejegyzésben közzéteszem!) Szomorú látvány...

Ez lett a kedvencem.

A szolgálatomnak 11:13-kor lett a vége.

Szolgálati anekdoták - 179. rész

 Augusztustalan hónap 17-én ismét egy "brutális" vihar söpört végig az ország egyes részein. A nagy erősségű szél fákat csavart ki és mi is épphogy megúsztuk, hogy ne elénk dőljön a derék vastagságú akácos Csém határában, valamint a környéken 70mm körüli esőt mértek, ami ha 24 óra alatt hullik le nem számítana horror mennyiségnek, ám ezúttal mindössze pár órán belül érkezett. Nem meglepő módon a települések csatornahálózatai nem tudták a hirtelen érkezett csapadékot elvezetni. Komáromban például több helyen is tengelyig ért a víz az utakon. A nagy mennyiségű csapadék ezúttal Neszmély állomást is sikeresen hazavágta: a hegyoldalról törmelékkel együtt homokos földet mosott a Duna felé, ám az elvezető árkok évek óta tisztítatlanok, így a vasút alatt átvezető átereszek ezúttal sem tudták a hirtelen rázúduló terhet kellő hatékonysággal elvezetni. A végeredmény magáért beszél:

 

 Ki a felelős ezért? A vasút mindaddig, amíg az ő területéről van szó. A település minden más szakaszokon. Mivel komoly kárról van szó, a vasút joggal követelhetné a helyreállítás költségeit! Ám ahogy az lenni szokott és mivel a helyi önkormányzat is kormány-kompatibilis minden bizonnyal el lesz sikálva az ügy, az állami társaság pedig saját költségen fogja valamennyire rendbe hozni a vágányokat. Ahogy az évekkel korában ezúttal is évekig járunk majd 5 km/h-val, majd tízzel. Vagyis, ha az új, körvonalazódni látszó koncepciót nézzük, ami a közúti lobbinak kedvez, akkor nem biztos, hogy sokáig fog már járni a Szanatórium vasúton személyvonat.

 

Ez egy alsóbb szakasz, fél úton Süttő felé. A fővárosban milliókat költenek el a villamos sínek mentén gyepesítésre, nálunk ez automatikus. A gyomirtó menetek a mellékvonalakra nem jutottak el idén – különböző okokra hivatkozva. Az űrszelvények megtisztítására sem humán, sem anyagi erőforrásokat nem tudnak biztosítani, szintén a fenti kibúvók miatt.

Vegyél könyvet!

Immáron két hónapja, hogy megjelent a Noir York City könyvsorozat Deadbeats-trilógiájának harmadik, befejező kötete, a Downfall! Megrendelhető a szerzőktől!

A teljes trilógia már csak néhány példányban érhető el, ezért érdemes sietni a megrendelésével!