Szolgálati anekdoták - 180. rész

 Először is egy perces néma hurrá, hogy eddig eljutottam. Az elmúlt két évben nem sok anekdota került ide, ellenben annál több a Mozdonyvezetők Lapjába, ami elsősorban a MOSZ elnökének köszönhető, másrészt minden kollégának, aki nem kezdte el az írásaim miatt panaszlevelek ezreivel bombázni a szerkesztőséget (amit szintén elnök úr kezel), sőt ellenkezőleg, nem egy alkalommal tetszést is nyilvánítottak. Néhány gratulációt személyesen gyűjtöttem be, ami kifejezetten jól esett. Persze féltő aggodalomból sem volt hiány, de ha probléma volna, akkor nagyjából a harmadik cikk után törölve lenne a rovatom. Valamint nem maradt el a feljebbvalói "érdeklődés" sem, aminek szintén már jó néhány hónapja és mindössze egyetlen következménye lett: ami hiányosságot felróttam, abban pozitív változás következett be.

Ezek szerint jó az irány.

A mostani írásom a régi hangban szól. D mollban. Felhívott ugyanis a "Kisvezénylő", hogy bevállalnék-e egy könnyed éjszakást pihenőnapi térítéssel. Rutinos munkavállalóként visszakérdeztem, hogy miről lenne szó? Ha nem muszáj, az ember fia nem szopatja le magát szárazon, a munkahelyén meg pláne nem. A válasz egy futópróbát takart a Keletitől Hegyeshalomig. Mozdonyvezetőként kaptam az alkalmon és rábólintottam a bizniszre - és nem a plusz pénz miatt! Az eredeti tervből végül csak a továbbítás maradt meg.

21:20-kor feljelentkeztem Győrben szolgálatra. Wellness Laci mindjárt le is "baltázott", hogy miért nem jelentkeztem be Komáromból, akkor hamarabb átérhettem volna Fradiba és akkor nem kéne szervezni az átjutásomat. (Mint kiderült a gépem még FC fűtőházban legelt). Főmozdonyosunk hamarjában szervezte a Céges autót, ami Kelenföldről átvitt Fradiba. A sofőr egy főállásban szekusként dolgozó fiatal srác volt, aki mellékállásban gépkocsivezetést vállalt. Kurva jól kereshet a főállásával, mi?

Mikor hajtottunk fel a Rákóczi hídra (leánykori nevén Lágymányosi) ismét megcsörrent a telefonom. A főmozdonyirányító érdeklődött, hogy megtaláltam-e a kocsit. Tájékoztattam az aktuális pozíciómról, majd közölte, hogy akkor a Gigant és a nyolcas Teknő ott van az istállóban, össze van rakva, csak menni kell. Na, a Taurusról Laci bácsi csak érintőlegesen tájékoztatott, hogy lehet hogy lesz egy ilyen holt teher is mögöttem. Sebaj.

Éjfél körül értünk az egykor nívós intézménynek számító fűtőházhoz. Megköszöntem a fuvart, belibbentem a felvigyázóhoz, jeleztem, hogy megérkeztem azokért a lovakért. Nyugtázta, mondta, hogy hátul megtalálom.

"Tudom én, kiskomám, csak konspirálok." - motyogta anno Bánhidi László, a ki nem tüntetett színművész A Pogány Madonna című filmben Matuska szerepében, és gondoltam erre ekkor én is. Elbaktattam hát a felállítási helyre, keresztül a műhelyen. Talán öt éve nem jártam ott. Azóta lekenték a padlót egy könnyen tisztítható, szürke színű takonnyal. És nagyjából ennyi változás történt ott.

A 156-os Gigant főmegszakítója épp akkor ment ki, amikor a csarnok déli végéhez értem. Mindjárt arra a nyomorult ETCS-re gondoltam, hogy az szarakodik. Aztán az futott át az agyamon, hogy mikor jártam utoljára Giganton? Nagyjából akkor, mint Szilin, vagy a Fradi fűtőházban. Öt éve? Majd jött a felismerés, hogy amióta van típusom Taurusra, nem húztam még hidegen. És azt mégis hogy a faszomba kell? A kezdeti kétségbeesés hamar elillant, amikor felgyúlt a fejemben a lámpa, hogy van szolgálatban egy rutinosabb kollégám is, akitől minden anomáliára választ kaphatok. Fel is hívtam hamar a Galambászt, és így az ő tippjei alapján jártam el.

"Ha nem tudsz valamit, inkább kérdezz, minthogy a saját hülyeséged, tudatlanságod miatt elhasalj!"

Átvizsgáltam a két jószágot, a bakter tanácsára legurultam őrhelyig (ez a telephely déli csücskén van), elsétáltam a forgalmi irodáig, ahol mindössze egyetlen munkavállaló látta el a szolgálatát - egykoron itt is hemzsegtek a dolgozók feladatukat végezve, vagy egy szusszanásnyi pihenőt engedve meg maguknak. Lepapíroztunk, visszasétáltam, jelentkeztem a bakternál, hogy indulnék akkor, átballagtam a csordával egy angolon, megdobta, majd végiggurultam a fűtőház mellett a 202-ig (ez a telephely keleti kijárata). Amikor utoljára itt hoztam be gépet még teljesített itt szolgálatot bakter... 

Bakker...

Taurus kiüzemel, fékpróba, VTK készítése, rádión jelent... mondom jelent... "Faszért nem üzemel ez a fos?" Nyomom. Semmi. Telefon elő, szám kikeres, hív. Foglalt. Faszom! Rádióhoz vissza, újra nyom. Hopp! Üzemel! Kézibeszélő felvesz, jelentkezik. "Mi a lónak a fasza? Miért nem válaszol? Biztos rossz csatornán vagyok." Váltás vonalira. Nem használható. Még szerencse, hogy milliókat költöttek arra, hogy minden Giganton lecseréljék a készülékeket GSM-R kompatibilisre, de a tehénszaros 160MHz-re alkalmatlan! Taps, taps, taps! Ismét elő a telefon, rendelkező hívása. Értekezés után indulás. Átbotorkáltam a Keletibe, második bejáraton bejelentkeztem. Itt a szolgálat közölte, hogy tíz perc múlva visznek vonatra. Mondok, akkor addig visszaeresztem a Tau csápját, nehogy több legyen a várakozás és kiüzemelje magát a jószág.

Jó meglátásnak bizonyult...

Hajnali fél kettő körül a tizenharmadik vágányra bejártam, legomboltam magamról a Teknőt, becsuktam a Gringót, majd a 28. vágányon át, a 303 mögött megcserélve, rátettem a huszonvalamennyire... Valami Railjetpótlóra. Kilöktem az agyát, majd visszasétáltam gróf Széchenyi Istvánhoz.

Indulási időre meglett a fékpróba, a papírok, az EVTK, de még a kísérő szekus is bejelentkezett nálam, hogy megérkezett és ő fogja kísérni a szerelvényt. Mondok neki, hogy Hegyesig zárkózzon be, ha valami gáz van, sikítok! A hivatalos indulási időt 03:55-re írták ki, mi nagyjából négy óra után mozdultunk meg. Nem kapkodtam, mert nem láttam értelmét, tudva, hogy a sógorék 9 előtt úgysem viszik ki. (Később kiderült fél tizenegyig se vitték el). 

Csapatok fel Budaörsről 'Torbágynak a helytelenen, majd Törökbálint után csörög a telefon: menetirány. Azt mondja nekem, mi a gond, miért nem megyek a 120-as vonattal? (Törökbálint megállóhelyen a helytelen vágányon épp munkálatokat végeznek. A peron mellett 40 Km/h-s sebességkorlátozás van bevezetve - igaz nappal, de nekem megmaradt, így meg is tartottam, majd abból gyorsítottam ki és értem el a százat, mikor csörgött). Mondok neki, hogy ez ennyit tud. Ki van koppintva a kerék, már izzadnak a diódák. Erre ő, hogy ezt mondhattam volna korábban is. Mondok neki, hát Fradi és Keleti között csak egy Teknő volt utánam kötve, viszonylag sík pályán és max nyolcvannal haladtam, ami aladt nem tapasztalhattam ki mit tud, most meg 336 tonna hegymenetben. Ahogy bír, úgy megyünk. Erre ő: hát jó. Majd érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Mondhatni egy zölddel haladtam Komáromig... A faszt! Füzitőig! Ott kellett először jobban lassítanom, majd Komárom Rendezőben egy nagyot. Őszintén szólva, mikor elhaladtam a bejárati egy sárga mellett arra számítottam, hogy majd felcsípi a vöröset, mint az elmúlt másfél-két évben minden alkalommal, de ezúttal nem. Ezek szerint hirtelen erre is lett pénz...

Még jó, hogy ezt is szóvá tettem itt-ott...

Ezután sima utunk volt Hegyeshalomig, száguldottunk is kilóhússzal. Hat óra körül a végállomáson bejártam a TEM 1-re, lőttem még egy képet (felejthető), majd eldöntöttem a szék támláját, lerúgtam a cipőmet, majd behunyt szemmel felelevenítettem az F2 Függelékei című utasítást pont és vessző pontossággal. Nagyjából háromnegyed kilenc körül jutottam a végére. Kicsivel később értekeztem a rendelkezővel az ő meghívására és az ígérete alapján háromnegyed tíz körül lejártam a szerelvényről, mert az osztrák küldte a saját gépét. 

A Gringómat ezután a "Fűtőházban" támasztottam le. Kaptam az alkalmon, valamint a menetrend adta lehetőségen, és az önköltséges vonatom indulása előtt még bejártam a valódi, egykor szebb napokat látott telephelyet. (Erről készült képeimet hamarosan egy külön bejegyzésben közzéteszem!) Szomorú látvány...

Ez lett a kedvencem.

A szolgálatomnak 11:13-kor lett a vége.