Évértékelő

avagy mi történt egész évben Öszödön?

Kicsit politikai indítás a cím, és bár az év javarészt a választásokról szólt, mégsem kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni... Na jó, egy kicsit. Nehéz elsiklani amellett az elszomorító tény mellett, hogy a magyaroknak nem jó, ha nem fáj. Ne mondja nekem senki, hogy a jelenlegi helyzet jó! Igaz, a narancsbőrű kutyák is beismerik, hogy most nem olyan jó, de tapsolni kell hozzá, mert majd később jobb lesz. Ja, nekik! Ellenben velünk, akik megtermelik a milliárdokat -nem, nem a stadionokra, bár arra költik-, nekünk nem lesz jobb. Amíg ők megszedik magukat, állami földeket, pénzeket osztanak szét egymás között, addig Te, kedves gyártósori munkavállaló műszakba jársz olyan bérért, amiből éppen csak meg tudsz élni. Remélem, hogy a jövő évben lesz némi javulás, bízom benne, hogy van akkora erő, ami elmozdítsa az őrült felcsúti vajdát az ország éléről! Abban is bízom, hogy ezért nem kell vérnek folynia...

A választásokat letudtuk, térjünk át inkább arra, amiért ebbe az egészbe belekezdtem. Minden évben megteszem, hogy leülök egy kicsit, kapcsolok valami hangszeres muzsikát, felpesszentek egy hamvas sört és végiggondolom, hogy mi is történt ebben az évben velem. Aki elég rég olvassa a blogomat, az itt nem áll meg, nem kattint a jobb felső sarokban elhelyezkedő X-re, hiszen tudja, hogy minden írásom főszereplője magam vagyok. Legutóbb már megköszöntem az egész éves támogatást -ezt nem tudom elégszer, úgyhogy még egyszer KÖSZÖNÖM!-, olvasóim száma gyarapodott is, ami azt mutatja, hogy terjed a híre a kupicablognak. Hogy jó e, vagy rossz, az meg nem érdekel. Aranybloggerre idén se jelöltek, mondjuk nem is lennék rá érdemes, mert annyit nem írok, másrészt annyian nem olvasnak. Számomra egyébként is az bőven elég elismerés, ha valaki megjegyzi, hogy most ezt, vagy azt olvasta tőlem, vagy hogy van e már valami új? Néha még mindig nem tudom, hogyan kezeljem a dolgot. Nem vagyok hozzászokva, valóban zavarba hoz.
Idén mindössze 34 bejegyzés született (2012-ben 53 -akkor valahogy több mondanivalóm volt, most már a felét elfelejtem, mire hazaérek), ellenben a blog jócskán átugrott néhány statisztikai rekordot, amit eddig felállított (pl. az októberi 1055 olvasás a korábbi pár százas megnyitásokhoz képest). Hogy a jövő évben mennyit tudok majd nyújtani, arra vonatkozóan nem tudok ígérni semmit (más területen másnak se). Ha lesz, megosztom.
Hogy a statisztikai vonalon mocorogjak még egy kicsit: 13 szolgálati anekdota született idén, amiből az 59. rész volt a legnépszerűbb a maga 544 olvasásával (ebből lehet, hogy az utolsó 44 vezető beosztásban ül a Cégnél... így lesznek az utolsókból az elsők -ezen a poénon lesznek akik lefagynak). A többi 18 egyéb -akit érdekel olvasson nyugodtan vissza. Továbbá könyv megjelenést az unszolások ellenére sem tervezek!

Jut eszembe: elfogyott a söröm...

Politika és a blog után jöjjön némi szakmai: az idei évben is rengeteget utaztam -ez a dolgom, nem meglepő-, jó néhány különleges feladatot kaptam, szerencsére új típust és vonalismeretet nem. A jövő évet viszont azzal kezdem... Igen, beírtak Traxx típusra a piszkok. Hiányzott... mint mókusnak az erdőtűz, vagy mint kolera a lepratelepre... Túl nagy lett a bizalom az irányomban. Ez nekem gyanús! Még a végén felvigyázót csinálnak belőlem! Bár én nem férek a képbe, mert vezetni tudok és szeretek is... Mondjuk az igaz, hogy szívesen ücsörögnék egy íróasztal mögött ezért a pénzért. Még a kibaszott telefon se zavarna! ... főleg ha melléteszem...
Ja, és még egy: idén elértem a tíz év munkaviszonyt. Mondjuk ha pártotok és kormányotok eltörli a korkedvezmény intézményét, akkor kurvára sokra megyek a megszerzett két évemmel. A Cég által a béremből befizetett plusz járulékaim meg szépen mennek a lecsóba. Szóval tényleg jobb lenne 55 éves korom felett inkább egy asztal mögül nézni az eseményeket még tíz évig stresszelni, hogy vajon kit csapok még el, vagy hogy sikerül e még az orvosi alkalmasságim.
Kérdés a jövőre nézve: meddig maradok még a Cégnél és hogy meddig tudom még csinálni ezt a hivatást? Mind kettő képlékeny. Párszor már megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, elég volt. Túl sok a mocsok, a visszataszító dolog. Megcsömörlöttem tőle. Ha jönne valaki egy olyan ajánlattal, ahol ennyi pénzért csak nappal kellene munkát vállalnom (még dolgozni is elmennék, de tényleg -a mozdonyvezetést sosem tartottam munkának: szolgálatba járok, nem dolgozni!), azonnal felmondanék!

Még mindig nincs söröm...

Volt politika, a blog, beszéltem a szakmai dolgokról... (még mielőtt valaki azt hinné, hogy ez nálam fontossági sorrend, azokat tájékoztatnám, hogy nem így van)... jöjjön a család! Ez rövid lesz. Na, nem azért mert nem szeretek a családomról beszélni, vagy mert nem szeretem őket, csak ritkán hoz már velük össze az élet. Sajátom meg még nincs. Még mielőtt megkérdezné bárki is: nem tudom mikor lesz. Ha lesz, arról is időben tájékoztatom a publikumot. Várom e? Persze. Szeretnék minimum három gyerkőcöt is -lehetőleg ugyan attól az anyától. De ehhez még idő kell.
Az év a család szempontjából nem indult túl jól. Február elején elhunyt az utolsó nagyszülőm, anyai nagymamám. Váratlanul, hirtelen... A temetésén sírtam, mint egy kisgyerek... Sok időt töltöttünk vele gyerekkoromban a nővéremmel. Minden hétvégét nála töltöttük, amikor beindultak a kerti munkák, akkor pedig a telken serénykedtünk. A kilencvenes évek elején -amikor még érdekelt a foci- a vén diófa alatt focizott is velem. Hihetetlen energia jellemezte, fáradhatatlan volt, imádta a gyerekeket és ők is viszont. Az elmúlt tíz-tizenöt évben reggel korán kelt, kiment a piacra a megtermelt áruival, tizenegyig eladta a portékáit, hazament ebédelni, majd délután kibiciklizett a kertbe, ahol aztán tett-vett. Betegség se hátráltathatta, ha menni akart... Nagyon hiányzik... 

A másik "családom", a Vesztegzár háza táján is volt némi év eleji bonyodalom. Korábbi frontemberünk, Bálint távozott a zenekar soraiból, a helyét régi cimboránkkal a néhai Singarából és az Aeneisből ismert Höki(peszimaki) vette át. Így sok koncertet nem vállalhattunk be. Az évet egyébként is a dalszerzésre szántuk inkább és a jövőre megjelenő új albumhoz tíz dalt sikerült megírni. Ez nem a teljes kép, mert ezen felül is születtek ötleteink bőven, de azokat majd felhasználjuk egy esetleges harmadik koronghoz.
Korábbi viszályok szűntek meg a szarkavarók próbálkozásai ellenére és egy elég stabil, összetartó felállás kerekedett ki. Bármelyikükért tűzbe mennék, ha kell! A jövő év sok mindent tartogat számunkra, nagy terveink vannak, amiből mindent meg is szeretnénk valósítani. Izgatottan várjuk a 2015-öt!

Csak több sör legyen, mint most nekem...

Túl a politikán, a blogon, a Céges dolgokon és a két családomon jöjjenek a hát a "nők, barátok, és egyéb állatfajták" fejezet. Sajnos ebben az évben nem jutott mindenkire ugyan annyi időm. A barátaimmal a lehetőségeknek megfelelően szórakoztunk, beszélgettünk, iszogattunk együtt. Nők jöttek-mentek-jöttek-mentek, de garantáltan mind el is ment -így vagy úgy. Az év végéhez közeledve viszont jött egy valaki, akinek a kezébe adtam azt a dobogó izét, ami a mellkasomban eddig csak a helyet foglalta és most Ő teszi boldogabbá a mindennapjaimat! Miért fontos ez? Akik régebb óta viselnek el, azok tudják jól, hogy miért is, akik nem, azoknak legyen annyi elég, hogy ilyen nem túl gyakran fordul elő velem. Monogám típusnak számítok. Na jó, időnként megcsalom egy-egy hathúros sajtreszelővel, de azzal már a kapcsolatunk elején is tisztában volt, hogy a zene számomra a szívverés, vér az ereimben.
Volt, aki idén is kihúzta nálam gyufát. Hátba támadtak. Már lehiggadtam, az igaz, de a jövőben a bizalmi beszélgetések bizonyára elmaradnak majd. 

Kitikkadok...

Summa summarum: bizakodóan tekintek a jövőbe az idei év eredményeinek tükrében. Tervekkel telítve vagyok most is, mint eddig. Vannak "A" osztályúak, de némely esetben készen állok a "B" tervek bevezetésére is. Hogy mi lesz jövőre? Nem vagyok jós, nem tudhatom, de hogy amíg lehet élni fogok és a magam útját járom majd, az biztos. Aki velem akar tartani, azt szívesen látom jövőre is, aki távozik, annak minden jót fogok kívánni.
Most, hogy itt az év vége, mindenki másnak is kívánnék valamit:

Boldog új esztendőt, erőt, egészséget, sikereket, kitartást és szebb jövőt!







mindegy kinek

Szolgálati anekdoták - 61. rész

   Tudom-tudom, kicsit elhanyagoltam mostanában az olvasóimat és az anekdotákat, de egy komoly és több kevésbé lényeges okom is van rá, hogy miért nem jelentkeztem eddig:

- Az első és legfontosabb, hogy párra leltem! Igen, megesik, hogy néha az olyan félkegyelmű, őrült és öntörvényű (marziano) fazonok is társra lelnek, mint én. Szóval a szabadidőm legszebb részét Ő köti le. 

- A másik okom az, hogy kijött egy parancskönyvi rendelkezés, ami a szólás szabadságának korlátozását taglalja. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet akármit írni, hanem azt, hogy bármit is írjak, annak meglesz a következménye!

  Szólásszabadság: azt mondok, amit szabad!

   Így aztán az októberi 1055 oldalmegjelenítést egy 194-es november követte, ami meglehetősen nagy visszaesés, vagyis az aranyblogger díjra idén se fognak nagy valószínűséggel jelölni. Valójában nem vágyom ilyen elismerésre, teljes mértékben megelégszem azzal (sőt még inkább zavarba is jövök néha), ha ismerőseim megállítanak itt-ott és mosolyogva elismerésüket fejezik ki és köszönik, jól szórakoztak. Én pedig azt köszönöm, hogy olvassák! Van miért csinálni. Sokan már úgyis tudják, verbálisan nehezen fejezem ki magam, időnként egy-egy sör jól oldja mondjuk a beszélőkémet, de alapvetően nem vagyok egy szószátyár típus. Itt valahogy könnyebben megy. Hogy egy mém közhellyel éljek:

A többieknek meg:

Na jó nem leszek ekkora paraszt... 

ha alszom... 

csak egy kicsit...

De inkább kanyarodjunk vissza a címben megjelölt témához! Történt ugyanis, hogy a napokban ismét a csodálatos időpontban kezdődő (03:48) bakonyi szolgálatba kellett állnom. Komáromiként ebben az időpontban kezdeni a tehénszaros Győrben (elnézést Zoli bácsi) felettébb "felemelő és üdítő" tud lenni. Előző este a páciens felfekszik a pincehideg pihenőbe, amit épp nem füstölt tele egy dohányzó celli kolléga, hogy másnap kipihenten felkocogjon a csodálatos Bakony vonulatain Veszprémig, majd némi üzemanyag vételezése után visszatérjen honába, ahol leváltják és ha ügyesen pakolja a kártyákat, akkor időben haza is ér, a délutáni teendőit nyugodtan, megfürödve, némi Ph érték bevitele után el tudja látni. Kivéve a "Lakberendező túrban", ahol a szálakat más erők mozgatják. Így:

Ez a bakonyi Bz-s levezetője: tehervonat Rajkára és vissza. Nem panaszkodom, mert plusz pénzért bárki ott maradna, inkább az a bosszantó, hogy ilyet be kell vállalni, mert a MOI nem követi az emberei mozgását, nem lát előre kinek, hova kell váltás, ki mire és merre alkalmas. Nincs szervezés, kommunikáció és alapvetően azzal sem tiszteli meg a munkavállalót, hogy bemutatkozzon, ne adj isten köszönjön is! Sajnos a régi irányítók közül már csak "Tessék mondani" Imrénk maradt. Megvallom őszintén, ha szarabb napja van, vele se szívesen dolgozom, mert akkor mindenki édesanyja emlegetve van és nem a pozitív értelemben. 

(Ha ezért a kirohanásomért hívatni fognak, akkor előre kérném az írásbeli figyelmeztetést kitölteni, bár nem hiszem, hogy akkora hadi titkot és/vagy a Cég érdekeit sértő kijelentéseket tettem volna! Ha így van, vitassuk már meg, hogy mi fér bele és mi nem, mert számomra a legutóbb kiadott rendelkezés nem egyértelmű! Csókoltatom a megfogalmazóját!)

Ma esti 'sze'lászlói éjszakám egy kicsit másként alakult, mint terveztem. Komplett garnitúrával készültem, hogy amíg a szerelvény előfűtését és a motor elfagyása elleni küzdelmet folytattam, a hátamat némi koszmentes területen vízszintes pozícióba helyezhessem, természetesen egészségügyi okokból, nem pedig azért, hogy éjszakás szolgálatban aludjak (ilyet elképzelni se mernék, nem hogy megvalósítani). Rájöttem ugyanis, hogy a Bz motorjának lapjárata által keltett rezgés masszírozó hatású, így ha egy kellő méretű szivaccsal ezt az elméletet megtámogatnám, akkor sokkal értékesebben tölthetném az időt, mint hogy csak bámuljak ki a fejemből órákon keresztül zenét hallgatva, vagy egy érdekes könyvvel elvonjam a figyelmem. Sajnos teliholdkor a Bz alapjárata is más, így a masszírozás nem volt számomra megfelelő ritmusú, így kénytelen voltam elmélyedni egy könyv soraiban, így a Mikulással személyesen találkozhattam:

Váltáskor -még Szentlászlón- a kolléga (egykori tanfolyamtársam) tájékoztatott, hogy a motornak van egy kis kehe. Nem kell megijedni, nem nagy dolog, mert csak néha nem emeli a motorfordulatot! Néha... Ellenben, ha ekkor egy kicsit rákoppintok a STOP1 feliratú gombra (ami eredetileg a dízelmotor leállítására szolgál), akkor újra van fordulatszám emelés! (Találkoztam olyan Bz-vel, amelyiknél ha szinkron üzemben megnyomtam a STOP2-t, -ami a kapcsolt Bz motorját lenne hivatott leállítani- akkor nem csak a hátulsóét állította le, hanem az elsőjét is, de úgy, hogy az összes belső világítás is megszűnt egyúttal és bejelzett a vízhiány)! Mondok fasza, akkor megint írhatok eseménylapot! Erre a kolléga: áhh, nem kell! Nos ez a jelenség Nyúl mh-ig kétszer-háromszor jött elő, de a megállóhelyen már a hajtómű se akart megkötni. Szerencsére pár kapcsolás után és két perc elteltével a járművet újra mozgásra tudtam ösztökélni, de a szolgálat végén azért pár sor erejéig egy eseménylapon megemlékeztem a problémáról, csak hogy reszortosaink se unatkozzanak majd hétfőn!