Vesztegzár koncertélmények - 1.rész

2011.december 30 - 2012. január 21

   Hosszas előkészület előzte meg az első koncerteket, de megérte. Fél év gyakorlással és próbákkal töltött idő után ált össze egy olyan program és színpadkép, amit mindannyian elfogadhatónak tartottunk. Természetesen semmi nem megy zökkenőmentesen és ahol hiba csúszhat a számításokba, ott az be is következik.

   2011. December 30. Komárom, CsMK, KZE Évzáró koncert -avagy a "Poroltós incidens"-ként elhíresült buli. A hat hónap kényszerpihenő után színpadra lépő Vesztegzár első koncertje. Nekem pedig gitárosként bemutatkozó. Nem kicsit fosott a picsám... Nagyon! A nap elején, mikor a Dini pékségnél megálltunk venni egy kis reggelinek való bikhercset még nem gondoltam volna, hogy estére annyira magas lesz a vérnyomásom, hogy egy laza kávé szívinfarktust okozhatna. Az Évzárón több dolgot kellett összehangolni, hogy az egész egy jól működő, kifinomult gépezettként mutatkozzon a közönség szemében. A blokkunk előtt egy órával viszont pánikba estem: mi lesz ha szarul játszom? Ha mellé nyúlok? Mit fognak szólni a srácok? Leégetem őket és magamat is egy rakás ember előtt... És hasonló szarságok. (Állítólag az egészből nem sok látszott. Annyira meggalydultam az egésztől, hogy fel sem fogtam, hogy mi folyik körülöttem. Persze a társak próbáltak nyugtatni, hogy jó lesz, meg minden, de ez nem segített sokat. Éhes voltam, rázott a hideg, remegtem és egyfolytában túrázott az agyam. Végül eljött az idő! Színpadra! Bálinttal volt egy meglepetésünk mindenki számára: bemutattuk a "Jacksztegzár" pólók prototípusait. A célunk az volt, hogy csatakosra izzadjuk a cuccainkat majd két kiszemelt leányzóra ráaggatjuk a ruhaneműt. Vártam valakit a koncertre -ígérte is, hogy ott lesz, de nem jött-, Ő kapta volna eredetileg, de akkor már vagy egy hete életjelet nem adott magáról így az kapta meg, aki azért jött, hogy találkozhassunk. (Már ez is egy olyan plusz drukk volt, hogy ne tovább...). A blokkunk viszonylag -számomra- gyorsan lefutott, pedig az 50 perces játékidő az így is-úgyis 50 perc volt. Mivel nem vagyok tökéletes és gitárosként ez csak az első buliként vonult be az életembe, így a produkciómat a silány minőségre értékeltem. Drága jó mentorom és tanítóm, Létai Balázs megelégedett a teljesítményemmel, de azt tudni kell, hogy azért nem a józanság beszélt belőle... Mindezek ellenére egy jó kezdést könyvelhetett el a zenekar az új gitárossal.

   2012. január 07. Budapest, Dürer Kert, Stagediving Fesztivál. Egy meglehetősen nívós fesztiválra jutottunk be a Just Four, a Cadaveres, RATM Tribute by Subscribe, a Watch My Dying és a Scerra társaságában. Egy egész komoly flottával vágtunk neki az útnak -mióta elkészültek a HD Custom flight caseink másként nem is tudunk. Talán elsőként érkeztünk a helyre. Egy elég lepukkant, de mégsem balkáni körülményeket idéző színhely adott otthont a metálzene szerelmeseinek. Elsőként léptünk fel -felszopókként (a kezdő zenekarok sorsa)- de még így is elegen voltak egy kis headbangeléshez. Az új számunk (Gyűlölet és harag) hallatán még többen engedték el magukat, ami egyértelmű célzás, hogy jó út felé vettük az irányt! A bulink még jobban sült el, mint évzárón (a legcsekélyebb feszültség sem rejtőzött bennem), technikai baki nem adódott és az utánunk következő zenekarok tagjai és a koncert szervezője is (!) jó véleménnyel viseltetett irántunk (ennek köszönhető, hogy március 10-én újra a Dürer Kertben csapatunk). Hazafelé megismerhettem egy tradicionális Vesztegzár szokást, ami nem más, mint megállni a legelső Mc'Döglesznél, beállni az autók mögé, rendelni tizenakárhány sajtburgert, döbbenetet csalni az épp ott robotoló csajszi arcára, majd az adag átvétele után angolosan távozni! Az hazavezető útra nem emlékszem, ugyanis sikerült beájulnom a söröknek köszönhetően. Másnap viszont akkora vigyorral ébredtem, hogy kilógott az ablakon...

   2012. január 14. Tokodaltáró, Klub Hungarikum. Előzetes egyeztetés után a mára koncert-társsá avanzsált 1 Kill Embarce zenekar motyóját felcsípte Monesz, majd a társaság Neszmélyen, Mira szüleinél gyűlt össze egy röpke pihenőre, sörre, kávéra és könnyed beszélgetésre és kisvártatva indultunk Tokodaltáróra. A hely meglehetősen kicsi és Laci bátyám, a tulaj elmondása alapján létezése rövidesen kétségessé váló. Sajnos egyre gyakrabban találkozunk ezzel a szituációval, miszerint egy hely kénytelen bezárni, mert a publikum már nem jár koncertre. Kérdem én: miért? Ekkora válság van, hogy már az 500 forintot sem képesek befizetni? Vagy ennyire finnyásak a rockerek, hogy megválogatják, hogy mire mennek el? Anno annak örültek a népek, ha koncert volt a településükön, nem hogy hetente más-más stílus! ... Ez volt az első buli, amin a technika ördöge belebújt a gitáromba. Egy apró nyüansz miatt nem tudtam a normál beállításon játszani, amitől kissé feldúlt lettem és kihatott a játékomra. Persze még ezt is meg kell tanulnom, hogy ilyen esetben is meg kell őriznem a hidegvéremet. Idehaza aztán egy kis tipi-tapi itt, egy kis tipi-tapi amott és azóta -lekopogom- rendben van. Tanulság: érdemes két gitárral nekivágni egy koncertnek, mert ha az egyik bekrepál, akkor egy hamar átszerelés után ott a másik, azt csókolom! ... A blokkunk után, nagyjából az Exodikon dorbézolásakor kimentem a friss levegőre és akkor váltottam pár szót a hely tulajával, a már fenn említett Laci bátyámmal. Rendkívül jó kis eszmecsere volt ez, egy idősebb rocker szemszögéből is megismerhettem a mai metalzene értékelését, továbbá egy visszahívást is elkönyvelhettem a zenekarnak. Talán kijelenthetem, hogy ahol a Vesztegzár jól érzi magát, oda szívesen vissza is tér!

   2012. január 21. Tata, The Saloon Pub. A hely és az élmény meglehetősen frissen él bennem, hiszen még csak 22-e van. A helytől nem messze próbál az 1KE, de helyinek mondható az ANKH is (attól, hogy a furulyás, vagy fuvolás csaj Oroszlányból érkezett kétezer forintért, még helyiek), szóval a felszerelések szállítása nem okozott túl nagy logisztikai problémát. A hely első ránézésre kicsi, de másodikra sem nőtt meg túlzottan, mégis nagyobb, mint az egy héttel előtte, vagy a három héttel utána helyszínt biztosító koncertterem. A vendégek fele már a hangosítás beszerelésekor megérkezett, így aztán az egész banzájt hamar el lehetett kezdeni (a tulaj kérése ellenére, a felszopó brigád miután beállt, belecsaptak a lecsóba). Az Ankh produkciója alatt tűkön ülve vártuk, hogy játszhassunk. Magam se nagyon találtam a helyem, tipródtam jobbra-balra, mert sörözni nem mertem, nehogy a teljesítményemre legyen kihatással. Amikor aztán végre felcuccolhattunk... behangoltunk... beálltunk... eljött a felszabadulás pillanata. Nekem ez az. Ezt szeretem, amikor ott álok X ember előtt, mind azt skubizzák mit eszetlenkedem és játszom nekik a színpadon. Hihetetlen adrenalin bomba, szinte kirobban a szívem a helyéről és amikor a publikum is vevő a dologra (taps és ováció meg minden), akkor teljes a kép, a boldogság. Akkor nekem már nem kell más. Csak még pár hang, amit eljátszhassak nekik, csak még egy dalt... ezt szeretem csinálni, és ezt akarom még nagyon sokáig. Ez húzott ki a szarból, ha belekerültem és ez csalt mosolyt az arcomra, ha borúsabban láttam a világot... A koncert után is többek közt erről beszélgettem valakivel, hogy nekem mit jelent a zene és hogy mennyivel könnyebben kifejezem magam egy gitáron lefogott hangsorral, mint verbálisan (ezt a nyomorult bejegyzést is már vagy két és fél órája írom)! Továbbá ott van az is, hogy nem is merek megszólalni. Olyan orbitális fogalomzavar van a fejemben, hogy az már katasztrófa. Sokszor megbántok embereket azért, mert nem a megfelelő szavakat használom... A koncertre visszatérve: hatalmas volt. Talán a legnagyobb siker, amióta a Vesztegzár tagja vagyok. A hely tulaja személyesen hozott nekünk koncert közben 5 azaz öt korsó sört elismerése képp! ... Azért nem volt teljesen OK minden: előbb az alsó, majd egy szóló közben a felső húrom lecsúszott a hídról, minek következtében riffelés és a tappingelt szóló nem úgy szóltak, ahogy kellett volna. Aztán kitaláltam, hogy a Nincs segítség intrója után egy kisebb adag sört fogok felspriccelni a számból a fejem fölé. Azzal persze nem számoltam, hogy alacsonyan van a plafon így gyakorlatilag 1/1 zuhanyoztam a saját sörömben. Annál is inkább, mert a maradék még a hátralevő idő alatt is csöpögött a jobb vállamra, meg a kezemre. A dolgot megelégelve a ráadás Gyertyák könnye alatt ráálltam a "Kockára" (így hívjuk a Monesz cintányértartó flight case-ét), ami a nagy lendülettől kissé megbillent, így a szám jó részén enyhe szarópózt vettem fel, nehogy lepotyogjak... de ezt leszámítva is egy kibaszott jó buli volt! 

Hogy legközelebb, hol és mikor csap le a VESZTEGZÁR, azt a tehénszaros facebookon nyomon követhető. Várunk mindenkit szeretettel zenés-táncos mulatságainkra! Addig is a thrash legyen mindegy kivel \m/

Szolgálati anekdoták - 14. rész

Légiós

   Hogy is akartam kezdeni... Jah, meg van! ... Valami Kriszta, vagy Krisztián... jah nem! Krisztus után a tehénszaros 2012-es év január havának 16-dik napján történt, hogy drágalátos és mélyen alul tisztelt vezénylőnk (továbbiakban Sipuplan) felhívott, és könyörgőn kérdezte, hogy mit szólnék hozzá ha másnap, a pihenőnapomon beugranék 1:58-ra Lajosunk helyett, akinek megszületett a fia, Bonca (ezúton is jó egészséget kívánok mindnyájuknak)! Így esett meg, hogy három egymást követő napon ismét a jó öreg komáromi fűtőházban jelentkezhettem szolgálatra.

   Az új fordákat egyáltalán nem ismertem, ezért nagy meglepetések értek az első napon. Hogy fél kettőkor kellett kelnem, már nem is zavart annyira, mikor megláttam, hogy egy esztergomi gyors forduló után van egy fehérvári is. No mondok, egy ilyen hajtás után biztos kívánni fogja a sör a szervezetemet (ismét nem tévedtem). (Már elgondolkodtam rajta, hogy egyesek, akik nem találkoznak velem nap, mint nap és csak a piás beszólásaimat olvashatják, mekkora szeszkazánnak képzelhetnek? A valóság pedig csak annyi, hogy amíg más kólát iszik, addig én sört. Szeretem az ízét és kész. A napját nem tudom mikor voltam részeg). Visszatérve Esztergomból beállítottam az ébresztőt, egy ülést keresztbe vetettem a vezetőálláson, majd behunytam a szemem. Az a 45 perc aranyat ért. Szolgálattevő Mariann ébresztett egy telefonhívással (már nem először az évek során, hehe). Mikor kinéztem az ablakon már zsíros pelyhekben sztálingózott a hó. Indulásunk váratott magára, mert az éjszaka folyamán megmurdelt a vasutasfizetésen (Kisbéren) éjszakázó Bz. Fehérváron persze ismét nagyot alakítottak: a segélygépet akarták visszaküldeni egy kripta-hideg mellékkel (remot M47 -fűtésre, ajtó-távvezérlésre és energiaellátásra alkalmatlan). Végül találtak egy Bz-t, de annak meg nem volt futásengedélye, így csak a Daihatsu mögött loboghatott... Így aztán az vjv, aki velem jött volna Fehérvárra, az is késett. Legnagyobb örömömre hamar leakasztották VJV Ritát a pestről érkező vonatról és Ő kísért ki Nothingemig (Nagyigmánd-Bábolna vasútállomásig). Az út folyamán aztán a hó, amit nagy erőkkel egy ezeréves ablaktörlő segítségével próbáltam meg jobbra és balra elseperni kissé megolvadva és a menetszéltől megjegesedve duzzadásnak indult, majd szép lassan a törlőgumi hatásfoka az 1% felé tendált (48%-ról indult!)! (A helyzet az, hogy amit az átlagember az autóján kb. három-négy évente cserélget, azt a vasúton addig nem cserélik ki, míg el nem törik, vagy veszik. Ha már ablaktörlőknél tartunk: két nappal később a 225-ös, Szombathelyről deportált motoros "A" oldali -gyengébbek kedvéért, azon a végén, ahol a klozet van- ablaktörlők mozdulatlanul csak lógtak lefelé miközben az ablaktörlőt működtető munkahenger fáradhatatlanul mozgatta a tengelyt, aminek mozgásba kellett volna hoznia a lapátokat! Szóval ennyit a karbantartásról!)

   Másnap 4:30-kor keltem, hogy a tatabányai tartalék csodálatos napjának részese lehessek. Elegyek akadtak itt, akadtak ott. Egy valamit nem értek avval az egy tekervényemmel, hogy Tatáról miért visszük fel Tatabányára, majd vissza a kocsikat, miért cincáljuk plusz 20 kilométert? Értem én, hogy a Cargo így rendeli meg, de hol ebben a logika? A nagyobb komédia majd tavasszal kezdődik, mikorra elkészül Tatán a MÉHes rakodórámpa. Akkor majd a hét-nyolc rakott vashulladékos vagonnal, plusz az X darab rakott erőműves, esetleg szenes kocsival kecmereg majd fel az emelkedőn a szerencsétlen Dália gyök kettővel? Szép esés lesz. De ez is egy olyan eset, hogy felesleges a logikát keresni...

   Harmadik nap (aki elveszítette volna fonalat, azoknak segítségül: csütörtökön) egy gyors sárbogárdi forduló jutott. (Ekkor történt az az ominózus eset, amit a köznyelvek már csak "Az ablaktörlős incidens"-ként fognak emlegetni). Fehérvár-Sárbogárd és viszont (jahj, egyem meg, ezt mindig is le akartam írni... "és viszont") kísérőm Gyula bácsi volt. Ő egy rendkívül rokonszenves idősebb kolléga, aki még akkor vizsgázott jegyvizsgálónak, amikor én születtem. Egyetlen fontosabb részlet van, ami rá nagyon jellemző mégpedig az, hogy nagyon gyorsan beszél, kb mint a Pirosszkában Csincsi, a mókus. Mit ne mondjak ébren tartott. És nem azért, mert annyira fontos információval látott el, ami a jövőmre nézve eget verő lenne, hanem azért, mert arra külön koncentrálnom kellett, hogy mit mond...

   Sajnos csak három nap volt a jóból, ugyanis belső információim szerint a közeljövőben még csak esély sincs rá, hogy újra állandóra át legyek helyezve Komáromba, a nyugalom szigetére...

Szolgálati anekdoták - 13. rész

Aludj, ha tudsz!

   Egy újabb szolgálat és újabb történet -természetesen csak úgy "kupicásan"! A történet a vezénylésem átvételénél kezdődik. Amikor megláttam azt a munkaidő-beosztásnak nevezett emberi méltóság és -lét megcsúfolását, már akkor láttam, hogy biza jó pár éjszakát töltök majd a győri pihenőhelyiségben. (Épp elgondolkoztam rajta, hogy mi lenne akkor, ha tényleg hithű muzulmán lennék? Akkor nyugodtan fordulhatnék az ombucmanhoz, meg az emberjogi szervezetekhez, hogy ez számomra hátrányos megkülönböztetés és hogy emiatt nem tudom a vallásomat gyakorolni! Bár akkor el kéne hagynom olyanokat, mint a megváltó sör...) Az alap elképzelés jó -nem a vezénylésre és a Győrbe járásra értem, hanem a pihenőre-, csak a kivitelezés hagy némi kívánni valót. Példának okáért miért van négy ágy? Egy ilyen szobának inkább egy személyesnek kellene lennie, így a pihenésre vágyó dolgozó nem lenne semmiféle zavartatásnak kitéve. Így viszont bármikor kifoghat egy erősen horkoló kollégát, egy olyat aki a puszta hortyogásával leveri a vakolatot a falról...

   Elég rosszul alszom. A legkisebb zajra képes vagyok felriadni (volt olyan, amikor a mellettem békésen szunyókáló párom egyik pillanatról a másikra csak egy kicsit más ütemben vette a levegőt és megriadtam rá), nem hogy arra, a közvetlen közelemben valaki horkol. Tanfolyamon igaz volt egy társunk, aki szintén horkolt, de ott minden este K.O.-ra ittuk magunkat, úgyhogy tényleg csak akkor zavart, amikor vizsgaidőszak volt... Két évvel ezelőtt ugyan ebben a pihenőben esett meg az alábbi incidens: hajnali 3 órási kezdéshez kellett előző nap bemennem. Próbáltam aludni, de egy rakat sikítózó picsák és néhány "keménykötésű" tizenéves diszkópatkány ricsajozott lenn a flaszteren. Kis idő elteltével meguntam a dolgot egy jól előkészített célzással nyakon borítottam a társaságot egy palack vízzel. Fenyegetőztek, és próbáltak bosszút állni, de az állomáson épp kísértek valakit a rend éber őrei, akiknek meg sikerült a kezeik közé szaladniuk, úgyhogy innentől a nyugalmam biztosítva volt.

   Egyetlen gondom azért mindig is volt ezzel a pihenővel. Mindössze egy állandó tényező van, amit sehogyan sem tudok kiiktatni, nem tehetek ellene semmit. Ott van, oda építették, kész. Ez pedig nem más, mint a tanácsháza éke, az óratorony! Az a kibaszott Big Ben győri változata. Az aludjon alatta, aki azt kitalálta, hogy negyed óránként jelezzen, óránként meg harangjátékkal keserítse meg az alvók életét. És az enyémet, mert nem tudok tőle aludni! Persze, ha ott laknék, és minden áldott nap hallanám egy idő után fel sem tűnne, mert az ablakom alatt száguldozó kamionokat is megszoktam, de alkalmi vendégként elég más a szitu. Nem tudom, nem lehetne valahogy legalább éjszakára kicsit elnémítani, vagy lejjebb csavarni a hangerőt?

Szolgálati anekdoták - 12. rész

Újra a tehénszaros Győrben

   A 2012-es év győri feljelentkezésekkel kezdődik. Mondom azért, mert szerettem Komáromban felvenni a munkát. Már-már családias volt a hangulat, most pedig -bár a 95%-át ismertem- mégis kicsit idegennek éreztem magam. A belépésem is kisebb feltűnést keltett -mikor nem. Egy éve nem jártam hivatalos okból a beíróban. Furcsa volt az egész... mint amikor új helyre megy az ember. Az a helyzet, hogy nekem ez alapjáraton frusztrációt okoz. Hihetetlenül magas lesz a vérnyomásom, néha eléri a 120/80-at -amikor normális, nincs stressznek kitéve, akkor a dokik megkérdezik, hogy "maga még él?"-, a szívem majd kiugrik a helyéről -akár az oroszlányi erőműben meghajthatnák vele a turbinákat-, a tenyerem izzadni kezd és a légzésem is felgyorsul.

   Az esti előírt program tehervonatozás volt. Már vagy másfél éve nem láttam belülről villanymozdonyt, egy éve az egyes vonal néhány részét és a nyolcas egészét. Csak semmi pánik -gondoltam- majd meglesz valahogy. Szerencsémre 21 óra után jött a telefon hívás, hogy szálljam meg a 013-as Ganz Gigantikust és poroljak el vele a messzi nyugatnak, Hegyeshalomba. A gépátvétel egy kisebb típusfrissítéssel is felért. Mindent alaposan szemrevételeztem, hogy újra felfedezzem magamnak a mozdonyt. Engedély után iramodtam ki a "nyolcra", ahol szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy ez bizony nem úgy fékez, mint a Bz, vagy a Daihatsu! Az írásbeli átvétele után leadtam a drótot a toronynak, hogy rajtra kész vagyok. Voltam a faszt! Csak minél hamarabb túl akartam lenni az egészen. Kisvártatva megjelent a jelzőn az a bizonyos két szín, majd odacsaptam az ampereknek, a TC-k pedig felnyihogva mozgásba hozták az öreg szerkezetet. Száz kilométer per órás sebességnél visszább fogtam a lovakat és inkább azon a sebességen kocogtam el a végállomásig. 

   Legnagyobb csodálatomra semmi nem változott... vagy talán több volt  lassú jel... mindegy is... Érkeztem Hhalomba. A Sógoréktól kikukázott motorvonatra hanyagul rápingál Raaberbahn felirat okozott újabb élményt. Egy évvel ezelőtt még egy szakadék répaföldi (értsd szombathelyi) Vagonka Studenka állt ott, most meg ez az imperialista kéz álmodta és gyártotta kényelmes dög. Fél óra szarakodás után eldöntötték, hogy amíg nem érkezik meg a vasutam Westből, addig kotródjak már félre a "Csatorna vágányok" valamelyikére, ne rontsam a levegőt a "csarnokban". Be is kecmeregtem, de egy épp várakozó szilícium egyenirányítós, szintén Ganz ivadék tipródott a sínen, ahova a vasak álltak. Ha jól emlékszem, a kétszáz akárhányas váltók kezelése a bakterológusok hatáskörébe tartozik, így szépen rácsorogtam a retró masinára, majd vezetőállás-csere után nekiláttam falatozni. Nem telt bele pár perc és kopognak! (Van egy trükköm, ami a legbunkóbb MÁV alkalmazottat is lecsillapítja: kés a kézbe, ablak lehúz, majd erős rágcsáló szájmozdulatokkal köszön és tovább kérődzik. Nincs még egy olyan marcona vasutas, aki ettől ne lágyult volna el. -Ugyanis egyikünk se szereti, ha etetés közben zavarják!) Arrébb álltam -határon belül- majd a vacsora befejeztével ülésem háttámláját eldöntve némi elszenderedést produkáltam. Az elkövetkező négy óra alatt gépek jöttek mentek, de a 013-as Gringo egy tapodtat nem mozdult ki helyzetéből, így vezetője -azaz hát én- nyugodtan folytathatta megkezdett elfoglaltságát. Hajnali fél öt felé már fenn említett kopogó bakter érkezett ismét és hozta tudomásomra, hogy irány ki, majd vissza a rendező, mert megjött a várva várt vonatom. Várta a rosseb, kurvára elvoltam ott ahol álltam. No, mindegy, azért a vonatra ráfaroltam. Áthurcolkodáskor hallom ám, hogy valami fúj. Nem csak ilyen tavaszi szarszag elhessegető módon, hanem úgy erőteljesen, de nem teli torokból. Na, mondok, megjöttünk. Ennyi volt! Eseménylap van nálam? ... Azért körülnéztem, mégis mi rabolja a drága levegőt. Azt megállapítottam, hogy nem légtartályból, csőillesztéknél, elzáróváltónál van eresztés, hanem egy rejtélyes szekrényben, ami rendesen be van csomagolva, mint a karácsonyi ajándék. Közben kopognak itt, aztán amott. Az egyik fékpróbázni akart, a másik írásbelit átadni, a harmadik meg a fuvarokmányokat. Modnok még egy köcsög Gestapos kéne, azt bele is építeném a résbe óvatosan tömítésnek, csak találjam meg, az anyja szentit. No, "burkulat" lefeszít és lám csodát ott éktelenkedik hat kontaktor a maga kis EP (elektro pneumatikus) szelepeivel. Hamar ráböktem a kis bitangra (K5 EP-re) és már el is csendesedett. Igen ám, de eközben meg nyomtak kijáratot, a külsős meg erőteljesen tellegetett a zöld lámpájával, hogy húzzam a belem és/vagy a vonatot. Csáp fel, főmegszakító be, szellőzés, sűrítő aztán GO. 

   Fél hat körül Győr Hbf-en, a csarnok harmadikon ért a váltás. Szép komótosan beslattyogtam a köpködőbe, ahol újabb régi ismerősökkel futottam össze. Nem sokkal később mozdonyfelvigyázó Attila közölte, hogy azért nem mehetek haza, mert a Pinyó felügyelő akar valamit. Mondok, első napom itt és már elbasztam valamit? De nem, semmi ilyesmi nem történt. Átugrottam az irodába, bedobtunk egy konyakot a boldog viszontlátás örömére, bemutatkoztunk egymásnak az új vezető beosztású tudjadevlakiafaszommal, aláírtam két papírt, ismét koccintottunk, majd szolgálatból tisztelettel, józan, kipihent állapotban távoztam...

Púpos mese

   A napokban hallgattam egyik kedvenc nevettetőm, a mindenki számára ismert Hofit. Hogy a 10-20-30 évvel ezelőtt elhangzott, mára klasszikussá vált poénji a mára is igaz, már senki nem lepődik meg. Ez bizonyítja azt is, hogy nálunk húsz, harminc éve nem változott semmi. Ha idén el is jön a világvége, nekünk tényleg nem kell semmitől sem félnünk, mert ennyivel le vagyunk maradva... Volt egy darabja, amiben elhanghzott az alábbi vicc, és az a baj, hogy a jelen Magyarországára, azon belül is a kisemmizett lakóira nagyon is igaz. Nincs benne politika, de akár megtölthetnénk ilyen mögöttes tartalommal:

A púpos és a sánta beszélgetnek:

- Képzeld a minap éjszaka mentem keresztül a temetőn és egyszer csak megszólít egy szellem: "Mi van a hááátadooon?" Púp, feleltem neki. "Add nekem a púpodat!" És azzal levette a rég óta elcsúfító púpomat.

- Ó, ez jó! Ma este én is elmegyek arra és hátha engem is meggyógyít!

El is megy a sánta éjfélkor a temetőbe. Jön a szellem:

- Mi van a hááátadoon?

- Semmi.

- Tessék itt egy púp.

   Szóval ilyen a helyzet. Nem elég, hogy nyomorékok vagyunk és alig tudunk haladni egyről a kettőre, jön egy seggfej ideológista, egy szellem és mégjobban megnyomorít minket... Végülis... ha belegondolunk a sánta maga választotta az utat a temető felé, ő hitte azt, hogy a szellem meggyógyítja. Sokan -vagyis csak azok, akik megszavazták a kétharmadot- hittek abban, hogy majd jobb lesz. Most meg ott áltak a sorban a melegételért, aztán mentek tüntetni az opera elé.

Boldog új évet!?!

   Elbúcsúztattuk az ó esztendőt, 2011-et. De hogy? Magam sem gondoltam volna, hogy az év utolsó két napja ilyen fordulatokban gazdag lesz. Volt itt minden, mi szemnek és szájnak ingere, de vegyük csak sorba.

   A Komáromi Zenész Egylet (továbbiakban KZE) megrendezte Évzáró koncertjét, hét fellépő zenekarral. A több hetes tervezés, hosszas szervezés végül elérkezett a kivitelezés fázisába. Felállítottuk a szükséges felszereléseket, a Gokartclub a bárpultot, a DESEF pedig a biztonságért felelős embereket. Lassan el kezdtek érkezni a vendégek és a zenekarok is. Természetesen semmi sem megy zökkenő mentesen és hát miért pont mi legyünk ez alól kivételek. Minden zenekar több időt töltött el az előírtnál, így csúszott az egész program. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az eredetileg betervezett nyolcadik zenekar lemondta a fellépést, így tudtuk tartani a hajnal kettő órás befejezést. A legnagyobb meglepetések még is ez után következtek.

   A biztonsági emberek hazazavarták a vendégeket, pedig eredetileg úgy terveztük, hogy a koncertek után karaokét tartunk a reggelig maradók részére, de erre nem lett szükség, ugyanis a CsMK területén mindössze a KZE, a 1KillEmbrace legénysége, a pultosok, pár vendég, és három egyén maradt. Utóbbi három viszont, mert ők a "fasza rockzenész fenegyerekek", akiket galád módon "becsapott" a szervezőség, mert nem adott nekik, a nagy sztároknak abból az ellátmányból, amit a saját zsebünkből magunknak finanszíroztunk, majd alattomos módon "kirúgták őket a backstageből" bosszúból faszkalap módjára viselkedtek, gyerekes viselkedésükkel hátráltatták az elpakolókat, valamint egy poroltó tartalmának kifújásával kárt okoztak, majd sunyi, menekülő patkányokként elsomfordáltak a helyszínről. Másnap a zenekar honlapján ezt a nyilatkozatot tették közzé:

"2011. December 30. Komárom Csokonai Művelődési Ház évzáró Rock buli a K Z E SZERVEZÉSÉBEN?!
A buli az nem is volt rossz, SŐT- de az, amit ez a társaság szervezésnek nevezett, az tiszta RÖHEJ. Már a Csoki területére a zenekarok felszerelését szállító autóknak bejutni sem volt zökkenő mentes, sőt a felszerelések elhelyezése közben a 8 fordulóból minden alkalommal 5 biztonsági embernek a születési anyakönyvi kivonat kivételével mindent igazolnunk kellett. Aztán jött az igazi fekete leves az összes zenekar kapott egy 60 – as évekbeli fogda stílusú helyiséget, ahova bepakolhatta a felszerelését. Hozzáteszem, 5-6 csapatról beszélünk, szerencsére nem egyszerre érkeztünk. De aki befejezte a koncertjét, azt a szó legszorosabb értelmében kizavarták a felszerelésével együtt, hogy az érkező banda be tudjon pakolni. Tudni kell, hogy a K Z E kapott egy akkora helyiséget, ahol külön is meg lehetett volna tartani egy koncertet. Nem tudom, hogy a tisztelt szervezők tudják e, de a zenekarok a koncertek előtt megegyeztek abban, hogy ki milyen felszerelést vigyen magával. Ilyen megegyezés volt a CORELOSA és az ELIT OSZTAG között. A CORELOSA befejezte a koncertet, s jött az ELIT OSZTAG és még ők játszottak, a CORELOSÁT szabályszerűen kidobták a helyiségből, holott a zenekar dobszerkóján még játszottak. Ez azt jelentette, hogy az autókban a 4 fokos hidegben álltak a hangszerek. Természetesen a zenekarok sem részesültek abban az ellátásban, ami meg volt nekik ígérve, de az őrök bezzeg átkutattak mindenkit, hogy a tagok a zenekari helységbe se juttassanak be valami kintről hozott italt. Még a közönség is jobban járt a zenekaroknál, mert nekik legalább volt italjegy a belépőn, amin egy sört megihattak. A KZE szervezők szobájában meg tornyosodott a (talán az eredetileg zenekaroknak szánt) ital.
Sajnos, ilyen esetekkel is találkozunk koncertezéseink során, de a közeljövőben próbáljuk az ilyen és hasonló szervezésű koncerteket elkerülni."

Természetesen a KZE nem hagyta válasz nélkül ezt a becsületsértést:

"Egy kis hozzáfűznivaló a Corelosa együttes "beszámolójához":
- Ki mondta nekik, hogy pakoljanak ki az öltözőből? Arról volt szó, hogy osszák meg a frissen érkező zenekarral.
- A másik helységet a CSMK gondnokának kérésére nem a zenekarok kapták meg.
- Az ott lévő italt a SAJÁT PÉNZÜNKÖN vettük, előzetesen egyik zenekarnak sem ígértünk ellátmányt, mert nem volt miből. Így is saját zsebből foltoztuk ki a hiányzó 60 ezer forintot.
- Az is lemaradt, hogy Szabó Arnold, Tóth József és Kukor Tamás urak több ezer forintos kárt okoztak az öltözőben egy poroltó szétfújásával, aminek köszönhetően egy 160 ezer forintos erősítő is kis híján tönkrement. Ez a hála azért, hogy az elmúlt évben két nagy rendezvényre is meghívtuk őket (Komáromi Napok, Évzáró).
- Az együttesek hozhattak be italt, ezt egyeztettem a biztonsági őrökkel is. A zenekarból senki nem jött oda hozzánk, hogy szeretnének behozni bármit is, néma gyereknek anyja se érti a szavát.
- Az ilyen esetek elkerülésének érdekében a KZE a büdös életben soha többet nem hívja a Corelosát sehova."

Ki-ki hozza meg az ítéletet a kialakult helyzet felett... Sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok oda, hogy szégyelljem azt mondani, hogy a Corelosa alapítója voltam, de most ez a helyzet. Ugyanakkor örülök, hogy kikerültem abból a társaságból.

   Szilveszter napján, hajnalban fejeztük be a rendrakást, a felszerelés összepakolását, majd következhetett a hazatérés. Valamikor a délután folyamán ébredtem meg először. Már sötétedett. Kótyagos voltam, szédültem, de nagy nehezen kikecmeregtem a klozetra, majd bevettem a gyógyszerem, megittam egy pohárka tejet, majd visszafeküdtem. Pár órával később a B hívott fel és érdeklődött, hogy mikor szándékozom kimenni Monostorra (ugyanis oda terveztünk egy nagyszabású szilveszteri bulit). Mondtam neki, hogy összeszedem magam, aztán felhívom ha kész vagyok. No, hát kész lettem! Ugyanis két újabb alkalommal kellett mennem a klotyóra. Valószínűleg összezabálhattam valami baktériumot, vagy ilyesmit, mert különben ez nem fordulhatott volna másképp elő. Nagyjából egy óra kínlódás után sajnos le kellett mondanom a megjelenésemet, így hát nyugodtabban futkozhattam a szoba melege és a mellékhelység hűvös magánya közt...

   A 2012-es évre minden kedves ismerősömnek kívánok minden jót, kitartást (szükség lesz rá, higgyétek el...), erőt, egészséget! Remélem mindnyájatokkal találkozom majd. Továbbá kívánom minden olyan ismerősömnek, akik tavaly cserben hagytak, ellenem fordultak, azoknak akik nem hittek/hisznek bennem, hogy vigyázzanak magukra, mert annak a bizonyos fagyinak hosszú a nyelve és nagyon szeret nyalakodni!