2011.december 30 - 2012. január 21
Hosszas előkészület előzte meg az első koncerteket, de megérte. Fél év gyakorlással és próbákkal töltött idő után ált össze egy olyan program és színpadkép, amit mindannyian elfogadhatónak tartottunk. Természetesen semmi nem megy zökkenőmentesen és ahol hiba csúszhat a számításokba, ott az be is következik.
2011. December 30. Komárom, CsMK, KZE Évzáró koncert -avagy a "Poroltós incidens"-ként elhíresült buli. A hat hónap kényszerpihenő után színpadra lépő Vesztegzár első koncertje. Nekem pedig gitárosként bemutatkozó. Nem kicsit fosott a picsám... Nagyon! A nap elején, mikor a Dini pékségnél megálltunk venni egy kis reggelinek való bikhercset még nem gondoltam volna, hogy estére annyira magas lesz a vérnyomásom, hogy egy laza kávé szívinfarktust okozhatna. Az Évzárón több dolgot kellett összehangolni, hogy az egész egy jól működő, kifinomult gépezettként mutatkozzon a közönség szemében. A blokkunk előtt egy órával viszont pánikba estem: mi lesz ha szarul játszom? Ha mellé nyúlok? Mit fognak szólni a srácok? Leégetem őket és magamat is egy rakás ember előtt... És hasonló szarságok. (Állítólag az egészből nem sok látszott. Annyira meggalydultam az egésztől, hogy fel sem fogtam, hogy mi folyik körülöttem. Persze a társak próbáltak nyugtatni, hogy jó lesz, meg minden, de ez nem segített sokat. Éhes voltam, rázott a hideg, remegtem és egyfolytában túrázott az agyam. Végül eljött az idő! Színpadra! Bálinttal volt egy meglepetésünk mindenki számára: bemutattuk a "Jacksztegzár" pólók prototípusait. A célunk az volt, hogy csatakosra izzadjuk a cuccainkat majd két kiszemelt leányzóra ráaggatjuk a ruhaneműt. Vártam valakit a koncertre -ígérte is, hogy ott lesz, de nem jött-, Ő kapta volna eredetileg, de akkor már vagy egy hete életjelet nem adott magáról így az kapta meg, aki azért jött, hogy találkozhassunk. (Már ez is egy olyan plusz drukk volt, hogy ne tovább...). A blokkunk viszonylag -számomra- gyorsan lefutott, pedig az 50 perces játékidő az így is-úgyis 50 perc volt. Mivel nem vagyok tökéletes és gitárosként ez csak az első buliként vonult be az életembe, így a produkciómat a silány minőségre értékeltem. Drága jó mentorom és tanítóm, Létai Balázs megelégedett a teljesítményemmel, de azt tudni kell, hogy azért nem a józanság beszélt belőle... Mindezek ellenére egy jó kezdést könyvelhetett el a zenekar az új gitárossal.
2012. január 07. Budapest, Dürer Kert, Stagediving Fesztivál. Egy meglehetősen nívós fesztiválra jutottunk be a Just Four, a Cadaveres, RATM Tribute by Subscribe, a Watch My Dying és a Scerra társaságában. Egy egész komoly flottával vágtunk neki az útnak -mióta elkészültek a HD Custom flight caseink másként nem is tudunk. Talán elsőként érkeztünk a helyre. Egy elég lepukkant, de mégsem balkáni körülményeket idéző színhely adott otthont a metálzene szerelmeseinek. Elsőként léptünk fel -felszopókként (a kezdő zenekarok sorsa)- de még így is elegen voltak egy kis headbangeléshez. Az új számunk (Gyűlölet és harag) hallatán még többen engedték el magukat, ami egyértelmű célzás, hogy jó út felé vettük az irányt! A bulink még jobban sült el, mint évzárón (a legcsekélyebb feszültség sem rejtőzött bennem), technikai baki nem adódott és az utánunk következő zenekarok tagjai és a koncert szervezője is (!) jó véleménnyel viseltetett irántunk (ennek köszönhető, hogy március 10-én újra a Dürer Kertben csapatunk). Hazafelé megismerhettem egy tradicionális Vesztegzár szokást, ami nem más, mint megállni a legelső Mc'Döglesznél, beállni az autók mögé, rendelni tizenakárhány sajtburgert, döbbenetet csalni az épp ott robotoló csajszi arcára, majd az adag átvétele után angolosan távozni! Az hazavezető útra nem emlékszem, ugyanis sikerült beájulnom a söröknek köszönhetően. Másnap viszont akkora vigyorral ébredtem, hogy kilógott az ablakon...
2012. január 14. Tokodaltáró, Klub Hungarikum. Előzetes egyeztetés után a mára koncert-társsá avanzsált 1 Kill Embarce zenekar motyóját felcsípte Monesz, majd a társaság Neszmélyen, Mira szüleinél gyűlt össze egy röpke pihenőre, sörre, kávéra és könnyed beszélgetésre és kisvártatva indultunk Tokodaltáróra. A hely meglehetősen kicsi és Laci bátyám, a tulaj elmondása alapján létezése rövidesen kétségessé váló. Sajnos egyre gyakrabban találkozunk ezzel a szituációval, miszerint egy hely kénytelen bezárni, mert a publikum már nem jár koncertre. Kérdem én: miért? Ekkora válság van, hogy már az 500 forintot sem képesek befizetni? Vagy ennyire finnyásak a rockerek, hogy megválogatják, hogy mire mennek el? Anno annak örültek a népek, ha koncert volt a településükön, nem hogy hetente más-más stílus! ... Ez volt az első buli, amin a technika ördöge belebújt a gitáromba. Egy apró nyüansz miatt nem tudtam a normál beállításon játszani, amitől kissé feldúlt lettem és kihatott a játékomra. Persze még ezt is meg kell tanulnom, hogy ilyen esetben is meg kell őriznem a hidegvéremet. Idehaza aztán egy kis tipi-tapi itt, egy kis tipi-tapi amott és azóta -lekopogom- rendben van. Tanulság: érdemes két gitárral nekivágni egy koncertnek, mert ha az egyik bekrepál, akkor egy hamar átszerelés után ott a másik, azt csókolom! ... A blokkunk után, nagyjából az Exodikon dorbézolásakor kimentem a friss levegőre és akkor váltottam pár szót a hely tulajával, a már fenn említett Laci bátyámmal. Rendkívül jó kis eszmecsere volt ez, egy idősebb rocker szemszögéből is megismerhettem a mai metalzene értékelését, továbbá egy visszahívást is elkönyvelhettem a zenekarnak. Talán kijelenthetem, hogy ahol a Vesztegzár jól érzi magát, oda szívesen vissza is tér!
2012. január 21. Tata, The Saloon Pub. A hely és az élmény meglehetősen frissen él bennem, hiszen még csak 22-e van. A helytől nem messze próbál az 1KE, de helyinek mondható az ANKH is (attól, hogy a furulyás, vagy fuvolás csaj Oroszlányból érkezett kétezer forintért, még helyiek), szóval a felszerelések szállítása nem okozott túl nagy logisztikai problémát. A hely első ránézésre kicsi, de másodikra sem nőtt meg túlzottan, mégis nagyobb, mint az egy héttel előtte, vagy a három héttel utána helyszínt biztosító koncertterem. A vendégek fele már a hangosítás beszerelésekor megérkezett, így aztán az egész banzájt hamar el lehetett kezdeni (a tulaj kérése ellenére, a felszopó brigád miután beállt, belecsaptak a lecsóba). Az Ankh produkciója alatt tűkön ülve vártuk, hogy játszhassunk. Magam se nagyon találtam a helyem, tipródtam jobbra-balra, mert sörözni nem mertem, nehogy a teljesítményemre legyen kihatással. Amikor aztán végre felcuccolhattunk... behangoltunk... beálltunk... eljött a felszabadulás pillanata. Nekem ez az. Ezt szeretem, amikor ott álok X ember előtt, mind azt skubizzák mit eszetlenkedem és játszom nekik a színpadon. Hihetetlen adrenalin bomba, szinte kirobban a szívem a helyéről és amikor a publikum is vevő a dologra (taps és ováció meg minden), akkor teljes a kép, a boldogság. Akkor nekem már nem kell más. Csak még pár hang, amit eljátszhassak nekik, csak még egy dalt... ezt szeretem csinálni, és ezt akarom még nagyon sokáig. Ez húzott ki a szarból, ha belekerültem és ez csalt mosolyt az arcomra, ha borúsabban láttam a világot... A koncert után is többek közt erről beszélgettem valakivel, hogy nekem mit jelent a zene és hogy mennyivel könnyebben kifejezem magam egy gitáron lefogott hangsorral, mint verbálisan (ezt a nyomorult bejegyzést is már vagy két és fél órája írom)! Továbbá ott van az is, hogy nem is merek megszólalni. Olyan orbitális fogalomzavar van a fejemben, hogy az már katasztrófa. Sokszor megbántok embereket azért, mert nem a megfelelő szavakat használom... A koncertre visszatérve: hatalmas volt. Talán a legnagyobb siker, amióta a Vesztegzár tagja vagyok. A hely tulaja személyesen hozott nekünk koncert közben 5 azaz öt korsó sört elismerése képp! ... Azért nem volt teljesen OK minden: előbb az alsó, majd egy szóló közben a felső húrom lecsúszott a hídról, minek következtében riffelés és a tappingelt szóló nem úgy szóltak, ahogy kellett volna. Aztán kitaláltam, hogy a Nincs segítség intrója után egy kisebb adag sört fogok felspriccelni a számból a fejem fölé. Azzal persze nem számoltam, hogy alacsonyan van a plafon így gyakorlatilag 1/1 zuhanyoztam a saját sörömben. Annál is inkább, mert a maradék még a hátralevő idő alatt is csöpögött a jobb vállamra, meg a kezemre. A dolgot megelégelve a ráadás Gyertyák könnye alatt ráálltam a "Kockára" (így hívjuk a Monesz cintányértartó flight case-ét), ami a nagy lendülettől kissé megbillent, így a szám jó részén enyhe szarópózt vettem fel, nehogy lepotyogjak... de ezt leszámítva is egy kibaszott jó buli volt!
Hogy legközelebb, hol és mikor csap le a VESZTEGZÁR, azt a tehénszaros facebookon nyomon követhető. Várunk mindenkit szeretettel zenés-táncos mulatságainkra! Addig is a thrash legyen mindegy kivel \m/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése