2016. április 21., csütörtök

Szolgálati anekdoták - 98. rész

A tehénszaros győri állomáson dolgozik... egy kicsit erős ez a kifejezés... szóval van egy alkalmazott, akiről igazán senki nem tudja, hogy mi a beosztása... vagy csak nekem nem mondta még senki el a konkrétumot, pedig még a reszortosunkat is kérdeztem, hogy ennek az egyednek mi a beosztása és ő sem mondta meg a frankót... vagy nem tudta, vagy nem akarta... szóval ez az egyed (nevezzük MJ-nek - hátha valaki felismeri és kisegít némi infóval) a Bakony lábánál lakik egy nagyobb faluban. Leghíresebb tette az volt, hogy nehezményezte (és parancskönyvi rendeletig jutott a dolog), hogy a mozdonyvezetők rongálják(!) a Bz-t, mert felszedik az ülést (és azon alszanak). Gondolom az utóbbi információhoz szájhagyomány útján jutott...
Tegnap nagypofájú MJ az általam továbbított vonattal ment haza. Szentlaci állomáson a második vágányra fogadtak le, ami mellett nagyjából 50 méter hosszban van egy magasabb rész lett kiépítve nagyjából másfél-két éve, az utasok fel- és leszállásának megkönnyítése céljából. A motor plusz két mellék alkotta szerelvényt igyekeztem úgy megállítani, hogy körüljárás után már ne keljen tologatni, ezért a menetirány szerinti első ajtó a magasított részen túl volt, de még azon a részen, ahol évtizedeken keresztül emberek százai lépdeltek fel és le (a szint magassága egy kicsivel a sínkorona fölött van). Ennek a majomnak meg persze ott kellett leszállnia (a feleségével együtt)... Mire leszerencsétlenkedték magukat ez a gyökér ököllel ütni kezdte a jármű oldalát (attól, hogy Bz motoros még nem kell összeverni, na). Kiléptem a fülkéből, hogy szájon rúgjam a parasztját (pardon, ezt a szót nem szabad használni... egyszer megszólt miatta egy magát tanultabbnak valló -aki azt képzeli, hogy a tisztelet a korral és a tengelyen töltött évekkel jár (mert neki múltja van! - nekem meg jövőm), pedig ugyanolyan senki a előttem, mint ez a bizonyos MJ), de a feleségére való tekintettel (aki közben eloldalgott onnan) ezt nem tettem meg, inkább csak a fejemet biccentettem meg, hogy "mi kéne te gyökér?", mire ő annyit mondott:
- Azért van az emelt peron, hogy ott álljatok meg.
Az egyébként egyre inkább általánossá váló "kurvára leszarom" hangulatom még jobban eluralkodott rajtam és csak annyit feleltem hősiesen, elfordulva a pácienstől:
- Így sikerült.
A hátam mögül (miközben a kapcsolószekrényben matattam) még annyit hallottam, hogy "azt látom", de aztán mikor észlelte, hogy pont nem érdekel a véleménye, a mondanivalója és ő se, fogta magát és az asszonya után eredt. 
Egy-két hónappal korábban Bányászingát csináltam (mert valamelyik tatabányai kolléga lebetegedett) és ez a gyökér jött ellenőrizni az állomásra (vagy okoskodni). Mikor leszállt a Győrből érkező személyről, odalépett a jegyvizsgálómhoz, és elkezdett neki ugatni:
- Nem az utasításnak megfelelően van megjelölve a vonat vége!
Akinek van típusismerete a Flirtre, azok szerintem ennyiből is értik, hogy mi lenne a gond, a többieknek elmagyaráznám, hogy amíg nincs "irányba téve", addig a végén nem jelenik meg a kettő vörös fény. Én meg, amíg nincs kijárat, nem teszem irányba. Minek? Azért, hogy úgy járjak, mint az egyik győri kolléga, aki véletlenül a könyökével meglökte a menet/fék kart és rácsattant az előtte álló járműre? Lehetne huhogni, hogy ha az ajtónyitás ki van adva, akkor nem indul el. Menettiltás áthidalás?
Két hete jött velem haza a reszortosunk (Szolnokon járt vizsgáztatni - Flirt). Elbeszélgettünk ilyen dolgokról és MJ-ről és a faszságairól, és arra a következtetésre jutottam, hogy ha ez a túlbuzgó barom bejelentene valami ürüggyel, akkor is legalább van egyvalaki, aki először felhívna, megkeresne, hogy megbeszéljük a dolgot, aztán el lenne intézve. Ezt értsd úgy: aki kirúgathatna, fegyelmi eljárás alá vonhatna, az nem fogja megtenni, a többi meg... nem ellenfél!




2016. április 10., vasárnap

Változás-OK - 2. rész

Partium visszafoglalása


Szinte egész éjjel nem aludtunk. Nem tudtuk feldolgozni a történteket. G egy darabig még nyaggatott a történtek miatt, de időben rájött, hogy feleslegesen jártatja a száját, végül nyugovóra tért. Majommal a kis udvarban álltunk a hordó mellett, amiben a két bőr már semmivé vált. 
- Mi lesz most? - fejét lógatta. A tüzet bámulta, próbálta abból megjósolni a jövőt.
- Megyünk tovább. - szinkronizáltam a hordóban pislákoló tüzet.
- G aggodalma nem alaptalan.
- A kezdetektől számíthattunk árulókra. Nem mindenki gondolkodik úgy, mint mi és nem hagyhatjuk, hogy a viselkedésük, a hozzáállásuk szétrombolja azt, amit mi felépítettünk!
- És ehhez embert kell ölnünk?
- Egyedi eset volt. Az első bosszúnk anno bebizonyította, hogy ez nem a mi stílusunk. Nem véletlenül igyekeztünk törvényes úton kiiktatni a Murdererst. Most ez sajnos nem jött össze.
Egy darabig cigiztünk, kortyoltuk a söreinket némán, aztán a Majom újra a tüzet kérdezte:
- A három másikkal mi lesz? 
- Visszajönnek délről, aztán sarokba szorítjuk őket és megtudakoljuk mi az álláspontjuk. Ha nem ragaszkodnak a díler mivoltjukhoz, akkor maradhatnak, de ha igen, akkor... - füttyentettem és a jobb hüvelykujjammal mutattam az irányt (jelezve, hogy kívül tágasabb), engedelmeskedve a tűz utasításának. Majom nem válaszolt, csak helyeslően bólogatott a tűznek. 
A szolnoki éjszakák szinte semmiben nem különböztek a többi vidéki városétól. Hajnalban alig pár ember grasszál a flaszteren a hétköznapokon, ellenben a hétvégéken a fiatalok megtöltik és bepótolják azt a nyüzsgést, pezsgést, ami azóta elmaradt, hogy legutóbb kinn jártak volna. A klubház zárt parkolójából jól rá lehetett látni a Kolozsvári hídra, ahol szép lassan beindult a forgalom. Így láthattuk, amikor visszatért a délre küldött négyes, Lajoska vezetésével. Majommal kinyitottuk a szürke kaput, és pár perc elteltével beparkolt a küldöttség. 
- Ti még fenn? - érdeklődött az apró termetű Lajoska. Kiköpött mása volt a Majomnak, annyi különbséggel, hogy rajta egyetlen szőrszál sem éktelenkedett. 
- Ne érdeklődj fölfelé. - poénkodtam üdvözlés közben.
- Mi újság idehaza? 
- Minden jól alakult. - felelte a Majom. 
- Menjünk be és megbeszéljük. - zártam rövidre a kérdést. 
- Ti is! Zárjatok be, aztán befelé! - utasította a két jelöltet a Majom.
Odabenn mindenki szuszogott. Felrugdaltam G-t és kértem ébressze fel a többieket és jöjjenek a titokszobába. Néhány perc elteltével mind megjelentek, kivéve Kennyt és Hombárt. Az asztalnál tíz tagnak jutott hely, de az elmúlt egy évben bekövetkezett változások miatt addigra csak heten maradtak. 
- Nos, srácok. Némi változás állt be a távollétetek alatt. - kezdtem az asztalfőnél állva. Ekkor intettem be Hombárt és Kennyt. A mellényükön már ott díszelgett, szinte rikított az új felvarró. Lajoska tudott róla, de Jackie és a két jelölt, Zoli és Puki nem. Rajtuk a teljes döbbenet lett úrrá. Az első kérdésük -amit Jackie tolmácsolt- meg sem lepett bennünket:
- Mi lett Viperával?
- Leadta a colort. - erre a beköpésre aligha volt szükség, de végeredményében Picur nem hazudott.
- A kábszer bizniszét folytatta, mikor elfajultak a dolgok. - a jelöltek csak pislogtak, Jackien viszont látszott, hogy nem nagyon akarja elhinni a sztorit. A szót Hombár vette át:
- Tudjuk, hogy a csicskái voltatok Viperának. Már ezért az egész kábszeres szarság miatt kibaszhatnánk benneteket! Viszont kaptok még egy esélyt! Dönthettek, hogy maradtok, vagy sem. Az eddig illegálisan megszerzett pénzeteket megtarthatjátok, de kereskedelemről a jövőben szó sem lehet! Aki úgy dönt, kiszáll, annak nem lesz bántódása és szabadon folytathatja, amit megkezdett.
- Döntsetek! - adtam ki az utasítást. Pár másodpercig néma csendben néztek maguk elé, majd Jackie szólalt meg először:
- Maradok! - fejbiccentéssel fogadtuk el. Zoli ekkor felállt, levette a mellényét és az asztalra tette. Nem szólt semmit, csak kisétált az ajtón, felült a Honda GSXR 600-asára és elhajtott. Mind Pukira néztünk. Hasonló reakciót vártunk, de nem mozdult. Kicsit félénken szólalt meg:
- Én is maradnék. 
- Helyes. - fogadtam el a döntését.
- Akkor irány a pult mögé, szomjasak vagyunk! - tette hozzá széles vigyorral a Hombár, majd hatalmas testével az ajtó felé lódult. A fiatal Puki hamar a pult mögött termett és a nap folyamán kitett magáért. A napot lazítással töltöttük: söröztünk, Hombár hívott pár lányt társaságnak és beszélgettünk Jackievel és az ifjú jelölttel. Kiderült a Vipera mindvégig félretájékoztatta őket és arra készült, hogy kigolyózza a többieket, akik nincsenek benne az ő kis fekete bulijában. Ezért igyekezett megnehezíteni és kényelmetlenné tenni többek közt a Majom életét. 

A bulizást nem vittük túlzásba, tudtuk, hogy másnap Mátészalkán vár ránk a Rebels of Partium legénysége. Reggel nyolckor már a motorjaink mellett gyülekeztünk. G-nek meglepő módon nyugodt, elégedett, sőt, inkább kielégült mosoly húzódott a szája szélén. Nem kérdeztem, de nagyon elképzelhetőnek tartottam, hogy az éjszaka folyamán valamelyik pillangó rászállt a bibéjére...
Mikor mindenki készen állt az indulásra, Puki kitárta a szürke kaput, mi pedig szépen kigurultunk rajta. Végig gurultunk a Százados utcán, majd a József Attila úton délre vettük az irányt, a várost elkerülő 4-es út felé. A társaságban a néhai Triumph helyét a Majom vette át. Hombár elnökségének első feladata volt őt elengedni, viszont az anyaklubhoz való beiktatásáig az augusztusi nagygyűlésig várni kellett.
Még a 4-es főút előtt megálltunk tankolni - üzemanyagot gépnek, motorosának egyaránt, majd felkanyarodtunk a keletre vezető útra és Debrecenig meg sem álltunk. Ott a város határában egy benzinkút melletti, Nevada étterem és pizzéria névre hallgató vendéglátóipari egységben kajáltunk egyet. Mikor mindenki jóllakott visszafordultunk a 4-es főútra, áthajtottunk a városon, végül a Főnix csarnok előtt ráfordultunk a 471-es útra. Viszont nem sokkal Hajdúsámson előtt G és Szigorú jelzett, hogy álljunk meg. Az első benzinkútnál le is tértünk. Még szinte le sem állították a motorjaikat, már szaladtak is be a klozetra. Mikor visszajöttek mindkettejük arca hófehér színben játszott és izzadtak. Az út hátralevő részén szinte minden benzinkút WC-jébe nyomot hagytak. 
A Nyírség tája semmiben nem különbözik az ország javától: végtelennek tűnő szántóföldek követik egymást, hosszú kilométereken át anélkül, hogy egy településbe botlanánk. Az időnk kellemes volt, bár Nyírbátor előtt kissé beborult. Benne volt a pakliban, hogy szarrá ázunk, de szerencsére megúsztuk. Mátészalkára beérve kicsit visszafogtuk a lovakat. Ráfordultunk a Zöldfa útra és azon át jutottunk el a megbeszélt találkahelyre, egy hipermarket parkolójába. A rebellisek még nem értek oda, így G és Szigorú elintézhette a dolgát. 
Nem sokkal azután, hogy a két tagunk eltűnt az épületben megjelent nyolc motoros a 49-es főúton. Rendezetten gurultak, mind Harley-n. Befordultak a parkolóba és mellénk hajtottak. Megérkezett a Rebels. Már túl voltunk a fogadásukon és a bemutatkozásokon, mikor a két klozet huszár visszaért. Nagy nevetés támadt, mikor odasúgtam az újdonsült barátainknak, hogy egész úton ezt művelték.
- Jobban vagytok? - érdeklődött G-től és Szigorútól a Rebels elnöke, a Joe becenévre hallgató Szabó József. Pár percig még feszegettük az úton történteket, majd rebellisek vezetője kérte, hogy induljunk, mondván messze van még Szatmárnémeti. Kigurultunk a parkolóból a 49-esre és kettes oszlopban haladtunk. A sáv jobb oldalán egymás után a Rebels tagjai, tőlük balra mi. Közben a nap kibújt a felhők mögül és vígan mosolygott le ránk. A csengersimai határátkelőig minden gond nélkül utaztunk, viszont mikor átléptük a határt egyre több ellenőrzésbe botlottunk bele. Talán nem véletlenül: a hátunkon nagy, méregzöld betűkkel felírt "HUNGARY" elég messziről szemet szúr. 
A rebellisek klubháza az Elektrolux gyár mellett húzódó keskeny Ialomitei utcában lapult meg, egy árva akácfa és vörösre mázolt fém kerítés mögött. Vele szemben ezeréves házak álltak. Valószínűleg évek óta nem lakták őket, vagy csak szimplán ilyen putriban éltek itt egyesek.
Behajtottunk a zárt udvarra - épp hogy elfértünk -, aztán bevonultunk a kétszintes fehér épületbe. Kiosztottak néhány üveg csíki sört - fene tudja, hogy ez csak egyedi kedvesség, vagy valóban ezt itták ők is, minden esetre a készleteik kifogyhatatlannak tűntek - majd beszélgetésbe elegyedtünk. Nicu nagyon rábuzult G-re, úgyhogy szinte le sem lehetett róla vakarni - már kezdtem aggódni -, de pár órával később megjelent öt lány, sörrel és egyéb italozáshoz szükséges kellékkel felszerelve, akik közül az egyik Nicu menyasszonya volt. 
Egy darabig élveztük ezt a furcsa nagyon bratyizós iszogatást, de valahogy szöget ütött a fejemben, hogy lennie kell emögött valaminek. Odamentem Joe-hoz:
- Köszönjük ezt a szíves látást.
- Igazán nincs mit. - szószátyár fickónak bizonyult.
- Milyen apropóból hívtatok el bennünket? - tértem a tárgyra.
- Szeretnénk erősíteni a kapcsolatot a hazai klubokkal. 
- Értem... és mi hányadikok vagyunk, akit háztűznézőbe hívtok? - álltam bele. Gondoltam ne fussunk felesleges köröket, inkább rögtön szögezzük le a szándékokat. Intettem G-nek, hogy szálljon be a beszélgetésbe. Joe rám meredt és mikor rájött, hogy nincs értelme kertelni, így folytatta:
- Csak titeket. Egy olyan klubbal szeretnénk "partnerségre" jutni, akik nem 1%-osak, de mégis jó kapcsolatokkal rendelkeznek és nemzetközi szinten is kezdenek érdekelté válni. - erre kicsit felvontam a szemöldökömet.
- Mit értesz partnerség alatt? - kérdezte G.
- Ha van rá lehetőség, akkor csatlakoznánk hozzátok (ezt az asztalnál már meg vitattuk). Amennyiben nincs, akkor szeretnénk a kizárólagos szállítótok lenni a határ ezen oldalán. Tudjuk, hogy szállítotok ide és más kluboknak adjátok át, mint például a Vikingek, de ők csak egy csapat nyugdíjas, hétvégi apukák motoron, mi viszont jó kapcsolatokkal rendelkezünk Temesvártól Brassóig, valamint a Kárpátalján. - a falon lévő fotókra mutatott beszéde közben, ahol az említett városok és klubjaik motorosaival pózolnak, vigyorognak, ölelkeznek. Közben szép lassan mindenki körénk gyűlt és figyelték a beszélgetést. Mikor átvettem a szót teljes csendben kezdhettem a mondandómat:
- A határon túlra eddig nem terveztünk terjeszkedni, de nem zárkózunk el előle. Ahhoz, hogy colort kaphassatok, a többi chapter beleegyezésére is szükség van. Augusztusban lesz a féléves nagygyűlés, ott megvitatjuk a kéréseteket. Azt előre elmondom, hogy mire számítsatok, hogy mégis mivel jár ez:
1. A tagdíjatok az éves bevételetek 10%-a.
2. Minden féléves nagygyűlésen meg kell jelennetek. Ekkor tartjuk az elszámolást, fizetik be a chapter-ök a tagdíjat és határozzuk meg a következő időszak terveit. 
3. Nem kereskedhettek illegális cuccokkal.
4. Minden chapter havi tagdíjat szed a tagjaitól, amiből fizetik a könyvelőt, ügyvédet és egyéb fenntartásukhoz szükséges kiadásokat. 
5. Bárkit felvehettek a klubba, akinek van elég töke hozzá. A személyazonosságát nektek kell leellenőriznetek - ebben G tud majd segíteni. A jelölt időszak minimum egy év, maximum kettő. Aki ez idő alatt nem felel meg, az kuka...
- Mi a fő profilotok? - érdeklődött G.
- Eddig néhány kocsmából, két kaszinóból és egy használt alkatrész üzletből tartottuk fenn magunkat. Szeretnénk bővíteni a szolgáltatásainkat.
- És persze a kasszátok tartalmát. - köpte be a Majom. 
- Azzal nincs baj. Mindenki pénzből él és jó ha több van belőle. - szögeztem le. 
- A többi előírást majd augusztusban megbeszéljük, illetve ha megszavazzuk. - tájékoztatta G a rebelliseket. 
- Addig pedig futhattok Hangaroundként. Viszont ahhoz a többi klub felvarróit le kellene szednetek. Nálunk egy közös helyen van az összes barátunk, támogatónk és partnerünk patch-e. Többek közt a tiétek is.
- Az mivel járna?
- Anyagilag semmivel, csak a lojalitásotokra számítunk. Akinek van kedve hétfőn velünk jöhet. Megismerheti a klub működését, a tagjait, a szabályait. 
- Ez jól hangzik. - jelentette ki Joe. Ahogy végignéztem a társaságon mindenki ezen a véleményen volt. 
Az este hátralevő részét könnyed beszélgetésekkel, sörözéssel töltöttük, valamint a másik háztáji különlegességeinek - értsd pálinka- kóstolgatásával. Joe-val úgy egyeztünk meg, hogy a következő nap teszünk egy kisebb túrát a környéken. Az indulást délelőtt tízre lőttük be, így mindenki nyugodtan bratyizhatott és múlathatta az időt. Természetesen a Majom szokásához híven rámozdult az egyik független csajszira, aki mellesleg épphogy csak pár centivel tűnt vékonyabbnak a Cetnél, sőt odáig ment, hogy még szerencsétlen G-t is invitálta, hogy tartson ismét vele, de heves tiltakozások után a szőrös kis barátunk egyedül mászta meg a helyi hegycsúcsokat.

Másnap kilenc előtt G ébresztett fel:
- Mi a gond Tesó? - a szokásosnál aggodalmasabb képet vágott.
- Bandi van a vonalban. - azzal átnyújtotta a telefonját.
- Mi a pálya? - dörzsöltem ki a csipát a szemeimből.
- Kurva nagy gáz van! A kassaiak nem fizettek ki minket...
- Miért csak most szólsz? Már tegnap át kellett volna adnotok a csomagot. 
- Egyrészt téged nem lehet utolérni, másrészt most értünk csak ide. A cucc félnapos késéssel jött be a határon valami szigorított ellenőrzés végett.
- És ezért nem hajlandóak fizetni?
- Nem. Azt állítja az elnökük, hogy mivel úgyis lógunk Szigorú előző klubjának és mivel ők meg úgyis nemsokára a tagjai lesznek annak a brigádnak, így jobb ha náluk marad a pénz.
- És nem próbáltatok meg nyomatékosítani a dolgot?
- Dehogynem, de hat pisztollyal én nem fogok vitatkozni.
- Most hol vagytok?
- Nem messze a város határában, egy benzinkútnál, a tizenhetesen.
- Oké. Egyenlőre maradjatok ott. Futunk egy kört az ügy érdekében. - azzal letettem és visszadőltem fekvőpozícióba, ami az éjszaka folyamán az ágyamként szolgált.
- Nos? - próbálta tudakolni G a fejleményeket és/vagy a folytatást.
- Szólj a Szigorúnak, hogy fusson egy kört a régi cimboráinál. Aztán meglátjuk.
Azzal G sarkon fordult és megkereste a már említett társunkat.
- Gondok? - érdeklődött Joe.
- Mondhatjuk. Lehet kicsit el kéne halasztani az indulást, amíg ezt nem intézzük el, ha nem gond.
- Rendben. Addig gyere, igyunk egy kávét.
Alig ültünk le és kortyoltnuk bele a gőzölgő feketébe, a Szigorú termett előttem, telefonnal a fülén.
- Az elnök beszélne veled. - sosem volt egy mosolygós pofa, de most kifejezetten komor arcot vágott. Átvettem a készüléket:
- Üdv.
- Mondd el részletesen, hogy mi történt. - megtettem.
- Szóval a tanácsod kérném, mit tehetnénk, hogy hozzájussunk a pénzünkhöz. Tudod jól, hogy ebből a pénzből fizetnénk ki benneteket.
- Nézd. Már nemzetközi szinten beszéd tárgyát képezi a kassai klub. Egyre szemtelenebbek és most, hogy minket is le akarnak húzni... Futok egy kört az ügyben... Egy kérdés - és gyors választ várok - hajlandóak lennétek elvarrni ezt a szálat, ha arról lenne szó? - egy kicsit vacilláltam. Nálunk az efféle kérdéseket az asztalnál szokás eldönteni. 
- Megoldjuk.
- Ezen a számon hívlak. - azzal letette. A jelenlevők kérdőn néztek rám. 
- Egy rögtönzött ülést kéne tartanunk. - jelentettem be.
- A fenti szobák közül, mondjuk amelyikben aludtatok, megtarthatjátok. - ajánlotta fel Joe.
- Kösz testvér. G! Keresd elő a többieket, mi addig felmegyünk. - pár perccel később a teljes, helyben tartózkodó létszámunk jelen volt. Miután elmondtam a történteket, így folytattam:
- Nem beszéltünk meg konkrétumot, de valószínűnek tartom, hogy egy jóval rázósabb megoldásra lesz szükségünk ebben az esetben. - G-re néztem, hogy mennyire lesz rajta úrrá a pánik, de mintha most egyetértett volna a dologgal.
- Ha azt mondta, hogy varrjuk el a szálakat, akkor elhiheted, hogy itt arról van szó. - erősítette meg a Szigorú, miközben a mutatóujját végighúzta a nyakán.
- Nem akarok senkit rákényszeríteni, hogy csinálja, úgyhogy önkéntes alapon kérdezem: ki vállalja a balhét? - ahogy vártam: a Szigorú, Picur és a Majom keze emelkedett fel.
- Ez így elég karcsú. - jegyezte meg a szolnoki társunk.
- Erősítésnek elhívhatnánk a rebelliseket... - dobta fel az ötletet G. Mind rá néztünk.
- Kérdezzük meg!
Mind levonultunk és meglepetésünkre a teljes gárda együtt volt. Mintha ők is épp megbeszélést tartottak volna.
- Figyeljetek. Szeretnénk kérni tőletek egy kis segítséget és hát...
- Ne is folytasd Testvér! Épp azt vitattuk meg, hogyha kell, akkor segítünk bármiben! - lottóznom kéne...
- Köszi. Nem árt, ha tudjátok, hogy valószínűleg elég rázós lesz.
- Nem probléma. Akár már most indulhatunk. - karakán gyerekek, azt meg kell vallani. Vagy lehet csak így akarnak bevágódni - gondoltam magamban.
- Akkor: guruljunk!
Azzal felbolydult a klubház. Mindannyian csomagolni kezdtünk, majd kitódultunk a motorjainkhoz. Ebben a pillanatban hívták vissza a Szigorút, aki egyből átnyújtotta nekem a készüléket:
- Megkapjátok az engedélyt a patkányirtásra.
- Ha ezt megoldjuk, szeretnénk újratárgyalni az ügyünket.
- Lehet róla szó. Jelentkezz, ha megvagytok vele. - azzal letette, mi pedig nyeregbe pattantunk.
Ugyanazon az útvonalon gurultunk vissza Mátészalkáig, amin jöttünk, csak jóval nagyobb sebességgel. A 49-esről Rohodnál elfordultunk Nyíregyháza felé a 41-esre. A megyeszékhelyen aztán ráfordultunk a 38-asra. Nem sokkal Rakamaz előtt az egyik rebellis, Zalán Sportstere döglődni kezdett. A srác jelezte, hogy gond van, így a falu Tokaj felé eső végén, egy benzinkútnál félreálltunk. Addigra már rendellenes kékes füstöt kezdett magából eregetni és mikor beparkolt mellénk végkép leállt. Próbáltunk bele életet lehelni, de mind hasztalan. Felajánlottam, hogy a szolnoki chapterrel küldetek érte egy trélert, mi pedig folytathatjuk az utunkat, ha Zalán felülne valamelyikünk mögé. A balhé után pedig arra mennénk és addigra megtudjuk mi a baja a gépnek. A lehetőséget elfogadták, így tovább haladhattunk a 38-ason, majd a meglehetősen kanyargós 39-esen. Abaújkérnél letértünk róla és egyenesen haladtunk tovább egy kisebb forgalmú és tipikusan magyar (toldozott-foldozott) mellékúton haladtunk Vizsoly felé Göncig. Onnan elfordultunk Hidasnémeti, majd Tornyosnémeti irányába. Innen már csak néhány kilométer választott el minket Kassától és a társainktól. 
Egy vasúti felüljáró után helyezkedik jobb kézre található a benzinkút. Egy nagyobb parkoló is tartozik hozzá, ahol messziről jött kamionok szoktak parkolni esténként. Testvéreink (Lafaty Bandi, Ladislav és az ikrek) ezen a helyen várakoztak. 
- Mi ez a hadsereg? - kérdezte Bandi.
- Ez, barátom, az ördög jobb keze. - feleltem elégedett vigyorral. Bemutattam a rebelliseket, majd egy térkép fölé görnyedve haditervet készítettünk:
- Bajusszal, Zalánnal és Áronnal felderítjük a terepet. Keresünk egy megfelelő helyet, ahonnan a két rebellissel folyamatosan megfigyelhetjük a társaságot, a klubházat és a környezetet. Bajusz visszajön a többiekért és ha a helyzet kedvező, Joe vezetésével indul a támadás, aztán beleadnak apait-anyait. Mikor végeztek, felülnek a kassaiak motorjaira, akinek nem jut vas, az beszáll hozzánk a furgonba, majd elhúzunk a helyszínről, mielőtt lángba borul az egész kóceráj.
- Bentről izzítunk, és mire kívülről látszani fog, már rég Magyarországon leszünk. - egészített ki Dragos. Helyeslően bólogattunk.
- Tudsz szerezni egy trélert? - fordult Joe Ladislavhoz.
- Itt? Nem ismerek senkit. 
- Ugyan már! Beszéled a nyelvet.  - nem feltétlenül ezen múlik a dolog...
- És elég leleményes vagy hozzá! - hízelegtem neki. Amíg ő bement a shopba infóért, addig mi felkészültünk. A törzshelye a Prešovská gyorsforgalmi mellett található, egy autószalon mögött. 
Az akciót 21:30-kor kezdtük meg. Elhelyezkedtünk egy megfelelő megfigyelési ponton, ahonnan jól ráláthattunk a klubházra. Óra ötvenhatkor Bajusz meghozta a likvidáló szakaszt, akik azonnal berontottak az épületbe. 22:18-kor kaptuk a jelet, hogy végeztek és menjünk közelebb. Kinyitottuk a furgon ajtaját, és a társaink különböző tárgyakat (zacskókat, dobozokat) kezdtek berakosgatni a raktérbe. Mikor végeztek felültek az épület mellett parkoló hat motorra, majd visszahajtottunk a város déli részén lévő benzinkúthoz, a ránk váró testvéreinkhez.
Odaérkezésünkkor egy hatvan feletti, apró, kopaszodó öreg fószer topogott a társaink és egy utánfutós tréler mellett. Megállás után sietve Ladislavhoz léptem:
- Beszél magyarul?
- Nem, ráadásul valami érdekes dialektust használ, úgyhogy a Te tudásoddal ne is próbálj vele szót érteni. - vettem a poént. 
- Kérdezd meg mennyit kér egy magyar fuvarért, Szolnokig? - testvérünk lelkesen fordított. Az érdekes dialektust inkább a fogainak nagyszámú hiánya okozta, nem a környezeti hatások. Az öreg egy elég pofátlan és nagy összeggel indított, de végül sikerült egy kedvező árat kialkudni, majd sietve feltornáztunk öt motort a járművére, egy pedig Zalán alatt maradt. Megfelelő kárpótlásnak érezte a lerobbant Sporijáért.
- Te ülj be az öreg mellé, az ikrek közül valamelyik meg majd hozza a vasad. - utasítottam Ladislavot, aki értetlenül nézett rám:
- Miért nem ül be Zsolt, vagy Solt az öreghez?
- Azért, mert csak Te értesz vele szót... - nem ellenkezett tovább, csak csendben beült a fülkébe.
Konvojt alkottunk: mi mentünk elöl nyolcan, utánunk jött a tréler a motorokkal, aztán Solt a furgonunkkal és a sort a Rebels nyolc tagja zárta. Miután átléptük a határt Encsig haladtunk a 3-as főúton egy benzinkútig, ahol tartottunk egy kis pihenőt. Ezalatt felhívtam Szigorú egykori játszótársainak vezetőjét:
- Mi újság a Felvidéken?
- Nyugalom, békesség mindenfelé. - vagyis mindenki békében nyugszik.
- Jó hír. Még valami?
- Hoztunk egy kis szuvenírt.
- Szuvenírt? - a hangján hallatszott, hogy nem igazán érti.
- Persze. Egy kis ajándékot, hálánk jeléül, hogy ezt a kis túrát lehetővé tettétek számunkra!
- Áh, már értem. Valamelyik nap küldd el közös barátunkkal!
- Rendben.
- Majd még csevegünk! - azzal letette.
Kipufogóink ismét okádni kezdték magukból az égésterméket, járműveink pedig meglódultak alattunk. Messze volt még akkor a szolnoki klubház.
A 3-as főúton haladtunk Füzesabonyig, ahol ráfordultunk a 31-esre, amin Jászapátiig gurultunk. Ott elfordultunk Jászkisér, Jászladány, Újszász felé, onnan pedig a 32-esen folytattuk az utunkat Szolnokig, ahova hajnali háromnegyed ötkor értünk. Nem kis lármát csaptunk, hiszen tizenhat motor dübörgött végig a város utcáin. A klubházhoz tartozó zárt parkolóba be sem fértünk volna, így azzal nem is próbálkoztunk, inkább megálltunk az utcában. A szállítóról toltuk be az udvarra a frissen beszerzett gépeket, mikor a Hombár tárt karokkal jött ki az épületből:
- Mi a szar ez?
- Kicsit korábban jött el a karácsony! - vigyorogtam vissza rá.
- Hova a tökömbe rakjunk el ennyi motort, ember?
- Ne szarj be. Egy részét holnap elviszi a Rebels. Apropó! Ismerd meg az elnöküket! Ő itt Joe, ez a szimpatikus fiatalember pedig Hombár. - mutattam be őket egymásnak. A helyi elnökről csak két dolog nem mondható el: a szimpatikus és a fiatal.
- Hogy érted azt, hogy egy részét elvisszük? - kérdezte a rebellisek vezetője, miközben lepacsizott a szolnokiakéval. 
- A segítségetekért cserébe három motort kaptok ti. Hombár lesz olyan jó fej, és ad hozzá egy trélert és egy embert, hogy hazavihessétek Zalán Sporijával együtt.
- Azt már csak akkor érdemes cincálni, ha kell alkatrésznek, különben szart se ér. Totál döglött... - csóválta a fejét a szolnoki elnök.
- És a másik három? - szállt be a beszélgetésbe G.
- Egyet itt hagyunk Szolnoknak a fáradozásukért, kettőt pedig a Szigorú és az ikrek elvisznek holnap... vagyis ma dél körül Pestre, tudjátok kiknek.
- És a csetresz? - kérdezte Joe. A furgonban felhalmozott apróságokról megfeledkeztem.
- Tényleg. Nézzük meg, mit szedtetek össze.
Odacsődültünk a furgonunkhoz, felnyitottuk az ajtajait és átvizsgáltuk a tartalmát. Nem várt cuccokra leltünk. 
- Még mázli, hogy nem futottunk bele egyetlen ellenőrzésbe sem. - emelt fel egy kiló porcukornak látszó zacskót Solt.
- Azt és ha találtok még másikat... akkor az is megy a két motorral Pestre. Mi van még?
Néhány karton whiskey, vodka, Tatra tea, Jäger, Becherovka vegyesen, három kocka cigi és egy gondosan becsomagolt zacskóban marihuána. 
- Alighanem ezeket saját használatra szétoszthatjuk. - jelentette ki G.
Előkerült továbbá egy nagyobb, fekete fém doboz. Kulccsal volt lezárva, de az eszközt sehol nem találtuk a kinyitásához.
- Ehhez hozok egy fúrót. - jelentette ki a Majom, majd eltűnt az épületben fél percre. Visszafelé jövet vígan túráztatta a masinát. Kérte, hogy szorítsuk erősen, mire ő bőszen fúrni kezdte a zárat. Fém a fémen nyikorgott, jajveszékelt, s végül a zárszerkezet megadta magát és a ládika kinyílt:
- Azt... a... kurva... 
- ... életbe. - fejeztem be a többiek mondatát. A ládikában több ezer euró lapult meg, különböző címletekben. Kimarkoltam egy nagyobb köteget, majd Ladislav és az öreg felé mentem, akik épp a rakodást fejezték be.
- Mennyit mondott az öreg a fuvarért, tesó?
- 1200-at. - kipörgettem ezerötszázat és az öreg kezébe nyomtam. A testvérem nem látta a ládás műveletet így tátott szájjal nézte végig a műveletet.
- Dakujem pekné! - köszöntem meg a segítséget, kezet ráztunk, majd otthagytam őket. Nem kellett sokat várni, az öreg bevágta magát a kocsijába és száguldva elhajtott.
- A többivel mi lesz? - érdeklődött a Hombár végig a kezemet figyelve. 
- A jelenlevő chapterek kapnak egy-egy ezrest, a többi temetési segély Triumph nővérének.
Mikor ezt kimondtam, mind elhallgattak. Senki nem nyúlt a pénzért. Először Joe szólalt meg:
- A mi részünket felajánljuk a leánynak.
- A miénket is adjátok neki. - szólt Hombár ugyanolyan hangnemben, majd bebandukolt az épületbe. Mintha kissé szégyellte volna magát a hirtelen támadt kapzsisága végett.
Mire feljött a nap, befejeztük a pakolászást, majd Lajoskára és a megmaradt egyetlen szolnoki jelöltre, Pukira bíztuk a járműveink őrzését, mi pedig nyugovóra tértünk.



Hazatérés



Dél elmúlt mikor felébredtem. Néhányan már sürögtek-forogtak a szolnoki klubházban. A rövid pulthoz kecmeregtem, ami mögött egy csinos, rendesen kivarrt fiatal leányzó pakolta a söröket egy hűtőbe. Mikor a pulthoz léptem csilingelő hangján kérdezett:
- Neked mit adhatok? - széles mosoly terült el az arcán. A bája messze kitűnt ebben a fertőben, de rám teljesen hatástalan. 
- Egy kávét, drága. - kidörzsöltem a csipát a szememből és mikor a kávégép felé fordult tűnt csak fel, hogy egy "Old lady" mellényünket viseli. Körülnéztem, vajon kinek a csaja lehet, de nem jöttem rá, így hát mikor visszafordult, inkább rákérdeztem:
- Kivel futsz?
- Tessék? - sikerült zavarba hozni.
- Kinek a barátnője vagy? - gyújtottam meg egy szál cigit.
- Senkié. - mosolygott vissza. Jobban a szemébe néztem és valahonnan ismerősnek tűnt.
- Akkor mióta vagy a klubnál? - faggattam tovább.
- Amióta megalapítottátok. - egyre ismerősebbé vált, de még mindig nem tudtam honnan.
- Eddig még nem láttalak itt. - jegyeztem meg a kávét kavargatva.
- Mert ritkán jársz erre.
- Ezt nem vitatom. Szóval mivel érdemelted ki ezt a mellényt? - tértem a tárgyra.
- A klubnak erre vonatkozóan komoly előírásai vannak. Ezt tudnod kéne, ha már alapító vagy. - a kis szemtelen. De legalább nem ostoba. Mostanában elég ritka a huszonévesek közt.
- Ne hagyd magad csajszi, ez a vén gazember még képes lenne elcsábítani! - köpte be a Majom egy karton tömény súlya alól. Az este folyamán beújított italokat már szétosztották és most a pultba akarta elhelyezni a kis szőrös barátunk.
- Nyugi, nem hagynám. - adott egy puszit a Majom arcára, majd serényen pakolászni kezdett.
- Csak azt ne mond, hogy a Te csajod. - súgtam oda a Majomnak, mire ő felröhögött.
- Nem, dehogy, nem csajom! Bár bevállalnám...
- Na de apu! - perdült oda a leányzó. Az állam a pultról leverte a lakkozást, miközben leesett a döbbenettől. Még szerencse, hogy nem ittam éppen, különben a pult mögött, velem szemben állókat tuti leköptem volna egy jó adag porlasztott barna löttyel.
- Apu? - ekkor a csajszi mellé állt, átkarolta az apja nyakát (nagyjából fél fejjel volt magasabb a Majomnál) és ekkor vettem észre a hasonlóságot. Megfogtam a csészét, és a "baszd meg" kiejtése után biccentettem a Majomnak, hogy jöjjön ki velem az udvarra.
A hajnalban lerámolt motorok közül már csak a rebelliseknek szánt három vas parkolt odakint. Ezek szerint a Szigorú és az ikrek már úton vannak Pestre, a helyiek pedig a műhelyükbe vitték a sajátjukat. 
- Mi a hézag főnök? - lépett ki utánam az apró szőrös testvér.
- Nincs hézag. Holnap szeretném, ha velünk jönnél.
- Úgy terveztem. A lányom még marad a lakás eladásáig, de aztán ő is utánam jön. 
- A pasija mit szól ehhez?
- Zolikával járt, de miután a csávó kilépett tőlünk a lányom nem sokat vacakolt és kidobta az árulót. - büszkeség öntötte el, miközben ezeket a szavakat mondta. Kiléptem az utcára. Apró barátunk hűségesen követett. Lajoska még mindig az utcán parkolt motorjainkat őrizte, kicsit messzebb tőlünk.
- Gondterheltnek látszol főnök. - felhúztam a szemöldököm. Meglepett a kijelentés.
- Kicsit sok minden történt mostanában és G paranoiája, Triumph elvesztése és Frankie háttérbe vonulása nem éppen segít. - inkább a szemben elhaladó vonatoknak beszéltem. Próbáltam kitalálni a jövőt.
- Tudok segíteni valamiben? 
- Ha már jelen vagy, az is nagy segítség, tesó! - meglapogattuk egymás hátát és egy darabig csendben álltunk egymás mellett és néztük az elhaladó vonatokat.
- Mi lesz a program mostanában? - törte meg a pillanatnyi csendet, amit a vonatmentes idő keltett.
- Felhívom Kovácsot, hogy összefussunk vele hazafelé menet és visszaadjuk neki a kis csecsebecséit. Megvárjuk, amíg a Szigorúék visszajönnek, aztán becsomagolunk, felkészülünk a holnapi indulásra. Velünk jön néhány újdonsült barátunk. Bandi meg valószínűleg elkíséri a Rebelliseket.
- Tuti csak a köményes miatt megy. - ezen jót nevettünk. 
- A jövőhéten eltemetjük Triumphot. Elég ha Szolnokot Te képviseled. Augusztusban pedig nagygyűlés. - nagyot sóhajtottam.
- Szóval ez nyomja annyira a szíved. - tette a kezét a bal vállamra. Belelátott a lelkembe. 
Néhány perccel később elkotortam a telefonomat a mellényemből, Majom pedig kivette a kezemből a csészét és bevonult vele a klubházba.
- Csak azért hívom, Kovács úr, hogy ne felejtse el: holnap visszaadom a drágaságait.
- Ott találkozunk, ahol a múltkor. Megkapja a kért szerződését.
- Köszönöm. Igazán rendes magától.
- Viszont lenne egy újabb meló, amit sürgősbe el kellene végezni.
- Gyors meló, gyors pénz. Miről lenne szó?
- Inkább személyesen mondanám el. 
- Ha ennyire zűrös, akkor hasonló borítékkal készüljön, mint legutóbb.
- Rendben. A lényeg, hogy meglegyen. - felelte, majd megszakadt a kapcsolat. Ekkor ért vissza a Majom egy üveg sörrel.
- Most már dolgoztunk, jöhet a szórakozás! - emeltem magasba az üveget, majd hatalmasat kortyoltam a hamvas italból.
A másodikat bontottuk fel, mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn a Szigorú száma jelent meg:
- Minden rendben Testvér?
- Persze! Köszönjük az ajándékokat! - a régi klubjának elnöke válaszolt.
- Oh, szevasz. Igazán nincs mit. 
- Mit szeretnél ezekért?
- Ha megszűnne a letenyei chapter és ezáltal a klub terhe és kötelezettsége felétek.
- Az nem fog menni. Állandó bevételt biztosított a másik brigád.
- Akkor legyen egy mérsékeltebb éves sáp. Egyben.
- Egy misi.
- Négy kiló.
- Hét és akkor nagyon jó fejek vagyunk.
- Öt. Plusz ha leesik valami hasonló sütőipari termék, akkor azt átdobjuk. A mi pékségünk ilyen termékekkel nem kereskedik. 
- Jól alkudsz, meg kell hagyni. 
- Az évek során kénytelen beletanulni az ember. Akkor mehet a gyerekvasút?
- Legyen. De ne kelljen érte menni, különben duplázunk! 
- Az idei elsőt akkor le is tudtuk?
- Ne viccelj. Úgy tudom, augusztusban lesz valami nagy összeborulásotok. Utána valamelyikőtök elhozhatná.
- Rendben, útba ejtjük. - azzal bontottuk a vonalat. Valamivel jobb kedvem lett, hiszen egy elég komoly terhet sikerült valamivel könnyebbé tenni. Már csak azt kellett kitalálnunk, hogyan vessük le magunkról végleg...
Délután hat óra körül három Rebels tag elindult haza Lafaty Bandival és Jackievel, aki a trélert vezette. Alig pár perccel később érkezett vissza a Szigorú és az ikrek a furgonunkkal. 
- Pihenjétek ki magatokat, holnap indulunk haza! - adtam ki az ukászt a három érkezőnek. 
- Válthatnánk pár szót? - kérdezte a Szigorú.
- Persze. Mi a gond? - vontam félre.
- Nem mindenki örült az új alkunak a klubnál. 
- Széthúzást váltott ki?
- Azt azért nem mondanám, de elég heves vita bontakozott ki és nem lennék meglepve, ha legközelebb módosítanák az alkut. Akkor meg már nem nagyon lehetne vitába szállni és tudod jól milyenek. Ha kell elveszik erővel. - ha mástól hallom nem hiszem el, de egy egykori tag szava elég meggyőző. 
- Mit tanácsolsz?
- Elő kell rukkolni valami extrával időről-időre, hogy csendben maradjanak. 
- Szóval mégis fizessük ki, amit az elnök először kért, csak nem hivatalosan.
- Nagyjából igen, de más módon. 
- Van ötleted is?
- Lenne. - ekkor mélyen a szemembe nézett. Sugallni próbálta, amire egyébként megkértem volna.
- Intézd. De nem üthet vissza ránk és tudni akarom miről van szó.
- A többiek?
- Nekik nem kell tudniuk. Főleg G-nek. Max Picur és a Majom vonható még bele ilyenbe.
- Meg Frankie. - őt nem akartam mondani, bár sejtettem, hogy nem határolódna el a dologtól. Egy korty sör erejéig emésztettük a társalgást, majd témát váltottam:
- Holnap lesz még egy ügyünk Kováccsal. Ha jól vettem ki, valami hasonló disznóságra akar rávenni, mint a múltkor. 
- De jönnek velünk a rebellisek.
- Na igen, itt a probléma. Nem feltétlenül vonnám bele őket újabb piszkos ügybe. Még a végén azt hiszik, hogy csak álcából mondjuk, hogy nem vagyunk 1%-osak. 
- Mi lenne, ha G-vel, Ladislavval és az ikrekkel elválnának hazafelé, mi meg intézhetnénk Kovácsot.
- Jó ötlet. Így G se nyaggat a pánikjával.
- Hányan jönnek látogatóba?
- Joe, Dragos és Áron. Nicu és Lehel itt marad, bevárja Bandiékat és később utánunk jön, ha akar. Addig a helyiekkel lóg és ismerkedik a klubélettel. Beszélek Bajusszal, te fuss egy kört Picurnál. Majom már a lényeget tudja.
- Meg szinte le sem lehet rólad választani. Mintha a testőröd lenne. - halvány mosolyt véltem felfedezni a szája szélén. 
- Mondasz valamit. Gondoltam rá, hogy megteszem annak.
- Az most Ladislav posztja. 
- Megkapná G posztját. 
- És vele mi lesz?
- Feljön a bal egyre. - ezen meglepődött.
- Mindezek ellenére?
- Attól, hogy most egy kicsit levert (ami nyilván a válás körüli faszság oka), még vannak jó meglátásai és bízom benne. 
- Rendben, Te vagy a főnök. - azzal szétváltunk. Az este folyamán tájékoztattuk az érintetteket a következő nap terveiről. Mindenki beleegyezett. Bajusz határozottan kijelentette, hogy velünk kíván jönni, nem pedig a hazatérőkkel. 

Másnap hajnalban, úgy öt óra tájban kéjes nyögésekre ébredtem. Felfeszegettem a szemeimet, körülnéztem, de a klubban nem láttam senkit. Felültem a kanapén, amin addig aludtam és a hangforrás felé fordultam. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a pult mögötti kis raktárból jön a hang. Felkeltem, kivettem egy sört a hűtőből, majd visszaálltam a pult elé. Mondhatni nagy zajt csaptam, mégis az üzekedő alkalmi párt nem zavartam meg, így kénytelen voltam végighallgatni, amíg befejezik az aktust. Néhány perccel később a Majom lánya jött ki a raktárból.
- Jó reggelt. - köszönt a csilingelő hangján és egy kacér mosolyt villantott.
- Ha jól hallottam neked az. 
- Elmegy. - ekkor jött ki a raktárból a reggeli pornó férfi főszereplője. Hasonló döbbenetet produkáltam, mint mikor kiderült, hogy ki a leányzó. Az első gondolatom mégis valahogy így szólt:
- Te idióta!
- Most mi van? - kérdezett vissza G.
- Tudod kinek a lánya?
- Gondolom az apjáé. 
- A Majomé, Te gyökér! - a titkárunk kéjes vigyora hamarabb lelankadt, mint a pénisze.
- Te tényleg a.. - nyeldekelt nagyokat, miközben mondatot próbált formálni.
- Igen. Miért? - abszolút nem foglalkoztatta a kérdés, ugyanolyan huncut módon viselkedett, mint addig. G falfehér lett.
- Halott vagyok. - temette az arcát a tenyerébe.
- Oh nem, barátom. Előbb megerőszakol, aztán megöl, feldarabolja a hulládat, azt is megerőszakolja és utána olyan mélyre ás el, hogy a legjobb szimatú kutya se találjon meg! - röhögtem rajta. Kérlelően felemelte a fejét:
- Ezzel nem segítesz.
- Ki mondta, hogy fogok? Nesze, itt egy sör. Talán az utolsó. - cukkoltam tovább, majd röhögve kimentem az udvarra. Néhány méterrel lemaradva követett.
- Figyelj, csak azt szeretném kér... - felemeltem a kezem.
- Ne szard össze magad! Nem fogom elárulni a Majomnak, hogy megdugtad a lányát.

- Köszönöm.
- Mert Te magad fogod megtenni. - böktem mellbe. Ettől újra fehér lett az arca.
- De kinyír!
- Nem fog. 
- Miből gondolod?
- Nem nyírná ki az alelnökét, amíg nem utasítom erre. - kacsintottam rá bizalmasan. Mikor láttam rajta, hogy nem érti, felvázoltam neki az előző este Szigorúval beszélt új felállást. Miután megértette, tanácsoltam neki, hogy addig álljon elő a történtekkel a Majomnak, amíg a lánya is jelen van, mert védelmére tud kelni - legalábbis addig nem öli meg, amíg a hölgyemény kettőjük közé tud állni.
Két órával később már mindenki ébren volt. Joe-val, Nicu-val és Dragos-szal egyeztettem, amikor befutott a Majom. 
- Na most figyeljetek. Ilyet még nem láttatok. - jegyeztem meg félhangosan. G a pultnál várakozott a csajszi mellett. Majom először hozzám jött oda:
- Mikor indulunk?
- Amint készen vagytok. - a titkárunkra néztem.
- Részemről mehetünk.
- Oké, de G akar valamit mondani.
- Mi a gond testvér? - eddig hallottuk a beszélgetést. A következő pillanatban a Majom hosszú kezének végén éktelenkedő ököl érintkezésbe lépett G félig borotvált képével, aminek hatására nagy ívben szállt be a raktár ajtajáig. Valami hasonló reakcióra számítottunk, ellenben nem hagyhattam, hogy kinyírja, ezért megpróbáltam megfékezni a szőrös kis szolnokit, ám túl lassú voltam és ő hamarabb odaért a földön fekvő barátunkhoz. Mindenki arra számított, hogy csépelni, rúgni fogja a félig eszméletlent, de ehelyett egyetlen mozdulattal talpra állította és elkezdte leporolni a mellényét. A történés nézői kiguvadt szemmel bámultuk a jelenetet és nem értettük mi folyik, ahogy G se. Pislogott és levegőt is kapott, de annyira sokkolta a dolog, hogy köpni-nyelni nem tudott. 
- Te bevertél a lányomnak, én meg neked. Kvittek vagyunk. - azzal megpaskolta kétszer G arcát a lapát tenyerével, amitől majdnem visszaborult az előző fekvő pózba, de szerencsére időben visszanyerte a stabilitását.
- Akkor most már tényleg mehetünk. - közölte vigyorogva a Majom és a motorjához vonult.
- Jól vagy? - léptem oda a titkárunkhoz.
- Annyira, mint akit elütött egy vonat. - erre a Majom lánya egy halvány csókot nyomott az arcára, majd felkacagott és még néhányan.
- Akkor guruljunk! - adtam ki az indulásra a parancsot, amire mind kitódultunk az utcára.
Felbődültek a motorok, majd a vezetésemmel végiggördültünk a Százados utca kereszteződéséig, amiről aztán ráfordultunk József Attila, majd a 32-es útra, a város határában pedig a 4-es főútra. Mellettem jött G a lassan betörtnek számított Dyna Low Ridere nyergében, mögöttem a Majom a Road Kinggel, aki mellett Ladislav gurult a Yamaha Wild Star-jával. A szőrös cimboránk mögött jött Bajusz, Picur és Szigorú, oldalukon a Joe-Dragos-Áron alkotta hármassal. Az oszlop mögött poroszkáltak az ikrek a furgonnal. A karaván az M0-áson található Alacska pihenőhelyig együtt maradt. A hazatérők megálltak egy kis reggelizésre, mi négyen pedig siettünk tovább a BILK-re. A körgyűrűről az 5-ös számú főútra kanyarodtunk le pár kilométerrel később, ahonnan könnyen megközelíthető a terminál. Egyenesen Kovács sárga napocskás cégének épületéhez hajtottunk.
Leszálltunk a gépeinkről és felhívtam a hely vezetőjét, jelezvén, hogy megérkeztünk. Pár perccel később megjelent:
- Késtek! Egy tárgyalás kellős közepéről rángattak ki! - fröcsögte szinte kiabálva.
- Ha gondolja már itt sem vagyunk. - azzal felültünk a motorjainkra.
- Ne menjenek még... elhozta azt a... tudja... - vette bizalmasra a hangnemet.
- Még egy ilyen hangot ne engedjen meg magának velem, vagy az embereimmel szemben. Nem vagyunk a kutyái, vagy a beosztottjai. Megértette? - mordultam rá, majd a kezébe vágtam a bársony tarsolyt, ami már lassan egy hete a belső zsebemben lapult. Nem felelt semmit, csak gyorsan kinyitotta, ellenőrizte a tartalmat, majd gyorsan zsebre vágta. 
- Tessék, itt a szerződésük. - ezt én futottam át gyorsan.
- Mi lenne a mai meló?
- Itt a cím, ahol felvesznek két csomagot, amit két külön helyre kell elvinni. Azoknak a címe a dobozon rajta lesz. Itt a viteldíjuk. - kinyitottam a borítékot és a múltkori összeg ötöde kacsintott rám vissza.
- Látom nem sürgős. - jegyeztem meg cinikusan.
- De az! Három órán belül le kell szállítani őket. A többit a célnál adják!
- Megoldjuk. 
- És még valami. Minden hétfőn és csütörtökön lenne egy-egy ilyen kanyar. 
- Az nem fog menni. Ahhoz itt helyben kellene lennünk, hogy megérje.
- Költözzenek ide és akkor állandó melójuk lesz.
- Nem lehet. A mi köreinkben ez nem így működik.
- Akkor a szerződésnek sok hasznát nem veszik. Más fuvart meg nem tudok biztosítani. Ez egy szállítmányozó cég, mint látja.
- Mondja: kiadhatjuk (mondjuk úgy) alvállalkozóknak a melót, vagy ragaszkodik hozzánk?
- Nem érdekel, hogy ki csinálja, csak legyen megbízható és pontos! 
- Ne aggódjon Kovács úr! Azok lesznek! - kezet ráztunk, beindítottuk a vasakat és kigurultunk a telepről. Rövid időn belül visszakanyarodtunk az M0-ásra, amit Budatéténynél hagytunk el. Végighajtottunk a Dózsa György úton, amiről a Nagytétényi tanpálya mellett kanyarodtunk el jobbra, Budaörs felé. Áthajtottunk a Kamaraerdőn, majd végig hajtottunk a vasút mellett húzódó úton. A cetlire írt cím a Tükörhegy melletti konténer depóé volt, azon belül egy újabb vámügynökségé. 
Az épület előtt letámasztottuk a vasakat és a Bajusznak intettem, hogy jöjjön velem, a többiek maradjanak kint. Beléptünk a légkondicionált épületbe, ahol egy portán egy kevésbé dekoratív, ám annál készségesebb hölgy fogadott. 
- Jó napot kívánok, miben segíthetek?
- Jó napot! Két csomagért jöttünk. A főnökétől kell átvennünk. 
- Egy pillanat és megkérdezem. - azzal a telefonért nyúlt és halkan sugdosni kezdett bele olyasmiket, hogy két rossz arcú motoros, meg valami csomag. Aztán letette.
- Kis türelmüket kérem, mindjárt itt lesz.
Eltelt néhány perc mire egy nyakkendős fazon fontoskodó képpel közelített felénk. Persze csomag nem volt nála. Ahogy közelebb ért egyre szélesebben kezdett mosolyogni.
- Te ismered? - kérdeztem Bajuszt.
- Petikém! - ezek szerint igen. A fickó szinte fellökve borult a társam nyakába. Mint kiderült valamikor osztálytársak voltak. Kicsi a világ.
- Mi újság cimbora, mi van veled? Ezer éve nem láttalak. Mi ez a szerkó? És ez a bajusz? - az ilyenkor szokásos enyelgési procedúrát folytatta, bár Bajuszt nem nagyon hatotta meg, sőt lassan kényelmetlenül kezdte magát érezni és öt perc után már engem kezdett zavarni, úgyhogy gondoltam beletúrok a csokitortába.
- Nem akarom megzavarni ezt a nagy idillt, de nekünk azt a két csomagot két órán belül le kell szállítanunk, úgyhogy hálás lennék, ha megkaphatnánk. 
- Nyugi pajtás, megkapjátok. - bizalmaskodóan a vállamra tette a kezét, amit sietve lesöpörtem.
- Na idehallgass pajtás! Petikének és nekem, valamint a kint várakozó két másik játszótársamnak jobb dolga is van, mint veled smúzolni, úgyhogy add át a küldeményt, hogy mehessünk. Megadom a rég nem látott barátod számát és akkor majd elmesélheted neki a szaros életed, de egyenlőre koncentráljunk a feladatra!
Emberünk arcáról lekonyult a mosoly és elindult abba az irányba, ahonnan érkezett. Beléptünk a szegényesen rendezett irodájába, aminek közepén állt egy asztal, azon pedig a ránk váró két csomag. Elemeltem egy jegyzettömböt, számokat rajzoltam rá, majd átadtam a nyakkendősnek. 
- Este tíz után is nyugodtan hívhatja. Általában hajnalig fenn vagyunk. Tudja: bulizunk, piálunk, kurvázunk... ilyenek. Minden jót!
Azzal felkaptuk a két csomagot, és kiballagtunk az irodából. Kifelé menet a Bajusz kérdőn nézett rám:
- Milyen számot adtál meg neki?
- Fogalmam sincs, de nem fog örülni neki, akit felhív, az biztos.
Az épület előtt megnéztük a dobozokra írt címeket és Bajusz mellé osztottam a Szigorút. Mielőtt indultunk volna utóbbi egy kérdést szegezett nekem:
- Mondd főnök: hogy értetted azt, hogy a Kovács-féle melót kiadhatnánk alvállalkozónak? - látszott, hogy böki a csőrét ez a gondolat. 
- Jó, hogy mondod! Tessék, itt a szerződés. Vidd el a régi klubodnak. Mondd, hogy átadjuk nekik ezt a melót. Könnyű, gyors pénz. 
- Futok vele egy kört, de nem biztos, hogy kell nekik.
Ha így van, akkor keresünk mást. 
- Oké.
- Otthon találkozunk! - adtam ki az utasítást, majd kihajtottunk a depó területéről. 
Nekünk Százhalombattára, az olajfinomítóhoz kellett mennünk. A gyár területére való belépést meg sem játszottuk, hiszen az irodákat anélkül is meg lehet közelíteni. A parkolóból felhívtam a dobozon lévő számot. Miután elmondtam milyen ügyben keresem, csak annyit felelt, hogy hagyjam a portán csomagot, majd ha lesz rá ideje, akkor lemegy érte. Közöltem vele, hogy a fuvar még nincs kifizetve, így a küldeményt nem hagyom a portán. Erre ő erősködni kezdett, hogy a fuvardíjat nem neki kell fizetnie. 
- Ne akarjon megmalmozni, tudja jól, hogy miről beszélek. Ha kell a csomagja, akkor jöjjön le a parkolóba tíz percen belül a fuvardíjunkkal, különben megtartjuk. - azzal kinyomtam. 
- Miből gondolod, hogy hasznát vennénk a cuccnak? - érdeklődött a Majom. 
- Egy fejes elküldött minket egy vámügynökségre egy másikhoz, onnan meg ide jöttünk egy másik aktakukachoz és ha mindez nem lenne elég: egy százast keresünk ezzel a kanyarral. 
- Hoppá... Ha jól látom az a fickó épp ide siet. - biccentett a fejével az épület felé. Egy szemüveges, közel száz kilós, szőke hajú, nagyjából korombeli pasas sietett felénk - már amennyire a súlya engedte. Megállt mellettünk, nem köszönt, csak nézett ránk. 
- Ez az? - mutatott az ölemben nyugvó dobozra. A kezemet rajta pihentettem.
- Mifelénk köszönni is szokás. - feleltem cinikusan. Leereszkedő stílusban elmormolt valamit, amiből kivettem némi üdvözlést. A szőrös kis barátom közben a háta mögé settenkedett. Nem sejtettem, amit ő már előre látott. Átnyújtottam a pakkot, majd a fickó épp sarkon akart fordulni, mikor belefutott a Majomba. 
- Hová-hová? Még nem fizetett. - vicsorgott rá. Ekkor léptem én is mögé. Gyakorlatilag közrefogtuk. Hátraperdült, hogy arra meneküljön, de akkor meg velem találkozott. 
- Ugye nem akart a fuvardíj megfizetése nélkül itt hagyni minket? - sziszegtem. A fickó orrcimpája megremegett, a nyakán lüktetni kezdett egy ér. Sarokba szorítottuk és senki nem sietett a megmentésére. A következő pillanatban megfeszült a teste, majd lassan a zsebébe nyúlt és átadott némi készpénzt. 
- Ez egy húszassal karcsúbb. 
- Ne szórakozz koma. Fizesd ki. - hallatszott a Majom hangja a pasas háta mögül. Erre ismét a zsebébe nyúlt és átnyújtotta a hiányzó összeget. 
- Zsugori fasz vagy, te. - súgtam neki miközben elvettem tőle a pénzt.
- Na, takarodj. - bökte hátba a Majom. Mikor a fickó elsietett, csak akkor vettem észre, hogy a leendő ex-szolnoki tagunk egy Glockot szorongat. 

- Tedd azt el, mielőtt valaki észreveszi, aztán húzzunk innen.
Felültünk a motorjainkra és kigurultunk ebből a fertőből. Nem a főváros felé vettük az irányt, hanem Ráckeresztúrig rátértünk az M6-osra. Martonvásár és Baracska után Alcsútdoboz felé vettük az irányt. Egyszer lakott ezen a környéken egy hírhedt politikus, de uralkodása után nem sokkal bebörtönözték sikkasztás, csalás és hazaárulás vádjával néhány társával együtt...
Tatabányáig a régi 1-es főúton haladtunk, ott rátértünk a sztrádára, amiről csak a 13-as főútnál kanyarodtunk le. Először megtankoltunk (a tankjaink már jócskán kezdtek porzani) és csak utána gurultunk a klubházhoz. Az épület előtti parkoló tele volt, csak az én helyem maradt üresen, így a Majomnak hátul kellett volna parkolnia, de nem sokat szarakodott, inkább felgurult a járdára, majd párszor megbőgette a gépét és mikor kinyílt az ajtó elkezdte égetni a gumiját és lassan araszolva haladt előre. Hatalmas füstöt generált, eltakarva vele a főutat és engem. Mikor úgy érezte kellően nagy a hatás, hagyta kilőni maga alatt gépét és egy kisebb kanyarral visszafordult az épület elé. Akkorra már kisebb tömeg gyűlt össze és az oszló füstben körülölelt a családom: Raven, Csongor és a klub tagjai.



Átalakulás


Augusztus elsejét írtunk. A féléves nagygyűlés napja. Valamiért mégis mindenki kicsit felfokozottabb hangulatban várta, mint máskor. A Rebels of Partium öt tagja váltásban folyamatosan jelen volt az elmúlt időszakban, ezen a napon viszont mind itt voltak. Figyeltek, tanultak és segítettek, amiben csak tudtak, akárcsak a négy Prospect várományos. A város szinte felbolydult tőlünk, hiszen a három chapter minden tagja jelen volt már. Igaz, két napja borult égbolt tette kissé kellemesebbé az időjárást, ráadásul csak esténként esett, így napközben akik nem söröztek a klubházban, azok az utcákat járták.
A nagygyűléseket mindig dél előtt negyed órával kezdjük. Ekkor -napirend előtt- megemlékezünk néhai társainkról pár mondatban, amit a déli harangszó emel meghittebbé. Úgy gondoljuk: számunkra ilyenkor nem csak a nándorfehérvári hősökért szól.
Ezután kiküldtük azokat, akik nem a klub tagjai, mivel a titokszoba egyre kisebbnek bizonyul az efféle összejövetelekhez. Frankie nyitotta meg az ülést:
- Testvérek! Nagy változás következik be a mai napon! Gyarapodunk. Szükség van rá, hogy teljesíthessük a megrendeléseinket, hogy biztosíthassuk a megélhetésünket! Ez lebegjen a szemetek előtt! - körülnézett a tagságon, majd folytatta:
- Első napirendi pont: az új jelöltek. Az anyaklubnál négyen, Szolnokon ketten és egy kérelem érkezett egy egész klubtól, méghozzá a szatmárnémeti Rebels of Partium szeretne klubtag lenni. Az egyéni jelöltekkel kapcsolatban van-e valakinek ellenvetése?  - senki nem jelentkezett.
- Fikás, hívd be őket! - az kiment, majd szólt a hat jelöltnek. Ezalatt G előkotorta a hat Prospect feliratot. A fiatalok felsorakoztak.
- Az első lépésen túl vagytok, hogy itt taggá válhassatok. Tanuljatok és dolgozzatok meg azért, hogy elérjétek a célotokat! - ezzel Csongor kezébe nyomta a hat felvarrót. 
- A csicska időszak minimum egy év, max kettő. Aki ezalatt nem bizonyítja, hogy közénk való, az az életre sem érdemes - tettem hozzá.
- Most pedig kifelé! - harsogta mély hangján a Hombár. Mikor az utolsó becsukta az ajtót, ismét Frankie szólalt meg:
- A kérdés ugyanaz: van-e valakinek ellenvetése, hogy a rebellisek Prospect klubbá váljon és ezzel nemzetközi szintre emeljük a klubunkat? - akár fel sem kellett volna tenni a kérdést, hiszen mindenki tudott a tervekről, viszont hátha valakiben idő közben ellenszenvet váltott volna ki a társaság. 
- Szólj nekik! - utasította újra Fikást az elnökünk. A szatmáriak egyesével beléptek. Nem sok hely maradt, így kissé szorosan álltak egymáshoz. Fikás becsukta az ajtót, majd elfordította a zárban a kulcsot. Ekkor az egész klubház felállt és feléjük lépett. Morcosan, fenyegetően nézett rájuk mindenki. Frankie átfurakodta magát a tömegen, nyomában G-vel, majd Joe előtt állt meg. Szinte belemászott az arcába, szemével égette a másikét.
- Még mindig klubtagok akartok itt lenni? - szólalt meg egy percnyi csend után.
- Igen. - felelt katonásan Joe.
- Akkor ezeket varrjátok fel! - és átadott neki egy halom patchet, mire mi mind örömujjongásba törtünk ki. Az ő mellényükön a próbaidő alatt elöl, a szívük fölött a Riverside Legion és felette a Prospect, a másik oldalon pedig a chapter és a rangok felvarrói lesznek olvashatóak. Hátukon teljes colort viselnek, viszont az ország megjelölésnél Partium látható Románia helyett. Ez egyfajta szembefordulás a trianoni döntéssel.
- Üljetek le közénk. Folytatnánk az ülést. - kérte a társaságot Frankie. Miután mindenki elhelyezkedett és a csend újra rátelepedett a helységre elnökünk újra magához vette a szót:
- Nos, a második napirendi pont kicsit kuszább... Ugyanis, mint tudjátok lemondok a klub elnökségi posztjáról és a jövőben csak a letenyei chaptert fogom vezetni... A helyemet jelenlegi alelnökömnek adom át, ha ezzel mindenki egyetért! - egy darabig senki nem mozdult, nem beszélt. Ha egy tűt ejtettünk volna le a titokszobában, azt is meghallottuk volna. Aztán a legváratlanabb pillanatban újra felbolydult a klubház, dobhártyaszaggató ujjongás, füttyszó, tapsolás iktatott be új pozíciómba. Frankie felém fordult, előhúzta a kését és levágta a VICE PRES. felvarrómat. G a kezébe nyújtott egy vadonatúj President patchet, amit aztán ő az enyémbe helyezett. Átöleltük egymást, majd megköszöntem a kinevezést. Frankie ismét felém fordult:
- A klub most már nemzetközi vizeken evez, amit neked köszönhetünk. Nem csak az anyaklub vezetője lettél mától, hanem a Riverside Legion Nemzetközi elnöke. - eztán átszúrta a mellényemet a szívem fölött egy aranyozott, klub logós kitűzővel, amin központban az NP betűk helyezkedtek el. 
- Valami beszéd félét kéne most tartanom? - fordultam Frankiehez, majd a többiek felé. 
- Akár. - a publikum csendben figyelt. Eltelt egy perc, vagy több, mielőtt megszólaltam volna.
- Köszönöm a bizalmat... Igyekszem az elődeim nyomdokán járni, a hagyatékukat gyarapítani. Légió örökké!
- LÉGIÓ ÖRÖKKÉ! - harsogta a klubház. Hihetetlen hangulat uralkodott a teremben. Vártam, hogy Frankie folytassa az ülést, de ő ugyanezt várta tőlem.
- Jah, most már én vezetem az ülést? - kérdeztem lányos zavaromban. 
- Jó lenne. - mosolygott vissza rám Frankie. 
- Nos, akkor... az anyaklub alelnöki posztjára G-t választom. - egyetértő taps fogadta a bejelentést. Jelképesen átnyújtottam neki a régi patchemet - persze ő is egy újat fog felvarrni.
- Ladislav! - szólítottam fel régi bajtársunkat, aki sietve elémállt. Közben G elkezdte késsel cincálni a mellényéről a titkári feliratot.
- Nem szeretném, ha Te lennél a testőröm. - döbbenten nézett rám, ahogy mindenki más. 
- Azt akarom, hogy a titkárom legyél! - ekkor nyomta a kezembe a régi Secretary felvarrót. Újabb nevetés és örömittas hangkavalkád következett, közben levágtam barátunkról a Sgt. at Arms petchet. Visszaléptem a pulthoz, ahol előkészítette G a következő adag felvarrót, szám szerint hármat. Felemeltem őket és így folytattam a mondandómat:
- Ezt a csokrot egy olyan testvérnek szeretném adni, aki az elmúlt időszakban sokat bizonyított és mondhatni hűséges társammá vált. Az átigazolásának folyamata már egy hónapja megtörtént, ezért testőrömnek őt kérném fel. Majom! - a kis szőrös ember odalépett hozzám, átölelt a rendellenesen hosszú karjaival, majd lecincáltam a mellényéről a Szolnok feliratot és a kezébe nyomtam a három újat. 
- A következő rang eddig nem létezett. Viszont szükségesnek látom. Aki kiérdemelte, júniusban jelezte, hogy szeretné elhagyni a kirándulócsoportot és letelepedne az anyaklubnál és ezt elfogadtuk. Bajusz! Lennél a klub kincstárnoka? - nyújtottam felé egy TREASURER felvarrót, amit megköszönve elfogadott. Nem csak az anyaklub kincstárnoka lett, hanem magáé az egész klubé, így minden pénzügyet ő felügyelt (chapterek bevételei, kiadásai, tagdíjbefizetései) -még szerencse, hogy könyvelőnek tanult... Miután lecsendesedtek a kedélyek, folytattam:
- Eddig örültünk, mosolyogtunk, viszont most egy kicsit komorabb téma jön. Szigorú! Arra kérnélek vedd le a mellényed. - nem szólt semmit, faarccal engedelmeskedett. 
- Vágd le a Prospect feliratot és varrd fel azt, amit megérdemelsz! - adtam át neki az ehhez szükséges patcheket.
- Még valami! Létrehoztunk egy új csoportot. Ez nem kitüntetés, inkább jelzés a többi klub felé, hogy bár nem vagyunk (és nem leszünk) 1%-osak, nem riadunk el a minket fenyegetőktől. Ezért arra kérnélek téged is, Szigorú (és aki még kap), hogy ezt se felejtsék el a mellényükre erősíteni! - egy DEVIL'S R.HAND felvarrót emeltem fel. A kassai balhé óta kiderült, szükség van az efféle megjelölésekre. Ilyet kapott még Picur, a Majom, a Hombár, Frankie, Cinege és a kassai balhéban aktívan részt vállaló Szatmáriak, akik viszont csak a jelölt időszakuk letelte után helyezhették el ezeket a megfelelő helyen. 
Ezután kineveztük a letenyei klub tisztjeit, a tagjai pedig kézhez kapták az új chapter felvarróit. Nem mindenki örült ennek egyformán. Továbbá bevezettük a Side rocker-eket: Frankie egy KOMÁROM-ot, a Majom pedig egy SZOLNOK feliratot kapott a többéves hűségükért és a chapter-ért tett munkájuk elismeréséért. Picur és a Szigorú kapott egy-egy apró aranyozott vaskeresztet, a Triumph megmentésért tett erőfeszítéseikért.
Ezután megvitattuk a szokásos formaságokat, a folyamatban lévő ügyeket, a lejáró szerződéseket, valamint szóba került Szigorú előző klubja felé viselt terhünk. Egyenlőre nem sikerült teljesen levetni magunkról az igát, bár elfogadták a Kovács-féle szerződést. 
- Arra kérnék mindenkit, hogy holnapra mindenkin a beosztásának és klubjának megfelelő felvarró legyen a mellényén! ... Ne nézzetek így rám! A klubnál van egy csapat lány, valakit csak meg tudtok fűzni a feladatra! - erre mindenki felnevetett.
- Ezennel az ülést lezárom! - majd egy nagyot csaptam a kalapáccsal a bárpultra. Kértem Frankiet és Hombárt, hogy a helyetteseikkel még jöjjenek be a titokszobába. Bajusznak külön kellett szólnom, hogy jöjjön. Még mindig nem fogta fel az új pozícióját. Az ajtót ő zárta. 
Leültem az asztalfőhöz:
- Nos. Néhány héttel ezelőtt egy üzletet bonyolítottunk. A megbízónknak volt egy kis stiklije. Persze valaki felnyomta a vámosoknak és mi húztuk ki a szarból. Cserébe egy szerződést kértem, amit átadtunk azóta másnak, hátha ezzel visszaszoríthatjuk a terhet. Tudjátok kiről van szó. Egy valamit viszont azóta senkinek nem mondtam, még azoknak sem, akik akkor jelen voltak. - ekkor benyúltam a mellényem egyik belsőzsebébe és amit ott találtam az öklömbe rejtettem, amit pedig az asztalra helyeztem. Végignéztem a társaimon. Látszott rajtuk a kíváncsiság. 
- Kovács úr egy elég veszélyes játékba kezdett. Fogalma sem volt mekkorába. Amíg elült körülötte a por megszabadítottam a problémájától. Vagyis, inkább egy időre megőriztem számára. Azóta valaki lebuktatta és pár napja előzetesben ücsörög. Ezt viszont még előtte újítottam be... - ekkor szétnyitottam az öklömet és a három tündöklő kavics az asztal lapján koppant. A társaim szeme megnyúlt, mint a csigának, szájuk sarka felfelé görbült. Nem kellett hozzá kommentár, hogy felismerjenek három finomra csiszolt gyémántot.
- Ez valódi? - emelte fel az egyiket Hombár. 
- Ez az! Egy hete elvittem ékszerészhez és megvizsgálta őket. Egyenként közel egy misit érnek.
- Mi a terved ezekkel? - érdeklődött Frankie.
- Nem véletlenül van három kő. - vigyorogtam vissza társaimra. Nem mertek érte nyúlni.
- Úgy gondoltam minden chapter kapna egyet. Fedezetnek, banki letétnek... tök mindegy. Mindenki maga dönti el, mire használja. Itt is hagyhatjátok tagdíj befizetésként. 
- Ez igen!
- Jó ötlet Pres! - jöttek a gratulációk. 
- Letenye itt hagyja tagdíjként. Kurva gáz lenne, ha hazafelé menet elhagynánk ezt az apróságot. - jelentette ki Frankie miközben visszarakta elém a részüket. Hombár teketóriázott.
- Mi is itt hagyjuk. - vette ki a kezéből a követ Kenny és rakta a másik elé. 
- Rendben! Bajusz! Rakd be a széfbe kérlek és könyveld majd el. Ha nincs más megbeszélni való - néztem végig a társaságon- akkor az elnökségi ülést berekesztem. - a kalapáccsal az asztalra vágtam, majd felkeltünk a helyünkről.
- Már látom, hogy jól döntöttem. - súgta oda Frankie, miközben kifelé ballagtunk.
Kiléptünk az ajtón. Emberek söröztek, beszélgettek, a színpadon felállított két rúdon pedig két dekoratív, fiatal leányzó pakolta magát egyre kevesebb ruhadarabban a BLS - Life, bird, blood, doom ritmusára. A jelöltek serénykedtek, az ő mellényeikre már valakik felvarrták a sárga keretes, ezüst alapon zöld betűs felvarróikat. A tömegből Raven lépett hozzám csillogó szemekkel:
- Mi van asszony? Csak nem sírtál? - kérdeztem tőle mosolyogva. Nem felelt, csak a mellkasomra hajtotta a fejét és átölelt, magához szorított, szinte belém fúrta magát. Aztán egy csapásra hátra vetette magát és elkezdte lefejteni rólam a colort:
- Add ezt ide. Felvarrom az új patchedet. Elnököm. - megcsókolt és eltűnt a titokszobában. Még néhány lány ment utána mellényekkel a kezükben. Az este folyamán varrodává lépett elő az a hely, ahol eddig fontos döntéseket hoztunk és ahová nő eddig csak takarítás céljából léphetett be (meg állítólag Rita szivattyúzott le ott pár tagot).
Éjfél körül kék fény villogására lettünk figyelmesek. Kitódultunk az utcára és az út közepén, a parkolóban álló motorjaink előtt állt egy rendőrautó. Nem bírságoltak senkit, hiszen az úton autó ilyenkor már nagyon ritkán haladt át. Egy darabig komédiába illően néztük egymást (közel ötven motoros és kísérete bámulta az autót és a benne kuporgó két kopót), majd kiléptem a tömegből, le a jármű mellé. Mikor odaértem a fények kialudtak. Egy pillanatra visszafordultam és széttárt karokkal mosolyogtam vissza a járdán ácsorgókra, aki erre felnevettek. 
- Jó estét biztos úr, szolgálhatok némi útbaigazítással? - szóltam be az ablakon.
- Jó estét neked is. A megszólítás hadnagy úr, vagy nyomozó legyen, ha kérhetem. - végtelenül komorra vette a hangnemet Horáció. Nem értettem mi üthetett belé. Gúnyosan utána mondtam:
- Hadnagy úr! - a hanglejtésnek és az elnyújtott Ú-nak annyira nem örült. 
- Látom már Te vezeted a bicikliseket. 
- Ma lettem beiktatva. Nem jössz be egy italra? Ünnepelhetnél velünk! A ház vendége vagy!
- Ne poénkodj. Ha oda bemennék több ezres bírságot szabhatnék ki, ha nem záratnám be az egész kócerájt!
- Na jó. Mit akarsz? - untam meg a bájcsevejt.
- Eltelt két hónap és még mindig nem került elő a hiányzó láncszem. 
- Ti vagytok a rendőrök, miért nem keresitek meg ti? Mi egyszerű hétvégi motorosok vagyunk, nem nyomozók! - az utolsó szót megnyomtam, ami újfent nem tetszett Horesznek.
- Ne játszunk egymással. Kaptunk egy fülest, miszerint az egyik riválisotok bújtatja.
- Nincsenek riválisaink. - mondtam meggyőződésből. Erre kinyitott egy aktát és két fényképet nyújtott át, amin a fickó együtt parolázik pár kassaival. 
- A határ túloldalára nem ér el a kezünk, viszont ti átrugdoshatnátok délre és akkor elkaphatnánk. 
- Megkötözve ne tegyük le a küszöböd elé? - gúnyolódtam.
- Nagyon vicces. 
- Szerintem is. Épp stand up fellépésre készülök. - nem vette a lapot. 
- Hagyjuk. Amint van valami, szólj. 
- Akkor most szólok, mert ezek szerint le vagy maradva: nagyjából két hete kaptuk a hírt, hogy a kassai klub tagjait lemészárolták és rájuk gyújtották a pajtájukat. 
- Ezzel én is tisztában vagyok, csakhogy a tűzben mindössze hat tetemet azonosítottak, a klub pedig kilenc tagú volt. Itt a teljes lista. - azzal átadott egy lapot, amin felsorolták kik vesztek a tűzben és kik élnek még. Vagyis félmunkát végeztünk...
- Rendben, meglátom mit tehetek.
- Ajánlom is. - azzal elfordultam az autótól. - Várj még egy pillanatra!
- Mi az?
- Ezt elfelejtettem odaadni. - és a kezembe nyomott egy újabb zsíros büntetést.
- Nagyon kedves tőled. Miért kapjuk ezt az ajándékot?
- Szemetelés, hangoskodás, közterületen való alkohol fogyasztása, satöbbi. A szokásos. És 15 napotok van befizetni... vagyis már csak tizennégy, mert éjfél elmúlt. További jó szórakozást. - azzal elhajtottak. 
Visszaballagtam a többiekhez a járdára, ahol többiek kíváncsian várakoztak.
- Elnökök és helyetteseik, és az anyaklub tagjai a titokszobába! Azonnali gyűlés! - azzal bevonultunk az épületbe. Egy percen belül megtöltöttük a szobát. Leültem az asztalfőhöz, a fotókat és a listát magam elé terítettem. 
- Szar van a levesben. Kassán félmunkát végeztünk. Itt a teljes lista. - körbeadtam. 
- Ezek szerint három tag és ugyanennyi jelölt szökésben van? - fürkészte a papírt a Majom.
- Az már arra elég, hogy újra életre hívják a klubjukat. - tette hozzá G.
- Ez a kisebbik gondunk, ugyanis Benny bátyja náluk rejtőzik. - erre mindenki felzúdult. Körbe adtam a fotókat is, hogy a saját szemükkel lássák a bizonyítékot.
- Rosszabb esetben közéjük állt. - tette hozzá a Szigorú. 
- Mit tegyünk főnök? - kérdezte Picur. Tudtam, hogyha az első gondolatomat megosztom velük és rossz döntést hozok megingatom a tagokban a belém vetett bizalmat. Diplomatikusan kezdtem a mondandómat:
- Bennyt mindenképp haza kell hoznunk. Horáció ebből nem engedett. 
- Azt a kassaiak nem fogják engedni. Valószínűleg berágtak ránk a múltkori miatt. - jegyezte meg Picur. 
- Azt kellene kipuhatolni, hogy mennyire.
- Vagy, hogy tudják-e, egyáltalán: mi voltunk? - szólalt meg a Fikás. 

- Hogyan szerezzük vissza a srácot, ha bebizonyosodik, hogy ott van? - tette fel a kínos kérdést Frankie. Számítottam rá, hogy pont ő teszi fel.
- Megpróbáljuk alkuval. Ha nem megy (mert mondjuk berágtak ránk), akkor elraboljuk.
- Azt mégis hogyan?
- Még van időnk kitalálni. Szigorú! Vedd elő a régi kapcsolataidat és tudd meg mi a helyzet. A többiek: a  holnapi indulást elhalasztjuk egy héttel. Azalatt meg kell oldanunk ezt a szart! - azzal berekesztettem az ülést. 


2016. április 5., kedd

Szolgálati anekdoták - 97. rész

Nincs is annál jobb, mint Komáromban kezdeni és végezni!
3%-ért meg pláne.
Feljelentkezéskor Felvigyázó Attila adta le a kottát: önköltség Franzstadt és ott a 009-es Traxx, egy rajkai kilépőssel. Mielőtt elindultam volna megnéztem, mégis merre van ez a cájg: Kecskeméten legelt. Úgyhogy ennek szellemében felszálltam a személyvonatra. 
Kelenföldön meg le. Kérdeztem/kértem ott a 5/6 közötti peronon szolgálatot teljesítő kolléganőt -aki úgy nézett rám, mint TEK kommandós a migránsra-, hogy legyen olyan kedves és kérdezze meg a toronytól, lenne e valami tehervonat, vagy gépmenet Fradiba, önköltség mennék oda tehervonatért. Először is ez az ostoba bunkó picsa nem fogadta a köszönésemet. Másodszor azt mondta, hogy csak a 14-15 vágányok közt tudják azt nekem megnézni... A rádió meg gondolom dísznek volt a kezében, vagy ellensúlyként, hogy el ne dőljön... 
Átkecmeregtem az átmenőhöz, a konténerhez, amiben egy másik perontyúk lakott. Kopogtam. Semmi. Nagy nehezen kinyitotta az ajtót a lakó. Ábrázata hasonlatos volt az etetésre váró halakéhoz. Köszöntem - ő fogadta. Ismét elmondtam a kérésemet - megnézte a KÖFE-t, rádión(!) szólt a rendelkezőnek/táblásnak, hogy lenne egy utas Fradiba (önköltséges mozdonyvezető, na mindegy...), és lenne egy teher, azt megfogná e. Erre jött a válasz:
- Annak már nyomtam egy haladót, de utána jön egy másik, ha az megfelel...
Megfelel. 
Úgyhogy ezúton is köszönöm (a MÁV-Start nevében is!) LTE-s Gábornak, hogy megállt és átvitt a tehénszaros Fradiba!!
Épp jártunk be, mikor hívott a mozdonyos Tibi, hogy merre járok? Örömmel nyugtázta, hogy már szállnék le. Szólt, hogy a kollégámat (Macit) vigyem már haza, mert az ő vonatát lezárták. (Csak nappal közlekedhet, Vmax: 60Km/h). 
Aztán nem pár perccel, egy csokis capuccino és egy szál cigivel később megérkezett a számomra kijelölt vonat. Megváltottunk és indultam, haladtam. Bicske bejáratig. Aztán pause. A balon vonatok jöttek-mentek-jöttek-mentek-jöttek-mentek. Egyszer csak meglódultunk. Át a balra. Sztárligetnél meg vissza. Tatabánya bejáraton megfog. Aztán megint meglódultunk. Tatán Felvigyázó Béla fia, Szolgálattevő András megint áttett a balra és Á.C.S. kijárati jelzőjéig ott is maradtam. Győrszentivánban meg gurultam félre, negyed háromkor. 
Hat után húsz perccel hívott a győri kolléga, hogy jön ki váltani, úgyhogy készüljek. 
Summasummarum: megfelelő feljelentkezési hely, korrekt szervezés, kényelmes jármű, időben befejezett szolgálat. Ezért jó Komáromban szolgálatba jelentkezni.






Egy jelölt élete...


A klub fennállásának ötödik évfordulóját ünnepeltük éppen. Kinn ácsorogtunk, söröztünk, beszélgettünk a klubház előtti placcon. Még nem volt sem szolnoki chapter, sem a szemesi, se Murderers - Rita viszont nagyjából akkor jelent meg először G életében. Első elnökünk, a Szörnyű, helyettese a Csendes, Road Captain-ünk Cliff és Papa is még köztünk voltak. Mindössze 16-an alkottuk akkor a Komárom Originalt és nem gondolkodtunk terjeszkedésen, csak próbáltuk felhelyezni a Riverside Legion MC-t az ország térképére és igyekeztünk fenntartani magunkat. 
Papával és Ladislavval diskuráltunk, mikor az öreg felkapta a fejét. Az út felé mutatott, de nem sejtettük, hogy mire kéne figyelnünk. A következő pillanatban egy fekete Triumph Bonneville jelent meg. Gazdája nem tűnt hivalkodónak és egyik klub colorját sem viselte: kék farmert és fekete bőrkabátot viselt, a menetszéltől éjszakai szemüveggel védte magát. Végignéztük, ahogy elgurul előttünk, néhány mondat erejéig még beszéltünk róla, majd visszatértünk eredeti témánkhoz. Később még kétszer elgurult előttünk, de azt a többiek már nem vették észre.
Néhány nappal később épp én álltam a pult mögött a klubban. Az akkor még jelölt státuszú Nyakas és Bajusz pedig igyekezett a kezem alá dolgozni, Nyegle pedig a parkolót őrizte. Nem sok dolga akadt, hiszen csak négyünk motorja ácsorgott ott, de ahhoz, hogy a visszatérőknek meglegyen a helye mindig kinn kellett állnia valakinek és elzavarni az odaparkoló autósokat. Zárórához készülődtünk - még olyan időszak is volt -, amikor megérkezett a Triumph Bonneville a klub elé. A tulaja leszállt és a felé siető Nyeglének odavágta:
- Nem kell segíteni, kösz. - azzal faképnél hagyta. A srác köpni nyelni nem tudott a döbbenettől, így csak leforrázott csirkeként bámult a fickó után. 
Belépett, majd minden szó nélkül a pultnál helyet foglalt. Ugyanazt a fekete bőrkabátot és kék farmert viselte, mint mikor először láttuk.
- Mit adhatok?
- Valami alkoholmenteset. - felelte mély hangján. Nem tűnt boldognak, de levert sem. Inkább aggodalmas és fáradt.
- Édeset, savanyút, buborékosat...? - találgattam, hátha van konkrét elképzelése.
- Rád bízom. - ekkor tűnt fel, hogy egyfolytában az ajtó felé sandít. 
- Parancsolj. - toltam két deci kiwit elé. Megköszönte. Mikor az utolsó vendég is feltápászkodott az asztaltól (az unatkozó jeti a német gyakorlóban az akkori barátnőjével és egy másik, szőke hosszú hajú, szemüveges fickóval), utasítottam a két Prospectet, hogy takarítsák le az asztalokat, a székeket tegyék fel rájuk és mossanak fel. 
- Rosszkor jöttem? - érdeklődött félszegen a Triumphos.
- Nem. Csak kicsit rendet rakunk, ilyenkor már nem nagyon jönnek hozzánk. Nálunk akkor van zárás, miután az utolsó vendég is elégedetten távozott. - kacsintottam rá. Nem nyugtatta meg és gyorsabban kezdte inni az üdítőjét.
- Tiéd az Bonneville? - hülye kérdés, tudom, de gondoltam valahogy kipuhatolom, hogy miért ilyen levert. Egy jó kocsmáros nem szorítkozik kizárólag a szomjúság oltására. Ezzel a kérdéssel sikerült jól kezdeni a beszélgetést, amit hajnali kettőig folytattunk -ekkor tudtam meg, hogy nemrég költözött a városba, nős, egy lánya és egy fia van, és könyvelőként dolgozik. Idő közben a jelölteket hazaküldtem, csak Bajusz maradt végig. Úgy hajnali három felé távozott a fickó, akit Stadler Jánosnak hívtak. (Igen, annak a Józsefnek az unokaöccse, aki kilencvenes években futballcsapatot alapított, majd lecsukták, aztán szabadulása után újra talpra állt, de ismét az adóhivatal kijátszásából, így öreg korára ismét bezárták).
Az emberünket pár hétig megint nem láttuk. Nagyon nem is foglalkoztunk vele, hiszen nem tartozott közénk, csak annyira, mint motoros. Legközelebb a szokásos tavaszi motorostalálkozón, a felvonuláson láttuk. Mi egy csoportban gurultunk, valahol a sor közepén. (Akkor még nem mi szerveztük ezt az eseményt). Nem sokkal a klubház után, mielőtt a menetoszlop elfordul a főútról a strand utcája felé ért mögénk János a Triumph-jával. Háta mögött ült az akkor még tizenéves fia, a későbbi jelöltünk. A felvonulás közben végig mögöttünk haladt és mikor kiértünk Monostorra, meghívtuk magunkhoz -néhány másik leendő jelölttel (Maci, Ropi és Kokó). 
- Leteszem a fiamat otthon és utána beugrom.
- Hozd őt is. Nem lesz baja. - biztatta és győzte meg Papa a könyvelőt. Így végül velünk jött és egészen estig velünk maradtak. 
Mindenkivel összebarátkozott és számunkra meglepő módon továbbra sem fogyasztott mást alkoholmentes italokon kívül - velünk ellentétben. A kis srác is vagányan viselkedett, már akkor látszott rajta, hogy tetszik neki ez a dolog.
Eltelt újabb néhány újabb hét, vagy talán hónap, mire újra láttuk Stadlert. A szokottnál jobban össze volt törve, kevesebbet beszélt mint valaha, folyamatosan az ajtó felé sandított, mint aki retteg valamitől, vagy valakitől. Ami még meglepőbbnek hatott, hogy most egy felessel kezdte, bár akkor és ott ez nem ütött szöget a fejemben. Örömmel szolgáltam ki a vendéget.
Aztán ebben a rapszodikus módban (hol megjelent, hol eltűnt) telt el két év. Valamikor napokat töltött velünk, aztán egy csapásra megszűnt létezni és hetekig nem láttuk, nem értük el. Minden évben, mikor velünk jött a városi felvonuláson megkérdezte tőle valamelyik tagunk, hogy nincs e kedve hozzánk csatlakozni, (akkor még nekünk is jól jött volna egy belsős könyvelő), de mindig visszautasította az ajánlatot. Végül egyre ritkábban jött és a nyolcadik évfordulónkon már meg sem jelent, ahogy később se. A srácait és a feleségét gyakran láttuk, de őt többet már nem. 
Az idő telt és nagyjából tíz évvel később megjelent nálunk három fiatal srác az egyik újoncunk (Fikás) társaságában. Ha jól emlékszem egy jelöltünk is volt mellettük, de a történet szempontjából nem érdekes. Akkor már nem csak a találkozókon toboroztunk, hanem bárki hívhatott, vagy ajánlhatott embereket. Három fiatalból aztán csak kettő volt alkalmas a jelöltségre, mert az egyik túlbuzgó fickóról kiderült, hogy kezdő rendőr, aki be akart épülni közénk.
Mikor a személyazonosságukat ellenőriztük ismerősnek tűnt a hosszú hajú vezetékneve, de nem foglalkoztam vele, viszont mikor megláttam a motort derengeni kezdett, hogy honnan. Ugyanaz a Triumph Bonneville, mint amit pár évvel korábban Stadler János hajtott. A srác kezdetben zárkózottnak mutatkozott, de egy este, még mielőtt beszavaztuk volna jelöltnek elbeszélgettem vele. Ekkor mondta el mi lett az apjával:
Azon a tavaszon, mikor mi a nyolcadik évfordulót ünnepeltük, lelépett a családjától. Fogta a cuccát, felült a motorjára és megpróbált eltűnni. Pár hónappal később a rendőrség talált rá holtan. Gyakorlatilag szitává lőtték. A zsaruk nyomoztak: lefoglaltak, kihallgattak, mindent és mindenkit, akiről és amiről úgy hitték, fontos lehet, de azon kívül nem derült ki semmi, hogy az egyik alvilági csoportnak könyvelt. Kirakat nyomozást folytattak, mint mindig és mikor nem jutottak semmire az ügyben lezárták az aktákat. Értesítették a családot, hogy egy szép összeg fejében átvehetik a hagyatékukat - valakinek ki kellett fizetnie a nyomozás és a tárolás költségét. Az ifjú Stadler ragaszkodott az apja motorjához, így került vissza az öreg Bonneville a családhoz. Pár évig még porosodott a kert végében felállított sufniban, a fiatalember időnként megmutogatta a barátainak és arról ábrándozott, hogy egyszer majd a Legion tagja lesz. Csak egyvalaki vette komolyan és álmodozott vele együtt: Ervin, akit mi Fikásként ismerünk.
A srácok közben felnőttek, dolgozni kezdtek, majd kis időkülönbséggel megjelentek nálunk. A fiatal Stadler végül jelölt lett nálunk, de a motorja után mi Triumph-ként hívtuk. Nem sokkal később hozta a nővérét, aki profi rúdtáncosnak és felszolgálónak bizonyult és akit egyébként Ivettnek hívtak. Az anyjuk belerokkant a tudatba, hogy a számára teljesen elfogadhatatlan életstílust választotta mindkét gyermeke és pár hónappal később elhunyt. 
A fiatal titán jól bírta a gyűrődést, nem rinyált a legaljasabb melótól sem. Látszott, hogy teljes értékű tag akar lenni nálunk. Ott volt Alsóörsön, segített a standnál és mindenben, amire csak kértük. Eredetileg G alá lett beosztva, de ő akkoriban Rita miatt nagyon maga alatt volt, és inkább átpasszolta Ladislavnak. Ő viszont nem rajongott annyira a pesztrálásért, így inkább pár hetente máshoz osztottuk be. Senki nem panaszkodott rá, csak az erényeit sorolta, ha szóba került a neve egy-egy gyűlésen. A státusza ellenére mindenki tagként tekintett rá, sőt még a szíve fölötti "PROSPECT" feliratot is lecseréltettük vele a városunkéra és így néhány gyűlésen részt vehetett. Általában egy év a próbaidő, de szorgalmaztam, hogy az augusztusi nagygyűlés alkalmával avassuk újonccá, amit a többség támogatott is. 
Az újonc státusznak két formáját találtuk ki: az egyik a jelöltséggel kezdődik és egy év leteltével szavazás útján avattuk a jelölteket újonccá. Teljes colort kaptak, de a város neve alatt nem található újabb egy évig az ORIGINAL felvarró. (Más chaptereknél a város helyett a klub neve olvasható ez idő alatt). A másik formulát régi motorosoknak találtuk ki, azoknak akik segítik, támogatják a klubot, vagy egy másik klub egykori tagjának jár ki, aki csatlakozni szeretne hozzánk (mint pl. a Szigorú). Ők teljes colort kapnak, de a hátukon, az alsó felvarrón a "PROSPECT" felirat olvasható. Az újoncok részt vehetnek gyűlésen, a klub életében, de nem szavazhatnak fél évig, vagy amíg a tagság úgy nem dönt. Triumph kivételes srácnak bizonyult, így nála ezért alakult ki egy új formula.
Júliust írtunk, mikor egy nagyobb túrára készültünk. Egy szatmárnémeti klub, a Rebels of Partium hívott meg bennünket egy kis barátkozós találkozóra, viszont a szolnoki elnökkel épp problémák voltak, így pár napra megálltunk náluk, hogy azt az ügyet lerendezzük. A túrára G, Picúr, Bajusz, a Szigorú és Triumph jött velem. Megérkezésünk napján -velünk ellentétben- Vipera, a szolnoki chapter elnöke egyfolytában ugráltatta, csicskáztatta Triumphot, de a srác kitartóan állta a sarat.
Úgy terveztük, hogy a kígyó félreállítását este visszük véghez, mikor épp teríti a drogját. Mikor elindult a klubházból, az egyik jelöltje és egyben segítő dílere is vele tartott. Mi nem sokkal később beszálltunk egy kisbuszba, amit a Majom vezetett. Tudtuk, hogy hova mentek: a régi klubházban tárolták és porciózták a szert. Attól kicsit távolabb parkoltunk le. Az épület előtt állt a két áruló motorja és két autó. Triumph-fal mentem felderítésre. Az ablakon át benéztünk a kocsmába és láttuk, ahogy két táska cserél gazdát (nyilván az egyikben a drog, a másikban az ellenérték lapult meg). Felhívtam a Szigorút, hogy jöjjenek. A terv az volt, hogy meglepjük és ártalmatlanítjuk őket, elvesszük a colorjaikat és kihívjuk a zsarukat. 
Nem kapkodtunk, nem rontottunk rájuk csak szimplán besétáltunk a kocsmába. Kérdőre vontam Viperát, aki ahelyett, hogy válaszolt volna mindenféle árulónak nevezte a társát. A vevők egyre idegesebbek lettek és megpróbáltak távozni. Mikor Picúr és Triumph útjukat állták fegyvert rántottak. Gyorsan reagáltunk és fegyver fegyverre meredt. Igyekeztem szóval megoldani a szituációt és Vipera már leeresztette a stukkerét, mikor a feszült helyzetben az egyik vevő keze megremegett és lelőtte Triumphot, aki a hasán sérült meg. Szigorú nem picsázott sokat és lelőtt két vevőt, Picúr pedig a harmadikat. A nagy lövöldözésben a Majommal ráugrottunk Viperára és a jelöltre és teljes erőből ütni kezdtük az árulókat. A csetepaté folyamán elsült a jelölt fegyvere is, de nem a Majom jött ki belőle rosszul. Mikor minden lecsendesült öt halott és egy félholtra vert elnök feküdt a padlón. Picúr próbálta megmenteni fiatal jelöltünk életét, de sajnos idő előtt elvérzett. 
Megrendeztük a jelenetet: úgy alakítottuk, mintha egy elfajult adás-vétel történt volna. Elhelyeztük a testeket a kocsmában, az eszméletlen Vipera kezébe a Szigorú pisztolyát adtuk, amiből kilőtte az egész tárat, a jelöltje pisztolyát is kiürítettük, ahogy a vevőkét, majd Triumph földi maradványaival együtt elsiettünk a helyszínről, még mielőtt kiértek volna a kopók. A két áruló mellényét aztán a szolnoki klubház udvarán egy hordóban égettük el. 
Felhívtam Frankiet és közöltem vele a történteket. Javasolta, hogy a srácot vitessük haza és majd tagként temetjük el. 
- Mi lesz a hasában lévő golyóval?
- Amiatt ne aggódj. Egy kórboncnok ismerősöm majd intézi a halotti bizonyítványát. - felelte csüggedten. Nem sokkal később bontottuk a vonalat, majd megkértem Ferenczit, hogy vigye el Triumph testét a megadott címre, aki azonnal útnak is indult. Ahogy azt terveztük ott helyben kineveztük Hombárt elnökké és Kenny-t helyettesévé, a klub naplójában visszadátumozva pedig megjelöltük, hogy egy héttel korábban történt meg a váltás, így ha a rendőrség nyomozna a klub háza táján, akkor se vonhatnak párhuzamot a lövöldözés és a váltás közt. 


***

- Hm... már kezdtem aggódni, hogy ezt az esetet nem ússzuk meg véres leszámolás nélkül. - parázott G. Eléggé be volt már nyomva, így kicsit szabadabban beszélt. 
- Mindig benne van a pakliban, hogy valaki meghal. Akár az úton, akár egy nézeteltérés alkalmával. - szólt bele Lafaty Bandi. Nyugodt volt és bár csak egy fiktív történet, azért mégis nyomot hagyott az elméjében a dolog. 
- Pontosan. - tettem hozzá, majd kifújtam a cigifüstöt. Egy darabig csak némán söröztünk. Egyikük sem sürgette a következő epizódot.




2016. április 3., vasárnap

Változás-OK - 1. rész

Elvarratlan szálak


Újdonsült szövetségesünk nem sok választást és időt adott számunkra, hogy átadjuk a hiányzó láncszemeiket. A találkozásunk után előbb a szemesi klubházba tértünk vissza. A jelenlévőkkel megvitattuk a kialakult helyzetet, végül úgy döntöttünk, hogy az én feladatom lesz meggyőzni G-t, hogy átadjuk Ritát, amíg ők előkerítik Benny bátyját. Őszintén szólva: akkor úgy éreztem, hogy a nehezebb feladatot kaptam...
Mindenképp látni szerettem volna, hogy a hölgyemény milyen állapotban van és G-vel szemtől szemben akartam erről a kérdésről beszélni. Túl régóta ismertük egymást ahhoz, hogy ezt egy szimpla telefonhívással elintézzem. A hazaútra Lafaty Bandival, Fikással és a Majommal indultam. Frankie, Hosszú Pisti és Nyakas ott maradtak segíteni a helyieknek. Nem féltünk már támadástól, az ellenségeink nagyobbik részét a kanizsai kapitányságon jegelték, az egyetlen bujkáló pedig aligha intézne ellenünk megtorló akciót, így betartottunk minden közlekedési szabályt és kerültük a feltűnést. (Vannak klubok, ahol presztízskérdés a száguldás, az autók közötti cikázás, a tiltó jelzések figyelmen kívül hagyása, de mi nem az brigád vagyunk és nem hordjuk a FTW /Fuck The World/ felvarrót sem). Az első igazoltatásra Szabadbattyán határában, a másodikra a fehérvári elkerülőről való lefordulás után került sor. Mikor már azt gondoltuk, hogy nem lesz több, Kisbér mellett ismét leintettek minket. Mivel nem találtak semmi kivetni valót, így ismét elengedtek bennünket, ám indulás előtt Bandi megjegyezte:
- Nem gyanús, hogy már harmadszorra fognak meg?
Egész addig nem foglalkoztam a kérdéssel, hiszen az előző két esetben ott álltak az út szélén, viszont most szinte bevágtak elénk, mielőtt elfordultunk volna a 13-asra és a kontroll után már fordultak is vissza. Beleültette a bogarat a fülembe. 
A komáromi elkerülőnél, mielőtt befordultunk volna a körforgalomba észrevettem, hogy nem messze tőlünk egy kék puklis kocsi vár. Mikor kiértünk a városba vezető útra már mögénk került és egészen a klubházig követett. Gondoltam megreszkírozok egy büntetést, kipuhatolva, mennyire vannak kihegyezve a szabálytalanságainkra, ezért az iskolával szemben lévő lámpánál nem fordultam balra - így a társaim se-, hanem a záróvonalat átlépve fordultunk be a parkolóba. Meglepetésünkre nem csapták fel a villogót, a szirénát, hanem megálltak a klubházzal szemben. Mikor leszálltam a motorról vettem észre, hogy az anyósülésről Horáció figyel bennünket. A bukómat a kormányra helyeztem, majd a zsaruk felé indultam. Bandi és a Majom a motorjaik mellől, az időközben kitódult klubházban lebzselők pedig a járdáról figyelték a jelenetet.
- Jogosítványt, forgalmi engedélyt! - szóltam be a letekert ablakon át az autó tetejére támaszkodva. 
- Nagyon vicces. - felelte fintorogva Horáció. Szokásához híven civil ruhát viselt. 
- Köszönjük a kíséretet. Biztonságosabb úgy gurulni, ha rend éber őrei vigyáznak ránk! Jól esik ez a törődés... - köptem oda neki, hátha tovább élcelődhetünk egymással. 
- Inkább az infót köszönhetnéd meg.
- Hm... Lássuk csak: kértem egy megbízható kollégád elérhetőségét, hogy bűnözőket vonjatok ki a forgalomból, ami után a fiatalembert akár elő is léptethetik és legyek hálás, hogy törvénytisztelő polgári kötelességemnek eleget tehettem? - gúnyolódtam a helyi nyomozóval.
- Ne nevettess kérlek. Először is nem vagytok törvénytisztelőek. Másodszor: bármikor lecsukathatnám a kis mopedes bagázsodat az alakulásotok óta elkövetett szabálysértések és bűncselekmények miatt. Egy egész szobányi akta vár arra, hogy a bíróság elé vigyék, csak egy szavamba kerülne, úgyhogy ne szájaskodj! - váltott fenyegető hangnemre. Gyerekkorunk óta ismertük egymást, de amióta a törvény embere lett, óvatosabban kellett fogalmaznom, viszont nem hagyhattam, hogy úgy érezze meg tud szorongatni.
- A kor halad, de a rendőrség még mindig aktákat gyárt? - kötöttem újra belé.
- A hekker támadások miatt tértünk vissza a hagyományos módszerekre.
- Az esőerdőket végül a törvény emberei pusztítják ki... - erre a beköpésemre szóval nem reagált, csak a szemeit forgatta.
- Azért jócskán segített a szakmai előmeneteledben ez "a kis mopedes bagázs", ráadásul a városban elkövetett bűncselekmények száma némiképp megcsappant, amióta besegítünk a közrend fenntartásában. -vágtam neki vissza. 
- Hagyjuk a farok méregetést. Nem ezért jöttem. Hol van Komlós Júlia?
- Ki? - néztem rá értetlenül. 
- Komlós Júlia. 
- Gondolom a temetőben. 
- Tessék? - vonta fel a szemöldökét.
- Komlós Juci még 2011-ben meghalt, 92 évesen. Nagyon jó színésznő volt, imádtam a Szomszédok sorozatban...
- Elég! - harsogta, majd egy aktát adott át. Kinyitottam és megdöbbentem: az általunk Szalai Ritaként ismert hölgy, G felesége valójában Komlós Júlia néven született. 
- Ha gondolod előkereshetjük. Mióta alkalmaz a rendőrség "bűnözőket" körözött személyek felkutatására és elfogatására? - közben az aktát lapozgattam, ami meglehetősen vaskosnak bizonyult ahhoz képest, amit mi tudtunk róla. 
- Na ne viccelj! A titkárod felesége, úgyhogy ne csinálj úgy, mintha nem tudnád kiről van szó!
- Mi nem ezen a néven ismerjük. - váltottam komorabb hangnemet. Kérdőn nézett fel rám.
- Beszélek G-vel és értesítelek.
- Ez nem megbeszélés tárgyát képezi! - vette parancsolóra a hangnemet a nyomózó.
- Nálunk igen. - nyomatékosítottam.
- Szarok a demokráciátokra! Adjátok át Komlóst és akkor békén hagylak benneteket! - egy darabig méregettük egymást, majd az ölében lévő iratok közül előhúzott egy csekket.
- Ezt pedig a mai szabálysértésetekért. Gondoltam nem pazarlom a papírt és négyőtök bírságát ráírtam egyre. - átadta, amit anélkül, hogy megnéztem volna belesüllyesztettem a kezemben lévő papírkötegbe, becsuktam az aktát, majd kétszer megpaskoltam az autó tetejét, hogy indulhatnak és lezártnak tekintem a beszélgetést. Pár másodperc hezitálás után és miután elléptem az ablaktól a sofőr riadót rendelt el a gépháznak, majd cirkáló sebességgel elhajtottak. Közben a klubház előtt ácsorgókat fürkészték.
Visszasétáltam a Majomhoz és Bandihoz a túloldalra.
- Mi volt? - érdeklődött az utóbbi.
- Keresd elő G-t, aztán elmondom. -a klubház felé lépdeltünk, ahol a többiek fogadtak. A többség bement az épületbe, Bandi telefonálni kezdett.
- Rita? - kérdeztem Ravent. Furcsa volt kiejteni ezt a nevet azok után, hogy megtudtam: nem így hívják.
- A kirándulók vigyáznak rá, hogy ne szökhessen meg, Beus pedig ápolja. - a szemével intett, hogy az emeleti lakások egyikében. 
- Rendben, maradjon is ez így. Gondoskodj az őreiről, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Tudod: enni-innivaló. - utasítottam komoran. Láttam a szemein, hogy azt kérdezné, hogy gond van e, de tudta mikor nem feleltem, hogy elmondanám, ha rá tartozna. Ennyi év után már ez is elegendő, hogy megértsük egymást. Adott egy halvány csókot az arcomra, majd intett Ladislav barátnőjének és együtt elmentek vásárolni. 
- Mindenki itt van? - fordultam Picúrhoz. 
- Ladislav és a Szigorú a Felvidékre ment, G-t egy napja nem látta senki és nem érjük el. 
- Utóbbi nem lesz gond, szerintem kiszellőzteti a fejét. Ladislavékra csörögj rá, hogy mikor érnek vissza, rendben?
- Meglesz főnök! - már ekkor így szólítottak néhányan, pedig még messze voltunk ettől. 
Betódultunk a kocsmába, ahol már többen várakoztak. Mikor beléptem korsók emelkedtek a magasba tiszteletadásuk jeleként, a pult mögött serénykedő jelöltünk, Triumph pedig egy üveg sört nyújtott át nekem. Valaki már megtanította neki, hogy a sört üvegben és nyitatlanul szeretem. 
Egy alkalommal belemerültem egy történet mesélésébe - még a klub alakulása előtt- és közben a frissen kinyitott sörömből a buborékok galád módon megszöktek. Ittam egy kortyot és elfintorodtam. Nem ízlett. Hiányoltam a pezsgést. Fogtam az üveget és elhajítottam -II. Corey azt hitte játszunk és elszaladt az eldobott "játék" után- majd előhúztam egy másikat, felnyitottam, belekortyoltam az italba, majd folytattam az anekdotázást. G és Lafaty Bandi azóta mindenki számára alaptörvényként oktatja.
Az aktát letettem a pultra, megfordultam és a jelenlevők mind rám meredtek. Végignéztem a társaságon és a tekintetükből ítélve valami szónoklatot vártak tőlem. Próbáltam kitalálni mit kéne mondanom, de sosem voltam a szavak embere. Meggyújtottam egy szál cigit, beleslukkoltam, a füstöt hosszan fújtam ki, majd belekezdtem:
- Az elmúlt napokban segítettünk rendőrkézre adni a 'szemesi chapter és ezáltal a klub ellenségét, viszont a zsaruk ugrásra készen állnak rá, hogy minket is összekössenek velük és melléjük zárjanak. Arra kérnék mindenkit, hogy kerüljék a zűröket, a legkisebb parkolási kihágást és mindent, ami felhívhatja ránk a figyelmet... Változások lesznek a klub életében és jó lenne, ha ezt az átmeneti időszakot csendben vihetnénk véghez, minden felesleges zűr nélkül. Széles utat és sört mindenkinek!
Nem kaptam tapsot, vagy éljenzést, de nem is számítottam rá. Picúr lépett közelebb:
- Ladislavék két óra múlva érnek vissza. - bólintottam, hogy vettem, majd elnyomtam a cigimet.
- Menjünk át a hozzám. Amíg mindenki megérkezik kicsit bütykölünk. - Picúr és a Majom százas vigyort villantott. Tudták, hogy a frissen beszerzett Haritage Softailt akarom átalakítani és mivel mind a ketten mesteri szinten értettek a motorokhoz és szerették is csinálni, így nem volt kétség, hogy kapásból jönnének segíteni. Hogy megismerhessük Bélát, illetve Picúr és a Majom a fiamat, Csongort, úgy döntöttem őket is elrángatom erre a kis teadélutánra. 
Kitoltuk a garázsnak használt konténer elé a szerelőpadot, felgurítottuk rá a Heritage-et és elkezdtük lebontani a felesleges és cserélendő alkatrészeket. A fiatalok a kipufogónak kezdtek neki, mi hárman pedig eltávolítottuk a szélvédő plexit, a kábelezést, leszereltük a régi kormányt. Másfél órával később hívott Lafaty Bandi, hogy megérkezett a Felvidékről a két társunk, valamint sikerült elérnie a titkárunkat, de aggódik, mert elég érdekes hangon beszélt. Szerencsére épp végeztünk a cruiser kormány cseréjével - egy apehanger került a helyére-, a srácok pedig felhelyezték az egyenes kályhacsöveket, így tesztvezetésre alkalmassá vált a gép, úgyhogy azzal mentem vissza és legalább a fiamat sem kellett furikáznom, hanem jöhetett a régi gépemmel, mivel sajátja még nem volt.
Megérkezésünk után bevonultunk a titokszobába -G nélkül, mert ő még mindig nem jelent meg. Tájékoztattam az egybegyűlteket a kialakult helyzetről és a jövőről. Épp befejeztem a mondandómat, amikor G tántorgott be az ajtón. Bűzlött a szesztől és ki tudja még mitől és alig bírt a lábán állni. Régóta ismertem, de ilyennek talán még sosem láttam, ahogy Lafaty Bandi sem. Rengeteg piatúrán vettünk részt közösen, a klub indulása előtt még többön, de ennyire mélyre még sosem jutott. Nem szólt egy szót sem, csak odakecmergett hozzám kezében egy üveg Jack-kel, majd megállt előttem. Rám pislogott vizenyős és vérvörös tekintettel, végül a nyakamba borult és zokogni kezdett. Bandi mindenkit kiterelt, utasításokat adott, majd becsukta utánuk a szoba ajtaját. Leültettük a barátunkat, kivettük a kezéből az üveget és végighallgattuk az összefüggéstelennek ható szónoklatát. Nagyjából arról motyogott erős gesztikulációk közepette, hogy mennyire csalódott Ritában, mekkora lotyónak és árulónak tartja és hogy nem ilyennek ismerte meg. Ha még tudta volna, hogy nem is Ritának hívják...
Nagyjából fél óra hablatyolás után felkísértük az egyik emeleti szobába, bedugtuk a csap alá úgy ahogy volt - a ruhájára és a colorjára is ráfért már némi mosás-, majd főztünk egy kávét. Közben egy fiatal lány - talán Ivettnek hívták- jött a lakásba karján tiszta ruhákkal. Gondolkodás nélkül segített G-nek tetőtől talpig átöltözni, s mikor ezzel végzett a mellényét egy törülközővel megtisztogatta, azt is a titkárunkra adta, majd az összehányt, cafatos pólót és nadrágot, valamint a levizelt cipőt felnyalábolta és ahogy jött távozott a lakásból. Mikor bezáródott mögötte az ajtó Bandival összenéztünk. Ki gondolta volna, hogy egy önbecsülés nélküli sztriptízes leányban a tripperen kívül odaadó gondoskodás is lappang...
Az amerikai konyhában álltunk, egy rövid pult mögött és a kávénkat szürcsöltük. G féloldalt leült a pulthoz egy székre és a másnapos fejét lógatta. Egy csésze feketét csúsztattam elé. Belekortyolt, elfintorodott, a porcelánt visszahelyezte a pult lapjára, majd ücsörgött tovább némán. Eltelt pár perc és a műveletet megismételte, majd beszédre nyitotta a száját:
- Pocsék kávét főztök. Inkább adjatok egy palack ásványvizet. - halk kuncogásba kezdtünk. Ebből már tudtuk, hogy kezd visszatérni belé a régi énje. A padlót bámulva folytatta:
- Ne haragudjatok a viselkedésemért. Nem a klub tagságához illő. - ebben mélységesen egyetértettünk: az önpusztítást sosem toleráltuk. 
Pár évvel korábban egy tagunk másképp képzelte nálunk az életet. Teljes jogú tagságának megszerzése után egyre többet kezdett inni és Ritának köszönhetően megismerte a drogok mámorító világát. Az egyik este neki kellett volna zárnia a kocsmát, de inkább bennmaradt pár haverjával és egy kis zártkörű partit rendezett. Ezzel még nem lett volna gond, többen megtettük már nem egyszer, viszont nekiálltak keményen inni és anyagozni, majd a buli hevében előkerült egy forgótáras pisztoly egyetlen skulóval. A játékot mindenki ismeri, de otthoni kipróbálását még szülői felügyelettel sem ajánlom senkinek! A srác igyekezett rávenni a cimboráit, hogy játszanak vele orosz rulettet. Az idióták belementek és pont az a gyökér emelte a halántékához a fegyvert, amikor Frankie és a Trükkös belépett. Mondanom sem kell azonnal kizárták a klubból, elvették a colorját ezzel megszégyenítve a barátai előtt. Néhány héttel később felakasztotta magát. 
- Semmi gond, tesó. - nyugtattam meg G-t. 
- Ritával mi legyen? - érdeklődött Bandi. Kissé neheztelően néztem rá, hisz épphogy kikapartuk a mocsárból a társunkat, erre egyből egy ilyen kérdéssel nyit.
- Nem érdekel. Csak a klub ne üsse meg a bokáját miatta - felelte lehangoltan. Felhajtotta a rossz kávénkat, felkászálódott, majd kijelentette, hogy menjünk le a klubházba. 
Mikor beléptünk persze mindenki felénk fordult - a zene nem halkult lejjebb, mint a filmeken- és örömmel konstatálták, hogy a titkárunk jobban van.
- Mit adhatok? - kérdezte a Szőke.
- Valami rostos gyümölcslevet. - felelte, miközben leült a helyére. A pult végében álló Ravenhez léptem és tájékoztattuk egymást a történtekről. A klubház csordultig tele volt tagokkal, lányokkal és egyéb vendégekkel. Mindenki beszélgetett valakivel, iszogattunk, a hangulat jól alakult és az óra mutatója lassan közelítette a 23 órát.
A következő pillanatban az ajtó kivágódott és kommandósok tódultak be rajta. Ordítozás és parancsok harsogtak, amit lányok sikongatása elegyített némi idegesítő akusztikai vegyületté. A rendőrök mindenkit leparancsoltak, vagy letepertek a földre, a pult mögött álló Szőkét pedig utasították, hogy kapcsolja ki a zenét. Mikor már mindannyian a ruhánkkal töröltük a parkettát méltóságteljesen belépdelt a terembe Horáció. Óvatosan kerülgette a sörtócsákat és a fekvő testeket, végül előttem állapodott meg. 
- Mit mondtam neked? - kérdezte tőlem némi maffiafőnök hanglejtéssel. Az egyik kommandós felrángatott, így legalább szembe köphettem - volna, de nem tettem. Ha vesén verik az embert, az bizony fáj. Márpedig bizonyára erre számíthattam, ha bármilyen nem tetsző gesztust engedek meg magamnak.
- Mit mondtam neked? - ismételte meg a kérdést.
- Hogy jól állna az öltöny és a nyakkendő. - sütöttem el egy poént, amire egy tus landolt az oldalamban. Mégis megkaptam.
- Hagyjuk ezt. Hol a lány? - sürgette meg a folyamatot. A földön fekvő G-re néztem, aki biccentett, hogy nyugodtan adjam át.
- Az egyik fenti szobában. Ha óhajtod lehozatom. - sziszegtem és az oldalamat fogtam a fájdalomtól. 
- Az remek lenne. Megvárjuk. - a telefonomért nyúltam miközben körülnéztem, hogy tudjam ki őrzi éppen. Tárcsáztam a számot, majd kiadtam az utasítást, hogy hozzák le. 
- Pár perc és itt lesz. - mondtam Horációnak, mikor bontottam a vonalat. 
- Hogy addig se unatkozzunk a többieket igazoltatjuk! - adta ki a fullajtárjainak a parancsot, akik szépen egyesével mindenkit felrángattak és az igazolványaikat csekkolták. Volt idő, amikor nyugodtan kimehettünk az utcára okmányok nélkül, de valahogy 2015 után megváltoztak a dolgok, és könnyen terroristának nézhettek bárkit, aki nem tudta igazolni magát. 
Először Hombárt ráncigatták fel. Nem volt könnyű dolguk egy akkora testtel, ráadásul el is hagyta magát, hogy a kopók hadd kínlódjanak - látszott a gúnyos vigyor az arcán. Az őt igazoltató rendőr elvette a jogosítványát, bemondta az adatait, majd végignézett a fölé tornyosuló emberen:
- Szolnok, mi? -erre leköpte a társunk mellényén a felvarrót. Tudta jól, ha reagál a provokációra, akkor több hónapra bevarrhatják a viselt dolgai miatt.
- Utálom a szolnoki parasztokat. 
- Fejezze be, Kakucsi! - utasította rendre a beosztottját Horáció. A név hallatán halk kuncogásba törtünk ki, amit persze az törzsőrmester meghallott és egyből forgatni kezdte a fejét. A szeme szikrákat szórt, de nem szólt semmit. 
A nyomozó cirkálni kezdett, majd a Szigorú előtt állapodott meg.
- Felállni. - parancsolta az újonc státuszú testvérünknek. Lassan feltápászkodott. Horáció fürkészte egy darabig, látszott rajta, hogy valahonnan ismerősnek véli. A kezét nyújtotta, hogy a Szigorú okmányait elkérje. Magához intette a törzsőrmestert, majd átadta az igazolványt. Amaz bemondta a nevet és mikor visszaigazolták a kilétét a nyomozó felvilágosult:
- Á, hát persze! A hírhedt kisebbség irtó motoros. Mondja: hogy van a régi klubja? Tudják, hogy most a cserkészeknél szedi az ibolyát? - gúnyolódott Horáció. A szigorú arcizma sem rándult, válaszra sem méltatta a provokációt. Számára csak egy mitugrász hadnagyocska volt. Egy darabig farkasszemet néztek, majd a nyomozó körüljárta, majd valamit a fülébe súgott, amit nem hallhattunk.
Amikor Ladislavhoz értek nem várt esemény történt: nem hallottam tisztán, hogy mit recsegett a rádió a diszpécser hangján, de egyből megbilincselték a fegyvernökünket. Tudtam egy befizetetlen gyorshajtási bírságról, de hogy ezért bevigyék, azt nem gondoltam volna. Épp az egyik kocsi hátsó ülésére taszigálták be, amikor megérkezett a kirándulók támogatásával Rita. Rettenetesen nézett ki. Az összes drog elvonási tünetet produkálta. 
- Komlós Júlia! Letartóztatom... - ekkor nézett fel G a feleségére. Elborzasztotta a látvány és a tudat, hogy mennyire átverte a nő, akiért annyira odáig volt. Amint Horáció befejezte a vádak felsorolását intett az egyik őrmesternek, hogy bilincselje meg. Miután ez megtörtént G-hez lépett: 
- Ön a férje? - igent bólintott a fejével.
- Letartóztatni! Velünk jön.
- De mi a vád?
- Bűnpártolás alapos gyanújával és folyamatban lévő nyomozás akadályoztatásának vádjával őrizetbe veszem! - döbbenten álltunk a tények előtt. Miközben G csuklóján kattant a bilincs, hozzám lépett Horáció:
- Kicsit felgyorsítom a dolgokat. Őrmester! Vegye őrizetbe ezt a személyt is! A vád ugyanaz! - bökött az ujjával rám. A tiszthelyettes éppen hátracsavarta a bal karomat mikor a Majom mozgolódni kezdett. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége:
- A kurva.. - ugrott a Majom Horáció felé, s még egy jól irányzott ütést is sikerült bevinnie, de a következő pillanatban egy puskatust fejelt le hatalmas erővel. A mozgás iránya megváltozott és tompa puffanással ért földet. Ketten ugrottak rá, majd mikor már harcképtelenné tették felrángatták és elkezdték az utcára taszigálni...
- Erre mégis mi szükség volt? - vontam kérdőre a kocsiban.
- Ugyan már! Odabent úgyis csak unatkoztál volna nélkülem. - majd széles vigyor terült el azon a szőrös arcán. 


Rácsos linzer 


Hajnali fél egy felé értünk be a kapitányságra. Természetesen a klubban lévők mind utánunk jöttek és demonstratívan a kapitányság bejárata előtt vertek tanyát. Miután becsekkoltunk - felvették az adatainkat, ujjlenyomatot vettek, elvették a colorokat, a nadrágszíjat és cipőfűzőket a biztonság kedvéért- kihallgatás nélkül a zárkákba vittek. Ladislav és G külön-külön lettek elszállásolva, én viszont a Majommal osztottam meg egy szűk cellát - lehet a rend őrei meghallották a társam gondolatait. Hogy Ritával mi lett, nem tudom, de valószínűleg nem hallgatták ki őt sem, mert nem volt abban az állapotban. 
A falak ridegek és nyirkosak voltak, a levegő pedig hűvös. Már értettem, hogy miért mondják "hogy hűvösre tenni", bár a pinceszinten elhelyezett zárka nem minden rendőrségi hivatal jellegzetessége. A mi városunké viszont egy régi épület, a 13-as (Igmándi út) mellett található. A szökésre nem gondolt egyikünk se. A kivárásra játszottunk, hiszen tudtuk, hogy ejteni fogják a vádakat ellenünk és pár óra múlva szabadon engednek.
A szomszédos cellában egy rekedt hang kezdett énekelni mulatós számokat. Rosszabb hangja volt, mint Pataky Attilának csészealj turista korában, ezért ráordítottunk, hogy kussoljon. Először még keménykedni próbált és kilátásba helyezte, hogy lever minket, de mikor megtudta, hogy kik vagyunk rögtön visszafogta magát.
Nagyjából hajnali fél négyig beszélgettünk a szolnoki szőrös baráttal, próbáltuk megfejteni Ladislavot miért hozták be és hogy mi lesz a sorsunk, majd mikor kifogytunk a témákból és az okfejtésekből behunytuk a szemünket. 
Nyolc óra körül hoztak némi ennivalót. Nem volt egy fejedelmi villásreggeli, de az éhséget némiképp enyhítette. Egy órával később elvitték G-t. 
Másfél órával később Ladislavot. Ellenben a titkárunkat nem hozták vissza.
Két órával később a Majom került sorra. A másik két társunk még mindig sehol. 
Négy órával később hoztak egy cigánygyereket a szomszéd cellába. Fél óra múlva megszólalt:
- Hé, more! Mé' faty be'? - azt akarta tudni miért vittek be.
- Összetűzésbe keveredtem az egyik nagykutyával. - böfögtem vissza.
- Mi fa'? -a kérdést nem értette. Túlzottan bonyolult szóösszetételt alkalmaztam.
- Belekötöttem egy zsaruba.
- Ja faty úty! Mennyi' kaptá'? - felfogta és azt gondolta, hogy már az ítélet is megszületett az ügyemben.
- Még nem mondták.
- Há... akkó' piszto' sok lesz e! Enge' ecce' fé' éfre zártak be, tes'. Aszitte' beszarok! Mire kigyüttem felnőtt a pulya! - gondoltam magamban, akkor az nem fél év lehetett, ha a fattya felnőtt, mire szabadult. Alkalmi beszélgetőtársam egyébként lehetett vagy húsz éves. Mikor rájött, hogy nem akarok vele beszélgetni, énekelni kezdett. Valószínűleg a zárka hatása lehetett, mert akit lekussoltattunk, az is abban a cellában éjszakázott.
Már kezdett kinn sötétedni és a cigim is elfogyott, amikor értem jöttek. Egyenesen Horáció irodájába vezettek. Odafelé a kísérőm párszor bepróbálkozott néhány apróbb testi sértésnek beillő provokációval, de résen voltam és sikerült kikerülnöm ezeket. Az utolsó eset közvetlenül a nyomozó irodájának ajtajánál történt: az őrmester nekitaszított az ajtófélfának, hogy jó igényesen megfejelhessem azt, de ez sem jött össze. Bekopogott, majd betaszított a nyitott ajtón át. 
- Jelentem meghoztam az őrizetest!
- Vegye le róla a bilincset, aztán elmehet. - adta ki az utasítást az iratokból fel sem nézve. A tiszthelyettes leoldotta, a cuccaimat tartalmazó zacskót az asztalra helyezte, majd kiment. Néhány percig némán ültünk egymással szemben. Csak a toll sercegését lehetett hallani, ahogy a papíron járta táncát a hadnagy kezétől vezetve. A nagy belmagasságú szoba a bezsúfolt bútorok miatt nem volt túlzottan tágas. Az asztalon elhelyezett lámpa és a monitor fénye világította meg az iroda lakójának arcát. Ekkor vettem észre, hogy mennyire megöregedett már. Eszembe jutott a gyerekkorunk, amikor még együtt fociztunk a játszótér melletti füves placcon és kergettük a csimaszokat, amiket aztán befőttesüvegbe gyűjtöttünk össze; vagy mikor vártuk reggelente a buszt, hogy iskolába vigyen minket és az is, mikor egy barátommal belehúztuk a rózsaágyásba... Akaratlanul elmosolyodtam. Mikor meguntam az emlékeimet kicsit lazábban elhelyezkedtem a székben és méregetni kezdtem a velem szemben elhelyezkedőt. Gratuláltam neki, mikor előléptették törzsőrmesterré még pár évtizeddel ezelőtt, most pedig már hadnagyi rangban, nyomozóként ül előttem. 
Tornacipős lábamat felpakoltam az asztala szélére, csak hogy végre észrevegyen. (Túl voltam az ötvenen, de néha ugyanúgy viselkedtem, mint harminc évvel korábban). Általában surranóban jártam, de a nyári melegben jobban szerettem a vászon, vagy a jól szellőző kosaras cipőket. Kényelmesebb viselet és a lábam se büdösödik be.
- Levennéd a lábad? - bökte oda a papírjaiból fel se nézve. Nem kapkodtam, hogy eleget tegyek a kérésének, inkább megvártam, amíg felnéz. Mikor szúrósan rám tekintett komótosan leemeltem a végtagjaimat, leverve néhány iratot. Nem reagált, csak újra belemerült a körmölésbe.
Újabb percek teltek el szótlan némaságban. Nem tudtam magammal mit kezdeni, így a zacskóban lévő cuccaimért nyúltam. Mivel nem szólt ellene, így a nadrágszíjamat visszafűztem a helyére, majd a cipőmmel kezdtem babrálni. Mikor mind a kettővel végeztem felálltam és a mellényemet akartam felhúzni, mikor megállított:
- Azt majd csak ha elhagytad az épületet! - utasított komoran. Visszazuhantam a helyemre, a colort az ölembe ejtettem. Újabb percek teltek el a papír sercegésének hallgatásával. Ismét unatkozni kezdtem. Gondoltam rágyújtok. Kivettem a pakkot a mellényem belső zsebéből, kihúztam egy szálat, majd pöfékelni kezdtem. Horáció ismét felnézett a papírjaiból. Azt akarta sugallni, hogy az épületben tilos a dohányzás, de érezhette, hogy reménytelen eset vagyok, így inkább folytatta az írást. 
Mikor elszívtam, elnyomtam a cigim a cipőm talpán, majd egy hamutartónak alkalmas edényt kezdtem keresni. Körülnéztem, de nem találtam semmi megfelelőt, így ledobtam a süppedős szőnyegre. A hadnagy úr befejezte az írást, letette a tollat, rám emelte a tekintetét:
- Felvennéd? - egy darabig farkasszemet néztünk, majd inkább felszedtem a csikket. 
- Mit szeretnél még tőlem? - gondoltam beköpöm végre a kérdést, ha már figyel.
- A hiányzó láncszemet. 
- Így elég nehéz lesz, ha idebenn tartasz.
- A fogva tartásotok csak figyelmeztetés volt. A letenyei klub és Komlós ügyében nem hallgatunk ki benneteket, de a titkárodat a tárgyalásra behívjuk majd tanúként. Egyébként jelezte, hogy épp válófélben vannak... - a sejtésem beigazolódott a zárkát illetően, a tanúskodás pedig egyértelmű. A válás meglepett, mert nem említette, hogy a folyamat már zajlik... bár várható lépésnek tűnt. Mikor meguntam a szentbeszédet, felkeltem a székből.
- ... ezt pedig leszel szíves befizetni. - átnyújtott egy nyolcszázezres csekket (valójában 796.113 forint volt, de hogy a száztizenhárom hogy jött ki...). Mikor érte nyúltam végig egymás szemébe néztünk, így nem látta, hogy a csekk takarásában az asztalára ejtettem az eddig a markomban szorongatott csikket. Sarkon fordultam, kisétáltam az irodából, majd az épületből a rám váró társaimhoz. Már kezdte átvenni az éjszaka sötétje a nappali világosságtól a hatalmat. 
Amióta benn voltunk Picúr, a Szigorú, Hombár, Fikás, Csoki és Bobby, Turul, az ikrek és természetesen Lafaty Bandi a kapitányság előtt várakozott éjjel-nappal. Éljenzés, tapsolás, füttyszó fogadott, mikor kiléptem az ajtón. A társaság kissé felduzzadt a bent létem alatt és a kiszabadulók, valamint az Adventurer csoport helyben lévő tagjai csatlakoztak az addig tiltakozók közé. 
- Már azt hittük ki se engednek! -ölelt meg Picúr.
- Mi a pálya? - érdeklődött Bandi, mikor eljutottam hozzá.
- Elmondom az asztalnál. - feleltem, majd felültem a Heritage Softailemre. A nap folyamán a fiam hozta oda, majd visszament a régi vasamért, hogy azzal kísérhessen vissza, miután kijövök. 
Beindítottuk a motorokat, felpörgettük a blokkokat párszor, majd a vezetésemmel elindult a társaság. Tettünk egy kisebb kört, majd a klubházhoz gurultunk. Az épület előtt vártak a lányok, a jelöltek és még páran. A lépcsősor tetején Raven várt egy öleléssel. A szeme csillogott a könnyeitől. Megsimítottam az arcát, megcsókoltam, átkaroltam, majd beléptünk a klubházba. Első meglepetésemre a pult mögött Béla ácsorgott és nagy serényen egy üveg sört adott elém. Kérdőn néztem rá, hiszen eddig csak Prospectek és néhány lány állhatott a pult mögé. Miközben a testvérek a titokszobába sétáltak a hátam mögött, Lafaty Bandi a nyakamat átkarolva tájékoztatott:
- Annyira szeretett volna segíteni. Gondoltam hadd szokja. - vigyorgott rám. Nem rajongtam az ötletért, hiszen a jelöltségéről szóló szavazás váratott magára. (Aki megkapja a Prospect státuszt, akkor az a klubot működtető cég alkalmazottjává is válik. Így védjük magunkat a különböző hivatalok és ellenőrző szervektől.)
- Szőke! Állj be a pulthoz és taníts meg mindent a srácnak! - adtam ki az utasítást. Elengedtem az asszonyt, majd a többiek után mentem. A tagság már benn várakozott. Bandi becsukta utánunk az ajtót, majd leültünk az asztalhoz. Telefonon felhívtuk Frankie-t, hogy ő is tisztában legyen a helyzettel. Tájékoztattam a hallgatóságot a jardon töltött időről és a miértjéről. Frankie pedig elmondta, hogy még mindig nem találják Benny bátyját, viszont elkezdték a leendő letenyei klubház helyének felkutatását. Találtak egy megfelelőnek látszót nem messze a Béci pataktól a Kossuth Lajos úton. Egy nagyobb zöld terület mellett egy rózsaszín épület. (Amikor ezt a részt említette mind hangosan felröhögtünk. Abszurdan hat egy cuki rózsaszín ház tele marcona motorosokkal.) Mikor kiröhögtük magunkat Frankie folytatta:
- A beköltözés augusztus 13-án lesz. Előtte nap az anyaklubnál nagygyűlést tartunk. - ennél a résznél egy hatásszünetet tartott. Lehet meghallotta a döbbenetet. Ahogy végignéztem a srácokon, valahogy mindenki arcáról ezt olvashattam le. Frankie tájékoztatott minket, hogy egy másik házat is kinézett, ahová majd a családjával költözik be. 
- G! Légyszíves gyártasd le a szükséges felvarrókat addigra!
- Rendben, meglesz! 
- Az új rangokat is majd aznap tárgyaljuk meg, bár szerintem nem kérdés, hogy ki merre lép elő. 
Mikor mindenki nyugtázta tényeket, elnökünk megkérdezte lenne e még valami, amit meg kellene e beszélni.
- Lenne négy új jelentkező, akik csatlakoznának hozzánk. - szólalt meg G. 
- Béláról,  Csongorról és Füliről tudok, ki a negyedik? - érdeklődött Turul.
- Nem az a patkányképű csávó, azzal az egy-hármas Yamahával? - tette hozzá Bandi.
- De igen. 
- Ki az a Füli? - érdeklődtem.
- A narancs-fekete Kawás lokátor méretű füllel. - válaszolt a Bandi.
- Jah, tényleg.
- Róluk ráérünk még dönteni. Legyenek ott körülöttetek, figyeljétek őket és adjatok nekik egyszerűbb feladatokat. A másik két jelölttel mi újság? 
- Ügyesek, lelkesek és mindenre készek, de még nem ismerjük őket túl rég óta. 
- Rendben. Akkor az ülést berekeszthetitek. - hallatszott a telefonból Frankie hangja. Nem nyomtam ki a telefont egyből, hátha akarna még valamit mondani, de magam elé húztam a készüléket. Rácsaptam az asztalra a kalapácsra, mire mindenki felkelt a helyéről és kiindult a szobából. Megfogtam G karját, hogy ne menjen ki, mert még mondanék valamit. Mikor mindenki elhagyta a szobát, az utolsó mögött bezárta az ajtót, majd megállt velem szemben az asztal túloldalán.
- Ki kell derítenünk mi folyik Szolnokon. - hallatszott ismét Frankie hangja, ezúttal kissé aggodalmasabban. 
- Valakit oda kéne küldeni, hogy kipuhatolja a dolgokat.
- Egyetértek. A következő fuvart a Szigorú kísérje. Valószínűleg Hombár is vele fog tartani, mert őt már várja vissza a Vipera, a Majomnak meg kell az átigazolásához az elnöke beleegyező levele. - adta utasításba az Frankie.
- Nem úgy volt, hogy a Hombár is megy az új chapterbe?
- Igen, de mikor módosítottuk átköltözésre a projektet, utána visszalépett.
- Oké, erről lemaradtam.
- Mikor lesz a következő szállítás?
- Holnap indul Ladislav északra Turullal és a két jelölttel. Majd megmondom neki, hogy errefelé hozzák. - tette hozzá G.
- Majomban megbízom. Ő is elég lenne a kémkedéshez.
- A szigorút a zűrösebb ügyek intézése miatt akarom, hogy ott legyen. - helyezte kilátásba a telefonon keresztül az elnökünk. G-vel összenéztünk. Sejtettük, hogy mire gondol.
- Gondolod, hogy szükség lenne rá?
- Ismerjük mind azt a kígyót. Fel kell készülnünk mindenre. - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Frankie. Némi hallgatás után elköszönt és bontotta a vonalat. 
- Ha a Szigorút odaküldi, akkor már konkrét tervnek kell lennie. - jelentette ki G. Nem feleltem erre semmit. Próbáltam összeszedni a gondolataimat és kitalálni, hogy mit akar Frankie. Valószínűnek tartottam, hogy egy olyan klub vezetését akarja átadni, ami stabil és nincs vele semmi zűr.
- Majd kiderül. - keltem fel a helyemről. Megkerültem az asztalt és a karomat G vállára helyeztem és elindultunk ki a titokszobából. A klubban mindenki beszélgetett, iszogatott, s közben a hangszórókból olyan dalok szóltak, mint a BLS - Bleed for me, vagy az Exodus - Blood in, blood out. Mikor kiléptünk az ajtón beugrott valami:
- Béla! Csongor! Füli! ... és őőő... patkányképűt hogy hívják? - fordultam G-hez.
- Gergő. - súgta halkan.
- Görgő! Jelenés van! - kiáltottam túl a zenét.
- Gergő, te állat. - korholt vigyorogva.
- Most már mindegy.
A srácok egyesével érkeztek felénk, kitártam a titokszoba ajtaját, hogy bemehessenek és G-nek biccentettem, tartson velem. A négy fiatal ott állt az asztal mellett, kissé feszülten, kivéve Csongort, mert ő elégedetten vigyorgott.
- Nos... a helyzet az, hogy nem lesztek jelöltek, mert egy darabig nem veszünk fel senkit, viszont bejárhattok a klubba továbbra is és ha kedvetek van hozzá, akkor segíthettek nekünk néhány dologban, velünk gurulhattok, meg ilyenek. - kezdtem a mondandómat komoran. A hallgatóság arcán egy kisebb döbbenet lett úrrá. Arra voltam kíváncsi, hogy kinek változik meg a hozzáállása. Az első próbán mind átmentek, mert igazolták, hogy mindezek ellenére szeretnének maradni. Mikor ezt G is észrevette, hozzátette:
- Addig széles utat, srácok! - félreálltunk és hagytuk, hogy kikullogjanak a szobából. Ekkor szólalt meg a titkárunk telefonja. Egy erdélyi számról hívták.
- Szevasz tesókám! Nicu vagyok! Mi a helyzet?
- Heló. És nálatok? - nézett értetlenül a titkárunk. Fogalma nem volt róla, hogy kivel beszél.
- Azon gondolkoztunk itt, hogy összehozhatnánk azokat a találkozásokat! -G pislogott, de még mindig nem vágta le, hogy miről van szó. 
- Ne haragudj, nem emlékszem, hogy beszéltünk volna ilyenről.
- Nem csodálom, amilyen gatya állapotban voltál Alsóörsön! He he! Pedig azt mondtad bírod a köményest! He he. - röhögött a vonal túlsó végén Nicu.
- Baszki... tényleg ezer bocs! 
Nicusor Traianu a szatmárnémeti Rebels of Partium MC titkára volt. Neve ellenére magyarnak vallotta magát, ahogy unokatestvére Dragos is, aminek apáik nem annyira örültek, akik vérvonalas románok. A nyolc fős klubban a többiek mind magyarnak számítottak. Mint kiderült a Harley találkozón G együtt mulatott a szatmári srácokkal és komoly beszélgetésbe is elegyedett velük, de minderre ugyanúgy nem emlékezett, ahogy arra se, hogy a Cetet magáévá tette, vagy se.
- Ha júliusra nincs programotok, akkor eljöhetnétek páran hozzánk. Lesz egy kis összeröffenés itt nálunk. -invitált minket Nicu.
- Nincs különösebb programunk, úgyhogy lehet róla szó!
- Remek! Július második hétvégéjét akkor töltsétek velünk! Mindenről gondoskodunk, de azért pálinkátokat hozhatnátok, mert azt nagyon szeretjük mi itt! - lelkendezett Nicu.
- Rendben! Előtte egy héttel még felhívlak, hogy mennyien megyünk!
- Okés! Szebb jövőt! - köszönt el a szatmári titkár.
Döbbenten néztünk egymásra. 
- Akkor kirándulunk. 
- Még szép! Úgyis ránk férne már pár izmosabb kilométer, meg egy nemzetközi kapcsolat. - kacsintottam rá.
- Mire gondolsz? 
- Tudj meg mindent erről a klubról és megtudod! - vigyorogtam vissza, miközben elhagytuk a szobát. Alsóörsön a pavilonunkhoz az egyik tagjuk jött el és panaszkodott, hogy náluk az utóbbi időben elég sok probléma adódott és közel állnak a széthulláshoz. 
Az est további részét könnyed bulizással töltöttük el, valamint a júliusi túra résztvevőinek szervezésével. 

***

- Mi lett aztán a szolnoki elnökkel? Hogy is hívják? Sikló? - érdeklődött Bandi. A konténer ház előtt ültünk, nyakaltuk az erdélyi köményes pálinkát, meg a sört és élveztük a naplementét. G időnként II. Coreyval játszott, de figyelemmel kísérte a történet vonalát.
- Most akartam elmesélni. - néztem Lafaty Bandira rosszallóan, mert ismét a szavamba vágott.
- Oké, de előtte elmegyek brunzolni. - erre feltápászkodott és elindult a garázs felé.
- Visszafelé hozzál sört! - szóltam utána. G rám nézett és látszott rajta, hogy akar valamit kérdezni. Felvontam a szemöldököm, hogy jelezzem: bökje ki, mit szeretne kérdezni.
- Gondolod megvalósítható lenne ez a klubos dolog? - időnként kételkedett a dologban és eleinte sokat kellett rugdosni, hogy egyáltalán jogosítványt és motort szerezzen magának, de kikötöttem neki, hogy csak és kizárólag vele együtt vagyok hajlandó ezt a klubos történetet elindítani! (Lafaty Bandi nem volt kérdés: ő is régóta kereste a kiutat a Cégtől). 


Nemzetközi kapcsolatok 


A Hátsó utcában viszonylagos csend honolt, még csak macskanyávogást se hallhatott az arra járó. Az éjszaka sötétjét a kandeláberek fényein túl csak a telihold törte meg. Az égbolt tiszta és ezernyi csillag pompázott rajta. Júliushoz képest viszonylag hűvösnek hatott az idő. Egy Harley Davidson Fat Boy dübörgött a párhuzamos főutcán. Lassított, majd megállt a parkolóban, egy számára fenntartott helyre, számtalan másik gép mellé. Cruiserek, utcai sport gépek és néhány egyedi vas pihent itt már órák óta. A magasabban fekvő járdán emberek ácsorogtak, beszélgettek, cigarettáztak és söröztek a klub előtt. A motoros leszállt a járgányáról, a bukósisakját a kormányra helyezte. Mogorva tekintettel végigmérte a környéket. Varkocsba font szakállát végigsimította, fellépdelt a pár lépcsőfokon közben szúrós szemmel és enyhe fejmozdulattal jelezte a klub egyik jelöltjének, Triumphnak, hogy figyeljen rendesen a motorjára. Az biccentett, hogy vette az adást. A szigorú a mellénye belső zsebébe tűzte az éjszaka használatos szemüvegét, majd elsétált az előtte szétváló, trécselő ismerősök között, akik lelkesen fogadták, de a messziről jött régi harcost ez nem hatotta meg. Mindössze egy klubtársát üdvözli, Picúrt és oda súg neki valamit, amitől az elvigyorodik és megveregeti a Szigorú hátát. Ezután mindketten beléptek a klubba. A hely tele volt tagokkal és félig kiégett ribancokkal, vendégekkel és más motorosokkal. A szigorú átsétált a bárpult előtt, közben felkapott egy sört, amit az egyik pult mögött serénykedő újonc, a Szőke csúsztatott oda neki, majd a titokszoba felé tűnt el. Az egész jelenetet egy kipárnázott bárszéken ülve néztem végig a krimó túlsó felében felállított színpadról, amin általában három-négy tagú zenekarok szoktak játszani hétvégenként, de az üresjáratú unalmasabb hétköznapokon -ha épp ráérek és van hozzá kedvem- én adok önálló esteket. A színpadról jól belátni az egész klubot, aminek falán különböző ereklyék és klubos cuccok, motoros képek és relikviák láthatóak, a hosszú bárpult melletti falon, a pult és a titokszoba bejárata közötti falszakaszon a tagok arcképei. Kezemben egy desertburst színű Gibson Les Paul Standard Premium énekelt és akkor este régi blues számokat játszottam. Mellettem ezeréves Engl Savage gitárerősítő, amiről két szám között a sörömet emelgettem el. A pulttól Raven lépdelt oda hozzám, lágyan megcsókolt, majd kicserélte az üres üvegemet egy telire. Kacéran rám sandított, majd visszalibegett a pulthoz. Közelebb járt már az ötvenhez, mint a harminchoz, csodás zöld szemei már kissé megfakultak, de még mindig eszméletlenül jól nézett ki, és még a fiatalabb generáció tagjai is néha megpróbálták becserkészni. Néhány szám erejéig néha beállt énekelni, akárcsak G, aki most a titokszobában fogadta éppen a Szigorút Lafaty Bandi és egy üveg erdélyi köményes pálinka társaságában.
Befejeztem a dalt, letámasztottam a hangszert az erősítő mellé, majd némi taps közepette levonultam a színpadról. A pultnál jeleztem a Szőkének, hogy négy üveg sört hozzon be a titokszobába. Odabenn komor hangulat fogadott:
- Mi van?
- A legrosszabb, amitől tartottunk. -felelt csüggedten G.
- Vagyis? 
- Vipera ismét terjeszteni kezdte a szemetét és a legutóbb felvett jelöltek mind neki dolgoznak. - tájékoztatott a Szigorú.
- Frankie tudja már?
- Nem. Azt az utasítást adta, hogy innentől fogva hozzád forduljak ezzel kapcsolatban.
- Hogyhogy?
- Azt mondta pár hét múlva úgyis Te leszel a nagyfőnök, az ügyet neked kell intézned.
- Fasza...
- Kellett ez neked? - röhögött Lafaty Bandi. Neheztelően néztem rá. Halk kopogást hallottunk. Az ajtót mindkét irányból hangszigeteltté tettük - olyanná, mint amilyen a régi orvosi, vagy igazgatósági irodáké volt-, hogy a külső zajokat kizárjuk, így a belépni kívánóknak erősen kellett zörgetni, hogy meghalljuk a szándékot.
- Gyere! - ordította Bandi.
- Csak a sört hoztam. - pislogott be a résen a Szőke. Jeleztem neki, hogy hozhatja, s miután lerakta őket az asztalra sietve távozott.
- Ügyes kisgyerek. - büszkélkedett a beosztottjával az RR Captain.
- Még bizonyítania kell. - zártam le a kérdést. Valahogy sejtettem, hogy minél hamarabb szeretné teljes jogú tagként a sorai közt látni. Nem azért, mert a szavazat kellett neki, hanem mert nem szerette pesztrálni a fiatalokat. A legnagyobb lemorzsolódás rendszerint a Roadrunnerek közt akad. Beavatjuk őket, huzatnak egy-két évig, majd bejelentik, hogy kevés a pénz és a szabadidő. Három olyan ex-tagunk is akadt már, akik nem sokkal a kiszállásuk után meghaltak egy átdiszkózott éjszakázást követően egy közlekedési balesetben. A legutóbbi pont az előző szezonban történt: két srác kilépett, nem sokkal azután, hogy elhatároztuk, hogy két részre osztjuk a chaptert. Közülük az egyik már nem él...
- Ki kell találnunk mi legyen! - lógatta a fejét G.
- Egyeztetek Frankievel. A tanácsadástól csak nem zárkózik el. - egy ideje már érezhető volt, hogy egyre kevésbé akarja az egész klubot irányítani, mert túl sok ez számára, főleg hogy jöttek a világra az ivadékai egymás után.
Amíg kiürültek az üvegeink általános dolgokról fecsegtünk:
- Valami gond van a Fat-tel. Nem egészen úgy húz, ahogy kéne. - panaszkodott a Szigorú.
- Karbival lehet baj? - érdeklődtem.
- Szar karburátoros ócskavas. - Bandi az injektoros-vízhűtéses párosítást részesítette előnyben. Bárki megismerheti az előnyeit, de a hagyományos értékek és megoldások kedvelői inkább fizettek többet az üzemanyagért. Gonoszan néztünk rá -a Szigorúnak nem volt nehéz. Vigyorgott egyet, majd kortyolt a söréből.
- Ha gondolod szétkaphatjuk holnap. Van raktáron egy.
- Nem sürgős. - intett le. 
- Dehogynem! A hétvégén szeretném, ha velünk jönnél Szatmárnémetibe. Apropó, G! Felhívtad a rebelliseket?
- Baszki... - totál kiment a fejemből.
- Akkor hajrá! - utasítottam a titkárunkat. Nem teketóriázott sokat, máris előkotorta és tárcsázta Nicu számát.
- Szeva! Érdeklődnék, hogy áll e még a hétvégi ajánlat?
- Szevasz Tesókám! Már azt hittem megfalcoltatok! He he. - hallatszott Nicu hangja a telefonból.
- Dehogy, csak kiment a fejemből. Remélem még időben szólok!
- Persze. Számotokra mindig van hely... ha hoztok pálinkátokból. He he. 
- Péntek dél után érkeznénk hozzátok.
- Rendben, Tesókám! Majd üzenetben elküldöm a címet. Vagy elétek menjünk?
- Az még jobb lenne. Mit szólnál mondjuk Mátészalkához... a tűzoltóság melletti hipermarket parkolójához?
- Fain lesz Tesókám! Hányan jöttök? -G kérdőn nézett rám, még a létszámot nem beszéltük meg eddig. Az ujjaimmal hetet mutattam.
- Heten, mint a gonoszok. -felelt a kérdésre.
- He he. Vicces vagy! Jól van tesókám, akkor várunk benneteket! Szebb jövőt! -köszönt el, majd G köszönése után bontották a vonalat. A titkárunk egyből rám emelte a tekintetét:
- Ki az a hét gonosz?
- Te, Szigorú, Picúr, a kirándulóktól Bajusz, Szolnokról a Majom és hogy egy csicskánk is legyen: Triumph.
- Ez csak hat. - számolta az ujjain a Szigorú.
- Jah, hát én leszek a hetedik. He he. - utánoztam Nicu nevetését.
- Én nem mehetnék? - érdeklődött megszeppenve Bandi.
- Nem, mert Te 'Szemesre mész áruért az ikrekkel és Ladislavval, és viszitek Kassára. 
- Beindult az a...
- Be. - felelt lemondóan G. Az alsóörsi egyeztetés óta hitelesítve lett a szerződés és mivel a Murdererst lekapcsolták, így a kiesett fuvarokat át kellett vennünk. Az első épp esedékessé vált.
Miután mindenki nyugtázta a tényeket, kértem a jelenlevőket, hogy tájékoztassák a hozzájuk beosztott embereket a fejleményekről, feladatokról, majd kellemes iszogatásba és beszélgetésbe elegyedtünk a klubban levőkkel.


Keleti túra és egyéb ügyek intézése


Kilenc óra körül járhatott az idő, mikor kikászálódtam az ágyból. Kibotorkáltam a klozetra, leengedtem az éjszaka felgyülemlett mérgeket, majd főztem egy kávét. Mikor elkészült, kiléptem a ház előtti teraszra, ahol régen sokszor vedeltünk és anekdotáztunk G-vel és Lefaty Bandival még a klub indulása előtt. A kertből egyből a lábamhoz futott III. Corey. Vidáman csóválta a farkát, és lihegett. Okos szemeit rám emelte és várta, hogy megsimogassam. Szinte ez már a reggeli rituálém részévé vált -már amikor otthon voltam.
Az utcába egy érdekes, ám jellegzetes V2-es blokk hangja kezdett egyre erőteljesebbé válni. Egy Fat Boy. Méghozzá a Szigorúé. Fél perccel később a kapu előtt állt meg, amit épp szélesre tártam előtte. Begurult a garázs előtti betonra, leállította, majd leszállt róla.
- Tényleg rossz hangja van. - nem felelt, csak lehangoltan bólintott, miután levette a bukóját.
- Kávét? -nemet intett, de bejött velem az árnyékolt teraszra. Meglepő módon elmosolyodott, miközben a kutyámat simogatta. Talán ekkor láttam először őszintén mosolyogni.
- Kérsz valamit inni?
- Nem kösz. Várunk még valakit? - kérdezte. 
- Persze. A fiamnak meghagytam még az este, hogy hozza el a raktárból a karbit, tömítéseket, stb. Pár perc múlva jönnie kell. - tűntem el a konyhában. Kivettem két sört a hűtőből, majd visszatértem a teraszra. Az egyiket átadtam a Szigorúnak.
- De lehet G is beugrik. Meg kellene vitatnunk Vipera sorsát. 
- Frankievel beszéltél?
- Még este hívtam, de nem vette fel. Ma reggel egy üzenet várt tőle: 

"Cselekedj belátásod szerint Pres."

- Az komoly... És mi az ötlet? - érdeklődött a marcona testvérünk miközben a kutyát dögönyözte.
- Szeretném törvényes úton megoldani, ha lehet. 
- És ha nem lehet? - beleborzongtam és kirázott a hideg a kérdéstől.
- Arra nem szeretnék egyenlőre gondolni...
Épp elfogyott a sörünk, amikor befutott Csongor a kért alkatrészekkel. Kértem, hogy rakja le a Szigorú motorja mellé, aztán menjen el a klubba és segítsen az anyjának az áruátvételnél, meg ahol kell és ha bent találja G-t, akkor szóljon neki, hogy várjuk. Utóbbira nem került sor, mert alig két perccel később fordult be az udvarra Dyna-jával. 
- Megtaláltátok a hibát? - érdeklődött a motorról leszállva.
- Még csak most álltunk neki, de segíthetsz nyugodtan. - nem törte magát érte, inkább besétált a garázsba és kivett magának egy sört. 
- Vipócával mi legyen? - állt meg felettünk. Kezemben megállt a villáskulcs:
- Ötlet?
- Agyaltam rajta. Mit szólnátok hozzá ha felnyomnánk a zsaruknak?
- Ahhoz megint szívességet kéne kérnünk Horesztől. -feleltem lemondóan. 
- Miért? Csak jó honpolgárokhoz méltón betelefonálunk az őrsre, hogy mikor hol láttuk ezt a kígyót teríteni, aztán ők kimennek, elfogják és kész.
- Aztán colorban elkapják és egyből nyomozni kezdenek az egész klub után. 
- És ha előtte ártalmatlanítanánk, elvennénk a mellényét és úgy hívnánk ki a zsarukat? -dobta be a módosítást a Szigorú. Keményebb megoldást vártam tőle.
- Ez már jobban hangzik.
- És mi lesz a futárjaival?
- Szerintem, ha bukják a vezérüket, akkor visszafogják magukat. Plusz megszorongatjuk őket és kilátásba helyezzük, hogy kibasszuk mindannyiukat, ha tovább folytatják.
- És ha ezután maguktól kilépnek?
- Ettyem. Így jártak. Lesznek újak. 
- Hombár viszi tovább a chaptert?
- Így van. Helyettesének azt a fiatal srácot javaslom majd... Kevin?
- Kenny. Neked a nevek nem nagyon mennek mostanában. - röhögött G.
- Nem csak mostanában. - vigyorogtam rá vissza. 
Háttérzene mellett szereltünk tovább az egyre erősödő napsütésben. Mikor befejeztük feldobtam az ötletet, hogy menjünk egy tesztkört. Nem tiltakozott egyikük sem. Az egyes főúton keletnek indultunk és mivel a Szigorú nem jelezte, hogy gond lenne, Füzitő után elkanyarodtunk Esztergom felé. Harley-aink vígan dübörögtek, szelték, falták az utat. A szent királyi városban a Mária Valéria hídon át felgurultunk Párkányba, majd ráfordultunk a felvidéki 63-as főútra és azon tértünk vissza városunkba. Ez a kis túra nem csak Szigorú Fat Boyának tesztútjának számított, hanem az én Heritage-emé is, ugyanis pár nappal korábban cseréltük le az első kereket egy nagyobb átmérőjűre. Egyre jobban hasonlított egy Softail Chicano-ra.
Mikor megérkeztünk a klubházhoz megkértem G-t, hogy a másnapi túra résztvevőit hívja fel és közölje velük a 10 órási indulást. Nekem Viperával kellett megbeszélnem, hogy készüljenek fel a fogadásunkra, mert két napot náluk fogunk tölteni, mielőtt tovább indulunk. Fél órával később a Majom hívott vissza:
- Ráhoztad a frászt a siklóra. - nevetett a vonal túlsó végén szőrös kis barátunk.
- Miért? Csak annyit kértem, hogy legyen szállásunk két éjszakára. 
- Igen, de el akarja tüntetni a cuccot a klubházból. - ledöbbentem.
- Ott tárolja azt a szart? 
- A titokszoba széfjében és nem kis mennyiséget. 
- Picsába... Ki van benne a buliban? 
- Viperán kívül a három új jelölt, meg Jackie, akit tavasszal avattunk teljes jogúvá.
- Hombár és Kenny hogy áll a kérdéshez?
- Elutasítják a dolgot, ahogy Ferenczi és Lajoska is.
- Rendben. Kérnék valamit: figyeljétek a drogosokat. Tudni akarok holnapig mindent! Kik viszik az anyagot, hova, kiknek osztják szét. De csak óvatosan! És ne hangoztassátok a nézeteiteket az üggyel kapcsolatban. 
- Oké főnök!
Nem sokkal azután, hogy letettem odalépett hozzám Bajusz. Nevét a jellegzetes, indokolatlanul nagy méretű bajusza miatt kapta. Kissé aggodalmas képet vágott:
- Ne haragudj főnök, beszélhetnénk?
- Persze testvérem. Mi a gond?
- Nos... Hosszúnak már említettem, de alighanem elsősorban neked kéne szólnom az üggyel kapcsolatban... -kissé dadogva, félénken beszélt.
- Miről lenne szó?
- Nos... el szeretném hagyni a kirándulókat és állandó, teljes jogú tag szeretnék lenni.
- Van valami különös oka, hogy erre az elhatározásra jutottál?
- Csak egy: nem bírom már a hosszú utakat. - halvány mosolyt morzsolt el a szája sarkában.
- Ízületek? 
- A térdem és a kezem. Már nem ugyanaz, mint régen. Amikor ilyen meleg van nem vészes, de tavasszal és ősszel, esőben már komoly fájdalmat okoz. - tolta a kezeit az arcomba. 
- Értelek Bajusz. Nem látom semmi akadályát, hogy válts. Melyik chapternél szeretnél letelepedni?
- Itthon maradnék, az anyaklubnál. - közölte kissé megkönnyebbülten. 
- Rendben. Az augusztusi nagygyűlésen átiktatunk. Viszont a szatmári útnál még feltétlenül számítok rád!
- Azzal nem lesz gond! - azzal megöleltük egymást, majd kisétált az épületből. A kiránduló csoport alapításakor elsőként jelentkezett a feladatra és némiképp meglepő, hogy most feladja, de hát felette is eljárt az idő -ahogy a klub nagyobbik része felett.
Nem sokkal később elköszöntem a jelenlevőktől és a fiammal hazagurultunk. Otthon még visszaszereltük a oldaltáskákat, majd egy sör mellett könnyed beszélgetésbe elegyedtünk. Ekkor vettem észre, hogy szakállat növeszt. Egy hónapja szerelt le és azóta penge nem simította az arcbőrét. Jó képű gyereknek tartottam és a katonaságnak köszönhetően talpraesett és határozott fiatalemberré vált. Amikor a missziójáról kérdeztem mindig rövid tőmondatokban, semmitmondóan felelt, mintha kerülné a témát. Mielőtt nyugovóra tértem volna meghagytam neki, hogy a másik három sráccal együtt szerezzenek be egy-egy mellényt maguknak, amit aztán majd jelöltként, később tagként is hordani fognak. 

Másnap egy órával korábban keltem. Az asszony még békésen aludt, későn ért haza a klubból. A konyhába lépve frissen főzött kávé várt. Megfogtam a csészémet és kiléptem a teraszra. Csongor ugyanott ült a terepszínű nadrágjában, a szürke klubos supporter pólójában, ahol este hagytam. Annyi különbség azért akadt, hogy most III. Corey békésen szundikált a lábánál.
- Nem is aludtál? - érdeklődtem petyhüdt tónusban.
- Keveset. - felelte. Mintha a nagyapját hallanám. Sokban hasonlított rá. Leültem mellé, majd együtt bámultunk a semmibe. Pár perccel később így szólt hozzám:
- Nem mehetnék veletek?
- Nem lehet.
- Miért?
- Klubügy. - általában ezzel ráztam le az anyját is, de valamiért utódomnál ez nem ment ilyen könnyen.
- De Triumphot elviszed magaddal. - mint egy hisztis kölyökkel beszélnék.
- Ő már jelölt és ezért jöhet. - igyekeztem nyomatékosítani benne a dolgot. Duzzogó módon felkászálódott, majdnem eltaposva a kutyát, majd bement a házba. Az ő korában én is hasonlóan viselkedtem...
Fél órával később összeszedtem néhány ruhadarabot a lakásból és a Heritage-em oldaltáskájába tettem. Épp befejeztem a pakolást, mikor a hátam mögé lépett a fiam. 
- A klubházig azért elkísérhetlek? - kérdezte sokkal nyugodtabban. Megfordultam és egykori zöld gyakorlóját viselte, persze ujjak nélkül. (Emlékszem első mellényemet én is egy kabátból alakítottam ki). Nem találtam jó ötletnek, mert bár nyáron kényelmesebb viselet, a hűvösebb időben kevésbé véd a széltől, az alacsonyabb hőmérséklettől és ha elkap egy zápor útközben, akkor a nedvességtől.... maradjunk annyiban, hogy rendkívül kellemetlen érzés az átázott szövetmellény olyankor...
Végignéztem az ifjú titánon, elmosolyodtam, majd bólintottam, hogy velem tarthat. Kitolta a garázsból a régi motoromat és mellém gurult vele. Befejeztem a pakolást, felültem a gépre és beindítottam azt, majd kettesben kihajtottunk az utcára. Kellemes időnk lett, nem kellett számítanunk hőségre.
A klubház előtt a többiek már vártak:
- Késtél! - jött elém G jókedvűen.
- Menjünk be még indulás előtt az asztalhoz. - mondtam, mikor fellépdeltem a lépcsőkön Bajusz és Szigorú mellé. Valamiért nem mozdultak. Bajusz nem bírt magával és egyre szélesebbre húzta a mosolyt az arcán.
- Mi az tesó? Arcidegzsábát kaptál?
- Majdnem. Nézd mi érkezett! - és elmutatott kelet felé, a parkoló motorokra. Mikor elgurultunk előttük fel sem tűnt, pedig eléggé vonzza az emberi tekinteteket: egy jellegzetes bordó piros, világos barna oldaltáskákkal felszerelt, 2016-os Indian Chief. Ámultam a gyönyörtől.
- Hát ez? - kérdeztem a leendő ex-kirándulót, még mindig lenyűgözve, szememet a gépről le nem véve. Ilyen motort addig csak képen láttam.
- Két napja érkezett Dániából. - ezért hasznos az Adventurer csoport, mert nemzetközi kapcsolatokon keresztül sok olyan dolgot is be tudunk szerezni, amit más klubok egyáltalán nem, vagy csak nehezen -sokszor rajtunk keresztül- jutnak hozzá.
- Mi lett a régi vasaddal?
- Odaadtam a fiamnak. - a mondat és a tekintet mögött némi protezsálást véltem észrevenni.
- Augusztusi nagygyűlésen beszélhetünk a jelöltségéről, ha szándékában állna csatlakozni.
- Kösz, főnök! - egy hátba veregetéssel zártuk le a beszélgetést és indultunk meg a klubházba.
Bent a Szőke és Triumph épp a Fikással beszélgetett a pultnál, a hangszórókból pedig a Rolling Stones valamelyik koncert felvétele szólt. Körülnéztem és az egyik asztalnál észrevettem az unatkozó jetit a német gyakorlóban. Egy pohár whiskey és a Nikon fényképezőgépe pihent előtte az asztalon. Békésen cigarettázott és bár a helységben még félhomály volt, a szemét ennek ellenére napszemüveggel takarta el. Megkértem Fikást, hogy jöjjön velünk a szobába, a Szőkének pedig meghagytam, hogy vigyen ki még egy rundot az unatkozó jetinek és mondja neki, hogy arra a ház vendége.
Mikor magunkra zártuk az ajtót, így kezdtem a mondandómat:
- Nos... Egy hosszú és kemény hétvége elé nézünk. Amíg nem vagyunk itthon Te intézed a helyi dolgokat, Fikás. Semmi hiba nem lehet. Lehet Frankie-ék visszajönnek, de nem biztos. Tudja, hogy ki merre lesz, úgyhogy téged hív, ha jön. A kirándulók Bajusz kivételével nem túráznak most semerre, főleg hogy Hosszú és Nyakas még Frankievel van, úgyhogy ők tudnak segíteni, ha valamiben megakadnál. Csokiéknak hiába szólnál, mert ők a szalonban lesznek és van dolguk bőven.
- Rendben főnök.
- Ami az útvonalat illeti... baszki... Fikás, szólj ki Triumphnak, hogy jöjjön be; ő is tudjon róla.
- Nem ám eltéved a kisgyerek. - köpte be Szigorú, amire kuncogni kezdtünk. Az újoncunk közben beküldte a srácot, viszont a másik jelölttel támadt valami probléma így azzal meg ordítani kezdett. 
- Nos... az útvonal: a 13-ason elmegyünk a sztrádáig, majd az M1-esen elgurulunk Tatabányáig. Nem szeretnék Tatán és 'Szőlősön szüttyögni. - erre mind röhögni kezdtek.
- Szóval Tébányán rátérünk a régi egyesre Biáig, ott visszalépünk az M1-esre, ahonnan ráfordulunk a nullás gyűrűre. Azon haladunk a BILK-ig. Oda be kell ugranunk egy pillanatra, átveszünk egy kisebb csomagot... vagy többet. Remélem addig nem kell megállnunk sehol... - egy pillanatra megálltam és végignéztem a társaságon. Mind a térképet fürkészték. 
- Mikor ott végeztünk, visszatérünk a körgyűrűre és az Alacska pihenőnél megállunk kajálni, tankolni, faszt verni, meg ilyenek. - ismét végignéztem a társaságon és bőszen bólogattak.
- Onnan már nincs messze a 4-es főút, amin eljutunk Szolnokig. A klubház a vasúttól nem messze, a Véső utca 10-ben van, amit egy kisebb kanyarral közelítünk majd meg. - rajzoltam az útvonalat az ujjammal. A jelenlévők helyeslően bólogattak. 
- Van kérdés? - miután senki nem felelt kiadtam a parancsot az indulásra. Felszálltunk a gépeinkre, beindítottuk őket és mikor mindenki készen állt a vezetésemmel kigurultunk a körforgalom felé. Mögöttem jött G, Picúr és Bajusz, a sort pedig a Szigorú és Triumph zárta. Természetesen a város járókelői megfordultak utánunk. 
A klub megítélése mindig vegyes volt. Akadt, aki szimpatizált velünk és persze olyan, aki gyűlölt. Jó néhányan szimplán bűnözőnek tartottak bennünket a motorok, a külső megjelenésünk miatt és a külsőségek alapján ítéltek meg. Egyesek fenntartásaikat félretéve bejöttek a klubházba, elsörözgettek és beszélgettek velünk és rájöttek, hogy ez nem az a szélsőséges klub. 
Szerencsére mindenki gondosan felkészítette a gépét a túrára, így műszaki meghibásodás miatt nem kellett megállnunk és kevesebb mint két óra alatt elértünk az első kijelölt pihenőhöz. Az ország egyik legjelentősebb átrakó állomásán rengeteg kamion fordult meg naponta és számunkra elég veszélyes terepnek bizonyult a sok óriás közötti lavírozás. Az ország egykori legnagyobb kamionos cégének (amelyiknek a ponyváin egy bazi nagy sárga napocska vigyorog) helyi raktárához tartottunk, ahol a helyi vezető (nevezzük Kovács Jánosnak) várt bennünket.
- Jó, hogy jönnek! - szaladt elénk a fickó. A nyakkendője csak úgy lobogott a menetszélben.
- Gond van? - érdeklődtem, miközben a bukómat csatoltam le.
- Olyasmi. A vámosok ráültek a konténerre, amiben a cucc van és egyenlőre nem férünk hozzá. Viszont a szállítás sürgős lenne. -hajolt bizalmasan közelebb.
- Vagyis meg kellene fújni a a vámosok orra elől? 
- Ugyan már! Maguk motorosok. Rutinjuk van már az ilyen balhékban. - vigyorgott szélesen. G felkapta a fejét, mikor ezt meghallotta. Ellenezte a zűrös balhékat.
- Az viszont kicsit többe fog kerülni. 
Az öltönyös fickó gondolkodás nélkül egy vaskos borítékot nyújtott át. Közben sűrűn forgatta a fejét, hogy nem látja e valaki.
- Ennyi elég lesz? - kinyitottam a borítékot és első ránézésre félmillió lapult meg benne.
- Nagyjából. - feleltem közönyösen. Éreztem, hogy lépéselőnyben vagyunk vele szemben.
- Tessék a cím, a konténer száma és néhány plomba. Siessenek. - elolvastam a cetlit, majd zsebre vágtam.
- Rendben. Nem lesz gond. - láttam G arcát: már kezdett sápadni és nem akart hinni a fülének.
Felültünk a motorjainkra és kihajtottunk a telepről. Nem sokkal később, a Grassalkovich úton G jelzett, hogy álljunk meg. Egy műszaki és eredet vizsgával foglalkozó cég előtti büfénél álltunk meg.
- Mi az? - kérdeztem, miután leállítottam a járgányt. 
- Ez most mégis mi a franc volt? - vont kérdőre szemrehányóan.
- Mégis mire gondolsz?
- Már vámraktárakat fosztogatunk? Mióta megy a klub ebbe az irányba? - fröcsögte a támadásait felém szinte tajtékozva.
- Állítsd már le magad. Nem kéne a fél világnak elharsogni azt, amiről szó sincs. Csak gyere utánam és ne szard össze magad!- csillapítottam le. Mindig felidegesített, ha valaki feleslegesen keltette a pánikot. 
Nem vártam meg, hogy szóban reagáljon, de a visszapillantóban láttam, hogy a fejét csóválja. A Grassalkovich út később Helsinkire, majd a Határ úti kereszteződésnél Soroksári útra változik és ezen az útvonalon haladtunk a Kén utcáig, ahol a telep is található. G nem tudta, milyen cím található azon a cetlin, amit az öltönyös fickó adott, így nem sejtette a következőket sem:
- Szervusz Feri bácsi! - köszöntöttem a telep portását, miután befordultunk a kapuhoz.
- Szevasz öcsi! Mi járatban? Rég nem jöttetek felénk! - ismert fel az öreg. Közel járt már a hetvenhez, de még mindig itt dolgozott. G közben majdnem lefordult a döbbenettől a motorjáról.
- Másfelé voltak fuvarjaink... Tudnál nekünk segíteni?
- Persze öcsi, neked bármiben! 
- Ezt a konténert keressük. Állítólag idehozták. - átnyújtottam neki a cetlit, amire a konténer számát írták fel.
- Hogyne, nyolc és fél órája. Hamar megtaláljátok, mert most csak az az egy szürke van benn. Elviszitek? - hihetetlen memóriával bírt az öreg. Még mindig lejátszott volna egy négy táblás szimultánt minden gond nélkül. 
- Nem, csak kivennénk belőle pár cuccot. Köszönjük. - közben a markába csúsztattam úgy ötvenezret.
- Jól van öcsi! Csak siessetek, mert két óra múlva jönnek a fináncok! - súgta meg a tippet, miközben visszaszálltam a motoromra.
- Rendben, köszi az infót! - azzal begurultunk a telepre. Szerencsénkre a konténer a földön várta, hogy átvizsgálják. Triumph-fal levágattuk a plombákat, Picúrral kinyitották az ajtókat és majdnem padlót fogtunk a látványtól: két méregdrága, különböző korú Rolls Royce nézett vissza ránk.
- Ezt kéne innen kisípolni? - érdeklődött Bajusz.
- Nem. Elvileg az egyik csomagtartójában van a szajré. Triumph! Tiéd a pálya! - a fiatal srác egyből bemászott a konténerbe, kinyitotta a közelebb álló csomagtartóját:
- Bingó! - kiáltotta, majd elkezdte kifelé dobálni a félliteres papírdobozokat, amiket sietve elrejtettünk. Mikor az első kocsit kirámoltuk a jelöltünk a hátsó autót is felnyitotta:
- Hoppá! - szökött ki belőle a döbbenet. 
- Mi az? Mit találtál? - érdeklődött G. Nem felelt, csak felmutatott egy kis bársonytarsolyt. Intettem, hogy hozza ki. Mivel mást nem talált, a csomagtartót hanyagul visszacsukta. Mikor a kezembe fogtam az apróságot és kinyitottam, majdnem hanyatt vágódtam. Életemben először láttam gyémántot.
- Azt a...
- ... kurva. - fejezte be Picúr mondatát Bajusz.
- Mit csinálunk vele? - érdeklődött aggodalmasan G.
- Még nem tudom, minden esetre itt végeztünk. Gyorsan zárjátok vissza, plombáljátok le, aztán húzzunk innen, mielőtt megjönnek a fináncok! - a tasakot a mellényem zsebébe rejtettem, majd a telephely kijárata felé hajtottunk, ahol az öregnek megköszöntem a segítséget és elköszöntem tőle. Igyekeztünk a lehető leggyorsabban elhúzni a környékről.
A Kén utcából az Illatos út felé vettük az irányt, onnan fordultunk rá a Gyáli, majd a Határ útra és azon haladtunk az Üllői útig. Eredeti elképzelésem szerint el akartam kerülni, hogy ebben az általam oly nagyon utált városban és annak aszfalt csíkjain közlekedjem, de a sors - és Kovács – miatt mégis erre kényszerültem. Az Üllői keleti végének és a 4-es főút találkozásánál lévő első benzinkútnál álltunk meg először. Mivel a körgyűrűn kijelölt pihenőt már nem ejtjük útba, így az étkezést az itteni gyorsétterem kínálatára módosítottuk.
A parkolóban G nekem esett:
- Most mi a fasz lesz? – kezdett pánikolni.
- Kajálunk. – feleltem közönyösen, higgadtan.
- Tudod, hogy értem.
- Nem, nem tudom. Kérlek, fejtsd ki bővebben! – álltam bele. A többiek körénk gyűltek.
- A kövekkel. – vette kicsit lejjebb a hangerőt.
- Felhívom az öltönyöst, hogy az övéi e? Ha nem, akkor megtartjuk.
- És akkor most ilyenekkel fogunk seftelni? És ha lopott a cucc? – szinte tajtékzott.
- Na jó, elég volt mára a pánikolásaidból! Húzz be oda és egyél valamit, a többit meg bízd rám! – keltem ki magamból. Mindenki meglepődött, még én is.
A társaim a bejárat felé indultak.
- Triumph! Hozz nekem két nagyobb szendvicset, sült krumplit és kólát… meg magadnak valamit! – nem kérdezett vissza, csak a többiek után sietett. Amíg ők eltűntek az épületben, én felhívtam a megbízónkat:
- Na, sikerült időben odaérniük? – érdeklődött Kovács.
- Persze. Hadd gratuláljak a szép autó gyűjteményéhez! – nem vette a bókot, csak hallgatott.
- Megtaláltuk mind a húsz dobozt, bár nem abban a kocsiban, amit mondott… – próbáltam előcsalogatni a nyulat a bokorból.
- A lényeg, hogy már maguknál van! Minden mást úgy hagytak, ahogy találtak? – és ekkor ráharapott!
- Az ön érdekében nem!
- Ezt, hogy érti?
- Tudja jól! Örüljön neki, hogy mi találtuk meg a köveket és nem a fináncok!
- Miféle gyémántok?
- Ki beszélt itt gyémántokról? – ismét elhallgatott, mert érezte, hogy bejött a csőbe.
- Mit akar? – komorodott el a hangja.
- Mivel önt a napokban úgyis felkeresik a szervek, azt javaslom egy darabig maradjanak nálam a kis drágaságai. Leszek a bankja!
- Mit kér cserébe?
- Igazán nem sokat! Mindössze állandó megbízást szerződéssel hitelesítve. Gondolom nem nagy kérés tíz darab finomra csiszolt gyémánt pár napos tárolásáért…
- Tíz? – a döbbenet kicsúszott a száján.
- Többnek kéne lennie, Kovács úr? – eredetileg 13 darab lapult a tarsolyban, de gondoltam leveszem a sápot. Épp az egyiket forgattam, nézegettem a kezemben.
- Nem, de az nem tartozik magára. – hallatszott a vonal túlsó végéről, hogy valamit nagyon számol, gondolkodik.
- Ha gondolja, lehet kevesebb. – próba szerencse.
- Szó se lehet róla! – váltott hirtelen hangnemet. Ekkor jelent meg a előttem a jelöltünk, kezében a kajámmal, amit enyhe fejbiccentéssel köszöntem meg.
- Hozza el őket nekem, miután leadták a csomagot! – váltott utasító hangnemre.
- Nem lehet, drága Kovács úr! Szigorú beosztásunk van. Más partnereink is vannak, nem csak ön. Leghamarabb jövő hét hétfőn járunk erre, akkor megoldhatjuk a dolgot. Javaslom addigra legyen kész a szerződésünk és akkor mindnyájan egy gyümölcsöző és boldog kapcsolat és jövő elé nézhetünk. – hogy ezt a dumát honnan szedtem…
- Rendben… akkor a jövő héten várom a hívását! – azzal letette, én pedig elégedetten majszolni kezdtem a műanyagkaját.
Mikor mindenki végzett a számára szükséges teendőkkel, tovább indultunk. A négyes főutat Szolnokig nem hagytuk el, ott is csak a város határában lévő használt cikk piachoz tértünk le. Nem vásárolni akartunk, hanem ott várt bennünket a Majom, Kenny, Lajoska, Jackie és két jelölt. Könnyen elvegyültünk a sok ember között, így senkinek nem szúrt szemet, hogy a szajrét átraktuk a szolnokiakhoz, hogy aztán ők vigyék tovább délre.
Direkt választottuk őket: Lajoska megbízható, lojális társ volt, míg Jackie és a két újonc egyáltalán nem. Őket mindenképp távol akartam tudni, amíg a főnöküket kivonatjuk a forgalomból. Mikor a szállítmány elindult a Majomhoz fordultam:
- Mi újság nálatok?
- Vipera a régi klubházba vitte a szarját, amit most kocsmaként üzemeltetünk.
- Nem tartasz tőle, hogy az a kígyó észrevesz minket? - kérdeztem gyanakodva.
- Nem kell félni. Tegnap éjjel bekúrtak, mint az állat és félkómásan hagytuk ott őket a klubházban. A biztonság kedvéért Ferenczi ott van és szól, ha magához térne az a fattyú.
- Akkor guruljunk! - adtam ki utasításba. Visszaszálltunk a gépeinkre és a Majom által megjelölt útvonalon előbb a rejtekhelyhez, majd a szolnoki chapter klubházához motoroztunk.
Az épület egy kanyarban helyezkedik el, magas téglafal veszi körül az udvarát, ahová egyetlen szürkére mázolt vaskapun át lehet bejutni - a motorok legalább zárt parkolóban voltak. Valamikor villamossági és háztartási szaküzletkén üzemelt a hely, amíg a néhai Béla bácsi meg nem vette és a chapter be nem költözött. 
A széles, szürke kaput a harmadik jelölt nyitotta ki előttünk és zárta be utánunk. 
- Ennyire veszélyes ez a környék, hogy mindig zárnotok kell?
- Jobb az elővigyázatosság. - közölte a Majom, miközben leszállt a Road Kingjéről.
- A kamerák? - érdeklődött G.
- Nem rögzítenek, csak az elrettentés szerepét töltik be. - lépett ki az ajtón Ferenczi.
- Testvér! Ezer éve nem láttalak! - öleltük meg egymást.
- Mi ez a hájtömeg? Jócskán felszedtél, amióta nem találkoztunk! - veregette meg a vállam a rég nem látott ismerős.
- Te sem lettél szebb. - vágtam neki vissza. 
Ferenczi sosem volt egy díjnyertes csődör, a lányok rendre elkerülték. Állítólag egy időben a fiúkkal is tett egy próbát, de nekik se jött be, így hát maradt a motorozás és a klubélet. Azt viszont teljes vállszélességgel és odaadással csinálta immáron húsz éve.
Az üdvözlések után mind betódultunk a belső helységbe. A chapter elnöke még egy kanapén szunyókált, a helyettese, Hombár meg egy másikon. Kenny a pult mögött serénykedett és igyekezett minél több itallal kedveskedni.


***


- Azt a részt mond, amikor azt a férget félreállítottátok az útból. - sürgetett Lafaty Bandi. A teraszt, az udvart, a házat, az utcát, a várost lassan belepte az éjszakai sötét. A hosszú történetek sokáig tartanak...
- Pont most akart rátérni. - nyugtatta le G. Nagyot kortyolt a köményes pálinkából. Akkor már nem foglalkozott olyan rituálékkal, mint a feles poharakba való töltés, csak szimplán rácuppant az üveg szájára és nagyokat nyelt. 
- Folytatom, folytatom, csak előbb hozok még sört!