2011. április 26., kedd

Motorok a politika árnyékában

Pár szóban szeretnék megemlékezni az április 22-től 24-ig megrendezett XIX. Komáromi  Nemzetközi Motorostalálkozóról

   Kellemes április 22-e volt, a nap szikrázott az égen. Sörrel kiszerelt táskáinkkal izgatottan vártuk, a hétvégét, majd az Ifjúsági Tábor kapuján belépve belevetettük magunkat a gondtalan élvezetekbe, a felszabadult fesztiválozásba. Egyetlen óra alatt jött a felismerés, hogy felkészületlenül vágtunk neki, mert a készletünk hamar kimerült. A helyi árusok 960 forintért mértek ki 3x0,5l 4/1-es fröccsöt valami iszonyat szar borból, ami jobban fejbe vágott, mint a teljes kint tartózkodásunk alatt elfogyasztott teljes italmennyiség. Nem is a lőre, hanem az ára! A háromszáz forintos Borsodi is csak másnap reggel nem zavart, mivel más lehetőségem nem volt, hisz a roadunk még az igazak álmát aludta. Az első nap csak tekingettünk, nyakaltuk a söreinket, élveztük a lehetőségeket, lazulgattunk és buliztunk, amíg talpon bírtunk maradni. A második napon érkezett pár motoros, de sajnos nagyon kevesen. Tavaly nem nagyon maradt üres hely, ahova a sátradat lebökhetted volna, de most akár Szulejmán sátrának is találhattál helyet. Mi, Corelosa-sok a 11-es "Villa Verde" kényelmét és előnyeit élveztük. Második nap már eseménydúsabb volt: kora délelőtt közel hatezer forintot zenéltünk össze unplagged, hogy egy túlfogyasztó vendég számláján könnyítsünk. Közben természetesen folyt tovább a sör a gyomrunkba. Mikor elkezdődött a felvonulás, kihasználva a tábori pangást délutáni sziesztára adtam a fejem, hogy a délutáni és esti menetelésbe erőteljesebben és tisztábban vethessem bele magam... Koncertünkre valamikor 18 óra körül került sor. A közönség még nem volt annyira ellazulva, mint mi, ezért csekély fogadtatás jutott. Az est további részére csak részben emlékszem és mivel az is elég kusza, így elégedjen meg mindenki annyival, hogy kurva JÓ BULI VOLT! Az utolsó napi ébredésem katasztrofálisra sikerült: nem találtam sört! Az záró napokat egyébként is utálom, mert mindenki punnyadt, erős másnapos szagtól bűzlik és kissé csalódott, hogy nem folytatódik tovább. 
   Remélhetőleg sok motorostalálkozót fognak még tartani, hosszú éveken át! Komárom egyik legnagyobb idegenforgalmi látványossága, amely több ezer embert megmozgat, mint a felvonuló motorosokat, mint a helyi és környékbeli lakosokat tekintve! Ez egy olyan volumenü rendezvény, amely mindig is sok motorost és érdeklődőt vonzott a városba, ebbe a kis porfészekbe, ennek ellenére egy reverendás szentfazék és az egy éve hatalmon lévő tetves kormány helyi politikai- és városvezetése alá akarta aknázni az esemény fő látványosságát, magát a felvonulást! A szervezők idén sokáig talpaltak míg sikerült az engedélyeket megszerezni. Sajnos úgy  egyeztek bele, hogy a jövőre az egész találkozót megtiltják. Ők! Mert ezeknek a hitvány, gerinctelen férgeknek a kezébe került a döntés, a hatalom és most úgy gondolják mindent megtehetnek! Nem kéne tovább tűrni!! Több ezren tüntettek és fognak az új megszorítások ellen! Ez is az lenne? Igen! Egy zsarnoki döntés! Sokaknak hobbija a motorozás. Élvezik azt a szabadságot, amit munkájuk során el kell fojtaniuk. Mikor beindítják a motort és meghúzzák a gázt, a kipufogójukon át nem csak a benzingőz engedik ki, hanem minden felgyülemlett feszültséget, gondot. Ha ezt is el akarják venni akkor itt hamarosan elszabadul egy olyan erő, amit nem fog megállítani sem rendőr, sem katona, mert a soraik közé állnak majd!

2011. április 13., szerda

Két igaz ember mélyről jövő hablatyolása profi szinten

Metálcsiga az akácerdőben orgazmál


- Ha egy csiga az akác erdőben radaradarada, akkor hány csiga, hány erdőben radaradarada és akác?
- Ez lehetetlen, mivel köztudott, hogy a csiga, nem tudja ki ejteni a mással hangzós betűket. A nyelve és szájpadlása közötti erősen lég üres tér, gátolja a raccsolásos megnyilvánulákat... De ezt pont neked magyarázzam? ... ugyan
- ‎"A nyelve és szájpadlása közötti erősen lég üres tér" - jah, az enyém is ilyen :) Apám egy csiga, anyám meg olyan, mint az akácerdő! Apámtól kérhetsz bármit, évek telnek el anélkül, hogy bármi történne és sokat nyáladzik; anyám akkor szúr beléd, amikor nem számítasz rá, de ugyanakkor megvéd a széltől és a ragadozóktól is. Hogy mindkét csodálatos képességet örököltem e? Radaradarada.
- Erre csak egy mondat létezik, ami reálisan körbe fogja azt, amit te most képviselsz. Te ezzel a szöveggel egy bulgur konkanetációs amorális racsni vagy, amit a tabula rasa cezaromániás orkesztrációnak hív. Pszichikusan örököltél.
- Nagyjából így van, bár nem értek egyet a tabula rasával, ez szerintem kicsit azért erős, pláne ha az őseimet vesszük alapul, ami az én helyzetemben -sőt talán mindenkiében- alap, ha már az ősei.
- FORDÍTSAD MÁR LE A SZAVAKAT!!!!!... ecsééém
- Ha értenék idegenszavakul, akkor lefordítanám, de csak teknősül, csigául, akácfául, sniclül, meg sirályul tudok. Sajnálom -ecsééém- hogy ennyire uninteligencs vagyok, de hát tudod a neveltetésem, a korai magömlés meg a tevefuttatások a sivatagban eléggé elvonták az időmet a tanulástól!
- De a tünetek nem jelentkeztek az elvonás óta.Valakik amúgy tényleg allergiásak az információ áradatokra, ők azok, akiket esténként közterületi parkok melegebb zugaiban láthatsz össze kuporodva egy karton doboz alatt. Nos, a tünetek: Rothadó szag, cipőd páratlanul helyezkedik el üszkösödő lábadon, a fogaid menekülnek a szádból, illetve az álladon növekvő szőr réteg az ádám csutkád alatti résznél egyre dúsabb, és a környezeted számára egyre idegesítőbb is.
- Ha egyszer oda kerülnék remélem lehugyoz majd egy fa! Ha már tespedt seggszag árad belőlem és a rám tapadt kartonpapírból, kukákból szerzem be a napi betevőmet és egy madárszarral borított dzsuvás padon leszek kénytelen meghúzni magam, hogy kijózanodhassak, akkor csak kijár nekem ennyi kényeztetés, nem? ... de nálam a "HA" nem játékos!
- Nem ez a rock and roll? Minden megvan, ami ahhoz kell: sex (össze kötheted a kellemest a hasznossal és vadászhatsz mindenre, amit meg lehet dugni), drog (egy bizonyos idő után a lábadból kijutó, oxidálódó kémiai vegyi fegyver, szabadítana fel olyan keverék gázokat, ami simán homályosítják majd az amúgy is ködös tudatodat), Rock and roll... ammeg aggya magát, mi más lenne az, ha nem ez az életvitel? (...)



A möllymelléki aztranc csak akácerdőben falatozik turcsiorrút­





- Az én értelmezésemben: a medve Európa, a nyúl Magyarország; a medve a kormány, a nyúl meg a magyar nép!
- Jajjajj... micsoda politikai töltetü kép... én szerintem meg ez a festmény Ádám teremtését ábrázolja egyetemista szemszögből...szigorúan elvontan.
- Ádámka teremtése is puszta politika, pedagógia és polonoszkópia... jah nem, pornográfia! Teljesen megzavart a retek!
- Egy döglött növény sikoltása a szádban zavaró lehet... és mert bele keverted Ádám teremtésébe a politikát, pokolra jutsz, és savanyított szőlő magok fogják felfalni áldozati testedet.
- Ha Te leszel a savanyított szőlőmag ám legyen... különben meg a pokolnál Mexico és Costa rica rosszabb, szóval... a pokol csak jó lehet, pláne, hogy sok az ismerős :D Különben se akarnék olyan helyre kerülni, mint a mennyország, mert ott egy emberre nem főznek!
- A mennyországban nem kell főzni te böszme, azé' az a menny, me' nem kell semmi olyat tenni, ami mozgással párosulna, szal ha valaki kajás, csak rá gondol és kezébe terem az étek. Ezé menny... vágesz?Amerika amúgy már ezt is elfoglalta és a minap adtak neki új nevet, ami találóan a Class Vegas lett. Ja és most nem az olaj miatt volt a gyarmatosítás, hanem a lehetőség a mozgás nélküli létre. Ez a gyengéjük... Hogy lehetnék szőlö mag, amikor tudod hogy vegetáriánus vagyok? Irtózok mindentől, ami képes gyökeret verni, és bogaraknak nyújt menedéket...éljen a hurka!
- Ha minden vega a hurkát éltetné, akkor hamarosan kihalna a disznajak nemzetsége, már pedig az a végső stáció lenne! A síkvidéki tyutyurkát, a vízicinegét és a möllymelléki aztrancot már így is ki írtották a bitangok, mi lesz ha disznóknak is végük lesz egyszer? A világ ökológiai rendszere a másodperc tört része alatt válna semmivé!
- Nem értek semmiféle ököl ológiához... De ezen mesterséges vegetarianizmushoz, amiben szerepelnek a:tyutyurkák, a vízicinegék és a möllymelléki aztrancok, nem hogy jóval... de még a kecsegtetővel sem biztat. Nem akarok egy olyan világban élni, ahol a disznót bele töltik a saját belébe, de mégis mindenféle zúzmarát sajnálunk, amiknek a nevük egyértelműen egy-egy antikrisztus éltetésére találtak ki. Az, hogy te azt hiszed az ördöggel cimborázol, miközben csak régen látott rokonoddal bájcsevegsz, éltetve egy másik fajta fölséget, legyen csak a te dolgod, de engem, mint becsületes vegaritázust haggyál ki belőle, és békében eszem tovább növényi bélbe töltött turcsi orrumat!!!

by: Száncsó N' Pöröly

2011. április 10., vasárnap

Tömeg-es nyomor

   Április 9-én (Krisztuska után 2011-ben) megmozdult az ország és a tehénszaros Európa. Több, mint 50 ezer ember és két lábon járó ahhoz hasonlatosság vonult fel egy elégé szeles (talán messzire elfújja a szavakat, amik elhangoztak és mások is meghallják), de napsütötte délutánon, hogy szót emeljen a kormányaink által generált, a dolgozó nép sanyargatására hozott intézkedések ellen! Több ország szakszervezeteinek képviselete jött el. Jelen voltak többek között a az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC), a lengyel és a portugál tanárok szakszervezetei, de jöttek Baszkföldről, Spanyolországból, a csiga-, a macska-, és a káposztazabálóktól (francia-olasz-német), a sógoréktól, Bulgáriából és Romániából, a véráztatta Balkán több államából és az egykori Csehszlovákia területéről is. Mindössze az Ázsiai Bevándorlók és Feketemunkások Nemzetközi Szabad Szakszervezete és az Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Szakszervezete nem jött el...
   Jómagam a MOSZ komáromi tagcsoportjának létszámát erősítve jutottam el a demonstrációra. Koránkelés, pisi-kaki, rohanás az állomásra, hogy csatlakozhassam társaimhoz. Jó hangulatban utaztunk le Pestre és a szakszerv székházánál sem lankadt a jókedv (és ehhez semmi köze nem volt a sörnek, vagy az állítólag pocsék forralt bornak)! Dél körül indultunk a Hősök terére, ahol már több ezer ember várt. Természetesen a rendvédelmi szerv sem maradhatott ki a buliból, őket is nagy számban kivezényelték a helyszín biztosításának érdekében, bár bevetésükre szerencsére nem került sor. Egy valóban békés tüntetés zajlott le. A téren köszöntötték a külföldi vendégeket, majd némi egyéni go-go tánc és poénkodás után áttereltek bennünket új felállítási helyünkre, majd ismét vártunk. Közben a tér egyik sarkában egy toronydaru fáradhatatlanul emelgette terheit. A zászlókba és transzparensekbe időnként durván belekapott a szél és néhány gyengén tartott luftballon céltalan égi kirándulásra indult. Fél órával később nagyon lassan megmozdult a tömeg eleje az Oktogon felé. Az Andrássy út mentén páran üdvözölték a felvonuló csoportot, bár ez inkább csak pár nyugdíjas szombat délutáni piknikje volt. Néhányuk szemében a régi május elsejei felvonulások emléke elevenedett meg. Egy-egy apró könnycsepp keringőzött végig a barázdált arcokon így hozva a világ tudomására azt. A menet nagyon lassan, sokszor megtorpanva haladt és mi már nagyon kezdtük unni -hogy a mellettünk ballagó pár kolléga egyre csak csattogtatja azt elcseszett Autonom műkezet! Egy órával a Hősök teréről való indulástól és pár száz méterrel az Oktogontól már nem volt hova tovább. Lecövekeltünk és hallgattuk a beszédeket. Egymás után szólaltak fel a szakszervezeti vezetők -ahelyett, hogy puskát osztottak volna, hogy támadást intézhessünk a Parlament és a TV székház ellen! Volt aki sokat beszélt, de keveset mondott; volt aki hiába fogta rövidre összefüggéstelen és ugyan olyan semmit mondón nyilatkozott, mint az előtte felszólaló -na, ők nem ide készültek! A közönség reakcióiból mindez jól leszűrhető volt -remélhetőleg az ő számukra is! Délután fél négy felé léptünk le, hogy elérjük a hazafelé tartó gyorsot a Keletiben.
   Utólag visszatekintve: egy újabb élménnyel gazdagodtam. Együtt lógtam és tüntettem olyan kollégák egy kis csoportjával, akik közé nem rég kerültem, viszont hiányoltam a régieket, akik mindig is felemelték szavukat az elnyomás és a zsarnokság ellen, de most mégis távol maradtak. Remélhetőleg a tüntetés és annak hatalmassága legközelebb őket is jobb belátásra bírja, de leginkább abban bízom, hogy az országot és annak népét kizsákmányolva (meg)vezető politikai elit végre észhez tér és tesz értünk valamit -és nem szünteti meg a szabad gyülekezés jogát!

2011. április 8., péntek

Politikai balról jobbra - 2.rész

   Eredetileg az "Április 4!" lett volna a címe, de aztán eszembe jutott, hogy a politikával foglalkozó írásaimat egy cím alá, folytatólagosan akartam megjelentetni. Hogy miért április 4-ről szólt volna? Nos ennek nagyon egyszerű oka van. Egy közösségi portálon (a mai fiatalságot követve és rövidítéseit koppintva nevezzük fb-nak) közzé tettem egy skiccet, egy röpke gondolatot, ami sokaknak nem tetszett. Íme:


"Hú, de érzékenyek vagyunk így április 4-én! Mi van, előtörtek az emlékek? Ne rám haragudj, hanem arra, aki megszavazta a 2/3-os többséget! Ennek az országnak csak az egypártrendszer "jó"? Tudod mi a különbség a két rendszer között? Csak annyi, hogy most a vörös zászlóban van néhány fehér csík... Érdekes, hogy amikor az a rendszer már "senkinek" nem volt jó, akkor jött a váltás. Remélhetőleg most nem várunk 40 évet!"

   De most őszintén, emberek: akárkivel beszéltem eddig politikáról, mindenki tagadta, hogy ő a lassan szarrá rohadó Narancsot választotta volna. Akkor ki volt az az elvetemült? Honnan jött össze ennyi szavazat? Vagy én csak azokat ismerném, akik a Jobbikra meg a LehetMásisPolitikusra szavazott? Nem hiszem. Mert a szocikat mindenki köpködi -talán joggal-, tehát ebből az következik, hogy senki nem szavazott rájuk, ha nem számoljuk azt az átlag 20%-ot, amit szinte minden városban elértek. De lépjünk kicsit tovább: ez az ország 40 évig nyögött és szenvedett "a boldog békeidőkben" az MSZMP sanyargatásaitól. Mindenkit üldöztek, menekülnie kellett -ha kinyitotta a pofáját, vagy a szomszédja bemószerolta! Nem volt mit enni és hol lakni -ha nem tudott annyit összelopni a munkahelyéről, hogy jobban éljen! Mégis gyakrabban járt mindenki nyaralni, könnyebben kijöttek az emberek a pénzükből és a frissen vásárolt Ladát kulccsal és nyitott ajtóval is otthagyhatta bárki, mert a kutyának sem kellett, mert mindenkinek meg volt mindene -és mégsem volt semmije. Most egy megválasztott egypártrendszer rothadó bűze facsarja az orrunkat napról napra (fejénél büdösödik a láb), emelkedik a cukor, az üzemanyag, a kenyér ára, de ha nagyon fasza gyerek vagy beleteheted megtakarított kis pénzecskédet egy állami folyószámlára, hogy csökkentsd az államadósságot, amit az elmúlt 100 évben drága jó honatyáink felhalmoztak (saját kis vagyonuk mellett -na, abból kellene csökkenteni az adósságot). Ezt nem mi, a fiatal generáció -akikre annyian haragszanak; nem a középkorú melós -akinek fáradtságot nem ismerve a családját kell eltartania; és nem az a nyugdíjas -akinek ma már alig telik a napi betevőre a magas számlái miatt- halmozta fel, hanem azok a pénzéhes politikusaink, akik erővel, vagy csalással, vagy a nép akarata által megszerezték az ország felett az irányítást! Mi adtuk nekik, de el is vehetjük tőlük! Ez csak egy bizalmi állás! Ha nem tetszik amit csinálnak -már pedig jelenleg ez senkinek nem tetszik rajtuk kívül- el kell őket zavarni minél hamarabb és minél messzebbre! A magyarok már számtalanszor bebizonyították, hogy össze tudnak fogni. Egy országnak először nem területileg kell nagynak lennie. Ez csak egy vízió, egy faszság, hogy a nagy ország mennyország! Ha nincs összetartás, akkor az egész egy kalap szart sem ér! Ha egy ilyen kis területen nem tudunk rendet teremteni, akkor mi lenne egy 3-szor ekkorán? Megmondom én: KÁOSZ! Fejetlenség, önkényes törvénykezés, szabad rablás, még több keserűség, még több tragédia. Egy nemzet nem attól fog felemelkedni, ha a múltra tekint vissza... ha nem nézel előre az utcán előbb utóbb jön a villanyoszlop, utána meg a beton, ahol szétloccsant aggyal fetrengsz a saját véredben, amíg valaki meg nem szán! De az a csodálatos EU is, meg a másik, akinek állandóan nyalunk, az Amerikai Seggbekúrt Államok, de még a környező országok is eközben elszáguldanak mellettünk, mint a tavaszi szél és mi vérbe fagyva várjuk a feltámadást! 
   ÉBRESZTŐ!!!