Napi szolgálatom végén kollégám, M. Bandi, alias Haver feldobta az ötletet, hogy dobjunk be egy sört. Az Imre kocsma zárva, az Ignác kisboltja zárva, csak a Szeszkó maradt, de mivel sietett haza így a rendelkezésemre álló 20 percet kevésnek érzékeltem, ezért elhalasztottuk a doboz nyugtató bevitelét (reszkessenek az otthoniak!). Mint aki tudta, hogy tele lesz az egész nyomorult kóceráj...
Alapvetően frusztrál a tömeg. A kritikus, persze... Már gyermekkorom óta irtóztam tőle, hogy olyan helyre keljen mennem, ahol sok ember van. Akkoriban a Lengyel piacra jártunk minden szombat délelőtt. A fóbiám azóta is meg van, csak igyekszem elfojtani (mint sok minden mást...)! Szóval ahogy beléptem a bevásárlás eme szentélyébe rögtön szembe tűnt, hogy nincs kosár! Na már most ez két dolgot jelenthet:
- vagy lusták az éhbérért güriző áruházi dolgozók
- vagy olyan sokan vannak, hogy nincs szabad kosár
Sajnos utóbbit fogtam ki. Ha hiszed, ha nem úgy kellett félretaszítanom két öregasszonyt, egy gülüszemü apukát a fattyaival és egy feszülős farmerban toporgó, zsömleszájú luvnyát csak hogy egyetlen koszos kosárhoz jussak a huszadik kasszánál. Miután ezzel megvoltam, illedelmesen (és mélyen elmorzsolt verbális anyázás közepette) bevettem a célirányt: felkutattam az otthonra szükséges tápanyagokat (tej, kolbász, zsömle, csoki, SÖR és a kutyának valami darált patkány). Egy darabig nem is volt gond -kb a kolbászig-, de aztán elkezdett frusztrálni, hogy qrvára sokan vannak. A figyelmetlen öregasszony és a brancsa richtig akkor tolja be eléd a kocsit, amikor még úgy érzed át tudnál surranni előtte, de NEM! Csak azért is rácáfol és teljes erővel tolja rá a lábadra a kocsit... Aztán jönnek a rohangáló gyerekek. Mert a Tesco játszótér. Legközelebb én is beülök az egyik hűtőbe szánkózni, vagy ész nélkül rohangálok majd a sorok között míg nem egy rendkívül exclusive külsejű csaj mellei közé nem csapódom. Ha nem tartom a kosarat magam előtt a kis porba fingó ebenézer tuti lefejeli a heréimet, de így a kosár valamelyest tompította a becsapódást... Minden sorban a kocsik keresztbe-kasba forgatva, hogy még véletlenül se juss el a célodig. Ha óvatosan arrébb lökdösöl egyet-egyet, akkor meg gyilkos tekintetek követnek a kijáratig! Fél úton jártam, amikor kezdett rám törni a pánik. Lassan ott tartottam, hogy földhöz vágom a kosarat, pofán csapom a hozzám legközelebb állót és elhagyom az épületet, de igyekeztem úrrá lenni magamon. Mikor nagy nehezen eljutottam egy olyan kasszához, ahol egy dekoratív pénztáros hölgy húzogatta a... (nem, sajnos nem azt...) ... beálltam és vártam a sorom. Egyszer csak egy figura oda áll az előttem álló hölgyszerűség mellé, hogy "ideállok hozzád, jó?" Nem, nem jó baszd meg! Húzz innen a faszba! A sor vége valahol mögöttem a déli sarkon túl van! ...
Sorra kerültem, fizettem -egyre többet ugyan azért-, összecsomagoltam a motyómat, majd indultam kifelé. Általában szoktak állni aranyos, dekoratív kis hosztesz lányok egy karton pult mögött. Most volt belőlük vagy négy is -gondolom számoltak a csúcsforgalommal. Amikor közelebb értem, kezemben a megrakott szatyorral, láttam, hogy az egyikük kiszúrt. Bizonyára mindenki járt már úgy, hogy egyszer csak, hipi-hopi odaugrik eléd egy bájosan mosolygó tündér és nem a saját tarifáját mondja, hanem hogy mit szeretne rád tukmálni! Nos ez a tündérke is hasonlóan széles mosollyal odalibegett elém és belekezdett a monológjába:
- Szia! Szeretném figyelmedbe ajánlani a...
- Szia! Szerinted nekem most tényleg erre van szükségem?
A választ meg sem várva faképnél hagytam. Tudom, aljas és BUNKÓ vagyok, de abban a pillanatban legkevésbé vágytam arra, hogy mit akar. Egyet szerettem volna, de azt már a belépésem óta: minél hamarabb kijutni ebből a tömegnyomorból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése