2015. június 11., csütörtök

A liberális gondolkodás újabb áldozata


Akik jobban ismernek egy szimpla sziánál, vagy egy "Te abban a zenekarban játszol?"-nál -nyilván nem a frissen kötött ismeretségeimnek szeretnék szemrehányást tenni- azok tudják rólam, hogy nem vagyok egy annyira kirekesztő fajta. Az embereket nem a bőrszíne, vagy a vallása alapján ítélem meg, hanem a tettei alapján. Egyértelmű az is, hogy attól függ a sorsunk, a világlátásunk, hogy milyen környezetben növünk fel, milyen értékrendek szerint nevelnek és mennyire vagyunk értelmesek ahhoz, hogy lássuk mi a különbség a jó és a rossz között. Nem egy olyan esetben láthattunk példát arra, hogy aki ki akart törni a szánalmas életvitelből, amibe beleszületett, sikerrel lépett túl a családja és környezete árnyékán és a tanulmányait, vagy a tehetségét olyan tökélyre fejlesztette, ami igazán elismerésre méltó. Vannak persze olyan elemek, akiket egyszerűen nem lehet befogadni és megváltoztatni. Egyszerűen leragadtak és nem is akarnak kitörni abból a közegből, amiben tengetik a hitvány és/vagy bűnöző életüket. 
A liberálisok szerint mindenkit egyenlőnek kell tekinteni. Mert egyenlőnek születtünk és így is kell kezelni a dolgokat. Ez a duma sokszor egy politikus, vagy egy tehetősebb ember szájából elég paradoxonnak hangzik, mivel egyik sem segített még egyik embertársán se, leginkább csak a saját megélhetésén, boldogulásán és gazdagodásán munkálkodik és ha a Tesco parkolóban egy hajléktalan, vagy megélhetési kunyeráló akarja lehúzni pár (száz) forintra, akkor erőteljes gesztusok kísértében és magas hanghordozással küldi el a "rászorulót". Nem tagadom, én is rendre elhajtom őket, főleg az ismerős arcokat, de koránt sem olyan a gondolkodásom, mint a többségnek. 
Szintén a liberálisok szerint az országban márpedig nincs cigány bűnözés. Sőt, továbbmentek, alapjában véve maga a szó, hogy "cigány" sértő erre a népcsoportra. (Érdekes módon ezt a passzust az összes cigány hamar megtanulta). Amikor beleépült a közéletbe a szó tiltása rendre felbukkant a kabarészámokban ennek kifigurázása (romameggy pálinka, kisebbségipecsenye), amiből a kedvencünk verziónk, országunk jelenlegi tönkretevőjének, hazánk -általam el nem ismert-miniszterelnökének szájából hangzott el: a "tartalék erőforrás" lett. Bármit is tehetnek, bárhogy is hívhatják őket, attól még cigányok maradnak. A gyermekeimnek -már ha lesznek valaha- is így fogom tanítani, ha törvényt sértek vele, ha nem. 
Említettem, hogy nem a bőrszínük és/vagy a vallásuk alapján ítélem meg az embereket. Tehetném, mert gyerekként engem is megvertek a cigányok. Ellenben tartom magam annyira értelmesnek, hogy túllépek ezen és csak az alapján ítélkezem, amit az egyes emberek tesznek. Vannak cigány munkatársaim. Nem is egy. Különböző munkakörökben. Dolgoznak. Családot tartanak fenn. Részei az ország gazdaságának. Ki-ki a maga szintjén. Ez így van rendjén. De amikor azt hallom, hogy az ország egyes pontjain -jellemző módon a keleti országrészen- bántalmazás, súlyos testi sértés, betörések, lopások, garázdaság zajlik pont ezeknek az etnikai csoportoknak a végrehajtásával, akkor bizony kinyílik a bicska a zsebemben. És a legutóbbi eset -ami miatt ismét elkezdtem verni a klaviatúrát- az elég közelálló volt:
Ma reggel, ahogy böngésztem a híreket a neten, meg azokban a  csoportokban, amikre rendre felvettek találtam egy elszomorítót: ma reggel elhunyt egy záhonyi mozdonyvezető. Ez a mi szakmánkban nem ritka eset, viszont a bevezető után gondolható, hogy mi történt. A sajtóban csak annyi jelent meg, hogy Tiszafaszomtudjahol négy fiatal cigány közrefogott egy 53 éves férfit és összeverték. Merő kedvtelésből. Vagy csak mert magyar volt. A tetteseket a rendőrök elfogták, de hármat szabadlábra helyeztek. Nem a hírekből tudtam meg, hogy az az 53 éves férfi egy záhonyi mozdonyvezető volt, és szintén nem a hírekből tudom, hogy ma reggelre belehalt sérüléseibe! 
Ezt az esetet megelőzően is lehetett látni, hogy idős embereket vertek meg súlyosan és vették el 5-10 ezer forintjukat. A sajtó mindezt nagy buzgalommal hallgatta el. Persze az hír, hogy a rendőrség olyan plakátokat őriz, amik a bevándorlóknak szól. (Szintén a liberálisok ezt rendre átfestik). A gond csak az, hogy a plakátok magyarul vannak így egyetlen menekült sem tudja elolvasni. Bár az idős magyarokat összeverő cigányoknak se megy könnyen. 
A napokban sikerült egy liberálisan gondolkodó hölggyel nézeteltérésbe keverednem a menekültkérdéssel kapcsolatban. Váltig állította és szent meggyőződése, hogy a menekültek nem tehetnek róla, hogy rossz sorba kerültek és itt kötöttek ki nálunk. Ők csak próbálnak megélni valahogy nálunk. Jah. Annak idején pusztán megélhetésből fogták közre és kezdték molesztálni az ex-barátnőmet Pesten a metróaluljáróban. Ha nem szalad el ki tudja mi történik vele? Vagy egy másik eset: alig pár hete az egyik kollégám fiát fényes nappal akarta megkéselni az egyik menekült. Pusztán azért, mert próbált megélni valahogy ebben az országban?
Ezek alapján kívánom azoknak a liberális gondolkodásúaknak, akik szerint nincs Magyarországon cigány bűnözés és hogy a menekültek nem okoznak nekünk problémát, hogy legközelebb őt akarják megerőszakolni és/vagy kirabolni a kis védencei! És még egy: amikor épp az eset történik, akkor mondogassa magában, hogy "csak próbálnak megélni valahogy"!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése