Vannak, akik ennek a három szónak a láttán kapásból tudják, hogy mit is jelentenek, mert vagy már hallottak róla, vagy mert már részt vettek egy efféle eseményen. Akik még nem tudják, azok előtt nyitva áll ez a kérdés és bármikor részt vehetnek rajta, amennyiben hajlandóságot mutatnak az alapvető szabályok betartására.
Az egész lényege alapjaiban nem a káros szenvedélyek vég nélküli kiélésén nyugszik (de nincs kizárva semmi), hanem a megismerésen. Ez nem olyan, mint amikor lemész a haverokkal egy züllött ismerős arcokkal teletömött csehóba, és bárki bele-, vagy hozzád szólhat és elvonhatja a figyelmed. Ez annál sokkal személyesebb. Itt nem számít, hogy mi a vallásod, vagy a politikai nézeted, a nemed, vagy hogy milyen zenét hallgatsz, hanem csak is az, hogy mennyire vagy képes megnyílni egy másik személy előtt, aki elvileg az ismerősöd. (Az biztos, hogy ha politikai és/vagy vallási beállítottságodról próbálsz meggyőzni: lelőlek)! Hidd el, vannak megdöbbentő történetek, leginkább arról, hogy ki mennyire ismeri (vagy mennyire félre ismerte) a másikat, de ezek mindig "a négy fal között maradnak". Az alapszabály az, hogy bármi ami elhangzik, vagy megtörténik, az a itt is marad! Mint a templomban, csak a papokkal ellentétben én nem rohanok a rendőrségre ha egy gyilkosságot osztasz meg, illetve nem molesztálok fiatalkorúakat.
Páran megfordultak már nálam abból az ötszáz ismerősből, akit az arcos-könyv ismerősömként tart számon. Persze ennek a tízszerese él a világban (mert nem minden ismerősömnek van profilja a facebookon), de a legtöbben csak futó ismeretségek és nem biztos, hogy én is igényt tartanék a mélyebb megismerésükre. Az emberek átlagosan 30-40 emberrel tartanak fenn állandó kapcsolatot és ismerőseik 70%-ával másfélszer beszélgetett hosszabb ideig (ez persze pszichológusokra és fodrászokra nem igaz). Vannak olyanok a környezetemben akik már lassan 10 éve ismernek, de csak néhány hete tudták meg (hogy az ötös Lotto várható főnyereménye... he he), hogy pár éve zenélek, viszont van olyan, akivel kb. fél éve hozott össze a sors és mégis olyan belső, bizalmi kapcsolat alakult ki, ami -mindamellett, hogy hatalmas megtiszteltetés- sokkal magasabb értéki szintre emelte számomra, mint ahogy azt gondolhattam volna, vagy mint néhány régebbit.
Sokkal többre tartom az efféle privát beszélgetéseket, mint amikor valaki begubózik a maga kis négy fala, a két-három barátja által nyújtott "mindent megbeszélünk egymással" védőszárnyai alá és ha megkérdezem, hogy "mi újság van veled?", mert csak szimplán jó fej és valóban érdeklődő vagyok, nem pedig az a suttyó, akinek néhány gyökér tart, akkor a válasz csak egy "semmi különös". Akkor tartsd meg magadnak, baszod! Jó, persze, értem én, hogy nem akarod elmondani, mert nem vagyunk olyan belsőséges viszonyban, de ugyan meg tudod e mondani, hogy miért? Tettem, illetve mondtam ellened bármit is? Nem. Szóval akkor csak szimplán nem érdekelnek a belső köreiden kívül mások... És még én vagyok a zárkózott... (Ezt már (vissza)hallottam. "Mert nem járok el szórakozni." Ezen múlik? Kurvára nem. Ugyan ezen az alapon lettem lealkoholistázva: az rendben van, ha valaki minden pénteken és szombaton öntudatlan szánalmasra issza magát, de ha én megiszom egy-egy sört szolgálat után, vagy akár naponta, az már nem. Akkor már csak egy magányos piás vagyok. Na, innen látszik, hogy azt sem tudod, ki vagyok...) Egyszerűbb valaki felett az első információk, vagy tapasztalatok alapján ítélkezni. Aki másokra hallgatva megvet valakit, az ostoba. Miből gondolod, hogy az adott személy számodra semmilyen értéket nem tartogat? Azért mert a barátod/barátnőd, kollégád/kolléganőd így tájékoztatott? Attól, hogy neki negatív élményei vannak, neked miért kell magadévá tenned az ő faszságait? Senki nem születik rossznak, vagy gonosznak. A körülmények tesznek minket azzá, akivé válunk és/vagy aminek látnak. Nincs ok, okozat nélkül! Ahhoz, hogy objektíven vizsgálhassunk egy tényt, meg kell vizsgálnunk minden irányból, nem elég csak az érem egyik oldalát szemlélni. Lehet, hogy a világ legrondább házának pincéjében egy aranybánya rejtőzik, vagy a legszebb festményt egy penészes kartonra pingálták fel. Ha nem nyitsz ajtót a világra, a világ sem fog eljönni hozzád és csak annyit látsz belőle, amennyit a kémlelőnyílás enged. Az meg kibaszottul kevés...
A kérdés már csak az, hogy képesek vagyunk e ebben a nyomorult és eltorzult rohanó világban megállni egy pillanatra, kiülni a gangra, egy padra, vagy a járdaszegélyre és mélyen beszélgetni egy adott személlyel kötetlenül a megismerése érdekében, vagy inkább hagyjuk az egészet a picsába és csak sodródunk tovább az árral, a látszólagos kényelembe beletörődve, majd belefulladva... ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése