2016. december 6., kedd

Szolgálati anekdoták - 106. rész

Nos hát, ilyen se fordult még elő, hogy egy szolgálatról két bejegyzés készüljön, de ennek is el kellett következnie. Úgyhogy most mindenki háromra hullámozzon!
Az előzőben említett tények kicsit másképp sikerültek: a bejegyzésben látható képet a tablettel készítettem. Azért lett olyan a minősége, amilyen. Másrészt nem azt a képet szántam oda, hanem azt, ami itt van. Aztán a megosztást véghez vitte a Druszám, így mire hazaértem 62-en olvasták. Abból 50 aktív és nyugdíjas mozdonyvezető, a többi meg a felsőbb szintekről.
A gelló pedig azért nem jött ki legombolni a gépet és kísérni, mert nem volt. Annyira kevesen vannak, hogy éjszakásba nem tudnak már biztosítani embert. A tokodi tartalékra a vezér úr(!) meg 23 óráig van megrendelve - be is volt jelentkezve. A pudligán meg 20 órakor a fejét már rég álomra hajtotta, vagy a harmadik felest le. Jah és persze én voltam megint a hülye barom, hogy nem érdeklődtem, hogy miért nem járatnak körbe, vagy gombolnak le a vonatról. Most meg pislogva vártuk a megoldást, mint Noé előtt a harmadik teve. Végül megérkezett a kocsivizsgáló és közölte, hogy mehetek körbe a harmadikon. Ekkor nyúltam a telefonért és elkezdtem benne keresni valamely ellenőrző közeg telefonszámát. Kicsit felment bennem a pumpa, aztán vettem egy mély lélegzetet és úgy döntöttem, hogy saját hatáskörben simítom el a nézeteltérést, mert nem a spion adott szolgálatot.
A lényeg, hogy most már szolgálatban, élő egyenes adásban tudom írni a blogot, a szolgálatban lévő Startos kollégák a csodálatos tableten pedig tudják követni. Más cégek alkalmazottjai eddig is tudták...
Érdekes módon a magánvasutaknál (lehet nem mindegyiknél) a MÁV-Start arany prémium plusz plusz négy söntös kártya (amivel még a hálókocsi kalauzba/kalauznőbe is van bejárás) alanyi jogon jár, nálunk a Cégnél meg a másodosztályú arcképesemmel (amiért évente 1250 forintot vonnak le) le akarnak penderíteni a RJ-ről a keletis(!) jegyvágók önköltségben, mert nem vettem pótjegyet, vagy mi a szart! De ez már egy másik történet...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése