Szabadlábon

A sitten csak az számít, mikor szabadulsz és a hátralévő időt épp bőrrel megúszd. A bennlévők többségétől elfordulnak azok, akiket kint hagytak. Család, barátok, szomszédok és egyéb állatfajták. Nekem hatalmas szerencsém, hogy a Klub a családot és a barátokat is jelenti. Az évek alatt pedig – a veszteségeink ellenére - szépen bővült ez a bizonyos család. Ők vártak rám.

A kijelölt négy év és hat hónapból mindössze három évet és 20 napot kellett lehúznom. Jó magaviselet miatt – és a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva – elengedték a büntetésem hátralévő részét – feltételesen. A szabadulásomról két nappal korábban értesítettek. Gondoltam meglepem a társaimat és nem szólok nekik.

Az évek során felhalmozott cuccaimat – a spájzomat, ahogy odabent nevezik - szétosztottam a zárkatársaim között és olyan rabok közt, akikkel jól kijöttem. Rengeteg kapcsolatot építettem ki és sok hasznot hozott a Klub több chapter-ének. Igaz, a 19 évesen életfogytiglanra ítélt cigány srácnak, Raulnak csak reményt tudtam adni, hogyha szabadul, nálunk kaphat munkát és lehetőséget egy másik életre. Nem sokkal a szabadulásom előtt viszont bűnvádi eljárás indult ellene, amiért leszúrta az egyik rabot, aki frissen bekerülve erőszakkal akart jó pozíciót elérni a börtönhierarchián. A fickó elvérzett, Raul ment a sötétbe, plusz kapott még tíz évet. Ötven éves kora előtt aligha szabadulhatott.

Amikor kiléptem az intézmény kapuján, hónom alatt a kis pakkommal, egy pillanatra megtorpantam. Tudtam merre találom az állomást, nem ezzel volt gond. Élveztem a szabadságot. Délután három körül járt. Tűzött a nap, a július végi forróság perzselő volt, ami a győri betondzsungelben még izzasztóbbnak hatott. Behunytam a szemem, vettem egy mély lélegzetet a szmogos levegőből…

- Ne nosztalgiázzon itt, hallja? – szólt mögülem a hang. Megfordulva az egyik smasszer arcát pillantottam meg. Nem először láthatta ezt a pillanatot, mégsem tudta magában kellően tolerálni. – Menjen szépen haza. És ha lehet: ne jöjjön vissza!

Megindultam az állomás felé. Vettem két üveges sört abban az üzletben, ahová éveken keresztül jártam még a húszas éveimben és az egyiket még a kijárattól pár lépésnyire fel is nyitottam. Az első korty mennyei érzés volt ennyi idő után. Odabenn nem jutottunk hozzá, amit meg sutyiban gyártottak az elítéltek, az maga volt a pokol. Az tényleg csak arra jó, hogy kiüsse magát valaki. Így az első szabadlábas söröm nagyon jól esett. Elballagtam a nagy csarnokba, megnéztem mikor indul az első vonat hazafelé, beállítottam a zsebórámat, vettem egy jegyet és megkerestem az induló vágányt.

Komáromba érve első utam a Klubházba vezetett. A sánta járásom miatt kicsit tovább tartott, mint korábban, de legalább a börtönben kapott botnak köszönhetően valamivel könnyebben ment. A bejárat előtt két ismeretlen Prospect beszélgetett. Az egyikük a lépcsőn üldögélt és könnyedén cigarettázott, a másik vele szemben állt a mellényébe kapaszkodva. Túl későn vettek észre ahhoz, hogy úgy tudjanak viselkedni, ahogy azt meghagyhatták nekik, de azért megpróbálkoztak vele. Az ülő felpattant, sebtében eltaposta a cigijét és leporolta magát.

- Szevasztok! – köszöntöttem őket.

- Jó napot… - felelték egyszerre, de leintettem őket.

- Tegeződjünk srácok és ne álljatok ilyen merev vigyázzállásban. Ez nem a hadsereg.

- Köszönjük. – hálálkodott a cigis.

- Gondolom, ti tudjátok, hogy én ki vagyok, viszont ez fordítva nem igaz. Szóval ki, kicsoda?

- Fritz. – közölte a cigis, majd kezet ráztunk.

- Zézé. – felelte a másik.

- Egy kis időbe beletelik majd, mire megjegyzem, de igyekezni fogok. Mondjátok: van itthon valaki rajtatok kívül?

- Az elnök úr, Wu és Majom.

Ekkor tudatosult bennem, hogy ennyi idő alatt a kicsi Wu már tag lett. Tudtam pár dologról, de odabenn a legtöbb ilyen információ nem számít fontosnak. Azt számolod, hogy mikor léphetsz le onnan és megpróbálsz elvonatkoztatni a kinti világtól, hogy ne érjen csalódás szabaduláskor. Én legalábbis így tettem.

- Rendben, akkor megkeresem őket. – felléptem a lépcsőre, de visszafordultam: - Nem kell tudnia senkinek, hogy itt vagyok. Világos?

- Úgy lesz, uram! – ütötték össze a sarkaikat egyszerre a jelöltek.

Sarkon fordultam és beléptem az épületbe. Kellemes hűvösség fogadott, ami a légkondinak volt köszönhető, nem pedig a bárban ülőknek. Az ábrázatuk akár az etetésre váró halaké.

- Nem hoztam haltápot, úgyhogy csukjátok be a szátokat. – álltam meg a bejárattól pár lépésre. A következő pillanatban Majom rohant felém tárt karokkal, széles vigyorral. Felkapott és körbeforgott velem. Ez főképp azért volt vicces, mert kicsivel többet nyomtam száz kilónál, és egy fejjel voltam magasabb nála. Mire letett odaért Wu és Bandi is. Megöleltek és meglapogatták a vállamat.

- Látom a sitten jó volt a menza. – paskolta meg a hasam Lafaty Bandi.

- Miért nem szóltál, hogy kiengednek? – kérdezte Majom.

- Gondoltam megleplek benneteket. – mosolyogtam vissza rájuk.

- Jó, hogy újra köztünk vagy… – kezdte Wu. – de… de valami nem stimmel…

- Mi? – a srác sietve eltűnt, mi pedig a bárhoz mentünk, közben a benn lebzselők is üdvözöltek. Volt ott néhány Klub közeli barát, néhány supporter és ugyanennyi csinos lány.

- Szervezünk ma estére egy szabadulás bulit! Megünnepeljük, hogy újra itthon vagy! – lelkendezett a Sgt. at Arms.

- Nem feltétlenül látom ennek szükségét, Majom.

- Estére ülést terveztünk. Egy kisebb iszogatás még belefér. – jegyezte meg Lafaty Bandi. Egy-egy frissen csapolt sört tett elénk a pultra. A rég nem látott korsóm emlékek hadát zúdította rám a másodperc tört része alatt. Szinte sokkolóan hatott.

- Már tudom mi hiányzott! – kiáltotta Wu, kezében egy mellénnyel. Mielőtt hozzám ért volna Majom kitépte a kezéből és szétnyitotta, hogy feladja rám. Belebújtam. Három év után. A helyiségben lévők ujjongani és tapsolni kezdtek. Cserébe felemeltem a korsómat.

- A motoromra vigyáztatok? – tettem a korsómat a pultra.

- Persze! Ahogy a házadra és Kornéliára is. Elküldjem érte a Prospecteket?

- Vagy guruljunk egyet, mielőtt a többiek visszatérnek? – kérdezte Bandi.

- Hagyjuk az ülés utánra. – intettem le, közben folyamatosan igazgattam magamon a mellényt. A kinti hőségről betérve jól esett némi védelem a benti hűvösség ellen, de maga a viselet hatott kissé idegenül.

- Addig elmegyek Fritz-cel a motorodért, ha megengeded. – ajánlkozott Wu.

- Az neked nagy lenne, nem?

- Miért?

- Ötvenes ringatója van. Még Majom csak-csak a hosszú karjaival...

- Akkor majd a jelölt.

- Ne! Inkább majd én. Ha valaki eldobna haza... – indultam meg a WC irányába, mert már kezdett dolgozni a Győrtől elfogyasztott sörmennyiség.

- Elöl várlak. – szólt utánam a testőr.

Miután elvégeztem a dolgom, kezet mostam, majd az arcomat is átöblítettem. Belenéztem a tükörbe és aggasztó látvány fogadott. Kopaszra nyírt koponyám és az ősz szakállam nem ugyanazt a képet tükrözte, amire emlékeztem. Ráadásul a colorom is meglehetősen megváltozott. Az alapítók jelzése fölött, harminc év után először nem volt rang, alatta az Old School felvarró helyére pedig az Unholy SS került, ami a szentségtelen csirkefogók szövetségének jele volt. A Klubban ilyet korábban kizárólag Szigorú viselt. Csak hát ő egy évvel a tárgyalásunk után leadta a colort. Arra hivatkozott, hogy betöltötte a 60. életévét és megfogadta magának, hogy addig a korig fog motoros klubéletet élni. Hittük is, nem is. Végül bekövetkezett. Mindent hátrahagyva elköltözött Neszmélyre, remetének. Vett egy kis telket és borászattal tölti a mindennapjait.

A parkolóban beszálltam a SUV-ba, de a volán mögött nem Majom várt, hanem Lafaty Bandi.

- Majom?

- Más feladatot adtam neki. Baj?

- Dehogy. Te úgyis jobban érzed a volánt… – ezen a régi szövegen jót nevettünk. – és legalább kicsit frissítesz a Klubbal kapcsolatban.

Nem felelt egyből, hanem riadót rendelt el a gépháznak és kihajtott az útra.

- Nem sokkal azután, hogy Szigorú leadta a colort, Picúr átigazolt a fiadhoz East-Gate-be. Így ők 6+3-an lettek, mi pedig ugyanekkor beiktattuk Wu-t és Sonny-t.

- Legalább azt megvárta, hogy elérjék a felvértezést?

- Egy ülésen történt a két dolog. Beszavaztuk a srácokat, utána következett a bejelentés az átigazolásáról… Czene felajánlotta néhány emberének, hogy hozzánk bekerülve biztosítsanak egyfajta állandó közös pontot a két csapat között. (Többet sejtek mögötte, de egyelőre nincs ennek semmi jele). Öten vállalták, akik közül Zézé, Böszme és Szikla jutott el a Prospect státuszig. Fritz érkezett hozzánk a legkésőbb, ő két hónappal ezelőtt lépett előre. Rajtuk kívül két Hangaround van, akik még persze bizonytalanok.

- Ezt hogy érted?

- Az elmúlt három évben öten adták fel azon a szinten, úgyhogy nem sok reményt fűzök hozzájuk.

- A jelöltek?

- Stabilak, lojálisak és nem utolsó sorban szorgosak. Bármit megcsinálnak, amit rájuk bízunk, annak ellenére, hogy kitől érkeztek.

- Szerzett némi befolyást Czene azáltal, hogy ők bekerültek?

- Ugyanannyi melót vállalunk neki, mint három éve. Ha feldob egyet, mondhatjuk azt, hogy nem. Nincs belőle harag, bár lóvé se.

- Ezen kívül a helyzet?

- A Letenyeiek szépen megvannak. Jelenleg, ha jól emlékszem 14+2+5 náluk a létszám.

- Az szép. Cinege, hogy van?

- Még bírja, de már ő se elnök.

- Ki lett az utódja? Kisbandi?

- Nem, ő megmaradt a titkári pozícióban. Cinege Crazy Jimmy-nek adta át a kalapácsot.

- Jó választás. – nyugtáztam. – Na és G-nél mi a helyzet?

- A nomádok szétszéledtek.

- Tessék? – hőköltem vissza a hír hallatán.

- Nem fogalmaztam pontosan. A bázisuk továbbra is Szemesen van és még mindig G a vezetőjük, de amióta be lett vezetve a „szabad igazolás”, azóta kicsit szélnek eredtek.

- Ezt azért fejtsd ki kicsit bővebben.

- A 28. születésnapi partin ült össze az elnöki tanács. Először ült asztalnál az öt hazai és a három határon túli vezető. Felmerült egy igény, hogy lennének páran, akik csatlakoznának a Klubhoz, de távol laknak a chapter-einktől és nem áll módjukban átköltözni, a munkájuk és a családjuk miatt. Ekkor dobta be az ötletet G, hogy lazítsunk a Nomads taggá válás szabályrendszerén. Felvezette miként képzeli el, amit jónak találtunk és elfogadtunk. A gyűléseket továbbra is Szemesen tartják, de csak havonta egy alkalommal kell mindenkinek ott lennie. A helyben lakók hetente mennek, hogy vigyék a chapter ügyeit. Ennek rendje és módja szerint néhányan elköltöztek a Balatontól és a védőszárnyuk alá vették a jelentkezőket.

- Mekkora most a Nomads létszám?

- 27+9.

- Az igen! Mennyi most a teljes létszám?

- Fú… - megvakarta rövidre nyírt megőszült halántékát - Mi heten, Szolnok tizenhárom, az húsz. A huszonhét Nomáddal negyvenhét, Letenyével hatvanegy, és az East Gate még tíz. Szóval hetvenegy, plusz a Prospect-ek. Partiumban a két chapter-ben összesen huszonöten vannak, északon tizenöten.

- Nord-Townban a hangaround időszakukban is ennyi volt a létszám.

- Amikor teljes colort kaptak belépett hozzájuk Ladislav, de ketten időközben meghaltak egy balesetben. Most februárban pedig felvértezték az első jelöltjüket, de nincs utánpótlás.

Közben megérkeztünk a házamhoz. Három év után először léptem át a telket körülzáró kerítés kapuját. A szokásos üdvözlés Corey-tól sajnos elmaradt. Mondtam is Bandinak, hogy hiányzott. Az épületbe lépve Kornélia döbbent arca fogadott. Nem hitt a szemének. Ahogy körülnéztem, én sem. Teljesen elnőiesedett az otthonom annak ellenére, hogy egy kamasz fiú is lakott ott.

Élettársam hozzám sietett, átölelt és finoman magához szorított. Ennyi idő után meg sem lepődtem a szerény fogadtatáson. Azt csodáltam, hogy egyáltalán megvárt. Számítottam rá, hogy esetleg lelép, vagy talál magának egy másik társat, de látszólag nem így történt.

- Mikor engedtek ki? – szólt az első kérdése.

- Alig néhány órája.

- Miért nem szóltál, hogy kiengednek? Elmentünk volna érted!

- Meglepetést akartam szerezni.

- De hogy jöttél haza?

- Vonattal.

- Kérsz valamit? Enni, inni? Egy sört? Úgy örülök, hogy kint vagy! – borult ismét a nyakamba.

- Vennék egy fürdőt. Estére pedig visszamegyek a Klubházba. – fejtettem le a karját a nyakamról. Megcsókoltam, de a fogadtatásból levettem, hogy némileg elhidegült tőlem. Bevonultam a fürdőbe, hogy felfrissítsem magam. Meglehetősen más volt ez a fürdő, mint a sitten. Nem csak a társaság hiánya miatt, hanem mert emez tisztább és otthonosabbnak hatott. Eltartott vagy fél óráig, mire végeztem. Amikor kiléptem a zuhany alól Kornélia már ott ült a WC-n. Nem a dolgát végezte, csak várakozott. Kacéran rám mosolygott, magához húzott és egy fergeteges furulyaszólóval zárta le a fürdőszobai készülődésemet.

Friss pólót, fehérneműt, rövidnadrágot húztam, felöltöttem a mellényemet és kiballagtam a nappaliba. Bandi kávét szürcsölgetett a pultnál. Mikor mellé értem komoran elém állt:

- Szeretném, ha ezt elfogadnád! – nyújtott egy felvarrót felém.

- De ez… - hebegtem a címkére pislogva.

- Az elnöki tanács engedélyt adott rá, hogy viselhesd, és most szeretném, ha ez így lenne.

Átvettem a felvarrót, amit Cliff halála óta senkinek nem adtunk ki.

- Megtisztelő. – öleltem át Bandit a szokásos klubos üdvözlésnél kicsit hosszabban. – Igyekszem méltó lenni a Road Captain címre.

- Cliff után csak Te lehetsz méltó rá.

Levettem a mellényem és odaadtam Kornéliának, aki serényen nekilátott varrni.

- Biztos, hogy ebben jössz? – mutatott a kamuflázs rövidnadrágomra az elnök.

- Miért? Mi a baj vele? – néztem végig magamon.

- Vegyél egy hosszabbat. Ki tudja, ennyi év után, tudsz-e még motorozni egyáltalán? És ha elburkolsz, jobban véd egy hosszúszárú.

- Na, majd meglátod, pajtás! – nevettünk fel. – De tudod mit? Felveszek egy hosszút.

Miután lecseréltem, visszaültem a régi harcostársammal szembe. Töltöttem egy kávét, kiegészítettem tejjel és cukorral. Egy újabb rutin, amire a sitten nem nagyon volt lehetőségem. Legalábbis nem ilyen társaságban és nyugalommal.

- Tudod… egy ideje azon gondolkodtam… - törte meg halkan a csendet Bandi – hogy én is leadom a colort.

A bögrém a pulton döndüléssel jelezte a döbbenetemet.

- De hát miért?

- Öreg vagyok.

- Egy idősek vagyunk, és nem vagyok öreg!

- Tudom, de… fáradtak a tagjaim. Néha úgy érzem, már a motort se bírom biztosan tartani. A fiatalokkal pedig nem győzöm tempót. Ők most azt akarnák megélni, amit mi annakidején, de erre nem vagyok képes.

- Nem is kell. Leülünk egy fotelbe egy üveg jó whiskey-vel és végignézzük mindazt, amit anno mi is elkövettünk. Közben hagyjuk, hogy valami fiatal lotyó furulyázzon a farkunkon.

Kornélia megköszörülte a torkát, a régi harcostárs pedig jót kuncogott a kialakult szituáción.

- Sokszor már a farkamat se tudom elővenni. – jegyezte meg halkan.

- Arra ott vannak a prospect-ek.

Hűséges csajom nem bírta tovább a diskurzust, leterítette a megvarrt mellényemet egy szék háttámlájára és inkább kivonult a helyiségből. Végigfuttattuk rajta a tekintetünket és meg kellett állapítanunk, hogy még mindig jó formában van, pedig alig egy év választotta el a negyventől.

- Tudod, van egy félelmem. – kezdett új témába Bandi, mikor a csajom eltűnt a szobában.

- Mivel kapcsolatban?

- Már amikor odaadtad azt a levelet és megneveztél utódodnak eszembe jutott, de mivel benn voltál, nem foglalkoztam vele. Viszont most, hogy ilyen váratlanul kikerültél, és a többiek is úgy tekintenek rád, mint „a vezetőjükre”, ezért kissé feszéjezve érzem magam. Félek, hogy sorra megtorpedózod majd a döntéseimet és akár megvonhatják tőlem a bizalmat.

- Ugyan, ne viccelj! Nem véletlenül mondtam le a jogomról, hogy újra megválasszanak és nem azért jelöltelek meg utódomnak, hogy aztán visszavegyem. Vagy ezt már elfelejtetted? -

Egy halk „nem” és egy alig érzékelhető mosoly érkezett válaszként. 
– Mégis kinek adnád át a kalapácsot? Majomnak? Közel az ötvenhez még úgy él, mint egy huszonéves. Wu-nak, vagy Sonny-nak? A tojáshéj még a seggükön. Dan-nek? Ő inkább Majom utódja lehetne, mint a tiéd. Talán Bobby az egyetlen, aki alkalmas rá, de ő meg nem olyan beállítottságú.

- Igaz beszéd, hogy a fiadnak kellene itt az elnöki posztra lépnie.

- Igen, de ő már East-Gate-et vezeti. Ahhoz, hogy visszatérjen, még évekre van szükség.

Kávéval kötöttük össze a beszélgetésünk következő szakaszát.

- Szeretném végigjárni a chapter-eket, hogy megismerjem az újakat. Velem tartasz? – kérdeztem az elnököt.

- Majd beosztjuk melléd valamelyik Prospect-et, vagy Hangaroundot.

- A jelöltek nincsenek a szokott módon leosztva?

- Minden régebbi tag mellett van valaki, de bárki elviheti őket magával. Csak egyedül ne motorozzanak a városon kívül. – várt egy kicsit, felhajtotta a kávéját, majd hozzá tette: - Vagy ezt már elfelejtetted?

A hangulatunk oldottabbá vált az ugratásoktól.

- Ha úgy érzed, nem bírod tartani a vasat, akkor gyere kocsival. A hétköznapokon majd bezárkózunk a műhelybe, javítgatunk és a lehető legritkábban ülsz csak motorra.

- Viszont lenne egy meló, ami ugyan még szavazásra vár, de elég sok motorozással jár.

- Miféle meló?

- Czenének kellene szállítani.

- Mit?

- Kávét… Mint, Crow idejében.

- Ne szórakozz!

- Komoly. A többség adná hozzá magát. Tudják, hogy több lóvéhoz csak így juthat már a Klub.

- Mi a helyzet a régi dolgainkkal? A raktár teleppel, az ingatlanokkal?

- Még megvannak, de nem hoznak sok pénzt. A motorépítés azóta áll, hogy leültettek és érdeklődés sincs már rá a válság miatt. Csak a saját gépeinket javítgatom Stevie-vel, de az sok hasznot nem hajt, sőt!

- Akkor is… ez a szállítás… nem tudom… Régen azért vállaltuk, hogy elindulhassunk, de…

- Valamiből pénzt kell termelni, K, különben a srácok lelépnek. – némi hatásszünetet tartott – Este szavazunk róla. Akkor eldől, hogy csináljuk, vagy se.

Ahogy próbáltam győzködni, kicsit úgy éreztem, mintha önmagamhoz is beszélnék. Nem is a Czene-féle bizniszről van szó, inkább csak a klubéletről és a motorozásról. Némi félsz volt bennem az első úttól – ha csak az utóbbit nézzük. Az ezeréves vasamnak új szíve volt: a gyári 103 köbinches HD blokkot egy S&S V124-esre cserélték. Az erő és nyomatékkülönbség az első gázmozdulatnál érezhető volt. Olyan érzésem támadt, mint amikor először ültem fel az első saját motoromra, a Sárkányra, egy Yamaha Dragstar 650-esre. Ugrott, akár a vadra leselkedő tigris, de mégis több volt: mintha megcsavarodott volna alattam a váz a felszabaduló erőtől, de a valóságban talán csak a kimaradt idő miatt tűnt így.

Az első útra felült mögém Kornélia is. Vittem egy kört a városban. Nem vigéckedtem, csak lassan, nagyjából negyven-ötven körüli sebességgel cirkálgattunk. Az arcát a nyakamba fúrta és szorosan átölelt. Mikor úton voltunk kelet felé, és „a Kereszt” után meghúzattam hetvenig, Molajnál úgy döntöttem elgurulunk Füzitőig. Miután elhagytuk Felsőt és egy hatalmas gázfröccsel kielőztem egy kamiont nagyjából százzal, akkor gondoltam megint egyet és nem fordultunk vissza Füzitőn, hanem tovább vágtattunk Tatáig. A két település között a főúton mentünk vagy 140-nel. Páratlan, megismételhetetlen érzések lettek úrrá rajtam. Tatán felhajtottam a sztrádára és belehúztam százhatvanötbe, amitől gyakorlatilag a bábolnai lehajtót pillanatok alatt értük el – nekem legalábbis úgy tűnt. Ezt a kis akciómat néhány héttel később két nagyigényű csekkel jutalmazták: az egyiket azért kaptam, mert a járgányomon nem volt érvényes pályamatrica, a másikat pedig azért, mert túlléptem a megengedett százharmincat - egy kicsivel. Ha tudták volna, hogy a jogosítványom is lejárt…

Nagyjából 21 óra körül járhatott már az idő, mikor visszaértünk a Klubházhoz. Az épület előtti parkoló tele volt motorokkal, az utca meg emberekkel és hangosan szólt a zene. Ahogy közelebb értünk a jelenlévők felénk fordultak és éljenzésbe törtek ki, mikor felismertek. A motorral hanyagul a járdán parkoltam le. Leszálltam, levettem a sisakom és a tagokból, jelöltekből, sleppből és vendégekből álló tömeg újabb üdvrivalgásba tört ki. Rájuk mosolyogtam, ők pedig odajöttek üdvözölni. Ott volt a teljes N-Town chapter, köztük Ladislav, aki ekkor már Secretary-vé lépett elő és elvette Raven-t is. A sorban Kisbandi következett, aki Bütykössel tárgyalt valamit az érkezésemig. Utóbbi még mindig ugyanazt a büdös dohányt szívta. Egy jelölt szivart hozott, amit sietve meggyújtottam. Jól szelelt és kellemes ízvilága különlegessé tette a pillanatot, mikor beleszívtam. Továbbhaladva a teraszon G fogadott pár hazai nomád társaságában.

- Látom jó volt a sittes menza! – lapogatta meg a vállam.

- Ezt a poént már Lafaty Bandi elsütötte.

- Ahh…

- Iszol egy Fantát? – szúrtam vissza.

- He he… - emelte fel a kezében lévő palackot.

Nagyjából negyedórába telt, mire a motortól bejutottam az épületbe. Kornélia egy méternél távolabbra sosem maradt le még akkor se, amikor a húga feltűnt G mellett. Megbögyörgette ugyan Karolina karján ülő csemetét, a kicsi G-t, de rögvest mögém lapult, miután megunta, ami elég hamar bekövetkezett. Sosem jöttem rá, hogy ez a meddősége miatt alakult ki benne, vagy fordítva történt: a gyermekek iránt érzett ellenszenve okozta a meddőségét. Az utóbbinak nyilván kisebb a valószínűsége.

Az épületen belül további ismerősök és ismeretlenek üdvözlését fogadtam. Az alkalomra betért hozzánk Czene is, aki egy üveg harminc éves whiskey-t adott át. Megkérdeztem, hogy megkínálhatom-e, de elutasította az ajánlatot és kisvártatva távozott a testőrségét alkotó embereivel együtt.

Valaki elhallgattatta a zenét és Bandi hangja hasított az éjszakába egy mikrofon segítségével:

- Azért gyűltünk ma itt össze, mint ahogy azt már nyilván sejted, hogy újra körünkben köszönthessük egyik alapítónkat: K-t! – üdvrivalgás, éljenzés, füttyszó és taps fojtotta belé a szót. Mikor elhalkultak így folytatta:

- Mivel tudjuk jól, hogy a Klubon és a motoron kívül az otthonod a legfontosabb számodra és az utóbbi csak akkor teljes, ha ott egy kutya is van. Ma láttam, hogy mennyire megviselt, hogy harmadik Corey nem szaladt eléd, amikor hazaértél. Ez nem maradhat így, úgyhogy… - a szavait ismét ujjongás fedte el, amikor egy pár hónapos, kék pitbull-t nyújtott át Kornélia. Álmos kék szemei az első pillanattól magával ragadtak.

- Szeretnénk megtudni, hogy fogod nevezni ezt a kis szukát? – szólt a mikrofonba Bandi.

- Corey. – feleltem tömören. A publikum hangos nevetésbe tört ki.

- Fogadni mertem volna rá. – jegyezte meg Majom.

Az elnök átnyújtotta a mikrofont, hogy inkább én szóljak a tömeghez, amihez IV. Corey-t a bal alkaromra fektettem, hogy a jobb kezemben tudjam tartani az eszközt.

- Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek erre a rögtönzött partira. Határozottan tiltakoztam ellene, hogy ekkora felhajtást kerítsenek neki, de hát… Direkt nem szóltam senkinek, hogy már ma kijövök, mert nem akartam, hogy emiatt mindenki hanyatt-homlok kapát, kaszát, pinát eldobva iderohanjon, pláne hétköznap, hiszen csak egy vagyok közületek, semmi több! Megtisztelő, hogy mindezek ellenére ennyien eljöttetek! Deadbeats forever!

- FOREVER DEADBEATS! – harsogta a társaság.

Átadtam a mikrofont valakinek és ismét felhangosodott a zene. Néhány percig még kötetlenül beszélgettünk, feles poharak koccantak egymáshoz, korsók emelkedtek a magasba. A kis Corey pedig zavartalanul elaludt a karomon.

Nem sokkal később egy rendőrautó jelent meg az épület előtt. Csak azért vettük észre, mert felkapcsolt villogókkal érkezett. A járműből egy idősödő, ötvenes évei vége felé járó figura szállt ki, őrnagyi egyenruhában. A sofőr a volánnál idegesen rámarkolt a kormányra, mikor az utcán szórakozó társaság körülvette. A tiszt egy pillanatra visszafordult, és utasítást adhatott a vezetőként beosztott őrmesternek, aki lekapcsolta a fényhidat és feszülten ugyan, de hátradőlt az ülésben. Az őrnagy előtt szétnyílt a tömeg és beengedte a Klubházba. Lafaty Bandi elé sietett, de a fickó kikerülve előttem állapodott meg:

- Látom kiengedtek.

- Téged is jó látni. – feleltem Horációnak, tovább simogatva a karomon szunyókáló kutyát.

- Remélem, többször nem kell veled bajlódnom.

- Azt akkor remélted, amikor lecsuktak. Most legfeljebb abban reménykedhetsz, hogy nem török több borsot az orrod alá!

Némi csend után közelebb lépett, mire Corey résnyire kinyitotta apró szemeit.

- Nem ajánlom, hogy másképp alakuljon. A saját érdekedben. – sziszegte a kígyó.

- Csak egy szimpla vénember vagyok motoron. Öreg vagyok már a balhékhoz.

- Ajánlom, hogy így legyen. – óvatosan a kutya felé nyúlt, hogy megsimogassa, de Corey abban a pillanatban a keze felé kapott. Morgott valamit az orra alatt az őrnagy, majd sarkon fordult és elhagyta az épületet.

Nagyjából 23 óra felé a titokszobában gyülekezett az anyaklub tagsága. Az asztalfőre Lafaty Bandi ült, tőle jobbra Majom, balra Bobby ült. Dan, Sittes Májki, Wu és Sonny a fennmaradó oldalsó helyeket foglalták el, én pedig az elnökkel szemben kaptam helyet – akár csak annakidején Cliff.

- Az első napirendi pont, ahogy azt már tudjátok, a szállítás. Mindenkinek volt ideje kellően átgondolni ezt. – kezdte Lafaty Bandi. – Többségi egyetértés kell az elfogadáshoz. Részemről igen!

- Nem! – kontrázott Majom. Bandi ledöbbent.

- Igen, mehet! – szavazott Dan.

- Yo. – így Wu.
Sittes Májki támogatólag felemelte a kezét.

- Hiba volna. Nem! – szóltam az asztalvégéről.

Ezután még Sonny és Bobby is igennel szavazott, így a projekt átment, amit Bandi a kalapács leütésével szentesített. Az ellene szavazóknak ettől függetlenül ugyanúgy részt kellett venniük a dologban, de csak akkor, ha az elnök mást nem talált a munkára – áll a szabályzatban.

- Úgy gondolom, hogy a jelöltjeinknek meg kellene ismernie az új Road Captain-t. Wu! Hívd be őket!

A kis koreai barátunk felpattant és sietve a jelöltekért indult. Beletelt vagy két percbe, mire visszatért, ráadásul egyedül. Egy friss szabály alapján minden gyűléskor legalább egy Prospect-nek az ajtó előtt kell strázsálnia, hogyha a tagoknak valamire szüksége volna, akkor az azonnal kivitelezhető legyen, de ezúttal valamiért nem így volt. Kisvártatva kinyílt viszont az ajtó és belépett rajta a négy jelölt és a két hangaround. Utóbbiak közül az egyik – nem meglepő módon – Stevie volt. Felsorakoztak a falnál, én pedig felkeltem, hogy bemutatkozzam nekik. Természetesen először Stevie-hez léptem.

- Örülök, hogy itt vagy. – mondtam neki, miután megöleltük egymást. Szerencsére kemény, stramm srác volt, aki némi segítséggel ugyan, de túltette magát az őt ért traumán. Elvégezte az iskolát és a chapter-ben egyedüliként hivatalos motorépítőként dolgozott. Felszedett pár kilót és jócskán megerősödött.

A következő hangaround egy „Blackie” nevű fickó volt. A felvonult hat ember közül mindössze azzal tűnt ki, hogy a huszonéves G-re emlékeztetett a nyeszlett alkatával és a gyér hajszerkezetével. Mellette állt Fritz, majd Zézé, akiket már az érkezésemkor megismertem, majd egy szúrós tekintetű srác következett: Böszme. Szálkás testalkatából arra következtettem, hogy nem hétköznapi emberről lehet szó. Mint kiderült feltörekvő utcai harcos és Bandi szerint az egyetlen, aki megszorongatta Wu-t a ringben pár hónappal korábban, amikor egy küzdősportokat népszerűsítő rendezvényen összeeresztették őket.

Az utolsó Prospect nem a megjelenésével hívta fel magára a figyelmemet – bár az sem elhanyagolható tényező-, hanem azért, mert felismertem. A két méter magas, színizom faszi nem véletlenül érdemelte ki a „Szikla” becenevet, de én még Fecának ismertem meg a győri kóterben.

- Ez a srác mentette meg az életemet a sitten. – magyaráztam, hogy miért üdvözöltem úgy, ahogy.

- Hogyan történt? – érdeklődött Bandi.

- Nagyjából egy évvel azután, hogy bekerültem... A jó magaviseletű rabokat kiviszik külső munkahelyre. Felügyelet mellett és zárt területen ugyan, de dolgozhattunk különböző szakmákban. Fém alkatrészeket gyártó műhelyben ügyködtünk, amikor az egyik rab rám támadt.

- Akkor szúrtak meg a combodon? – kérdezte Dan.

- Igen. Feca… vagyis Szikla volt az, aki a védelmemre kelt és ellátta a baját annak a rohadéknak.

- Miért támadtak be? – érdeklődött Majom.

- Mert nem adtam neki a spájzomból sápot. Ha akkor Szikla nem avatkozik közbe, lehet, most nem vagyok itt. – a jelölt felé fordultam. – Ismét köszönöm! – paskoltam meg a méretes mellkasát.

- Igazán nincs mit. – felelte röviden.

- Miért védted meg? Hiszen semmi közöd nem volt hozzá. – szólt Bobby.

- Czene embereként kerültem be, három évvel korábban, mint K. Amikor a górém megtudta, hogy ő is bekerült, utasított, hogy mindenben álljak a rendelkezésére, védjem meg, ha kell, de nem tudhatja, hogy kihez tartozom.

- Az eset után mi történt? – kérdezte Dan.

- Két hónap magánzárkát kaptam, plusz fél év letöltendőt. K viszont állandóan küldött nekem a smasszerokkal ezt-azt. Mikor újra találkoztunk felajánlotta, hogy a Klubnál bármikor szívesen látna.

- Miért nem mentél vissza Czenéhez?

- Ha négy évet kapsz olyanért, amit más követett el, nem nagyon kívánkozol vissza a régi körbe.

Egykori főnöke kirámoltatott egy kisbéri gazdát, aki tartozott neki néhány milliónyi kölcsönnel és annak (uzsora)kamataival. Miután elvittek pár dolgot a gazda természetesen feljelentést tett betörésért, de mikor Czene – a csatornáin keresztül – megtudta, mit akarnak ráverni, merő elővigyázatosságból feldobta Sziklát. Megígérte neki, hogy gondoskodni fog róla és a hála nem marad el, ha elviszi a balhét. Szikla hitt a góréjának és belement. Igaz, megkapta a legmenőbb ügyvédet és a sitten is bőségesen ellátták, mégis valami elpattant benne. Ezért kötött ki nálunk.

- Ha már ilyen jól ismeritek egymást, akkor a jövőben akár kerülhetne melléd. – dobta fel az ötletet az elnökünk.

- Milyen járgányod van? – fordultam a jelölthöz.

- Egy ezeréves Fat Boy. – felelte Szikla.

- Ő vette meg Szigorú motorját. – egészítette ki Majom. Elismerően biccentettem.

- Akkor jöhetsz. A jövő héten egy komoly túrára indulunk, amire addig fel kell készíteni a gépeket. Végigjárjuk a chaptereket. – azzal visszaültem a helyemre.

- Az utolsó csukja be az ajtót! – zárta le a beszélgetést Lafaty Bandi.

- Mennyire meóztátok le ezt a Blackie-t? – kérdeztem a társaságtól, mikor mögöttem az ajtó becsukódott.

- Amennyire lehetett. – felelte Bobby.

- Még G informatikus zsenijei is kivették a kutatásból a részüket. – tette hozzá az elnök.

- Miért, mi a gond? – kérdezte Majom.

- BV-s. – köptem be röviden.

- Az kizárt! – tiltakozott Bandi az asztal túloldaláról.

- Miből gondolod ezt? - kérdezett rá Wu.

- Mert találkoztam vele.

- Bassza meg. – sziszegte Majom.

- Nekem is ismerős volt valahonnan, de nem tudtam hova tenni. – jegyezte meg Májki.

- Küldess G-ért! – mutatott Bandi Sonny-ra, aki egyből ugrott. – Sőt! Inkább te magad hívd!

Sonny eltűnt az ajtó túloldalán, én pedig tovább fejtegettem az elméletem egy újabb besúgóról:

- Nem sokkal azelőtt jelent meg a győri kóterban, hogy megszúrtak. Nem egészen így nézett ki. Nem volt szakálla, és haja, de most látszik, hogy a szőke hajszín csak festék. Meglepően közvetlen volt és mindenben készséggel állt a rendelkezésünkre – a rabok kedvelték. A cellatársam, akinek meglehetősen jó kapcsolata volt az őrökkel, kipuhatolta, hogy a fickót valahonnan Pestről helyezték át. Állítólag a létszámhiány miatt, de a legénység szerint ez nem volt igaz, mivel évek óta üzemeltek az előírás szerinti minimummal és a fővárosi intézmények is ebben a cipőben jártak.

Bobby a srác aktáját letette maga elé és átolvasta, majd átcsúsztatta hozzám. A közepén jártam, amikor G betoppant közénk.

- Mi a helyzet?

- Foglalj helyet, kérlek. – szólt hozzá komoran Lafaty Bandi.

- Ki szedte ezeket az infókat? – toltam át az aktát a régi harcostársnak.

- Az egyik emberem. A ti kérésetekre. Miért? Mi a baj?

- Kiről van szó?

- Tank. – ejtette ki angol akcentussal a nevet.

- Az a nagydarab fickó? – kérdezett vissza Wu.

- Igen. Pesti srác. A legjobb hekkerem. Úgy egy éve vérteztük fel.

- Honnan ismered? – kérdeztem gyanakvóan.

- Egy rendezvényünkön jelent meg.

- Csak úgy megjelent, odament hozzád…

- Dehogy! Egy supporter mutatta be, mint lelkes olvasómat, akinek minden könyvem megvan. Pár héttel később dedikáltam is neki.

- És ezt te bekajáltad?

- Miért? Vannak megszállottak.

- De még nekem sincs meg az összes, sőt! Tudtommal még neked se, mert az első köteteid meg sem jelentek nyomatatásban.

Elgondolkodva megdörzsölte szakállát.

- Bassza meg, tényleg.

- Nem volt semmi gyanús a fickóval kapcsolatban? – érdeklődött Bandi.

- Azt leszámítva, hogy fiatal kora ellenére egy olyan Road Kinggel járt, mint Majom és többnyire valami videojátékkal játszott, amikor megjelentünk nála. A hatalmas gyomráról cheetos darabok hullottak le, amikor felállt, és megsárgultak az ujjai a színezéktől.

- Őt hogy nyomoztátok le?

- A szokott módon. A pornós csapattal. De miért ez a faggatózás?

- Az a helyzet, hogy K ráismert egy smasszerre Blackie személyében.

- Az aktái szerint viszont semmi köze nincs az államiakhoz. – tette hozzá Bobby.

- Ráadásul Horáció is megjelent, pedig évek óta a közelünkbe sem jött. – jegyezte meg a Sgt. at Arms.

G ismét kinyitotta az aktát, és átfutotta.

- Nem tudom, ki hibázhatott.

- Felül kell vizsgálnunk ezeket. Tank-et és Blackie-t. Ha kiderül, hogy a rendvédelem bekerült a köreinkbe, nekünk annyi. – szögeztem le.

- Rendben. Utánanézetek a pornós csapattal. – kelt fel az asztaltól a nomádok vezetője.

Bandi az asztalra csapott a kalapáccsal és lezárta az ülést. A többség elindult, hogy szórakozzon egy jót, de én a helyemen maradtam.

- Mondanál még valamit? – állt meg mellettem az elnök.

- Már értem miért akarsz lemondani a címről.

- És el is mondod, vagy megvárod, amíg hozatok egy fogót és azzal húzom ki belőled? – ült le az asztal sarkára. Az övére rögzített kulcsok kopogtak a felületen.

- Minden vezető attól retteg, hogy megtorpedózzák a pozícióját. Vagy külsősök, vagy belső viszálynak köszönhetően. Ezt még Frankie mondta nekem, mikor átadta a kalapácsot. Elnöksége alatt végig attól tartott, hogy majd a segítségetekkel kipöckölöm a székből. Ezért tartotta szorosan maga mellett Trükköst, hogy legalább egy valaki az oldalán álljon, ha netalán ellene fordulnánk. Miután megörököltem az anyaklub vezetőszékét folyton rossz döntéseket hoztam. Legalábbis így éreztem. Betámadtak bennünket, lecsuktak, belső gondjaink akadtak, de a tagság mégsem döntött úgy, hogy eltávolítson. Most te attól félsz, hogy amiért sikerült egy spiclinek hozzánk közelebb kerülnie, majd menned kell. Ha azt hiszed, hogy emiatt bárki bizalmatlansági indítványt fog benyújtani, azt felejtsd el. Az elmúlt három évben senki nem akarta ezt és azzal, hogy én visszatértem, ez nem fog változni. –felkeltem a helyemről és a vállára tettem a jobb kezem: - Erről gondoskodom.

Azzal kisétáltam a szobából, a bal alkaromon szunyókáló pár hónapos Corey-val.