2016. január 29., péntek

Ballonkabátos eset

Egy 110 kilós bézs színű háromnegyedes ballonkabát imbolygott be a Hátsó utcába egy piros kötött sapka alatt a kandeláberek álmos fényének kíséretében. Járása hasonlított a német gyakorlóban flangáló unatkozó jetiéhez, csak ez sokkal bizonytalanabbnak tűnt. Vagy még részeg, vagy már aludt a részegsége közben, csak kidobták onnan, ahol eddig árasztotta magából a különböző szagokat, vagy az éjszaka folyamán úgy kifacsartatta magát valami kétes erkölcsű nőszeméllyel, hogy azért nem tud már a lábán alig állni.
Lépteit nem hallottam, mert zenét dugtam a fülembe. Ha ki akarom zárni a világot mindig ezt teszem! Így csak az imbolygásából gondolom, hogy neki is hosszúra nyúlt az éjszakája. 
Egy pillanatra megfordult. Felém nézett, de nem hinném, hogy látószerveitől az információ el is jutott az agyáig, vagy addig a tészta szerű szervig, ami ezt a termetes ballonkabátot mozgatja. Lehet meghallotta, mit gondolok róla.
Idióta.
A legtöbb ember alapvetően az. Van, akinek a szemében én is annak számítok. Így korrekt. Erről a túlsúlyos ballonkabátról viszont a felette viselt lányos sapka miatt állapítható meg. Vagy csak úgy öntudatlanul felkapott valahol egyet és fejébe nyomta, vagy esetleg édes, vagy nevelt lányát fosztotta meg a sapka nyújtotta melegség élményétől erre az estére.
Hacsak nem pedofil.
Gusztustalan féregnek tartom azokat az egyedeket(!), akik rámásznak a lányukra. Az is furcsa számomra, ha egy negyven éves (vagy afeletti korban lévő) faszinak huszonéves alkalmi, vagy állandó szeretője/barátnője van. A lánya lehetne, baszki! Ha nem lenne egy genetikai hulladék, hogy a saját korához hasonló csajt szerezzen magának. Vagy lehet, hogy tudna, csak megtartani nem tudja őket, mert mint mindegyik rájön, hogy mekkora idióta. A fiatal, tapasztalatlan (butácska) lánykákat meg aztán könnyen ki lehet dumálni a bugyijukból. 
A bézs színű ballonkabát aztán tovább imbolygott a hátsó utcában. A múlt éjjel leállított autókat a dér fehér lepedőként takarta be, az igyekvők arcát a hűs levegő kipirosította és minden lihegésük hatalmas gőzfelhőként távozik. Mintha mindenki dohányozna. Az én felhőim nagyobbak, mert egy szál cigarettát szívok. Bár nem értem miért. A piros kötött sapka alól nem száll fel cigarettaszagú felleg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése