Szolgálati anekdoták - 68. rész

Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak e egyáltalán, megadva a lehetőséget a győri majmoknak, hogy bejelenthessenek és aztán úgy döntöttem: egye fene, itt van, hogy rohadjatok meg. Élvezkedjetek... bunkókáim...

Éjszakás előtt aludtam keveset... hát utólag nem kellett volna, mert sikerült azt álmodnom, hogy mozdonyvezetés közben (V43-assal) egy útátjáróban (Győrszentivánnál páros irányban) belerohanok egy szabálytalanul áthaladó teherautó hátuljába. Szerencsére nem egy életszagú emlék újbóli kivetülését láthattam felvételről és remélem nem a jövőt sikerült ismét megálmodnom, de minden esetre megviselt még így is. 

Kedvenc feljelentkezési időmben (20:46) álltam szolgálatba, de a Lakberendező már azzal fogadott, hogy már elindult Öttevényről az a vonat, amit váltani fogok. Nem tudom, hogy a torony rendezte így, vagy a felvigyázó-szerűség, minden esetre 20:52-kor már mozdult alattam a kerék a 023-as Gigant vontatta kürtösi kilépőssel. Gond nélkül lendültünk bele az éjszakába, de sajnos a keleti elkerülő felüljárója alatti kiszigetelt rész után a hátsó áramszedő már nem akart többé a vezetékkel simulni, ezért meg sem közelítette azt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Győrszentiván bejárata nem állt, így akadt időm megszelektálni. Fradiig utána már csak Biatorbágy bejáratánál és Kelenföldön álltam meg forgalmi okok miatt. 

A tehénszaros Franzstadt előtt szólt a mozdonyos, hogy váltás lesz és az én vonatom még Újszász környékén leledzik, úgyhogy addig ássam be magam. Irányító tervez, forgalom végez: előbb értem oda, mint a váltás és persze a külsős hozta az írást. Ezzel még nem is lett volna gond, csak mindenáron rám akart tukmálni egy olyan vonat papírjait is, amikhez közöm nem lett volna. Erősködött ugyanis, hogy aki engem fog váltani majdan, azzal megcserélek és viszem vissza azt, amit amaz kolléga hozott. Nem hagytam magam rábeszélni egy Fehérvárra tartó roncsmenetre, úgyhogy csak szimplán felhúztam jelzőre és nagyjából háromnegyed óra múlva megérkezett a váltás. 

Beslattyogtam komótosan a beíróba, felvettem a pozíciómat egy kellően szélvédett helyen és hagytam múlni az időt, ami olyan sebesen zúdult, mint az esővíz. Frissen visszakapott éleslátásomban örömködtem: láttam, ahogy a szél megkavarja a cseppeket, akár a cápa rajban úszó halakat. Hiába üldözte őket, a parányi halak rajai végeláthatatlanul, öngyilkos módon zúdultak a földre.

Fél kettőkor az ezeréves 004-es Giganton leváltottam a keleti országrész egyik fűtőházának munkavállalóját. Irányítóék nem beszéltek egymással, így a mozdonyvezető kollégával együtt csodálkoztak rajta, hogy az enyém odaküldött váltani. 

Élmény volt újra ezzel az őskövülettel hajtani: az 1500 tonnás terhét könnyedén húzta fel a torbágyi emelkedőn az eső ellenére. Bármennyire is igyekeztem és L.Bandinak megígértem, hogy megelőzöm, a Szárliget és Tatabánya közti vágányzár miatt erre nem lett lehetőségem. Majd legközelebb. 

Majdnem elfelejtettem:
 Csabi! Dobd meg a 201-est!