Az emberi ostobaság tényleg nem ismer határokat!

A ..szkó áruházból kifelé jövet egy döndülés ütötte meg az általános fáradtságtól egyre tompábban halló füleimet. Egy ötvenes házaspár hím tagja a bevásárló kocsit az üvegajtón át akarta kierőszakolni a külvilágra. Jó indulatúnak egyáltalán nem nevezhető, korban hozzá öregedett társa zsigerből ócsárolni kezdte az üzletet, a vezetőket és azok felmenőit, hogy "van szabad megengedni, hogy csak ennyire nyissák ki az ajtót! A múltkor is nekiszaladtam!" Először is a francnak rohangál. Másodszor mi bizonyítja, hogy direkt nem nyílik szét annyira az ajtó? Talán ő állítja be? És ha műszaki meghibásodás miatt nem megy széjjelebb, akkor kinek az anyját? Ez persze nem volt elég: valószínűleg azt várta, hogy majd a rimánkodását valaki meghallja, megnyom egy gombot és a dacos nyílászáró széttárul előtte, mint egy rúdtáncos lábai a pénz láttán. Amíg ezek ketten imádkoztak a hajnali félhomályban egy váratlan fürge mozdulattal elszökkentem mellettük és hipi-hopi, már kint is voltam. Szerintem még most is ott dekkolnak és hatalmas torlódást okozva szítják az indulatokat.
Az események hatására ez jutott elsőre eszembe: