Ahogy egyre több időt töltünk együtt arra jövök rá, hogy bizonyos dolgokban Corey kicsit olyan, mint én:például kurvára rühelli, ha idegen fajtársai belelihegnek az aurájába.
Egy ház tövében osontunk, amikor észleltem, hogy szemközt egy kutya álldogál a gazdája közelében. Csak közelebb érve vettem észre, hogy az eb nincs megkötve, kiszúrt minket és inkább a póráz végen lépdelő kisasszony érdekelte, mint a saját gazdája csacsogása. Nem is értettem igazán mit próbál magyarázni a nyomorult jószágnak, de az bizonyos, hogy valami fegyelmezés félével próbálkozott, csak hát olyan stílusban, amit az emberek a gyerekeikkel szemben szoktak foganatosítani. De ez kutya! Ennek aztán ugathatsz!
Az emberi ostobaság dühít! Amióta egy kutya tölti ki a szabadidőm egy részét, mindig figyelem, hogy mire hogyan reagál, mit engedhetek még meg neki és mit nem. Tudom, hogy nem engedhetem el ha vannak az utcán, mert a fajtársaim jókora hányada megijed, ha egy pit szalad feléjük. Pedig érdekes módon a Coreynak, csak a kutyákkal és a rossz emberekkel van baja. Sokan még mindig póráz nélkül sétáltatják a kiszámíthatatlan és kajla ebeiket. A fenn nevezett nőszemély is és persze az első adandó pillanatban már szaladt is utánunk. A múltkori mopszos eset óta már kicsit félek ezektől a találkozásoktól. Mondtam is a másik sétáltatójának (mert a kutya hallgat a gazdájára!), hogy nem attól félek, hogy az a fekete kölyök harapná meg a kis tündéremet, hanem attól, hogy egy óvatlan mozdulat után a Corey hirtelen odakap és nem ereszti el. Erre a nő:
- Nem baj, majd ebből tanul!
- Te nyomorult! Akkor tedd a saját kezed a szájába, hadd csócsálja meg egy kicsit és meglátjuk, hogy Te tanulsz e belőle! Idióta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése