Lecsúszás

   A minap találkoztam az állomáson egy ismerősömmel. Régebben sokszor találkoztunk, elbeszélgettünk erről-arról, együtt nevettünk, aztán ahogy változott a munkarendem és nem a megszokott helyekre jártam egyre ritkábban futottunk össze. Mindig is egy jól szituált, rendezett családi körülmények között élőnek képzeltem. 

   Idő közben aztán mások mondtak róla ezt is, azt is. Nem akartam elhinni, hogy róla van szó -ez akkoriban így ment: nem tudtam elképzelni, hogy bárkiben is csalódhatok. Ahogy telt múlt az idő és egyre több mindenen estem át magam is, és ahogy egyre inkább csúszott bele az idilli világkép egy bűzölgő mocsárba, amit ma úgy hívok: Valóság; minden átértékelődött. Leginkább csak azt hiszem el, amit tapasztalok, nem amivel etetnek. Mégis kezdett elevenné válni az, amit mások mondtak az ismerősömről. 

   A teljes elzüllésről és függőségről van szó. Arról az állapotról, amikor már annyira a szesz rabjává válsz, hogy képes vagy teret engedni a legalantasabb késztetésnek, a kéregetésnek. Bármit képes lennél megtenni, csak hogy a kívánt alkoholmennyiséghez hozzájuss. Lesüllyedsz egy olyan szintre, ahonnan segítség nélkül nincs kiút. Hazudsz, kölcsön kérsz akitől csak lehet, aztán a visszafizetés napján meg csak lapítasz, hátha nem vesznek észre és abban reménykedsz, talán elfelejtik a tartozásod. Egy darabig lehet ezt játszani, de amikor a fél világ adósává válsz, már inkább elköltöznél egy másik országba, csak hagyjanak békén a hitelezőid.

   Csak egy ideje nem adok. Megszűnt a feltétel nélküli jó indulat, ami anno jellemzett. Úgy érzem túl sokan éltek vissza ezzel és most már magam is inkább igyekszem megvédeni azt amim van ebben a kibaszott sakál világban. Kénytelen vagyok, ha nem akarok arra a szintre jutni, mint azok, akik kéregetnek. Önzőség lenne? Azért az összegért én dolgoztam meg és nem azért, hogy olyanoknak adjam, akik nem tudják beosztani a fizetésüket. Nem abban a világban élünk, ahol olyan kurva jól menne bárkinek a melósok között és meg tudom érteni azt, aki a megszerzett javait magának tartja meg, vagy önmagára és a családjára költi. Ez ilyen. A farkastörvények irányítanak: a gyengébbeknek veszniük kell!

   Hosszú idő után az állomás peronján láttam újra ismerősömet. Először észre sem vett. Teljes katatón állapotban fürkészte az érkezőket. Ráköszöntem, de nem vett észre elsőre, vagy csak nem jutott el hozzá a hangom, de ahogy elhaladtam mellette fogadta az üdvözlésem. Ahogy távolodtam félszegen utánam szólt, és bizalmasan megkérdezte, hogy nincs e kölcsön ötszáz forintom. Azt feleltem, hogy nincs nálam pénz. Ettől még lejjebb biggyedt a szája széle, majd a tekintetét enyhén jobbra fordította jelezvén, hogy részéről befejezettnek tekinti a társalgást. Utálom az ilyet. A legszívesebben ott és akkor az arcába ordítottam volna, hogy "Baszd meg, hogy csúszhattál ennyire mélyre? Nézz már magadra Te szerencsétlen aztán szedd össze magad!" Van aki azt mondja, hogy ez a düh visszavezethető a családi gondjaimra és hogy igazából ezért fordult meg bennem ennyire minden. Én meg úgy gondolom, ahogy fentebb leírtam. Bizonyára sokaknak ez bántja majd az önérzetét -többek közt azoknak, akik ezerszer is megosztják a "gazdit keresünk Bélának, a fajtiszta utcai vegyes kutyusnak" rovatot, de eddig egyetlen ebet sem hoztak még el a menhelyről, mondván nincs hely/nem vinnék panelba/nem tudnának gondoskodni róla/stb. Basszátok meg! Úgy felnőttem, hogy sosem volt semmilyen állatom a hangyákon és a pókokon kívül -meg leszámítva azt a mocsári teknőst, akit a faterom hozott haza és két napig éheztettünk az erkélyen, mert azt hittük húsevő a szerencsétlen-, nem is kívántam, hogy legyen és most mégis egy pittel élek együtt már egy éve és ő már a második kutty ebben a lakásban, aki bizonyos szempontból megmenekült az öröklétre szenderüléstől. 

   Egy olyan világban szeretnék élni, ahol a gyerekeimért és a feleségemért dolgozom és nem talál meg mindenféle nyomorult, akinek csak pár forint kell erre vagy arra abból az összegből, amit a szeretteimre akarok fordítani. Egy olyan világot, ahol nem kérnek kölcsön az emberek nem csak tőlem, hanem másoktól sem, de tudom, hogy ez csak egy elképzelt idea marad...