2012. június 27. Már egy éve vártam ezt a napot, vagyis azt, amikor a Zakk Wylde vezette Black Label Society újra Budapestre jön. A tavalyi műsorról túl későn szereztem tudomást és így már nem tudtam szabadságot kérni, hogy ott lehessek a mester koncertjén, de idén már jó előre elintéztem, hogy még véletlenül se fordulhasson elő ilyesmi.
Egy kedves kollégámmal együtt vágtunk neki az eseménynek. Megmondom őszintén: ez volt az első PeCsás bulim, eleddig egyszer sem jártam az intézményben. Érkezéskor kicsit megijedtünk, hogy hol a faszba vannak innen az emberek, mert a kapunyitás után negyed órával az épület előtt alig néhányan tipródtak. Ez azért volt, mert az épületben és a kerthelyiségben már eloszlott az az ötven körüli látogató. A belépésnél megkért az In Kal dolgozója, hogy a láncomat (ami köztudottan nem az a kutyanyakörv, mint amit az átlag rockerek hordanak) a portán sorszám ellenében adjak le, aminek minden felesleges hőbörgés nélkül eleget is tettem. (Itt tennék két megjegyzést, vagy ha úgy tetszik észrevételt: az egyik, hogy a belépésnél az átkutatás nem volt túl alapos. A 2011-es KZE Évzárón a DESEF emberei sokkal körültekintőbben végezték a munkájukat. Ráadásul -és egyben másodszor- volt néhány figura, akinek ott fityegett a kutyapóráz az oldalán -tudjátok az a vékony, tacskó verzió. Sőt! Láttam szögeset is, amivel sokkal komolyabb sérüléseket lehet okozni...)
A szokásos merch-pultnál egy olyan rocknagypapa osztogatta a pólókat, aki még anno az első Black Sabbath vagy Led Zeppelin mercheket is árulhatta, de az sem lepne meg, ha a Beatles születésekor roadolt a gombafejűeknek. Legnagyobb sajnálatomra BLS mellényt idén nem hoztak... Ezután megtámadtuk a szabadtéri kimérést, ahol már vagy 20-30 rocker facek iszogatott és beszélgetett. Láttam néhány ismerős arcot még a Düreres bulikról, meg össze is futottam pár ismerőssel meg a Tankcsapdás Sidivel (az lepett volna meg, ha ő nem jelenik meg -megszállottabb Zakk Wylde fanatikus, mint én valaha is leszek).
A felszopó banda szerepét a Rómeó Vérzik kapta meg. Alapjáraton nem rajongom a zenekarért, bár az utolsó lemezükről néhány számuk tetszik -lehet, hogy csak azért, mert sokaknak meg pont ez az albumuk nem jött be annyira. A hangosítás... Egész este szar volt. Rómeóék csak a vége felé kezdtek jól szólni, de a BLS abszolút szarul szólt. A dobot jól kilőtték, a basszus hallatszott, de a gitárok túlságosan kásásan szóltak, a szólók élvezhetetlenek, az ének pedig az egészhez képest halk volt. A közönség ennek ellenére kurva jól fogta a bulit, eszméletlen jó hangulat kerekedett. Nem volt telt ház, de ez nem is meglepő, ha a szomszédban ingyenes bulit nyomtak... Térjünk vissza magára a Black Label Society fellépésére! Nem sokat várakoztatták a közönséget, nagyon feszesen tartották magukat a programhoz. Nem volt felesleges időhúzás, sem ráadás, csak a fixen lebeszélt buli. A szettben a koncert látogatói pont azt kapták, amiért fizettek: hallhattuk a nagy klasszikusokat (az In this river-t és a Blessed hellride-ot újragondolt verzióban) és egy elmaradhatatlan Zakkes szólókiállást. Nem lehetett túl jó formában az öreg, mert hallottam már tőle jobbat is... Aztán jött egy kis labdázás a Fire it up alatt... vagyis jött volna, de a hiéna magyarok úgy csaptak le arra a tíz darab Black Label-es labdára, hogy alig kerültek le a színpadról, két-három pöccintés után már tűntek is el a közönség soraiban. Háromnál több egyszerre sosem pattogott a fejek fölött. Előttem is két srác lehúzott egyet, aztán már eresztették is ki belőle a levegőt... A befejezés a már megszokott módon ment: a gitárokat hagyták zúgni, pacsizás, meghajlás, egy kis integetés, pengető-törölköző-dobverő osztogatás, még egy kis integetés aztán már húztak is le. Nem volt ráadás, nem jöttek vissza a színpadra és nem sokkal a csarnok felvilágosítása után a közönség fele már el is porolt. Nem volt szarakodás.
Ezek után meglátogattam a rocknagypapát, hogy beújítsak egy olyan pólót, amit a mester is viselt ezen bulin, a portán átvettem a láncom (addigra sorakozott mellette még pár darab) és végül -mint Elvis- elhagytuk az épületet. Ahogy az autó felé slattyogtunk arra jutottunk, hogy a rossz hangosítás ellenére ez egy kihagyhatatlan buli volt!
További képek itt!
Lábjegyzet:
A nap végére előbújt belőlem az idióta (néhány sör után előfordul, hogy előtör belőlem az őrült): A Városligeti Sörsátorban épp a foci EB-t közvetítették. A helység tele volt mindenféle focimániás félrészeggel, mi meg úgy gondoltuk, hogy ha már ennyire jól állunk az idővel, akkor megnézzük a végét -a hosszabbítás perceit éltük (vagy mi). Nem mentünk be a sátorba, csak megálltunk a bejáratnál a kivetítővel szemben és onnan figyeltem ahogy egy csomó mániákus férfi és oldalbordáik ott ülnek a sörpadoknál és nézik ezt a baromságot. Mivel volt már bennem bátorító rendesen (vagy kilencet nyomattam le délután 17 órától) és eléggé nagy késztetést éreztem ahhoz, hogy még jobban felhívjam magamra a figyelmet (azon túl, hogy kibontott szakállal és hajjal megálltam a bejáratnál egy doboz extra méretű Borsodival) egy alkalmas pillanatban, amikor kissé leült a hangulat kellő hangerővel megjegyeztem, hogy "Sok itt a suttyó, csak én nem!" Mellettem a Csabi csak vigyorgott, viszont a páran a padokon ücsörgők közül már nem díjazták ennyire a megjegyzésemet. Ezen kissé felbátorodtam -dolgozott a sör, mint mondtam- és a csak úgy hívogatott a színpad, ami a sátor alatt van. Gondoltam megjátszom, hogy felpattanok a színpadra és megismétlem a mondandómat, mert úgy éreztem, hogy nem hallották elegen. Viszont az már nem tiszta, hogy megtettem e... Valószínűleg nem, mert a következő kép, ami meg van, hogy állunk be egy ház elé. A ház mellett egy garázs áll és abban a kis épületben meglapul egy Ural Wolf. Berosáltam, amikor ráültem! Már egy hónapja egy chopper biciklivel járok, ahol az érzés meg van, de azt a bizonyos bizsergést csak akkor érzed igazán, ha egy motorra ülsz rá! Megint hatalmába kerített az a bizonyos "nekem ilyen kell!" dolog. A Lorenzo Lamas féle Renegade sorozat óta vonzott a motorozás, az, hogy szabadidőmben egy egyedi Harley-n szeljem a kilométereket, húzni a gázt és átadni magam az élménynek, amit ez okoz és leszarni mindent, ami a kibaszott szürke hétköznapokban nyomaszt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése