Egy eltitkolt történet

 A klubház titokszobájának mindössze három ablaka volt. Azok is csak 40x70-esek és 200 centiméterre a padlószinttől helyeztük el őket. Ráadásul tükörfóliáztuk, így kintről, a szemközti házból belátni normál körülmények között lehetetlen. Ezeken a nyílászárókon keresztül szűrödött be némi márciusi napfény. Az asztalnál csak a tisztviselők ültek: Crow, mint elnök az asztalfőn egy halom papírba révedt. Hónap végén mindig átnézte a bevételi és kiadási jelentést, még mielőtt a könyvelő megkapja. Tőle jobbra az alelnök, a Kölyök foglalt helyet. Egy zacskó fagyasztott kukoricával hűtötte a bal szemét éktelenítő monoklit. Az a fránya monoklija tehetett róla, hogy nem viselhette a mellényét. A szabály tisztán kimondja: ha egy klubtag családtagját, barátnőjét, feleségét megkörnyékezed előbb a Klub ideiglenesen bevonja a color viselési jogot! (A második alkalommal kizárással jár). Kölyök nem tudta, hogy az épp vele szemben ülő Frankie húgának szájába tömködte a farkát a múlt éjjel. Persze a Sgt. at Arms nem azért nem viselte szintén a colorját, mert egy jól irányzott ütéssel Föld körüli pályára küldte az alelnökét, hanem mert hónapok óta nem fizette a tagdíjat. Alapvetően nem értett egyet a tagdíjjal, így többnyire elodázta a fizetést. Mivel már egy éves elmaradást halmozott fel, ami a Klub elleni bűnnek számít, a mellényét a titokszoba fogasára száműztük. Viszont nem közvetlenül az övé mellé került Kölyöké aznap reggel, hanem az enyém mellé.

Két héttel korábban, meglehetősen zimankós időjárási körülmények között várakoztam az egykori kamionos parkoló még meglévő betonján. A szemerkélő eső további kellemetlenségként társult a nyugati hideg szél mellé, s bár a tevebőr motoroskabátom jól bírta a kihívást, nem sokat javított a hangulatomon, hogy másfél órája rostokoltam az alelnökömre várva. Nem próbára tettek, hiszen mindig időben érkeztem, szimplán az autópályán kialakult dugóban ragadt, de ezt akkor én még nem tudtam. Mikor végre beesett, nagypofával szállt ki a fűtött kocsijából:
- Na, mi van csuri? Jól szarrá áztál.
Ekkor kapott egy állast. Nekiesett a méregdrága BMW-nek, aminek következtében az oldalán fityegő kulcsok hathatós közbenjárásával betört az irányjelzőjének búrája. Jobban szerette és féltette azt a szart, mint a saját nőjét, vagy a lányát valaha.
Némi fizikális eszmecserét folytattunk néhány percig. Hol sikerült elhajolni a másik ütése elől, hol nem. Végül verejtéktől és égi áldástól csatakosan zihálva kiegyeztünk egy döntetlenben. (Alapvetően már az alelnök megtámadásáért is kampóra kerülhetett volna a colorom, de mivel egy állítás és egy tagadás szituációban történt, így felesleges procedúrától kíméltük meg magunkat).
- Pocsék az ütéstechnikád. Ha gondolod, csiszolhatunk rajta. Lejössz majd a terembe, aztán öklözünk néha. - nyitotta ki a német terepjáró ajtaját az ex-könnyűsúlyú boxbajnok.
- Essünk túl rajta! Hajolj be! - replikáztam az ezeréves poénnal.
Az autó megindult alattunk az uticélunk felé.

- Mégis hova tartunk? – kérdeztem a társam, mikor megindult a Monostori híd felé.
- ’Szerdahelyre. – felelte kurtán.
- És… – néztem hátra - Mit viszünk?
- Ezt-azt.
- Tényleg? – vontam fel a szemöldököm.
Kölyök rám sandított, majd kissé mosolyra húzódott a szája. Szórakozott velem.
- Alkatrészek.
- Minden kibaszott szót egyesével kell kihúzni belőled?
Már elhagytuk az északi városrészt, mire a beszélgetésünk erre a pontjára ért.
- Harley alkatrészeket… egy ügyfélnek.
Kissé felbaszta az agyam a tökölős-titkolózós válaszaival, ezért addig meredtem rá szúrósan, míg ki nem bökte:
- Egy másik klubnak, akikkel Billy szeretne jó viszonyt kialakítani.
- ’Szerdahelyen?
Egyetlen klubot ismertem abban a városban, illetve tudtam, hogy ott is alapítottak chaptert. Ez a társaság anno elég agresszív és tolakodó módon ütött tanyát, s hozta létre a chatrereit egymás után az óhazában, amivel a régi hazai MC-k csőrét – és nem kicsit az állóvizet – elég rendesen felbaszva.
- Állj félre.
- Tessék?
- Állj félre!
- Minek?
- Állj már félre baszd meg!
Az autó még mozgásban volt, amikor kipattantam az ajtón. Kölyök tágra nyílt szemekkel nézte végig, ahogy lehámozom magamról a kabátomat a colorral és a hátsó ülésre hajítottam.
- Mehetünk. – vágódtam vissza mellé az anyósülésre.
Néhány kilométert mentünk szótlanul, csak a lejátszóból szólt a Five Finger Death Punch egyveleg.
- Miért kellett ilyen hirtelen levenni a kabátodat?
- Melegem volt. – feleltem dacosan.
- Persze…
- Nem a Klub üzletét intézzük, hanem Crow-ét és a Tiédet, innentől fogva nem viselhetem a colort.
Egy darabig meredt maga elé.
- De ugyanúgy a Klub kasszájába vándorol a lé.
- Ez biztos nem! Ilyen üzletről nem szavaztunk.
- De jól jön a Klubnak.
- Az a szarcunami is, ami ezzel jár, ha kiderül, hogy kikkel parolázik az elnökünk? Tisztában vagy azzal, hogy mit indíthat el, ha ezen a vonalon mozgunk?
- Eleinte nem volt probléma?
- Amíg nem Klubként működtünk nem számított, hogy kitől és hogyan jön a lóvé, de már másról van szó. Decemberben szavaztunk róla, hogy nincs több illegális biznisz, hogy nem taposunk olyan lábakra, akik visszaüthetnek. Mindenki úgy szerez pénzt, ahogy akar, de senki nem vonhatja bele a Klubot olyanba, ami visszaüthet.
Némaság borult az utastérre – hacsak a bajor technika hangját és a zenét nem számítom. Kölyök nagyon jó tudott lenni, ha puszta kézzel kellett dolgokat elintézni. Ám ha gondolkodni kellett, nem neki szólt először az ember. G, vagy Lafaty Bandi sem feltétlenül értette, hogy miért nem Frankie lett az alelnök Crow jobbján. Talán túlzottan nagy konkurenciának tartotta? Senki nem feszegette ezt a kérdést akkoriban.
A találkozóra egy elhagyatott raktárépületben került sor. A helyi erőnek számító klubot mindössze hárman képviselték: az alelnököt két tag kísérte el az üzlet lebonyolításához. Nem kérdezték, hogy miért color nélkül jelentünk meg, de mi se tettük. (Kölyök szerintem azt se tudta, hogy épp merre találná). Gyors pacsizás után átrakodtunk a kisbuszukba, a társam hozzám vágta a borítékot, megszámoltam a pénzt, amíg a szerdahelyiekkel parolázott, búcsút intettünk egymásnak, s eljöttünk. Semmi romantika.

Az estét lezárandó a Kölyök kitalálta, hogy menjünk el szórakozni. Azon törtem a fejem, hogy milyen koncert lehet a környéken, de semmi érdemleges nem jutott eszembe, viszont nem is oda készültünk. A jobb irányjelző nélküli Bömbi egy túlhízlalt Kádár-kocka udvarára fordult be.
- Nem mondod, hogy erre az ótvaros lebujba hoztál el? - vontam kérdőre, mikor megláttam a helyszínt. A megye leglepukkantabb sztriptízklubjába csak azok jártak, akik elég részegen is élvezni tudták a félhomálytól megszépült, kivénhedt csatakancák vonaglását, s nem sajnálták a szánalmas műsorra a konyhapénzt. Nem vicc: Ácson a Mackó büfé pultosa 20 ezerért angyaltáncot járt volna egész éjjel a pöcsünkön, s talán a slamasztikát is elkerüljük, amibe végül keveredtünk.
A hangulat már a tetőfokára hágott, hiszen Kölyök a harmadik félmeztelen táncolón próbálta felfedezni a szépséget - nagyjából olyan sikerrel, ahogy a lány a hangszórókból üvöltő Pour some sugar on me ritmusát -, mikor a sokadik túlárazott whiskey után a túltöltött szenyvíztartályom ürítéshez adott le riadót, így hát a koránt sem higiénikus koedukált illemhely felé vettem az irányt. Hogy véletlenül ütközött a vállam az ukrán-ügyvéd biztonságiőrnek, vagy direkt provokált, azt nem tudom, de rövid időn belül mind a száz kilóm az alkohol-női parfüm és izzadtság-cigifüst keverékű levegőben egyenletes ívet leírva szállt át a hevenyészett színpad felé. A következő pillanatról annyi maradt meg, hogy valaki megragadja a mellszőrömmel együtt a felsőmet, játszi könnyedtséggel felemel a fekete-fehér kockás kövezetről a jószándék fikarcnyi jele nélkül, az öklén vészjóslón megcsillant valami fémes eredetű tárgy, majd ugyanazzal a viharos gyorsasággal, ahogy kezdődött minden elsötétült.
Durva szövet. A helyzetünket figyelembe véve vagy egy irodaház olcsó padlószőnyege, vagy egy túlárazottan eladott autóé. Remeg a padlószőnyeg, s enyhe benzin szagot is érzek, úgyhogy valószínűbb valamely német autómárka. A nyakamon és testem több részén mázsás 46-os cipők pihentek. Nem tartottam túl fernek, de ellenkezni nem nagyon állt szándékomban. Egyrészt az arcomat és a végtagjaimat forgatni se tudtam, másrészt amíg nem fenyegetnek az életem elvételével, felesleges az ellenállás.
Jé, egy hangya! Takaríthatnának nagyobb rössel is, ha már megkötözős-emberrablósra használják ez a német technikát.
Az autó egyszer csak megállt, a 46-osok leszálltak rólam, majd egy kéz megragadott a grabancomnál fogva, s egyetlen határozott, ám koránt sem óvatos mozdulattal a durva padlószőnyegről a kemény betonra rántott. A tevebőr motoroskabátom protektorai tették a dolgukat, így nem nyekkentem akkorát. Kicsit megkésve a csomagtartó rejtekéből landolt mellettem a Kölyök. Koránt sem volt olyan szerencsés helyzetben, mint én: azalatt az öt év alatt, amíg ismertem, s egy klubban voltunk talán tízszer ha láttam motorozni. Még nálam is bénábban kezelte a gépét. Magát a kategóriát is csak azért szerezte meg, mert anélkül nem lehetett tag sem, nem hogy Crow jobbkeze. Így mikor mellém vetették az egykori könnyűsúlyú ökölvívót jócskán beütötte magát, hiszen nem viselt védőfelszerelést. Térdre kényszerítettek bennünket valami csarnokszerű betonépületben. Áldottam az eszem, hogy nem szedtem ki a farmeremből a protektorokat.
-Nem kéne rágyújtanod! – szólt rá Kölyök az Ukrán Ügyvédre, mire az kérdőn nézett rá. Innen mártudtam, hogy érti a nyelvünket. – Nem érzed ezt a gázszagot? Előbb hívjatok egy gázszerelőt. – felém fordult: - Kurva magas lehet a számlájuk. Ilyen szivárgás mellett. – jegyezte meg cinikusan, amin elmosolyodtam ugyan, de a hallgatóság nem értékelte a beszólást, így mindketten kaptunk egy csicskalángost.
- Elég lesz! – szólt egy hang tőlünk jobbra. – Nem kell aggódnotok a szivárgás miatt. Ez csak egy régi tározó.
Innen már sejtettem, hogy valahol Füzitő mellett lehetünk, az elhagyatott KEG ipartelepen.
- Ki a faszom ez? – motyogta maga elé a Kölyök.
- Van egy kis probléma urak! – állt meg előttünk egy teljesen átlagos kinézetű férfi. Az ötvenes évei elején járhatott, de ruganyos mozgása arra engedett következtetni, hogy rendszeresen sportol. Emiatt akár lehet, hogy a hatvanat is betöltötte. Haját úgy vágatta, mint az amerikai haditengerészek, keze ápolt, balján egy másfél milliós Patek Philippe ékeskedett, ruházata ellenben snassz szürke mackónadrágból, egy piros-fehér Air Jordan cipőből, és tollkabátból állt. Zöld szemei a gyengén megvilágított csarnokban is villogtak, s feledtébb sok ravaszságról árulkodtak.
- Persze, hogy van! – csattant fel Kölyök. – Összetévesztettetek minket valami mezei drogossal, aki valószínűleg tetemes tartozást halmozott fel a lekoszlott krimódban, elraboltatok valami gengszterfilmben látott klisé módjára és egy kietlen helyre cincáltatok, hogy megfélemlítsetek. De mellé ment. Úgyhogy legyél jó, oldozz el, és kutyáidnak mond meg, hogy vigyenek vissza bennünket még mielőtt egy komplett motoroscsapat kezd el rátok vadászni!
A feleslegesen fennhéjázó szónoklatot erőteljes hahotázással értékelték elrablóink. Én a szememet forgattam, mert éreztem, hogy ha eddig nem jutottunk elég mélyre azon a bizonyos ranglétrán, Kölyök most néhány fokot biztos kitört, hogy mégnehezebben jussunk fel. Sokat nem is vártam tőle. Egy olyan közegben szocializálódott, ahol ezt bármikor megengedhette magának, csak elfelejtette, hogy jelenleg meglehetősen rosszak az esélyeink. Ha velünk szembenállót nem számolom, akkor is a korábban megismert Ukrán Ügyvédnek volt egy ikertestvére, Ukrán Ügyvéd 2, és ezeknek volt két báttya, Nagy Tesó 1 és Nagy Tesó 2. Ha kifektetve egymás után raknánk őket, kaptunk volna nyolc és fél méternyi színizom kegyetlenséget. Vagy nyolc kicsi kínainak eladhattuk volna őket ping-pong asztalnak, amilyen széles háttal rendelkeztek. Ilyesmi gondolatokkal próbáltam oldani a magam feszültségét, miközben tovább térdeltünk a hideg betonon megkötözött kezekkel.
- Nem tévedtünk fiacskám. – markolt bele Kölyök göndör fürtjeibe a főnök. - Ugyanis beleköptetek a levesembe! Amióta megjelentetek a városban, az üzletem haldoklik.
- Nem mintha korábban nagyon szárnyalt volna… - a megjegyzésemért közelebbről megismerkedhettem a 31 milliót érő órával. Megállapíthattam, hogy semmivel sem okoz nagyobb fájdalmat egy hatvan éves szovjet Molnijánál. Nem is értem, mire ez a felhajtás?
- Ez kurvára nem a mi problémánk! Szabad országban élünk, szabad a verseny. A kivénhedt lotyóid meg húsz évvel túlszolgálták az idejüket. Ideje lenne nyugdíjazni őket. – ezért a megjegyzésért az alelnök kapott ízelítőt drága órákból.
Ezek szerint a főnök balkezes.
- Nem tudjátok kivel húztatok ujjat! – sziszegte.
- Kurvára leszarom ki vagy, köcsög!
Ez volt az a pillanat, amikor a Kölyök jobb dobhártyája beszakadt. Nagy Tesó 2 ugyanis olyan gyakorlott mozdulattal kanyarította fülön az edzőcipője felsőrészével, hogy ha egy keményebb lábbelivel kapja talán előbb veszti el az eszméletét, így viszont csak azután történt meg, hogy a feje tompítás nélkül koppant a nyirkos betonon.
- Én tudom ki vagy. – feleltem a társam mozdulatlan teste felé bámulva.
- Remek! – ezzel Czene talpra rángatott, belém karolt, ahogy az öregek és elindultunk a kijárat irányába, akár két régi jó barát. – Te amúgy is megfontoltabbnak tűnsz. Beszélgessünk egy kicsit.
Az épület előtt a zsebébe nyúlt, s cigarettával kínált. Elfogadtam. A gyermekeim anyjának halála óta napi másfél doboz volt az adagom, ha nem történt valami rendezvény.
- Nos.. – nézett rám kérdőn néhány slukk után.
- Ká. – nyújtottam kezet, amit elfogadott.
- Szóval Ká… Az a bökkenő, hogy a főnököd…
- Az elnököm. – javítottam ki.
- Egy kutya – legyintett – szóval az elnököd elfelejtette a szükséges köröket lefutni, ami miatt páran kicsit megorroltak rá és a csapatára. – bökött cigijével a telephelyre beguruló sötétkék Skoda SuperB irányába. Valahonnan ismerős volt az autó.
- Azt akarod mondani, hogy valójában nem is a Te szemedet szúrja a tevékenységünk?
- De, csak azt könnyen át fogjuk hidalni.
Az elegáns autó pont előttünk fékezett le, s a tatai klub két oszlopos tagja szállt ki belőle.
- Mégis, hogy értsem ezt? – adtam az értetlent. Tudtam, hogy Crow gyorsabb tempóval vitte keresztül a Klub létrehozását, mint ahogy az szokásosnak számított, de nekünk azt állította, hogy a minden szükséges kört lefutott.
Miközben lezajlottak az üdvözlések a tározó belsejéből némi fájdalmas jajgatás szűrődött ki.
- Azért kértük Czenét, hogy hozzon össze egy csúcstalálkozót – kezdte a tatai elnök -, mert akadt némi probléma a colorotokkal.
- Meg egyéb üzleti érdekekkel. – fejezte be a mondandót a Sgt.at Arms.
- Ha csúcstalálkozóról beszéltek, akkor miért én vagyok itt, és nem Crow? – néztem körbe értetlenül.
- A találkozónak nem csak a vitás kérdést hivatott elrendezni, hanem a pozíciókat is át kell tárgyalni. – homályosított fel a tatai góré. Sajnos a világosságig nem sikerült eljutnom.
- Miféle pozíciókról beszélünk?
- Crow világossá tette számunkra, hogy a korábbi „vállalkozását” fogja továbbvinni, csak ezúttal egy másik köntösben. Azonban a megyében eddig négyen vittük ezeket az üzleteket, s a megjelenésetekkel jócskán elapadt az egyébként is szűkös pénzforrás – közölte az elnök.
- Ugyan már. Egy-két dologról van mindössze szó, amiből felétek – böktem a tataiak felé – egy elég szép summát le is jattoltunk. Azt pedig nem gondoltam – fordultam Czenéhez -, hogy a lábadra lépünk.
- Tudtad, hogy Crow még mindig csinálja az illegális üzelmeit?
- Tavaly decemberben még vittünk egy kör kávét, de azóta semmi.
- Semmi? Biztos ez? – kérdezte kissé gúnyosan a szigorú tekintetű Sgt. at Arms. Volt valami félelmetes azokban a szemekben, ahogy másokra emelte.
- Tegnap milyen üzletet bonyolítottatok ezzel a félnótással? – bökött a válla felett a csarnok irányába Czene. A helyi maffiafőnök szája sarkában olyan mosoly húzódott meg, amiből rögtön olvashattam, hogy nem kamuzhatok, mindenről tudnak.
- Pestről hozott Harley alkatrészeket három dobozban, azt átadtuk Dunaszerdahelyen egy társaságnak.
- A fasszopó mexigeciknek – sercintett egyet dühösen a tatai elnök. Az ő klubja és a szerdahelyieké nem jártak össze sütögetni.
- Csakhogy azokban a dobozokban nem alkatrészek lapultak. – jegyezte meg Czene. – hanem pár kiló kokain.
- Mi a fasz? – adtam a meglepődöttet.
- Nem tudtál róla?
Tagadóan csóváltam a fejem, miközben újabb cigire gyújtottam. Valahogy lepleznem kellett az idegességet, a kamu csúnyán-át-vagyok-verve színészi alakítást, és szükségem támadt egy röpke gondolkodási időre, hogy kimásszak ebből a szituációból. S lehetőleg élve.
- Nézzétek – fújtam ki egy adag füstöt -, ha erről a Klubban bárki tudhatott, azok Crow régi emberei. Mi decemberben döntöttünk arról, hogy nincs több mutyi, nincs több illegál, csak a szürke és a fehér, amivel el tudunk lavírozni, s fenntarthatjuk magunkat.
- Ha ez igaz – gyújtott cigire a tatai elnök is -, akkor itt valóban pozíciókat kell váltani. Nem tesz jót nekünk, hogy az elnököd még mindig így seftel. Ráadásul titeket jócskán megmalmoz a kis csipet-csapatával.
- Egyetlen megoldás van csak, Ká. – tette a vállamra kezét Czene. – Crow-nak és híveinek mennie kell. Te pedig átveszed a helyét, leállítod az illegális bizniszt, rendszeresen jattolsz nekik – intett a tataiak felé – s nem lépsz a lábamra. Így hosszútávon, kölcsönös segítség alapján gyümölcsöző kapcsolattá formálhatjuk a világunkat.
- Ez nem így működik. – háborodtam fel.
- De így fog történni. – jegyezte meg a szigorú tekintetű testőr. – Lesz két új tagotok, akik majd a hidat képezik a társulásaink között. Persze ezt csak Te tudhatod, hogy kik is ők valójában és mi az elsődleges feladatuk.
- Mint valami beépített ügynökök? Tudjátok jól, hogy ez sokkal többről szól, mint holmi motorozgatás. Nálatok se egyik napról a másikra válik valaki taggá. – ellenkeztem.
- Oh, ne aggódj. Ugyanúgy fog történni minden, mint normál esetben: support, hangaround, prospect, member. Semmi gyorsított eljárás. Talán egy picike hátszél. – kacsintott cinkosan a Szigorú.
- Crow gittegyletének letűnését meg majd megszervezzük mi. Ne aggódj miatta. Egy a fontos, hogy amikor új elnököt választotok, a Te kezedbe kerüljön a kalapács. – fejezte be a mondandót, azt az ördögi tervet a tatai elnök.
- Mi van, ha nem vállalom? És ahogy visszatérünk Fort Citybe, kitálalok mindent? – tettem a naiv gyanútlant.
- Megteheted, de ha a gyermekeidet és a Klubodat szeretnéd látni felnőni, akkor nem teszel semmi hülyeséget.

Miután az eligazítás megtörtént, és a Skoda SuperB elhagyta a telepet, Czene hozzám fordult:
- Pár nap múlva bemutatlak valakinek, aki némi állami segítséget tud majd nyújtani, ha valahol eltévednétek. – Mikor látta rajtam az értetlenséget tisztázta a szavait: - Összehozlak egy korrupt zsaruval. Bármi infó kell, megszerzi.
(Mikor találkoztunk, nem akartam hinni a szememnek: régi gyerekkori ismerősömmel, az addigra már nyomozóvá előlépett Horációval ráztam kezet:
- Ti ismeritek egymást? Akkor nincs is miről beszélni. – lelkendezett Czene. A lepukkant csehójában ültünk az egyik rúd tövében, amin az egyik nálunk szolgáló lány mozgott.
- Annyit azért mégse árt tisztázni, hogy nem derülhet ki a barátságunk. – furcsa volt tőle hallani ezt a szót – Időnként majd tartok némi razziát, meg lesz egykét birság, de nem kell aggódnotok. Cserébe elvárom, hogyha bármi szar jön felőletek, azonnal informálj!)

Kölyök német verdájában ültem, ezúttal a volán mögött. Az alelnököm a hátsó ülésen agonizált. A visszakapott telefonomat a szivargyújtóba dugott USB töltőre raktam, s elindítottam a készüléket. Üzenetek érkeztek nem fogadott, nem kívánt hívásokról, s három különböző embertől.
- Hol az anyám picsájába voltatok eddig? – károgta a telefon túlsó végén Crow.
- Ott pont nem… Van egy kis gond.
- Mi a faszt műveltetek?
- Gyere a Klubházba, s mindent elmondunk. Estére meg kellene egy rögtönzött ülés.
- Mégis mi a faszért?
Talán a legjobb álmából, vagy két nagymellű ribanc karjaiból rángattam vissza a valóságba, de nagyon rosszul fogadta a hívásomat.
- Nem telefon téma. Majd a Klubházban el… - bontotta a vonalat. Amikor kiakadt valamin, mindig ezt csinálta.

Az esti ülésen mindenki tudomást szerzett róla, hogy milyen kelepcébe kerültünk, s mivel akarnak minket levenni. Természetesen senki nem örült a történteknek, az elnök kapta is az ívet a tagságtól az üzelmei miatt, G némaságba burkolózó arcán pedig a pánik és a csalódás egyvelegét lehetett leolvasni. Azt persze nem mondtam el – eddig – senkinek, hogy milyen titkos alkuba rángattak bele. Bűnbakra viszont szükség van, így a „Klub engedélye nélküli egyezkedés más szervezetekkel” vádja miatt három hónapra fel lett függesztve a Color viselési jogom. A hivatalos jegyzőkönyvbe nem került bele a kis csetepatém az alelnökkel, amiért akár próbaidőre is kerülhettem volna. Crow jót röhögött az ügyön, főleg annak fényében, hogy Kölyök először vívott döntetlen mérkőzést.
Az eset után hónapokig bizonygattuk Czene és a tataiak felé, hogy minden illegális üzelmet megszüntettünk. A lassan felfutó üzleteink pedig egyre virágzóbb vállalkozássá váltak. Csak hát az öreg holló nem bírt a vérével, s belehúzták a csőbe – ahogy azt a tározónál megjósolták. De azt már korábban elmeséltem.