Sokszor töprengtem már azon, hogy mi lenne, ha leírnám az álmaimat. Ide. Aztán rendre elhessegettem a gondolatot. Ahogy azt már sok más esetben is tettem.
Eltelt lassan három hét. Nem írtam arról se, ami történt akkor. Először jó ötletnek tűnt, hogy kiadom magamból. Majd rájöttem, hogy aki már úgyis tud róla, azt nem fogja érdekelni. Aki meg nem is hallott róla, azokat meg miért traktáljam vele. A szánakozásra nem vagyok kíváncsi, mert attól nem lesz jobb. És attól se, ha állandóan azt kérdezgetik, hogy "hogy vagy?" A legostobább kérdés, amit valaha feltehetnek.
Azóta nem nagyon alszom. Vagy ha igen, akkor zaklatottan ébredek valami lázálomból. És ilyenkor kapnám a következő kérdést, hogy "ennyire megviseltek a történtek"? Tudom, nem vagyok erre a pályára való. Mondták már páran. Ezért tudom. Magamtól nem jutna ilyen az eszembe. Ők tudják a frankót és én, mint minden mást, ezt is elhiszem első szóra. Miért kérdőjelezzem mások véleményét, mikor ők sem teszik meg velem szemben?
Fáj a fejem. Néhány napja. Amikor alszom nem érzem. De keveset alszom. Vagy ha beveszek egy algopyrin-t, akkor sem érzem, mert az egy frankó fájdalomcsillapító hatású készítmény. Vagy nem érzem a negyedik sör után. De olyan nem fordul elő túl gyakran.
Néha előfordul, hogy csak ülök. Meredek ki a fejemből. Nézek egy pontra és annyi. Se gondolat, se cselekedet, se bevásárlólista készítés nem történik közben. A legrosszabb, ha beszélgetés, vagy próbán fordul elő. Akikkel beszélgetek egy elég zárt kör, ők - remélem - tudják miért van így.
Egy kérésem lenne: bármiről beszélhetünk, de ne kérdezz rólam. Köszi.
(Ez a betűtípus így már jó?)
(Ez a betűtípus így már jó?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése