2012. április 12., csütörtök

Milliárdokból épül Felcsúton illemhely

   Aki esetleg nem tudná a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (továbbiakban PFLA) a Fejér megyei Felcsúton található. Eleddig egyszer jártam arra, amikor a zenekarral Dunaújvárosba mentünk zenélni. Utánajártam ennek az egy utcás falunak, most hogy egyre inkább próbálják beletaszítani a világi élet sodrásába. Rákerestem és érdekes módon van honlapja. A címerben egy gereblye, egy kazal és egy kasza éktelenkedik. Ez is bizonyítja, hogy leginkább csak a mezőgazdaságból élnek, vagy abból amit épp összelopnak. Hogy anno az akadémia mért ide került azt hazánk hős fiának, vezérének O. Viktornak köszönhetik, ugyanis kis csokilopó korában idejárt iskolába (érdekes, hogy a község díszpolgárai almenüre kattintva nem dobta fel a nevét -másét se- talán annyira nem is büszkék rá). 
   De térjünk vissza a PFLA-hoz. Alapítója ugyan az a személy, akiről már fentebb szót ejtettem -de többet nem kívánok, mert már így is forog a gyomrom- tehát biztosak lehetünk abban, hogy pénz erre mindig lesz. A napokban felröppent a hír, hogy mennyire, hogy lesz, ugyanis az alábbi cikkre leltem az origo oldalán (inkább feltüntetem, hogy honnan másoltam, még mielőtt úgy járok, mint az a bizonyos tőröző):

 "Napokon belül elkezdődik a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) centerpályájának bontása, majd a helyén 2014-ben átadják a nemzetközi szövetség, a FIFA előírásainak is megfelelő, 3500 fős mini stadiont - írta a Fejér Megyei Hírlap internetes oldala. A kivitelezés egy-két napon belül elkezdődik a kerítések bontásával, míg az építkezés várhatóan két-három hónap után indulhat. A PFLA-t működtető alapítvány elnöke, Mészáros Lőrinc a lapnak azt mondta: olyan ékszerdoboz jön létre Felcsúton, amely nemzetközi mérkőzésekre is tökéletesen alkalmas lesz. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy a FIFA illetékesei előzetesen véleményezték a stadion tervrajzait, s a jelenlegi legmagasabb, négyes kategóriába sorolták a létesítményt, amely magába foglalja majd az összes öltözőt, az orvosi, egészségügyi szobákat, szertárakat. Ahogy az akadémia épületeit, úgy az új stadion vázlatát is Makovecz Imre készítette még el, s a tanítványai fejezték be a munkát, amely magán viseli az elhunyt építész stílusjegyeit."


   Ehhez érdekesség képen társul egy aprócska nyüansz: pályaállapot felmérés készült a Bicske - Székesfehérvár, az egykori 6-os számú vasútvonal, Bicske - Alcsút-Felcsút állomások közötti szakaszán. (A forgalom '79-ben megszűnt, a síneket helyenként a színesfém-orientált buckalakók pénzé tették). Elképzelések szerint vonat fog járni a felcsúti új stadion és Bicske állomás között... Erre lesz pénz. Vagyis... azt az összeget, amit a mellékvonalak járatritkításával -és majd a vonalak kihasználatlanságára hivatkozva-, bezárásával megspórolnak azt majd belepumpálják egy értelmetlen eszme megvalósításába.
Ezek után felmerül bennem a kérdés, hogy még mindig a realitás talaján állunk? Tényleg nem tébolyda, ami itt folyik? Valóban nem akar senki tenni ez ellen az idióta ámokfutás ellen? És miért?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése