Arról, hogy mi is van velem mostanában

   Elég rég jelentkeztem már, úgyhogy ezzel a pár sorral szeretném az esetleges hiányt pótolni!

   Mostanában egyre többen támadnak le azzal a jól ismert sallangos kérdéssel, amit már annyiszor vágtak az arcomba, hogy "mi újság van veled?" és persze erre ugyan azzal a semmit mondó szöveggel válaszolok, amit én is kapok, ha előbb teszem fel ugyan ezt a kérdést. Semmi különös. Egymás agyára megyünk ezzel a körrel, de mégis könnyedén elhitetjük -vagy legalábbis azt hisszük, hogy így van-, hogy valóban minden rendben, éljük a kis hitvány és egyre unalmasabb, vagy épp teljesen hétköznapi, beszürkült kis életünket. Mivel tőlem is ezt hallották páran -már mint azok, akik veszik a fáradtságot és megkérdezik- ezért most inkább elmondok mindent, ami a legutóbbi bejegyzés óta történt, történik, vagy történni fog.

   Dolgozom, ahogy vezényelnek ugyan azért a pénzért. Nem lesz több, sőt ahogy az árak emelkednek, inkább hónapról-hónapra kevesebb. Így aztán amit szeretnék, arra nem költhetek: például kurva jó lenne már ha egy új, energiatakarékos hűtőben hűlhetne a söröm, mert a régi szinte folyamatosan megy. Még mielőtt valaki nekiállna matekozni -kár vesződni vele, úgysem fog összejönni- hogy valószínűleg a sör iránt érzett szeretetem az oka annak, hogy nem jövök ki a pénzemből. Fogyott már ebben a lakásban ennél több is havonta és érdekes módon, akkor nem volt ilyen probléma. Igazából nem az elfogyasztott sör kifizetésén, vagy a drágább élelmiszerekkel, illetve az egyéb olyan kiadásokkal van problémám, amik folyamatos emelkedésükkel egyre jobban csapolják a költségvetésemet, hanem inkább csak azzal, hogy a bérezésem ezt az emelkedést nem követi. Pedig tehetné, de tényleg! Nem haragudnék meg. Talán akkor az sem zavarna, hogy havonta 18-19 alkalommal kell bemenni a munkahelyemre, amit ahogy telik az idő, egyre inkább csak elvégzek. Koránt sincs akkora élvezeti és élmény hatása, mint ami volt. Nem lelkesedéssel indulok el itthonról, hanem egyre savanyúbban, kiábrándultabban. Hogy nem Komáromban vehetem fel a munkát, hát rendben van. Hogy hajnali kezdések és éjfél körüli végzések is kijutnak, rendben van. Közös teherviselés. Ha így lenne, akkor rendben is lenne! ... Ehhez társul némi "idegennek érzem magam köztetek" életérzés. Hogy kibaszottul elegem van az állandó beszólásokból, amik a szakállamról, vízumkérelmekről és egy bizonyos vallásról szólnak csak tovább erősítenek azon gondolaton, hogy "kurvára fogalmatok sincs arról, hogy ki vagyok?"

   Lassan másfél éve gitározom a Vesztegzárban. Ez idő alatt a banda összehozott egy kibaszottul kemény, "old scool thrash" albumot, ami december 28-án jelenik meg és aznap a KZE évzárón teljes egészében hallható is lesz. Közben készülnek az újabb ötletek, immáron az új albumhoz. Nincs megállás! Most ebben hiszek, ebben a zenekarban, ezekben a srácokban. Minden más ez után következhet. Alapjáraton egy komoly zenésznek (már ha magamra tűzhetem ezt a jelzőt) első a zene. Aztán a második a hangszere(i). Harmadik helyen a zenekara, amiben játszik. Ezt követik a családtagok és a barátnő(k). Nekem jelenleg a zenekar a családom. (Félreértés ne essék: a vér szerinti családomat is szeretem. Kellő távolságból és találkozom is velük a lehetőségeimhez mérten kialakított gyakorisággal, de számomra azok alkotják a "családot", akikkel együtt vagyok, akikben megbízom és akiktől érzek viszont szeretetet). Nem titkolt szándékom minél magasabb szintre eljutni a bandával és minél több albumot kiadni, többre vinni, mint azok, akik nem hittek bennem.

   Szó esett már munkáról, a hobbimról. Következzék hát a magánélet...

Na jó, a viccet félre téve: az életemben most egyetlen nő kapott helyet, akinek most már másfél éve szentelem minden maradék szabadidőmet. Hogy ez a kapcsolat meddig tart, még nem tudom, bár néha már kicsit elegem van belőle és ezt ő is tudja, de valószínűleg ezzel ő is így van. Minden esetre jó érzés, hogy amikor hazajövök, mindig vár itthon valaki. Ez a lány pedig nem más, mint a lassan hét éves Corey. Az a tündéri arcú amerikai Sztaffi.

   Úgy gondolom, így az év végeztével, hogy ugyan elég sok dolog történt az idén, de számomra mindig is a páratlan évek szoktak igazán páratlanul összejönni: 

- 1985 tizenegyedik havának huszadik napján, pontban 21 órakor hozott világra édesanyám, egy elég szélsőséges napon (havazás, jégeső, napsütés, orkán erejű szél volt aznap)

- 1989-ben nem csak a szocializmus ért véget, hanem egy olyan időszak is, amikor nagyapám olvas fel a Futrinka utcából

- a '90-es évekre nem emlékszem...

- 2001 őszén elkezdett megváltozni a zenei ízlésem: a disco és a rap szeretete átfordult egy tradicionálisabb, hangszeres zenét szerető világba, ez a világ pedig a rock!

- 2005-ben, az I. Mozdonyvezető tanfolyam utolsó csütörtökén a tanfolyamtársammal némi Jack és sör, illetve bor hatására pokollá változtattuk szállásunkat, minek következtében a vizsga előtt ki akartak bennünket csapni, de egy jegyzőkönyvbe mondott kegyes hazugság és pár üveg ital -melyek kenőpénzként szolgáltattak- hatására mindezt megúsztuk.

- 2009-ben megismertem egy csodálatos embert, akitől nagyon sokat kaptam és mindörökre beírta magát az életem kis történetébe. Tettem jó pár komoly lépést (többek között elköltöztem a szülői házból). 

- 2011-ben kiléptem az általam alapított Corelosa zenekarból, majd egy hónappal később már a Vesztegzár zenekart erősítettem, ahol elég kemény munka árán fejlesztettem tudásomat, hogy kellően részese lehessek a bandának.

A 2013-tól hasonlóan pozitív sorsot várok. Rajtam ne múljék, állok elébe. Bármin átgázolok ha kell, csak hogy a céljaimat elérjem. Azokból pedig van még bőven!

Mivel holnap kezdődik ez a karácsonyi cécó, kívánok mindazoknak és családjuknak boldog karácsonyt és egy úttal boldog karácsonyt, akik egész évben kitartóan olvasták bejegyzéseimet és azoknak akik szeretetükkel támogattak!

Szolgálati anekdoták - 37. rész

Amikor visszanyal a fagyi

Utasszámláló

   Alig tettem le a seggem az ülésre, már letámadott. Bizonyára mindenki látott már ilyet: egy görcsökkel teli, bátortalan, erősen főiskolás programozó külsejű fiatal fickó, jelen esetben utasszámláló. Valószínűleg a számlálásból megkeresett pénzből akarja megvenni a Duke Nukem 32. verzióját. Illedelmes volt, mert tudott köszönni, viszont még mindig nagyon fiatalnak látszom, ha a Hellóval indított, majd megkérdezte miközben huppant le velem szembe, hogy feltehet pár kérdést. Nagyjából ekkor vettem észre a pulóverére rendellenesen felcsíptetett kártyán, hogy ő miért is akar kérdezősködni. Amikor beleegyeztem az interjúba így folytatta:

- Hol laksz?

Mondok magamban: ezt csak így? Ilyen gyorsan? Legalább meghívna egy sörre, vagy valami. Ilyen könnyen azért nem adom magam. Nem gondoltam volna, hogy a gyámoltalan külső egy rejtett letámadó vadállatot takar. 

- Hová mész?

El akar kísérni, vagy mi? Tudok magamra vigyázni, hé! A válaszom alig hallhatóan a következő volt:

- A vágóhídra.

- ???

- Győrbe dolgozni. -úgy tűnik ez az egyenruhából neki nem derült ki.

- Milyen gyakran?

Tisztára úgy záporoztak a kérdések, mint előzetesben...

- Majdnem minden nap.

Beírt egy számot a lapra, amin a számlálást végezte.

- Jeggyel, bérlettel?

- Bliccelek -még mindig nem derült ki számára a munkahelyem, pedig eléggé virít az az embléma.

- ???

- Arcképes igazolvánnyal.

Előkotort egy térképet és arra kért, mutassam meg neki, hogy Győr melyik körzetére megyek. Érdekes módon a körzetek egy részét, pont a vasút választotta el egymástól. Elmutogattam neki, hogy nagyjából négy körzetet fogok érinteni az ő térképe szerint (ha a hetedik vágányra érkezünk, akkor át kell mennem az öltözőbe, ami már egy másik körzet, és onnan a fűtőház még két körzet érintéséhez vezetne), de hogy egyszerűbb legyen ráböktem neki a felvigyázói részre:

- Ide megyek, mert itt van a fűtőház -a csávó még ebből sem jött rá, hogy hol dolgozom.

Ismét írt pár számot a papírjára, megköszönte az információkat, majd elbúcsúzott és visszament a helyére.

Megérkezésnél tapasztaltam, hogy mind a három egységben volt egy-egy számláló, de nekem rittig egy ilyen dugaszt kellett kifognom, pedig előrébb egy olyan macska számolgatott, akinek azért szívesebben válaszolgattam volna, bármilyen kérdésére...

Beballagtam a felvigyázóhoz, üdvözöltem a bent lévőket, majd helyet foglaltam a kanapén, szemben avval a hodály tévével. Jóval a munkaidő kezdete előtt, úgy jó fél órával 23 óra előtt érkeztem, egy kisebb belső vigyorral. (Ez némi magyarázatot igényel: az esti szolgálatom szabadteheres lett volna, ami azt jelenti, hogy különböző tehervonatokat, - villanymozdonyokkal továbbítunk A-ból B-be és viszont. No most az én jogosítványom mellékletén a 460-as és a 630-as, valamint néhány, a szolgálathoz esetleg szükséges vonal hiányzott, mivel az időszakos vizsgán, a fene tudja miért, ezek nem sikerültek. Ezt a tényt viszont a felvigyázó, illetve a mozdonyirányító nem tudta -a vizsga óta már egy hónap is eltelt, tehát ennél fogva tudniuk kellene. Na, ezért vigyorogtam). Miután az utolsó személyvonat is elment Komáromba, nagyjából úgy háromnegyed tizenegy felé a felvigyázó nagyképűen -ahogy csak ő tudja előadni- a kezembe nyomta a menetigazolványomat:

- Csak hogy ne maradj munka nélkül.

Néztem a papírt és ez állt rajta: 460-028 45202. A vigyor ekkor már kiteljesedett. Mondok a mellettem idő közben helyet foglaló felvigyázónak:

- Van egy kis gond.

- Micsoda?

- Nincs papírom Szöcskére.

- Nem mondod? 

- (Jó akkor nem mondom).

- És Gigantra sincs?

- Nincs. Csak Szilire.

- Hú bassza meg! Akkor téged minek vezényelnek szabadteherbe?

- Ezt nem tőlem kéne kérdezned...

Így aztán telefonálgatni kezdett, én meg egyre jobban röhögni. A vége az lett, hogy a Misiszaurusznak be kellett jönnie Győrbe, engem meg hazaeresztettek állásidővel. Éjfélkor szálltam le egy Cargos tehervonatról. Így legalább idehaza aludhattam, a saját ágyamban...

A répaforda

   Három nappal később (tegnap) 9:35-kor kellett ismét szolgálatba jelentkeznem, ismét teherfordába. Amint beléptem a köpködőbe és a vezénylő észrevett már akkor a lelkére kötötte a felvigyázónak, hogy adja oda a borítékot, amiben az új mellékletek vannak, amit a jogosítványhoz kell csatolni és amikről már nem hiányoztak a típusok és a vonalak sem. Ennek rendje és módja szerint rögtön kaptam is egy Gigantos szolgálatot...

   10:30-kor roham léptekben kellett kiérnem a személy második vágányára, mert hogy áll a kijárat! Állt a faszt. Csak a leváltandó nem akart Ácsra menni, illetve el akarta érni a Jetit hazafelé. 

Elrongyoltam Mordorba, ráfaroltam a vonatra, majd miután megcseréltem elvégeztettem egy féktesztet a géppel. Amint meglett leszálltam, hogy a mozdonyt a kocsikhoz kapcsoljam. Amikor bíbelődni kezdtem a gép fővezeték tömlőjének kutyafejében lévő gumigyűrűvel a masina kidobta a főmegszakítót és engedni kezdte a levegőt. Kibújtam, felmásztam, nyugtáztam a hibát, visszaüzemeltem, lemásztam, majd ismét bebújtam a mozdony és a kocsi közé. Aztán jött az a bizonyos "ezt már az előbb átéltem" érzés: amikor bíbelődni kezdtem a gép fővezeték tömlőjének kutyafejében lévő gumigyűrűvel a masina kidobta a főmegszakítót és engedni kezdte a levegőt. Kibújtam, felmásztam, nyugtáztam a hibát, visszaüzemeltem, majd azt mondtam magamban, hogy "bassza meg, ezt velem nem játszod el többször!" Kilőttem az agyát (kikapcsoltam az akksit), majd újra bootoltattam a rendszert. Ezután már nem volt több gondom vele.

   A szolgálat fárasztóbb része mégsem ez, vagy a vezetés volt, hanem az a három órás ácsorgás Kelenföldön, illetve, hogy a szolgálat végére estem csak be Győrbe. Ha esetleg egy illetékes olvassa, akkor hadd kérdezzem meg, hogy ha letelik a tíz óra vezetési időm (Létezik még? Mettől meddig és feltételek mellett számolandó?) és teszem azt Ácsról már nem viszem be a gépet Győrbe, akkor megbarackolhatnak e érte? Jogosan járok e el?

Elegem van...

   Ahogy jöttem hazafelé, úgy éreztem, hogy most jól vagyok. Nem volt kimerítő a napom, de azért kellően fárasztó, amit kedvenc kasszásommal történt beszélgetés ellensúlyozott, ennek ellenére mikor hazaértem -hajnali fél háromkor-, mégis kiborított a látvány, ami mostanában nem először fogadott. Most sem akartam, hogy az indulataim eluralkodjanak rajtam és úriemberként próbáltam viselkedni, visszafojtva az indulataimat, de aztán mégis megfordultak bennem a dolgok és kibukott belőlem: Elegem van! Tudod, egy idő után betelik a pohár és már nem érdekel. Te is biztos voltál már így: leszarod, de ennek ellenére nem szólsz egy kurva szót sem, mert attól tartasz, ha felhozod, akkor azokat sérted meg vele, akik a problémáidat generálják. 

   Erről egy árja szöveg jutott erről eszembe, miszerint mindenki lakjon végre ott, ahonnan származik: a zsidók Izraelben, a cigányok Indiában! Ehhez társul némi sajátos érzet: a Corey az eredet gazdájánál, én pedig abban a lakásban, ami után már évek óta fizetem a kölcsönt! Persze, ezt is biztos lesznek akik önsajnálkozásnak fognak értékelni, vagy le se szarják, hogy ennek a fasznak meg mi a problémája, mit hisztizik itt, hiszen jól keres, nem panaszkodhat. Nem? Azért had kérdezzem már meg, hogy Téged ez kurvára nem zavarna? Hazajössz, kellően meggyötörten, nem vágysz másra, csak egy fürdőre, meg az ágyad ölelésére, de ehelyett egy kibaszott nagy húgytócsa fogad a konyha közepén, annak ellenére, hogy volt valaki, aki a nap folyamán -annak ellenére, hogy nem kötelessége-, levitte azt az állatot vécézni, amelyik végeredményében még csak nem is a Tiéd, ennek ellenére pár órával később mégis telibe hugyozza annak a lakásnak az előterét, amit bérelsz, mert a saját kéród, ami a neveden van, azt azok az emberek élik, akik vér szerint a legközelebb állnak hozzád mégis kurvára nem foglalkoznak azzal, hogy ugyan meg tudsz e élni, hogy ki tudod e fizetni a számláidat, hogy van e bármire is szükséged, amivel valamelyest kompenzálják a veszteségeidet, azt, ami az életben való előbbre jutásodat szolgálná, azt, amivel meg tudnád alapozni a saját és a leendő családod jövőjét! És mindössze ez itt a probléma, hogy néhányan erről tudomást sem vesznek. Igaz, nem az ő problémájuk, hanem a Tiéd -jelen esetben az enyém-, ennél fogva birkózz meg vele úgy, ahogy akarsz...

20 forint

   Ma már kevesen vásárolnak csak ennyiért. Leginkább valamilyen végtelenül hosszúnak tűnő összeg végén fityeg az a bizonyos két szó, mint mondjuk a főbérlőnek átadott lakbér, az 53.820,- Kevesen emlékeznek a forint bevezetése óta megjelent húszasok különböző változataira, de arra jóval többen, hogy mennyire lecsökkent a vásárlóértéke. Megőszült, vagy lassan megőszülő ismerőseim talán még emlékeznek Keleti Márton: Hattyúdal című, 1963-ban készült filmjére, (a főszerepben Páger Antal, Sztankay István, Bodrogi Gyula, Várkonyi Zoltán és Szirtes Ádám), ahol a még alig harminc éves Bodrogi Gyula egy, a gazdájától (Béres Ilona) elszaladó kutyát fog meg és majd 20 forintért ad vissza. Igaz, az a húszas még papírpénz volt.

   Térjünk vissza a jelenbe. Kevesen tudják rólam, hogy amatőr érmegyűjtő vagyok. Vannak különböző országokból és korokból érméim és papírpénzeim, (és mivel modellezéssel is foglalkoztam) ezért a legapróbb részleteket, eltéréseket, hibákat is észreveszem. Ennek köszönhető, hogy az alábbi két érmén is észleltem a meglehetősen szembetűnő különbségeket.

Akinek esetleg nem tűnne fel a különbség, annak segítek. A baloldali egy 2007-ben nyomott, még Magyar Köztársaság felirattal, a másik egy idei, már Magyarország felirattal. A képen is (talán) jól látható, hogy az öt évvel korábbi sokkal erősebb nyomat és fényesebb is. Ennyit a minőség romlásáról. Ez egyfajta gazdasági tükör is. Egyre homályosabb, ahogy haladunk előre(?)...

Még mielőtt bárki hőzöngésbe kezdene, hogy mert biztos trükköztem, annak felajánlom, hogy ha meglátogat megmutatom a két érmét, saját szemével is meggyőződhet a különbségről. 

Ami nekem fáj

   Tudjátok jól, -vagy amennyire az elsőre sejthető volt sokak számára- nem vagyok egy érzelgős típus, de ezt most mindenképp el kell, hogy mondjam. A történés nagyon erős hatást gyakorolt rám, teljesen letaglózott. Mélypontra kerültem, a padlón voltam nagyon sokáig, de aztán -mint már oly sokszor- ismét felkeltem.

   Történt ugyanis, hogy itthon ejtőztem, egymagamban -ha a kutyát nem veszem emberszámba- és a tévém csatornái között váltogattam unottan. Ez ment egész késő estig. Egy fontos visszahívást vártam, egy feltett kérdésre a választ, de csak az a villódzó doboz szólt hozzám. Már kezdtem feladni a reményt. Kezdtem teljesen összecsuklani a fáradtságtól, amit a semmittevés okozott. Bizony, ha csak mereszted a nemesebbik feled, akkor is elfáradsz! Szóval csak fetrengtem a hatalmas ágyon -ami sok mindent mesélhetne- időnként szürcsöltem egyet-egyet a sörömből, majd szépen lassan a szervezetem feladta a küzdelmet és elbóbiskoltam. 

   Egyszer csak a semmiből lövéseket véltem hallani -így "csörög" a telefonom. Hirtelen felpattantam kényelmes nyughelyemről és rohanni kezdtem. Ami ez után következett, az egy életre megváltoztatott mindent. Annyira nagy hatást gyakorolt rám, hogy az szinte leírhatatlan! A vérnyomásom az egekbe szökött, ahogy kepeszteni kezdtem a konyha felé, ahol a telefonom rikoltozott. Majd aztán jött a nagy koppanás. Hogy az ajtó döndülését hallottam e, vagy csak a fejemben visszhangzott az ütközés, azt nem tudnám pontosan megmondani, de az biztos, hogy azzal a lendülettel kötöttem ki a padlón, amivel nekiveselkedtem a félig kinyitott nyílászáró élének, amit nem vettem észre. Amíg heverésztem a szőnyegen az általam oly nagyon gyűlölt kommunikációs eszköz elhallgatott, úgyhogy a további sietség értelmét vesztette. Nem mintha túlságosan mozoghatnékom támadt volna egy ilyen találkozást követően...

Telefóbia

   Amikor meg akarsz ismerni egy másik embert, akkor igyekszel minél mélyebbre ásni a magánszférájában, fel akarod kutatni a belső kis világát. Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy vannak e félelmei az adott illetőnek. Mindenkinek van. Az egyik a pókoktól fél, a másik a magasságtól, a harmadik a sötéttől, a negyedik mind a háromtól egyszerre és így tovább. Ismerek (ismerünk) olyanokat is, akik a kitárulkozástól félnek. Bármily meglepő és bármikor mást mondok, és ha kérdezed, azt felelem majd, hogy nincs, de mivel nem vagyok tökéletes (bármennyire is annak, és szerénynek tűnök, hehe...) így itt nyugodtan elmondhatom, hogy van. Ez a fóbia nem más, mint a telefon. Rettegek tőle. 

   Ami azt illeti eléggé maradi és zárkózott családban nőttem fel és a modern eszközök elég későn kerültek be a látókörünkbe. Amikor az emberek többségének már színes tévéje volt, mi akkor még a fekete-fehér Videotonon bámultuk a Dallast; amikor a többség már többfunkciós Hajdú mosógépet használt, akkor anyám még mindig a két zajgenerátorral dolgozott: az egyikkel kimosta a ruhát, a másikkal kicentrifugáltatta (mindig szerettem nézni, ahogy alul folyt ki belőle a mosólé, mint a gyümölcsfacsaróból). Videónk, számítógépünk, vagy HiFi-nk sosem volt, úgyhogy egy filmet, vagy tévéműsort akkor nézhettünk meg újra, ha megismételték. Ennek ellenére nem nagyon éreztem hiányát, mert inkább a rádiót hallgattam, leginkább csütörtökön délután kettőtől ötig, mert akkor volt a "Kabaré csütörtök", vagy szombat-vasárnap ebéd közben, amikor meg a "Jó ebédhez szól a nóta" című, magyar nótákat sugárzó műsor ment. Jah és persze utána a hírek, majd a vízállásjelentés és utána a "Daráló", rádiós ifjúsági sorozat. Aztán persze az első vezetékes telefon is csak a kilencvenes évek végén költözött be a lakásba, akkor, mikor már elkezdték gyártani az első maroktelefonokat.

   Mobilom ehhez képest elég korán, 2002 karácsonyán lett. A szüleim úgy gondolták, hogy jobb ha van a gyereknél, amennyit elcsatangol és kimaradozik. A nővérem meg teljesen féltékeny volt rám, mert ő nem kapott. Aztán amilyen gyorsan jött, úgy hamar le is csengett a dolog, mert nem sokat telefonálgattam vele. Akkor még nem ismertem fel ezt a félelmemet, de bizonyára már bennem volt. Azóta csak egyre rosszabb. Ha egy mód és lehetőség van rá, akkor közös megegyezéssel -de leginkább az akaratomnak megfelelően- keresek a telefonomnak egy nyugodt helyet, ott bepólyálom aztán ott szépen csendben elvilloghat, ha akar. Különben is nem kell akárkinek felvennem és ezzel a szolgáltató is egyetért, különben nem vezették volna be a hívóazonosítót. Az ismeretlen hívókat meg eddig se kultiváltam. Igazán nem is a bejövőkkel, hanem a kimenőkkel van a probléma és nem anyagi indíttatásból, még mielőtt túl fukarnak tartana! Egyszerűen irtózom tőle. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de számomra ez elég komoly probléma. Percekig vacillálok, kitalálom, hogy mit akarok mondani, húzom az időt, csak hogy ne keljen azt a fránya hívást elindítani. Szabályosan rettegek tőle. Egy nagyon egyszerű példa erre és nyilván megerősítést is kapok: ha pizza rendelésről van szó, akkor az csak abban az esetben fordul elő, ha van itt nálam valaki, aki szintén megkívánta és hajlandó venni a fáradtságot és kezdeményezni a rendelést... És még egy. Sokszor megesik, hogy amikor elmegyek itthonról -vásárolni, vagy próbára, esetleg egy étterembe kajálni-, nem viszem magammal a készüléket. Valahogy szabaddá tesz a tudat, hogy nincs nálam sem értekező berendezés, sem óra. Most lehet arra gondolsz, hogy "akkor meg hívhatod vissza, aki keresett". Biztos lehetsz benne, hogy még nem sok embert hívtam vissza.

   Ez -talán- az egyetlen olyan fóbiám, ami igazából említésre méltó. Nem tudom, hogyan lehetne segíteni rajta, de jelenleg ez a helyzet. ostobaságnak tűnhet, vagy bolondériának, ugyanakkor a pókoktól való félelem is az. 

Road koncert Komáromban

   Az alap ötlet, hogy a Road zenekar Komáromba jöjjön már elég régi keletű, de mivel az alap koncepció még a tavasszal bebukott és a banda így is szeretett volna egy bulit összehozni nálunk, így megindult a szervezés gépezete. Az esemény egy részét a zenekar szervezte, a helyi megoldásokat igénylő feladatokkal a KZE-t bízta meg. Ennek oroszlán részét elnökünk, Sonny végezte.

   A koncert napján (10.13. szombat) szerencsére nem dolgoztam és még kérnem se kellett! 13 óra magasságában találkoztunk a már fenn említett Sonnyval a CsMK előtt, aki együtt érkezett a mi Fabynkkal. A rég óta használaton kívüli épület szinte fellélegzett, amikor az ajtajait kitártuk. Boldogan visszhangozta első szavainkat, ahogy a belsejébe léptünk. Semmi nem változott az évzáró óta, kivéve azt az apróságot, hogy most a függöny mögül is kipakoltak mindent (ezért tudtak a kamionról a hátsó rakodóajtón bepakolni). Egy problémánk volt csupán, hogy azt a közel tucatnyi szemetest, ami a város tulajdonát képezi pont nem tudni, hogy a 13 intézmény és a számlálhatatlan felhasználó közül épp ki bitorolja, így kénytelenek voltunk a bejáratnál felállított fémkukát felhasználni erre a célra. Ennek ellenére nem mindenkinek sikerült megtalálni...

Amit kicsit felháborítónak találtam az a kuka tartalma. Nem elemózsiát kerestem, azért ennyire nem szar a helyzet, hanem olyan cuccot, ami nem tenné lehetővé az edény áthelyezését az előtér közelébe. Valljuk be őszintén: senkinek sem hiányzik a szemétszag részegen! Efféle mocskot nem találtam, viszont egy viseltes Nemzeti lobogót és egy városi zászlót igen. Számomra ez gyalázat, jelképeink megbecstelenítése. Nem tudom ki tehette ezeket oda, de valószínűleg a lomtalanítást végző(k). A magyar zászló már nagyon meg volt fakulva, az évek meglátszottak rajta rendesen, a városi címeres lobogó viszont sokkal jobb állapotnak örvend, azt el is hoztam haza és némi áztatás után most a falamon pihen.

A zenekar cuccát egy kisebb kamionnal hozták, a technikusok pedig egy külön autóval érkeztek úgy délután kettő fele. Laza tíz perc alatt kirámolták a motyót és elkezdték az összeszerelést. 

   Ezalatt érkezett meg a kocsmarészleg, az Indian's-ból (és anno a Goldenből) jól ismert arcokkal, akikkel a bárt hamar összeállítottuk. Mondanom sem kell, hogy kánaán volt ennyi szeszt cipelni...

Délután négy óra magasságában megérkezett a Road sárga kisbusza a tagokkal. Azt kell mondjam, hogy kellemes csalódás volt. Abszolút közvetlenek, nem jártak méterekkel a föld felett annak ellenére, hogy ők már elértek valamit. Egy kötetlen beszélgetést bonyolítottunk le, amíg a két előzenekar és a biztonságiak megérkeztek. A kapunyitásig letisztáztunk mindent, ami a rendezvényt illeti, majd mindenki elfoglalta a felállítási helyét és szép lassan szivárogni kezdtek alkalmi rocktemplomunkba az élő zene hívei. 

Az elsőnek a felvidéki Phoenix kezdett. Rájuk azért voltam kíváncsi, mert anno ők is Sopronban, az MD Stúdió falai között, Smicinél vették fel a lemezüket és amit hallottam a youtuben, az felcsigázta az érdeklődésemet. Sajnos ez elég hamar le lankadt. A srácok ugyan hozták a minőséget, amit egy ilyen szintű koncert felszopójaként hozni kell, de a tempót nem a legjobban lőtték be. A harmadik számnál azt mondtam, hogy inkább kimegyek, mielőtt elalszom. Ha egy kicsivel izgalmasabb tempót választanak, bizonyára sokkal élvezhetőbb lett volna számomra. A második brigádból, az AWS-ből elegendő volt pár másodperc: az ének hamis, a hangszerek egymáshoz képest csúsztak, szóval teljes tragédia. Elképzelhetőnek tartom, hogy még az előző nap hatása uralkodott srácokon...

   Pár sör és még néhány perccel később aztán elkövetkezett, amiért ide jöttünk, amiért megtöltöttük a jó öreg CsMK nagytermét. Színpadra lépett a Road. Az 1000 lépés című dalukkal nyitottak és a többi ismert dalukkal pörgették végig a bulit. Jól szóltak, a fények jól hatottak, a közönség maximálisan jól érezhette magát, szóval minden frankónak bizonyult. Mivel a számok jó részét ismertem (az első három album anyagát biztosan) a koncert végére egész jól elfogyott a hangom. Azért az épületből kilépve még egy, már-már szignómmá vált "Sok itt a suttyó, csak én nem!" jól hallható kijelentésre még futotta. Ennek ellenére mégse engem akartak kétszer is hülyére verni...

   A sikereken felbuzdulva és ha minden jól megy, a KZE a jövőben is szervez hasonló, közismert és népszerű zenekaros megmozdulásokat. Egyenlőre a december 28-ai, lassan hagyományossá váló Évzárót tűztük ki, amivel kapcsolatban érdemes figyelni a Zenész Egylet facebook oldalát, mert idén is lehet majd belépőket és egyéb ínyencségeket nyerni! De ennél többet már nem árulhatok el...

Szolgálati anekdoták - 36. rész

Szösszenetek

Körülbelül négy perc késéssel indultunk meg Bicske-Alsó megállóhelyről. Ennek ellenére nem kapkodtam. Nem szokásom.

- Bíííííííííp -pánik szerű visítás törte meg a vezetőállás alapzajait.

- Tessék! -szólítottam meg a vészhívó megnyomóját.

- Kizárt egy embert!

- Tudom. Én kezelem a nyomógombot.

- De így lekéste a vonatot! -sikította idegesen a hangszóró.

- Hölgyem! -válaszoltam nyugodt hangon- Az illető nem lekéste a vonatot, hanem a következőhöz jött ki korán.

- Klikk -ezzel hanggal vetett véget egy kapcsoló a bájcsevegésünknek.

Pár órával korábban Biatorbágyon bezzeg senkit nem zavart, hogy öt percen keresztül ácsorogtunk vonalfeszültség hiánya miatt. Ez a legnagyobb hátránya a pórázon szaladgáló vonatoknak. Bezzeg az olajszagúak! Bárhol, bármikor elmennek. Kivéve télen, ha elfagy valami.

Már a szolgálat eleje is mosolyt csalt a szám szélére: korán reggel Gestaposok egy kisebb csoportja -köztük egy újonccal- szállta meg a komáromi köpködőt ellenőrzés céljából, viszont nekem ehhez nem volt humorom és nem is akartam lekésni a vonatot, így a harmadik kézrázás után a kukás-mellények takarásában kislisszoltam a helyiségből; Győrben megtudtam -nem hivatalos értesítésen, hanem csak úgy odavetve, félvállról- hogy jövőhéten várnak Fehérváron. Sejtettem, hogy ez lesz, de azért ennek mégsem ez a közlési módja; páran sikeresen levizsgáztak az ÖBB 1014-eséből, pedig a jövő héten lángvágó áldozata lesz a teljes garnitúra, mert bár potom pénzért ajánlották őket megvételre, mégis a kutyának sem kell; egy üzletkötésben megfáradt barna asszonyt vjv Rita tessékelt le a vonatunkról, mondván ha a rosszul megy a bolt, a vasút akkor sem szállít ingyen, a viteldíjat akkor is meg kell váltani. (Egyébként Tbányán Rita kérte, hogy ne írjak semmit róla, de az a helyzet, hogy amit ma megteszel, holnap itt visszaolvashatod! Így járt legutóbb Gabi is, aki kérte, hogy a gombfelvarrós sztorit ne írjam meg, de hát pár bejegyzéssel ezelőtt már az is megtörtént...)

Egy jó tanács! Ha a Déliben valaki nagy gyrost szeretne enni -azt a görög húsos-zöldséges izét-, akkor ne olyankor tegye, amikor az erős testalkatú fiatal picsa van, mert Az a nagyadagot is simán kiadja a kisadagnak megfelelővel (összeszorítja a pita alját, hogy kevesebb cucc férjen bele), ráadásul képes szétáztatni az egészet az öntettel kívül-belül! Már ezerszer megfogadtam elmegyek fogyasztóvédelmisnek. Eddig még nem tettem ez irányba lépéseket, de egyre erősebb bennem az érzés, hogy nem mindenkinek kell a vendéglátóiparban dolgoznia...

Bárki bármit mond, de a ha a humorodat meg tudod őrizni, szinte minden napod jó lehet. Csak meg kell találni az érme mosolygós oldalát.

Így főzök én

   Tudva levő, hogy nem vagyok egy konyha tündér (nem úgy, mint a faterom, aki a pörköltet 32 féle képpen készíti és rontja is el), mert például ha egy krumplit kell meghámozni, akkor több eset is bizonyítja, hogy az ujjaimat előbb felmetélem, mint a burgonyát. Másrészt azt vallom, hogy "A konyha veszélyes üzem! Belépés csak nőknek!" (vagy torkoskodás céljából)! Szívesen megcsinálok a ház tájékán bármit, de főzést meghagyom a nőknek. Ezzel az állításommal homlok egyenest mást mutat a cím, úgyhogy íme a magyarázat: amit saját kezűleg történő főzésnek nevezek, az nem kíván különösebb szakértelmet. Két egyszerű példával rekonstruálnám is a dolgot.

   Smack (más néven smeka, vagy ha urizálunk akkor "lunch of thrashers") elkészítésének folyamata:

- Mosd el a használandó edényt. Amennyiben útban van pár pohár vagy bögre, akkor egy úttal tud le azokat is. 

- Önts forró vizet a tálkába, majd tedd be az egészet a mikróba és addig melegítsd, amíg igazán forró nem lesz. 

- Vedd ki a mikróból a tálka vizet majd az egészet sózd meg! Ezután szórd bele a smeka mellé adott ízesítőt, adj hozzá egy adag delikátot (ízfokozás a köbön), szórj rá némi piros paprikát (hogy színe is legyen) majd az egész mosogatólé szerű kotyvalékot egy kanál segítségével zavarosítsd fel úgy, hogy az idő közben az edény szélére kicsapódott színezékek is beleoldódjanak.

- Ezután a felmorzsolt tésztát burítsd bele a bödönybe és az egészet tedd vissza még egy percre a mikróba. 

- Amikor már annyira forró, hogy az egészet nem tudod puszta kézzel sokáig megfogni, akkor vedd ki és tálalva!

Fontos, hogy várd meg, amíg a tészta magába szipákolja a pirosas mosogatólevet! Amíg hűl, addig igyál meg egy sört nyugodtan ez elszaladni nem fog!

  Pulykacsöcs (töltött mirelit pulykamellfilé) hamburgerként hasábburgonyával elkészítésének folyamata:

- Nyiss fel egy doboz sört, mert sokáig fog tartani

- Nyisd fel a tűzhelyet és helyezd rá az olajjal -nem gázolaj, vagy kenőolaj- felöntözött lábost. (Amennyiben friss olajat használsz, előtte mosd el a lábost).

- Különböző trükkök segítségével gyújtsd meg a gázrózsát! Amennyiben hosszú percekig nem sikerül, akkor vagy nem nyitottad ki a gázcsapot, vagy kifogyott a palack.

- Helyezd a lábost a gázrózsa fölé és várd meg amíg az olaj kellően forró lesz. Ezt úgy ellenőrizheted, hogy a pulykamellről némi morzsát egy idő után az olajba morzsolsz. Ha húsz percig nem serceg az olaj, akkor vagy elaludt a láng -rosszabb esetben kifogyott a gáz-, vagy túl alacsonyra állítottad a lángot.

- Ha sütésre alkalmas izgalmi állapotba került az olaj nagyon óvatosan engedjünk bele -étvágyunk szerint- két-három pulykát, majd időnkénti forgatással barnára süssük ki. (Lányok! Nem aranybarnára, vagy pirosas barnára! Nekem akkor jó, amikor már majdnem fekete!)

- Amikor elkövetkezik a kiszedés fázisa egy tetszőleges, lehetőleg lyukacsos szerkezetű merőkanállal az előre félbevágott zsömlékre helyezzük a húsokat (nem csöpögtetjük le, meg itatjuk fel valami papírtörlővel, hanem egyenesen mehet a pékáruba), majd ketchuppal ízesítjük. (Esetenként plusz sajtszeletet is óhajtok, akkor azt még kiszedés előtt az alsó zsömlére rá kell fektetni).

- A jéghideg krumpli csíkokat a kiszedő kanálra helyezve, majd karnyújtásnyi távolságról a tajtékzó olajba süllyesztve -tetszés szerinti mennyiséget- szintén ropogós barnára sütjük, majd a zsömlék mellé szervírozzuk!

Ezzel nagyjából konyhai tudományom végéhez is értünk, aki többre számított, az most nem nyert!

Szeresd Pocakot!

Zenészeknek!

Szolgálati anekdoták - 35.rész

... mert utazni élvezet!

   Ennyire azért talán mégsem. Szívesebben ejtőztem volna a rendező csöndjében egy tágra nyitott V46-oson, vagy Bakonyszentlászlón egy magányos Bzmot társaságában, de a vezénylő és így a mozdonyirányító elképzelése egészen mást eredményezett. Helyette önköltségben felutaztam HegyeShalomba. Nálam magasabb beosztású emberek tudni vélték, hogy egy fontos tehervonat rostokol az állomás területén, aminek ráadásul az EVM berendezése meghibásodott. Ebből persze semmi nem volt igaz: a konténer szállítmány még nem érkezett meg Bécs felől és a mozdony Magyarországra érvényes éberségi berendezésének érvényességével volt némi probléma. A WLB GmbH. 564-5. számú Taurus-át ugyanis ETCS berendezéssel akarják felszerelni, aminek következtében történt némi kutyulás (valami illetékes kapitalista ördögnek az íróasztalán) és az éberségi berendezés lejárata körül támadt némi nézet eltérés. Minden patentül működött, de mégis ott kellett a GySEV-es kolléga mellett üldögélnem a Hegyes-Fc-BILK-Fc viszonylatban. Meg kell mondjam hat órán át beszélgetni azért fárasztó tevékenység. 

   Soroksár Terminálra való bejárás közben végre érdeklődött hollétem felől a mozdonyos. Hízelgően kérdezte meg, hogy mit szólnék hozzá, ha miután visszaértem Franzstadtba leváltanék egy Istenfaszatudjapuszta felől érkező vonatot és azt még elvinném Komáromig. Mondok rendben van, de legyen előkészítve, mert különben necces lesz a dolog. BILK-ről viszonylag hamar megfordultunk, majd Fradi Nyugati Rendező bejáratán felhívtam az illetékest, hogy Ich bin hier, who ist das további feladat? Erre ő neki állt molyolgatni a kompúteren, majd Gyömrő magasságában megtalálta a vonatomat. Szerinte 30 perc, szerintem miután letettem a telefont, majd leszálltam a gépről, átsétáltam a fűtőháztól a személybe, közöltem mit akarok, kiadták az írásbelit, várakoztam és kiderült, hogy a kocsivizsgáló lelépett -így nem lesz fékpróba- majd újra felhívtam, az több volt mint fél óra, de a vonat még akkor a határban nem leledzett! Úgyhogy végül stoppoltam egy Fehérvár felé tartó tehert, amit Kelenföldön faszán keresztbe kiengedtek a győri személy előtt, így még azt is kényelmesen elértem.

El ne felejtsem, egy apróság:

Ahogy jöttem hazafelé -már szülővárosom flaszterein- a Mártírok útján ismét egy olyan szökött elme-hibbanttal vetett össze a sors, aki biciklinek képzelte magát: a kerékpársávban bandukolt velem szemben. Mondok magamban majd kilépsz, vagy átmegyek a nyakadon, de az én sávom, az akkor is az én sávom! (Azt magyarázza már el nekem valaki, hogy miért mennek egyesek ebben a sávban? Szerintem elég jól elkülönül a színe a másiktól. A múltkor ugyan ezen a pár száz méteren szlalomoztam a birkák között, mert a nyomorultak fele nem tudott különbséget tenni a két sáv között és volt amelyik még meg is sértődött, hogy ha leugattam a fejét! Idióták!) Szóval jött ez a sötét alak -később tudtam csak meg, hogy nő-, de ez már annyira sötét volt, hogy Darth Veder is félénken kérdezné meg tőle, hogy ugyan árulja már el mivel mossa a fekete ruháit? Milyen extra erős Perwoll black magickel? Vagy ez már death magic? Mert a Halálcsillagon ehhez képest szar mosodák vannak...

Még egy nyüansz:

Reggel böngésztem az értesítéseket, üzeneteket és a kéretlenek között egy ilyen címűn akadt meg a szemem:

NO FEAR TO VIAGRA! 

Ez nem vicc, tényleg ez volt a címe. Nem félek én a viagrától basszus, csak kurvára nincs rá szükségem!

Szolgálati anekdoták - 34.rész

Elvakítás

   Kollégáim közül nem tudom hányan ismerik már a 014-es Gigantot, de egy biztos: ha először ülsz rajta, akkor okozhat némi meglepetést, ugyanis a Nyulak szigetén, Dombóváron (harmadik nevén Nyúl York) a felújítás során olyan eszméletlenül rosszul sikerült bekötni a fényszórókat, hogy a két vezetőállás között eltérés van, sőt az 1-es vezetőálláson a távolsági fénnyel kevesebbet lehet látni, mint a tompítottal. Azt, hogy melyik a reflektor, azt is csak Tanfolyamtárs Lacitól tudtam meg, amikor a tehénszaros Tatabányán lehaladtam mellette, majd felhívott, hogy tudja, hogy nem akarom elvakítani, de kapcsoljak egyet a fénytompító kapcsolóval, mert különben mások emlegetni fogják anyukámat!

   Ezt leszámítva egy rendkívül fiatalos, virgonc kis masina a 014-es, van benne kraft rendesen. A továbbiakban beszéljenek a képek:

Győr Rendező, 4. vágány. Alig hétszáz tonnányi vonat elején. Az első három kocsi tengelyteher túllépéses volt, kitérőkben csak 20-szal csalinkázhattam. Valahogy ezeket a hulladékokat mindig kifogom...

Budaörsön két autószállító akadt a végéről. Ezen a képen sem tudnám eldönteni, hogy most refin van e, vagy tompítotton...

Egyszer már mondtam egy olyat, hogy szép a mi hivatásunk. Bár elég fényes ez mégis egy árny oldal. Napszemüveget nem vehetek fel, a rolót meg nem tudom annyira lehúzni, hogy a Nap ne égesse a retinámat, úgyhogy marad a hunyorgás kilométereken át. Herceghalom és Bicske között (szelvényszámot ne kérdezzen senki) az emelkedőben ezt kapja a dolgozó. Mondhatnám azt is, hogy út a fény felé...

Bicskén a lemenő nap fényében. Az első tartály most nem volt gázos, legalábbis nem volt rajta semmilyen veszélyességi bárca, viszont a mozdony és az első kocsi közti kapcsolat igen. Bár ellenőriztem indulás előtt, nem tűnt fel, hogy még kettőt lehet fordítani a kenetlen csavarkapcson, de menet közben az első indítást követően megtapasztaltam. Itt volt lehetőségem megakadályozni egy esetleges vonatszakadást. A bicskei röpke pihenő után még Győrszentivánban dekkoltam egy órát, hogy a leváltóm is feljelentkezhessen.
Viszonylag hamar végeztem, a kitűzött feladatot maradéktalanul és időn belül végrehajtottam. Remélem nem honorálják három óra állásidővel...

Szolgálati anekdoták - 33.rész

Vizsgadrukk és kérdések

   Ahogy közeledik az időszakos vizsga ideje -talán kollégáim nevében is mondhatom- egyre feszültebb a helyzet. Sok a bizonytalanság, hogy fog sikerülni, miből fogunk eredményesen teljesíteni, vagy elhasalni. A múlt éjszakás szolgálatomban kézhez vehettem a "Bejelentőlap járművezetői időszakos vizsgára" című nyomtatványt. Először csak pislogtam a telenyomtatott papírlapnak, aztán néztük egymást bárgyún, mert egyikünk se tudta, hogy a másik mit akar, de néhány néma perc elteltével már értettem mit akar mondani: szívni fogok!

   Ahogy eddig már megszoktuk, az időszakos vizsga körüli hacacáré és maga a vizsga is az idő előre haladtával nem hogy egyszerűsödne, hanem csak bonyolultabbá válik. Több a -felesleges- papírmunka (a napokban a kezembe nyomott az új reszortos egy nyomtatványt, amin arra voltak kíváncsiak, hogy a budapesti körvasút -a Nyugati pályaudvart Kelenfölddel összekötő vágányhálózatok összességét- mely részeit ismerem? Erre a valóságnak megfelelően megjelöltem a Ferencváros - Kőbánya-Felső - Rákos útvonalat, mert a többivel ellentétben az elmúlt nyolc szolgálati évem alatt erre jártam párszor, bár a kérdéses időszakban mindössze egyszer. Erre a telenyomtatott lap azt mondja, hogy a Nyugati felé vezető részből is vizsgáznom kell -hogy szóban, vagy csak írásban az nem derült ki, mert a "Nem igazolt" rovatban bújik meg) nagyobb a követelmény.

   A bejelentőn van még pár érdekesség, ami további bizonytalanságot szül: 

1. Az IGAZOLT és a NEM IGAZOLT kérdéskör. Mindössze három típust igazoltak meg nekem a meglévő tizenegyből, a nemek között pedig két olyan típus - classic M43 és M44- is van, amit már vagy négy éve kivontak a forgalomból, vezérlőkocsit belülről két és fél éve láttam utoljára -az is csak az M41-hez tartozó változat- és van egy típus, amiről azt se tudom, hogy mi az? Az igazoltból nem kell vizsgáznom, vagy abból csak szóban/írásban? 

2. Hogy nem került be az igazolt vonalismeretek közé a Rajka-Hegyes, a Győr-Veszprém, a Győr-Sopron és a Déli-Kelenföld? Úgy tudom, hogy ahol az elmúlt egy évben jártunk az érvényes és nem kell belőle vizsgát tenni. Vagy ez csak az év elején vizsgázókra volt érvényes? Ebben az esetben miért nem merül fel az aggályos vizsgamenet módosításának kérdése? Ad e lehetőséget az érvényben lévő jogszabály vizsgaévben, menet közi módszerváltásra? Ha nem, akkor a szakszervezet miért nem tesz semmit? Ha van rá lehetőség, akkor miért nem teszik aggályossá? Miért vizsgázhatott X fűtőház az év elején az egyik, előre meghirdetett módszer szerint és miért egy másik, nehezebb alapján a többi?

3. Jó lenne tudni, hogy mit jelent a 478-0, 4300, 8007, 8027, 8207 típusok, valamint az OPSZÁT rövidítés.
   A vizsgával kapcsolatban azért még pár kérdés, amikre valószínűleg sosem fogok kielégítő választ kapni:
- Nekem verbális problémáim vannak. Ezt úgy kell érteni, hogy nem tudok megszólalni, nehezen fejezem ki magam, hebegés-habogásnak tűnik a mondandóm akkor is, ha tudom mit akarok mondani, pláne ha van bennem egy jókora adag drukk is, amit tovább fokoz a tény, hogy egy számomra vadidegen emberrel kell beszélnem. (Tudom, hihetetlennek tűnik, de írásban sokkal könnyebben mennek dolgok, bár így is el tudok szöszmötölni egy-egy mondattal). Tegyük fel leblokkolok -előfordult már párszor. Akkor megvágnak annak ellenére, hogy tudom a kérdésre a választ?
- Miért kérnek számon olyan utasításanyagot, aminek tartalmát még betekintésre sem kapjuk meg? (F7)

- Miért egy nyugdíjas vén kecskét, egy forgalmi beállítottságút bíznak meg a mozdonyvezetők vizsgáztatására? Miért nem csak nyugdíjas az illető?

- Miért egyezik bele a szakszervezet ilyen vizsgamenetbe? Ha nem tesznek semmit, akkor milyen jogon merik képviselni a munkavállalókat? Ha a felsőbb szintekig nem jutnak el ezek a dolgok, akkor miért vannak olyan tisztségviselők, akik szarnak az egészre? Miért bólintanak rá mindenre mostanában (az elmúlt 5 évben) szakszervezeti vezetői szinten? Ennyire jól meg vannak fizetve? 

Csak semmi politika!

Már meguntam. Állandóan erről olvasok, ha belenézek egy újságba, felnézek az internetre, vagy kinyitom a tévét. Mindenhol a panasz, a zúgás, az elégedetlenség. Elegem van belőle! Nem kérek többet, torkig vagyok. Szeretném szépen csendben gyűjtögetni a kis pénzemet. Most ez a legújabb hobbim. Nem könnyű, de jól haladok. Ha minden jól megy pár hónap múlva be is tudok fizetni arra, amit kitűztem célul. Nem nyaralni szeretnék. Azt gyűlölöm. Ha négy napnál tovább kell itthon maradnom, akkor az utolsó nap végére már legszívesebben kinyírnék valakit.

Eldöntöttem, mint ahogy már oly sokszor az életemben kitűzök magam elé egy célt és addig megyek, míg véghez nem viszem, árkon bokron és embereken átgázolva. Most, hogy egyre zűrösebb a belpolitikai helyzet, megalakult a Roma Gárda, drágul az élet, a színvonal csökken, úgy döntöttem, hogy értékálló dologba fektetem a pénzem, olyanba, amihez vész esetén bármikor nyúlhatok, túl sok törődést nem igényel és könnyű hozzájutni, pláne, ha tudod hol. Jelenleg a feketepiacon 3-400 ezerért lehet venni jól működő AK47-eseket tölténnyel, úgyhogy...

Most hogy ezt leírtam és a legnagyobb lelki nyugalommal közzétettem már csak a T.E.K. embereit kell megvárnom, hogy az elkövetkező pár napot egy kellően hűvös és nyirkos, napfénytől és civilizációtól elzárt helyen tölthessem... Azért épp elgondolkoztam azon, hogy a sitkón ennél csak jobb lehet: ha nem nyírnak ki és nem vagy egy nagydarab baltás gyilkos kedvese, akkor kurvára el lehet ott lébecolni akár életfogytig is. Kaja, fűtés, fedél a fejem felett van. Időnként behoznak egy-egy komédiást nevettetni, lehet sportolni, és ha jól helyezkedem még a tévét is nézhetem. Csak nehogy jó magaviseletért szabadlábra helyezzenek... !

Szolgálati anekdoták - 32. rész

Húzó, vagy nem húzó

Hogy milyen volt az éjszakám? Jó.

Lófaszt! Nem aludtam túl jól...

Nem sokat mozogtunk, vagy ha igen, azt is hamar elintéztem... Úgyhogy végül is volt időm olvasgatni az F2-t... lehet, hogy a vizsga miatt nem sikerült aludni. Na igen. Az időszakos vizsga. Október 3-12-ig idegesen rághatja a körmét a vezénylőnk, hogy miként oldja meg a kiesett emberek pótlását, mert amilyen hírek érkeznek jobbról is, balról is, hogy milyen vérengzések vannak, hogy mennyit változott a vizsga menete és követelménye az elmúlt kilenc hónapban (azért ezt lehetne feszegetni, hogy mennyire jogszerű -hogy etikus e, az nem kérdés, hogy kurvára nem az a később vizsgázókkal szemben-, de ebbe most ne menjünk bele, van feszkó enélkül is). Ha sokan elhullanak talán észreveszik, hogy gond van a rendszerben... bár azt is el tudom képzelni, hogy ránk kenik a dolgot és hogy mi voltunk a balherék, és nem készültünk a vizsgára...

Szolgálati anekdoták - 31. rész

Egy este, egy állomás, egy gép

Az este folyamán ismét munkába álltam. A gépem így fogadott:

...és még humora is van...

Dorogon a hetedik vágányon az üres fordával. A fotót a mellette futó nyolcadikról készítettem. Ki tudja, vajon mikor járt utoljára azon a vágányon mozdony? Állapotából ítélve nagyjából 15 éve...

Indulásra készen, valahol a negyedik, vagy még az ötödik vágány végénél, egy ideiglenes átjárónál. Jelenleg az első, a második valamint a hatodik és a hetedik vágányok járhatóak, a többi helyén egy lövészároknak beillő mélyedés található.

Igazság szerint, ha nagyon belemerülnék az este feszegetésébe, akkor nem biztos, hogy én is jól jöhetnék ki a kérdésből, úgyhogy legyen elég annyi, hogy 1195 tonna zúzott követ vittem Dorogra és üres kocsikat vissza... A többit esetleg személyesen elmesélem...

Szolgálati anekdoták - 30. rész

Az első önálló tehervonatos szolgálatom V46-tal

   Már számtalanszor írtam a 018-as Szöcskéhez kapcsolódó élményeimről, de valahogy a sors és az irányító megint úgy hozta, hogy ismét egymás társaságát "élvezhettük". A feladatom úgy kezdődött, hogy a délután három perccel háromnegyed három után induló személlyel kiutazzam Rajkára, ahol leváltsam a megfáradt dolgozót.

   Hegye-Shalomban be kellett adnom a forgalmiba egy később jelentkező munkavállaló menetigazolványát. Nem sokkal az után, hogy az önköltséges vonaton visszaültem a helyemre záporozó sziák zúdultak felém. Az egyik egy már rég látott, hosszúhajú Erzsike, a másik pedig a szintén kedvenceim sorát erősítő, kolléganő-blúzát-is-megvarró Marika volt. Indulásig lekönyveltük, hogy bár ritkán találkozunk, ők még mindig kedvesen mosolyognak én meg egyre jobban kopaszodom...

   Rajkára érve a 3a csonkában találtam a gépet és hazatartó dolgozót. Elmondása szerint egy 1200 tonnás vonattal érkezett és egy délután négykor érkező vonatra várakozunk, továbbá, hogy a légkondi teljes kapacítással működik (ajtók, ablakok kitárva és a 15 cm átmérőjű ventillátor az egyik sarokban a konyha melegét cirkuláltatja), valamint a rádiót ne keressem, mert lekötötték (ahogy elnéztem a hangszóró kábelét, inkább kivágták). Miután leszállt átnéztem a masinát, majd leültem. Aztán ismét leszálltam, ismét leültem, majd az egészet újra és újra végrehajtottam. Változás csak akkor következett be, amikor a Talent érkezett Győrből és a hangszóróiból mély karcos hangon annyit szólt mellém érve, hogy "a Komárom már megint nem dolgozik!" Ezen azért jót mosolyogtam, de a további várakozás hamar lelombozta a jó kedélyemet. Vonatok jöttek, mentek, de az enyém csak nem akart érkezni. A délután négyből hét lett, mikor végre aztán begördült a rettenetes 686 tonnányi konténer szállítmány. A fékpróba 20 órára elkészült, de a papírokra még fél órát kellett várnom. Közben két AWT-s Búvár tolatott mellém gey erősen köpcös mozdonyvezetővel. Kérdezte, hogy én viszem e a vonatot és hogy mikor. Mondok neki, hogy még fél óra biztos. Erre kicsit arrébb csoszogott, matatott hol az egyik gépen, hol a másikon (nem értettem, hogy fér el azon a szűk géptérben), majd nem sokkal az indulásom előtt visszahúzott irodáig. (Hogy kitől kapott engedélyt ezekre a mozgásokra, arra nem tudnék megnyugtatóan válaszolni).

   Mikor kézhez vettem a nyomtatványokat, és minden adatot megetettem az MFB-vel már állt is a kijárat. 20 Km/h-ig, majd tovább 40-ig úgy húzott, hogy csak na! Vonali fékpróba, aztán Bezenye megállónál már újra tornyosulni kezdtek a gombócok. Csak hát mire újra elértem a negyvenet a szerelvény megtorpant, nem akart tovább gyorsulni. Elfogyott. Lassacskán elértük a 65-öt, de aztán jött az áteresz, ami már időtlen idők óta 60-as, majd Hegyeshalom bejárata, s végül a megállás. Dacia express bejár, kijár, stb. Aztán rajt. Negyvenig megint az a fain vonóerő, aztán megint elfogyott. Végül aztán 70 km/h lett a végsebesség, amit a 160-as pályán a 120-ra alkalmas kocsikkal, a 100-as vonatra a 80-as mozdonnyal sikerült összehozni. Nagyjából Kimle magasságában felhívott a kitüntetett irányító és pár szűk szóval, tartózkodó, barátságtalan hanglejtéssel közölte, hogy "Győrben váltás és ott a vége!" Erre a "Vettem, köszönöm!" volt tőlem az adutt... Időnként azért elgondolkodom azon, hogy egyeseket miért tüntetnek ki. Patakyt még értem, mert ő azért elég rendesen benyalt a Viktoriónak, de azt, hogy ennél az állami cégnél mi alapján osztogatják az elismeréseket, még mindig nem tiszta. Ahogy a kollégáimat ismerem itt nagyon sokan nem kaptak volna nem hogy elismerést, de még csak fizetést sem, de persze mi, a végrehajtó ágazat nem látjuk tisztán a dolgokat...

   Idő közben rájöttem egy nagy igazságra: ez a gép olyan, mint én. Nem csak azért, mert egy idősek vagyunk, nem. Induláskor hirtelen, lelkesen gyorsít, de félúton már kérné a harmadik, negyedik söntöt, hogy tovább gyorsuljon, de mivel nincs ezért elfogy, lelapul és csak a lehetőségekhez képest viszi a csúcs felé a szerelvényét. Ha fékezni kell, akkor nem szarakodik megáll, ha megcsúszik, akkor is. Tolatásra kiváló, de hosszútávra kevés a fenn említett okok miatt. 

   Végül utószóként egy apró nyüansz:

Azért azt nem mondhatjuk hogy le se szarnak minket! Valójában magasról szarnak ránk!

Geri kérésének eleget téve a bejegyzés színe most géptér-zöld!

Szolgálati anekdoták - 29.rész

A szolgálatképtelenség oka: Egyéb

   Számtalanszor olvashattál panaszkodni -talán nem annyira találó ez a szó, de fedjük be most csak ezzel- erről is, arról is és sokszor láthattad szemeiddel, képzelhetted el hogyan is telik egy-egy napom. Ezek mind a vidám részek, azok az apró mozzanatok, amik elbeszélése után még tudtam mosolyt csalni mások arcára akkor is, ha az alap sztori nem volt túl vidám. Előre szólok, ez végképp nem lesz az. 

   Valószínűnek tartom, hogy az alábbi gondolatok boncolási jegyzőkönyve is megfordult már ezen az oldalon, de engedtessék meg nekem, hogy ne emlékezzem mind a 90 közzétett írásra, ráadásul ebből 28 csak a szolgálat közben történt eseményekkel, érdekességekkel foglalkozik. Azért is tárolom itt őket, mert ott fenn, a nyakam feletti gömbben már túl sokáig nem marad meg semmi és ezen a tényen az üdítőzéseim sem segítenek. A virtuálisan papírra vetett eszmefuttatásaimat pedig mindössze egyszer olvasom át, hátha találok benne számomra is újdonságot, vagy nyelvtani hibát. 

   Hogy ismét klaviatúrát ragadtam, annak csak az az oka, hogy most még épp van annyi időm, hogy pár sort "a disznók közé" vessek -és most nem kell megsértődni, tudom jól, hogy úgy vetődtök a linkre, mint éhes disznó moslékra! Ezért van az, hogy időről-időre újra megjelenik valami és ezúton is köszönet érte, hogy vagytok jó páran, akik el is olvassátok (eddig 4540 oldalmegjelenítés 2009 októbere óta)! Igaz, nem Golden Blog díjas a "Kupica eszmefutkozásai A-tól Z-ig", de majd...

   Az a helyzet, hogy mostanában nem igen van időm, se energiám és pont ezért írtam a Szolgálati anekdoták közé, mert az okok ott kereshetők. Hogy 177 órát dolgozunk havonta kötelezően, arra még mondhatom, hogy rendben van. Hogy az elmúlt években a fizetésünk nem emelkedett az óraszámunkkal egyenes arányban, az nincs rendben, de lenyeljük a békát, mondván tombol az a kibaszott gazdasági válság. Az viszont kurvára nincs rendben, hogy a havi 177 óra tizenkilenc-húsz szolgálat alatt jön össze! Ez gyakorlatilag összejöhet úgy, hogy szinte minden napot (direkt nem írtam, hogy "minden áldott nap", mert az ilyet inkább átkozni szokás...) a munkahelyünkön töltjük. Ehhez kellenek olyan fasza 6-7-8 órás szolgálatok, mint például amiben ma is részem lehetett (hajnali négy órási kezdés -amihez már előző este bementem-, fel Veszprémbe, meg vissza és a papírt délben zárom). Kitalálták, hogy a mozdonyvezetői munkakör egészségkárosító! Ebben teljes mértékben egyet kell értenem, csak ez régebben -mondjuk 20 évvel ezelőtt- miért nem volt gond? Akkor nem volt káros? Nem a faszt nem (sőt! akkor még nem voltak olyan szigetelő anyagok, amik csillapíthatták volna a káros rezgéseket és zajszintet), csak akkor mindenki úgy érezte, hogy a fáradozását megfelelőképpen honorálja a Cég! Nemrég vehettem át az értesítőt az infláció miatti bérkompenzációról. Az a helyzet, hogy az előtte levőt is Győrben vettem át és a kettő között eltelt két és fél év és ezalatt az idő alatt a forint önmagához képest nem hatezer forintot gyengült! Az átvételkor megkérdeztem a felvigyázót, hogy ha nem írom alá, mert 20 ezerrel többet szeretnék, akkor annak ellenére hogy megvitatná velem a kérdést valaki odafentről, azért az odaítélt hatezret az aláírásom nélkül is bevezetik? A kérdésemre a válasz a lap alján volt feltüntetve: a bérkompenzáció 2012. július 1-től érvényes. 

   Elgondolkoztam már azon, hogy feldobom valamelyik nagykutyának ott a fenn a vasaltingesek között, hogy mi lenne, ha kilépnék a szakszervből és írnánk egy egyéni szerződést, amiben én vállalom, hogy hétfőtől szerdáig nappal 5:30-tól, valamint csütörtökön éjjel 12 óra időtartamban a Cég szolgálatába állok és ők ennek fejében ezt honorálják minimum a jelenlegi fizetésem értékében! Szarok a Mt-re, a KSZ-re, a Hf-re, a MOSZ-ra és kivált képp az IVU Planra! Ezeken a napokon vagyok elérhető és kész. Szabadok lennének a hétvégéim, nyugodtan tudnék zenélgetni, lenne időm az emberi kapcsolataim fenntartására, az egyébként is hanyatló egészségem rohamosan felgyorsult leépülésének lassítására, pihenésre, lazításra, ugyanakkor az állam és a Cég is kibaszott büszke lehet rám, mert hasznosan a Hazámat szolgálom és része vagyok a mi dicső és dübörgő gazdaságunknak!

   Most már tényleg csak azt remélem, hogy a vezetőség berkeibe ez az írásom is el fog jutni valami kis buzeráns spionnak köszönhetően és tárgyalásokat kezdhetünk efféle törekvéseim és a Cég érdekeinek közös nevezőre hozásában, mert már komolyan gondolkodom azon, hogy egyszer az eseménylapi jelentést eképpen fogom megírni:

"Jelentem a T. vezetőségnek, hogy a mai szolgálatomat kimerültségem miatt ellátni nem tudtam! Kérem jelentésem szíves tudomásul vételét!"