Legutóbb márciusban jelentkeztem a rovattal. Olybá tűnik jól alakul a havi két kötet elolvasása. Nagyon rákaptam az ízére. A mostani beszámoló mégis kicsit rendhagyó lesz, több szempontból is. Az első, hogy most először fordult elő, hogy két könyvet párhuzamosan tettem a magamévá -valójában hármat, mert előbb Alekszandr Goncsár: Zászlóvivők című kötetével kezdtem, de aztán beszereztem a Macskabölcsőt és átváltottam arra, így a felszabadító hős szovjet katonák életét bemutató kötet még várat magára-, másrészt az egyik még megjelenése előtt került hozzám, ráadásul személyesen az írótól kaptam betekintésre! Egy tehetséges kortárs szerzőről beszélünk, akinek ez lesz a harmadik kötete. Vele kapcsolatban az alábbi linkeken lehet újabb infókra szert tenni. Katt ide.
Illetve nem csak betekintésre, hanem némi véleményezést, előzetes kritikát is kért tőlem. Az okot nagyon egyszerűen vázolta: hasonló az érdeklődési körünk, így jó lenne, ha technikai kérdésekben egy kicsit kisegíteném és ha bármi észrevételem van, akkor azt jelezzem felé. Gyakorlatilag arra kért, hogy kritikusan álljak a történet elé. Lovat adott alám. Nem kíméltem -másokat se szoktam. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mennyire mászik bele, darálja szét egy kritikus az elé tárt dolgokat, de alighanem ezt a feladatot profi szinten hoztam. A történet egy motoros klub elnökéről szól és a klubjának a megalakulásáról. Persze nem ilyen egyszerű a történet, hiszen folyamatosan akadályokba ütközik a főhős, mentálisan és fizikálisan is leszedálják a történtek, elveszíti néhány régi ismerősét, másokkal meghasonul. Fordulatos és pörgős a cselekmény vezetése, nem lehet letenni -nekem is csak azért kellett, mert épp a szemműtétem után küldte a kéziratot-, nincsenek (általam kedvelt) részletes helyszín és személyleírások, hanem kizárólag a lényegre koncentrál a szerző. Remélem lesz folytatása, bár elég magasra tette a lécet. A kötet megrendelhető lesz a kiadótól!
A másik könyv, amit még a műtétem előtt kezdtem el olvasni, az Kurt Vonnegut: Macskabölcsője. Bálint cimborám vezetett be ennek a híres amerikai írónak a szellemi örökségébe a Virágvasárnap című kötetével, amit aztán az Ötös számú vágóhíd követett. Mindkettőről az előző részekben már említést tettem, aki netán lemaradt volna a jobboldalon megtalálja a bejegyzések listáját havi lebontásban, ahol kiválaszthatja magának a megfelelőt.
Vonnegut ennek a kötetnek az elején előre kijelenti, hogy minden szava egyetlen foma -hazugság. Ettől kezdve viszont kicsit nehezen tudtam azonosulni a történettel. Bizonyos részeket nem értettem, néhányszor vissza is kellett olvasnom emiatt. Úgy ötven oldal után végül elkaptam a szálat és sodort a világvégéig, ahol aztán kiderült, hogy se egy rohadt macska, se egy rohadt bölcső, csak egy Bokonon nevű "prédikátor", akinek igéi körüllengik az egész cselekményt. Bujtatott társadalom kritika és mélyenszántó humor jellemzi, aminek megértéséhez el kell olvasni néhány Vonnegut könyvet -legalábbis nekem szükség volt rá, hogy értsem. Szerencsére nemrég újra kiadták az író teljes hagyatékát. Ha tehetem, akkor biztos beszerzek még néhányat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése