Feltörekvők

Közel tíz éve fogtam először hangszert. Ez nem egy nagy szám, de én húsz éves voltam ekkor és a legtöbb zenében járatos ismerősöm már akkor öt-tíz éves hangszeres tapasztal rendelkezett. Tőlük és általam (el)ismert nagy zenészektől lestem el az alapokat. Sosem jártam zeneiskolába, vagy magántanárhoz. Volt bennem egyfajta önfejűség, gőg és magabiztosság, hogy ezt magamtól is meg tudom tanulni. Érdekelt a dolog, így nem volt kérdés, hogy végig is csinálom. Erről a folyamatról nagyjából négy évvel ezelőtt már írtam ugyanitt, úgyhogy most nem mennék bele hogyan vettem az akadályokat és tettem meg a szükséges lépéséket ahhoz szintig, amíre máig eljutottam.

Néhány nappal ezelőtt egy kedves és bájos ismerősömmel kommunikáltam és kiderült mire vette a fejét. Kíváncsivá tett -bárki érdekessé válik számomra, aki hasonló érdeklődési körre gerjed, mint én (hasonló okból kifolyólag volt lehetőségem egy megjelenése előtti könyvet olvasni, elemezni és az íróját tanácsokkal ellátni). Felmerült a "mi lenne ha?" kérdés, ami egy próbájuk meglátogatására vonatkozott. Szívesen hallgatok meg másokat, hogyan zenélnek -unokatestvérem munkásságát is követem, aki egymaga lenyomja a teljes zenekari teendőket és bízom benne, hogy kamatoztatni fogja a tehetségét- és ha kérik tanácsot és véleményt adok. Elsősorban nem az utóbbiak miatt vágtam bele a dologba, de ha már kérték, így megosztom hát velük mindazt, amit tapasztaltam. Íme:

Ahhoz, hogy valaki bekerüljön egy zenekar próbájára -véleményem szerint- a teljes tagság beleegyezése szükséges. Tudni kell, hogy a zenekari próba a tagok magánszférája. Ekkor egymásra vannak utalva, közösen alakítják ki a jövővel kapcsolatos álmaikat, terveiket, meg minden mást, amit együtt szeretnének véghez vinni. Ebbe az intim közegbe belecsöppenni hívatlanul nagyjából olyan, mint rajtakapni valakit a WC-n pornó nézés közben -valaki tuti ki fog bukni!

A tagok közül egyedül a "Mágus" becenévre hallgató fiatal gitárost nem ismertem -vagy csak nem emlékeztem rá. Három éve nyúzza a gitárhúrokat, ami a játékán meglátszik. Ez ilyen. Azok a bizonyos nagy Zenészek is ilyenek voltak ennyi éves tapasztalattal. A riffek, a gitárkezelése és a kevéske tudás ezt tükrözi. Nem kell tudni háromezer számot kívülről ahhoz, hogy elismert gitáros lehessen valaki. A nagy klasszikusok megtanulása alapvetően jó segítség, csak azért, hogy technikákkal később megvalósíthassuk azokat az ötleteket, amik bennünk íródnak. A megtanult témákat nem kell mutogatni egy másik zenész előtt, mert egyrészt senki sem kíváncsi rá, mert ezerszer hallotta mindenki a kötelezőket -egyes hangszerboltokban kihelyezett felirat tiltja bizonyos dalok eljátszását (Metallica: Nothing else matters, Enter sandman, Nirvana: Smells like teen spirit, Deep Purple: Smoke on the water, stb.) - másrészt teljesen értelmetlen időpocsékolás, ha a zenekar nem feldolgozásokkal operál. Ettől függetlenül jó irányba halad, sokra viheti még, ha jobban beleássa magát, több stílusba belekóstol és elhatározza, hogy milyen zenét szeretne játszani és melyik poszton. Innentől csak a jellegzetes kliséket kell magáévá tenni és akkor igazán mágusa lehet a hangszerének!

Egyfajta izgatottságot, feszült állapotot és némi bizonytalanságot véltem észrevenni az énekesnőn. A nonverbális kifejezései mind alátámasztják az állításomat és sajnos (ezért) a benne rejlő igazi énekhangot sem hallhattam. Érezhető az orgánumán, hogy ott van az, csak most ezt nem élvezhettem. Hogy elcsúsztak hangok, illetve sokszor nem a megfelelő hangmagasságot használja a rutin hiányára utal, ha erre valaki odafigyel, akkor egy nagyon jellegzetes, némi Katey Sagal attitűddel rendelkező énekkel teheti fel magát a hazai zenei élet csúcsára.

A zenekar vezetője egy olyan hölgyemény, aki szintén képes az éneklésre, de inkább csak a basszusgitárra koncentrál. Jól teszi, de ahogy a gitárosnak, úgy neki is meg kell tanulnia, hogyan állítsa be a hangszerét. Ahhoz, hogy az az eszköz a nyakában a kezei alatt úgy szólaljon meg, mint a nagyoké, nem elég behangolni. (Az egyenes gitárnyak és az oktávbeállítás témáját már személyesen ecseteltem). A temperamentumon is változtatni kell, mert ez előbb utóbb a többieknek szemet szúr, zavaró lesz és kényelmetlenül érzik majd magukat. Egy művész se akar olyan közösségben lenni, ahol állandóan felemelt hangon leugatják. El kell számolni tízig, átgondolni a mondanivalókat és lehetőleg sértegetés nélkül megbeszélni a problémákat. A tiszteletet nem domináns kirohanásokkal és/vagy hisztériával kell kivívni, hanem a szakmai előmenetellel. A témák és a szöveg egy kezdő zenekar szintjéhez megfelelők. Személy szerint nem venném fel addig őket, amíg nincs rendesen összecsiszolva egy dal sem, a hangszerek nincsenek a helyükön, a tagok bizonytalanok abban, amit csinálnak. Minimum fél év rendszeres próbálás, gyakorlás, próbálás, gyakorlás után, amikor már van három-négy dal, amit minden tag erősnek és biztosnak érez, akkor lehet azon gondolkodni, hogy esetleg egy, vagy két csatornán felvenni egy közös zenélést. A demózást meg addig el kell felejteni, amíg mindez metronóm mellé nem megy.

A jelenlegi tagok közül egyedül a dobos nem volt jelen a próbán így az ő játékát nem vehetem górcső alá. Annyit tudok, hogy fél éve ül a választott hangszere mögött. Egy dobost sem ismertem, aki ennyi idő alatt olyan profin tudta volna verni a bőröket, hogy az akár fellépésre is alkalmas legyen, nemhogy demózáshoz.

Lehet okoskodásnak hat, valójában ez csak tapasztalat megosztás. Nekem hasonló tippeket adtak anno olyanok, akik már többet tettek le az asztalra, mint amit én valaha is le fogok. Ha bármiben tudok segíteni nagyon szívesen támogatom a feltörekvő tehetségeket. Persze a kezdeti buktatókon mindenkinek át kell esnie -ez rendszerint a tapasztalat hiánya miatt következik be. Ne fojtsátok meg egymást az akaratotokkal, ne erőltessétek rá azt a másikra. Épp ész keretein belül hagyjatok mindenkit kibontakozni a saját hangszerén (az énekesnek a torka a hangszere -ha esetleg kérdés lett volna). További kellemes zenélést mindenkinek, sok élményben legyen részetek!