Elvont

Mostanában. Ülök és nézek. Élvezem is, mert látok, de nem érzékelem a külvilágot. Nem is érdekel. Sok minden mással egyetemben. 

Fogtam egy noteszt, teleírtam a terveimmel. Felépítettem mindennek a láncolatát. Megrajzoltam az "A" pontot, a "B"-t, aztán a "C"-t. Egy frankó, magabiztos vonallal összekötöttem őket. A vágy hajtotta a kezem és ettől kibaszottul stabil vonalat húztam. Aztán átfirkáltam egyszer. Írtam egy új listát. Új "A", "B" és "C" pontok jöttek. Az előző lapot kitéptem a noteszból mondván nem lesz már rá szükségem. Az új pontokat elkezdtem összekötni. Élveztem a tervezést, a kivitelezést. Aztán meglökték a kezem és az új ábra is össze lett firkálva. Ezt a lapot is ki kellett tépnem a noteszból. Aztán eszembe jutott, hogy tetszett az első verzió. Mi lenne, ha újra előszedném azt. Kivettem a kukából az összegyűrt lapot, kisimítottam és egy friss oldalra felskicceltem a régi terveket. Most eljutottam "B"-be és itt állok ceruzával a kezemben, húznom kéne a vonalat. És még sincs hozzá motivációm, hogy megtegyem. Időnként előhúzom a másodjára kitépett lapot, nézegetem, merengek. Elgondolkodom. Talán ezért nem mozdul a kezem. 

A láng csak pislákol. A fénye alig teríti be szobát. Szeretem a félhomályt, de most bizonytalanná tesz. Árnyék vetül a lapokra. Nem tudom jól kivenni a betűket. Kint is sötét van, az utcáról nem szűrődik be fény. Az ablakon túl is rideg és hűvös minden. Lehangoló. Csak ülök és nézek ki az ablakon. Merengek. Mostanában.