Nemrég láttam a tűzoltóhumor oldal egyik képét. Nem akartam lemaradni.
2016. december 30., péntek
2016. december 28., szerda
Szolgálati anekdoták - 112. rész
A 2016-os év utolsó szolgálati anekdotájának első mondatát olvassa most a mélyen tisztelt olvasó. Most pedig a másodikat.Ez meg a harmadik.
Na jó, nem akarom rabolni az időt, úgyhogy máris belecsapok közepébe. Ezt is üzem közben kezdtem el gépelni, mert a komáromi egyes tartalékon (továbbiakban K1) erre is van idő. Akinek nem tűnt volna fel elsőre, azoknak jelezném, hogy szeptemberben a Kopasz még azt mondta, hogy nem írhatnak ide, mert nincs állomásismeretem! Mint ahogy azt tudjuk, állomási tolatószolgálathoz erre szükség van. Az utasítás szerint. Magasabb szinteken erről már megoszlanak a vélemények. (A vélemény meg tudjuk jól, hogy olyan, ami mindenkinek van, csak senki nem kíváncsi a másikéra. Ha meg a feletteseiddel állsz le vitatkozni, akkor meg olyan, mint a fing: jobb bent tartani.)
Október harmadikán az állomásismeret (vagy inkább annak hiánya) miatt borítottam ki azt a bizonyos bilit azzal az eseménylappal, ami aztán elég sok helyre eljutott és végül a "tokodi eset" néven híresült el. Azóta a szanatórium-vasúton rendszeresek a VBO és NKH-s ellenőrzések, javult Tokod állomás állapota, az ott dolgozók bérét megemelték - állítólag! Vagyis lehet nem volt hiába főtt krumpli.
Most meg itt ülök állomásismeret nélkül a K1-en, mert a Kopasz és tsa. GmbH kiáll azért, hogy nem kell állomásismeret. Remélem majd a bíróságon is!
Sok meló nem akadt 11 óráig. Kiugrottunk "Fülekfalvára", azaz Mordorba, vagy ahogy a topográfia és a menetrend ismeri Ácsra. Valamikor réges-régen, míg a kilencvenes években nem adták el a zsidóknak a gyárat, addig itt komoly mezőgazdasági fellegvár működött és nagyüzemben készítették a süvegcukrot. A gyárnak saját gőzöse is volt, ami ma a Füstiben tekinthető meg. A hőskor emlékére azóta a kiselejtezett 376 531-et állítottak, amit persze látogatni, megmászni, vagy koszorúzni nem lehet, hiszen a terület szigorúan őrzött.
A néhai gyár udvarát komoly vágányhálózat szövi be, de mára mindössze két leromlott állapotú sínszál használható. Az állomási vágányzáró sorompótól befelé lejt a pálya, és nagyjából másfél méteres szint különbséget végig ívben teszik meg az arra szezonálisan bejáró szerelvények. A rakott tíz kocsis elegyet az összesarazott sínen felhúzni nem egyszerű mutatvány, főleg ha az alád osztott gép homokolója üzemképtelen. A tolvez rutinos vén rókának számít és még mielőtt megindultunk volna a kesztyűbe szedett a tartályból homokot, és jó igényesen megszórta az első ötven métert. Mindezek ellenére a homlokrakodóra is szükség volt, hogy a feljutást sikeresen abszolváljuk.
13 óra körül, miután Morzsás átvette Csizitől az üres fordát visszalátogattunk Ácsra, hogy beállítsuk a megfelelő mennyiségűt szekeret rakodáshoz a gyárba. A lejutás nem okozott gondot, hiszen a fizika dolgozott, a szerelvény pedig szépen ereszkedett a lejtőn, csak néha kellett egy keveset csípnem rajta.
***
Ezzel véget is ért egy év, hiszen az idei év utolsó szolgálatának anekdotáját lehetett fentebb olvasni. Hogy jövőre jelentkezem e még, és hogy egyáltalán még tagja leszek e annak a bizonyos csoportnak (meg a Cégnek), azt egyelőre nem feszegetném. Időben ki fog derülni minden!
Addig is kívánok minden kedves és egyéb kollégának eseménymentes szolgálatot és sikerekben és béremelésben gazdag boldog új évet!
2016. december 22., csütörtök
Szolgálati anekdoták - 111. rész
Az év utolsó lábatlani tartalék szolgálatom.
Nem lennék meglepve, ha életem utolsója lenne. Pedig szerettem ide járni, még azon kevés negatív tényező (pálya állapot, alacsony sebesség és forgalom, valamint egy-két munkavállaló) ellenére is, amik vannak.
Megmondom úgy ahogy van: keresem a kiutat. Azok után, hogy mennyire meg akartak vezetni, és mennyire lekezelően bántak velünk, az teljesen kiborított. Forog a gyomrom, ha arra gondolok, hogy hamarosan újra Győrben kell jelentkeznem szolgálatba!
Nem lennék meglepve, ha hívatnának emiatt a bejegyzés miatt (is). Sok a spion köztünk, meg egyébként olvassák a blogom odafenn. Nem az istenre, vagy allahra gondolok - úgyis ugyanaz a kettő. (Ilonkát csókútatom! Valaki súgja már meg neki, hogy a mozdonyvezetőknek,egy kis pénzt, mondjuk úgy 20-30 ezret az alapra dobjon már januártól, oké? Kicsit könnyebb lenne elviselni a Komáromon túli jelentkezést)
Jah! 28-án komáromi egyes tartalék leszek. Aszondják a nagyokosok, hogy nem kell állomásismeret...
Nem lennék meglepve, ha életem utolsója lenne. Pedig szerettem ide járni, még azon kevés negatív tényező (pálya állapot, alacsony sebesség és forgalom, valamint egy-két munkavállaló) ellenére is, amik vannak.
Megmondom úgy ahogy van: keresem a kiutat. Azok után, hogy mennyire meg akartak vezetni, és mennyire lekezelően bántak velünk, az teljesen kiborított. Forog a gyomrom, ha arra gondolok, hogy hamarosan újra Győrben kell jelentkeznem szolgálatba!
Nem lennék meglepve, ha hívatnának emiatt a bejegyzés miatt (is). Sok a spion köztünk, meg egyébként olvassák a blogom odafenn. Nem az istenre, vagy allahra gondolok - úgyis ugyanaz a kettő. (Ilonkát csókútatom! Valaki súgja már meg neki, hogy a mozdonyvezetőknek,egy kis pénzt, mondjuk úgy 20-30 ezret az alapra dobjon már januártól, oké? Kicsit könnyebb lenne elviselni a Komáromon túli jelentkezést)
Jah! 28-án komáromi egyes tartalék leszek. Aszondják a nagyokosok, hogy nem kell állomásismeret...
2016. december 20., kedd
2016. december 19., hétfő
Szolgálati anekdoták - 110. rész
A mai rejtvényünk a következő:
MILYEN JÁRMŰVÖN VAGYUNK? ÉS MI AZ ESZKÖZ FELADATA?
Megmondom őszintén, hogy az elmúlt tizenkét év alatt ilyennel még nem találkoztam. Az sem kizárt, hogy először ülök ezen a járművön. A lényeg, hogy az se rémlik, hogy erről bármely oktatáson szó esett volna.
Na jó: nem is kötnek le ezek a foglalkozások.
Az is igaz, hogy nulla óra kettő perckor azon gondolkozni, hogy találkoztam e és oktatták e valaha ezt... Tuti nem vagyok százas... 90-es volt a vonat, igen.
Az is igaz, hogy nulla óra kettő perckor azon gondolkozni, hogy találkoztam e és oktatták e valaha ezt... Tuti nem vagyok százas... 90-es volt a vonat, igen.
Bár lehet, hogy a mesterem pár hónappal ezelőtt említette...
2016. december 14., szerda
Szolgálati anekdoták - 109. rész
Talán az utolsó bejelentkezésem Esztergomból. Vagy az utolsó a Gombiról (az esztergomi bézés fordát hívjuk így).
De legalább tél van.
Meg utas. (Táton már telt házunk volt.)
Legalább belehelték a tyúkólat.
El is neveztük a jegyvágómmal pufajkás menetnek.
Újabb előny: senki nem hagyja el a kabátját, meg a sapkáját.
De legalább tél van.
Meg utas. (Táton már telt házunk volt.)
Legalább belehelték a tyúkólat.
El is neveztük a jegyvágómmal pufajkás menetnek.
Újabb előny: senki nem hagyja el a kabátját, meg a sapkáját.
2016. december 10., szombat
Szolgálati anekdoták - 108. rész
Megérkeztünk Fehérvárra (5 perccel korábban). Utasaink elégedettségtől pozsgás arccal elhagyták a járművet. Én meg ott remegek a vezetőálláson még három - öt percig, mert út közben kerülgettem a szarvasokat, vaddisznókat, parasztokat és az egyéb állatfajtákat.
Gondoltam legyőzöm a stresszt se perc alatt, ha kimegyek a Gombába, veszek egy szűz pattintós zsömlét és elszívok egy százas koporsószöget. Összeszedtem a kis pénzecskémet (meg magamat), és vezetőállás csere után nekivágtam a messzi útnak. (Aki nem tudná, hogy Fehérváron hol található a Gomba, azoknak elmesélem -a többiek ugorjanak a következő bekezdéshez-: az állomásról kilépve át kell trappolni a buszpályaudvaron, majd balra kell tartani, amíg el nem érsz egy dohányboltot. Na az az.)
Sajnos most egyik dekoratív, fiatal eladó csajszi se volt, csak egy segg ronda fickó (gondolom a góré), úgyhogy nem időztem annyit, mint máskor. Kicsit eltávolodva a Gombától egy pad mellett felpattintottam az alkoholmentes sörömet, és kényelmesen rágyújtottam. Épp a cigim felénél jártam, mikor mellém lépett a szerv.
- Jó napot kívánok!
- Jó napot!
- Ugye tudja, hogy a pályaudvar területén tilos a dohányzás?
Nem értettem a kérdést:
- Persze, hogy tudom.
- Akkor miért dohányzik?
- Mert ez nem a pályaudvar, hanem közterület.
- Itt állnak a buszok.
- Igaz, de a legközelebbitől is nagyjából harminc méterre vagyok, úgyhogy ez közterület.
Nem akarta hagyni, hogy büntetés nélkül megússzam:
- Jó, de közterületen nem lehet alkoholt fogyasztani!
- Ezt is tudom.
- Akkor miért iszik sört?
- Ez alkoholmentes. -mutatom neki a dobozt.
- Jó, akkor személyigazolványt kérem felmutatni.
- Az nem fog menni.
Na, erre felgyúltak szemében a remény lángjai, hogy mégis csak meg lesz a napi kvóta:
- Miért nincs magánál?
- Mert fennhagytam a vonaton.
- Ha elhagyta bekísérem, és bejelentheti.
- Annak egyik felvigyázó se örülne, ha bekísérne az őrsre.
- Ezt hogy érti?
- Mozdonyvezető vagyok és fél óra múlva indulok vissza Komáromba. Ha annyira látni szeretné, akkor a vonathoz kísérjen, mert itt parkolok az első vágányon.
- Nem szükséges. Viszont látásra! -azzal faképnél hagyott.
Gondoltam legyőzöm a stresszt se perc alatt, ha kimegyek a Gombába, veszek egy szűz pattintós zsömlét és elszívok egy százas koporsószöget. Összeszedtem a kis pénzecskémet (meg magamat), és vezetőállás csere után nekivágtam a messzi útnak. (Aki nem tudná, hogy Fehérváron hol található a Gomba, azoknak elmesélem -a többiek ugorjanak a következő bekezdéshez-: az állomásról kilépve át kell trappolni a buszpályaudvaron, majd balra kell tartani, amíg el nem érsz egy dohányboltot. Na az az.)
Sajnos most egyik dekoratív, fiatal eladó csajszi se volt, csak egy segg ronda fickó (gondolom a góré), úgyhogy nem időztem annyit, mint máskor. Kicsit eltávolodva a Gombától egy pad mellett felpattintottam az alkoholmentes sörömet, és kényelmesen rágyújtottam. Épp a cigim felénél jártam, mikor mellém lépett a szerv.
- Jó napot kívánok!
- Jó napot!
- Ugye tudja, hogy a pályaudvar területén tilos a dohányzás?
Nem értettem a kérdést:
- Persze, hogy tudom.
- Akkor miért dohányzik?
- Mert ez nem a pályaudvar, hanem közterület.
- Itt állnak a buszok.
- Igaz, de a legközelebbitől is nagyjából harminc méterre vagyok, úgyhogy ez közterület.
Nem akarta hagyni, hogy büntetés nélkül megússzam:
- Jó, de közterületen nem lehet alkoholt fogyasztani!
- Ezt is tudom.
- Akkor miért iszik sört?
- Ez alkoholmentes. -mutatom neki a dobozt.
- Jó, akkor személyigazolványt kérem felmutatni.
- Az nem fog menni.
Na, erre felgyúltak szemében a remény lángjai, hogy mégis csak meg lesz a napi kvóta:
- Miért nincs magánál?
- Mert fennhagytam a vonaton.
- Ha elhagyta bekísérem, és bejelentheti.
- Annak egyik felvigyázó se örülne, ha bekísérne az őrsre.
- Ezt hogy érti?
- Mozdonyvezető vagyok és fél óra múlva indulok vissza Komáromba. Ha annyira látni szeretné, akkor a vonathoz kísérjen, mert itt parkolok az első vágányon.
- Nem szükséges. Viszont látásra! -azzal faképnél hagyott.
Szolgálati anekdoták - 107. rész
Most, hogy már tudok szolgálatban is írni -gyakorlatilag élő egyenes adás zajlik-, nagyban hozzájárul az aktualitáshoz, a frissességhez és nem utolsó sorban ahhoz, hogy egyáltalán van. Eddig sokszor esett úgy, hogy hazaértem és már semmi kedvem nem maradt ahhoz, hogy nekiálljak (hogy üljek valóságosabb, hiszen ülve gépelek, nem állva), írni.
Jelenleg a tehénszaros Esztergomban töltöm azt a pár percet, ami a két vonat között a vezetőálláscseréhez adva van. Itt jelezném, hogy nem csak Flirttel és tehervonattal lehet nagy távolságokat, sok kilométert tenni, hanem Bz motorossal is! Ebben a szolgálatban cca 450 km vár a szerencsétlen sorsú gépkezelőre. Ilyen időben, illetve tavasszal és ősszel még elég könnyen elviselhető, de nyáron bezárva lenni ebben a tyúkólba, közel 12 órára, az azért valljuk be: embert próbáló!
Esztergom állomás átépítése egyébként jól zajlik. Vitya, a cigányprímás mit köpködhet, hogy azt a 33 milliárdot nem szórhatták el stadionépítésre....
Jelenleg a tehénszaros Esztergomban töltöm azt a pár percet, ami a két vonat között a vezetőálláscseréhez adva van. Itt jelezném, hogy nem csak Flirttel és tehervonattal lehet nagy távolságokat, sok kilométert tenni, hanem Bz motorossal is! Ebben a szolgálatban cca 450 km vár a szerencsétlen sorsú gépkezelőre. Ilyen időben, illetve tavasszal és ősszel még elég könnyen elviselhető, de nyáron bezárva lenni ebben a tyúkólba, közel 12 órára, az azért valljuk be: embert próbáló!
Esztergom állomás átépítése egyébként jól zajlik. Vitya, a cigányprímás mit köpködhet, hogy azt a 33 milliárdot nem szórhatták el stadionépítésre....
Egyenlőre ennyi van kész. Szerintem az a peron lejt a vágány felé...
2016. december 6., kedd
Szolgálati anekdoták - 106. rész
Nos hát, ilyen se fordult még elő, hogy egy szolgálatról két bejegyzés készüljön, de ennek is el kellett következnie. Úgyhogy most mindenki háromra hullámozzon!
Az előzőben említett tények kicsit másképp sikerültek: a bejegyzésben látható képet a tablettel készítettem. Azért lett olyan a minősége, amilyen. Másrészt nem azt a képet szántam oda, hanem azt, ami itt van. Aztán a megosztást véghez vitte a Druszám, így mire hazaértem 62-en olvasták. Abból 50 aktív és nyugdíjas mozdonyvezető, a többi meg a felsőbb szintekről.
A gelló pedig azért nem jött ki legombolni a gépet és kísérni, mert nem volt. Annyira kevesen vannak, hogy éjszakásba nem tudnak már biztosítani embert. A tokodi tartalékra a vezér úr(!) meg 23 óráig van megrendelve - be is volt jelentkezve. A pudligán meg 20 órakor a fejét már rég álomra hajtotta, vagy a harmadik felest le. Jah és persze én voltam megint a hülye barom, hogy nem érdeklődtem, hogy miért nem járatnak körbe, vagy gombolnak le a vonatról. Most meg pislogva vártuk a megoldást, mint Noé előtt a harmadik teve. Végül megérkezett a kocsivizsgáló és közölte, hogy mehetek körbe a harmadikon. Ekkor nyúltam a telefonért és elkezdtem benne keresni valamely ellenőrző közeg telefonszámát. Kicsit felment bennem a pumpa, aztán vettem egy mély lélegzetet és úgy döntöttem, hogy saját hatáskörben simítom el a nézeteltérést, mert nem a spion adott szolgálatot.
A lényeg, hogy most már szolgálatban, élő egyenes adásban tudom írni a blogot, a szolgálatban lévő Startos kollégák a csodálatos tableten pedig tudják követni. Más cégek alkalmazottjai eddig is tudták...
Érdekes módon a magánvasutaknál (lehet nem mindegyiknél) a MÁV-Start arany prémium plusz plusz négy söntös kártya (amivel még a hálókocsi kalauzba/kalauznőbe is van bejárás) alanyi jogon jár, nálunk a Cégnél meg a másodosztályú arcképesemmel (amiért évente 1250 forintot vonnak le) le akarnak penderíteni a RJ-ről a keletis(!) jegyvágók önköltségben, mert nem vettem pótjegyet, vagy mi a szart! De ez már egy másik történet...
Szolgálati anekdoták - 105. rész
Feltétlenül meg kell hogy osszam az élményt, hisz annyira friss és eleven, hogy gyakorlatilag, miközben ezeket a sorokat írom, épp szolgálatban vagyok (lásd kép). Eddig jutottunk!
Eljutott a Cég arra a szintre, hogy ezt is lehetővé tegye. Persze, mire közzé teszem, addigra már otthon leszek, mert pl a kép, ami lent lesz, azt nem tudom átküldeni a céges telefonról semmilyen formában, úgyhogy a bizonyíték erejű látványt meg kell várni. Ráadásul a fészekre továbbra sem lehet bejelentkezni, így nem oszthatom meg a kollégákkal, ismerősökkel. Arra azért kínosan ügyeltek.
Jelenleg a hírhedté vált Tokod állomás, kezdőponti oldalán tartózkodom még mindig az érkező vonatomon, mert a gelló baszott kijönni. Vagy azt képzelik, hogy most azzal büntetnek, hogy nem fordítanak vissza időben a fordavonattal, pedig még az előtt megtehették volna, hogy a pályások szétbombázták a végponti oldalon a váltókat; vagy csak egyszerűen szartak rá. Pedig fél órába tellene körüljárni, fékpróbázni és lepapírozni, de ez valószínűleg csak hajnalban fog bekövetkezni.
Addig is eseménymentes szolgálatot!
Eljutott a Cég arra a szintre, hogy ezt is lehetővé tegye. Persze, mire közzé teszem, addigra már otthon leszek, mert pl a kép, ami lent lesz, azt nem tudom átküldeni a céges telefonról semmilyen formában, úgyhogy a bizonyíték erejű látványt meg kell várni. Ráadásul a fészekre továbbra sem lehet bejelentkezni, így nem oszthatom meg a kollégákkal, ismerősökkel. Arra azért kínosan ügyeltek.
Jelenleg a hírhedté vált Tokod állomás, kezdőponti oldalán tartózkodom még mindig az érkező vonatomon, mert a gelló baszott kijönni. Vagy azt képzelik, hogy most azzal büntetnek, hogy nem fordítanak vissza időben a fordavonattal, pedig még az előtt megtehették volna, hogy a pályások szétbombázták a végponti oldalon a váltókat; vagy csak egyszerűen szartak rá. Pedig fél órába tellene körüljárni, fékpróbázni és lepapírozni, de ez valószínűleg csak hajnalban fog bekövetkezni.
Addig is eseménymentes szolgálatot!
A kép egyébként somogyszobi minőség, avagy Gabi bátyám után szabadon!
2016. november 28., hétfő
Szolgálati anekdoták - 104. rész
Nem ezzel akartam kezdeni... illetve erről a témáról is akartam írni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire szomorú vége lesz a történetnek... döbbenten állok az eset előtt és a tragédia, a fekete mozdony ismét eljött és elvitte egy kollégánkat. (Az IHO faszságot ír, mert két mozdonyvezető utazott a vezetőálláson).
Ismét szolgálat teljesítés közben kellett meghalnia egy mozdonyvezetőnek egy kibaszott idióta seggfej kamionsofőr miatt, a kurva életbe!!
Dühítő, hogy ennyi hadibarom közlekedik az utakon! Mi a faszért kell rohanni és mások testi épségét veszélyeztetni?
Egyszerűen nem térek napirendre a történtek felett...
Kibaszott szarul fog hangozni, de akár én is lehettem volna az áldozat, vagy azon győri, veszprémi, celli kollégák, akik koptatják arrafelé az acélt és személyesen ismerek, ugyanis járok azon a vonalon, ráadásul nem is ennyire masszív járművel, hanem Bz motorossal. Abban az átjáróban minden évben történik egy baleset!
Meddig kell még az életünket kockáztatni?
Ezúton is részvétem a családnak!
NYUGODJ BÉKÉBEN MIKI!
2016. november 27., vasárnap
A gasztro ördög két bal keze
Nem vagyok egy Gordon Ramsay, mint ahogy az már korábban is kiderült, de azért időnként elvetemült dolgokat művelek. Régebben abszolút nem rajongtam a rizsért, de amióta elköltöztem otthonról nem vagyok annyira válogatós, így ezt a köret félét is gyakrabban fogyasztom.
Nos, ebédről megmaradt egy kis adag. Rántott karajt ettem majonézes kukoricasalátával, rizs körettel, de valahogy utóbbit (mármint a köretet magát) sose kultiváltam annyira, így egyértelmű, hogy a húson kívül mindenből maradt egy kicsi.
Úgy voltam vele, ha már megvettem az egész zacskóval (ezt a előfőzött, gyors fajtát), akkor 24 órán belül el kéne fogyasztani a megmaradt, megfőzött verziót. Kitaláltam, hogy serpenyőben kicsit megkapatok némi szalonnát (enyhén ropogós, de néhol még félig nyers), aztán ráborítom az ebédről megmaradt rizst. Ráütöttem két tojást, mert miért ne? Szalonna tojással: általában reggeliként sokan fogyasztják. Ahogy nyitáltam a hűtőt megéreztem a nyitott kukorica konzerv illatát. Mivel csak félig volt az edény és ebben az állapotban pár nap alatt megdöglik - és nem akartam veszni hagyni - fogtam és beleszemeztem azt is. Nem öntöttem bele csak úgy, mert a tartósító levét semmiképp nem tenném hozzá a kísérleti stádiumban leledző receptemhez.
Folyamatos kavargatás mellett azon gondolkoztam, hogy azért jó lenne még egy kis sajttal megpáholni a tetejét. Egyrészt szeretem, másrészt: miért ne? Miután a sajt hozzáadásával végeztem, szórtam rá némi sót, hisz köztudott, hogy a kukorica édessége kívánja azt.
Nagyjából két percig még kavargattam, majd tálaltam. Ránézésre olyan, mint a chokito: ronda, és finom. Ráadásul laktató.
A fent olvasottakat szülői felügyelet és hozzáértés nélkül senki ne kezdjen neki, mert abból könnyen ételmérgezés lehet! Azért meg a felelősséget nem vállalom.
Szépen is néznénk ki, ha elmennél a dokihoz és azt mondanád: a kupica aszonta, hogy jó!
2016. november 16., szerda
Amikor találkoztam Gary Holt-tal
Az általam oly sokra tartott és kedvelt ős-thrasher, a bizonyos Bay Area vonalas Exodus a tehénszaros Európát szántotta fel az őszi betakarítás alatt az Obituary és két másik zenekar társaságában. Nem véletlen, hogy nem említem a King Parrot-ot és Prong-ot, hiszen az elsőnek iszonyat szar volt a hangosítása, a másodikra meg nem jutottam be, hiszen elcigarettáztuk és dumáltuk a blokkjukat... végül mégis megemlítettem, hát ilyet...
Szóval már jó előre lebeszéltük Vesztegzáron belül, hogy menni kéne. Aztán az indulás napján már csak ketten maradtunk a Monesszal. Hogy ne kongjon az ürességtől a kocsi így eljött velünk a mindenki által ismert fafaragó Milán (a tartalék főváros -Csép- büszkesége) és a kevésbé ismert Gábor. Gáborról annyit érdemes tudni, hogy ő már májusban beszerezte a jegyét erre az alkalomra, aztán ügyesen elkeverte, most meg az utolsó pillanatban szerzett egyet a bejáratnál egy sráctól, aki jó fej volt és elővételi áron odaadta a sajátját.
Bejutottunk a halálra ítélt -és általunk is sokszor megtaposott- Dürerbe és némi ital elfogyasztása után vegyülni kezdtünk. Egyre másra érkeztek az ismerősök, hol innen, hol onnan, egyiket jobban, a másikat kevésbé és volt olyan is, akit valószínűleg a More Than Festen szedtünk össze, mert nem nagyon beszélt magyarul. Lepacsiztunk akivel lehetett, szóba elegyedtünk azokkal, akikkel érdemes, aztán eljött az idő.
Oldalról közelítettük meg az ojjektumot. Még épp a Prong csengett le (utolsó fotó, kéz a magasba, mögöttem a közönség, stb.), amikor beléptünk a nagy terembe. Ahogy elnéztem a fellépők arcát náluk ez kb egy klub koncertnek felelt meg, de ott még a Suzuki Swift is akkora, mint a Hummer, úgyhogy nem meglepő, hogy meglepődtek. Szóltam a Milánnak, hogy várjuk meg, amíg ez a sok majom kikecmereg levegőzni, meg cigizni, hugyozni, sörért menni, aztán lesz helyünk. Két percen belül bárhol megállhattunk volna, ha akarjuk, persze az állandó lökdösődés, furakodás így sem maradhatott el, hiába álltunk meg a fal mellett.
Aztán ekkor vettem észre, miközben a technikusok/road-ok elkezdtek kipakolni, hogy bizony-bizony:
Gary Holt nem jött el!
Amióta megtudtam, hogy lesz ez a banzáj, azon izéltem (majdnem azt írtam, hogy imádkoztam, de hát... én? Ne viccelj...), hogy csak ne essen egybe a Slayer turnéjával, mert akkor tuti, hogy nem jön a mester. Aztán így se jött. Vagy az új lemezen dolgozik, és/vagy csak a Metal Aliance projekttel dorbézol a tehénszaros USA valamelyik porfészkében. Nem kis csalódást okozott, bíztam/bíztunk (talán sokak nevében kijelenthetem), hogy eljön a főnök. Talán akkor a publikum is nagyobb ovációval fogad minden felkonfot. Zetro (a frontember - és tényleg úgy néz ki mint egy kis gonosz manó) és Lee Altus (a másik gitáros) hozták a formájukat, hozták a show, akár csak Tom Hunting, aki időnként megmászta a dobfelszerelését. Jack Gibson a koncertvideók alapján se egy mókamester, de most kifejezetten merevnek tűnt, a saját (konfort) zónájából mindössze egyszer mozdult ki. Altus másik zenekarából, a Heathen-ből kisegítő Kragen Lum próbál vele jó pofizni, de Jack egyszerűen faképnél hagyta és visszament a helyére.
Ami a hangosítást illeti, hát... nagyjából a Black list környékén kezdett érthetővé válni a gitár. Az viszont tuti, hogy a War is my shepherd már hibátlanul szólt. Nem sokkal azután kikecmeregtem klozetra (visszaadtam azt a lökdösődést, amit addig elszenvedtem) és mikor visszaértem, akkor már nem furakodtam vissza, hanem megnéztem a hátralevő részt onnan, ahová visszajutottam. Csalódás (ellenben az Obituary ugyanonnan kibaszottul jól, érthetően és tisztán dörrent meg).
Úgyhogy lekonyult szájam szélét sörbe mártottam. Ettől függetlenül egy remek este volt!
Szóval így nem találkoztam Gary Holt-tal.
2016. november 2., szerda
Szédültek
Ezerszer kerülhetsz, járhatsz egy-egy helyen, de nem unod meg. Azért mész oda, mert neked ott jó. Nekem meg munkahelyi kötelesség.
Kérdeztem Madárdobálós Sanyit a szolgálat végén - de lehet, hogy ténymegállapítás volt -, hogy ők valószínűleg az oroszlányi ingától ilyen szédültek. Mármint a tatabányaiak. Kivéve a Sanyit, mert nála tuti, hogy más probléma is van, különben nem dobálná oly lelkesen a madarakat.
Hogy a nyaka nyúljon meg minden alkalommal, mikor legyőz...
Aki nem járt még sosem a tehénszaros bányászvárosban, annak elmondanám, hogy vonattal 17 perc a menetidő. Biciklivel 12. A pálya Tatabánya és Oroszlány között 80 km/h-ra alkalmas, helyenként lassú jelekkel színesítve. Hajók vonták találkozása tilos. A legfrissebb az a 10-es, ami Környe állomás (az egyetlen a vonalon; egykor fontos elágazó szerepet töltött be - Kisbér, Veszprémvarsány és Pápa felé lehet eljutni onnan) közepén sikerült kitűzni.
A személy vonatok nappal jobbára óránként járnak - utasszám szempontjából indokolt. Nappalos szolgálatban a mozdonyvezető jelenleg kilencszer fordul. Az azt jelenti, hogy a közbenső állomáson és a két megállóhelyen tizennyolcszor áll meg - volt olyan, amikor 22-re rúgott ez a szám. Teherforgalma csekély a végponti bánya és bánhidai erőmű bezárása óta.
Szóval ezért unalmas. A negyedik forduló után már émelyegtem, az utolsónál szédültem. Most már én is szédült vagyok. Csak szerencsére én kigyógyulok belőle. Rögtön pénteken.
Bár a szanatórium (a komáromi ideiglenes állomásításom) - friss információim szerint - ismét tiszavirág életű lesz: decembertől az LCH visszaveszi a K1-est. Meg állítólag a tokodi tartalékot. Így majd nem lesz gond, hogy van e a munkavállalónak állomásismerete, vagy se. De nyilván ezért is mi leszünk a hibásak. Mert a fuvar szervezése és elvesztése a végrehajtó szolgálatok felelőssége. Legalábbis egyes középvezetők szerint.
Jah: ez volt a szolgálati anekdoták 103. része.
2016. október 29., szombat
Szolgál e bármit is?
Direkt kezdtem úgy a címet, hogy a Szolgálati anekdotákra hajazzon.
(Apropó hajazás:
Egy cigány kurva megállít az utcán és jellegzetes akcentusán megkérdezi:
- Köll szopás? Normál 3000, hajazással 3500.
- Köll szopás? Normál 3000, hajazással 3500.
Elgondolkodva visszakérdezek:
- Csak hajazás van?
- Csak hajazás van?
- Csak hajazás? Nincs. - azzal sarkon fordult és elviharzott.
Persze nem velem történt meg, de mindez idáig úgy elhitted, hiszen egyesszám első személyben meséltem el. Az ötletet onnan vettem, hogy mostanában ismét sokat hallgatom Hadházit, KAP-ot, Kőhalmit és a többit. A Dombóvárit nem, mert az unalmas. Szóval ezek a tökorrúak ugyanúgy lopják a régi nagyok (Hofi Géza, Majláth-Mikes László, Boncz Géza, Maksa Zoltán) poénjait. Csak ezt sokan nem veszik észre, de én a régi öregeken nőttem fel - minden csütörtökön a Petőfin délután kettőtől ötig szólt a Kabaré csütörtök. A jegyeimen is meglátszott, hogy mivel töltöttem több időt...)
Persze nem velem történt meg, de mindez idáig úgy elhitted, hiszen egyesszám első személyben meséltem el. Az ötletet onnan vettem, hogy mostanában ismét sokat hallgatom Hadházit, KAP-ot, Kőhalmit és a többit. A Dombóvárit nem, mert az unalmas. Szóval ezek a tökorrúak ugyanúgy lopják a régi nagyok (Hofi Géza, Majláth-Mikes László, Boncz Géza, Maksa Zoltán) poénjait. Csak ezt sokan nem veszik észre, de én a régi öregeken nőttem fel - minden csütörtökön a Petőfin délután kettőtől ötig szólt a Kabaré csütörtök. A jegyeimen is meglátszott, hogy mivel töltöttem több időt...)
Most hogy kellően megragadtam a figyelmet és elzavartam azokat, akik könnyen sértődnek, vagy csak a szolgálati anekdotáimra kíváncsiak, megragadnám a maradék olvasók figyelmét: ez mégis részben szolgálati anekdota lesz.
Hö hö.
Történt ugyanis, hogy a gondolatmenet, az eszmék futkosásának magjai szolgálatban lettek abba a bizonyos táptalajba ültetve, idehaza pedig gondosan meglocsoltam - sörrel. És most letettem az aranyerem a kiült puffra és ütni kezdtem az ezeréves klaviatúrámat.
Nos a magvak: a tehénszaros Keletiből egy gyorsot hoztam. A kísérő személyzet is odavalósi. (Jah! Most megint egy győri fordát kellett csinálnom, mert valamelyik tökorrú kiesett). Eleinte elég mufurcnak tűnt a fiatal kolléganő. Határozottnak, keménynek, feszesnek. És ez utóbbi alatt nem a segge állagát értem. Mikor végzett a díszes utazóközönséggel, Komárom után bejött hozzám, hogy bevegyen valamit a szájába. És ezalatt a kajájára gondolok, nem a péniszemre. Ejjh, de perverzek vagytok ma is.
Nos, mint minden normális közegben köztünk is kialakult némi kommunikáció. Persze, a szolgálattal kezdődött minden, de mire a tehénszaros Győrbe értünk, addigra már a magánéleti kérdéseket feszegettük. Ekkor ugrott be valami:
Szóba kerültek ugyanis az elcseszett párkapcsolatok. Valójában ez az én korosztályomra, a '80-as évek közepén születettekre nagyon is igaz. Elcseszettek vagyunk. A legtöbb korombeli ismerősöm túl van két-három váláson, több szakítás miatti abortuszon, általában egyedül élnek, vagy nem képesek kialakítani állandó kapcsolatot. Nagyon kevesen mentek férjhez és élik azt a bizonyos boldog családi életet, ami egyesek szerint szent és sérthetetlen, szerintem meg túlértékelt fantazmagória. Tele van nehézségekkel, de amikor szép akkor szép - mentegetőznek minden egyes alkalommal, miután kipanaszkodták magukat. És még én vagyok a hülye.
Világ életemben feltaláltam magam. Két hurkapálcikával is el tudtam játszani órákig. Ugyanis két hurkapálcikával kurva nehéz volt felépíteni egy házat, vagy egy csapattestet, de én elképzeltem. De nem véletlenül tudtam három órán át hallgatni a kabarét csütörtökönként. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak, vagy nincsenek barátaim. Abban a nagy kommuna jellegben nem hittem.
A napokban fogalmazódott meg az alábbi elméletem is:
Annak a párkapcsolatnak, amibe külső személyeknek -családnak, barátoknak- is beleszólása, ráhatása van, nem párkapcsolat a neve, hanem kommuna.
Bőven elegendő nekem az, hogy a munkahelyemen meghatározzák, hogy mikor milyen szabályoknak kell megfelelnem, kinek az utasításai alá kell alárendelnem magam és hogy meghatározzák, mikor mit kell tennem. A magánéletemben erre nincs szükségem. Ez részben jó magyarázat arra, hogy miért vágyom a függetlenségre, az egyedüllétre. Meg különben is - mint ahogy azt már fentebb említettem: egy elcseszett generáció tagja vagyok.
És hogy a címben feltett kérdésre is választ kapjunk: mindez engem szolgál. Az elcseszettségem okozta bukások és sikerek formálják a gondolkodásom, az életvitelem. A többség számára elfogadhatatlan mindez, de gondolkodjunk el egy kicsit: szerinted nekem a Te életed milyen lenne? Valószínűleg elfogadhatatlan és unalmas.
2016. október 25., kedd
Szesz-élyes rocktóber
Egy hónapja nem írtam semmi érdemlegeset - mármint itt. Se szolgálatit, se a folytatásos teleregényt, se semmit. Ennek ellenére több, mint 1100 oldalmegjelenítést könyvelhettem el. Ha a Juhos Gáborral közösen írt könyvünkért, a Noir York City: Old Wounds-ért is ekkora érdeklődés lenne, annak nagyon örülnék. Illetve örülnénk mind a ketten G-vel.
Már annak is örülnénk, ha végre megjelenhetne, de még sok a munka vele. Ki a faszom gondolta volna, hogy a polírozás, a végső simítás ennyi ideig el fog tartani... hát mi biztos nem. Pár napon belül összeülünk és letisztázzuk, amit még le kell. Aztán G szerintem egy kis időre szanatóriumba vonul, mert totál kikészítem. Főleg, ha megtudja, hogy Majom lánya mégis csak az ő gyerekét várja és nem vetélt el...
Azt azért halkan megjegyzem, hogy a háttérben azért elég sok minden zajlik még pluszban.
Például ez a kép is a könyvhöz készült, sok másik mellett. Sokan meg azt hiszik, hogy csak ego miatt. Jelezném: ez csak promo. (Aki pornónak olvasta, annak mocskos a fantáziája).
Egyébként jellegzetessége a képnek, hogy ki van varrva a karom. Egy újabb jövőkép...
Mi történt még? Jah! Ismét Komáromban szolgálok. Ideiglenesen. Mint az oroszok anno. Rögtön az első nap kiborítottam pár embert, mert nem voltam hajlandó utasítás ellenes munkát végezni. Aztán persze megírtam az eseménylapot is róla. Most ott tart a dolog, hogy különböző szervek (szak, vállalati és hatósági) vizsgálják a helyzetet. Ha egy üzlet egyszer beindul...
Amúgy a nagy őszi répaszezon miatt, meg azért, mert Komárom visszakapta a Schenkertől az állomási tartalékot kerültünk vissza a Haverral. Sokkal nyugodtabb vagyok. Kiegyensúlyozottabb. Bár a szabadidőm nem lett több. Úgyse, hogy a barátnőm is már ex előtaggal jár.
Indulásra készen a kaposvári cukorgyárnak szánt répával Ácson
Mi volt még eddig? Jah! Ha már szóba hoztam Kaposvárt: volt egy hatalmas bulink Kaposváron! Nem a cukorgyárban, hanem a Hang-árban. Moby Dick és Magor társaságában. Találkoztunk sok régi arccal, de nagyon sok új rajongó került a hálónkba. Plusz összepacsiztunk a Magorékkal. Eszméletlen jó arcok! Tudta azt bárki is, hogy Devin Townsend magyar alteregója a zenekar énekese? Ő se...
Csak egy elmélkedés (nem Magorékkal kapcsolatos). Azon gondolkoztam, hogy a HC brigádok, mint az Ignite, meg mondjuk a Don Gatto a maguk "három akkordjukkal" milyen könnyen berohangálják, beugrálják a színpadot. Vagy az Ektomorf a 0-1-00-0-1-1-0-val. Aztán rájöttem, hogy a Sapival mi a bonyolultabb témáinkkal is megcsináljuk ugyanezt...
Az idei Rockmaraton fesztiválon láttam egyébként először az Ignite-ot és bár nem vagyok a műfaj nagy kedvelője, most mégis gyakran hallgatom. Az mondjuk hozzátartozik, hogy volt egy idő, amikor Kispált hallgattam Quimby-vel. Vagy Iron Maident Judas Priest-tel. Egyedül a ZZ Top maradt örök. Meg a Dire Straits.
Zenekari szintre kicsit vissza: keményen dolgozni kezdtünk a jövőre megjelenő harmadik lemez dalain. Az idei menetrend már lassan körvonalazódik és nagyjából február környékén tartunk egy kis színpad mentes időt -amíg Sapiék lebabáznak-, hogy jobban az új lemezre tudjunk koncentrálni. Aztán a tavasszal jöhetnek újra a keményebb hajtások.
Például elkezdek motorozni. Végre! Komplett anyagi terveket szerkesztettem meg, lépésről lépésre mindent felvázoltam, már csak kiviteleznem kell. Ha már meg kell halni, akkor inkább az úton, mint a Cégnél. Van egy másik előnye is: az alkoholtartalmú italok fogyasztásával jócskán vissza fogok venni. Ittasan ugyanis nem lehet motorozni.
Igen, jól látod: lelkes vagyok. Nem szeretném ha ezt bárki megpróbálná lelohasztani. Nem lehet akadály most már semmi.
Szóval megyek és törtetek tovább. Továbbra sem lesz egy perc időm se. Csak akire akarom, hogy legyen. Csóközön...
2016. szeptember 13., kedd
Igen, vagy nem?
Bevállalja?
Október másodikán pártunk és kormányunk... pardon! (Még a végén rám fogják, hogy én is ezekre szavaztam). Szóval az országot irányító maffiacsoport népszavazást tart a kvótakérdésről. Vagy mégsem?
Egy eddig általam elég gyakran olvasott (mert elfogulatlan, objektív sajtónak tartottam) orgánumban találtam egy cikket, amiben egy, az Eötvös Károly Intézet (ma hallottam róla először, pedig már 2003 óta létezik és a balliberális Majtényi László az elnöke - a '90-es évek közepe óta politikai vonalon tevékenykedett és volt az ORTT elnöke is) által készített videó (mindenki keressen rá a zsütübin) "elmagyarázza", hogy miről is szól ez valójában.
Valójában jól megkavarják a szalámit, vagy mondhatnám úgy is, hogy az egyébként is bizonytalan szavazókat (van belőlük bőven) még jobban összezavarják, a betelepítést támogatókat megerősítsék, az ellenzőket pedig még jobban felszítsák. Vagyis a célját eléri, az biztos.
A kérdés a szavazáskor ez lesz:
Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?
Személy szerint határozottan NEM szeretném, hogy ide mindenféle idegen náció beköltözzön, aki nem akar beilleszkedni. Az okom egyszerű:
- Nem szeretem az embereket.
- Kifejezetten utálom azokat, akik ingyenélők és a társadalomnak haszontalan, semmitérő részei.
- Nem tudom elfogadni azokat, akik megpróbálják rám erőltetni az akaratukat!
A videóban felvázolnak valamit (nem akarom lelőni a poént, nézze meg mindenki), aminek rohadtul nincs köze a kérdéshez. Akkor most ki hazudik?
Tudjuk jól, hogy félrevezetnek minket éjjel és nappal. Vagyis aki nyitott szemmel jár, az tudja, a többiek meg ugyanolyan idióta birkák, mint eddig. Amíg megy a migránsozás, addig kirabolnak háromszáz üzletet, megölnek több tucat embert, ellopnak több milliárd forintot és hoznak egy rakás olyan törvényt, amiről soha a büdös életben nem fogsz hallani, csak ha a bíróságon a vádlottak padján hallgatod majd.
Tegyük fel, hogy a EKINT-nek (csak azért nem lett EKI, mert a drogosok egész nap ott lebzselnének) igaza van és tényleg csak azt szeretné a nyugat, hogy menekültkérelmeket kelljen elbírálni. Egyrészt ez a procedúra nagyon hosszú időt vesz igénybe. Ez idő alatt a kérelemre várók egy nyílt táborban várakoznak. Napokat, heteket. Etetik, itatják, szállást adnak nekik és készpénzzel látják el őket. (Utóbbit nem értem mire fel?) Kijárnak a táborból a városainkba és vegyülni kezdenek. Illetve helyezkednek, felmérik a terepet és kellő helyen és időben megpróbálnak a saját kultúrájuknak megfelelően cselekedni. A napokban Bicskén egy 12 (tizenkét) éves kislányt akartak megerőszakolni. Ez egy eset, de talán nem kellene elfelejteni, hogy mi történt a debreceni menekülttáborban, amikor összeverekedtek a bevándorlók, vagy azt se, hogy mi történik Franciaországban Calais-nál, vagy a (büszke) német nagyvárosokban!
Komárom egy elég közkedvelt üdülő övezet, főleg a német turisták körében. Emlékszem, a '90-es években rengeteg lakókocsi járt az utcáinkon, az éttermekben mázsaszám zabálták a káposztát bécsiszelettel és sok szálloda akkoriban tömte meg zsebeit a márkával. A manapság ideérkező friccek meg rendre panaszkodnak, hogy odahaza már élhetetlenek a városaik, mert annyi az arab és veszélyesek az utcák miattuk. Eljutottunk oda, hogy az egyszerű német állampolgár retteg a saját országában, városában, otthonában. A büszke németek...
Tegyük fel, hogy a kormányzó hatalom nem vezet félre bennünket és valóban betelepítésről van szó! Arról, hogy ide kell jönnie - a EKINT szerint - 1294 főnek. Ez a szám hogy jött ki? Mi alapján? Több százezer fő érkezett az elmúlt egy évben! Ki válogatja ki, hogy hozzánk kinek kell jönnie? A németek? A franciák? Ők már hoztak felettünk döntést és akkor kurvára megszívtuk! Az angolok vajon miért húzódoznak; miért akarják magukat kivonni ez alól?
Lépjünk kicsit vissza az időben. Mindenki emlékszik a történelemórákról, hogy már I. Istvánnak köszönhetően, 996-ban a bajor Gizellával kötött házasságának hozományaként nagy számú német (sváb) érkezett az országba. Aztán később IV. Béla 1239-ben 40 ezer kunt telepített le a Duna-Tisza közére, illetve ez időtájt kezdtek letelepedni a jászok is. De ezeréves történelmünk során rengeteg náció érkezett a Kárpát medencébe (utoljára a második világháború után Iváncsa mellett 1850 görög kommunista letelepítését tették lehetővé - akkor a politika nem írt ki szavazást a letelepítésről, bár a testvériség miatt erre nem volt szükség) és az ország összetétele eléggé vegyesre sikerült. Ennek ellenére mindenki beilleszkedett és bár őrzik hagyományaikat, esetenként nyelvüket és vallásukat, mégsem kényszerítik rá azt a befogadó ország lakóira! Ellenben a most érkező, hithű (ez elég megkérdőjelezhető, hiszen egyiküket se láttam Mekka felé fordulva imádkozni) bevándorlók vallási előírásaikra nézve követelik a toleranciát! Itt jegyezném meg, hogy aki menekül, meghurcolt és azt szeretné, hogy befogadják, az nem követel, hanem alkalmazkodik!
Szóval a kérdés adott:
Ön bevállalja e, hogy agresszív, beilleszkedésre nem képes nép költözzön az otthonába -akár csak ideiglenesen is-, akiket önnek kell eltartania, valamint elviselnie a zaklatást, az erőszakot, amit ön és családja, ismerősei ellen követnek el?
Igen, vagy nem?
Jah és még egy kis gondolkodni való: a kampányokra elköltött milliókból sikeresen javítani lehetett volna az egészségügyet...
2016. szeptember 9., péntek
A padon
Sztorizások
- Le kéne lőni az összeset a picsába. - törte meg fél óra néma ücsörgés után a csendet G.
Abszolút meglepett ez a kijelentés és őszintén szólva nem épp efféle kijelentést vártam attól az embertől, aki mindig óvatosan, megfontoltan cselekszik. Felé fordultam. Nem egész testtel, csak hogy lássam, mégis miből fakadt ez a reakció és mennyire veszi komolyan. Vagy inkább csak azt akartam megtudni, mire gondolt valójában és kiket akar ekkora elánnal likvidálni? A kijelentést követően viszont semmi más nem történt: fal mereven nézte a szemközti száz éves iskola épületet. Nem pislogott, nem fordult másik irányba, arcizma se rándult. Ilyen határozottnak és eltökéltnek csak ritkán láttam.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor vajon miért őt választottam alelnöknek. Miért ő lett a jobb kezem (és bal herém)? Pont ezért a megfontoltsága miatt. A földön áll. Nem csapong ki, mint sokunk, nem száll el vele a ló. Valaki egyszer horgonynak nevezte, mert megköti a klubot és nem egyezik bele merészebb vállalkozásokba. Nem kizárt, hogy sok rendőri letartóztatástól és golyótól óvott meg bennünket mindezzel. Azt se vitatom, hogy sok lóvétól estünk el, de mi a fontosabb? Keresni egy halom pénzt, amit aztán arra költünk el, hogy a halott társak (ne adj isten rokonok, barátok) temetését rendezzük, vagy nyugodt körülmények közt lassabban megkeresni ugyanazt? Ha nem lépünk rá nálunk rutinosabb, gyakorlottabb "üzletemberek" lábára,, akkor nem eshet bajunk. Elvileg.
A mostani szituáció egy megtorlás volt, mert nem akartunk fizetni olyanoknak, akiknek nem tartoztunk sose. Pár hónapja bejött pár hegyomlás méretű, "ukrán ügyvéd" külsejű úr a klubba, hogy védelmi pénzt csikarjanak ki. Mi pedig a puszta létszámfölényünkkel sikeresen elhajtottuk őket. A góréjuk zokon vehette a kudarcot és visszaküldte a fiait egy kis fémes erősítéssel. Fényes nappal ekkora csinnadrattát hétköznapi sutyerákok nem csinálnak, úgyhogy elég nagy zűrbe csöppentünk.
Elsőre arra gondoltam, hogy emiatt tehette ezt a kijelentést G. Olyan tagok fekszenek most hullazsákokban, akiket régről ismertünk és szerettünk. Nem utolsó sorban a leendő gyermeke anyját is csúnyán eltrafálták. Mindez kiboríthatta és így érthető lenne a meggondolatlan kijelentés.
- Kiket kéne lelőni? - kérdeztem rá, miután percekig nem kaptam magyarázatot.
Nem fordította rám a tekintetét, csak ugyanazzal a közönnyel közölte:
- A galambokat.
- Galambokat?
- A galambokat. A tetőn. Fosó csapkodós rohadékok. - fejtette ki bővebben, faarccal közölve. A szemeit le se vette a kiszemelt célpontjairól. Nem kaptam szikrát.
Ez most komoly? Itt ülünk a káosz közepén és most a galambok kiirtásáról akar csevegni? Ez a két kérdés fordult meg bennem először, de végül belementem. Legyen. Beszéljünk a semmiről, tereljük a témát, hátha visszajutunk a megfelelő mederbe.
Régebben, pár évvel azelőtt, hogy elindult volna ez a klub, gyakran ücsörögtünk esténként a téren, ezeken a padokon. Nyár volt, jó idő, söröztünk, dumáltunk, álmodoztunk, regények történeteit találtuk ki, vázoltuk fel, aztán felültünk a biciklijeinkre és tekertünk egyet a városban. Száguldoztunk a járdán, cikáztunk az ott közlekedő emberek között, aztán visszatértünk a térre és kezdtük az egészet elölről. Már emlékszem: az egyik ilyen alkalommal fosta le egy galamb a bicikliét. Pont a nyerget találta telibe. Nálunk meg nem volt papírzsepi, így csórikám más megoldás hiányában a pólóját vetette be a ramaty eltávolítására. Érdekes módon akkor még nem utálta ezeket a csapkodós rohadékokat, csak a bogarakkal nem rokonszenvezett, így egy szó nélkül törölte le a nyerget, majd folytattuk az estét. Általában kéthetente tartottunk ilyen találkozásokat, (sz)eszmecseréket, így a következő alkalommal is sor került egy ilyenre: sörözés, dumálás, száguldozás és persze nem maradt el a galambszar se. Utána még három, vagy négy alkalommal történt meg, hasonló menetrenddel. Nagyjából másfél-két évvel később ült motorra. A szokásunk annyiban változott, hogy a sört lecseréltük valami üdítőre, a biciklit motorra, a járdát meg az aszfaltcsíkra, de a padon ücsörgés, beszélgetés nem maradt el - ahogy a galambszar se. Különböző elméletek láttak napvilágot miszerint a fejkendője a hibás. Lecserélte. Kapott tőlem egy zöldet a fekete helyett. Nem segített: a légicsapás ettől még utolérte. Váltott fekete kötött sapkára, de hasztalannak bizonyult. Ezután másképp kezdett öltözni (lecserélte a ruhatárát), átültünk más padokra, messzebb parkoltunk a motorokkal, de az ellenségévé vált galamb így is megtalálta a motorját. Megfogadta: lecseréli. Nyolc teljes hónapig spórolt, koplalt míg tudott venni egy Sportstert. Olybá tűnt ez segített. A frissen áthúzott ülés új elméletet generált: az ellenség G segglenyomatát utálta.
- Emlékszel még, amikor nyaranta csapatostul jártunk fesztiválokra és motorostalálkozókra? - váltott témát hirtelen.
A klub indulása után nyaranta csak élveztük az életet. Akik nem kultiválták a rockzenét, vagy az efféle dzsemborikat, azok vitték tovább az üzletet, mi meg süttettük a hasunkat, vedeltük a söröket és élveztük a koncerteket, meg hogy csinos lányok lelkesen furulyáznak a farkunkon. Egy alkalommal nyolcan mentünk a Rockmaraton fesztiválra. Heten motoron, Bajusz meg a furgonnal - akkor még csak jelölt státuszban erősítette a klubot. Rögtön a bejáratnál kiakadtak mikor meglátták a colorokat: attól féltek, hogy balhézni jöttünk. Nem akartak beengedni. Frankie megkérdezte az egyik szekust, hogy ha levesszük a mellényt akkor beengednek e? Azt felelte a fickó, hogy úgy már semmi akadálya. így hát levettük, behajtottunk a fesztivál területére, majd visszavettük őket. Párszor még bepróbálkoztak azalatt az egy hét alatt, amíg ott voltunk, de mivel nem találtak rajtunk fogást, így lenyelték a békát és hagytak bennünket szórakozni.
Az ilyen rendezvényekre külön kis sátor-erődöt hoztunk létre. Négy pavilont állítottunk fel négyzet alakban, a sátrainkat pedig azok köré úgy, hogy felülnézetből az egész úgy nézett ki, mint egy szögletes zöld villanykörte. A körte vékonyabbik részénél (a menet tájékán) jelöltük ki a tűzrakó helyet, ahol főztünk. Néhányan nehezteltek ránk a sátortáborunk miatt, mert túl nagy helyet foglaltunk el a pavilonnal, de leszartuk. A rendezvények végére úgyis szinte mindenkivel összehaverkodtunk és pár lány átköltözött hozzánk, de például Kokó is egy ilyen rendezvény után lett hangaround nálunk.
- Régi szép idők.
- Amikor még csak egy chapter alkotta a Klubot.
- Fiatalok voltunk...
- Te már akkor is vén fasznak tartottad magad. - fordult felém G. Ezzel mondjuk nem mondott semmi olyat, amin megsértődhetnék. Valahogy mindig is öregnek éreztem magam. Talán ezért figyeltem rendszerint kívülállóként az eseményeket, és az embereket és nem tolakodtam be a társaság középpontjába.
- Két évvel vagy csak fiatalabb nálam, Tesó!
- Néggyel, de mindegy. - tájékoztatott G.
Ez az átlag emberek körében elég gáz lenne, de tőlem mindenki megszokta, hogy bizonyos dolgokra nem emlékszem. Vagyis azokra, amik untatnak, vagy nem érdekelnek.
Ücsörögtünk még vagy fél órán át, mikor megjelent Csongor két üveg sörrel a kezében. Az egyiket G-nek, a másikat nekem nyújtotta át. Mindkettőt azután nyitotta ki, miután már fogtuk. Az üveg oldala párás volt, a tartalma pedig kellemesen hűvös. Pont, ahogy szeretjük.
- Anya küldi. - közölte Csongor, majd kicsit arrébb fordult, hogy lássuk tőle a klubház bejáratát, ahol Raven ácsorgott.
Messziről is láttam, hogy mosolyt erőltet az arcára. A történtek és a közösen eltöltött húsz év után ez nem meglepő tőle. Ami viszont sokkal jobban esett, hogy a klubos, P.O.L. mellényét viselte. Ekkor vettem észre, hogy a parkolóban egyre több motor sorakozott fel és a belőtt ablakokon túl, a helyiségben számos tag és támogató serénykedik a rendrakással. Valakin colort láttam, volt akin csak támogatói pólót, de egytől egyig azon ügyködtek, hogy minél hamarabb újjáépíthessük Klubunk bázisát. Szégyelltem e magam, mert rajtunk nem volt? Nem. A szabályzat különben sem írja elő, hogy állandóan abban kell lenni, főleg, ha harminc fok körül van a hőmérséklet.
Csongor szótlanul visszasétált a klubházhoz. Az anyja megragadta a nyakát, mire a gyerek átölelte a nőt, és egymást ölelve visszatértek a romok eltakarításához.
Rátettem a kezem a pad háttámlájára hajtott mellényemre, végigsimítottam az évek alatt összekoszolódott bőrt. Eszembe jutott, az első ülésünk, mikor megalakult a Klub. Ott ültünk tizenhárman az asztal körül és közösen egyeztettük a szabálykönyvet. Mikor azzal végeztünk felkeltem a helyemről és az asztalt körüljárva egy málhazsákból kiosztottam a felvarrókat. Első elnökünk elé egy lezárható kis fekete fémtrezort is tettem. Abban vannak a kis patchek a titulusokkal és a chapter feliratokkal. Minden amit akkor tettünk számunkra teljesen újnak hatott. Annyira feldobódtunk tőle, hogy megalakult a Deadbeats MC, hogy megkaptuk a szükséges engedélyeket és hogy felkerültünk a térképre, hogy akkor este egy óriási bulival ünnepeltük meg a dolgot. Patakokban folyt a sör, szólt a zene, lányok vonaglottak a színpadra felállított rúdon, az asztalon és néhány tag farkán. Viszont akkor este ugyanígy kijöttünk a nagy banzájból G-vel, leültünk a padra és merengtünk. Vigyorogtunk a holdra és jó érzéssel töltött el bennünket, hogy sikeresen összehoztuk mindazt, amit addig tervezgettünk.
Most pedig egy halom kopasz ukrán ügyvéd külsejű szekrény szétlőtte az egészet a picsába.
Nagyokat kortyoltunk a söreinkből csendben. Épp az utolsó korttyal végeztem, amikor megcsörrent G telefonja. Szigorú hívta.
- Igen, adom. - ezzel zárta a beszélgetést az alelnököm, majd átnyújtotta a készüléket. Nem sokat beszélgettek általában, mert G-nek sosem volt igazán szimpatikus a Szigorú, ráadásul azután, hogy bevittek elég durván összeszólalkoztak.
- Mondjad Tesó! - vettem át a telefont. G arcán láttam a sértettséget és némi csalódottságot. Ellenben tudtam jól, hogy nála ez nem tart majd sokáig.
- Találkoztunk a kutyulival. - ezt Dingóra értette.
- Csak ezért nem hívnál fel. - tisztában voltam vele, hogy semmiségekért nem fecsérelné a saját és mások idejét és a hívást se azért kezdeményezte, hogy megtudja: Horáció elengedett e már?
- Összehozott néhány kapcsolatot a sitten.
- Volt rá ideje. - vágtam közbe.
- ... és felajánlotta, hogy közvetíti őket nekünk, ha szükséges. - fejezte be a mondandóját, mintha meg se szólaltam volna.
- El tudom képzelni, miféle kapcsolatok. - erre G kérdőn rám nézett. Intettem neki, hogy majd elmondom.
- Be akart ajánlani két srácot jelöltnek, de Bajusz idő előtt leállította, mondván itt már nem így működnek a dolgok és egyenlőre még ő sem számít nálunk tagnak. Egyébként azokat is elhozta magával. Az egyiket ismerem. Súlyos testi sértés, kábszer kereskedelem miatt kasztlizták be. Mikor bekerült a Csillagba az első héten csicskát csináltak belőle a cigók, ráadásul a sittes fővezér, Ronaldó köcsögje lett. A másik csak egy piti tolvaj. Azzal dicsekszik, hogy bármit be tud szerezni.
- Szóval adják a nagymenőt.
- Meg akarnak ismerni, hogy tudják kinek fognak melózni.
- Legyen. Holnap délelőtt elugrom, addig tartsátok ott őket. Legyetek jó házigazdák, de ti tartsátok kézben a dolgokat. - ezzel arra utaltam, hogy itassák le a triót, érezzék magukat királynak, hogy aztán még több dolog derüljön ki róluk.
- Nem lesz benne hiba. - azzal letette.
Visszaadtam a telefont G-nek, aki továbbra is kérdőn nézett rám.
- Holnap korán reggel elmész Győrbe és leváltod a leendő apósodat. Amíg brunyálok fel is vezetheted neki.
- Miért Majommal mész Szolnokra?
- Azért, hogy ne csak olyankor legyél az ivadékod anyjával, amikor szexre éhesen fekszik az ágyban. - feleltem távolodva.
G nem röhögött.
- Hogy szeretnéd intézni a sittes jelöltek ügyét? - kérdezte az alelnököm, mikor visszatértem.
- Mint ezt a pisálást.
- Letolod a gatyád, előveszed a farkad és valami meleg levet csurgatsz rájuk?
- Miért ne? Már hozzászokhattak a sitten.
- És ehhez miért kell a Majom?
- Mert ő banánszagút pisál.
- Most komolyan.
- Azért, mert őt ismeri a Digót...
- Dingó. - javított ki G.
- Akkor azt... és kellően fenyegetően tud nézni. A letenyeiek itt maradnak. Még ha ez Cinegének nem is fog tetszeni. Nem mehetnek sehová.
- És ebben majd én akadályozom meg azt a hegyomlást?
- Azt majd intézem. Ladislav itt marad velük.
- Bassza meg! Akartam mondani, hogy beszélni akar veled.
- Miről?
- Nem részletezte, de el tudom képzelni, hogy megingott.
- Ahogy látom itt van. Ha itt végeztünk beszélek vele.
- Miért nem hívod fel most?
- Ha akar valamit, keressen.
Nem kérdezett vissza. Ismert már eléggé ahhoz, hogy tudja: felesleges megkérdeznie, hogy mi a gond. Az ismeretségünk elején időnként feltette a kérdést, de aztán rájött, hogy nem mindig vagyok viccelődő hangulatban. Lassan azt is megszokta, hogy a három lelkiállapot - a mókázós, a komoly és a mogorva- gyakran változik. Azt is tudja, hogy pillanatok alatt váltok hangulatot és ugyanolyan gyorsan témát is. Megtanulta, hogyan használja ezt az előnyére. Persze ehhez évek kellettek. Meg jó néhány galambszaros ülés...
- Hogy haladsz a könyveddel? - váltottam témát.
Nagyjából öt-hat évvel a Klub indulása előtt kezdett G regények írásába. Néhánynál kikérte a véleményemet, de akad olyan is köztük, amit közösen írtunk. Na, az tényleg meredek volt: két személy mesélte el a cselekményt - ezért gondolta, hogy jó lenne, ha az egyiknek "én lennék a magyar hangja", a másiknak ő. A történet az elején még egy szálon futott, később vált ketté, de a végére ismét egyesült. Hónapokat töltöttünk tervezéssel, egyeztetéssel, ennek ellenére sikerült összekuszálni a dolgokat, de aztán a végére szépen letisztáztunk mindent. Mi mindenképp sikernek könyveltük el, a közönség érdeklődését és tetszését pedig a jogdíj jutalékok mutatták meg.
- Hagyjuk. - legyintett lemondóan. - Jól indult, de aztán megakadtam. Nem jött az ihlet.
- Inspirációból most kijutott bőven. Sőt! Ott jön a következő! - mutattam a klubház felé, ahonnan egy ringó csípőjű leányzó alakja tűnt fel, jól láthatóan sörrel a kezében. Pompás alakja, lebegő haja, a forrónacijába gyömöszölt kerek feneke már messziről felhívta volna minden heteró férfi figyelmét, viszont a P.O.L. mellénye és feszes támogatói pólója megóvta a kiéhezett kanoktól. Triumph nővére, Ivett lépkedett felénk.
- Hoztam az utánpótlást. - nyújtotta át a friss nedűket egy bájos mosoly kíséretében. A testvére temetése óta akkor láttam először. Látszólag túltette magát a tragédián.
- Köszönjük, drága. - mosolyogtam vissza rá.
- Kérdezhetek valamit? - enyhén remegő hangon tette fel a kérdést, mintha félne tőlem.
- Persze. - nyitottam fel a friss nedűt.
- Van egy barátnőm, Bianka, aki szívesen dolgozna itt.
- Miféle Bianka?
- Állítólag ismered az anyukáját.
G arcán kaján vigyor terült el. Azt akarta ezzel sugallni, hogy a fent említett leányzó talán tőlem van.
- Kussolj. - sziszegtem az alelnöknek. - Mi a teljes neve? - kisebb zavar támadt bennem, hiszen G felvetése nem feltétlenül volt alaptalan.
- Kövér Bianka.
Némi hallgatásba burkolóztam. A belső winchester katedrálisom dolgozni kezdett, kerestem a névhez köthető arcokat és eseményeket, de nem jártam sikerrel.
- Nem rémlik, de ettől függetlenül hozd be nyugodtan. Kipróbáljuk. Meglátjuk alkalmas e?
G arcán ismét kaján vigyor terült el.
- Nem úgy, Te... perverz - bokszoltam a vállába vigyorogva.
Ivett topogva állt felettünk és várakozott, hogy ismét szóhoz jusson. Mikor felnéztünk rá folytatta:
- Beszélhetünk később? - nézett G-re.
Az alelnökről öklömnyi gyöngyökben kezdett folyni a víz. Nem tudom mi járt a fejében, de elképzelhetőnek tartom, hogy a temetés óta nem keresték egymás társaságát. Ivett a testvére elvesztése miatt került bennünket, a G nevű méhecske pedig azért, mert rászállt Majom legszebb virágjára, és sikeresen beporozta.
Megtörve a hallgatást vettem át a szót:
- Ha végeztünk megkeres. - nyújtottam át az előző söröm üvegét. Vette a lapot, meg G üres üvegét és visszaringatózott a klubházba.
Belekortyoltam a sörömbe, majd a hős szerető felé fordultam. Ugyanazzal a fal merev arccal nézett maga elé, mint amikor a galambokat stírölte. Eltelt pá perc, mire észrevette, hogy rá bámulok.
- Mi van?
- Szarban vagy, ugye tudod? - vigyorogtam rá. Egy jellegzetes fintort vártam tőle. Mikor megkaptam ismét nyakaltam egyet a hamvas nedűből.
- Élvezed, hogy szekálhatsz, ugye?
- Tisztában vagy vele, hogy Te adsz fegyvert a kezembe?
- És igyekszel is kihasználni a helyzetet...
- Niná! - kortyoltam egyet ismét. - És megmondod neki, hogy Majom lányát sebességbe raktad?
A fintor most sem maradt el.
- Még azt se tudom mit akar.
- Lehet, hogy ő is terhes.
Ezen először felnevetett, de aztán mikor beütött nála a felismerés, legörbült a szája széle. A klubház felé fordította a fejét. Gondolatban Ivettet követte a tekintetével, aki azóta rég eltűnt a láthatárról.
A legnagyobb meglepetés az, hogy a klub előtt évekig csak plátói szerelmei voltak (meg a jobb keze), de amióta a colort hordja, tapadnak rá a nők. Többnyire csak apakomplexusos húszévesek, de az ex-neje alig pár évvel fiatalabb nála. Na jó, Rita vakvágány volt, de ettől függetlenül látnak benne valami megmondhatatlanul vonzót.
- Milyen volt a családi délután az újdonsült fiaddal?
- Buzi.
- Tessék?
- A srácról kiderült, hogy meleg.
Harsányan nevettem és a hasamat fogtam.
- Most mi van? - vágta közbe öt perc után, de kellet még pár mire lenyugodtam.
- Ez hogy derült ki? - kérdeztem a könnyeimet törölgetve. - Megfogta a segged?
Nem értékelte az újabb beszólást.
- Elmesélte hova jár, kikkel és hogy nem vonzódik a lányokhoz.
- Akkor lehet, hogy nem is a Te fiad.
- Ez már bennem is felmerült.
- Ha gondolod végeztethetünk egy DNS vizsgálatot. Van egy ismerősünk aki... - nyújtott át két nylon zacskót bennük hajszálakkal. Az egyiken G, a másikon egy kérdőjel szerepelt.
- Gondoltam rá. Nem kerül majd kicsit sokba?
- Nyugi. A Doki már régóta lóg nekünk egy szívességgel. Pár napja járt benn a klubban és kérdezte, hogy mikor róhatja le a tartozását, úgyhogy majd a napokban elővezetem.
- Jó, hogy vannak még ilyen becsületes emberek. - erre kiköptem a sört, amit lenyelni készültem.
- Emlékszel miért kérte a segítségünket?
- Nem.
- Tavaly februárban keresett meg minket. A magánpraxisában történt egy kis... visszaélés.
- Jobban fogyott a fogtöméshez használt anyag?
- Mondjuk úgy, hogy az érzéstelenítő.
- Érzéstelenítő? - vonta fel a szemöldökét. Tudta mire gondolok, csak nem sejtette.
- A lényeg, hogy Bajusz segített be nála a könyvelésnél. Annyira jól sikerült kirántani a ganéból, hogy azóta ő viszi a felesége és pár orvos haverja könyvelését.
- Doki nem fogász?
- Honnan tudjam, hogy fogaz e?
- Mondom FOGÁSZ e? - nyomatékosította.
- Jah... félre hallottam... Fogorvos, de a felesége laboráns. Majd ő fogja intézni a DNS vizsgálatot.
Némi szünet és pár korty sör után feltette a kérdést, ami benne motoszkált:
- Hol találkozik egy fogorvos és egy laboráns?
- Honnan tudjam? - felé fordultam: - Neked most tényleg az a fontosabb, hogy hogyan jön össze egy fogorvos és egy labós és nem az, hogy tényleg tiéd e a meleg srác, vagy se?
Felelet nélkül tovább sörözgettünk.
- Emlékszel még Big Benre? - törte meg a csendet az alelnök.
Örök nyomot hagyott a chapter és a hátsó utca életében. Jelen esetben Big Ben nem azonos a londoni toronnyal, ellenben méreteiben nagyon is hasonlított rá. Fél évvel a klub indulása után toppant be a klubházba egy nagy darab fickó. Kerekes Benjámin néven anyakönyvezték és leginkább a 190 jellemezte: magassága, kerülete, súlya. Szerencsére nagy bejárati ajtónk van és a földszinten helyezkedik el a bázisunk. Mindössze 22 éves (és 190 napos) volt, de már nem akadt egyetlen tetoválatlan felület sem az enyhén kreol bőrén. A durva külső és fiatal kora ellenére már egy három éves gyerkőc és annak anyja várták haza, valamint egy Ducati XDiavel-t hajtott. Amikor kiderült mivel tartja fenn magát, megköszöntük az érdeklődést.
Akkoriban nem vehettük fel, hiszen a klub szabályzata ezt tiltotta, de ezzel nem foglalkozott és folyton nálunk lógott. Mindenhova kísért bennünket és segített, amiben csak tudott. Azt hajtogatta, hogy inkább befejezi azt, amiből él csak hogy hozzánk bekerüljön. Az ellenőrzésünk mellett felszámolta a vevőkörét és a beszállítói hálózatát, míg végül az egy éves szülinapi bulinkon megkapta a sleppnek járó mellényt. Folyamatosan szemmel tartottuk, nehogy visszaessen. Nekünk se tett volna jót, ha a tataiak berágnak ránk és megvonják a működési engedélyünket. Nyolc hónappal később soron kívül megkapta a Prospect patchet, amit négy hónappal később a teljes tagság követett. Beavatási buliján megjelentek a barátai, pár baráti klub (köztük a tataiak) és amikor a hangulat a tető fokára hágott a rendőrök is. Mint kiderült két éve körözték kábítószer gyártás és terjesztés miatt.
Ekkor fogadtuk meg, hogy többé senkit nem veszünk fel a sorainkba a próbaidő letelte előtt!
- Miért kérded, hogy emlékszem e rá?
- Egy hónap múlva szabadul.
- Ő is?
A kérdésre csak egy halk kuncogás volt a felelet.
- Csak nem vissza szeretne jönni?
Megint nem felelt, de a tekintetéből kiolvastam a választ. Egy darabig töprengtem.
- Az asztal elé visszük a kérdést. Nem vagyok benne biztos, hogy túl jó ötlet.
- Ha a szolnokiak visszavehetik Dingót...
- Neeeem, nem! Nem veszik vissza, amíg nem láttuk! Dingót még az előző klubból gyűjtötték be. Jogutódlás ide, vagy oda, de nem akarok kockáztatni.
Kérdőn nézett rám G.
- Ne csinálj úgy, mintha nem értenéd. - förmedtem rá. - Big Ben hol ült?
- 'kőhidán.
- Dingó meg Szegeden. Legalább kizárható, hogy ismerik egymást. Mármint nem együtt ültek.
- Ettől még nincs kizárva az ismeretség.
- Jogos.
Felhajtottuk a sörünket és még meredtünk egy ideig némán a környezetünkre. Egyikünknek sem volt kedve megszólalni.
- Mi lenne, ha gurulnánk egyet? - vetettem fel az ötletet.
- Most? - emelte fel az üres sörösüvegét.
- Puhány vagy?
Enyhe fintort kaptam válaszul. Néhány pillanat múlva viszont egyszerre pattantunk fel és indultunk a klubház irányába. Félúton, az úton való átkelés előtt jobb tenyérrel meglapogattam az alelnököm vállát. Afféle baráti gesztus ez.
A motorokhoz érve G elkurjantotta magát:
- Ez nem lehet igaz!
Megperdültem, majd követtem a tekintetét: a motorja ülését szuggerálta, amin egy méretes madárszar éktelenkedett. Röhögnöm kellett...
Ücsörögtünk már egy ideje szótlanul, mikor egy csapat fiatal tűnt fel. (A vaddisznók kondában, a szarvasok rudliban, a fiatalok meg csapatban járnak). Jó kedvük volt, énekeltek, tántorogtak harsányan - zengett tőlük a város.
G-vel csak némán néztük és csóváltuk a fejünket.
A tér közepén áll egy hősi emlékmű. Egy katona szobra. A fiatalság - fiúk, lányok vegyesen- megállapodott a dicsőséget megörökítő bronz előtt és folytatták a kiabálást, a hőzöngést, az éneklést - jó kedvük kinyilvánítását.
G-vel csak némán néztük és csóváltuk a fejünket.
Egyszer csak egy hatalmas fém tárgy jelent meg a tér, közvetlenül a harsány fiatalság feje felett. Páran felnéztek az égre, vagyis az azt kitakaró fém tárgyra. Ekkor egy erős fénycsóva szökött elő a lebegő tárgyból, le a földre. A fiatalok körülállták a tér burkolatára vetülő jelenséget, majd egy bátrabb suhanc - a legnagyobb hangú- óvatosan bearaszolt középre. Mikor a tudat áthatolt az alkoholgőzön és érezte, hogy nincs veszély elkezdett óbégatni:
"Kör közepén állok..."
A folytatást fajtársai már kórusban, ám elég sok fals hanggal kántálták vele együtt:
"... körbe vesznek jó barátok..."
Ekkor fent, az erős fényt kibocsájtó fémtárgy kezelői és utasai megunták a szerenádot és megdobálták az alant fejhangon visító tömeget a szeméttel: Pataky Attilával és teljesen átlagos Mr. Adams-szel. Mikor lent csend lett, a fény kialudt és a lebegő fémtárgy villámgyorsan elhúzott.
Mi pedig G-vel csak némán néztük és csóváltuk a fejünket.
Elsőre arra gondoltam, hogy emiatt tehette ezt a kijelentést G. Olyan tagok fekszenek most hullazsákokban, akiket régről ismertünk és szerettünk. Nem utolsó sorban a leendő gyermeke anyját is csúnyán eltrafálták. Mindez kiboríthatta és így érthető lenne a meggondolatlan kijelentés.
- Kiket kéne lelőni? - kérdeztem rá, miután percekig nem kaptam magyarázatot.
Nem fordította rám a tekintetét, csak ugyanazzal a közönnyel közölte:
- A galambokat.
- Galambokat?
- A galambokat. A tetőn. Fosó csapkodós rohadékok. - fejtette ki bővebben, faarccal közölve. A szemeit le se vette a kiszemelt célpontjairól. Nem kaptam szikrát.
Ez most komoly? Itt ülünk a káosz közepén és most a galambok kiirtásáról akar csevegni? Ez a két kérdés fordult meg bennem először, de végül belementem. Legyen. Beszéljünk a semmiről, tereljük a témát, hátha visszajutunk a megfelelő mederbe.
Régebben, pár évvel azelőtt, hogy elindult volna ez a klub, gyakran ücsörögtünk esténként a téren, ezeken a padokon. Nyár volt, jó idő, söröztünk, dumáltunk, álmodoztunk, regények történeteit találtuk ki, vázoltuk fel, aztán felültünk a biciklijeinkre és tekertünk egyet a városban. Száguldoztunk a járdán, cikáztunk az ott közlekedő emberek között, aztán visszatértünk a térre és kezdtük az egészet elölről. Már emlékszem: az egyik ilyen alkalommal fosta le egy galamb a bicikliét. Pont a nyerget találta telibe. Nálunk meg nem volt papírzsepi, így csórikám más megoldás hiányában a pólóját vetette be a ramaty eltávolítására. Érdekes módon akkor még nem utálta ezeket a csapkodós rohadékokat, csak a bogarakkal nem rokonszenvezett, így egy szó nélkül törölte le a nyerget, majd folytattuk az estét. Általában kéthetente tartottunk ilyen találkozásokat, (sz)eszmecseréket, így a következő alkalommal is sor került egy ilyenre: sörözés, dumálás, száguldozás és persze nem maradt el a galambszar se. Utána még három, vagy négy alkalommal történt meg, hasonló menetrenddel. Nagyjából másfél-két évvel később ült motorra. A szokásunk annyiban változott, hogy a sört lecseréltük valami üdítőre, a biciklit motorra, a járdát meg az aszfaltcsíkra, de a padon ücsörgés, beszélgetés nem maradt el - ahogy a galambszar se. Különböző elméletek láttak napvilágot miszerint a fejkendője a hibás. Lecserélte. Kapott tőlem egy zöldet a fekete helyett. Nem segített: a légicsapás ettől még utolérte. Váltott fekete kötött sapkára, de hasztalannak bizonyult. Ezután másképp kezdett öltözni (lecserélte a ruhatárát), átültünk más padokra, messzebb parkoltunk a motorokkal, de az ellenségévé vált galamb így is megtalálta a motorját. Megfogadta: lecseréli. Nyolc teljes hónapig spórolt, koplalt míg tudott venni egy Sportstert. Olybá tűnt ez segített. A frissen áthúzott ülés új elméletet generált: az ellenség G segglenyomatát utálta.
- Emlékszel még, amikor nyaranta csapatostul jártunk fesztiválokra és motorostalálkozókra? - váltott témát hirtelen.
A klub indulása után nyaranta csak élveztük az életet. Akik nem kultiválták a rockzenét, vagy az efféle dzsemborikat, azok vitték tovább az üzletet, mi meg süttettük a hasunkat, vedeltük a söröket és élveztük a koncerteket, meg hogy csinos lányok lelkesen furulyáznak a farkunkon. Egy alkalommal nyolcan mentünk a Rockmaraton fesztiválra. Heten motoron, Bajusz meg a furgonnal - akkor még csak jelölt státuszban erősítette a klubot. Rögtön a bejáratnál kiakadtak mikor meglátták a colorokat: attól féltek, hogy balhézni jöttünk. Nem akartak beengedni. Frankie megkérdezte az egyik szekust, hogy ha levesszük a mellényt akkor beengednek e? Azt felelte a fickó, hogy úgy már semmi akadálya. így hát levettük, behajtottunk a fesztivál területére, majd visszavettük őket. Párszor még bepróbálkoztak azalatt az egy hét alatt, amíg ott voltunk, de mivel nem találtak rajtunk fogást, így lenyelték a békát és hagytak bennünket szórakozni.
Az ilyen rendezvényekre külön kis sátor-erődöt hoztunk létre. Négy pavilont állítottunk fel négyzet alakban, a sátrainkat pedig azok köré úgy, hogy felülnézetből az egész úgy nézett ki, mint egy szögletes zöld villanykörte. A körte vékonyabbik részénél (a menet tájékán) jelöltük ki a tűzrakó helyet, ahol főztünk. Néhányan nehezteltek ránk a sátortáborunk miatt, mert túl nagy helyet foglaltunk el a pavilonnal, de leszartuk. A rendezvények végére úgyis szinte mindenkivel összehaverkodtunk és pár lány átköltözött hozzánk, de például Kokó is egy ilyen rendezvény után lett hangaround nálunk.
- Régi szép idők.
- Amikor még csak egy chapter alkotta a Klubot.
- Fiatalok voltunk...
- Te már akkor is vén fasznak tartottad magad. - fordult felém G. Ezzel mondjuk nem mondott semmi olyat, amin megsértődhetnék. Valahogy mindig is öregnek éreztem magam. Talán ezért figyeltem rendszerint kívülállóként az eseményeket, és az embereket és nem tolakodtam be a társaság középpontjába.
- Két évvel vagy csak fiatalabb nálam, Tesó!
- Néggyel, de mindegy. - tájékoztatott G.
Ez az átlag emberek körében elég gáz lenne, de tőlem mindenki megszokta, hogy bizonyos dolgokra nem emlékszem. Vagyis azokra, amik untatnak, vagy nem érdekelnek.
Ücsörögtünk még vagy fél órán át, mikor megjelent Csongor két üveg sörrel a kezében. Az egyiket G-nek, a másikat nekem nyújtotta át. Mindkettőt azután nyitotta ki, miután már fogtuk. Az üveg oldala párás volt, a tartalma pedig kellemesen hűvös. Pont, ahogy szeretjük.
- Anya küldi. - közölte Csongor, majd kicsit arrébb fordult, hogy lássuk tőle a klubház bejáratát, ahol Raven ácsorgott.
Messziről is láttam, hogy mosolyt erőltet az arcára. A történtek és a közösen eltöltött húsz év után ez nem meglepő tőle. Ami viszont sokkal jobban esett, hogy a klubos, P.O.L. mellényét viselte. Ekkor vettem észre, hogy a parkolóban egyre több motor sorakozott fel és a belőtt ablakokon túl, a helyiségben számos tag és támogató serénykedik a rendrakással. Valakin colort láttam, volt akin csak támogatói pólót, de egytől egyig azon ügyködtek, hogy minél hamarabb újjáépíthessük Klubunk bázisát. Szégyelltem e magam, mert rajtunk nem volt? Nem. A szabályzat különben sem írja elő, hogy állandóan abban kell lenni, főleg, ha harminc fok körül van a hőmérséklet.
Csongor szótlanul visszasétált a klubházhoz. Az anyja megragadta a nyakát, mire a gyerek átölelte a nőt, és egymást ölelve visszatértek a romok eltakarításához.
Rátettem a kezem a pad háttámlájára hajtott mellényemre, végigsimítottam az évek alatt összekoszolódott bőrt. Eszembe jutott, az első ülésünk, mikor megalakult a Klub. Ott ültünk tizenhárman az asztal körül és közösen egyeztettük a szabálykönyvet. Mikor azzal végeztünk felkeltem a helyemről és az asztalt körüljárva egy málhazsákból kiosztottam a felvarrókat. Első elnökünk elé egy lezárható kis fekete fémtrezort is tettem. Abban vannak a kis patchek a titulusokkal és a chapter feliratokkal. Minden amit akkor tettünk számunkra teljesen újnak hatott. Annyira feldobódtunk tőle, hogy megalakult a Deadbeats MC, hogy megkaptuk a szükséges engedélyeket és hogy felkerültünk a térképre, hogy akkor este egy óriási bulival ünnepeltük meg a dolgot. Patakokban folyt a sör, szólt a zene, lányok vonaglottak a színpadra felállított rúdon, az asztalon és néhány tag farkán. Viszont akkor este ugyanígy kijöttünk a nagy banzájból G-vel, leültünk a padra és merengtünk. Vigyorogtunk a holdra és jó érzéssel töltött el bennünket, hogy sikeresen összehoztuk mindazt, amit addig tervezgettünk.
Most pedig egy halom kopasz ukrán ügyvéd külsejű szekrény szétlőtte az egészet a picsába.
Nagyokat kortyoltunk a söreinkből csendben. Épp az utolsó korttyal végeztem, amikor megcsörrent G telefonja. Szigorú hívta.
- Igen, adom. - ezzel zárta a beszélgetést az alelnököm, majd átnyújtotta a készüléket. Nem sokat beszélgettek általában, mert G-nek sosem volt igazán szimpatikus a Szigorú, ráadásul azután, hogy bevittek elég durván összeszólalkoztak.
- Mondjad Tesó! - vettem át a telefont. G arcán láttam a sértettséget és némi csalódottságot. Ellenben tudtam jól, hogy nála ez nem tart majd sokáig.
- Találkoztunk a kutyulival. - ezt Dingóra értette.
- Csak ezért nem hívnál fel. - tisztában voltam vele, hogy semmiségekért nem fecsérelné a saját és mások idejét és a hívást se azért kezdeményezte, hogy megtudja: Horáció elengedett e már?
- Összehozott néhány kapcsolatot a sitten.
- Volt rá ideje. - vágtam közbe.
- ... és felajánlotta, hogy közvetíti őket nekünk, ha szükséges. - fejezte be a mondandóját, mintha meg se szólaltam volna.
- El tudom képzelni, miféle kapcsolatok. - erre G kérdőn rám nézett. Intettem neki, hogy majd elmondom.
- Be akart ajánlani két srácot jelöltnek, de Bajusz idő előtt leállította, mondván itt már nem így működnek a dolgok és egyenlőre még ő sem számít nálunk tagnak. Egyébként azokat is elhozta magával. Az egyiket ismerem. Súlyos testi sértés, kábszer kereskedelem miatt kasztlizták be. Mikor bekerült a Csillagba az első héten csicskát csináltak belőle a cigók, ráadásul a sittes fővezér, Ronaldó köcsögje lett. A másik csak egy piti tolvaj. Azzal dicsekszik, hogy bármit be tud szerezni.
- Szóval adják a nagymenőt.
- Meg akarnak ismerni, hogy tudják kinek fognak melózni.
- Legyen. Holnap délelőtt elugrom, addig tartsátok ott őket. Legyetek jó házigazdák, de ti tartsátok kézben a dolgokat. - ezzel arra utaltam, hogy itassák le a triót, érezzék magukat királynak, hogy aztán még több dolog derüljön ki róluk.
- Nem lesz benne hiba. - azzal letette.
Visszaadtam a telefont G-nek, aki továbbra is kérdőn nézett rám.
- Holnap korán reggel elmész Győrbe és leváltod a leendő apósodat. Amíg brunyálok fel is vezetheted neki.
- Miért Majommal mész Szolnokra?
- Azért, hogy ne csak olyankor legyél az ivadékod anyjával, amikor szexre éhesen fekszik az ágyban. - feleltem távolodva.
G nem röhögött.
- Hogy szeretnéd intézni a sittes jelöltek ügyét? - kérdezte az alelnököm, mikor visszatértem.
- Mint ezt a pisálást.
- Letolod a gatyád, előveszed a farkad és valami meleg levet csurgatsz rájuk?
- Miért ne? Már hozzászokhattak a sitten.
- És ehhez miért kell a Majom?
- Mert ő banánszagút pisál.
- Most komolyan.
- Azért, mert őt ismeri a Digót...
- Dingó. - javított ki G.
- Akkor azt... és kellően fenyegetően tud nézni. A letenyeiek itt maradnak. Még ha ez Cinegének nem is fog tetszeni. Nem mehetnek sehová.
- És ebben majd én akadályozom meg azt a hegyomlást?
- Azt majd intézem. Ladislav itt marad velük.
- Bassza meg! Akartam mondani, hogy beszélni akar veled.
- Miről?
- Nem részletezte, de el tudom képzelni, hogy megingott.
- Ahogy látom itt van. Ha itt végeztünk beszélek vele.
- Miért nem hívod fel most?
- Ha akar valamit, keressen.
Nem kérdezett vissza. Ismert már eléggé ahhoz, hogy tudja: felesleges megkérdeznie, hogy mi a gond. Az ismeretségünk elején időnként feltette a kérdést, de aztán rájött, hogy nem mindig vagyok viccelődő hangulatban. Lassan azt is megszokta, hogy a három lelkiállapot - a mókázós, a komoly és a mogorva- gyakran változik. Azt is tudja, hogy pillanatok alatt váltok hangulatot és ugyanolyan gyorsan témát is. Megtanulta, hogyan használja ezt az előnyére. Persze ehhez évek kellettek. Meg jó néhány galambszaros ülés...
- Hogy haladsz a könyveddel? - váltottam témát.
Nagyjából öt-hat évvel a Klub indulása előtt kezdett G regények írásába. Néhánynál kikérte a véleményemet, de akad olyan is köztük, amit közösen írtunk. Na, az tényleg meredek volt: két személy mesélte el a cselekményt - ezért gondolta, hogy jó lenne, ha az egyiknek "én lennék a magyar hangja", a másiknak ő. A történet az elején még egy szálon futott, később vált ketté, de a végére ismét egyesült. Hónapokat töltöttünk tervezéssel, egyeztetéssel, ennek ellenére sikerült összekuszálni a dolgokat, de aztán a végére szépen letisztáztunk mindent. Mi mindenképp sikernek könyveltük el, a közönség érdeklődését és tetszését pedig a jogdíj jutalékok mutatták meg.
- Hagyjuk. - legyintett lemondóan. - Jól indult, de aztán megakadtam. Nem jött az ihlet.
- Inspirációból most kijutott bőven. Sőt! Ott jön a következő! - mutattam a klubház felé, ahonnan egy ringó csípőjű leányzó alakja tűnt fel, jól láthatóan sörrel a kezében. Pompás alakja, lebegő haja, a forrónacijába gyömöszölt kerek feneke már messziről felhívta volna minden heteró férfi figyelmét, viszont a P.O.L. mellénye és feszes támogatói pólója megóvta a kiéhezett kanoktól. Triumph nővére, Ivett lépkedett felénk.
- Hoztam az utánpótlást. - nyújtotta át a friss nedűket egy bájos mosoly kíséretében. A testvére temetése óta akkor láttam először. Látszólag túltette magát a tragédián.
- Köszönjük, drága. - mosolyogtam vissza rá.
- Kérdezhetek valamit? - enyhén remegő hangon tette fel a kérdést, mintha félne tőlem.
- Persze. - nyitottam fel a friss nedűt.
- Van egy barátnőm, Bianka, aki szívesen dolgozna itt.
- Miféle Bianka?
- Állítólag ismered az anyukáját.
G arcán kaján vigyor terült el. Azt akarta ezzel sugallni, hogy a fent említett leányzó talán tőlem van.
- Kussolj. - sziszegtem az alelnöknek. - Mi a teljes neve? - kisebb zavar támadt bennem, hiszen G felvetése nem feltétlenül volt alaptalan.
- Kövér Bianka.
Némi hallgatásba burkolóztam. A belső winchester katedrálisom dolgozni kezdett, kerestem a névhez köthető arcokat és eseményeket, de nem jártam sikerrel.
- Nem rémlik, de ettől függetlenül hozd be nyugodtan. Kipróbáljuk. Meglátjuk alkalmas e?
G arcán ismét kaján vigyor terült el.
- Nem úgy, Te... perverz - bokszoltam a vállába vigyorogva.
Ivett topogva állt felettünk és várakozott, hogy ismét szóhoz jusson. Mikor felnéztünk rá folytatta:
- Beszélhetünk később? - nézett G-re.
Az alelnökről öklömnyi gyöngyökben kezdett folyni a víz. Nem tudom mi járt a fejében, de elképzelhetőnek tartom, hogy a temetés óta nem keresték egymás társaságát. Ivett a testvére elvesztése miatt került bennünket, a G nevű méhecske pedig azért, mert rászállt Majom legszebb virágjára, és sikeresen beporozta.
Megtörve a hallgatást vettem át a szót:
- Ha végeztünk megkeres. - nyújtottam át az előző söröm üvegét. Vette a lapot, meg G üres üvegét és visszaringatózott a klubházba.
Belekortyoltam a sörömbe, majd a hős szerető felé fordultam. Ugyanazzal a fal merev arccal nézett maga elé, mint amikor a galambokat stírölte. Eltelt pá perc, mire észrevette, hogy rá bámulok.
- Mi van?
- Szarban vagy, ugye tudod? - vigyorogtam rá. Egy jellegzetes fintort vártam tőle. Mikor megkaptam ismét nyakaltam egyet a hamvas nedűből.
- Élvezed, hogy szekálhatsz, ugye?
- Tisztában vagy vele, hogy Te adsz fegyvert a kezembe?
- És igyekszel is kihasználni a helyzetet...
- Niná! - kortyoltam egyet ismét. - És megmondod neki, hogy Majom lányát sebességbe raktad?
A fintor most sem maradt el.
- Még azt se tudom mit akar.
- Lehet, hogy ő is terhes.
Ezen először felnevetett, de aztán mikor beütött nála a felismerés, legörbült a szája széle. A klubház felé fordította a fejét. Gondolatban Ivettet követte a tekintetével, aki azóta rég eltűnt a láthatárról.
A legnagyobb meglepetés az, hogy a klub előtt évekig csak plátói szerelmei voltak (meg a jobb keze), de amióta a colort hordja, tapadnak rá a nők. Többnyire csak apakomplexusos húszévesek, de az ex-neje alig pár évvel fiatalabb nála. Na jó, Rita vakvágány volt, de ettől függetlenül látnak benne valami megmondhatatlanul vonzót.
- Milyen volt a családi délután az újdonsült fiaddal?
- Buzi.
- Tessék?
- A srácról kiderült, hogy meleg.
Harsányan nevettem és a hasamat fogtam.
- Most mi van? - vágta közbe öt perc után, de kellet még pár mire lenyugodtam.
- Ez hogy derült ki? - kérdeztem a könnyeimet törölgetve. - Megfogta a segged?
Nem értékelte az újabb beszólást.
- Elmesélte hova jár, kikkel és hogy nem vonzódik a lányokhoz.
- Akkor lehet, hogy nem is a Te fiad.
- Ez már bennem is felmerült.
- Ha gondolod végeztethetünk egy DNS vizsgálatot. Van egy ismerősünk aki... - nyújtott át két nylon zacskót bennük hajszálakkal. Az egyiken G, a másikon egy kérdőjel szerepelt.
- Gondoltam rá. Nem kerül majd kicsit sokba?
- Nyugi. A Doki már régóta lóg nekünk egy szívességgel. Pár napja járt benn a klubban és kérdezte, hogy mikor róhatja le a tartozását, úgyhogy majd a napokban elővezetem.
- Jó, hogy vannak még ilyen becsületes emberek. - erre kiköptem a sört, amit lenyelni készültem.
- Emlékszel miért kérte a segítségünket?
- Nem.
- Tavaly februárban keresett meg minket. A magánpraxisában történt egy kis... visszaélés.
- Jobban fogyott a fogtöméshez használt anyag?
- Mondjuk úgy, hogy az érzéstelenítő.
- Érzéstelenítő? - vonta fel a szemöldökét. Tudta mire gondolok, csak nem sejtette.
- A lényeg, hogy Bajusz segített be nála a könyvelésnél. Annyira jól sikerült kirántani a ganéból, hogy azóta ő viszi a felesége és pár orvos haverja könyvelését.
- Doki nem fogász?
- Honnan tudjam, hogy fogaz e?
- Mondom FOGÁSZ e? - nyomatékosította.
- Jah... félre hallottam... Fogorvos, de a felesége laboráns. Majd ő fogja intézni a DNS vizsgálatot.
Némi szünet és pár korty sör után feltette a kérdést, ami benne motoszkált:
- Hol találkozik egy fogorvos és egy laboráns?
- Honnan tudjam? - felé fordultam: - Neked most tényleg az a fontosabb, hogy hogyan jön össze egy fogorvos és egy labós és nem az, hogy tényleg tiéd e a meleg srác, vagy se?
Felelet nélkül tovább sörözgettünk.
- Emlékszel még Big Benre? - törte meg a csendet az alelnök.
Örök nyomot hagyott a chapter és a hátsó utca életében. Jelen esetben Big Ben nem azonos a londoni toronnyal, ellenben méreteiben nagyon is hasonlított rá. Fél évvel a klub indulása után toppant be a klubházba egy nagy darab fickó. Kerekes Benjámin néven anyakönyvezték és leginkább a 190 jellemezte: magassága, kerülete, súlya. Szerencsére nagy bejárati ajtónk van és a földszinten helyezkedik el a bázisunk. Mindössze 22 éves (és 190 napos) volt, de már nem akadt egyetlen tetoválatlan felület sem az enyhén kreol bőrén. A durva külső és fiatal kora ellenére már egy három éves gyerkőc és annak anyja várták haza, valamint egy Ducati XDiavel-t hajtott. Amikor kiderült mivel tartja fenn magát, megköszöntük az érdeklődést.
Akkoriban nem vehettük fel, hiszen a klub szabályzata ezt tiltotta, de ezzel nem foglalkozott és folyton nálunk lógott. Mindenhova kísért bennünket és segített, amiben csak tudott. Azt hajtogatta, hogy inkább befejezi azt, amiből él csak hogy hozzánk bekerüljön. Az ellenőrzésünk mellett felszámolta a vevőkörét és a beszállítói hálózatát, míg végül az egy éves szülinapi bulinkon megkapta a sleppnek járó mellényt. Folyamatosan szemmel tartottuk, nehogy visszaessen. Nekünk se tett volna jót, ha a tataiak berágnak ránk és megvonják a működési engedélyünket. Nyolc hónappal később soron kívül megkapta a Prospect patchet, amit négy hónappal később a teljes tagság követett. Beavatási buliján megjelentek a barátai, pár baráti klub (köztük a tataiak) és amikor a hangulat a tető fokára hágott a rendőrök is. Mint kiderült két éve körözték kábítószer gyártás és terjesztés miatt.
Ekkor fogadtuk meg, hogy többé senkit nem veszünk fel a sorainkba a próbaidő letelte előtt!
- Miért kérded, hogy emlékszem e rá?
- Egy hónap múlva szabadul.
- Ő is?
A kérdésre csak egy halk kuncogás volt a felelet.
- Csak nem vissza szeretne jönni?
Megint nem felelt, de a tekintetéből kiolvastam a választ. Egy darabig töprengtem.
- Az asztal elé visszük a kérdést. Nem vagyok benne biztos, hogy túl jó ötlet.
- Ha a szolnokiak visszavehetik Dingót...
- Neeeem, nem! Nem veszik vissza, amíg nem láttuk! Dingót még az előző klubból gyűjtötték be. Jogutódlás ide, vagy oda, de nem akarok kockáztatni.
Kérdőn nézett rám G.
- Ne csinálj úgy, mintha nem értenéd. - förmedtem rá. - Big Ben hol ült?
- 'kőhidán.
- Dingó meg Szegeden. Legalább kizárható, hogy ismerik egymást. Mármint nem együtt ültek.
- Ettől még nincs kizárva az ismeretség.
- Jogos.
Felhajtottuk a sörünket és még meredtünk egy ideig némán a környezetünkre. Egyikünknek sem volt kedve megszólalni.
- Mi lenne, ha gurulnánk egyet? - vetettem fel az ötletet.
- Most? - emelte fel az üres sörösüvegét.
- Puhány vagy?
Enyhe fintort kaptam válaszul. Néhány pillanat múlva viszont egyszerre pattantunk fel és indultunk a klubház irányába. Félúton, az úton való átkelés előtt jobb tenyérrel meglapogattam az alelnököm vállát. Afféle baráti gesztus ez.
A motorokhoz érve G elkurjantotta magát:
- Ez nem lehet igaz!
Megperdültem, majd követtem a tekintetét: a motorja ülését szuggerálta, amin egy méretes madárszar éktelenkedett. Röhögnöm kellett...
Fejezetlezáró - kimaradt- jelenet
Ücsörögtünk már egy ideje szótlanul, mikor egy csapat fiatal tűnt fel. (A vaddisznók kondában, a szarvasok rudliban, a fiatalok meg csapatban járnak). Jó kedvük volt, énekeltek, tántorogtak harsányan - zengett tőlük a város.
G-vel csak némán néztük és csóváltuk a fejünket.
A tér közepén áll egy hősi emlékmű. Egy katona szobra. A fiatalság - fiúk, lányok vegyesen- megállapodott a dicsőséget megörökítő bronz előtt és folytatták a kiabálást, a hőzöngést, az éneklést - jó kedvük kinyilvánítását.
G-vel csak némán néztük és csóváltuk a fejünket.
Egyszer csak egy hatalmas fém tárgy jelent meg a tér, közvetlenül a harsány fiatalság feje felett. Páran felnéztek az égre, vagyis az azt kitakaró fém tárgyra. Ekkor egy erős fénycsóva szökött elő a lebegő tárgyból, le a földre. A fiatalok körülállták a tér burkolatára vetülő jelenséget, majd egy bátrabb suhanc - a legnagyobb hangú- óvatosan bearaszolt középre. Mikor a tudat áthatolt az alkoholgőzön és érezte, hogy nincs veszély elkezdett óbégatni:
"Kör közepén állok..."
A folytatást fajtársai már kórusban, ám elég sok fals hanggal kántálták vele együtt:
"... körbe vesznek jó barátok..."
Ekkor fent, az erős fényt kibocsájtó fémtárgy kezelői és utasai megunták a szerenádot és megdobálták az alant fejhangon visító tömeget a szeméttel: Pataky Attilával és teljesen átlagos Mr. Adams-szel. Mikor lent csend lett, a fény kialudt és a lebegő fémtárgy villámgyorsan elhúzott.
Mi pedig G-vel csak némán néztük és csóváltuk a fejünket.
2016. szeptember 1., csütörtök
Szolgálati anekdoták - 102. rész
Jó ideje "nyaggat" már a "mi Gyulánk", a "Somogyi Sörtemető" és még oly sokan mások, hogy mikor jelenik meg újra valami friss, valami csámcsogni való, valami eszmefutkozás, de valahogy nem volt rá időm, se kedvem, se semmi, ami arra ösztökélne, hogy írjak. Meg aztán itt van az a kérdéskör -amit például drága jó mesteremmel vitattunk meg-, hogy amit ma itt leírok, az holnap Ilonka asztalán landol, de minimum Himmlerén. Azt meg ugye mindenki tudja, hogy nem nagyon kéne az oroszlán bajszát rángatni.
Ha már Ilonka szóba került! Üzenném a hozzá közelebb állóknak: kezeit csókoltatom! Nem lehetne még egy kis pénzt -béremelés gyanánt- nekünk csurgatni? Nem kell sok, csak még három százalék... havonta... kétszer... nettó...
Érdekes módon két értelmesebb kollégával utaztam a napokban -ők utaztak én meg vezettem (346 meg 930... NEM ÉN KÉRTEM? JÓ?! Be akaráják fogni a számat, na! Tartalékon is voltam...) - szóval a két kolléga a Golyó, meg a Mesterem, és velük is szóba került, hogy mi lenne, ha a mozdonyvezetőket a típus és vonalismeret alapján fizetnék. (Lelki füleimmel hallom, ahogy erre páran sziszegni kezdenek, mint a forró serpenyőbe helyezett szalonna...) Az alapbért kapná az a munkavállaló, akinek egy szakvizsgája van, meg három típus és vonal/állomásismerete. Ami afölött van, az alapbérben pluszként mondjuk öt ezer bruttót jelentene. Vagy lehetne kilométer pénz: aki havi ezer kilométert hajt, az kapná az alapbért. Aki ennél többet teker le, az kapna minden ezer kilométer után 10%-ot. (Mindjárt eltűnnének Győrből a készenlétesek, meg előkészítős urak, meg a keleti országrészből páran! Fogpiszkálóval támasztanák ki a szemhéjaikat, meg ceglédi kannában vinnék a kávét, csak hogy meglegyen a havi ötezer!) Ne huhogjál, baszod! Egy hónapja váltottam Fradiban egy dolgozót... akarom mondani: ő is ennél a Cégnél munkavállaló..., aki jött keletről a vonattal. Tablettán figyelemmel kísértem és végig jött 60, azaz hatvan kilométer per óra sebességgel. Még mindig ne huhogj, tudom jól, hogy néhány vonat menetrendje arrafelé 60/60-as! DE! Ennek 80/80-as volt Fradiig, onnan meg 90/90-es. Akkor miért kell jönni 60-nal? Ne védd! Hajnali kettőkor semmi nem volt előtte! Kérdezem tőle, hogy miért tartott Gödöllőtől Fradiig az út két óráig? Erre ő: jah, hát elég nekem, ha idefelé hozok, vissza jó lesz nekem az önköltség!
Én akkor már Rajkáról jöttem Fradiba, a 20:00-ás győri kezdéssel...
Na, de hogy kicsit mókásabb vizekre is evezzünk: a napokban nekem is sikerült megfőzni a 350-es Bz-t! Alighanem két eseménylapon jeleztem már a T. vezetőségnek, hogy a 350-es (és a 177-es) motor nem alkalmas nyáron két mellékkel a Bakonyba, de mintha eltűntek volna azok a jelentéseim az éterben... Nem kell aggódni, azóta az összes eseménylapról másolatot készíttetek, és a munkavédelmis kollégán keresztül eljuttatom a megfelelő szintekre, úgyhogy biztos lehet abban bárki, hogy ha megígérem neki, hogy bejelentem, akkor hamarosan hívatni fogják... Szóval a Bz: még indulás előtt -utasítás ellenesen- elindítottam a hátsó vezetőálláson a fűtést, valamint az utastér fűtést, persze úgy, hogy kifelé fújja a meleg levegőt. Bakonyszentlászló előtt előtt indítottam el a fűtést az általam elfoglalt vezetőálláson, hogy tovább növeljem a hűtés kapacitását. Ennek ellenére a harmadik alagút után, a 430-as szelvényben (ahol most egy 10km/h-s lassújel van egy vízmosás -és a Géprongáló- miatt kitűzve) megállt a technika. Mikor felértünk Zircre a szolgálattevő kapásból azt kérdezte: ezt a retket miért nem hagyjátok inkább otthon és hoztok egy olyat, ami nem fő meg?
A "Jószág"... (nem selypítek)
Jah és még egy! (Ha még nem mondtam volna) ILONKÁT CSÓKÚTATOM! Egy kis pénzt még nem lehetne adni...?
2016. augusztus 22., hétfő
Így is lehet fesztiválozni
Faby már jelezte, hogy valószínűleg majd bővebb beszámolót fogok majd írni, mint amit ő tett. Íme! (Csak nehogy megint azt hallgassam, hogy a nagy pofám és a véleményem miatt én vagyok a rossz, meg a bunkó, meg a faszkalap. Még a bunkó oké, de a többi...? Csak a véleményemet, vagy a tényeket mondom el. Az meg sokszor sokaknak nem tetszik... és még én vagyok a bunkó...
Valójában mindenhol minimum így kellene. Nem csak fesztiválozni, hanem klub koncertezni is! Jah, és nem csak a határ túloldalán! Érdekes módon a trianoni határon túl tudják, hogyan szolgáljanak ki egy zenekart. Nálunk ez valahogy annyira nem terjedt még el. Vagy pont lecsúsztunk róla.
Nem tudom már pontosan, hogy honnan jött ez a fellépés - More/Than/Fest, Nagyszalatna. Talán a csajom szólt, a Monesz meg intézte a többit. Hogy mennyit kerestünk vele, azt meg már meg se merem kérdezni. Viszont kibaszottul jól éreztük magunkat, az biztos.
Az út hosszú volt (közel három órás) és kurva korán kellett kelni hozzá. Hol máshol, mint a Htásó utcában verődött össze a Vesztegzár Crew. Két (csapatszállító) autóval tizenketten vágtunk neki a messziségnek. A hangulat szép lassan kezdett kialakulni (igen, az elfogyasztott sörnek köszönhetően) és mint ahogy az lenni szokott az odaút valahogy sokkal hosszabbnak tűnt, mint vissza, de nem érdekelt bennünket annyira. Telve voltunk izgalommal - ki jobban, ki kevésbé. (Személy szerint nem tudtam mit várjak, egy olyan környéken, ahol nagyon kevesen beszélik a magyart és szinte senki nem ismer minket. Ismeretlen terepre indultunk.)
A korai indulás, korai érkezést hozott magával. Még a szervezők, de még a kassza se várta az érkezőket, sőt minden kaput biztonsági emberek őriztek nagy hatékonysággal - ha külföldi vagy nem értettél velük szót, mert csak szlovákul beszélt mindegyik. Még szerencse, hogy a barátnőm az öreg Komárom szülötte és perfekt beszéli azt a nyelvet, így befogtuk tolmácsnak. (Nagyon hálásak vagyunk neki ezért)!
Az egész rendezvény egy focipályán és annak környékén terült el. (Tetszenek látni: a focipályákat hasznos dolgokra is lehet használni!) A falu közepén már feltűntek a helyszín felől vánszorgó másnapos rockerek. Úgy néztek ki, mint akik a Don-kanyarból jönnek. Nekik köszönhetően nem kellett sokat vacakolni a kereséssel, mert hosszan kirajzolták az útvonalat - nem úgy, mint Kecskeméten, vagy Nyírbátorban.
Kaptunk rikító zöld karszalagokat és begurultunk a backstage-be. Beparkoltunk a nagyszínpad adta árnyékba, majd adtunk egy interjút, (amit majd hamarosan a zenekar facebook oldalán is el lehet majd olvasni) és megtámadtuk az ingyen sörcsapot (mindenki szabadon szlapálhatta a hideg csehszlovák sört). Fotózkodtunk párat (én egy ezeréves Skoda-Liaz tűzoltóautót is lefényképeztem, mert nagyon megtetszett), majd elkezdtünk kirámolni a kocsiból. Épp vittem volna fel az egyik motyót, amikor szólt a színpadmester, hogy nehogy már mi pakoljunk ki, majd a stagehands megoldja! Aztán megoldotta. Mindent felrámoltak a tizenpáréves srácok. A lelkesedésük egyértelműen kiült az arcukra, de lehet nem tudták mit vállalnak, mikor erre a melóra jelentkeztek. A színpad hátsó részében elkezdtük összeszerelni a motyónkat, és miután az előttünk játszó banda (HELL:ON) befejezte ténykedését mi is előtérbe kerülhettünk. Szerencsénkre a mi idősávunkban a kis színpadon nem ment párhuzamosan egy másik zenekar műsora, így a szűk harminc percünket nyugodtan letekerhettük.
A hangosítás? Lehidaltunk tőle. Befelé kibaszottul jól szólt és állítólag kifelé sem volt más. Ilyen jól még sosem dörrent meg a zenekar, úgyhogy ezért újabb hatalmas köszönet jár! Az egész blokkunk alatt nagyon jól éreztük magunkat és élveztük, hogy ekkora helyen, ennyi embernek játszhatunk.
A blokkunk végén visszarámoltunk mindent a kocsiba. Épp végeztünk, mikor megjelent a Sodom legénysége. Monesz vette őket észre, aztán gyorsan le is csaptunk rájuk. Kaptak egy Útvesztő CD-t és utána megengedtük nekik, hogy velünk vegyüljenek. Hehe...
Hogy a nap hátralevő részét mivel töltötte a Vesztegzár tagjai és a crew? Az előbbinek a sörgyárak örülnének, utóbbitól meg az állatvédők kibuknának. Na jó, ennyire nem volt vészes a helyzet, de azért maradandó nyomot hagytunk magunk után.
Az este folyamán a sör-kolbász páros gyötörni kezdte a gazdatestet, így visszavonulót fújtam. Gondoltam két óra alvás magamhoz térít és pont akkora időintervallum, ami után nyugodtan megtekinthetem a Sodom-COB párost. Azt nem vettem számításba, hogy az előbbi zenekar a Stratovarius után kezd és hogy a bennem életre kelt belháború nem ér véget az általam kitűzött időre, így néma agonizálásba és ezeréves pokrócom burkolózva hallgattam a hátralevő zenekarokat, időnként megszakítva némi víz (igen, jól tetszenek látni) bevitelével és egy pár slukk friss levegővel.
Eltelt az este és a sátor mélyéről leginkább a COB hangzása fogott meg. Annyira tisztán és érthetően szólalt meg, ahogy a lemezeik sem és már-már csalást érzékeltem a történetben, ám a koncert utáni beszámolókat hallgatva minden bizonnyal ez nem így történt, hiszen Alexi Halihónak több alkalommal is gondja akadt a cájgjával. A mi Sapink és Hökink persze ügyesen odaférkőztek a Bodom bőgőséhez és pózoltak vele egy jót, amivel több éves álmuk válhatott valóra.
Másnap reggel, mikor a levegő már kellően hűvössé és nyirkossá vált, újra hangok, szlovák és magyar szó töltötte be a teret, amire szemeink kipattantak. Egy darabig hallgattuk, majd előkecmeregtünk alkalmi vackainkból és mint sátoros szurikáták kémlelgettünk a hangforrások felé a ponyvák alól. Rövidesen erőt vett rajtunk az éhség és csapatostul reggelire vadásztunk. A hangcuccokat ekkorra már a színpadokról eltávolították és jó pár sátorral kevesebb állt körülöttünk.
Néhány perces sétát követően ráleltünk egy Coop üzletre (aznap nem az utolsóra), ahol hosszas válogatás után mindenki kiválasztotta a magának elfogadható eledelt. A pénztár után bevártuk egymást. Egy rakodó polcnál gyülekeztünk. Csabi és Milán leültek rá, a többiek pedig dolguk végeztével köréjük álltunk. Már talán csak Moneszre vártunk, amikor egy fickó (farmer mellényben, hosszú kecske szakállal) oda nem lépett közénk és egy műanyag palackos Corgon sört nyújtott csépi barátunk felé, némi angol szöveg kíséretében. Erre a Milán:
- Mi a faszt akarsz te?
- Magyar vagy? Akkor igyál baszd meg! - felelte erre a szakállas csávó, enyhe felvidéki akcentussal.
Mai napig nem tudnánk megmondani, hogy ki volt az ipse, de a boltból kijövet még váltottunk vele pár szót, majd jött a búcsúzásnak szánt pacsizás és ki-ki ment a dolgára. Mi a mozi lépcsőjére kajálni, a csávó a szlovák haverjával az állomás felé.
Summa-summarum: egy kibaszottul jó hétvégét és egyben egy fesztiválfellépést tudhatunk magunk mögött. Ismét megízlelhettük a sikert. Jól éreztük magunkat és ezt csak magunknak köszönhetjük! Mi értük el, hátszél nélkül. Reméljük, hogy ez a nemzetközi fellépéseknek nem egyetlen, hanem első komolyabb állomása volt. Öregbítettük a saját, a hazánk és városunk hírnevét és nem utolsó sorban széles körben propagálhattuk a művészetünket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)