Így is lehet fesztiválozni

Faby már jelezte, hogy valószínűleg majd bővebb beszámolót fogok majd írni, mint amit ő tett. Íme! (Csak nehogy megint azt hallgassam, hogy a nagy pofám és a véleményem miatt én vagyok a rossz, meg a bunkó, meg a faszkalap. Még a bunkó oké, de a többi...? Csak a véleményemet, vagy a tényeket mondom el. Az meg sokszor sokaknak nem tetszik... és még én vagyok a bunkó...

Valójában mindenhol minimum így kellene. Nem csak fesztiválozni, hanem klub koncertezni is! Jah, és nem csak a határ túloldalán! Érdekes módon a trianoni határon túl tudják, hogyan szolgáljanak ki egy zenekart. Nálunk ez valahogy annyira nem terjedt még el. Vagy pont lecsúsztunk róla. 

Nem tudom már pontosan, hogy honnan jött ez a fellépés - More/Than/Fest, Nagyszalatna. Talán a csajom szólt, a Monesz meg intézte a többit. Hogy mennyit kerestünk vele, azt meg már meg se merem kérdezni. Viszont kibaszottul jól éreztük magunkat, az biztos.

Az út hosszú volt (közel három órás) és kurva korán kellett kelni hozzá. Hol máshol, mint a Htásó utcában verődött össze a Vesztegzár Crew. Két (csapatszállító) autóval tizenketten vágtunk neki a messziségnek. A hangulat szép lassan kezdett kialakulni (igen, az elfogyasztott sörnek köszönhetően) és mint ahogy az lenni szokott az odaút valahogy sokkal hosszabbnak tűnt, mint vissza, de nem érdekelt bennünket annyira. Telve voltunk izgalommal - ki jobban, ki kevésbé. (Személy szerint nem tudtam mit várjak, egy olyan környéken, ahol nagyon kevesen beszélik a magyart és szinte senki nem ismer minket. Ismeretlen terepre indultunk.)

A korai indulás, korai érkezést hozott magával. Még a szervezők, de még a kassza se várta az érkezőket, sőt minden kaput biztonsági emberek őriztek nagy hatékonysággal - ha külföldi vagy nem értettél velük szót, mert csak szlovákul beszélt mindegyik. Még szerencse, hogy a barátnőm az öreg Komárom szülötte és perfekt beszéli azt a nyelvet, így befogtuk tolmácsnak. (Nagyon hálásak vagyunk neki ezért)!

Az egész rendezvény egy focipályán és annak környékén terült el. (Tetszenek látni: a focipályákat hasznos dolgokra is lehet használni!) A falu közepén már feltűntek a helyszín felől vánszorgó másnapos rockerek. Úgy néztek ki, mint akik a Don-kanyarból jönnek. Nekik köszönhetően nem kellett sokat vacakolni a kereséssel, mert hosszan kirajzolták az útvonalat - nem úgy, mint Kecskeméten, vagy Nyírbátorban. 

Kaptunk rikító zöld karszalagokat és begurultunk a backstage-be. Beparkoltunk a nagyszínpad adta árnyékba, majd adtunk egy interjút, (amit majd hamarosan a zenekar facebook oldalán is el lehet majd olvasni) és megtámadtuk az ingyen sörcsapot (mindenki szabadon szlapálhatta a hideg csehszlovák sört). Fotózkodtunk párat (én egy ezeréves Skoda-Liaz tűzoltóautót is lefényképeztem, mert nagyon megtetszett), majd elkezdtünk kirámolni a kocsiból. Épp vittem volna fel az egyik motyót, amikor szólt a színpadmester, hogy nehogy már mi pakoljunk ki, majd a stagehands megoldja! Aztán megoldotta. Mindent felrámoltak a tizenpáréves srácok. A lelkesedésük egyértelműen kiült az arcukra, de lehet nem tudták mit vállalnak, mikor erre a melóra jelentkeztek. A színpad hátsó részében elkezdtük összeszerelni a motyónkat, és miután az előttünk játszó banda (HELL:ON) befejezte ténykedését mi is előtérbe kerülhettünk. Szerencsénkre a mi idősávunkban a kis színpadon nem ment párhuzamosan egy másik zenekar műsora, így a szűk harminc percünket nyugodtan letekerhettük. 

A hangosítás? Lehidaltunk tőle. Befelé kibaszottul jól szólt és állítólag kifelé sem volt más. Ilyen jól még sosem dörrent meg a zenekar, úgyhogy ezért újabb hatalmas köszönet jár! Az egész blokkunk alatt nagyon jól éreztük magunkat és élveztük, hogy ekkora helyen, ennyi embernek játszhatunk. 

A blokkunk végén visszarámoltunk mindent a kocsiba. Épp végeztünk, mikor megjelent a Sodom legénysége. Monesz vette őket észre, aztán gyorsan le is csaptunk rájuk. Kaptak egy Útvesztő CD-t és utána megengedtük nekik, hogy velünk vegyüljenek. Hehe...

Hogy a nap hátralevő részét mivel töltötte a Vesztegzár tagjai és a crew? Az előbbinek a sörgyárak örülnének, utóbbitól meg az állatvédők kibuknának. Na jó, ennyire nem volt vészes a helyzet, de azért maradandó nyomot hagytunk magunk után.

Az este folyamán a sör-kolbász páros gyötörni kezdte a gazdatestet, így visszavonulót fújtam. Gondoltam két óra alvás magamhoz térít és pont akkora időintervallum, ami után nyugodtan megtekinthetem a Sodom-COB párost. Azt nem vettem számításba, hogy az előbbi zenekar a Stratovarius után kezd és hogy a bennem életre kelt belháború nem ér véget az általam kitűzött időre, így néma agonizálásba és ezeréves pokrócom burkolózva hallgattam a hátralevő zenekarokat, időnként megszakítva némi víz (igen, jól tetszenek látni) bevitelével és egy pár slukk friss levegővel. 

Eltelt az este és a sátor mélyéről leginkább a COB hangzása fogott meg. Annyira tisztán és érthetően szólalt meg, ahogy a lemezeik sem és már-már csalást érzékeltem a történetben, ám a koncert utáni beszámolókat hallgatva minden bizonnyal ez nem így történt, hiszen Alexi Halihónak több alkalommal is gondja akadt a cájgjával. A mi Sapink és Hökink persze ügyesen odaférkőztek a Bodom bőgőséhez és pózoltak vele egy jót, amivel több éves álmuk válhatott valóra. 

Másnap reggel, mikor a levegő már kellően hűvössé és nyirkossá vált, újra hangok, szlovák és magyar szó töltötte be a teret, amire szemeink kipattantak. Egy darabig hallgattuk, majd előkecmeregtünk alkalmi vackainkból és mint sátoros szurikáták kémlelgettünk a hangforrások felé a ponyvák alól. Rövidesen erőt vett rajtunk az éhség és csapatostul reggelire vadásztunk. A hangcuccokat ekkorra már a színpadokról eltávolították és jó pár sátorral kevesebb állt körülöttünk. 

Néhány perces sétát követően ráleltünk egy Coop üzletre (aznap nem az utolsóra), ahol hosszas válogatás után mindenki kiválasztotta a magának elfogadható eledelt. A pénztár után bevártuk egymást. Egy rakodó polcnál gyülekeztünk. Csabi és Milán leültek rá, a többiek pedig dolguk végeztével köréjük álltunk. Már talán csak Moneszre vártunk, amikor egy fickó (farmer mellényben, hosszú kecske szakállal) oda nem lépett közénk és egy műanyag palackos Corgon sört nyújtott csépi barátunk felé, némi angol szöveg kíséretében. Erre a Milán:

- Mi a faszt akarsz te?

- Magyar vagy? Akkor igyál baszd meg! - felelte erre a szakállas csávó, enyhe felvidéki akcentussal. 

Mai napig nem tudnánk megmondani, hogy ki volt az ipse, de a boltból kijövet még váltottunk vele pár szót, majd jött a búcsúzásnak szánt pacsizás és ki-ki ment a dolgára. Mi a mozi lépcsőjére kajálni, a csávó a szlovák haverjával az állomás felé. 

Summa-summarum: egy kibaszottul jó hétvégét és egyben egy fesztiválfellépést tudhatunk magunk mögött. Ismét megízlelhettük a sikert. Jól éreztük magunkat és ezt csak magunknak köszönhetjük! Mi értük el, hátszél nélkül. Reméljük, hogy ez a nemzetközi fellépéseknek nem egyetlen, hanem első komolyabb állomása volt. Öregbítettük a saját, a hazánk és városunk hírnevét és nem utolsó sorban széles körben propagálhattuk a művészetünket.