B&W portraits: Jövő

Már nem emlékszem mikor találkoztunk először, de az biztos, hogy az elmúlt tizennégy évben és néhány kilóval korábban. Valószínű, hogy még a "huccagú ingás" időszakban. Az is biztos, hogy ennyire jó cimborák viszont csak néhány éve lettünk.

Egy szimpla sörözésnek indult most is, de mivel vittem magammal a kis aparátomat, így elkerülhetetlenné vált, hogy készül Jövőről egy sorozat. Szar ügy - neki.

Egy alkalommal Kecót is bevontuk egy ilyen italozásba, aki akkor került át Tatabányára. Megtudtuk, hogy a Roxxyban akkor este Péterfy Bori koncert lesz és elhatároztuk, hogy mi is ott leszünk. Előtte még átugrottunk a Vértes Análjába, vagy mibe, hogy Jövő egyik ismerősének zenekarát megnézzük - bemelegítésként. Végül egy rendkívül jó hangulatú estét tudhattunk magunk mögött.

I love Canon

Nem volt könnyű ezt a busafejet befogni.

Most biztos azt kérdezed magadban, hogy merek így beszélni róla és milyen jogon? Állandóan osztjuk egymást és jót röhögünk rajta minden sértődés nélkül. Abszolút veszi a lapot és minden marhaságban benne van.

Egyszer sikerült a lelki-virágoskertjébe sáros bakanccsal trappolni. Akkor a zenéjét szóltam le. Szimplán csak annyit kérdeztem tőle, hogy lakodalmakon szoktak-e játszani, mert az a dal, amit mutatott, az odavaló. No igen, elég nyersen tudok fogalmazni.

Hallottam több más dalát is, amik viszont jók. Szerencsétlen szituáció, hogy nem tudja nagyobb publikum elé tárni a művészetét.

Két idegen és egy Fanta

Kellemes nyári délután volt. Épp kényelembe helyeztem magam a Titokszoba hűs magányában, hogy egy hamvas sörrel csillapítsam a szomjam. Éltető nedűnek bizonyult, alaposan megizzadtam és kifáradtam. Néhány órával korábban egy kicsit élménymotoroztam a Balaton partján - sosem tudtam megunni a környéket -, majd miután visszaértem a klubházba, lemosattam a gépet az egyik jelölttel.

A szoba félhomálya rendszerint gyűlésre adott volna okot, ugyanis az ablak egy hátsó udvarra nézett, ahol többnyire szabadtéri programokat szerveztünk amikor csak lehetett. Gyakorlatilag mindig lebzselt ott valaki. Viszont valahányszor klubgyűlés tartottunk, a reluxákat leengedtük; senkinek semmi köze hozzá, hogy az ilyen alkalmakon mi történik benn. Páran viccesen „gruppennek” keresztelték el a gyűléseket, mondván, hogy a kívülállók között biztos szárnyra kap a szóbeszéd, hogy egy rakás bőrmellényes fickó, akik állandóan ölelgetik egymást bemegy egy szobába és behúzzák a sötétítőt... Nem mi lennénk az első olyan szervezet, akikkel kapcsolatban ilyen "jóindulatú" gondolatai támadnak másoknak.

Nem voltunk sokan a házban, tipikusan az az álmos nyári hőség uralkodott, amikor senkinek semmi dolga, és ha az ember nem épp valamelyik strandon sütteti a hasát, akkor egy kellően besötétített szoba hűvösségét élvezi, akárcsak én. Na persze, ahogy az első pár korty végigszaladt a torkomon, a szervezetem máris újabbért kiáltott (rossz szokásom volt, hogy néha áldozom a mértéktelenség istenének), így nem haboztam egy újabb üveg Millert kivenni a bárhűtőből, ami a Titokszoba szerves részét képezte nálunk. És ha már ott voltam, kivettem a legutóbbi túráról beszerzett erdélyi köményest is. Az évek alatt mindössze két fajta töményre állt be az ízlésem: whisky és pálinka. Minden egyéb, még fiatalkoromban kóstolt ingerkeltő likőrök, gyomorkeserűk, meg parti-koktélok már szóba se jöhettek nálam, ha hányás nélkül akartam megúszni egy estét.

A második üveg sörömet egy nagy felessel kísértem, ami nálam jobbára már előidézi a bulihoz szükséges hangulatot, ám ez a nap valahogy más volt. Nem készültünk bulival, akinek nem volt sürgős dolga, annak kimenőt adtam, jómagam pedig inkább álmos lettem az italoktól, semmint mókás hangulatú. De nem bántam. Sőt, kényelembe helyeztem magam a kanapén és miközben Steffin kattogott az agyam, hagytam, hogy el-elbóbiskoljak.

A Titokszoba ajtajának nyitódása ébresztett fel. Ladislav lépett be elsőnek, mögötte a többiek gyülekeztek. 

"Te jó ég, átaludtam egy napot?" - gondoltam magamban.

- Nem jó a telefonod - rótta fel régi bűnömet a helyettesem.

- Már megint kikapcsolt?

Elővettem és megnéztem. Valóban, mióta visszaváltottam okostelefonról a régi nyomógombos változatokra, olyan szarokat gyártanak csak, amik pár hónap használat után megőrülnek. Ebbe az őrületbe tartozik egyebek mellett az is, hogy random kikapcsolnak.

- Baj van a DH-ban - tájékoztatott az alelnök, miközben minden teljes jogú tag elfoglalta az asztalnál a helyét. - K eltűnt és jó okuk van azt feltételezni, hogy elrabolták.

- Hogy mi?! - ugrottam fel a kanapéról.

Válaszul felemelte a telefonját, ami épp akkor csörrent meg. Valaki becsukta az ajtót, majd fogadtuk a hívást. Egy kihangosított gyűlést hallottunk a vonal túlsó felén - ugyanezt a módszert alkalmazták a komáromiak a többi chapterrel is. A helyzet súlyosságára való tekintettel használták ezt az unortodox megoldást, nem akartak időt vesztegetni azzal, amíg megvárják, hogy minden chapter odaérjen a főhadiszállásra.

Az elrablás megerősítést nyert, midőn papírba csomagolva megkapta az erődvárosi klub K kését, amit mindig magánál hordott és az elülső patcheit. Ahogy a colort vagy a gyűrűit sem vette le szinte soha, úgy a késétől sem volt hajlandó megválni. Viszont akkor sem postázná be a klubba. Elhangzott az is, hogy egyre nagyobb esély van rá, hogy a Mekis elintézése jár ennyi fejfájással, ugyanis, szerzett magának néhány szerb származású alvilági "mentort", akik szívükön viselik a sorsát. Így ezért kellett minket úgymond „lefejezni”. Azt csak remélhettük, hogy a szó szerinti megvalósításra nem került sor.

A feladat egyszerű volt: minden chapter mozgósítsa magát, hogy minél hamarabb kiderítsék K hollétét, majd mellőzve az udvarias köröket, lerohanjuk a szemétládákat, ahogy az amcsi akciófilmekben szokás. Részemről erős ellenérzéssel vettem ezt tudomásul, ugyanis, a mi poros, szegény, fél-balkáni valóságunk nagyon messze esett a hősies és tökéletes akcióktól. Ráadásul abszolút nem a mi munkamódszerünk. Így inkább az információszerzésre feküdtünk rá. Kiadtam az ukázt, hogy mindenki gyűjtse össze a hekker, nyomozó, kincskereső, nyomolvasó és egyéb haverjait, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján minél hamarabb az anyaklub elnökének a segítségére siethessünk.

Egy-két óra leforgása alatt csodával határos módon sikerült kideríteni mindent. A komáromiak hívtak, hogy külsős segítséget is kapni fogunk a szabadításhoz, viszont nem zsarukat. Majd Maci, az egyik roadrunner lépett bizakodva elém, hogy egy régi ismerőse, aki az ország minden szegletében élt már egy kicsit, ismeri azokat a szerbeket, és kapcsolatban is állt velük egy időben. Így az az ötletünk támadt, hogy előreküldjük őt, mint beépített embert. Ha más nem, legalább akkor a meglepetés erejével tud hatni, amint beüt a szar. Miután mindenki megosztotta a megszerzett infókat a chapterekkel, este nyolc órát beszéltünk meg találkozóként a megadott helyszíntől nem messze.

Megkönnyebbülésemre, mégiscsak kifinomultabb tervvel készültünk: K fogvatartói a néhai Johnny Casco kúriáját vették tartós bérletbe, mint a tevékenységeik főhadiszállása. Ez előnyünkre szolgált, ugyanis, anno még beszélt nekünk erről a helyről az elnök, így volt némi fogalmunk arról, hogy miképp közelítsük meg mind a helyszínt, mind a szabadítás kérdését. A közeli erdőségen keresztül ötfős csapatokra osztva lopakodnak a házhoz a többiek, amíg az elnökök és kísérőik a főbejáraton át sétálnak be, egymillió euróval a kézben. Persze, nemcsak, hogy hülyék nem voltunk, de gazdagok sem, így a teljes összeg egy unatkozó jeti közbenjárásának volt köszönhető, aki soron kívül intézte a diszkrét nyomtatást. Ehhez szereztünk egy elnyűtt, számzáras aktatáskát, majd azt szorongatva fél kilenckor megjelentünk a főbejárat előtt. Addigra a beépített emberünk már a szerbek vendégszeretetét élvezte, miközben a kint várakozó alakulataink az első lövés eldördülésére várva húzták meg magukat az épület körüli bozótosban.

Az elnököket a komáromi és szemesi fegyvernökök kísérték, egyrészt a biztonság miatt, másfelől nem akartunk okot adni a gyanúnak, hogy ennyire kevés létszámmal jelenünk meg. Biztosak voltunk benne, hogy összecsapásra készülnek, így mindössze egy-két ember megjelenése mindig gyanús lehet a másik oldalról. Szolnok, Letenye és Szatmár tisztjei a kint várakozó csoportokat koordinálták.

Egy öregedő komornyik nyitott ajtót, majd egy tágas váróterembe invitált minket. Kisvártatva egy öltönyös fazon jelent meg, aki bemutatkozás helyett teátrális szívélyességgel invitált minket a bárba, hogy egy ital mellett folytassuk az egyezkedést és a cserét. A pasasnak jellegzetesen szláv feje volt, és ehhez mérten a fizikuma sem holmi elkényeztetett ficsúrra hajazott. Aggasztott, hogy nem ismertem a beépített emberünket, nem tudtam, hogy néz ki. Maci csak annyit árult el a nagy sietségben és szervezkedésben, hogy egy külföldről visszatért honfitársunkról van szó, aki azóta csak Mr. Adams néven azonosítja magát.

A bár sokkal inkább egy bálteremre hasonlított. Körben flancos asztalok elhelyezve, amiknél egy-egy állig felfegyverzett fickó ücsörgött, a terem végében pedig egy jókora bárpult, magasított székekkel. Középen pedig fényesre suvickolt tánctér. "Lesz itt ma még tánc" - gondoltam magamban aggodalmasan. Vendéglátónk a bárpulthoz tessékelt minket, ő maga pedig mögé sétált, hogy kiszolgáljon minket. Furcsálltuk a dolgot. Vagy nem ő itt a góré, vagy annyira biztos a dolgában, hogy ezt a gesztust nem tartja megalázónak annak fényében, hogy mind ki leszünk nyírva hamarosan.

Bal szélen foglalt helyet az idegesen fürkésző Majom, mellette a sokkal higgadtabb Lafaty Bandi, majd Cinege, Ladislav és én. Tőlem jobbra egy ismeretlen, teljesen hétköznapinak tűnő fickó ült: köpcös, sápadt arcú ürge, fakóbarna ballonkabátban. Mikor megnéztem magamnak, felém fordult, majd alig észrevehetően biccentett egyet. A tekintetét elnézve, mintha nem ezen a földön járna - vagy csak elég ideje ül már a bárban, hogy beüssön neki az ezeréves jugoszláv konyak, vagy az, amit szürcsölgetett.

Miután mindenki megkapta az italát, az öltönyös pasas kisétált a pult mögül, majd két jól megtermett gorillája egy aszalt és egy vörös bársonyszéket vitt oda, nekünk háttal. Megfordultunk, mire ő kényelmesen elhelyezkedett, majd megszólalt:

- Nos, uraim, mint látják, szeretnék tisztességes és civilizált cserét folytatni ezért a félreértésért, ami köztünk esett.

- Félreértés, mi? - indult meg Majom, de Bandi visszafogta. Erre a szerb elvigyorodott.

- Nekünk ugyanúgy sértés, mint maguknak, ám elkerülve a további bonyodalmakat, most még esélyt adok önöknek arra, hogy a megadott ellenértékért cserébe félreértésként kezeljük a dolgot - miközben beszélt, a kezében lévő poharával úgy hadonászott, mint egy karmester. - Felteszem, a követeléseink elég egyértelműen lettek tolmácsolva a videóüzenetben.

K kése után nem sokkal egy ismeretlen email címről érkezett a klub weboldalára egy videó, amin K látható egy székhez kötözve valami pinceszerű helyiségben, és sűrű anyázások, köhögések és vérköpdösés közepette osztotta meg velünk az összegyűjtendő pénz összegét, valamint a találkozó helyszínét. Nem volt egy szép látvány - igaz enélkül se - , és ahogy újra emlékeztetve lettem rá, összerándult a gyomrom.

A további szócsépléseket elkerülve Bandi előlépett, majd lerakta az asztalra a táskát. Szúrós szemmel nézte a szerbet, miközben lassan, kimérten babrált a számzárral. Nem tudtam, hogy vajon direkt csinálja-e, hogy időt nyerjen nekünk. Egyre idegesebb lettem, amit nem akartam, hogy lássanak, ezért inkább csak a lábujjaimat tornáztattam a cipőmben, majd lassan elkezdtem körbetekintgetni. A köpcös fickó még mindig a pult felé fordulva ücsörgött, mereven maga elé bámulva. Eközben a táskazár halk kattanással jelezte a megfelelő kombinációt. Bandi egy határozott mozdulattal felcsapta a táskát, majd átfordította, hogy a szerb is lássa a tartalmát.

- Húszasok, ötvenesek és százasok. Használtan - közölte Lafaty cimborám.

- Remek, remek! - csapta össze a tenyereit diadalittasan a szerb. - Bevallom, egy pillanatra azt hittem, hogy olyan ostobák lesznek, ahogy azt a testvérük vélte, és erővel fognak válaszolni erre a helyzetre, de úgy tűnik, maguk is belátják, hogy még ha a teljes családjuk itt lenne, csupán ebben a kastélyban már többen vagyunk, mint maguk összesen!

"Hát ez remek..." - mondtam magamban. Mindenképpen szopóágon leszünk, hiába rontanak be a többiek még időben. Láttam, ahogy a szerb elkezdi vizsgálni a kezébe vett pénzköteget. Biztos voltam benne, hogy lebukunk, ha felismeri a hamis pénzt, és akkor végünk. Már csak az volt a kérdés, kivel végez elsőként? Vajon mázlista lennék, ha engem ölne meg elsőnek? Profin csinálná, vagy direkt hagyná, hogy szenvedve kivérezzek? Idegességemben lehajtottam a fejem, és a kezemben szorongatott üdítősüveget vizsgálgattam. Mivel már elég alkoholt ittam aznap (és legjobb esetben motorral terveztem hazamenni innen), egy Fantát kértem.

Fanta... mi rímel erre vajon? Labda, lanka, banda, tanga, kanna, Vanda... - kezdett leperegni előttem az életem, annak minden örömével és elszalasztott lehetőségével együtt. Ám mielőtt még a végére juthattam volna, a szerb hirtelen felpattant az asztaltól, visszakanyarítva a figyelmem rá.

- Most szórakoznak velem?! Ez valami vicc? - kérdezte vöröslő fejjel. - Annyira amatőrnek hisznek minket, hogy nem állapítjuk meg a hamis pénzt? Mit gondoltak, uraim? Hogy kérdezés nélkül fogom a táskát, elengedem a barátjukat, majd farkunkat behúzva hazakullogunk?

Erre Bandi lépett még egyet, hogy a lába már nekiért az asztalnak. Az elszántság és a kőkemény düh egyvelege tükröződött a szemein.

- Nem - felelte. - Csak fel akartunk még bosszantani, mielőtt kinyírunk.

Válaszul a szerb már nyúlt is a háta mögé egy fegyverért, ám mielőtt bármit tehetett volna, a semmiből megjelent mögötte a köpcös-ballonkabátos fickó, és egyetlen mozdulattal kitörte a nyakát. Bandi felrúgta az asztalt, majd mindannyian bevetődtünk a bárpult mögé. A szerb testőrei egyszerre mozdultak meg, hogy kinyuvasszák a köpcöst, ám az lehetetlen gyorsasággal fegyverezte le őket.

A lövöldözés így is elkerülhetetlen lett, mivel az asztaloknál ekkor már álló őrök nem hagyták szó nélkül a jelenetet. Egyetlen szerencsénk az volt, hogy elég vastag volt a bárpult ahhoz, hogy felfogja a golyózáport, így zavartalanul nyúlhattunk a saját fegyvereinkért. Egy kósza lövedék eltalált egy zenegépet, amiből megszólalt az Eddától a Kör. Mintegy hívó szóra, berohantak a klubtagok, hogy kiegyenlítsék az erőviszonyokat és végezzenek a szerb csőcselékkel. Mire kinéztünk a fedezékünk mögül, már alig maradt valaki, aki ellenállt volna. Szinte kéjes örömmel lőttük le a maradék gengsztereket, ami épp időben történt, ugyanis a többiek már kezdtek mind kifogyni. Három sebesültünk így is lett, de úgy tűnt, semmi vészes. Ám az örömünk nem tartott sokáig, ugyanis harsány üvöltések mellett több tucat gengszter jelent meg a bálterembe nyíló ajtóban. Egy tűzpárbajban alulmaradtunk volna, és ezt ők is jól tudták, így megadásra szólítottak fel mindenkit. Nyilván azzal számoltak, hogy a szerveinket még hasznosíthatják a feketepiacon, így kár lenne belénk a golyó.

A zene abbamaradt, mi pedig a kezdeti győztes eufóriából kijózanodva csakhamar reményvesztetté váltunk. A tagok a pult felé hátráltak feltartott kézzel, miközben a jól felszerelt kis magánhadsereg egyre beljebb nyomult a teremben, hogy megvillantsa a valódi létszámukat. Rémisztően sokan voltak. Majd az egyik pasas kilépett a tömegből, fegyverét Bandira szegezve.

- Ti megöl Alexej! Csúnyán rábasztok! Mondasz utolsó szó?

Mielőtt válasz érkezhetett volna, a bárpult bal oldalán lévő eddig zárt ajtó hirtelen kivágódott, és egy ismerős alak lépett be rajta. Tetőtől talpig bőrbe öltözve, sötét napszemüvege ősz hajába feltolva. Szerencsére, nem érkezett üres kézzel: egy minigunt tartott maga előtt. Ráncos arca elszántan fordult a rossz magyarságú szerb felé, majd megszólalt:

- Hasta la vista, baby.

Az összes klubtag hasra vágta magát erre a jelszóra, így a Halálosztó könnyű szerrel kaszálta le az összes szarházit. Majd’ egy teljes percig okádta magából a fegyvere a véres pusztulást, mire biztosak lehettünk abban, hogy csak mi maradtunk életben. Mire felocsúdtunk, a köpcös-ballonkabátos újra a pultnál ült és komótosan iszogatott.

Nem haboztunk sokáig, néhányan lerohantunk a pincébe, ahol a bőrszerkós barátunk segítségével feltéptük a vasajtót, és megtaláltuk K-t. Koszosan, véresen, büdösen, de legalább életben. Lehúztuk a fejéről a zsákot, eloldoztuk a kezeit, majd felsegítettük a székből. Ő némán végignézett rajtunk, majd fátyolos tekintettel végigölelt mindnyájunkat.

Mire visszaértünk a bálterembe, a Halálosztó már felült a Fat Boy-ára és elszelelt. K ragaszkodott hozzá, hogy keressünk neki egy ép üveg sört, mondván, már vagy egy napja nem kapott inni. Megkönnyebbült hahotázások közepette odacsoszogtunk vele a bárpulthoz - ahol a köpcös még mindig révetegen ücsörgött -, majd kiszolgáltuk. A tagok az utasításnak megfelelően összeszedtek minden bizonyítékul szolgáló holmit, és az erdőn keresztül visszasiettek a kiindulópontjukra. Egyedül a sérülteket vitték ki a főbejáraton, ahol egy furgon várta őket Hombárral és Nicuval.

A pultnál lévő társasághoz ekkor Maci lépett oda, és barátságosan megszorította a köpcös vállát.

- Köszönjük a segítséget, Mr. Adams! Ha jónak látja, nyugodtan szolgálja ki magát a megmaradt dolgokból - mondta. Ő erre nem szólt semmit, csak fapofával biccentett egyet, felállt, a halott góréhoz sétált, és a vastag arany nyakláncánál fogva elkezdte őt vonszolni a terem kijárata felé. Mikor az ajtóhoz ért, hatalmas világosság támadt, ami úgy elvakított minket, hogy belefájdult a fejünk.

Az egykori komáromi Titokszobában tértem magamhoz, ami ugyanúgy hűvös félhomályban úszott, mint a délután elején a szemesi klubház. Azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, ám az asztalon a két üveg sör és a pálinka helyett egy üveg bontatlan Fanta díszelgett.

Felálltam, egy kicsit megszédültem. Kinéztem a Hátsó utcára, de ugyanolyan csendes volt, mint régen. A DH is üres volt, ám mikor kiléptem a termebe, egy röpke pillanatra láttam csupán, hogy egy alacsony, köpcös, ballonkabátos férfi távozik az épületből. Zavartan ültem le egy bárszékre, és jobb ötlet híján megbontottam az üdítőt. Hideg, narancsos íze kész felfrissülés volt számomra; rájöttem, hogy jobban kívántam, mint a sört. Szórakozottan tanulmányozni kezdtem az üveget és a feliratot. Fanta... mi  is rímel erre?

Fogság egy pincében

Hűvösség és nehéz, dohos levegő. 

"Vagy egy pincében, vagy egy ezeréves beton óvóhelyen lehetek." - gondoltam.

Egy öreg tanárom szerint a pince csak addig pince, amíg van benne bor. Ha már nincs, akkor csak egy verem. Szóval, ha van itt bor, akkor legalább a társaság jó. A vermekben és óvóhelyekben csak patkányok és egyéb, sötétségben megbúvó állatfajták lelhetőek fel. Bízom benne, hogy ez egy pince...

"Talpam a földön."
Óvatosan toppantottam. Koppanó, kemény érzés, vagyis betonozott, vagy kövezetes a padló. Kimozdítottam a jobb lábamon koszló bakancsom néhány centit minden irányba. A sercegésen kívül nem éreztem határozott vonalakat, vagyis a térkő felejtős és némi homokszerű borít mindent. Ismerek néhány borászt, akik homokot szórnak a pincéjük padozatára, hogy az felszívja a nedvességet. Még mindig van esélyem a borra. Megnyugtató.

"Kezem megkötve."
Kitapogatva éreztem, hogy egy fából ácsolt szék háttámlájához rögzítettek. Nem bízták a véletlenre: nehogy eltávolodjak a széktől, vagy netalán fegyverként használhassam.
"Talán a késemet nem vették el. Ha elérem kiszabadíthatnám magam." A derékszíjamon egy bőr tokba rejtve őrzök egy közel nyolc centis pengéjű tőrt. Az ötödik klubévemre kaptam Lafaty Banditól. Hűséges társam azóta is, akárcsak aki ajándékozta. Elértem a tokját, de sajnos a kés nincs benne. "Szemétládák!"

Nem látok. A zsák még a fejemen - érzem a füleimmel és az arcomon az érintését: durva. Föld és krumpli szagot áraszt. Valószínűleg elrablóim a napi bevásárlás után rájöttek, nem lesz elég a konyhára való. Lehet emberhúsra vágynak a krumpli mellé. Kannibálok raboltak el. Vagy engem is burgonyának néztek. Ingyen burgonyának. Egy zsák kötözött krumpli vagyok. Csak nehogy kicsírázzak.
"Mennyi ideje lehetek itt?" 
Ha pár órája, akkor senkinek se tűnt fel, hogy az elnök eltűnt. Bandi még az asztalon húzhatja a lóbőrt, a Mekis meg az emelőn lóghat. Csóri gyerek. Ócska kis szipusként kezdte, aztán ahogy hozzájutott a keményebb anyagokhoz úgy váltott egyre feljebb. Egy ideig nálunk is próbálkozott, hogy hozzájusson a napi adagjához, de elhajtottuk, mert Big Ben részben neki köszönheti, hogy megbukott. Igaz a testvérünk azóta kiszabadult és leigazolt Szolnokra, de nem bocsájtott meg a kis drogosnak. Megígérte, hogyha összefut vele, megöli. Mondjuk Cinegéék majdnem meg is tették.  Elképzelhető, hogy ennyire védenék azt a nyomorultat? Ilyen komoly kapcsolatokkal rendelkezne? Ki védheti azt a kis szarházit? Megannyi kérdés, amire választ kell találni.
"De előbb nem ártana kiszabadulni..."
Valaki kinyitott egy fémes ajtót. Lehet, hogy csak egy cirkli, vagy a helyiség ajtaja. Aprót nyikordult, ezért hallhattam meg. Súlyos léptek közelednek felém. Valaki hozzáér a fejemhez, megemeli. Amikor elengedi hagyom lehanyatlani. Addig se macerál, vagy faggat, amíg azt hiszi, hogy eszméletlen vagyok. Hatalmas pofon csattan a bal arcfelemen és amitől feldőlök székestül. A becsapódást tompítatlanul kivitelezem. Zsong a fejem, cseng a fülem. Ha voltak is csíráim a jobb oldalamon, az biztos, hogy mind letört. A pofonosztó felállítja a széket. Ismét ülő pozícióban találtam magam. Léptek távolodnak, a fémajtó nagyot döndül. Magamra maradtam.
"Legalább megtudtam milyen lehet, amikor Majom pályára állítja G-t!"
Ahogy elmúlt a fejemben keltett zúgás az elmém újra kitisztult, a letört csíráim újra kihajtottak. A megnyugtató csend zavart keltett. Vihar előtti csenddé vált. Sejtettem, hogy előbb, vagy utóbb a pofozkodó vissza fog jönni. Túl sokáig nem játszhatom az eszméletlent. Nem veszik be napokon keresztül. Bár a klub úgysem hagyná, hogy addig dekkoljak egy pince mélyén.
"Senkit nem hagyunk hátra. Ez alapszabály!"
Amikor bekerülsz egy ilyen társaságba nem csak otthonra lelsz, hanem új családra is. Ezt mi úgy fogalmaztuk meg, hogy a klub a családod, a chapter pedig az otthonod. Mindig, minden helyzetben számíthatsz bárkire, aki a klub színeiben motorozik, legyen az bármely chapter tagja. Persze előfordulnak nézeteltérések, kisebb súrlódások (mint például amikor Majom pályára állítja G-t), de annak úgyis sörözés a vége. És különben is: melyik család az, ahol nincs némi összezördülés? Mondhatnak ránk bármit, hogy milyen vadállatok vagyunk, vagy megbotránkoztatóak, veszélyesek, visszataszítóak és nem utolsó sorban hangosak, de számunkra a hétköznapi emberek unalmasak és rendszerint az efféle bélyegeinket olyanoktól kapjuk, akik irigylik tőlünk a függetlenségünket. 
"Elképzelhető, hogy egy ilyen társaság pincéjében vagyok most?"
Kizárt. A hétköznapi emberek inkább fintorogva elfordulnak tőlünk. A gyerekeik szemét eltakarják és messziről elkerülnek, nehogy megismerjenek. Sokkal könnyebben elképzelhető valamelyik szervezet az éjszakai életből. A legvalószínűbb az a szegedi szerb brigád, akiknek a vezetőjét és néhány prominens beosztottját pár nappal korábban rendőrkézre juttattuk. Akár Alex bosszúja is lehetett. Ebben az esetben egy kínzással teli vallatás várt volna rám, aminek a végén golyót röpítenek a fejembe. A zsák ellenére a vérem és az agyvelőm néhány csírám társaságában a részben lehámlott falra fröccsen, a megmaradt fejdarabkáim pedig élettelenül hanyatlanak le. Ásnak egy gödröt, a hullámat beledobják és szép lassan elkezd rothadni minden, ami szerves. Kukacok, férgek lepik el a porhüvelyem, feldolgoznak és visszaadnak a földnek. Néhány évtized múltán egy útépítés során előkerülnek a maradványaim és a helyi rendőrök nyomozásba kezdenek. A DNS-em alapján beazonosítanak és lezárnak egy döglött aktát. Hacsak nem locsolnak le savval, mielőtt rám szórják a földet. Akkor nem nagyon marad mit beazonosítani.
Viszont nem vallattak. Így vagy nem volt jelen a góré, vagy nincs szükség információra. Tudják ki vagyok és inkább a váltságdíjra masszíroznak. Ebben az esetben is szarul állok, mert a Klubnak minden kincse a DH-ba lett fektetve. A többi chapter pedig minden pénzét a saját ügyeibe forgatja. Nincsenek tartalékok, főleg milliók. Mert ha váltságdíjat kérnek valakiért, akkor nem dobálózik senki pár százezerrel. Egyrészt nevetségesen hangzik, másrészt ha csak a motoromat lopják el, akkor is jobban jártak volna.
"Hugyoznom kell."
Mielőtt elindultam volna a Klubházból még italoztam Bandival. Azóta nem engedtem ki a felesleges kondenzvizet, és a hólyagom már jelez, hogy itt az idő! Sok esélyt nem láttam rá, hogy meghallják a kiáltásaimat és hogy rövid időn belül valaki is értem jönne. Elhatároztam, hogy elengedem. Sajnáltam a nadrágomat, de nem tehettem mást. Amikor már nincs más megoldás, akkor hadd szóljon!
Emlékszem egy veszett éjszakára, még a kezdeti időkből. Talán még csak az alapítók voltunk és a Fort City chapteren kívül nem volt más. Esetleg Ladislav, mint az első Prospect. Igazából lényegtelen is. Az tuti, hogy alig húsz-harminc ember bulizott a régi Klubházban. Lafaty Bandi G-vel ment el egy szakadt Opellel Erdélybe néhány demizson köményesért. Mi tagadás: bekúrtunk, mint az állat! Másnap dél körül ébredtem a színpadon Csongor és Csenge anyjával. A csaj a mellkasomon pihent és ha minden igaz, akkor már másfél hónapja viselős volt. De nem ez a lényeg. Arra ébredtem, hogy valami fröcsög rám. Crow, az első elnökünk egy hozzám közeli asztalon feküdt és álmában behugyozott. Addig nem lett volna gond, ha van rajta nadrág, de mindössze a mellényét viselte...
Na igen... a kezdeti időkben durva bulikat tartottunk, de hát volt miből. A Klub pénzének nagyobb részét Crow és csapata hozta össze a régi kapcsolatainak köszönhetően. G ennek annyira nem örült, hiszen nem egészen úgy képzelte el a klubéletet. A megoldást az jelentette, hogy amíg a többség a zűrös bizniszeket intézte, addig ő a Klubházban tevékenykedett.
Minden megváltozott. Kibővültünk, lehiggadtunk. Bár amíg csak Szolnok adta a második chaptert, akkor is akadtak komoly bulik, de már koránt se olyan mértékűek és olyan gyakorisággal, mint az induláskor. Nem bántuk. Viszont a zűrös ügyek továbbra is megmaradtak. Persze ezalatt értem azt, amikor Cinege szemesi klubját, a Vikings-et olvasztottuk be, vagy amikor rátámadtak a Klubházra... Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor az azelőtti időre mennék. Túl sok vér folyt el. Elvesztettünk testvért és barátot egyaránt. Frankie, a második elnökünk épp aznap költözött volna Letenyére a feleségével és a kis családjával. A mellénye azóta ugyanolyan állapotban, porosan és Frankie vérétől vörösen egy vitrinben pihen a Klubház titokszobájában. Emlékeztet bennünket mindarra a hibára, amit elkövettünk. Vagy inkább csak én követtem el azokat a hibákat? Frankie-nek miattam kellett meghalnia? Ezen eddig még nem gondolkodtam. Pedig lehet nem ártott volna...
Ajtó nyílt. "Lehet nem kellett volna behugyozni se?"
- Mi ez a bűz? Csak nem magad alá hugyoztál?
Pofozgatott, hogy magamhoz térjek. Megtartottam a fejem, hogy lássa. 
- Oh, szóval már ébren vagy? 
Lehúzta a fejemről a zsákot. Többé nem vagyok krumpli. A mennyezetről lógó drót végén egyetlen ezeréves izzó világított. Érintésvédelmi szempontból nem túl biztonságos. A fénye annyira erős, hogy eleinte szinte megvakít. Hunyorognom kell miatta. A látogatóm elém áll és eltakarja a fényt. Felnézek rá. Hatalmas. Akárcsak Picúr. Csupa izom. Akárcsak Dan.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem az óriástól.
- Nyugodt lehetsz. Amit akarunk, az már folyamatban van. Csak annyit kell tenned, hogy életben maradj, amíg megérkezik érted az ellenérték.
- Váltságdíjat kértél a Klubtól?
- Hogy is hívjátok egymást? Testvér? - a gúnyba burkolt szavakat nem értékeltem, de helyeslően biccentettem. - A testvéreid mindent megadnának, hogy visszakapjanak.
- Hm.
- Mi az? Mit vigyorogsz?
- Gondolom megadtál egy összeget, egy időt és helyet, ahol a cserebere végbe megy.
- Igen, miért?
- Tudod Te hány emberrel fogod magad szembe találni? 
- Leszarom. Ha valami balul sül el, mind meghaltok.
- Közel százan tagjai a Klubnak. Ha a barátainknak is szólnak akkor számolj a duplájával. Ha bárkinek baja esik, akkor a háromszorosa fog rátok vadászni.
- Először is nem vagytok százan. De még csak nyolcvanan se. - egy fehér papírt tartott elém, amin az összes chapter minden tagja szerepelt. Még a Gyermekek is, akik alig pár napja lettek Hangaround. - Másodszor: a barátaitokkal együtt se lesztek kétszázan. A mi erőnkkel meg amúgy se vehetitek fel kesztyűt. Kevesek vagytok. Feleslegesen fenyegetőzöl.
- Miből gondolod, hogy nem hívják rátok a jardot?
- Akkor meghalsz.
- Sejtettem. - mormogtam az orrom alatt.
A hegyomlás megfordult és a sarokba állított asztalra egy kamerát helyezett.
- Az meg minek?
- Kell egy üzenet a testvéreidnek, hogy tudják még életben vagy. Ajánlom beszélj értelmesen, különben arról kapnak egy videót, ahogy kilyukasztom a fejed.
- Nem tennéd.
- Miért ne?
- Akkor nem kapnál ellenértéket.
- Okos gyerek vagy.
- Messze járok már a gyerekkortól, nem gondolod?
Szakállam őszült, hajam már évek óta egyre ritkább formában éktelenítette a búrámat. Már vagy húsz éve kendőt vagy sapkát viseltem, hogy eltakarjam. A bőröm a szivaroknak és az elfogyasztott alkoholnak, valamint az állandó éjszakázásnak köszönhetően megszürkült, szikkadt lett és májfoltok borították. Jobban hasonlítottam egy otthonból menekült nyolcvanas éveiben járó aggastyánra, mint arra az ötvenesre, aki biológiailag voltam.
- Ne okoskodj, faszfej! - az óriás ökle a magasba emelkedett és kalapácsként sújtott le. Viszonylag visszafogott ütés lehetett, mert csak kibillentem a székemmel. - Ne húzz fel, mert kinyírlak! Hallod?
- Nem nyírsz ki senkit, amíg én azt nem mondom! - szólalt meg mögötte egy kimért hang. Az óriás megfordult. A háta így még nagyobbnak tűnt. A hang tulajdonosa úgy helyezkedett, hogy ne láthassam. - Meg ne tudjam, hogy még egyszer kezet emelsz rá! Világos? Készítsd el azt a videó üzenetet és gyere fel!
- Igenis. - dünnyögte az óriás.
Mire megfordult a hang tulajdonosa eltűnt a pince ajtajából. Kár. Jó lett volna tudni, hogy kinek a vendégszeretetét élvezem, és kinek a pincéjében csírázok ki.
- Szóval nem te vagy a főnök, picinyem? - hecceltem tovább termetes fogláromat.
Morgott valamit az orra alatt, de nem értettem. A kamerával babrált.
- Apu leszidta a pici fiát és most már nem játszhat tovább? - gügyögtem a hegyomlásnak. A feje egyre vörösebb lett. Arra masszíroztam, hogy ismét dühbe guruljon. Tudtam, hogyha újra kiüt, nyerek még némi időt a Klubnak, hogy megtaláljanak. - Ugyan már! Egy ekkora töknek egy pondró dirigál? Te tényleg hülyébb lehetsz, mint amilyennek látszol.
- Fogd be a pofád!
- Na, csak előbújik belőled az alfa hím! Egy igazi díszbika lehetsz a pondró főnököd háremében! Mond csak: a farkát is szopkodod a górénak, vagy csak a seggét nyalod?
- Kussolj!
- Van még néhány ilyen puhány pöcs, mint te? Hányan vagytok? Egy kiadós gruppen azért kinéz, ha a főnök nem látja? Dugattyúztok, mi?
- Fogd be a pofád, vagy kiverem a fogaid!
- Megy a seggből szájba? Nyelitek egymás nedveit, mint azok a kis faszszopó buzik, akik a falusi bárjaitokban rázzák a seggüket az ócska diszkózenére, aztán ha előkerül a főnök, adjátok a kemény legényt?
A hegyomlásnál elpattant a cérna: fölém tornyosult, ökölbe szorított kezekkel. A homlokán kidudorodtak az erek, az izmai megfeszültek.
- Hé, pajti! Mond csak: többnyire te a lányt alakítod, ha nem tévedek. Élvezed, ahogy pattog a zacsi a homlokodon, igaz?
BAMM!

Vendetta

- Steffi colorját adjátok Hombárnak. Elviszik magukkal Szolnokra. - közöltem Lafaty Bandival mielőtt leültünk az asztalhoz. Két nappal az eset után klubházunk titokszobájába gyűltek össze az elnökök és az alelnökök.

- Hogyhogy? Utoljára G csapatához tartozott.

Steffi egykor Szolnokon kezdett. Már akkor tag volt, amikor beolvasztottuk őket. Hosszú évekig kitartott az otthona mellett, majd mikor híre ment a klubban, hogy megalakul a Nomads, az elsők között jelentkezett. Nem Hombárral és az irányvonallal volt problémája, amit az elnöke képviselt, hanem csak szimplán a változás, az új kihívások vonzották. A több éves tapasztalata miatt G meg is tette tanácsadójának. Sajnos a Secretary felvarrót még csak fél évig sem viselhette.

- Tudunk már valamit? - G a halál okára, módjára és az elkövetőjére volt kíváncsi.

- Sajnos semmit. Horáció nem adhat tájékoztatást a folyamatban zajló nyomozásról. Legalábbis ez a hivatalos válasza minden megkeresésre.

Nem vitás, hogy nem vitte túlzásba az ügy felgöngyölítését. Számára csak egy újabb bűnöző lett kiiktatva. Hogy ki végezte el, az hidegen hagyta. 

- Mit teszünk? - csapott az asztalra dühösen Hombár. A méretei miatt oroszlánfókára emlékeztető szolnoki elnök joggal volt ennyire feszült. Egy régi harcostársát veszítette el. A testvérét!

- Ha az a seggfej nem hajlandó nyomozni az ügyben, akkor megkeressük mi! Felkutatjuk és levadásszuk! - harsogta Cinege. A szolnokiak és a nomádok adták alá a lovat.

- Nem hozhatunk elhamarkodott döntéseket. Ha most nekiállunk kiiktatni az összes lehetséges ellenséget, akkor mi is céltáblára kerülünk! - csitítottam a társaságot, persze hasztalanul. Zúgolódtak, hergelték egymást. Kiontott belek, felkoncolt családtagok, lemészárolt tettestársak különböző változatai hangzottak el, egymást túllicitálva. A kalapács többszöri leütésével sikerült csak végleg elnémítani az asztal körül ülőket.

- Nem vethetjük bele magunkat minden jogerős indok nélkül mindenféle gyilkolásba. Csak azt kell likvidálnunk, aki elrendelte a támadást és azt, aki végrehajtotta. Nem biztos, hogy a klub volt a célpont. Azt javaslom, előbb kutassuk fel azokat, akik személyes ellenlábasai lehettek Steffinek.

- Ilyenről nem tudok. - jegyezte meg G.

- Tudjuk jól, hogy mennyire harsányan élt. Bárkibe képes volt belekötni, ha eleget ivott. - javította ki Lafaty Bandi a nomádok elnökét.

- Ez mondjuk igaz. - helyeselt Ladislav.

- Lehetett itt helyben ilyen? - kérdeztem a társaságtól.

- Előfordulhatott. Futok egy kört azoknál, akik ismerhették és azoknál is, akik eljöttek a megnyitóra. - ajánlotta fel Lafaty Bandi. 

- Bajusz intézte a meghívókat. Kérj tőle segítséget.

- És azok, akik csak úgy beugrottak? - érdeklődött G.

- Azok legfeljebb csak nők lehettek, mert a faszikat nem engedtünk be meghívó nélkül.

- Házon kívüli ellenlábas? - ötletelt tovább Hombár.

- Az ex-nejével milyen viszonyt ápolt? - kérdezte Cinege.

- Szemesre már nem Ildivel jött, hanem valami Edit nevű lotyóval. - tájékoztatott Ladislav.

- Ildit előszedjük. Tudom hol lakik. - ajánlotta fel Hombár.

- Edittel mi a helyzet?

- Mint egy gerlepár. Állandóan turbékoltak. Alig lehetett levakarni Steffiről a csajt. - tudtuk meg G-től. 

- Akkor őt kihúzhatjuk a listáról. Más ötlet?

Az egy órának tűnő pár másodperces csend nyomasztóan hatott.

- Akiket a hét elején leadtunk a zaciba? - törte meg a némaságot Cinege.

- Gondolod, hogy kiengedtek valakit közülük Horeszék?

- Benne van a pakliban.

- Akkor erre rákérdezek a nyomozó úrnál... Még valami?

Mindenki a vállát vonogatta.
- Ne feledjétek, senki nem közlekedhet egyedül és aki bármilyen infóhoz jut, vagy nyomra bukkan, az nem szólózik, nem áll bosszút, hanem leadja a drótot és majd közösen döntünk a továbbiakról! - a kezemben lévő kalapács lecsapott, hangja beszüntette a rögtönzött elnöki ülést. Mindenki felállt és elindult a kijárat felé.
- Prez, egy pillanatra!
- Nézd, Nicu, most nem történhetett meg, pedig...
- Nem erről akartam veled beszélni. - állított le a szatmári elnök. Bár még nem lett teljes jogú chaptere a klubnak, ettől függetlenül beülhettek közénk. Nem árt, ha tudják hogyan működnek a dolgok. Kizárólag Steffi halála miatt csúszott két hónapot a beavatásuk.
- Miről lenne szó?
- Szeretnénk nektek segíteni. Eduval és Romannal itt maradnánk, ha nektek ez nem okoz gondot. - szemében elszántságot láttam, így nem lett volna értelme ellenkezni. Sőt, talán ha ellenkezem, akkor a műhellyel szemközti zöld területen vernek sátrat.
- Köszönöm. A lakás, ahol eddig laktatok továbbra is a rendelkezésetekre áll. Szólok a Prospectnek, hogy mindenben álljon a rendelkezésetekre.
- Nem szükséges. Milyen feladatot tudnál nekünk adni?
- Jó lenne, ha mindig lenne egy ember itt és a DH-ban, valamint nem ártana Bobby mellé egy kísérő. A klubhoz közeli nők és családtagok kíséretét a Gyermekekre bíztuk itt, szóval ha ezt  a hármat átvállalnátok, akkor nagyobb számban tudnánk mocorogni.
- Semmi akadálya. 
- Köszönöm testvérem! - meglapogattuk egymás hátát, és mindenki ment a dolgára.
Mivel épp ebéd idő közeledett, így Majom társaságában ellátogattunk egy közeli kifőzdébe. Horációval is oda beszéltem meg a találkozót. Mire kihozták a két gyros tálat, amit rendeltünk, a nyomozó is megjelent.
- Mit akarsz már megint? - ült le velem szembe, Majom mellé. Pofátlanul kihúzott egy alaposan átsült krumplit a tányéromról és villámgyorsan eltüntette.
- Kéne némi infó.
- Mondtam már neked, hogy nem adhatok ki semmit egy folyamatban lévő nyomozásról. - ismét kihúzott egy szál krumplit. Majom megrökönyödve nézte a jelenetet.
- Engem most más érdekelne.
- Dalolj. - egy újabb krumplinak veszett nyoma a tányéromról.
- Elengedtetek bárkit is a szerbek közül?
- Mit érdekel az téged? - egy újabbat akart elcsaklizni, de Majom rácsapott a kezére. Az asztal lapja nagyot kondult az esemény hatására. Az egész étterem minket bámult.
- Az egyik faszit senki nem kereste, így elengedtük.
- Hogy hívták?
- Mit tudom én...
Majom határozottan rátaposhatott a lábára, mert Horáció egy pillanatra megemelkedett a székén. A nyomozó előbb a testőrömre, majd az asztal alá pillantott, majd vissza a mellette ülő férfira. Majom biccentett a fejével, hogyha beszél, akkor enyhít a nyomáson.
- Valami Axel... vagy Alex... Miért?
- Mit érdekel az téged? - vágtam vissza ugyanazzal a flegmasággal, amit ő engedett meg velem szemben. A villámra húst és köretet szúrtam és jó ízűen elfogyasztottam.
- Csak nem arra gondolsz, hogy köze lenne Stefanovics halálához?
- Ezt én nem mondtam. Viszont kellene a teljes neve.
- Utána akartok nézni, hogy milyen előélete van?
- Ezt én nem mondtam. De ha elmesélnéd, akkor meghívlak egy ebédre.
- Hm... A neve Alexandr Jaric. A szerb nacionalista mozgalom aktivistájaként működött egészen tíz évvel ezelőttig, amikor egy komoly garázdaságba keveredett. Persze a nagy árja spanok nem álltak ki mellette, így dobbantott a börtön elől. Átszökött Magyarországra és a szegedi alvilág egyik végrehajtójává vált. Sokat tanult a régi hibáiból, így nálunk semmit nem tudtak hivatalosan rábizonyítani. Alex vitte az üzlet nagyobb részét: begyűjtötte a bevételeket, megszámolta a zsetont, amit aztán gondosan leszámolt Joszifnak.
- És ezt tudva elengedtétek?
- Nem volt ellene semmink. Még csak a hangját se emelte fel sose. Mindent az emberek csináltak. - hárította el a felelősséget magáról Horáció.
A tányéromat elé löktem, és felkeltem az asztaltól:
- Jó étvágyat!
Majom felpattant mellőle és utánam iramodott. Az ajtóból még visszaszóltam a pult mögött álló lányoknak:
- A zsaru fizet mindent!
Dühös voltam. Nem közvetlenül Horációra, hanem a szituációra. Az állami jogrendszer tehetetlen az olyanokkal szemben, akik bár köztudottan az éjszakai élet aktív résztvevői, mégsem lehet őket csak úgy lecsukni, ha nem találnak rajtuk fogást. A főnök legálisan működő bárjaiban felgyülemlett bevételt átvenni és megszámolni meg nem bűncselekmény.

- Sokat fog perkálni. - kuncogott mellettem Majom, útban a Klubház felé. 
- Ki? - teljesen elmélyültem a gondolataimban. Rendeltünk a csapatnak tíz adag gyros-t, erre utalt a fegyvernököm.
- Horesz! Hol jársz, főnök?
- Szerinted? Próbálom összerakni a kirakós darabkáit.
- Ne aggódj, testvér! Minden rendbe fog jönni!
Mindig lenyűgözött, amilyen higgadt tudott maradni - minden szituációban. Igaz, hogy G kicsit másként vélekedne erről, hiszen kétszer is pályára állította már, de ettől függetlenül így gondolom.
- Add hírül, amit megtudtunk. Rendeld ide a vadászokat. Bármilyen ügyben mozgolódnak, az most felejtős! Ássátok elő, akár a föld alól is ezt az Alex-et!
- Meglesz főnök!
Lekanyarodtam a műhelybe, ahol Lafaty Bandi bütykölte a "Ketteskét", Majom pedig félrehúzódott telefonálni.
- Hogy haladsz? - kérdeztem az alelnököm. Épp könyékig olajosan matatott a második, saját építésű motorunkon. 
- Ha segítesz, jobban fogok. - felemelt egy gépzsírtól fekete kávés poharat és lehajtotta a tartalmát. Az illatából gyanítottam, hogy Nicu-ék hoztak neki egy újabb adag köményest. Levettem a coloromat, az egyeske nyergére helyeztem, és beálltam segíteni Bandinak. Mást úgysem tehettem, szerelés közben meg úgyis könnyebb volt gondolkodni.
Emlékszem, mikor kitaláltuk a költözést, már akkor úgy kerestünk helyet, hogy később a műhely részlegünkön ne csak a saját motorjaink javítását tudjuk elvégezni, hanem teljesen új járgányokat is összeállíthassunk. Az "Egyeske" tervezése, tökéletesítése közel egy évbe telt, de a "Ketteske" gyakorlatilag annak a tovább finomított változata. Mindkettő lecsupaszított bobber, de a második egy magasabb kormányt kapott, rugós ülést és egy teljesen más alakú benzintartályt. Nem is kell mondanom, hogy ez sokkal jobban tükrözi az én ízlésemet.
A "Hunter Crew" minden tagja két órán belül a Klubháznál volt. Majom, Szigorú és Picúr az anyaklubtól, Dan és Bill Letenyéről, valamint Bütykös Szolnokról. Utóbbit szegről-végről rokoni szálak fűzték Steffi-hez.
- Ezer éve nem jártál felénk! - fogadtam Bütyköst, aki utolsóként érkezett a Klubházhoz. Eredetileg Várhelyi Gézaként keresztelték meg és valami különös betegség gyötörte a lábát már gyerekkora óta. Innen a neve. Nagyjából ezen időben jött az apjának az a zseniális ötlete, hogy egy vadászat során ellövi a fia lábát, hogy megszabadítsa a kínjaitól. Azonban a művelet nem járt sikerrel, mert csak a kis lábujját vitte el a sörét, a bütyke meg a nagyon éktelenkedik már harminc valahány éve, így járás közben egyfolytában billegett.
- Hívtál, hát itt vagyok! Mik a hírek?
- Le kell vadászni valakit, akinek köze lehet Steffi halálához. - amikor ezt kimondtam Bütykös szemében vérszomjas tűz gyúlt. Ilyen lehetett a tekintete akkor is, amikor az apja ellőtte a lábát.
- Ez annak a Joszifnak a kincstárnoka, akit pár nappal ezelőtt bezsákoltunk? - lapozgatta fel az aktát a szolnoki Enforcer, amit a kezébe Majom adott.
- Igen. Sajnos a helyi erőknek semmi indokuk nem akadt, hogy benntartsák.
- Ügyesen mozog... - a kijelentést nem értettük, de mivel Bütykös nem nézett fel a papírokból, nem vette észre a tanácstalanságunkat. - ... de tudom hol találjuk.
Erre a kijelentésre senki nem számított. Ekkora mázlink nem lehet!
- Akkor induljunk érte! - vetette fel Dan.
- Nem lehet. - tényleg nincs mázlink. Bütykös még mindig a lapokat bújta. Kuncogott egyet.
- Mi az?
- Ezt a faszságot mégis honnan szedtétek? - apró kérges kezével remegve emelte meg a köteget Bütykös. A cigarettától sárgás ujja egy információhalmazra mutatott:

"Az éjszakai életben csak pénztárosként ismert személy bizonyíthatóan emberöléssel, vesztegetéssel, zsarolással és más bűncselekménnyel nem vádolható meg."

- A rendőrségé. Miért? Mit tudsz? - faggattam a szolnokit.
- Mindezzel bármikor megvádolható lenne, de mivel informátor, így... -széttárta a karjait.
- Védve van. - fejezte be Szigorú a mondatot.
- A picsába. - jegyezte meg Picúr. Kopaszodó homlokát törölgetve perdült egyet a saját tengelye körül.
- Akkor ezért nem vehetjük elő? - érdeklődött Majom. 
Bütykös a fejét csóválta, kérges keze alatt pedig hangosan sercegett az állán éktelenkedő egy hetes borosta. Még mindig a betűket fürkészve a mellénye zsebébe nyúlt, kihúzott egy szál cigarettát és meggyújtotta. Erős szaga volt, mintha trágyával keverték volna össze a dohányt. Majom és Szigorú is némi fintorgás közepette elhúzódott tőle.
- Akkor baszhatjuk. Felesleges lenne elindulni ezen a vonalon. Csak magunkat blamálhatnánk.
- Igen. - füstölt tovább Bütykös. Látszott, hogy mondana még valamit, de nem tette.
- Ma már ne indulj haza. Van egy szobánk a DH fölött, ha megfelel.
- Kösz, de inkább elvinnék két embert magammal. Lenne egy meló.
- Részemről semmi akadálya, akár mindenkit vihetsz.
- Gondolom a testőrödet nem adod, úgyhogy legyenek csak ők ketten. - mutatott Dan-re és a mellette álló Picúrra.
Elbúcsúztunk a társainktól és mindenki ment a dolgára. Majom és Szigorú elkísérték Bill-t a DH-ba, én pedig visszatértem Lafaty Bandi mellé motort szerelni. Éjfélig ki se mozdultunk a műhelyből. Makacsul csavaroztunk, hegesztettünk, kalapáltunk, feszítettünk, melegítettünk, zsíroztunk, és újrakezdtük az egészet elölről. Már épp azon voltunk, hogy befejezzük és a motor indítását a következő napra halasztjuk, amikor megérkezett G, Cinege, Ladislav, Szigorú, Majom és Bill a három Szatmári társaságában. A kaput nagy zajjal becsukta valaki és a furgonból egy vézna embert rángattak ki zsákkal fején. A srác kezeiről leoldották a kötözőt és a műhely távolabbi felében álló emelőhöz láncolták. Lafaty Bandival a gurulós székeinken néztük a jelenetet. Ő egy deci köményest töltött magának a zsírtól fekete kávés poharába, én pedig egy szivarra gyújtottam rá. Hátunkat a szerelőasztalnak vetettük. G odajött hozzánk, karba fonta a kezét és a félkész motort szemlélte.
- Szép lesz. Már a Te ízlésedet figyelembe véve.
- Most a motorra gondolsz, ugye?
Nem felelt, csak vigyorgott. Aggasztott.
- Kitől tudtad, hogy az a bömös ott lesz a fürdőnél? - ordította Cinege.
A zsákos faszi valószínűleg a Mekis lehetett, aki Sittes Májkinak adta a tuti tippet. Halk puffanást hallottam és egy gyenge nyögést. A letenyei óriás leverte a vézna srác veséjét.
- Ki adta a tippet? - ordított Szigorú, de válasz továbbra se jött. Cinege ellépett az emelőtől és Ladislavhoz szólt:
- Add a pisztolyt. - ez nem lőfegyvert jelentett, hanem a lángvágót, ami azért így is némi ideges nyüsszögést váltott ki a zsák alól. - Vegyétek le a gatyáját! - adta ki az ukázt Cinege. Nicu és Roman tüstént nekilátott és pillanatok alatt lerángatták a susogóst a vézna emberről.
- Szerinted holnap már beindíthatjuk? - kérdeztem Lafaty Bandit.
- Az attól függ. Elvileg jók vagyunk már így is, de...
Az alelnök szavait a műhely túlvégéből érkező sikítás fojtotta el. Cinege a lángvágóval perzselni kezdte a Mekis lábát térdtől felfelé. Az égett bőr szaga iszonyú.
- Felelj, vagy sült gesztenyévé változtatom a heréidet!
- Oké, oké! Elmondom! Elmondom, csak hagyd abba! Kérlek! - sírt. 
- Szóval azt akartam mondani, hogy jók vagyunk már így is, de lehet valamit kihagytam. - fejezte be a mondandóját Bandi.
- Kábelek? - kérdeztem.
- Nem, a benzint... Persze, hogy a kábelek. 
- Az egyes alapján csináljuk. Mit hagyhattál ki?
- Bármit. 
- Ezt hogy érted?
- Nem írtam fel, hogy mit, hova? - vonta meg a vállát. Spicces volt.
- Oké, gyerünk! Itt a címe a faszinak. - robogott kifelé Cinege egy cetlivel a kezében. Kettőnkön kívül mindenki egyként mozdult vele.
- Hé! A szemetet majd mi takarítsuk fel? - kiáltottam utánuk, de senki nem hallotta meg. Szerencsétlen Mekis még mindig az emelőn lógott és sírt.
- Majd küldök valakit. - dugta vissza a fejét az ajtón nyitott résen G, majd amilyen gyorsan felbukkant úgy el is tűnt.
- Szerintem nem fog. - jegyezte meg Lafaty Bandi.
- Szerintem se.
Az alelnök helyet csinált az eddig mögöttünk szerszámokkal és alkatrészekkel telezsúfolt munkapadon, a mellényét összehajtogatta, hogy az párnaként szolgáljon és elnyúlt a felületen. Behunyta a szemeit és pillanatok alatt elaludt. A zsírtól fekete kávés poharát felemeltem a feje mögül és a Klubházba vittem. Úgyis ideje volt bezárni és rendet tenni. Miután mindent befejeztem, bezártam az összes ajtót, még vetettem egy pillantást az alvó alelnökre és az emelőn élettelenül lógó Mekisre, lekapcsoltam a világítást és felültem a motoromra. Kirollereztem a kapu elé, leszálltam, hogy bezárjak magam mögött, amikor is három irányból autók rontottak felém. Délről, a hídról és a ház mellől. A reflektorokat felkapcsolták, hogy ne láthassam a rendszámaikat. Minden olyan gyorsan történt, hogy fel sem fogtam, és még a mellényem alatt lapuló pisztolyomért se nyúlhattam. Hátulról valaki letalpalt, amitől térdre estem, majd valószínűleg ugyanez az illető térddel a hátamban földre vitt. Hátracsavarta a kezem, egy műanyag kötözővel egymáshoz rögzítették a őket. A fejemre zsákot húztak, felrángattak a földről és egy autóba taszigáltak. Amikor meg akartam tudakolni, hogy kik és mit akarnak tőlem, valaki orrba vágott és amikor az anyukáját emlegettem egy újabb ütéstől elájultam.

Nagy hal

Két teljes nap és két éjszaka zajlott a megnyitó. Nem panaszkodhatunk: az állandó, közel száz vendég folyamatosan cserélődött, a Prospectek alig érkeztek meg az egyik hiánypótló tétellel, már mehettek is egy másikért. A raktárt teljesen kiürítettük és még az új Hangaround klubunk, az északi városrész béli Gyermekek is hoztak egy furgon sört. 

A harmadik napon - ami hétfőre esett - már mindenki kifulladt. Az estém nagyobb részét igaz otthon töltöttem egy fekete hajú, harmincas démon társaságában, de reggel hét előtt néhány perccel mégis kivetett magából az ágy. Kikászálódtam az ágyból, felhúztam egy rövidnadrágot és egy trikót, elindítottam a kávéfőzőt, elintéztem a szükségleteimet a klozeton, majd egy bögre feketével a kezemben kiültem húsz percre a teraszra. III. Corey rögvest a lábamhoz telepedett. Csipás szemeivel bágyadtan rám nézett, mire megvakargattam a füle tövét. Amikor úgy érezte, hogy eleget vakarásztam a fejét a két mellső lába közé ejtette és unottan egy nagyot fújt. Az augusztus végi reggelek kezdtek hamvas hűvösséget árasztani. Egy pillanatra bele is borzongtam.

A ház hűséges kutyája a lábamnál hevert, az éjszakai macskám pedig az ajtóban állt meg. Formás alakja még az este levedlett pólómban is jól látszott. Bájosan mosolygott, amikor észrevéve a jelenlétét felé fordítottam a fejem:

- Jó reggelt.

- Neked is. - felelte kacéran.

- Ha kérsz kávét, van még egy adag.

Nyugtázta, majd sarkon fordulva a házba ment, hogy kiszolgálja magát. Néhány pillanattal később a jobb oldalamra telepedett.

- Mit tervezel mára?

- Be kell mennem a DH-ba, rendet tenni.

- Hogyhogy te csinálod?

- A többiek éjszakáztak és hát valakinek meg kell csinálnia.

Hümmögött egyet. Pár percig csendben ültünk, amit valahogy jobban tudtam értékelni ott és akkor, mint a semmiről szóló csevegést.

- Veled mehetek?

- Semmi akadálya.

Gáláns úriemberként nem azt feleltem neki, hogy "Mégis mi a francnak jönnél? Csak egy könnyűvérű lotyó vagy, akit az éjjel hanyatt vágtam." Valójában ő vágott hanyatt engem, de ez mellékes. Ekkora termettel, mint amit az évek során kelt tésztákból, sörből és kávéból neveltem ki, már nem nagyon fekszem másra.

Sietve felhajtottam a maradék kávét, kisalakoltam magam és vettem egy frissítő fürdőt. Még szerencse, hogy anno akkora zuhanyzót építettünk, hogy ketten is kényelmesen elférjünk, mert az éjszakai pillangóm nem bírt a vérével és repetát is kért.

Nyolc után néhány perccel érkeztünk be a DH-ba. Csongor és Rob a Gyermekektől beszélgetett a pultnál, a terem többi részében pedig néhány szatmári, letenyei és nomád tag hevert elszórtan. Valakinek hiányosan öltözött nő is jutott, de a biliárdasztalon horkoló Steffi egy guminőt ölelgetett indokolatlanul.

- Menj haza fiam, majd én vigyázok a helyre.

- Ő a fiad? - kérdezte a fekete démon.

- Épp akartam kérdezni, hogy miért jöttél az apámmal? - húzta fel a szemöldökét Csongor.

- Ti ismeritek egymást?

- Futólag. - felelte szégyellősen Kornélia, a démoni szépség.

- Így is mondhatjuk. - biccentette le a száját Csongor.

- Akarom tudni?

- Kornit szombaton én vittem haza. - bökte ki a fiam.

- Oh...

- Juuuj. - kuncogott az orra alatt a pultnál ülő Rob.

- Szóval akkor lyuksógorok lettünk... - tettem az I-t a pont alá.

A hangaroundból kiszakadt a nevetés. Olyan hevesen hahotázott, hogy néhány alvót felébresztett, és két perc után már fulladozni kezdett. Kornélia kínjában a WC-re sietett, Csongor a fejét tenyerébe temette, Steffi pedig tovább horkolt.

A pult mögé mentem, megveregettem az ivadékom hátát:

- Ne sajnáld, fiam. Majd beosztjuk. 

Ebben a pillanatban egy tenyér csapódott az előttünk álló falapra, a Gyermekek alelnöke hátravetette a fejét, majd nevettében lefordult a bárszékről. A könnyei patakokban folytak.

Mire Rob megnyugodott Kornélia kissé pufogva előkerült a mellékhelyiségből és a pult legtávolabbi pontján foglalt helyet, majd rágyújtott. Egyik szálat szívta a másik után, a folyamatot néha megtörte némi körömrágással. Csongor a további kínos jeleneteket elkerülve elkísérte a Nomádok és a Letenyei chapterek azon tagjait, akik az orkán erejű hahotázástól tértek magukhoz - kivéve Steffit, mert ő továbbra is a biliárdasztalon horkolt.
Robbal beszélgettem, amikor megjelent a Szigorú:
- Itt a csomag!
Ez természetesen nem egy megrendelt vázát, vagy egyéb tárgyat jelölt, hanem egy kód volt az elfogott bűnözőre, akit jutalomért átadunk Horációnak.
- A mellényed alatt?
- A furgonban. 
- Hozzátok be. 
- De... - biccentett Rob felé.
- Hátulról.
- Hová tegyük?
- Ültessétek az asztalhoz. Gondoskodjatok róla, hogy ne száradjon ki.
- Oké. Mikor adjuk át?
- Azt intézem és szólni fogok, ha aktuális.
Szigorú sarkon fordult, de mielőtt az ajtóhoz ért volna utána szóltam:
- És vigyázzatok, hogy nehogy lába keljen!
- Hm.
Az ajtó becsukódott Rob pedig kérdőn nézett rám:
- Jó drága cucc lehet, ha ennyire féltitek.
- Nem annyira, de jó pénzt hoz. 
- Anyagoztok?
- Dehogy. Van egy fejvadász vállalkozásunk és a srácok elfogtak egy kőrözött bűnözőt.
- Akkor ezért viselte az morcos fickó azt a gagyi "Hunter Crew" feliratú pólót?
- A fickót Szigorúnak hívják és igen, azért.
- Azért nem láttuk a hétvégén, mert vadászott?
- Igen, de nem egyedül.
- Hányan csináljátok?
- Akin ilyen terepmintás mellényt látsz, azok biztosan. - emeltem fel a coloromat.
Ekkor lépett be Majom az ajtón.
- Látom visszajöttek. - kérdezte a testőröm, miközben végigstírölte Kornéliát.
- Jól láttad.
- Ő is? - súgta oda nekem Rob. Némán helyeslően biccentettem. A fickó felhajtotta a maradék sörét, felkászálódott a helyéről és a zsebébe nyúlt.
- Hagyjad! A vendégünk voltál. - utasítottam vissza a fizetséget.
- Kösz!
Lepacsiztunk és kitámolygott a bejáraton. Majommal csendben figyeltük, ahogy felül a gépére és nyélgázzal elhajt. Steffi nyugodtan horkolt tovább a biliárdasztalon.

A régi titokszoba felől tompa zaj szűrődött ki, röviddel később Szigorú jelent meg a résnyire nyitott ajtóban. Jelezte, hogy menjek be egy kicsit.
Az asztalnál egy zsákfejű fickó ücsörgött hátra kötött kezekkel. A háta mögött Dan és Picúr tornyosult. 
- Veled mi történt? - kérdeztem a helyi óriásunktól, akinek egy merő vér volt az arca.
- Ellenállt. Orrba vágtam.
- Menj, szedd rendbe magad!
Felvettem az aktát az asztalról, ami a zsákos fickó adatait rejtette. Sietve átlapoztam, csak hogy tudjam kivel állok szembe.
- Mi legyen vele? - érdeklődött Dan, mikor Picúr kilépett.
- Ahogy elnézem, nem fog hiányozni senkinek, az ellenértéke csekély, úgyhogy... adjunk rá betoncipőt és úsztassuk meg.
A zsákos idegesen forgolódni kezdett és valamilyen szláv nyelven kezdett tiltakozni.
- Szóval beszélsz magyarul, mi, te szemét!? - Szigorú ököllel az arcába csapott. Nem sajnáltam, ugyanis egy hosszú lajstromú bűnözőhöz volt szerencsénk. A listán nemi erőszak, kiskorú megrontása, súlyos testi sértés, zsarolás és betörés is szerepelt.
- Beszélek! Beszélek!
- No, akkor halljuk. - leültem vele szembe, Dan pedig felém fordította a zsákos fejét. - Mennyit ér meg a nyüves életed?
Dan és Szigorú egymásra, majd kérdőn rám néztek. Nem értették a dolgot.
- Mindent megadok!
Szigorú kézzel, lábbal jelezte, hogy kicsit távolabb beszélni akar velem. Felkeltem a székből és a szomszédos helyiségbe mentünk át, amit raktárként használtunk.
- Ez most mi? Tudod Te milyen nehéz volt elkapni ezt a faszt?
- Elmentetek egy szegedi diszkóba, ahol egy nagy sárga kanapé közepén pöffeszkedett pár mindenre kész lánnyal és néhány buzeráns spanjával, akiket Dan és Te könnyedén félrelöktetek. Picúr berobbant köztetek, egyetlen ütéssel kiterítette, felkapta a vállára, bevágtátok a raktérbe, megkötöztétek és hoztátok. Kihagytam valamit?
- Hát ö...
- Alig háromszázat kapnánk, ha leadjuk. Viszont ha van zsetonja, akkor elhitetjük vele, hogy megússza. Egy haverja elhozza nekünk lét, de tuti, hogy az is sáros lesz, szóval őt is elfogjuk és a kettőt együtt adjuk át Horesznak. 
Szigorú némi töprengést követően rábólintott a dologra.
- Na, fiacskám. Két milliót megér a nyüves életed? - ültem vissza a székre. Picúr belépett a szobába.
- Igen. Van annyim. 
Ahogy várható volt, Picúr idegesen fészkelődni kezdett, de nem mert szólni. Elkértem Szigorú mobilját, amibe beleütöttem a zsákos fickó által közölt számot. Közöltem vele, hogy működjön közre velünk, különben a betoncipős történet életbe lép. Tárcsáztam, kihangosítottam a készüléket, ami hosszan kicsöngött.
- Ki vagy? - hangzott a vonal túlsó végéről egy álmos hang.
Dan tarkón csapta a zsákost, hogy válaszoljon.
- Alex? Itt Joszif.
- Hol vagy haver?
- Nem tudom, de segítened kell. Szedj össze két misit. 
- Minek?
- Idefigyelj Alex! - vágtam közbe némi akcentust imitálva. - Joszif élete a kezedben van. Este nyolcra gyere el Komáromba. A város déli részén, a 13-as úton, Fehérvár felől van egy konténerekből épített raktár. Ha odaértél ezen a számon hívj! 
Azzal leraktam.
- Na, akkor most van még néhány óránk felkészülni az üzletre. - ismét felálltam a helyemről és a kijárat felé indultam, magamhoz intve a társaimat. Az ajtóban megálltunk, és a kíváncsi Majom is odalépett - Menjetek a raktárhoz és készítsétek elő a terepet. Ma senkit nem fogadhatunk ott. A 113-as konténerbe vigyétek a csomagot. Szóljatok Csongornak, hogy a konténer végében van egy ezeréves gitártok. Azt adjátok oda neki és mondjátok meg neki, készüljön fel, rejtőzködjön el egy számára legmegfelelőbb helyre. Mesterlövész volt a seregben, tudja mit kell tennie. A kapuban Majom álljon őrt, Ti pedig őrködjetek. Járőrözzetek a telep körül, de ne feltűnően. A jelölt a lehajtónál gyakorolja a kerékcserét. Ha behajtottak a vendégek, állja el a kijáratot, hogy Horeszék ne tudjanak berontani.
- Gondolod, hogy képes lenne feldobni az egyezségünket?
- Simán megteszi. Ettől függetlenül megkérem, hogy ha lehet, akkor a körforgalomnál kapcsolják le őket, miután átadtuk a fickót. 
- Meglesz főnök.
- Ez jó terv.
- Ja, és még egy! A pénzt minél hamarabb rejtsétek el. Ha netalán mégis rajtatok ütnek, akkor se találják meg az ellenértéket, így nem verhetnek ránk semmit.
- Hatan elegen leszünk? És ha nem egyedül jön a faszi? - aggodalmaskodott Dan.
- Kik vannak még itt?
- G, Cinege és a Szatmáriak. - felelte Majom.
- Valamint Steffi és Ladislav. - tettem hozzá. - Nicu a csapatával menjen a sztrádához Lafaty Bandival, Ladislav Steffivel (már ha magához tér) pedig Molajba a Gyermekek egyik felével. G és Cinege Bobbyval és a Gyermekek másik felével az ipari parknál lévő benzinkútnál várakozzon.
- Hogyan szúrjuk ki ennyi autó közül, hogy kit keressünk.
- Akik karavánban utaznak, azok szorosan követik egymást, nem szakadnak le. Ha csoportosan közlekedőket észlelnek, akkor azok hozzánk jönnek. Kövessék őket kellő távolságból és így szükség esetén meglesz a kellő erősítés.
- Hívom, akit kell. - jelentette ki komoran Majom.
- Mi pedig intézzük a többit. - közölte Szigorú, majd mindenki szélnek eredt.

Alig egy órával később megjelent a DH-ban G. Nyomában egy vörös démon érkezett, aki kiköpött mása volt Kornéliának.
- Hát te? - kérdezte egymástól a két nőszemély egyszerre. A meglepődések napja volt ez.
- Ha tippelhetnék, akkor ti testvérek vagytok. - néztem felváltva a hölgyekre. 
Steffi a biliárdasztalon horkolva helyeselt. Ladislavnak nem sikerült felkeltenie.
- Mit keresel itt lotyó? - kérdezte Karolina, Kornélia vörös másolata.
- Te mit keresel itt ribanc? - sikította a mellettem álló fekete hajú. Úgy tűnt, hogy a kifinomult és választékos beszédstílus csak a behízelgéshez használatos nála, mert amint a húgával kerül szóváltásba, előjön belőle az egyszerű vidéki suttyóság minden árnyalata.
- Hol szedted fel a vöröskét? - kérdeztem bizalmasan G-től, bár nem volt rá semmi szükség, hiszen épp két körfűrész próbálta túlharsogni egymást. Steffi mindezalatt a biliárdasztal kényelmét élvezve nyugodtan horkolt tovább.
- Tegnap átmentem Miroékkal a Gyermekek főhadiszállására. A csaj meg szabad prédaként kellette magát. Gondoltam nem hagyom parlagon.
- Meg tudom érteni... Apropó: elvileg hívott Szigorú, vagy Cinege. Lenne egy meló.
G előhúzta a mellénye belső zsebéből a telefonját.
- Lemerült. - motyogta az orra alá. - Nincs egy töltőd véletlenül?
- Telefon?
- Nem baszd meg, hurkatöltő. Szerinted? - háborogva lobogtatta a készüléket az orrom előtt. Kikaptam a kezéből és a pénztárgép alatti fiókba dobtam. Egy másikból kivettem egy kézi rádiót.
- Itt van ez. Az egyes sávon van mindenki. Menj nyugatra, a kútnál megtalálod Cinegééket. A többit elmondják.
- Most?
- Igen most! A tyúkok még elkotkodácsolnak egy darabig, szóval mire visszaérsz lenyugszik a vöröskéd és újra megdughatod.
- Te nem jössz?
- Még meg kell várnom Horációt.
- Akkor maradok. 
- Minek? Ezt akarod hallgatni? - mutattam a két sipítozó nő felé, akik a lekezelő hang hatására egyetlen csapásra elcsendesedtek. Szemeik szikrát szórtak. - Mennyivel jobb így. Jó ez a kis csönd.
Kornélia felkapta a táskáját, és látványos sértődöttségében kitrappolt a bárból. A vörös húga hasonló vonásokkal az arcán követte. Hamar kibékültek.
- Sört? - kérdeztem G-től, mikor becsukódott a bejárati ajtó.
- Miért álljak ellent? - foglalt helyet a pult túloldalán a nomád elnök.
Átadtam az üveget, a bejárat ismét kinyílt. Horáció toppant be rajta. Átfürkészte a helyiséget, majd megállapodott rajtunk. 
- A kedvenc bűnözőim. - lépdelt közelebb.
- A legkedvesebb bűnözőidet majd este kapod... Kávét?
Kezével hárította el az ajánlatot. Helyet foglalt G mellett és végigmérte:
- Elnök? Mióta?
- Mintha nem tudnád. - szólt vissza G.
- És mi az a "Nomads"? Egy új állatfaj? 
- Ne játszd itt az agyad. Tudod jól, hogy egy új chapter. - köptem oda neki megunva a kötözködését. Lassan felém fordította a fejét.
- Igen tudom és természetesen jelentettem is, hogy ideje lenne jobban odafigyelni arra a szemesi kupira. Ha bármit találnak ott a kollégáim mész vissza te is a kóterba. - bökött felém fenyegetően az ujjával.
- Semmi terhelőt nem fogsz ott találni.
- Hát persze... G pont a stiklijeid miatt lépett le, hogy végre egy kis nyugalomhoz jusson. Pechére beszervezett néhány egykori sittest, ami már elég indok ahhoz, hogy kicsit jobban odafigyeljünk rájuk.
- A selejteket már kiszanáltuk.
- Óh, nem mindet. Nem bizony.
- Az már a mi dolgunk, hogy kivel állunk össze.
- Legyen... Adj már egy kis áfonya levet. Már ha van ebben a lebujban.
- Mi az, menstruálsz?
Horáció arcáról jól leolvasható volt, hogy nem értékeli a beszólást. Lehajoltam a hűtőhöz, töltöttem neki egy pohárba.
- Amiért idekérettelek, az a ma esti ügyünk. Szeretném, ha akkor kapcsolnátok le a faszit, amikor tőlünk távozik. Szigorú majd felhív, hogy mikor is történt meg és melyik autóban ül a páciens. Nagy valószínűség szerint lesz még pár halacska vele, de értük nem kérünk jutalmat.
- Nofene? Csak nem valami alkut kötöttél?
- Dehogy. Beérjük a tisztességes pénzzel.
- És azt a kis összeget elosztod majd az összes motorosod között? Mennyi jut egyre-egyre? Egy ezres?
- Csak nem azt szeretnéd tudni, hogy hány "emberem" van a városban?
- Azt már tudom. Csak az érdekelne, hogy ez miért éri meg neked?
Steffi felkelt a biliárdasztalról, megdörgölte az orrát és egyetlen szó nélkül kisétált a bejárati ajtón. A jelenetet a Dire Straits: Walk of life-ja kísérte, mi hárman pedig csendben szemléltük azt.
- Kötöttünk egy megállapodást. Ehhez tartom magam.
- Áh... Szóval csak szimplán vamzer leszel.
- Ezt nem így fogalmaznám meg.
- Hanem?
- Polgári kötelesség teljesítés. Feladok egy kőrözött bűnözőt. Ennyi, nem több.
Horáció felhajtotta az italát és felkelt a helyéről:
- Te tudod. Csak ne üsd meg a bokádat miatta. Nem szeretnék a hulláitok felett helyszínelni.
- Csak nem aggódsz miattunk?
- Ne reménykedj... - ezzel kiment a helyiségből.
Ekkor vettem észre, hogy a hangszórókból a Megadeth-től a My darkess hour dala szól. 

Az átadás a terveink szerint, gördülékenyen, probléma nélkül lezajlott: a pacák haverjai a sztrádáról a 13-as főúton át érkeztek két kocsival, autónként 4-4 fővel, egytől egyig szerbek. Ahogy az várható volt, elég komoly mordályokkal szerelték fel magukat, de látták, hogy felesleges procedúra lenne akár csak egyetlen golyót is kiengedni, mert mi sokkal nagyobb létszámmal és tűzerővel rendelkeztünk. Minden felesleges kötözködés nélkül átadták a pénzt, Szigorúék pedig a zsákos csávót. A szerbek bevágták magukat a Mercikbe és kihajtottak a telepről. Horáció ekkor kapta meg az infót, az emberei pedig azonnal lecsaptak. Az egyik hős kiugrott a kocsiból és egy Skorpió géppisztollyal próbált ellenállni, de egy hátulról érkező golyó jobb létre szenderítette. A többiek innentől nem próbálkoztak semmivel, hanem megadták magukat.
Szigorúék az utasításom ellenére a pénzt elhozták a DH-ba, ahová az akció után minden társunk visszatért. Úgy döntöttem, hogy a két millióból minden chapter kapjon egy felet, ez persze nem vonatkozott a Gyermekekre és a Szatmáriakra. Ők csak egy-egy negyedet tehettek zsebre. Mikor ezzel végeztünk, koccintottunk még egy utolsót, majd a Szatmáriak a szolnoki chapterrel, a Letenyeiek a Nomádokkal hazaindultak, kivéve Ladislavot, aki a Gyermekekkel északra ment.
- Miért osztottad szét a pénzt? - vont kérdőre Lafaty Bandi. 
Az egykori titokszobában ültünk. Ő a szatmáriaktól kapott erdélyi köményesének utolsó maradékait szopogatta, én pedig egy szivarral füstöltem fel a helyiséget - a whiskeymet addigra már rég megittam.
- Így tartjuk közelebb őket.
- Közelebb? Mi szükség van rá? Lojálisak a klubhoz egytől egyig! Bármikor számíthatunk rájuk. Akkor miért?
- Nem mindenki hűséges.
- Hogy? Valaki két térfélre játszik?
Bólintottam. Egy sűrű szivarfüst után folytattam:
- G nomádjai közt biztos, hogy van legalább egy besúgó.
- Honnan veszed?
- Horációtól. Ma benn járt és elköpte.
- Picsába. - Lehúzta a köményesét, a poharat mérgében hozzácsapta az asztallaphoz. - Nem lehet, hogy csak megakar malmozni? Bomlasztani, hogy aztán zavart keltsen közöttünk?
- Kizárt. Ismerjük már egy ideje. Tudjuk mikor blöfföl és mikor próbál csak heccelni. 
- Akkor ki kell füstölni a patkányt. 
Helyeslően bólintottam, a szivart letettem a hamutartóra és felkászálódtam a helyemről.
- Hazamegyek. Fáradt vagyok. A többit majd máskor megbeszéljük.
- Menj csak. Bezárunk. - felelte búcsúzásként. 

Hajnali kettőkor megszólalt a telefonom. A hangra Kornélia nyöszörgött keveset, de nem ébredt fel, csak magára húzta a takarót.
- Mi az Bandi?
- A Klubházba kell jönnöd.
- Mi történt?
- Siess. - azzal letette.
Felkeltem, vizeltem egyet, felöltöztem, majd autóba szálltam és a kért helyre hajtottam. Az udvart elsötétítették így műhelyből kiszűrődő fény világította csak meg azt. Odabenn egy óriási, vadonatúj BMW parkolt, ami körül Lafaty Bandi, Picúr és Majom ácsorgott a jelöltünkkel. Sittes Májki leszegett fejjel topogott a három szörnyeteg között. Bajt szimatoltam.
- Mi szar ez? - mutattam a Bömbi felé, mikor kiszálltam az autómból. A bajor hajó egyetlen felnije többe került, mint az én ezeréves csotrogányom.
- A kis okos szerezte.
- Mi a fasznak?
- Akartam egy kis pluszt nektek.
- Ezt meg hogy érted?
- Ha eladjuk, akkor a pénz jól jön a klubnak, nem?
- Minden fillér jól jön, de attól mi nem lopunk autókat! - sziszegtem a fölém tornyosuló Májkira. Nevetségesnek hatott a jelenet, hiszen vagy fél fejjel magasabb volt nálam, sokkal fiatalabb és jobb erőben is, mégis úgy állt velem szemben, mint egy megszeppent kisfiú.
- Meséld el szépen, honnan van? - lökött rajta egyet Majom, aki még nálam is alacsonyabb.
- Miután Szigorú hazaküldött elmentem egy címre és ott volt. 
- Miféle címre? - kérdezte Lafaty Bandi.
- A fürdő parkolója. - felelte a Sittes.
- Honnan volt a cím? - faggattam a Prospectet.
- Egy spanom dobott meg vele. Azt mondta, hogy a tulaj minden nap csak lerakja és benne is lesz a kulcs, meg minden. Könnyű pénz.
- Arra nem gondoltál, hogy a zsandárok hagyták ott csalinak?
- Nem.
- Ki ez a spanod?
- Nem rég ismertem meg a DH-ban. Mekisnek hívják.
- Na baszd meg. - szólalt meg a háttérben Picúr.
- Ha nem tudnád, a Mekis egy piti spion. Két térfélre játszik és bárkinek elad egy kis infót, de abban biztos lehetsz, hogy ő húzza a legtöbbet. - világosította fel Bandi a Prospectet.
- Jó, mindegy most már. Majom! Tisztítsátok le ezt a szart, és gurulj át vele a túloldalra. Hagyd ott a kaszinó előtt. Ott elfér a többi ilyen kacat között.
- Meglesz főnök!
- Te pedig hordd el az irhád! - fordultam a jelölt felé. - 10-re legyél a DH előtt! 
 - Tűnés! - ordított rá Majom Sittes Májkira, aki rögvest kiszaladt a kapun.
- Azért megnézhetnénk, hogy van-e benne valami kis cucc, nem? - kérdezte Picúr.
- Oké. Nyisd fel, hátha lapul benne egy kis extra.
Lafaty Bandi megnyomott egy gombot és a csomagtartó fedele lassan felnyílt. Amit ott találtunk, arra egyikünk se számított: egy fóliába csomagolt férfi.
- Hiszen ez... - hebegte Majom.
- Ő a... - próbált szóhoz jutni Bandi.
- Steffi. - fejeztem be a találgatást.
Nem horkolt többé...