A nyomozó távozása után
A pult mögött ültem és egy bögre kávét kevergettem, s közben a szétlőtt klubházra meredtem. Lesújtó látványt nyújtott. Egy nappal korábban még nyüzsgő élet zajlott itt: motorosok, csajok, barátok, harsány zene, különböző alkoholok és egyéb tudatmódosító szerek keveregtek a helyiségben, most pedig a csendet mindössze az ablakkeretekre kifeszített nejlon szél keltette hullámzása és a porcelánhoz koccanó kávéskanál csilingelése törte meg.
Sóhaj.
Azon gondolkoztam, hogy miért és hogyan jutottunk idáig? Nem találtam megoldást. Vagy az önteltségem gátolt meg ebben, vagy csak egyszerűen nem a megfelelő perspektívából közelítettem meg a kérdést. Majdhogynem biztosra vettem, hogy ez a teljes zűrzavar a döntéseimnek köszönhető. Ilyenkor minden ember eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha másképp alakítja a döntéseit, de kevés olyan elpazarolt idő van, mint azon rágódni, hogy "mi lett volna ha?" Ezeket a feltételezéseimet sürgetve elhessegettem, bár nem nagyon számítottam rá, hogy bárki is megzavarjon ezzel kapcsolatban. A klubtagság java vagy a szolnoki klubházban, vagy sitten, vagy holtan fejezte be az előző napot. A pados megbeszélés és a madárszaros nyereg után G-nek nem sok kedve maradt a motorozáshoz, úgyhogy inkább csak letakarította a gépét és hazament. Nekem szükségem volt arra a bizonyos szellőztetésre (motorozásra), úgyhogy meghajtottam kicsit a csinos Heritage Softail-em.
Nem sokkal azelőtt értem vissza, hogy a jelöltek és az a pár lány, akik itt maradtak rendet rakni be nem fejezték volna a munkájukat. Ez valamikor hajnali fél öt körül lehetett, amikor kezdett feljönni a nap, vagyis nagyjából hat órája. Azóta egyik kávét főztem a másik után magamnak, meg a váratlanul betévedő Horációnak és egy-egy munkába igyekvőnek. A város lakói hamar rászoktak, hogy nálunk szinte non-stop nyitva tartás van és olcsón hozzájutnak egy kis frissen főzött feketéhez. Még a klub indulása előtt hoztunk össze egy kis bizniszt: kávét árultunk a melósoknak a vasútállomás melletti bódéban. Felfrissülést kínáltunk a rohanó világ mocsarában. Később bővítettük a szolgáltatásunkat és így nőttünk végül város szerte ismert és elismert gyors kávézó és reggeliző hellyé. Olybá tűnt, hogy a folyamatos negatív visszhangok és a jelenlegi rommá lőtt klubház se tántorítja el a törzsvásárlóinkat. Bár mindenki rákérdezett, hogy mi történt.
Sóhaj.
Elmélázva nézegettem az örvénylő kávét a privát bögrémben, mikor betoppant G:
- Szesz Tesó! - meglepően vidámnak tűnt az elmúlt 24 óra fejleményeihez képest. Nem kérdeztem, de vagy valaki alaposan leszívta az éjjel, vagy csak támadt valami világrengető ötlete a "hogyan tovább?" -ra.
- Kávét?
- Kösz, nem. Inkább egy sört. Mikor jöttél be?
- Haza se mentem. - kászálódtam fel a bárszékről és indultam meg a hűtő elé.
- Ne bassz.
- Nem is basztam. - löktem oda G-nek egy sört.
Kis szünet.
- Nem maradt itt senki?
- Én küldtem haza őket.
- Maradt a Marok Marcsa? Vagy a Kézi Kata? - emelgette felváltva ökölbe szorított kezeit nevek változásaival, utalva a maszturbálásra.
Sóhaj.
- Kialudtad magad?
- Jobban, mint Te! - mutatott rám. Ezek szerint látványosan szarul nézhettem ki.
- Nem aludtam.
- Az ördög nem alszik, mi? - utalt a "Devil's right hand" patch-emre.
- Egész éjjel kattogtam.
- A folytatáson?
Helyeslően bólintottam.
- Átköltözünk. - tettem hozzá.
- Az igmándira?
- Pár nap múlva elkészül. A java már most élhető, kész állapotban van. A többit addig elszeparáljuk.
- Ezzel mi lesz?
Megvontam a vállam.
- Ez volt az életed! Húsz éve erről álmodtál, hogy ezen a helyen építsük fel a klubot!
- Aztán felépítettük és jött pár seggfej, aki szarrá lőtte az egészet. - vágtam a szavába.
- És csak így képes lennél itt hagyni az egészet?
- Kell a változás.
G felvonta a szemöldökét, ezért megmagyaráztam neki:
- Mindig azt hittem, hogy az állandóságot szeretem és ahhoz ragaszkodom, de rájöttem, hogy nagyjából öt évente meg kell újulnom ahhoz, hogy érdekessé, izgalmassá tegyem magam saját magamnak.
Sóhaj.
- És...
Ebben a pillanatban toppant be Ivett, a néhai Triumph húga, barátnője társaságában. Leesett az állam. Ekkor ütött be a felismerés, hogy kinek a lánya. Annyira hasonlított az anyjára, mintha a számítógépen véghez vinnél egy Ctrl+C és Ctrl+V parancssort. Az arca, a haja, az alakja, de legfőképp a szeme egy az egyben az anyjáé volt.
- Helló. Bocs, ha megzavartunk valamit. - csilingelt Ivett hangja.
- Semmi baj. Gyertek! - intettem feléjük. G felém meredt.
- Őt itt a barátnőm, Bia, akiről meséltem. - mutatta be a barátnőjét Ivett. A döbbenettől nem tudtam megszólalni. Évtizedeket repültem vissza az időben és az emlékek élénken törtek fel. A fiatal leányzó és az anyja közti hasonlóság teljesen ledöbbentett.
- Ha befejezted a stírölést, talán mondhatnál valamit. - mormogta G.
- Jah.. izé.. hát... üdv itt!
- Zseniális. - dörmögte G a bajsza alatt.
Triumph húga bemutatott bennünket egymásnak.
- Szóval munkát keresel? - kérdeztem az új vendégtől, de meg kellett közben köszörülnöm a torkom, mert kissé magas hanghordozással indítottam a beszélgetést.
- Jó lenne itt helyben találni valamit.
- És mihez értesz?
- Bármit megtanulok, ha kell. Pultozást meg már csináltam.
- Tényleg? Kinél? - mondott valamit, de nem arra figyeltem, hanem inkább arra, hogy hogyan. Persze, hogy kamuzott. Ez is az anyja egyik vonása volt.
- Miért pont nálunk akarsz dolgozni? - érdeklődött G. Erre a kérdésre kevesen tudnak jól válaszolni. Persze Biának se sikerült egy hihető mondatot előcsalnia. Ettől függetlenül határozott fellépése megnyerően hatott - ezt is az anyjától örökölte.
Közben az alelnököm a székén arrébb húzódott, mert Ivett folyamatosan neki dörgölte formás tomporát. Nem lett volna túl jó pont, ha épp betoppan Majom - ezzel G is tisztában volt.
- Lássuk mit tudsz! - azzal felkeltem a pult mögötti bárszékről, ahol egész addig ücsörögtem és invitáltam a leendő új csaposunkat, hogy álljon a helyemre.
Befurakodtam magam Ivett és az alelnök közé. Utóbbin látszott a megkönnyebbülés. Mivel ezután kínos csend telepedett a helyiségre, így rákönyököltem a pultra és szuggerálóan a kiscsajra meredtem:
- Most jön az a rész, amikor megkérdezed, hogy mit adhatok?
G oldalba bökött. Valószínűleg túlzottan gúnyosnak érezte a hanglejtésemet. A leányzó értette a célzást és az anyjától örökölt bájos mosoly kíséretében feltette a kérdést. A barátnője felé fordultam, hogy ő adja le a rendelését először.
- Jah, hogy most tényleg? Akkor... egy baracklét... légyszi. - hebegte zavartan.
- Úgy csinálsz, mintha nálad nem így lett volna. - szúrtam le a csajt.
- Nála nem így volt. - súgta a hátam mögött a társam. A fantáziám előbb megindult, mint a memóriám, úgyhogy inkább hanyagoltam a kérdés feszegetését.
- Nekem egy kávét, ennek az okoskának meg egy korsó sört, légyszíves. - mutattam jobboldalra.
A leányzó elkezdte visszamondani a rendelést, mire félbeszakítottam:
- Magadban! Miközben kiméred, közben kiszámolod az ellenértéket.
Bájos mosollyal jelezte, hogy vette és nekiállt a feladatnak. Mikor végzett és elénk helyezte a rendelést; még mindig nem számolta ki az összeget.
- Ha valamelyik árat nem tudod, ott van a pulton egy árlista, és egy számológép. Összeadod, aztán ha nem klubtag, akkor beütöd a pénztárgépbe és közlöd az összeget.
- Mi lenne, ha Ivett tanítaná? - szakított félbe G.
Szúrósan ránéztem.
- Akkor hajrá. - azzal felkászálódtam a helyemről, megmarkolva a bögrém fülét. Az ujjaimon lévő gyűrűk végigkoccantak a porcelánon. - Gyere picit. - bokszoltam vállon a könyökömmel az alelnököt. Mi az utcára, Ivett pedig a pult mögé lépett.
G mondani akart valamit, de nem hagytam:
- Fel kell hívnod Szolnokot. Meg kell tudnod, hogy áll a helyzet. Aztán riadóztass mindenkit, aki helyben van. Délben gyűlés! A prospectek fél órán belül legyenek itt és őrizzék a helyet. Amelyik nem ér ide, az ki van rúgva!
- Honnan tudjam, hogy ki van a városban?
- Leszarom, hogy csinálod. Legyen meg! - azzal a kezébe nyomtam a bögrémet, leballagtam a lépcsőn a parkolóban ácsorgó motoromhoz, felültem rá és elhajtottam.
Kerültem egy kicsit a városban, és vettem ezt-azt otthonra. Odahaza a kocsifelhajtón a fiam, Csongor bütykölt valamit a régi motoromon, ami már egyre inkább nem emlékeztetett arra, amit neki adtam. Mögé parkoltam.
- Fél óra múlva minden jelöltnek a klubháznál kell lennie.
- Tudom, G már hívott. Kérte, hogy mindenkinek szóljak.
- Kérte?
- Igen.
- Puha pöcs. - a gyerek kissé megrökönyödött. Mindig is tudta, hogy az apja mennyire flegma, lekezelő és gyakran szarkasztikus, de azt sosem várta, hogy az egyik régi harcostársáról így beszéljen.
Kis szünettel később megszólalt:
- Ha arrébb tolod a biciklit még odaérek.
- Pakolj ki előbb a táskából, főzz egy kávét, aztán mehetsz. Addig én lezuhanyzom.
Még a csobogó víz alatt hallottam, ahogy elhajt. Elég jól szigeteltük a házat annak idején, hiszen mindig komoly tivornyákra terveztem, de mégis jól hallható volt minden negyedik ütem. Lecserélte a kipufogót is.
Sóhaj.
Mikor végeztem a fürdéssel, a hűtőből kiszabadítottam egy sört (nem érdekelt a kávé), papucsban és törölközőben kicsattogtam a teraszra és egy székre vetettem magam. A kutyám rögtön a lábamhoz telepedett. Megvakargattam a füle tövét, majd körbekémleltem.
Sóhaj.
Csongor gondosan irányba állította a motoromat a felhajtón. Annak idején apám csak addig élvezte a tiszteletemet, amíg nem derültek ki a gondos hallgatásba és féligazságok mögé rejtett disznóságai. Egészen addig felnéztem rá és arra vágytam, hogy olyan jó apa lehessek, mint amilyennek őt láttam. Aztán semmi nem úgy alakult. Elmúltam harminc miután egyáltalán megszülettek a gyerekeim és bár Csenge és Csongor egy napon jött a világra mégis két külön anyától. Úgy alakultak a dolgok - és ez érthető úgy, hogy én alakítottam ilyenné -, hogy általában egyedül éltem, és csak alkalmanként látogattam meg a sarjaimat. Amolyan vasárnapi apuka voltam. Időnként elmentem értük oviba, később iskolába, de sosem ültem be szülői fogadóórákra és nem vettem részt aktívan a nevelésükben. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy egyikük anyja se bírta nagyon a pofám, miután kiderült, hogy két hét különbséggel teherbe ejtettem egy másik nőt is, de valójában én se nagyon kapaszkodtam az állandó felügyeletért. Aztán ahogy nőttek az ivadékaim egyre nagyobb szükségük lett az igazi apjukra és hol az egyik, hol a másik lakott nálam hosszabb ideig. A további sorsuk pedig már ismeretes.
Sóhaj.
Felkaptam a telefonomat az asztalról és felhívtam Horációt. Privát számot az első bensőséges beszélgetésünk alkalmával cseréltünk még akkor, mielőtt nyomozóvá léptették elő. Kölcsönös bizalmi elv lapján segítettük egymás munkáját.
- Mit akarsz? - szólt a készülék morcosan.
- Azért kereslek, mert pár órája elfelejtettem megkérdezni, hogy mikor engeded el a bajtársamat?
- Ez nem ért volna rá hétfőig?
- Miért, milyen nap van?
- Szombat.
- Aha... szóval mikor?
- Tegnap már elmondtam! - harsogta Horáció.
- Az a helyzet, hogy a tagjaink temetése egy hét múlva lesz és szeretném, ha addigra mindenki ott lenne.
- Azt ne mond, hogy megint tele lesz a város a fajtátokkal!?
- Valahogy úgy. És valószínűleg más klubok is.
- Körülbelül hány emberrel számoljak?
- Nagyjából ötszáz.
- Te normális vagy? Az egy kisebb hadsereg! A városban mindössze százötven rendőr van. Hogy a fenébe biztosítsunk ekkora erővel szemben.
- Ott vannak a csodálatos közterületesek, de ha gondolod a jelöltjeink és néhány tagunk besegít a forgalomirányításba.
Néhány pillanatnyi csend következett. Mintha megfontolná az ajánlatot.
- Nekem Te ne tegyél szívességet, jó?
- Szóval mikor engeded el a társam?
- Hétfőn gyere be és tedd meg a szükséges bejelentést! Akkor megbeszéljük!
- Köszönöm.
- Sokba fog ez neked kerülni!
- Sejtettem. - mondtam magamnak miután kinyomtam a telefont.
Feltápászkodtam és bementem a házba. A konyhapulton egy adag főtt étel várt. Nem a feleségem készítette, hiszen ő a múlt éjjel lelépett. Azután, hogy G hazament és azelőtt, hogy elmentem volna húzatni, Raven-nel összekaptunk. A vita a szétlőtt klubházzal és mások életének kockáztatásának kérdésével indult, ami aztán odáig fajult, hogy sértegetni kezdett és végül pofon akart vágni. Még időben elkaptam a kezét és csak annyit mormoltam neki, hogy takarodjon. Nem sokkal azután, hogy visszaértem a klubházba Ladislav lépett be és közölte, hogy eljöttek a házhoz, Raven összeszedte a cuccát egy hátizsákba és az anyjához hajtott. Valójában már érett ez a dolog egy ideje, de mostanra csúcsosodott ki.
Mihelyst végeztem az étel elfogyasztásával felöltöztem, megvakargattam a kutyám füle tövét, beindítottam a Heritage-em, majd kihajtottam az utcára.
Elegánsan késtem fél órát. A parkoló tele volt idegen motorokkal, a klubház előtt pedig rengetegen ácsorogtak. Elgurultam a Hátsó utcába és ott állítottam le a gépet. Cinege és Benny őrizte az ottani vasakat és a bejáratot.
- Mi folyik itt? Kik ezek ott elöl? - kérdeztem leszállva a motorról.
- Különböző klubok az ország több pontjáról és a Felvidékről. - közölte Benny.
- Hallották, hogy mi történt és eljöttek. Támogatnak minket. - fejezte be Cinege.
- Látom nálatok megvolt a szavazás. - tettem a tenyerem a fél fejjel magasabb Cinege mellkasán virító új President felvarróra.
- Számíthatsz ránk, főnök. - felelte bizalmasan a fölém tornyosuló óriás.
- Kiküldök valakit, hogy leváltson, aztán gyere be a titokba.
Azzal elindultam a Felvidéki utca irányába, megkerülve a tömböt. Mikor befordultam a klubház felé az addig ott ácsorgó, zajos tömeg hirtelen elhallgatott. Közelebbről többnek tűnt, mint az útról. A tömeg szétnyílt és együtt érző arcok, magasba emelt korsók tisztelegtek. A színes társaságban több nagyobb klub képviseltette magát. Akivel lehetett lepacsiztam és fogadtam a részvétnyilvánításokat. A tágra nyitott ajtó bejáratánál a Border Patriots MC elnöke fogadott:
- Részvétem a történtek miatt.
- Köszönöm.
- Frankie régi motorosnak számított. Mindannyian ismertük és tiszteltük őt. Nagy űrt hagyott maga mögött.
Elsőre nem értettem mire gondol, de nem akartam félreérteni a szavait, ezért csak némán bólintottam.
- Szeretnék veled beszélni később, ha lehet. - közölte az elnök, mielőtt tovább indultam volna.
- Persze, majd kereslek. - tettem a bal kezem a felkarjára. - Maradjatok itt, a vendégeink vagytok. Ez mindenkire igaz! - emeltem kicsit feljebb a hangom, hogy a kint ácsorgók mind hallják, aztán beléptem a klubházba.
Csongor és a lányok a pult mögött serénykedtek. Meghagytam nekik, hogy kapjanak fel három rekesz sört a hidegebbikből, aztán menjenek ki vele és küldjék be Cinegét. A pult mögé somfordáltam, csapoltam egy sört magamnak a korsómba. A társaim addig kiküldték a csajokat és a sleppet az utcára. Mire minden color nélküli távozott a letenyei chapter új elnöke is megjelent.
- Nos, urak! Ami az elmúlt 24 órában történt, az alaposan hazavágta a klubot. Nem kell felelőst keresni, hiszen mindössze annyi történt, hogy nem hódoltunk be azoknak a seggfejeknek, akik pár hónapja megjelentek itt és védelmi pénzt követeltek tőlünk. Ez színtiszta megtorlás volt! - harsogtam. Végignéztem az arcokon és látszott az egyetértés.
- A válaszcsapás elengedhetetlen! - G arcára aggodalom ült ki. Tudtam, hogy nem fogja támogatni ezt a lépést és neheztelni fog rám, ha ezt végigviszem, ráadásul anélkül, hogy mindezt előtte vele nem vitatom meg. A többség ezzel ellentétben lelkesen zúgott.
- A jövőben szükséges radikális változásokról a vezetőség dönteni fog. A klub jövője és tisztelete a tét! Aki a jövőképpel nem ért egyet, azt továbbra sem fogjuk arra kényszeríteni, hogy végezzen el számára elfogadhatatlan feladatokat! Nem kötelező ebben részt venni! Ez eddig is így működött és a jövőben is így lesz!
Ismét egyetértés hangjai zúgtak a teremben.
- Ami a kirándulócsoportot illeti: a mai nappal ideiglenesen feloszlatjuk! A tagjai szabadon dönthetnek, hogy melyik chapter tagjai szeretnének lenni. Az igazolás feltételeit ismeritek és aszerint járjatok el! Az ezzel kapcsolatos ügyintézést és adminisztrációt G fogja végezni!
Az említett személy ismételten meglepődött.
- Továbbá! Ami az anyaklub főhadiszállását illeti: egy héten belül átköltözünk az Igmándi útra. A felújítások és belső munkák jól haladnak és az új otthonunk már kész a chapter fogadására és feladata ellátására! Keisertől szerzünk hétfőre egy kamiont, amivel a klubos cuccokat átvisszük az új klubházba és szeretném kérni azokat a tagokat, akik nem vesznek részt a vendettában, azok a költözésből aktívan vegyék ki a részüket! Ne feledjétek: nem csak azok a fontosak, akik a fronton harcolnak, hanem akik támogatják a harcot és biztos, stabil hátteret nyújtanak!
Egyetértő morajlás fogadta szavaimat.
- Bizonyára sokakban felmerült, hogy mi lesz ezzel a hellyel? Nos... amint anyagilag jobban állunk, felújítjuk és rendes szórakozóhelyként üzemeltetjük tovább. A fogyasztással kapcsolatos szabályok továbbra is ugyanazok maradnak, mint eddig: klubtagoknak ingyenes.
Sörszagú éljenzés harsogta át a teret.
- Hosszú, Cinege, G, Ladislav és Majom! Gyertek a titokszobába, a többiek legyenek jó házigazdák és tartsátok jól a vendégeinket!
Az említett tagok azzal különvonultak. Letelepedtünk az asztalnál. Még mielőtt helyet foglalt volna a társaság kihúztam Majom méretes kését a mellénye rejtekéből és odacsúsztattam Hosszúnak. A várt hatás nem maradt el: fennakadtak a szemei.
- Vágd le a rangod és Worldwide feliratot. - adtam ki az utasítást közönyösen.
- Meg se kérdezed a tanácsot, hogy mit szólnak egy csoport feloszlatásához? - tört ki belőle az ellenkezés. Számítottam rá.
- Az alapszabály jogán megtehetem. Keress rá: csoportok alapítása és feloszlatása, valamint az elnök különleges jogai címszavaknál. - Majom erre halkan kuncogni kezdett, Hosszú pedig bosszúsan a patcheit vagdosni.
- Amiért külön behívattalak benneteket: Majommal még ma elugrunk Szolnokra. Megnézzük az új srácot. G: Te addig intézd el az átigazoláshoz szükséges dokumentációkat. Ladislav: hívd fel Kokót és Macit, hogy megtudjuk ők melyik chapter kötelékéhez akarnak tartozni. Cinege: jó lenne, ha maradnátok páran a hétre. Kellene a segítség a költözésnél.
- A felvarróid! - dobta bosszúsan elém a levágott patcheit Hosszú.
- Ha valami problémád van, akkor most beszélj! - keltem ki magamból a tiszteletlenség miatt.
Hosszú a szemeit forgatta, de nem szólalt meg. Majom felemelte a levágott textil darabokat és egy hamutartó felett az öngyújtója segítségével meggyújtotta őket. A testőr szemében őrült komiszságot, az egykori Chief Ambassadoréban haragot láttam.
Épp belekezdtem volna egy újabb mondatba, mikor Hosszú beleszólt:
- Önkényuralom lett egy demokratikus rendszerből. - dünnyögte az orra alatt.
- Parancsolsz?
- Egy olyan útra akarod vezetni a klubot, ami a diktatúrához és az 1%-osok életvitelére jellemző.
- Fogd be a szád. - korholta le Cinege.
- Hagyd, hadd mondja. - állította le G a letenyei elnököt.
Hosszú felpattant a helyéről:
- Kurvára nem értek ezzel az új szituációval egyet! Feloszlatod az egyik csoportot, elrendeled emberek megölését és nem foglalkozol azzal, hogy milyen következményekkel jár mindez! Egy utolsó zsarnok lett belőled azóta, hogy elnökké választottunk! Mindannyiunk vezetőjévé, aki felelősséggel tartozik mindenkiért ebben a klubban! Soha nem leszel olyan vezető, mint Frankie volt! Egy senki vagy! - fenyegetően megindult felém, de a következő pillanatban Majom széke a mögötte lévő falon csapódott, Hosszú feje pedig az asztal lapján. Mire észbe kaptunk már vér fröccsent minden felé. Cinege alig tudta leválasztani a kis testőrt a majd két méteres társunkról.
A felgyülemlett feszültségek mindenkiből a legrosszabbat hozták elő. Ezért ócsárolt Hosszú és ugyanezért kezdett revansot venni a kisember az elnökén esett sérelemért.
Miután mindenki visszaült a helyére kértem az egykori kiránduló csoport vezetőjét, hogy mondja el, mit beszéltünk meg pár napja. Lejátszottuk Kokó és Maci vallomását, amit titokban rögzítettünk G-vel. A tanúk jelenléte bőven elég volt ahhoz, hogy akár kizárhassuk a klubból Hosszút, mert az elnökére akart kezet emelni, de jobbnak láttam, ha jelenleg marad és majd magától lépjen ki, vagy a leendő chapter-e közösítse ki a következő alkalommal. Sokkal nehezebb lesz neki ezek után a társai közt járnia.
- Elvesztetted a jogot, hogy szabadon dönts arról, hol szeretnél a jövőben lenni. Az elkövetkezendő öt évben nem tölthetsz be tisztséget és nem válthatsz chaptert! - közöltem ellentmondást nem tűrően Hosszúval a sorsát. - Cinege! Alád rendelem és Te leszel a mentora. Ha a jövőben bármi hasonló előfordul a klubod dönt a sorsa felett! - a letenyei elnök egyetértően bólintott, elfogadva a döntést.
Miután nem volt rangja, megszégyenülten kitessékelte Majom a titokszobából. A továbbiakban megbeszéltük a folytatásról szóló részleteket. G-n folyamatosan látszott, hogy nem feltétlenül támogatja a vendettát, de belátta a szükségességét.
Dingó és Benny bátyja
A szolnoki klubház bejáratánál megállítottam a testőrömet, mielőtt beléptünk volna és megbeszéltem vele, hogy milyen szerepet játsszon az új srác előtt. Majom minden jó balhéban benne van és jól tud improvizálni, ezért vittem magammal.
- Hé! Csöveském! Nem alhatsz itt, hallod? - rugdosta bakancsa talpával a bőrkanapén fekvő Dingót. A nevét jellegzetes, csontos arcáról kapta. Jól kivehető volt rajta, hogy a vérében biztosan csörgedez némi cigány vér.
A klubházban az emberek többsége még részegen feküdt valahol, vagy valakin. Egyedül Hombár, a szolnoki elnök, Szigorú és Picúr volt magánál. Utóbbi mutatta meg, hogy kit is kell keresnünk.
- Mi a... hagyjál köcsög, vagy kibelezlek. - motyogott vissza a frissen szabadult. A helyiségben terjengő sör és egyéb elfüstölt anyagok szaga keveredett némi testi szellőkkel.
- Állítsátok fel a kis bátort. - adtam ki utasításba. Picúr és Szigorú kéjes vigyorral az arcukon megragadták a fickót és talpra rángatták. Dingó próbált tiltakozni és a késéért nyúlkált, de Majom egy ügyes mozdulattal kikapta a kezéből és nekem adta azt.
- Szóval Te lennél az a Dingó? - kérdeztem lekezelően. A kését vizsgálgattam: hosszú pengéjű és jó acélból készült vadászoknak való darab. Szakértelemmel fenték borotvaélesre, a végét pedig hegyesre, hogy bármibe könnyen beleszúrható legyen.
A tulajdonosa lassan magához tért. Már nem pislogott folyamatosan, hanem véres tekintettel méregetett.
- Te meg a klubelnök, ha nem tévedek.
Folyamatosan fiszkálódott Picúr és Szigorú szorítása között. Próbált szabadulni, de a két testvérem közül nem olyan könnyű.
- Miért szeretnél hozzánk csatlakozni?
- Mert ebben a klubban... vagyis az elődjében tag voltam.
- Mint látod megváltozott ez-az.
- Hallottam, hogy buzizsúr lett. - vetette oda hanyagul.
A szavai hallatán Szigorú erőteljesen oldalba vágta az öklével, én pedig rögvest a nyakához szorítottam a saját kését. A penge alatt kisercenő vér jól mutatta, hogy valóban jól élezett szerszámot tartok a kezemben.
- Amíg így vélekedsz rólunk, kis barátom, akkor garantálom, hogy soha nem leszel itt tag. Világos?
Igyekezett a fejét hátrébb húzni, a nyaka nagy ívben nyúlt meg, így csak egy nyöszörgés szerű igent tudott kipréselni magából. A jelenetre többen megébredtek. Lassan elemeltem a kést a nyakától, a vért pedig a gazdája ruhájába töröltem.
- Mire lennél képes azért, hogy itt tag lehess? - léptem egyet hátrébb és intettem a két fogva tartónak, hogy elengedhetik. A kését visszatoltam a tokjába és Majomnak adtam.
- Bármire. - törölte le a nyakáról a vért.
- Elfogadod a szabályainkat és engedelmeskedsz minden utasításnak, amíg mi úgy nem döntünk, hogy van közöttünk helyed!
- Igen.
- Ez nem kérdés volt, faszfej. - sziszegte a fülébe Szigorú. Körülöttünk egyre nagyobb lett a tömeg. A színjátékra mindenki kíváncsi volt.
Hombár azelőtt hívott fel, hogy odahaza elindultam volna. Elmesélte, hogy miket tudtak meg a srácról, a börtönben töltött idejéről és hogy az este folyamán hogyan viselkedett. Az egészet csak formaságnak szántuk, hogy ne bízza el magát.
- Egy év próbaidő után döntünk a teljes tagságodról. Addig részt vehetsz a gyűléseken, de szavazati jogod nem lesz. - Hombár a hátam mögött a kezembe csúsztatott egy mellényt, ami a szatmáriak próbaidős mellényére emlékeztetett, de a chapter Szolnok volt.
- Üdv köztünk, testvér! - adtam át a colort a srácnak.
Dingó megköszönte a bizalmat, megölelt, aztán felkapta gyorsan az új uniformist és fogadta a köszöntéseket a többiektől. Majom közben megjegyezte:
- Jobban áll, mint a sittes color!
Valaki feltekerte a hangerőt és az egész klubház hirtelen megtelt élettel a Lost Society: Braindead metalhead ritmusára. Az épületben a szolnoki, az anyaklub, a próbaidős szatmári chapter és a kassai klub néhány tagja együtt ünnepelte a friss avatást.
Alkalmas pillanatban megkérdeztem Hombárt, volna e valami különlegessége számomra.
- Hogyne. Gyere velem.
A klubház udvaráról nyílt egy másik helység, ahol általában a motorokat szerelik és tárolják télen. Ki gondolta volna, hogy kis szőrös testőröm most is a nyomomba eredt és árnyékként követett. Mikor kinyílt a helység ajtaja ő szólalt meg először a hátam mögött:
- Milyen édes kis csomag.
Egy fickó feküdt megkötözve az egyik szerelőpadon.
- Szólj Picúrnak és tegyétek be a furgonba.
Bár nem a környéken parkolt, de minden chapter rendelkezett ilyen járművel. Amíg a műveletet végrehajtották felhívtam Horációt:
- Mit akarsz már megint?
- Lenne egy csomagom a számodra, góré! Hová vigyem?
A kérdést csend követte. Meg kellett kérdeznem, hogy a vonalban van e még. Horáció nem volt hülye ember, sőt, ennek ellenére most mégsem értette, hogy miről lenne szó.
- Mikorra érsz vele a városba?
- Nagyjából két és fél óra múlva. Maximum három. A régi kamionparklónál átveheted.
Volt a város déli részén egy kamionos parkoló, amit még akkor építettek, mielőtt az ország az EU tagjává vált. Miután a tagállammá lettünk a hely szükségtelenné vált és két évtizeden át üresen állt, amíg mi meg nem vettük. A területen rendezünk azóta különböző találkozókat, koncerteket, bemutatókat, de egy-két tag néha ott húzza meg magát.
Horáció nyugtázta az információt és bontotta a vonalat.
- Hívd fel nekem Ladislav-ot és kérd meg, hogy figyelje a helyet. Nehogy csapdába fussunk.
- Mintha annyira nem bíznál ebben a nyomozóban.
- Rendőr. Mi pedig egy szökött bűnözőt szállítunk. Csak azért lesittelhet a kis rohadék, hogy bújtatjuk.
- De mi szállítjuk le neki.
- Kívülről nem úgy tűnne.
A fickót berámoltuk a furgonba, Bajusznak megadtam az utasításokat. Hombár pedig szervezett mellé kíséretet egy helyi és két szatmári taggal. Miután a csomag elindult megkértem a szolnoki elnököt, hogy küldje ki Dingót a műhelybe.
- Nos, az első megbízatásodat máris megkapod. - ültem fel a szerelőpadra, ahol addig Benny bátyja feküdt. A rögtönzött megbeszélésen Szigorú, Picúr, Majom és az újonc volt csak jelen.
- Miről lenne szó, főnök?
- Fel kéne hajtani a régi ismeretségi körödet és megtudni, hogy kapcsolatban állnak-e még az országban működő ukrán körökkel.
- Ezt biztosra veheted.
- Nem figyelsz. Nekünk arra van szükségünk, hogy megtudjuk: kikről van szó? - szúrta be Majom. Dingó bólintott, hogy megértette.
- Tudsz még így motorozni? - utalt az elfogyasztott felesekre Picúr.
- Simán, testvér!
Azzal elindult kifelé. A motorján, egy Yamaha R1M nyergén pihent a bukója.
- Mekkora ez, Te? - kérdezte hátrahőkölve Szigorú. Bajtársunk nem rajongott annyira az utcai sport gépekért és nem ismerte őket, de Dingó gyorsan elkezdte sorolni az adatokat, ami arról adott tanúbizonyságot, hogy tudja mit hajt.
A blokk dübörögni kezdett, a bukósisak a helyére került, a gépezet pedig nyíl egyenesen meglódult a tulaja alatt. Egy darabig némán bámultuk a távolodót.
- Azt akarom, hogy a srác végezze el a meló javát. - közöltem a mellettem álló három társammal, mikor a Yamaha elfordult az utca sarkon.
Nem szóltak, csak némán követtek vissza az épületbe, ahol már javában folyt a buli. Az, amiről épp most küldtem el az ünnepeltet. Paradoxon.
- Szeretném hálámat kifejezni, amiért eljöttetek. - adtam át egy tarsolyt az új kassai elnöknek, aki épp a rövidke bárpultot támasztotta.
A kicsiny szövet zsákban két apró kő lapult. Az értékükön helyreállíthattuk volna a régi klubházunkat, de ezúttal egy fontosabb célt szolgáltak.
A kassai elnök kinyitotta az erszényt, belepillantott, majd zavarában gyorsan összezárta és a mellénye belső zsebébe rejtette azt. Megköszönte és négy feles poharat kerített, amibe Tatra teát töltött ki nekem és a testőreinknek, akik árnyékként óvták a hátunkat.
- A hosszú és jövedelmező baráti kapcsolatunkra! - emelte koccintásra a sajátját.
Eztán váltottunk pár szót: kifaggattam a múltról, a jelenről és a jövőképükről; arról, hogy mit derítettek ki az előző vezetőség halálával kapcsolatban és hogy terveznek e megtorlást; és arról, hogy meddig maradnak? Sajnos a magyar elég nehezen ment neki, így néha átváltott szlovákra, de hamar észbe kapott, mikor látta, hogy nem értem és próbálta körülírni az információkat. Az elmondása alapján nem volt félnivalónk. A nyelvi nehézségek miatt az alapvetően fél órás beszélgetés háromszorosára nőtt és az elfogyasztott alkohol tartalmú italok sem segítették elő az akadályok leküzdését.
Szása ránk hozza a bajt
Jócskán elmúlt éjfél, mire a Yamaha dohogását újra hallottam. Arra ébredtem. Dingó régi szokását, hogy mielőtt leállítaná a gépét megtúráztatja kétszer, a sitten se felejtette el. Felkászálódtam a kanapéról, ahol addig aludtam, felrúgtam a testőrömet és Picúrt (Szigorút nem láttam a félhomályban), és társaságukban az udvarra botorkáltam.
Az újonc nem érkezett egyedül. Majom és Picúr is egyből a fegyveréért nyúlt és jól hallhatóan kibiztosították őket. Három alak lépett közelebb.
- Szása, a kurva anyádat! - csattant fel a testőröm, engem megelőzve.
A fickót a hírhedt maffiavezér, Johnny Casco halála óta nem láttam, vagyis nagyjából húsz éve, de semmit nem változott.
- Hallom nagyon kerestek. - dörmögte.
- Nem biztos, hogy téged. - feleltem félszegen. Ismertem a múltját és azt, hogyan vette át egykori főnöke bizniszét, de egy ideje azt rebesgették, hogy egy belső viszályban eltették láb alól. Mások úgy tudták, hogy emigrált. Viszont a nyilvánvaló mindkettőt cáfolta.
- Több nekrológom van, mint ahány személyit életedben csináltatsz. - felelte széles vigyorral. Arany fogai fényesen csillantak meg a gyér világítás ellenére.
A véres belviszály mély sebeket hagyott Szása és kísérője arcán. Utóbbinak egy haránt vágás éktelenkedett a jobb szemöldökétől az álláig. Inkább nem forszíroztam, hogyan szerezte, mert első ránézésre simán bemutatót tartott volna bármelyikünkön lelkiismeret furdalás nélkül. No, igen: ebben a szakmában az tabunak számít.
- Kis csávó szerint szükség van a segítségemre. - tornyosult fölém Szása. Jobb vállamnál éreztem, hogy Picúr is közelebb lépett.
- Csak pár infóra. - vettem kurtára.
- Semmi sincs ingyen, ezt te is tudod.
Sejtettem.
- Egy nappal ezelőtt szarrá lőtték a klubházunkat. Felismered őket? - nyújtottam át néhány képet, amit a biztonsági kameráink rögzítettek. Horációnak ugyan azt állítottam, hogy nem rögzítenek, de mindez csak a bosszú miatt történt.
- Nem az én embereim. - felelte határozottan.
- Azt mindjárt sejtettem. Nyilvánvaló, hogy akkor most nem beszélgetnénk ily kedélyesen.
Ekkor tűnt fel a hátuk mögött Szigorú, aki macska léptekkel osont be az udvarra. A két maffiózó és Dingó semmit nem vett észre.
- Ez Gavril, a másik meg az új srác. - vette át az egyik képet Szása kísérete. A főnök összeráncolta a szemöldökét, amiért a vágott arcú nem hallgatott.
- Szóval ismeritek őket?
- Valamikor ők is Casco alá tartoztak, de mikor a főnök meghalt, ők léptek le először. Létrehozták a saját bandájukat és igyekeztek megvetni a lábukat.
- És minket miért pécéztek ki? - érdeklődött Majom.
- Ezt nektek kéne tudnotok. - felelt Szása.
- Tavaly védelmi pénzt akartak szedni, de elhajtottuk őket. - tájékoztattam a társaságot.
- Így már érthető.
- De miért most és így támadtak? - kérdezett ismét Majom. A lányát és egykori testvéreit ért támadás miatt érthető volt a zaklatottsága.
- Valentin nem egy visszavonulós típus.
- Valentin? - lehetetlenül nevetségesen hangzik egy maffiafőnök nevének.
- A keleti szövetségnek ő lett a vezetője. Valószínűleg terjeszkedni akart, de ti elhajtottátok. Ha jól emlékszem tavaly nyáron volt egy nagyobb... nézeteltérésünk. Nem kizárt, hogy azért csak mostanra halasztotta a bosszúját. Sok embert veszített és újakra volt szüksége. - adta vissza a képeket Szása.
- Tudnál nekünk segíteni kézre keríteni ezt a Valentint? - kérdeztem egy kis szünet után.
- Mit ajánlasz cserébe?
- A területeit, üzleteit.
- És azt várod, hogy majd én végezzem el a piszkos munkát, amíg te otthon rovod a köröket a bicikliddel?
- Adok pár önkéntest, akik segítenek a takarításban.
- Neked is jönnöd kell.
- Az nem jó ötlet, mert Horáció szemmel tart. Ha kiderül, hogy veled mutatkozom mindketten bedőlhetünk és akkor Valentin viszi haza a fődíjat.
- Hm... a kis Horesz. Ki gondolta volna, hogy egyszer ilyen sokra viszi. - kuncogott a saját poénján Szása, közben azon töprengett, hogy megéri e neki még így is. Egyszer csak kikapta a képeket a kezemből, a tollat a mellényem cigarettazsebéből, majd gyorsan felírt pár számot az egyik lapra.
- Ezen hívj egy hét múlva. Akkor megmondom, hogy hova jöjjenek az embereid.
Visszaadott mindent, kezet ráztunk. Mikor megfordultak, hogy távozzanak, Szigorúba botlottak. Ahonnan én láttam, kissé meglepődtek rajta, ahogy a testvérünk a hátuk mögé került anélkül, hogy ők észrevették volna. Kikerülték, majd visszaszálltak a csatahajó méretű BMW terepjárójukba, majd nagy port kavarva hajtottak el.
- Igyunk egy kávét! - dobtam fel az ötletet a társaimat, akikkel aztán egy emberként mozdultunk meg a szolnoki klubház belsejébe.
Odabenn páran már félkómásan szunyókáltak, kivéve a kassai klub tagjait és Hombárt.
- Lassan mi lépünk. - tette a vállamra a kezét a felvidéki elnök.
- Várjatok még egy kicsit. Iszunk egy kávét és mi is indulunk. - feleltem, mire a kassai srác elfogadta az ajánlatot.
Két főző dolgozott serényen, hogy a még ébren lévőket friss feketével lássa el. Miután elfogyasztottuk, kimentünk a motorjainkhoz. Kelet felé már világosodott az ég alja.
A szokásos útvonalon haladtunk, karavánban a felüljáró irányába. Mi mentünk elől, a kassaiak három embere, plusz a furgonjuk mögöttünk. Ahogy felhajtottunk a vasút felett átívelő létesítményre észrevettem, hogy valami gond van. A hídon keresztbe autók állnak. Ahogy közelebb értünk a tetejük éles kék és vörös színben kezdett villogni. A tükörben is feltűnt néhány, akik a visszavonulásunk lehetőségét zárták el. Nem értettem mi ez a felhajtás. Ahogy megálltunk az autók előtt egy hangszóró kezdett parancsokat osztogatni:
- Azonnal állítsák le a járműveiket! A kezüket emeljék magasra! Szálljanak le a motorokról!
Abban a pillanatban, hogy mind a két lábam a motor baloldalán egymás mellett talajt ért rendőrök bukkantak elő a kocsik mögül. Fegyvereiket ránk szegezték.
- Térdeljenek le a földre! - ordították teli torokból, mi pedig engedelmeskedtünk.
A szemem sarkából láttam, hogy a kassaiakhoz oda se mennek és mindössze egy rendőr figyel rájuk.
- Feküdj a földre köcsög! - fröcsögte rám egy törzsőrmester, azzal lerántott a betonra. A becsapódást épphogy el tudtam kerülni. A következő pillanatban már fektették is mellém a testőrömet, aztán Szigorút, majd Picúrt.
A törzsőrmester átkutatta a zsebeimet, kivette a cigim, a pénzem és az irataim. Azután a három társam következett. Az adatainkat beolvasták a központnak, az meg kisvártatva mondta vissza az infókat rólunk. Szigorúé volt a leghosszabb. Eközben a kassaiak meg értetlenül pislogtak maguk elé a motorjukon.
Amint megkapták az infókat a törzsőrmester visszatért:
- Le vagytok tartóztatva! - azzal már térdelt is a hátamba.
- És mi a vád? - köhögtem ki magamból, miközben kattant a bilincs. A rohadék rendesen rávágta a csuklómra.
- Szervezett bűnözés, faszfej! - rángatott fel a törzs, majd elkezdett taszigálni a kocsik felé.
- Azokat a mellényeket le kéne venni! - szólalt meg egy főtörzs.
- És ezt mégis hogy? - mutattam a hátra bilincselt kezem.
A törzs erre morgott valamit és taszított rajtam egyet. Ekkor gördült be egy tréler, amire a motorjainkat szánták felrakni. Bezsuppoltak, mellém rakták a testőrömet, egy másik autóba pedig a másik két társunkat, aztán vijjogva elindultunk a szolnoki rendőrkapitányságra. Szegény kassaiak csak azután mertek megmozdulni, mikor a tréler is elhagyta a helyszínt.
Újra a sitten
A szolnoki kapitányság fogdáira vittek bennünket. Kettesével szállásoltak el. Elvettek mindenünket, még a colorokat is, aztán ránk vágták a zárka ajtajait. A nagy döndülés sokáig visszhangzott a kopár falú folyosón.
- Mi a fasz ez? - kérdezte a Majom, miután lecsendesedett körülöttünk minden.
- Fogalmam sincs tesó. - csóváltam a fejem. Próbáltam rájönni mit basztunk el, vagy miért zsuppoltak be bennünket, de nem jöttem rá. Néhány perc csend után Majom szólalt meg:
- Feküdj le főnök. Sokára ér be a váltás, addig meg úgysem foglalkoznak velünk.
- Nem kösz.
- De pihenj csak le. Jobban jár majd az agyad egy kis alvás után.
Ránéztem, mintha azt kérdezném: miből gondolod, hogy arra van szükségem?
- Elég szarul nézel ki. Mikor aludtál utoljára?
- Fogalmam sincs. Talán 30-40 órája... - feleltem csüggedten.
- Akkor itt az ideje. - közölte, majd ellépett a cellában található egyetlen priccstől, hogy utat engedjen. Miután elnyúltam rajta rögtön el is nyomott az álom.
Ajtó csapódására ébredtem. Majom a sarokban ücsörgött. Pont úgy nézett ki, mint aki szintén akkor riadt meg. A cella ajtajába kulcs került, ami egy mechanizmust kezdett mozgatni, majd az ajtó kinyílt. Egy tagbaszakadt őrmester lépett beljebb:
- Maga! Kifelé! - mutatott rám, majd kissé hátrálni kezdett.
Feltápászkodtam az ágyról, Majom megveregette a vállam, ahogy elhaladtam előtte és az ajtó bezárult mögöttem. Szembeállítottak a fallal, a kezeimet hátrabilincselték.
- Hova visznek? - kérdeztem félszegen.
- Pofa be! - ugatta vissza az őr.
- Kérdezz még okosakat. - dörmögtem az orrom alatt, mire egy gumibot nem túl erősen a hátammal találkozott.
Felkísértek a harmadik emeletre. Útközben rengetegen mentek el mellettünk. Vagy mi ő mellettük. Fitymálóan méregettek.
Egy folyosón haladtunk végig, míg egy ajtó előtt megállított a kísérőm. Az ajtó mellett névtábla: Fenyő-Vágó Richárd, nyomozó. A néven jót mosolyogtam magamban. Az őrmester bekopogott. Mikor hallatszott a "Szabad", benyitott. Odabenn egy óriási asztal mögött pöffeszkedett egy köpcös emberke. Laptopját bűvölte és cigarettázott. Csikkről gyújtotta a következőt ezért az egész szobában egyre sűrűsödő füstfelleg lengedezett.
- Ültesse le! - parancsolta anélkül, hogy felnézett volna a gépe mögül és fogadta volna a kísérőm köszönését. - Kerítse elő a zászlóst! Már rég itt kéne lennie!
- Parancs! Kérek engedélyt... - összecsapta a sarkait, tisztelgett, szabályos hátraarcot csinált, miután a köpcös biccentett neki, hogy távozhat, majd sietve távozott.
A kezeim még mindig össze voltak bilincselve, így nem tudtam úgy kényelembe helyezni magam, mint Horációnál. Fészkelődni kezdtem, mert a testem lázadt a szokatlan testtartás ellen. A köpcös befejezte a gépelést, előhúzott egy újabb szál cigit, majd dekkről meggyújtotta, aztán a csikket elnyomta. A füstöt direkt felém fújta, hátha kihoz vele a sodromból.
- Megtudhatnám miért tartóztattak le? - kérdeztem megunva a csendet.
- Az este nem mondták el? - kérdezett vissza flegmán a nyomozó.
- Amit mondtak, az egy nagy faszság. - vetettem oda.
- Mit mondtak?
- Szervezett bűnözés.
- Az komoly vád. - újabbat slukkolt a cigijéből. - A zászlós épp az aktáikat keresi elő. Majd ő felolvassa a vádat is. - ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést és eltelt néhány perc mire kopogtattak az ajtón. Elhangzott az invitálás, mire egy fiatal, vörös hajú, nyüzüge, madárcsontú srác lépett be, görnyedve egy halom akta súlya alatt. Reméltem, hogy ezt mindet nem rólunk gyűjtötték.
- A hangfelvevőt kapcsolja be, Máté.
Akár csak gyerekkorom egyik kedvenc magyar sorozatában, a Kisvárosban. Kár, hogy a százados nem hasonlított Hollósi Frigyesre, aki a végvári kapitányság vezetőjét, Járai Béla őrnagyot alakította. Ez a Máté is, amint lerakta az aktákat egyből az ablakhoz sietett és kitárta azt, hogy a gomolygó, fullasztó füst valamelyest kiszellőzzön.
Ismertették a vádat, egyeztettük az adataimat, majd a köpcös a tárgyra tért:
- Ismeri maga ezek közül valakit? - kérdezte a nyomozó, miközben Máté egy sor képet terített elém. Végignéztem őket: Billy Crow és az emberei (későbbi klubtagok), Szása, pár egyéb alvilági fickó, akik egykor Johnny Casco-nak dolgoztak (még a komornyik is), aztán maga a nagyfőnök és persze azok az arcok, akik pár hónappal korábban védelmi pénzt akartak beszedni tőlünk, majd szarrá lőtték a klubházat.
- Persze. - feleltem szemrebbenés nélkül, hiszen az alapító elnökünk, pár tagunk és még Cliff arcképe is köztük volt.
- Elmondaná kivel milyen viszonyban áll a képeken látható személyekkel?
- Kizárólag az ügyvédem jelenlétében.
- Szóval nem hajlandó együttműködni.
- Nem ezt mondtam! - csattantam fel. - Amint itt lesz az ügyvédem mindent elmondok, amire kíváncsiak. Adják vissza a telefonomat, hogy felhívhassam.
- Itt a mi telefonunk, felhívhatja innen is.
- Tudja százados, olyan világot élünk, amikor az emberek többsége már nem tudja fejből az ismerősei telefonszámát, hiszen azok bele vannak táplálva a készülékébe.
A nyomozó arcáról a "faszt okoskodsz itt" kifejezés és némi megvetés volt leolvasható.
- Máté! Kerítse elő az úr telefonját! - A zászlós rögtön kiszaladt a szobából, hogy eleget tegyen felettese óhajának.
A százados nem szólt semmit, csak adta a rossz zsaru figuráját: rágyújtott és szúrós szemekkel méregetett, közben a füstöt felém fújta. Kisvártatva visszatért Máté. A százados felkászálódott a helyéről és előttem állt meg. Egyértelműen azt akarta látni, hogy kit hívok, de úgy tartottam a telefont, hogy ne lássa a kijelzőt. Kikerestem egy számot és rányomtam a tárcsázásra. Mikor élt a vonal én szólaltam meg először:
- Ügyvéd úr?
- Milyen ügyvéd? - kérdezett vissza a vonal túlsó végéről meglepetten G.
- Szükségem lenne önre, ügyvéd úr! - az "ügyvéd úr" szót kissé megnyomtam, hogy végre az alelnököm is vegye az adást.
- Mi a faszt csináltatok?
- Egy félreértés miatt bekasztliztak minket Szolnokon.
Erre a százados kikapta a kezemből a telefont.
- Haló! Itt Fenyő-Vágó Richárd, a szolnoki rendőrkapitányság nyomozója. Kivel beszélek.
Nem hallottam a választ, de a százados így folytatta:
- A védence nálunk van és szeretnénk kihallgatni, viszont megtagadta, amíg az ügyvéd úr nincs jelen. Megkérném, hogy mihamarabb szíveskedjen a kapitányságon megjelenni. - szünet - Rendben, akkor holnap várom. Addig a védencét bent tartjuk őrizetben. - szünet - Viszont hallásra! - azzal letette az asztalára a készüléket.
