Nos igen, a dunaújvárosiak is felkapnák a fejüket a Kaptár szó hallatán és a debreceniek is. És persze az eset megesett: többen jelezték Debrecenben, hogy egy pillanatra elméláztak rajta, hogy október 16-án és 31-én is náluk játszunk e, de persze csak a két helyszín neve az egyezés.
Legutóbb mikor Debrecenben jártunk... hogy is mondjam... nem volt vele szerencsénk. Igen, a balszerencsétlen Vekeri fesztiválról beszélek. Egy szempontból nem volt szerencsétlen, ugyanis az ottani színpadmesterrel -aki nem más, mint a Heartkiller énekese, Kenny- sikerült összecimborálni és hosszas egyeztetések után összehozni ezt a bulit. Alig pár nappal jártunk a Düreres fellépés után, ahol kis érdeklődés és ehhez mért mérsékelt sikerrel távoztunk, de nem csüggedtünk annyira, mint a szombathelyi, vagy a Vekeri fesztivál után, mindezek ellenére bizakodva vágtunk neki a négy órás útnak. Szokás szerint Imi vezette a buszunkat, mi pedig igyekeztünk ráhangolódni és ellazulni. A gyarapodó közös utazások egyre jobban összekovácsolják a tagságot, ami meg is látszik: összetartóbbak és lazábbak vagyunk és egymás ugratásait és poénjait is könnyebben vesszük. Természetesen a legjobb eseményeknél a kamera most is lemaradt, de hát ez a mi formánk. Elmesélni meg nem ugyanaz, de számunkra örök emlék marad.
Monesz még régebben járt a helyen, bár kicsit nagyobbra emlékezett, ennek ellenére hamar feltaláltuk magunkat. A rendezvény kezdési időpontját csúsztatták egy kicsit, mondván az első zenekar se játsszon az üres teremnek -a mi szempontunkból ez nem volt túl szerencsés, hiszen nekem vasárnap 11 órától szolgálatba kellett jelentkeznem és így a hazaindulásunk időpontja is tolódott. Továbbra sem tartom szerencsés döntésnek csak azért kitolni a kezdés időpontját, mert nincsenek érdeklődők. Tudjuk, hogy szar dolog két embernek játszani, vagy a pultos csajnak meg a hangosítónak, de a felszopóknak ez a sorsa. Akár vitaindító téma is lehetne, de felesleges. Mindenki érzi a súlyát a dolognak -és itt is megjegyezném, hogy erről már korábban írtam: a közönség közönyének köszönhetik a kezdő zenekarok a kongó termeket. (És ismét sikerült egy betű köré felépítenem a mondandómat. Ez pedig a K).
Az első zenekar, aki a backstageben feleslegesen hemzsegő slepp közül a színpadra keveredett a The Orange Sofa. Külsőre ötvözték az összes tehetségkutatós elemet az alternatív rádióbarát zenével és igyekeztek némi stand up elemmel magukra vonni a figyelmet, amit az ismerőseik abszolút jól le is reagáltak. Ha a srácok tovább csiszolják még a történetet, akkor pop-rock kultúra egyik jellegzetes képviselői lehetnek.
Utánuk következett Karai Anna és népi zenekara. Annáról eddig semmit nem tudtam, mert nem nézek tévét, de a jelenleg vele futó Tarcsai neve már ismerősebben csengett, bár a Bloody Roots óta kicsit discosabbra vette a figurát. Egyébként tetszett a csajszi előadása, kellően kihívóan öltözködött és viselkedett a színpadon (akár Pink, vagy Lady Gaga keverékének olcsóbb magyar verziója lehetne) és jó pont a System of a Down és a RATM feldolgozások a repertoárban. A hangja is kiváló és kívánom neki, többre vigye mint Zalatnay Cini és ne énekeljen mulatóssal hakniznia a megélhetésért, mint Pataky Attilának.
Annát a házigazda Heartkiller követte a deszkákon. Felvételen valahogy sokkal gyengébb Kenny hangja ezért kíváncsi voltam rá, hogy élőben mennyivel lehet jobb. A számításom bejött, abszolút pozitív csalódást okozott. A hangulat és a közönség előttük volt talán a legnagyobb, de egyértelműen a hazai pálya előnye és a slepp jelenléte ennyit jelent. Ettől függetlenül a srácok nyomták keményen, abszolút jól provokálták és tüzelték a közönségüket. Remélhetőleg még összejön pár közös buli a srácokkal és többre viszik pár saját zsebből bevállalt klubbulinál.
Szokás szerint teljes átszerelés következett, mert az előttünk fellépők kombókat és nem annyi kiegészítővel felszerelt dobcuccot használnak, mint mi. Némi helyi erő bevetésével hamar végeztünk az átszereléssel és igyekeztünk minél hamarabb belecsapni a közepébe. A színpad előtt kicsit felcserélődött a közönség és hozzánk hasonló érdeklődésű arcok közelebbről élvezték a műsort, de az előttünk fellépők is jelenlétükkel támogattak bennünket (kivéve Annáékat). A blokkunk során persze jöttek a technikai problémák: előbb Höki mikrofonja kezdett vacakolni, majd a Vérnélküli forradalom felelgetős része előtt elszakadt az legalsó húrom a Jacksonon. Szerencsére nálam volt a klipben is látható Ibanez "sportgitárom", így gyorsan tudtam cserélni és a szám végére visszaállhattam. Két ráadás dallal (Gyűlölet és harag, Átok) háláltuk meg a közönség vissza-visszáját, majd a blokk végén kiosztottunk néhány pengetőt, dobverőt, aláírást a CD-kre, pólókra, és a setlistekre és elbeszélgettünk a helyi arcokkal. Jó volt találkozni ilyen lelkes rajongókkal (mindig az), minden tisztelet az övék, hiszen tőlük lehetett olyan a buli, amilyen és az ő támogatásuknak köszönhető, hogy a zenekar még létezik és van jövője!
Miután mindenki eltűnt -a pultos csaj és tulaj kivételével- szép lassan összecsomagoltunk. Közben azon elmélkedtünk jó lenne, ha lennének roadjaink, mert ezt a pakolási cécót már egyre inkább nem bírjuk, főleg ha ilyen intenzív koncertjeink vannak. A hazavezető útra nem emlékszem, mert sikerült bealudnom még mielőtt kiértünk volna a városból. A tehénszaros főváros külkerületénél tértem magamhoz kb annyi időre, amíg átértünk a budaörsi mekihez -mert a hagyomány, az hagyomány és Faby morcosan feküdt volna le, ha nem mekizhet... Pedig kapott a Hökitől egy kis cseresznyét (csavaros kiflit, vagy rakétát, ha úgy valakinek ismerősebb), de az nem felelt meg neki. Következő emlékem, hogy hajnali hatkor szállok ki a buszból a Hátsó utcában...
Legközelebb november 13-án Komlón találkozhattok velünk!
Sapi és John Lennon napszemüvege. Nem tudjuk valójában kié volt, de ha valamit a backstageben hagysz, tuti hogy valaki felpróbálja... főleg ha a Vesztegzárral osztozol a helyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése