Tüszős mandulagyulladás

Gyerekkorban az ember többször hallja ezt az orvostól, de senki nem tetszeleghet istenmódban, úgyhogy bárki elkaphatja. A hideg hónapokban gyakrabban fordulhat elő és rendszerint valamilyen vírus okozza. Kibaszott nagy fájdalommal jár és 10 orvosból tizenegy nem ajánlja! Nos sikerült nekem is beújítanom egy ilyen kis huncutot. 

November tizenkettedikén reggel egy éjszakás bakonyi szolgálatból jöttem haza és már akkor éreztem némi rendellenességet a torkomban, de ahogy az lenni szokott nem nagyon foglalkoztam vele. Ugyanúgy söröztem és szívtam a cigit, mint máskor előtte... hát nem kellett volna. Másnapra totál bedurrant az egész. Szarul éreztem magam, és vagy  rázott a hideg, vagy levert a víz. Hajnali tíz körül megnéztem a torkomat és "örömmel" konstatáltam, hogy begyulladt a mandulám. Akkor még nem tűnt vészesnek, ezért algopyrint és torokfertőtlenítőt vettem be. Mintha olaj lett volna a tűzre. Dél körül kimentünk pakolni -mert aznap estére Komlón volt fellépésünk- és valahogy csak nem akart javulni az állapotom. Sőt! Inkább csak szarabbul lettem. Az odaútra nem emlékszem, mert gyakorlatilag átaludtam az egészet. Először Sapink rokonait látogattuk meg, ahol frissen főtt étellel vártak minket és rengeteg innivalóval. A házigazdákat megsérteni nem akartam így csipegettem egy keveset. Aztán a szórakozóhelyen, ahol felléptünk, ott sem segített, hogy néhány érdeklődővel szinte ordítva kellett társalognom, mert az előttünk fellépő zenekar már elég hangosan tolta az unalmasabbnál unalmasabb slágernek számító klasszikusokat. Lenyomtuk a bulit -úgy ahogy magamnál voltam- és közben szürcsöltem a gyömbéres Kinley-t. Nem segített. A buli után persze megint nem tudtam segíteni a srácoknak, ami gondolom némiképp rosszallást váltott ki belőlük, de ez valahogy akkor nem nagyon hatott meg. Akkor már éreztem, hogy másnap beteget jelentek. 

Így is történt. Bár nem kellett volna se szombaton, se vasárnap szolgálatba mennem, valahogy éreztem, hogy ezt két nap alatt nem heverem ki. Főleg hogy addigra már beszélni is alig tudtam. A mandulám gyakorlatilag a fél torkomat elfoglalta. Jött a kamilla tea deluxe, az algopyrin és a torokfertőtlenítők kombinációja gyakori forró fürdőkkel, valamint a barátnőm is meglátogatott, hogy jelenlétével és pozitív kisugárzásával tartsa bennem a lelket (ápoljon). Annyit értem el vele, hogy hétfőig nem súlyosbodott az állapotom. Miután meglátogattam a dokit felírt egy olyan fain antibiotikumot, amiből naponta maximum kettőt lehet bevenni. Kellemetlen mellékhatása volt, hogy gyakorlatilag az anyagcserém összeomlott, vagyis ami bement -már az a kevés, amit sikerült leszuszakolni a torkomon-, az anélkül, hogy megmelegedett volna odabent pár perc után távozott. A plusz poén az volt, amikor felhívtam a mindenható vezénylőt és mondtam neki -vagyis suttogtam, mert a beszédkészségem a minimálisra esett vissza- hogy egy darabig ne számítson rám. Ő persze egyből azt akarta megtudni, hogy mégis hogy gondoltam, hogy decemberre annyi szabadságot kértem. Valójában a pihenőim számomra megfelelő elosztását igényeltem meg, mert a szabadságaim többségét úgy szórták ki, hogy csak pislogtam, ráadásul rendre két szolgálat közé bespékelve, hétfőre, keddre vagy szerdára téve azt, vagyis olyan napra, amikor semmi hasznát nem venném...

Huszadika előtt újabb viziten kaptam egy homeopátiás gyógyszert. Két fontos összetevőjét be is kereteztem:

Az antibiotikum egy hét alatt elfogyott, a mandulám lohadni kezdett. Zsugorodik, és már nem fáj annyira. Az étvágyam is egyre jobb, de ez az etanolos cucc továbbra sem ízlik, pedig naponta háromszor húsz cseppet kell beszednem. Az majdnem egy feles. Holnap (november harmincadikán) visszamegyek kontrollra. Kíváncsi leszek visszaenged e a doki. Ha nem, akkor vajon a mindenható vezénylőnk mennyire fog ettől kiakadni? Legutóbb mikor beszéltünk már nem akarta elhinni, hogy nem gyógyultam még meg és jelezte, hogy decemberben már számítana rám. Gondolom kurva kevesen vannak a fűtőháznál, akiket hadra lehet fogni és egyre kevesebben mondják azt, hogy pihenőnapjukon bemennének... he he...

Jah, egyébként nem gondoltam volna, hogy ilyen emlékezetes lesz a harmincadik születésnapom...

Szolgálati anekdoták - 89. rész

Vadászszezon

Vadregényes táj a Bakony. A legkülönbözőbb nagyvadak kóricálnak benne, keresztül kasul a síneken át. Bzmotor és a kisebb állatok találkozása nem jelent veszélyt sem járműre, sem vezetőjére, ám a nagyobbak, mint őz, szarvas, vaddisznó már igen. És persze ezek nem olyan fajták, akik ott ácsorognak a sín mellett, előveszik a zsebükből az elemlámpát, utasítás szerint elkezdenek integetni a vonat felé, hogy álljon meg, majd ha már biztonságos átkelnek, majd ismét integetnek, hogy mehetünk tovább, aztán elteszik az elemlámpát és elsétálnak. Ezzel ellentétben ezek olyanok, hogy csak úgy perhecc egyszer csak felbukkannak, a legváratlanabb pillanatban és futkosnak, ugrándoznak keresztül kasul a síneken át és ilyenkor előfordul, hogy a közlekedő jármű és az állat eleje, vagy oldala, illetve ezek kombinációja érintkezésbe lép egymással károkat okoznak a másikban, ne adj isten szolgálatképtelenné is válik valamelyik.

Ebben a varázslatos környezetben ez elég gyakran előfordulhat, de a rutinosabb kollégák már tudják, hogy nagyjából melyik szakaszon melyik faj lepheti meg és mekkora létszámban. Néha még az időpontok is azonosak.

Nos Zirc után Eplény felé a 82-es út után észleltem egy négy tagú őzcsordát. Az első kettő előrébb haladt és időben át is értek, de a harmadikat telibe kaptam, amit a negyedik fél szemmel végignézett. Koppant akkorát, hogy azt higgyem, sikeresen kinyírtam a négy lábon szaladgáló pörköltadalékot és még írtam is a barátnőmnek, hogy ütöttem egyet, készüljön fel rá, hogy viszem, aztán majd jól elszórakozhatnak kettesben (az őz vígan lubickolna a boldogság kondérjában, ő meg addig táncoltatná körülötte a fakanalat, nehogy odakozmáljon a nyomorult), de aztán visszafelé már nem volt ott! Masszív konstrukciók ezek az ugrándozós rohadékok, na! Aztán Veszprém előtt a vaddisznók is megjelentek (oda és vissza útban is) és bár profi szinten írtok ki egy komplett családot (lásd korábbi bejegyzés) azért most örülök neki, hogy hármójuk közül egyiket sem sikerült eltrafálni.

Visszafelé még egy muflon nyalintotta meg a motor oldalát, mert a kidőlt fától nem tudott felmenekülni a meredek hegyoldalon. Hogy aztán mi lett vele (bekerült a Bz alá, vagy megúszta e, azt már nem láttam a sötét miatt).

Szolgálati anekdoták - 88.rész

Csak ennyi: a Bakony. 

Mindig csodás. Sajnálom, hogy nem vittem magammal az aparátot, mert korábban, még 'Szentlászló előtt páratlan látványban volt részünk. A holdat majdnem teljesen takarta a Föld, de még az árnyék ellenére is látszott az egész, ráadásul kondenzcsíkok barázdálták az eget és már kelt fel a nap, így halvány narancssárgás színben pompázott az ég alja. 

Szinkronnal és két mellékkel a veszprémi kúton. 

Totál feleslegesen cincáljuk azt a két melléket, mert gyakorlatilag annyira kicsi az utasforgalom jelenleg, hogy a két motor is elegendő lenne. Ráadásul többlet fogyasztást és késést okoz, ha valaki nem tud felkapaszkodni ezzel az összeállítással. Rendszerint a homokóló berendezés hibája és a rutin hiánya okozza mindezt.

Zircen várunk a keresztre.

Valamiért lerohadt a 39512 gépe (M41), ezért az '519 szerelvényét fordították vissza (ami mellékesen szintén ugyanilyen összeállítású). Hanyagul kaptunk 20 perc késést, amit aztán Győrig nem nagyon lehet behozni. Szolgálat végén természetesen írtam pár sort az eseménylapra.

Amikor K hozzászól

Valahogy nem tudtam megérteni, miért lett az a címe, hogy "Tegnapi Slayer képek Bécsből", aztán 28 képből huszonötön Kerry Kinget nézegethettük különböző pózokban és szögből, három másikon meg Tom Araya vicsorgott. Most vagy a szerző úgy gondolta, hogy Gary Holt és Paul Bostaph nem tagja a Slayernek, vagy abszolút nem is voltak ott, vagy esetleg annyira imádja ezt a zsírdisznót a fickó, hogy ezért csak róla készített képeket...

Szolgálati anekdoták - 87.rész

Köd előttem, köd utánam

Mindenki közlekedik ködben. Vagy gyalog, vagy biciklivel, vagy autóval és nem utolsó sorban vonattal. Az utasaink közül persze nem mindenki tudja, hogy miért is mennek ilyenkor lassabban -már ha- a járataink. A köd csak egy dolog. Utasításaink viszont szigorú szabályokban határozzák meg a látótávolság csökkenése esetén alkalmazandó előírásokat. A biztonság az első!

Szinkronban, mellékek nélkül. Igaz, hogy a homokólók nem működnek normálisan, de a rutinnak köszönhetően a menetrendet lehetett tartani. Győr és Bakonyszentlászló között a látótávolság maximum 10 méter volt. 

Anno a szombathelyi tanfolyamon az oktatónk még azt mondta, hogy a 200-as csak kétszázas Bz-vel, a 300-as csak háromszázas Bz-vel mehet szinkronban. Itt a 350-es 205-össel került szinkronba... A megoldás egyszerű: utóbbit is a szolnoki járműjavítóban újították fel, így egyezik a vezérlési rendszere.

Az utasítás szerint a evtk-t csak fékpróba után lehet véglegesíteni. A kolléga nem kicsit hibázott, ugyanis nem sokkal a kútról való kijárás után -jóval az induló vágányra való bejárás és a fékpróba előtt- jött is az információ...

Száguldás, Bz szerelem, száguldás...
Szaladtam Győrből Komáromba tankolni. A kúrensen se volt sokkal jobb a látási viszony, pedig itt már dél felé járt az idő...

Másnap tehervonatoztam. A köd helyzet nem változott, a látótávolság továbbra sem volt sokkal jobb.

Tessék mondani Imrénk persze kiakadt, mert ebben az időben valahogy a kocsivizsgálók se nagyon akarták megtalálni a vonatokat. Füzitőn 4 órát, Győrszentivánban 2 órát vártam (utóbbinál már azt az utasítást kaptam, hogy inkább zárjam le és húzzak haza -nem kellett kétszer mondani).

Szolgálati anekdoták - 86. rész

Somogy szülötte az este kérdezte tőlem, hogy merre tartok? Halkan és félig remegő hangon feleltem, hogy a "Hegyesi alvósba". (Magam sem értem, hogy kerülhetett rám ez a szolgálat. Vagy táppénzen van az a győri majom, aki szokta csinálni, vagy félre üthették a vezénylők, vagy elfelejtették becserélni valami magasabban kvalifikált munkavállalónak...) Aztán meg is jegyezte, hogy akkor ma biztos nem születik szolgálati anekdota, hacsak nem húzom át az új fázishatárt Rajka felé. Még tanácsot is adott, hogyan lenne tökéletes a kivitelezés (mindkét áramszedő fenn).

Reggelig minden frankón alakult és már Győr előtti fázishoz közeledtem kocogó 120km/h-val -olybá tűnt, hogy még a reggeli söröm ízét is érezni véltem a számban- mikor is a derengő novemberi ködben és mikor már kezdett világosodni (pont az az időszak, amikor a refivel már nem látsz, a nappali fények meg még nem elegendőek), kb háromszáz méterre a fázistól tőlem bal kézre egy böszme nagy szarvas kezdett befelé futni. Reflex szerűen finom mozdulattal fékező állás felé mozdítottam el a MF-kart, amikor is megláttam, hogy az elsőt követi egy féltonnás bika (az elsőn nem láttam az antennát, amin a cseh kettőt fogják ezek a hombár négy lábon kóricáló pörköltbe valók). Egy gyors csuklómozdulattal a kürt kapcsolóját előre, az MF kart pedig tovább, fékező állás felé billentettem (ilyenkor jó, ha az embernek nagy a keze, hosszúak az ujjai és a pár év gitáros tapasztalat sem utolsó hátrány). A legnagyobb szerencsémre a második húskombinát meggondolta magát és nem akart vagdalt lenni és egy jó ütemben végrehajtott fejmozdulattal visszaterelte magát a sínnel párhuzamos irányba, így minden esemény nélkül elhaladtunk egymás mellett. 

Gondolom a bal oldalon álmos tekintettel az ablakon kifelé meredő utasaim meglepődhettek, amikor az a dög rájuk kacsintott...

Vesztegzár alá vont Kaptár

Nos igen, a dunaújvárosiak is felkapnák a fejüket a Kaptár szó hallatán és a debreceniek is. És persze az eset megesett: többen jelezték Debrecenben, hogy egy pillanatra elméláztak rajta, hogy október 16-án és 31-én is náluk játszunk e, de persze csak a két helyszín neve az egyezés. 

Legutóbb mikor Debrecenben jártunk... hogy is mondjam... nem volt vele szerencsénk. Igen, a balszerencsétlen Vekeri fesztiválról beszélek. Egy szempontból nem volt szerencsétlen, ugyanis az ottani színpadmesterrel -aki nem más, mint a Heartkiller énekese, Kenny- sikerült összecimborálni és hosszas egyeztetések után összehozni ezt a bulit. Alig pár nappal jártunk a Düreres fellépés után, ahol kis érdeklődés és ehhez mért mérsékelt sikerrel távoztunk, de nem csüggedtünk annyira, mint a szombathelyi, vagy a Vekeri fesztivál után, mindezek ellenére bizakodva vágtunk neki a négy órás útnak. Szokás szerint Imi vezette a buszunkat, mi pedig igyekeztünk ráhangolódni és ellazulni. A gyarapodó közös utazások egyre jobban összekovácsolják a tagságot, ami meg is látszik: összetartóbbak és lazábbak vagyunk és egymás ugratásait és poénjait is könnyebben vesszük. Természetesen a legjobb eseményeknél a kamera most is lemaradt, de hát ez a mi formánk. Elmesélni meg nem ugyanaz, de számunkra örök emlék marad.

Monesz még régebben járt a helyen, bár kicsit nagyobbra emlékezett, ennek ellenére hamar feltaláltuk magunkat. A rendezvény kezdési időpontját csúsztatták egy kicsit, mondván az első zenekar se játsszon az üres teremnek -a mi szempontunkból ez nem volt túl szerencsés, hiszen nekem vasárnap 11 órától szolgálatba kellett jelentkeznem és így a hazaindulásunk időpontja is tolódott. Továbbra sem tartom szerencsés döntésnek csak azért kitolni a kezdés időpontját, mert nincsenek érdeklődők. Tudjuk, hogy szar dolog két embernek játszani, vagy a pultos csajnak meg a hangosítónak, de a felszopóknak ez a sorsa. Akár vitaindító téma is lehetne, de felesleges. Mindenki érzi a súlyát a dolognak -és itt is megjegyezném, hogy erről már korábban írtam: a közönség közönyének köszönhetik a kezdő zenekarok a kongó termeket. (És ismét sikerült egy betű köré felépítenem a mondandómat. Ez pedig a K).

Az első zenekar, aki a backstageben feleslegesen hemzsegő slepp közül a színpadra keveredett a The Orange Sofa. Külsőre ötvözték az összes tehetségkutatós elemet az alternatív rádióbarát zenével és igyekeztek némi stand up elemmel magukra vonni a figyelmet, amit az ismerőseik abszolút jól le is reagáltak. Ha a srácok tovább csiszolják még a történetet, akkor pop-rock kultúra egyik jellegzetes képviselői lehetnek.

Utánuk következett Karai Anna és népi zenekara. Annáról eddig semmit nem tudtam, mert nem nézek tévét, de a jelenleg vele futó Tarcsai neve már ismerősebben csengett, bár a Bloody Roots óta kicsit discosabbra vette a figurát. Egyébként tetszett a csajszi előadása, kellően kihívóan öltözködött és viselkedett a színpadon (akár Pink, vagy Lady Gaga keverékének olcsóbb magyar verziója lehetne) és jó pont a System of a Down és a RATM feldolgozások a repertoárban. A hangja is kiváló és kívánom neki, többre vigye mint Zalatnay Cini és ne énekeljen mulatóssal hakniznia a megélhetésért, mint Pataky Attilának. 

Annát a házigazda Heartkiller követte a deszkákon. Felvételen valahogy sokkal gyengébb Kenny hangja ezért kíváncsi voltam rá, hogy élőben mennyivel lehet jobb. A számításom bejött, abszolút pozitív csalódást okozott. A hangulat és a közönség előttük volt talán a legnagyobb, de egyértelműen a hazai pálya előnye és a slepp jelenléte ennyit jelent. Ettől függetlenül a srácok nyomták keményen, abszolút jól provokálták és tüzelték a közönségüket. Remélhetőleg még összejön pár közös buli a srácokkal és többre viszik pár saját zsebből bevállalt klubbulinál. 

Szokás szerint teljes átszerelés következett, mert az előttünk fellépők kombókat és nem annyi kiegészítővel felszerelt dobcuccot használnak, mint mi. Némi helyi erő bevetésével hamar végeztünk az átszereléssel és igyekeztünk minél hamarabb belecsapni a közepébe. A színpad előtt kicsit felcserélődött a közönség és hozzánk hasonló érdeklődésű arcok közelebbről élvezték a műsort, de az előttünk fellépők is jelenlétükkel támogattak bennünket (kivéve Annáékat). A blokkunk során persze jöttek a technikai problémák: előbb Höki mikrofonja kezdett vacakolni, majd a Vérnélküli forradalom felelgetős része előtt elszakadt az legalsó húrom a Jacksonon. Szerencsére nálam volt a klipben is látható Ibanez "sportgitárom", így gyorsan tudtam cserélni és a szám végére visszaállhattam. Két ráadás dallal (Gyűlölet és harag, Átok) háláltuk meg a közönség vissza-visszáját, majd a blokk végén kiosztottunk néhány pengetőt, dobverőt, aláírást a CD-kre, pólókra, és a setlistekre és elbeszélgettünk a helyi arcokkal. Jó volt találkozni ilyen lelkes rajongókkal (mindig az), minden tisztelet az övék, hiszen tőlük lehetett olyan a buli, amilyen és az ő támogatásuknak köszönhető, hogy a zenekar még létezik és van jövője! 

Miután mindenki eltűnt -a pultos csaj és tulaj kivételével- szép lassan összecsomagoltunk. Közben azon elmélkedtünk jó lenne, ha lennének roadjaink, mert ezt a pakolási cécót már egyre inkább nem bírjuk, főleg ha ilyen intenzív koncertjeink vannak. A hazavezető útra nem emlékszem, mert sikerült bealudnom még mielőtt kiértünk volna a városból. A tehénszaros főváros külkerületénél tértem magamhoz kb annyi időre, amíg átértünk a budaörsi mekihez -mert a hagyomány, az hagyomány és Faby morcosan feküdt volna le, ha nem mekizhet... Pedig kapott a Hökitől egy kis cseresznyét (csavaros kiflit, vagy rakétát, ha úgy valakinek ismerősebb), de az nem felelt meg neki. Következő emlékem, hogy hajnali hatkor szállok ki a buszból a Hátsó utcában...

Legközelebb november 13-án Komlón találkozhattok velünk!

Sapi és John Lennon napszemüvege. Nem tudjuk valójában kié volt, de ha valamit a backstageben hagysz, tuti hogy valaki felpróbálja... főleg ha a Vesztegzárral osztozol a helyen.