Jópofa statisztika

Időről időre megnézem a statisztikáimat. Nem remeg meg a szám széle, ha egy hónapban kevesebb a megjelenítés, mint egy ezer, de szeretem tudni, hogy melyik írásomra mekkora az érdeklődés. Vannak itt olyanok, amiket a retkes arcoskönyvön sosem osztottam meg, így azokon alig pár megjelenés számolható meg, de amit közzé teszek, és alacsony a nézettségi arány, az már aggasztó. És van, amikor jópofa, mint ez:

Jah, hát egyébként ilyen a statisztikai felület, amit csak én láthatok (meg a TEK, és más kül- és belbiztonsági szervek szerte a világban)

Vesztegzár a Sportalsóban - 4. alkalommal is

Nos... Esztergom eddig nem volt túl hálás velünk. Ez alatt értek két olyan bulit, amikor gyakorlatilag három embernek játszottunk, érdekes módon valami technikai probléma mindig akadt és bár elég sok ismerősünk van a város környékén (például a náci Bandi fszt. -alias SP- Nyergesen, aki még egy koncertünkön sem volt ott, hogy nyelné félre a házi pálinkát a mocsok), eddig nem nagyon tiszteltek meg minket a jelenlétükkel. Ellenben mi mindig bizakodva keltünk útra és volt olyan cimbi, aki már harmadszor jött el. Persze lehet, hogy minden alkalommal a bulink utáni másnap volt valami unalmas Junkies, vagy egy tömegcikk Pokolgép, vagy a mindenható Ossian, amire nagyobb az érdeklődés, mint egy középkategóriájú Vesztegzárra. Viszont közel 15 év után találkoztam és beszéltem újra az unokatesómmal. Számomra külön örömöt jelentett.

tájkép csata előtt

A mostani bulink sem indult simán. Mikor a srácok felszedték a futót jöttek a technikai hibák: kinyomta a féklámpa biztosítékát. Így kapásból egy óra csúszással indulhattunk csak el. Ezek után már csak az volt. Velünk egy időben érkeztek a Scage-es srácok. Kipakoltunk és elkezdtük felépíteni a cájgot. Kb fél óra csúszásnál tartottunk, mikor elkezdték a programot -nagyjából 10 embernek. Sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, bár a zenéjük továbbra sem a stílusom és a rossz akusztika miatt kevésbé volt számomra érthető. Az, hogy a basszus és egyéb sampler cuccok laptopról mentek... nem ők az egyetlenek.

Az öreg a baloldalon nagyon keményen tolta a kis elemlámpájával.

Scage után jött a 1KillEmbrace. Őszintén szólva amióta a Rajmi egyedül kezeli a gitárt sokkal érthetőbb a zene -szerényen megjegyezte, hogy szerinte inkább az új erősítőjének köszönhető. De mondjuk Dagadt se picsázott sokat a dobok mögött. Rég nem hallottam ennyire intenzíven püfölni a bőröket. A technika ördöge náluk sem unatkozott: előbb a mikrofonnal voltak gondok, majd jött a húrszakadás. Valaki meg is jegyezte -talán a Monesz- hogy akkor a húrszakadást már megúsztuk. A nézőszám nagyjából ekkorra már elérte a csúcsot -a körülbelül 25 fizető vendég mellett akadt néhány VIP vendég, így a végleges nézőszám úgy nagyjából 50 főt tett ki forgóban. Gyakorlatilag a három előző egomi bulinkon összesen voltak ennyien...

Nyomod keményen, vagy a kemény nyom téged?

Dagadt keményen nyomta!

hát... a nézők nem taposták egymást halálra

1KE-s barátaink után átvettük a színpadot. Ekkor találkoztam a ténnyel, hogy frissen draftolt technikusunk mennyire nincs a helyzet magaslatán. Remélem idővel leküzdi ezt a feszültségből adódó kapkodását -mondjuk mindig is egy hebrencs volt. Monitorok hiányában befelé nem hallottunk semmit az énekből és másból sem -a dobon kívül.

Szép lassan az érdeklődők is megjelentek és az első öt sorban annyira felforrósodott a hangulat, hogy félmeztelen férfiak pogóztak és őrjöngtek előttünk. Csajoktól vártuk ugyanezt, de hát valószínűleg az ő fogyasztásuk és hangulatuk nem rúgott még erre a szintre.

Lefaragtunk a műsorunkból, hogy a The Morning Starral ne basszunk ki, ellenben a közönség már kevésbé volt tekintettel az utánunk következő dunaújvárosi bandára. Gyakorlatilag közönségnek pár szakmabeli és két-három vendég nézte meg az egyébként rendkívül jól összerakott dalokat. Kibaszottul feszesen játszottak a srácok, tetszett amit nyomtak, bár az akusztika az éneket náluk is megette, így is megérdemelték volna a jobb körülményeket! Aki nem várta meg őket, az nem tudja mit hagyott ki! Baszhatják...

Iminkről már jó párszor megemlékeztem ebben a blogban, aki fáradhatatlanul kísér minket, vezeti a buszunkat egyik állomásról a másikra és árulja a mörcsöt, szedi a belépőt, roadol...

Erre a képre meg nem volt felkészülve.

Summa-summarum: négyből kettő. Ez nem az értékelés, hanem az az arány, ami a jó és a rossz bulik arányát érinti Esztergomban. Osztályozni most sem fogom kompletten a dolgokat, mert eddig sem tettem meg. Lehetett volna nagyobb banzáj is, ha többen vették volna a fáradtságot, hogy bedobjanak a kasszába öt szaros százast, amiért cserébe kaptak volna négy fasza bandát, de örültünk azoknak, akik jelenlétükkel megtiszteltek bennünket! A leglelkesebbek dobverőt, pengetőt és CD-póló ereklyékkel és egy nagyon jó élménnyel távoztak. Nekik köszönet a kitartásért és a biztatásért és a jelenlétükért! Tőletek lett olyan a buli, amilyen!

56

Egy szám. Egyesek számára semmit nem jelent. Így magában csak egy szám. Viszont ha így októberben emlegetjük megtöltődik tartalommal. Mint az Amcsiknak 911. Összeszorul a szív, vagy a segglyuk. Attól függően kinek milyen értelemben volt hozzá köze.

Nekem semmi közöm nem volt hozzá. Sem 911-hez, sem 56-hoz. Pardon: '56-hoz. Mert így már egy évszámra utalok. Hogy mi is történt akkor, mármint 1956 október 23-án és utána és azóta, azt politikai pártállástól függően sokan sokféle képp magyarázzák és értelmezik. Míg az egyik oldal ellenforradalomról beszél, addig a másik csak forradalomként és szabadságharcként aposztrofálja az eseményeket. Meghívót senki nem kapott rá a facebookon, mégis mindenki tudott róla és sokan ott voltak az sűrűjében. A többség -mint általában- lapított. Aztán '90-ben meg tartotta a tenyerét a kártérítésért. Jó reggelt! 

Boncolgathatnánk a kérdést, hogy valójában mi is történt, de mindig is úgy voltam vele, hogy az érmét mind a két feléről meg kell vizsgálni -nem csak az írást! Ha az akkori rendszer szemszögéből vizsgáljuk, akkor egyértelműen ellenforradalom volt. A tenyészállatok fellázadtak a gazdáik ellen. Nem azzal volt igazán bajuk, hogy terelik őket, hanem az ahogyan terelték és etették. Mert gondoljunk bele: a magyar az olyan, hogy erős kézzel kell irányítani. Ha nem így történik, akkor kitör rajta az anarchia iránti vágy és eluralkodik rajta a káosz. Viszont amint kapja az ostort és igába hajtja a fejét engedelmes és jó háziállattá válik, de ha cserébe nem kapja meg a neki kijáró kellő tiszteletet és gondoskodást, akkor morogni kezd és még szembe is száll a gazdáival. Nem szabadságot akar, mert attól eltunyul. Csak lazítani szeretne a gyeplőn, hogy ne fájjon annyira.'56 után rájöttek, hogy változtatni kell. Igaz, hogy kivégeztek pár "rendszer ellenes" elemet, de ezt minden diktatúra megteheti. Amerikában a mai napig törvényesen megteszik. Jó reggelt!

Ha mondjuk más politikai megközelítésben vizsgálom a kérdést, akkor pedig egyértelmű, hogy a nép fellázadt az elnyomói ellen és az igazságtalanság ellen, a kizsákmányolás ellen. A gyávák meg meglógtak mikor megnyíltak a határok. Most meg visszatértnek a hősök, vagy a leszármazottaik és kaszinókat nyitnak, állami tisztségeket töltenek be és kizsákmányolják a kormány gyámsága alatt azt az országot, aminek a szabadságáért és kizsákmányolása ellen forradalmat robbantottak ki. Jó reggelt! 

Aztán miután leverték az egészet mindenki békésen nyaralt a Balaton partján a SZOT üdülőkben. Aztán kilencvenben ismét elkezdődött valami. Egyre kevesebben kezdtek a Balaton partján nyaralni, kivéve a németeket. Akiket meg persze az újdonsült kapitalista magyar kereskedő ügyesen lehúzott. Divatos szó lett a privatizáció, meg az offshore, végül a mutyi. Mikor a Balkánon rend lett a kétezres években a tehetősebbek Horvátországba mentek már nyaralni, a kevésbé tehetősek meg a szomszéd hátsó kertjébe. Az országban szép lassan eltűnt a középosztály. A kapzsik és törtetők feljebb léptek, a kevesebb fifikával rendelkezők meg adósságcsapdába. A szegényebbek dolgoznak, hogy ehessenek, termelik a GDP-t, a tehetősek meg diktálnak. A társadalmi szakadékok meg egyre nőnek és a diktatúra új ruhát ölt. Jó reggelt!

Mi számomra '56 üzenete? Sose tűrjem el, ha mások akarnak irányítani, pláne igazságtalanul a jogaim és emberi méltóságom sárba tiprásával!

Van egy nagyon jó cimborám (és kollégám), akiről biztosra venném, hogy nagyon szívesen posztolna ez alá különbözőbb videókat és cikkeket, amik az ő politikai pártállása alapján elfogadottak a témával kapcsolatban. Bandi, kérlek ne tedd! 

Szolgálati anekdoták - 85. rész

Nem tudtam mit vállalok... komolyan mondom. Szólt a vezénylő, hogy be kéne ugrani vasárnap az oroszlányi ingába egy kolléga helyett. Gondoltam miért ne plusz pénzért és túlórákért, meg hát nem Győrben kéne jelentkeznem és ráadásul nem is éjfélkor végeznék... Csupa jó. Jah, a vidámparkban a hullámvasút is az, mégis mindig van valaki, aki a végén elokádja magát. 

Meglepően fitten és kipihenten ébredtem a szolgálat előtt, azért biztos ami ziher lenyomattam egy kavargatós kávét indulás előtt... aztán még a nap folyamán utána küldtem négy csokis capuccinio-t. Továbbá megfejeltem még két A4-es méretű rántott szeletet rizs körettel és uborkasavanyúsággal (a párom meg örül, hogy végre normális kaját is fogyasztottam) és a cég által biztosított liter védőital mellett egy fél liter gyömbéres Kinley-t. Franc tudja miért, de rákattantam a gyömbéres cuccokra.

A szolgálati leírásban 5 pár személyvonat délelőtt és 6 pár vonat az MKSZ után volt feltüntetve a 12. számú vonalon (Tatabánya - Oroszlány). Az első kanyar hamar lement és csak a második után tettem egy felelőtlen kijelentést:

- Ez pite volt.

Sorban a harmadik forduló következett, amit a negyedik követett. A tatabányai tartózkodások alatt vagy a csokis capuccinio, vagy egy szál cigi léptette az óra mutatóit. Az ötödik kanyar előtt már vártam, hogy jöjjön a megváltó MKSZ. A szervezetem némi tápértékre vágyott. Ahogy az lenni szokott a kellemesebb időtöltés sokkal gyorsabb léptekben szalad el. A kezdeti látszat lelkesedésem gyorsan hanyatlott a kilométerek és a fordulók számának növekedésével. Az idő egyre lassabban vánszorgott és már arra vetemedtem, hogy a nyolcadik forduló előtti 10 percben szemhéjaim alá rejtettem látószerveimet. Amikor már csak kétszer kellett kimennem Oroszlányba a méla undor már állandósult az ábrázatomon. Utáltam az egészet. Talán ezek alapján kimatekozható, hogy a szolgálat végére milyen szintig jutott ez az állapot. 

Hazafelé egy szakaszban ültem a gyorsvonaton pár iskolába visszaigyekvővel és egy valamit megtudtam a mai fiatalságról, mégpedig azt, hogy egymást egyszerűen a másik apjának felelőtlen kilövellésének tartják és így is szólítják:

- Hallod geci?

A kommunikáció, vagyis a mondandó során (ami általában a hétvégi bulizás alpári és helyenként költői túlzásokkal tűzdelt elbeszélése) folyamatosan meg szólítja a hallgatóságát a mesemOdnó:

- Hallod geci? Úgy bebasztam geci, hogy smároltam egy csajjal geci -pocok nyerítés szerű nevetés- és hallod geci? Nem vágom ki az geci! - Társas pocok nyerítés.- Geci, remélem nem lett terhes!

Nos hát...egy ilyen kis gecinél, mint te, aki olyan, mint az apja (nem ismeri a fogamzásgátlás különböző módszereit) bizony ez könnyen előfordulhat...

Az én időmben a "baszd meg" volt a "menő" szleng...

Vesztegzár Sztálinvárosban

A sok tudatlan meg most néz, hogy vajon hol is jártunk. Oroszországban e, vagy Grúziában? Egyik tipp sem nyert, ugyanis valamikor még a módszerváltás előtt Dunaújvárost eredetileg így hívták. Na, de ennyit a történelmi kitérőről. Jöjjön akkor 2015.10.16. elbeszélése -ami ma már szintén történelem.

Részben várakozással töltött el ez a koncert és részben nagy esélyt nem adtam rá, hogy nagyobb érdeklődés legyen, mint mondjuk Szombathelyen, de végül nem így lett. Elsősorban azért vártam, mert már vagy két éve nem találkoztam a fogadott hugicámmal, aki most is meglepett bennünket egy kis saját készítésű ínyencséggel:

Mit ne mondjak... Erről a zenekarról sok minden elmondható, de hogy a tagjai nem szeretnek enni (és inni), na az nem! Mint egy feneketlen kút! Úgyhogy bármikor rá lehet efféle disznóságokra és ösztöni cselekedetekre venni bennünket!

A mostani bulinkra próbáltunk beszervezni helyi zenekart, aztán mikor kiderült, hogy nem lehetséges, akkor igyekeztünk mást szerválni, hogy legalább egy kísérő banda legyen, de Höki győri bandáján, az Aeneis-en kívül mást nem sikerült elcsábítani. Így jártak.

Az Aeneis tagjaival már elég régi a kapcsolatunk, hiszen Sztahi (basszer) és a mi Sapink osztálytársak voltak még valamikor a hetvenes években, valamint a zenekar megfordult pár KZE rendezvényen is és egyszer a Monesz kisegítette őket, amikor a Dani épp Bloody Roots-ot dobolt valahol. Előtte egy próba erejéig ellátogattak a próbatermünkbe, akkor hallhattam őket testközelből. Már akkor lenyűgözött Norbi és Bence gitárjátéka, mert amit ez a két fickó leművel azon a két gitáron, az valami eszméletlen. Gyakorlatilag 3000 hangot pakolnak bele egy riffbe, de úgy, hogy közben nem is jazzt játszik a brigád, hanem progresszív melodikus deathmetált. Az országban nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen banda, aki ilyet és ilyen szinten játszik. Sajnos a tizedikei győri buliról lemaradtam, pedig a srácok elmondása alapján voltak szépen már rajtuk is, pedig ők nyitották a rendezvényt. A mostanin egy kicsit szűkösebbre vették az érdeklődést, ennek ellenére jobban nézett ki az az embermennyiség a kis teremben, mint a szombathelyiben.

A bulira most a buszunk nyújtotta teljes ülőhely mennyiségét kihasználtuk, mind a kilencet, ugyanis -ahogy az már lenni szokott- Imi vezetett, a négy komáromi vesztegzár tag mellé beugrott még a zenekar egyik régi barátja, a Kulcsár és Győrben csatlakozott az üres helyek feltöltéséhez a már fent említett Norbi, Sztahi és a közös ló, Höki. Hogy is mondjam... egy elég vidám társaság alakult ki. Fehérvár után kicsit elpilledtem -vagy csak kiesett az az időszak- és mire magamhoz tértem, már Dunaújvárosban számolgattuk az esőcseppeket. (Történetesen olyan esőerdő hangulatú felhőszakadáshoz hasonló élményt kaptunk, amire nem számítottunk). A helyszín nem volt számunkra ismeretlen, hiszen nem először jártunk itt, bár némi felújítás azért történt -pozitív irányban javultak a körülmények, bár a backstage még mindig szűkös.

Mivel a két zenekar egyetértésben érkezett és egyikünk sem kívánta hátráltatni a másikat, így rövid időn belül, de kényelmesen felpakoltunk a színpadra és azután következhetett a beállás. A publikum közben szép lassan érkezett és fogyasztott, valamint nekem is sikerült kicsit leülni a Hugimmal beszélgetni. A kezdést kitoltunk 21:30-ra, ami nézőszám és hangulat szempontjából nem sokat jelentett, bár ezzel kapcsolatban már néhány szót emeltem előző írásaimban.

Az Aeneis táján érezhető némi plusz -a zenei részen túl-, ugyanis hatalmas háttérmolinóval és fekete Robin Hood kosztümben jelentek meg. A kialakított külsőséget ötletesnek találom, illik a zenéjükhöz (progresszív melodikus deathmetal - igazán megspékelhetnék még valami folkos fúziós cuccal...). A közönség... úgy ahogy megértette, hogy mit is akarnak a srácok nyomni, de nyilvánvalóvá vált, hogy ismeretlen számukra a zenekar és a dalaik.

Némi átszerelés után -amennyire lehetett elnyújtottuk, hogy Hökinek tudjon némiképp regenerálódnia a torka, aztán belecsaptunk. Eleinte kevesen voltak, és nagyjából a blokkunk közepén kezdett el a közönség kicsit oldódni, pedig már túl voltunk a nap 23. óráján és bár nem terveztük mégis kiharcolta a közönség a két bónusz számot. Megérdemelték! 

Az még megvan, hogy fél egy előtt már befejeztük -pár perccel később beszéltem telefonon a párommal- aztán még haverkodtunk (megismertem egy olyan fickót, aki mellett kicsinek éreztem magam), majd fél három felé el is indultunk. Jah, még a mekis megállóra emlékszem -mert a gyalogos McDrive ugyebár Vesztegzár hagyomány- aztán utána csak arra, hogy Győrben vagyunk. Előbb -talán- az Aeneis próternél, aztán Hökit tettük ki az Audiban -hát igen, ilyen a magyar rockzenész élet: buli előtt, vagy után menned kell dolgozni. A következő ébredésem már Monostoron a mi próterünknél volt, kb hat óra körül. A kipakolást már a csak öten végeztük, amiért hálásak lehetünk Iminek és a Kulcsárnak -az egész esti segítségükért is!

Reggel hétkor értem haza, eléggé meggyötörten -nem kényelmes a buszban ülve aludni-, és most befejezem ezt az élménybeszámolót.

Még jó, hogy kihagytam a sztoriból azt a részt, mikor a Faby egy sörös dobozba hugyozott és egyszer nagyot kellett fékezni...

Szolgálati anekdoták - 84. rész

Rájöttem egy jó poénra. Meg arra, hogy alkalmazva is jó poén lesz. Ez csak egy oldalú vicc. Csak én röhögök majd. Legalábbis, ha beválik.

Tegnap reggel hazajöttem, és megnyugodva tértem nyugovóra. Idegesen nem is lehet. A nagy nyugalmam aztán szerte-szét szaladt én meg sziszegtem -csak hogy még egy "SZ" betűs szót használjak. Szívtam a fogamat, hogy bassza meg, este mehetek vissza. Észrevette a kedves olvasó mennyi "SZ" betű lett itt hirtelen egymásután? 

Ha az "A" betűre hívom fel a figyelmet, vagy az "E"-re, akkor meg arra bólintottak volna. 

Aztán ma reggel is hazajöttem épségben -mert a páromnak megígértem, hogy így teszek és hát mivel ritkán ígérek meg bármit is, ezt most betartom- és a napi teendőim közt lapozgattam, mikor rájöttem, hogy ma este megint mehetek. Mert ezt dobta a gép. A változatosság kedvéért -csak, hogy szemléltessem a csodálatos és törvényes, ellenben abszolút nem családbarát mivoltát- a péntek éjszakás esztergomi remot Daihatsu után jött szombat estére egy Talentos Délis kanyar. Hétfőn meg hajnali háromnegyed négykor(!) jelentkezem, hogy Bz motorossal megmásszam a Bakonyt. Csak halkan jegyzem meg, hogy csütörtökön meg a Keletibe mentem Flirttel, vissza pedig Traxx-szal jöttem. Színes egyéniséget csináltak belőlem. Még jó, hogy nem vertek össze, vagy nem vagyok nigger, vagy kínai...

Paraszt vagyok...

Magyar paraszt.

Meglepő módon semmi baj nem akadt a Talnettal. Ezért nem is érdekes a szolgálat. Nem hitte el senki? Jogos. Mi a francért kezdenék bele egy "Szolgálati anekdotába", ha nem is volt érdekes? Hacsak nem a poénom miatt...

Valójában egy említésre méltó esemény mégis akadt. Azon túl, hogy a reggeli vonatkísérő személyzetem a szerelvényben aludt. Bár ezen a szinten -11 szolgálati év után- már ez sem hat meg. Eléggé sok leszarom tablettát fogyasztok ahhoz, hogy az ilyen apró szarságokon örömködjek, vagy említésre méltónak találjam. Most mégis megemlítettem. Hm... Ennyi erővel a Talent vécéjében vígan lubickoló szaromról készült fotót is posztolhatnám ide:

Az egész nagyjából annyit is ér. Szar a szarban...

Dögöljek meg, ha értem az öregeket! Mármint a hatvan pluszosokat. Ezek komolyan azt hiszik, hogy koruknál fogva nekik alanyi jogon jár az elsőbbség! Közútra tértem át, ha esetleg valakinek nem lenne érthető. Bár volt már olyan is, amikor Tóvároskertnél az öregasszonyt a botjával együtt majdnem sikerült rövid úton eltennem láb alól.

De tényleg veszélyesen közlekednek! Nem néznek körül, nem jeleznek haladási irányt, ha kanyarodnak és még a banyatankját is áthúzza a lábadon, ha épp olyan napja van! Én értem, hogy látnom kéne az elvágyódást megfakult szemeikben, vagy olvasnom a gondolataikat, ha épp arra van teendőjük, amerre én állok -mert bár igaz, hogy az öt méteres körzetemben egy döglött madár sincs, se korlát, se oszlop, se egyéb természeti, vagy természet ellenes akadály, de ezek kihívást látnak abban, hogy provokációt generáljanak. A banyatank vonszolás után lehet ez a napi sportjuk. Valamivel fel kell pörgetniük az öreg motort, máshogy nem egy kis konfliktus által termelődő adrenalinfröccsel. 

Katikát meg mindenki dobálja meg bazalttal Ácson! Had jelentsen be még párunkat, hogy aztán utána rajta röhögjön az egész CSÁF, meg a vonal. Alighanem legközelebb majd én is bejelentem, ha nem a vonat végétől meneszti a páros vonatokat, vagy nem fogadja le őket, késve meneszt, satöbbi. Pont a legmegfelelőbb kollégát találta meg a faszságával: a mi Gyulánkat. Szóval így, vagy úgy, de Katika szívni fog...

Megyek, és megiszom a sört, amit egy volt kollégától kaptam. Nem meséltem? Miért nem szólnak? Már mondom is:

Történt ugyanis, hogy éjfél tájban kopogtatnak a Talent ablakán. Nem tudtam mire vélni, hogy ilyenkor ki akar halnak halálával halni, mert alvó vasutast még a légy se meri felverni álmából, mert utána csak úgy hívnák, hogy áldozat (észrevették: itt meg sok a "H")... Kitekintek az oldalsó ablakon -a rolót nem kellett felengednem, mert ezen a szutykon nincs az oldalablakon- és egy rég látott, egykori kollégát pillantok meg. A nyitható nyílászárót kitártam, üdvözöltük egymást, majd megkérdezte, hogy beszállhatna e a szerelvénybe? 

- Minden további nélkül! -feleltem gondolkodás nélkül. Elszaladt a bőröndjeiért, majd feljött. Amióta felmondott nem találkoztunk így beszélgetésbe elegyedtünk -mint régen, amikor csak találkoztunk. Épp Németországból jött haza - Mer'kel-lett. A sört tőle kaptam, amit onnan hozott. Az ideiglenes szállásért és hálája jeléül. Anélkül is felengedtem volna. (A múltkor a dunai kollégát is beerisztettem a hátsó vezetőállásra, aki Győrben végzett és 610-ben tért haza). Úgyhogy most a hazatérő kollégák egészségére!

5,4%
Nézd meg, egy darab magyar szó nincs rajta! Ez nem Kőbányai!

Szolgálati anekdoták - 83. rész

Mindenkinek van olyan érzése, hogy büntetik valamiért. A diákoknak a tanárokkal szemben azért, mert vagy sokat feleltetik, vagy sok a házi feladat. A vérkatolikusok Istenüknek tulajdonítják a büntetéseiket. Én a vezénylőket teszem felelőssé: büntetnek, hogy Győrbe kell szolgálatba jelentkeznem. Ritkán adatik meg -mostanában- hogy Komáromban történjék mindez. 

Aki eredetileg ehhez a vonathoz lett vezényelve, azt elküldték Cellbe egy esztergált gépért. Csak ott derült ki, hogy azt már a délután folyamán a célba juttatták. 

Én meg végre mehettem a Szanatórium vasútra a Púpos pótlóra. Tökéletes választás egy magam fajta fiatalembernek péntek estére. Elhitted?

Kicsit beborult. Aztán hol esett, hol meg nem. 

Tudom, szar a kép, de hát járó motornál használtam állványnak az ablakpárkányt. 

Mindig is lenyűgözött Tokod állomás, de nem értettem miért. Talán mert még hagyományos értelemben váltókezelői toronyból állítják a váltókat az állomás mindkét végén, több vágány is ágazik ki különböző ipari létesítmények felé -amik persze már nem üzemelnek. Kíváncsi lettem volna arra a bizonyos "hőskorra", amikor még nagy forgalom uralta a létesítményt.

Vajon az AlCuFer LuCiFer rokona?

Nagyüzem a Suzukinál. Teli kocsik várják az indulást.

(Itt a mozdony vezetőállásának tetejének szélén található vízelvezető csatornát választottam állványnak. Elsőre láttam, hogy ez jó választás volt.)

Valami szakértő elmagyarázhatná már, hogy a LÍRA szót, miért írták ezen a terhelésen Y-nal?

Oldal-járólemez-állvány nézet. (Jó ez a Sigma obi).
Ismét Tokodon. (Vannak ékezetes betűim, nincs elírás).
Itt már a több mint hatszáz méteres Suzuki vonat élén vártam az üzemszünet végét.

Memento.

A néhai üveggyár romjai hajnali háromkor, szintén Tokodon és még mindig működnek az "Ö" betűim. Csak az "Ű"-t szoktam egy csavarhúzóval külön nyomogatni, mert belefáradtam, hogy az Enter lenyomásával egy totál felesleges Ű is odaéktelenkedik egy mondat végére. Ezért kiszedtem. 

Rocktóber

Imádom az őszt!

Mármint az igazit, amikor már sárgulnak a levelek, kanos szarvasok bőgésétől hangos az erdő, az esték csípősen hidegek, reggelre köd ereszkedik alá, satöbbi. 

Vagy azért érzem így, mert magam is az ősz szülötte vagyok -bár szüleim elmondása alapján aznap esett eső, hó, sütött a nap, meg fújt a szél... szóval elég szélsőséges időjárás volt (lehet azért lettem én is ilyen)- vagy csak egyszerűen mert ki nem állhatom a nyarat és egy enyhülést hozó időszak erős kontrasztja tud lenni egy utálatosnak.

Nem készültem hosszú memóval, hazafelé sem fordult meg a fejemben semmi ezzel az időszakkal kapcsolatban sem -más felé járnak a gondolataim mostanában. Viszont hazaérve és a gangról letekintve a "hátsó utca" felé valami azt súgta, hogy ezt az élményt meg kell, hogy osszam. (Aztán úgyis tudom, hogy akik csak a szolgálati és vasúti szarságok miatt követnek mindezt nagy ívben körülsz... sziszegik, de nem érdekel. 

Egyébként -ha már a vasút szóba került... mert szóba hoztam- ez az időszak a rodeózás időszaka. A kora reggeli nedvesség és a falevelek elegye finoman összetaknyolja a sínt és máris izgalmasabbá válik minden megállás -pláne, ha nincs homok...

Egy kora reggeli -teljesen semmit mondó kép társaságában- egy idézettel zárnék:

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja Isten mi okból
Szeretem? de szeretem.

Vesztegzár alá vont Győr

Az ember azt gondolná, hogy egy akkora városban, mint Győr vannak olyan helyek, ahol biztosítanak fellépési lehetőséget a rockzenében ügyködő zenekaroknak. Elvben van is egy megfelelő hely - jelen esetben a Bridge-re gondoltam (aztán persze lesznek, akik kijavítanak, ha tévednék)-, de azt a kisebb, feltörekvő zenekarok nem tudják sem megtölteni, sem kifizetni -már ami a bérleti díjat illeti. Erre a helyre leginkább csak nagy lóvés, tuti telt házas koncerteket hoznak össze. A probléma az, hogy legutóbb -majd egy évvel ezelőtt- egy Road és Alvin közös buli akkora nézőszámot hozott, hogy levegőt sem lehetett venni, nem hogy belépőt pár órával a nyitás után, hogy a sorbánállásról ne is beszéljünk a kilométeres bárpultnál, ahol a publikum hosszú perceket dekkolt, csak hogy némi frissítőhöz jusson. Ebből is jól látszik, hogy egy ekkora város elbírna egy jóval nagyobb helyet, ahol a nagyobb zenekarok megmutathatnák a művészetüket jóval nagyobb közönség előtt és akkor a feltörekvőknek ott lenne a Bridge, ami megfelelő színpaddal és beltérrel rendelkezik egy több száz fős nézőszámú kisebb bulikra. Persze nem azt mondom, hogy minden hétvégén élőzenés bulit kellene rendezni, mert a Nyugat-magyarországi rockerek kibaszottul lusták és érdektelenek, ha minden péntek és szombat bulival jár, mert akkor van miből válogatniuk és vannak annyira puhányok, hogy ebben az esetben nem mennek el csak úgy egy random zenekarra. (Erre tökéletes élő példa a legutóbbi szombathelyi fellépésünk, ahol egy tökéletes helyszínen, ahová több százan beférnek volt 11, azaz tizenegy fizető vendég. Az lófasz -mély torokkal- mind a szervezőknek, mind a helynek, mind a fellépőknek.)

A környéken alig, vagy kevésbé ismert, vagy ahogy fentebb már említettem: feltörekvő zenekarok kisebb levegőtlenebb, alacsony felszereltségű helyszíneken kénytelenek megtenni az első lépéseiket. Ha jól tudom -aztán persze majd itt is kijavítanak, ha rosszul- erre nem sok lehetőség adódik. Rendezvény se sok jut, de így legalább azok javarészt telt házzal mennek. A második ízben megszervezett Arrabona Metál Fesztivál pont egy ilyen kezdeményezés. Az ötlet jó, a szervezők tapasztalatai egyre gyűlnek és remélhetőleg tanulnak a felmerült problémákból. (Tudom miről beszélek, hiszen a KZE-vel túl vagyunk jó pár Komnapokos és Évzárós, valamint egyéb rendezvény lebonyolításán, az évek alatt elég sok tapasztalatot szereztünk ahhoz, hogy tudjuk mennyire fárasztó és nagy felelősséggel járó meló is ez. A fellépők hisztisek, de az ő megelégedettségük ugyanolyan fontos, mint a közönségé.)

A csúszáson nem lepődtem meg, hiszen ez még csak tényleg a második ilyen "fesztivál" volt, ennek ellenére a háromnegyed órás (!) késés már semmi esetre sem elfogadható! Ellenben, hogy félreértés ne essék, a szervezők ócsárolása ezen a ponton megáll, mert egyébként maximális segítőkészséget tapasztalhattunk a részükről és minden másban ügyesen helytálltak, teljes mértékben kihozták a szituációból, amit lehetett. A klub hiányosságai a klub hiányossága (színpad, szellőzés, technikai felszereltség), amibe azt is beleérteném, hogy elfogyott a sör a buli végére. Most ez vagy azért volt, mert nem akartak kiadni többet, hogy végre elhúzzon onnan a sok izzadt és részeg rocker, vagy csak alulbecsülték a létszámot és annak fogyasztását. A pultnál egyéb iránt állandó pörgést tapasztalhattunk, ha valami folyadékot kívántunk, a kiszolgálás a körülményekhez képest jó ütemben és rövid időn belül megtörtént. 

Az esemény ingyenes volt, így szinte borítékolható a nagy érdeklődés és persze eljátszottunk a gondolattal, hogy mennyivel csökkentette volna megjelentek számát mondjuk egy 500 forintos beugró. A szervezők kasszáját egyértelműen pozitív irányba mozdíthatta volna, az érdeklődőkét pedig ellenkezőbe. A pro és kontra párharca örök dilemma ebben a csúnya és gonosz és kihasználó világban. Persze a vidékről érkezőket így is elragadja az a csúnya és gonosz buszjárat, ami olyan galád időpontban indul velük haza, hogy egy valamire való alkoholfogyasztó normálisan be sem rúghat, mert persze már senki nem marad ott hajnalig iszogatni és beszélgetni és persze nem is minden helyen lehet. Ettől függetlenül sok bulizót már ez is visszatart egy jó bulitól és aki el is jön, az az utolsó busszal haza megy -a gumirockerek. 

Sajnos a munkahelyi elfoglaltságaim miatt a Vesztegzár turnébusza és a benne ülő Komárom felől érkezők -Monesz külön autóval jött, mert Tatabányán dobolta a Crusted-et- az első két zenekar fellépését nem láthattuk, pedig Inhalator-os cimbiékre kíváncsi lettem volna, mert tetszik a thrash azon válfaja, amit művelnek (kicsit új kedvenceimre, a Havokra emlékeztetnek), de remélem lesz még közös bulink és akkor megnézhetem, hallhatom mit művelnek élőben a srácok. Tőlem nem túlzottan megszokott módon a WormWood-on még egy aprításba is belekeveredtem -mert belerángattak- és persze be is nyeltem egy gyomorszájast, amitől meg már eléggé elszoktam -mármint a fizikálistól. Őszintén szólva a napját nem tudom, mikor pogóztam utoljára és mikor hallgattam blackmetalt. (Az egymillió lépés Magyarországon című műsor főcímzenéjének feldolgozásán viszont jót mosolyogtam.) Amióta nem kell előfogat a szemem elé kicsit több mindenbe beleugrom "miért ne?" alapon. Aztán utána percekig agonizálok, de az élmény ettől még maradandó. Az őket követő Márkádó alatt kezdtük el a pakolást, de az ajtón kiszűrődő hangok alapján nem ügyetlenkedtek a srácok és a közönségük is rendben volt. Igyekeztünk a keletkezett -már fent említett- késést lefaragni és gyors átszereléssel nem váratni tovább a közönségünket. Azt a publikumot, ami aztán szétszedte a házat! Családias körülmények közt (értsd alacsony színpad és a rajongók karnyújtásnyira tőlünk) akkora bulit sikerült kreálni, hogy a végén két bónuszt dallal háláltuk meg.

(A kép illusztráció és nem a győri bulin készült. Akinek bármi felvétele van, annak megköszönnénk, ha eljuttatja hozzánk!)

Summa-summarum: a hangulat és a közönség abszolút toplistás a Vesztegzár koncertek tekintetében, a helyszín és a szervezés már kevésbé, de az okot és magyarázatot mindenre fentebb már adtam. Kibaszottul jól éreztük magunkat és reméljük lesz még hasonló megmozdulás Győrben, amire újfent meghívást kapunk! A szervezőknek kívánom, hogy folytassák a rendezvény sorozatot, mert szükség van rá!

Szolgálati anekdoták - 82. rész

Az embert minden nap meglepetések érik, váratlanul, mint a lottó ötös, vagy mint vérkatolikus apácát az orgazmus. Nem lehet rá felkészülni, de miután vége valami eufórikus és érdekes érzés önt el minket. Nem először fordult elő velem, hogy rögtönzött író-olvasó találkozó alakult ki, de még mindig szarul reagálom le a dolgot. 

Épp élveztem a hűs októberi levegőt a tehénszaros Déliben, valahol a 9. vágány baknál és valahol messze jártak a gondolataim. Talán bele is bambultam a világba -már nem emlékszem, de biztos, hogy nem akartam ott lenni. Azért várakoztam ott, mert nagyjából oda kellett érkeznie az Ügyelet által ígért szerelvénynek. (A szerelvényt ígérték, nem a vágányszámot). 

Szóval ahogy ott álltam a Cégtől kapott ásványvizes palack és hátizsák társaságában egyszer csak odalépett hozzám egy fiatal pár. Első ránézésre mindenképp ez jutott eszembe. Meg az, hogy biztos a pusztaszabolcsi, vagy kanizsai vonatot keresik. Most őszintén: mi másért szólítana meg bárki? Gondoltam én. Bárki megszólíthat, ha csak magadban állsz -gondolta a táskám. Bugy-bu-buggy -gondolta az ásványvíz.

Hármunk gondolatainak hadakozása közben a férfinemű a fiatal hetero párból megszólított. 

- Helló, olvasom a blogodat! - mondta a férfinemű a fiatal hetero párból.

- Baszki. - gondoltam én.

- Bukta. - gondolta a Céges táskám.

- Bugy-bu-buggy. -gondolta az ásványvíz.

A fiatalember a hetero párból felismert. Dicséretét fejezte ki. 

- Hát öh... köszi... megtisztelő. -hebegtem én.

- Hm. -gondolta a táskám.

- Bluggy. -gondolta az ásványvíz.

Mint kiderült kollégák vagyunk, csak ő rajta múlik a közlekedésünk biztonsága. Rajtam meg az utasok és áruk épsége. Továbbra sem tudtam hogyan kezeljem a szitut, ezért az ásványvízzel folytattam erőszakos vitát:

- Blugy-bugy-blugy-blu-blugy. -mondta az ásványvíz.

- Gl-gl-gl-gl. -mondta a torkom.

- Jó trükk. -gondolta a táskám.

Váltottunk néhány szót az ETCS-ről, a GSM-R rendszerről, vagyis csupa szakmai szarságról. Az idő pedig telt.

- Tak-tak-tak-tak-tak... - így.

- Hm. - gondolta a táskám.

- Bugy-bugy. -gondolta az ásványvíz. 

Kiderült továbbá, hogy nem csak kollégák vagyunk, hanem földik is. Ennek ellenére nem rémlik az arca. Bár a déli városrészben nagyjából 25 ezren élnek. A legtöbbjüknek nem rémlik az arca. 

- Odanézz! Micsoda biciklije van annak a szakállas bácsinak. - mondják a városlakók apró ivadékaiknak, mikor elhaladok előttük a chopper szerű kerékpárommal.

- Ennyi barmot. - gondolom én cikázva a biciklisávban eszetlenkedő gyalogosok közt.

- Nyííí. - mondja a féktárcsa és a fékbetét kórusban.

- Hm. - gondolja a táskám az öltöző szekrényben.

- Bugy. - gondolja az ásványvíz.
Persze megoldásom továbbra sincs, hogyan is kéne kezelnem az efféle szituációkat. Nincs erre valami tréning?