A nyomozó újabb belépője
Hűvös őszi este volt. Szokatlanul rideg, akár az acél. Pár órája még esett némi csapadék az égből, ezért a flaszter nedvesen verte vissza a hiányos térvilágítást. Az óra álmosan kajtatott a nap vége felé. Bajsejtelmű kattogással ballagott a jövőbe.
Órák óta csak egyik cigimet gyújtottam a másikkal. Nagyjából egy egész csomagot végezhettem már ki. A motorom blokkja is kihűlt már rég. Még mindig a nyergében ültem. Talán egy jelre vártam, hogy újra ráadhassam a gyújtást és indulhassak valahova, vagy csak szimplán nem mertem felmenni a lépcsőkön. Azóta nem voltam a lakásban, amióta Ravennel összebalhéztunk. Akár egy mindent elpusztító természeti katasztrófa gyilkoltuk az elemeket és egymást. Megoldásokat próbáltam találni arra, miért vagyok a parkolóban és szívom a cigit, mint egy láncdohányos. Az utca hiányos közvilágítása nem zavart, nem attól féltem, hogy valaki netán beújítaná az alig pár hónapos gépemet, amíg nem tartom szemmel. Igaz, egy ilyen vasra vágytam mindig és persze féltettem. Egy lecsupaszított, 1200 köbcentis Harley blokkal szerelt, matt fekete chopbobra. Nincs túl csicsázva, mégis elég feltűnő jelenség. Nem sok fut belőle az utakon: gyakorlatilag egy. Az enyém. A legutóbbi munkám elég jól fizetett, (bár a megrendelő azelőtt az örök vadászmezőkre távozott, hogy végezhettem volna a megbízásommal, ennek ellenére a fáradozásaimat elég jól megfizették a "jogutódok") így abból az összegből készítettem, de úgy vagyok vele: ami könnyen jön, könnyen megy.
Egy pasas fordult be a hátsó utcába. Lassan közeledett, hosszú ballon kabátja lágyan ringatózott a járásától. A gyér közvilágítás miatt az arca nem látszott nagy távolságból, csak időnként egy piros fénypont villant fel, majd nem sokkal később egy füstfelleg lengte körül. Kényes igényességgel kifényesített cipője baljóslatúan kopogott a kövezeten. Ehhez csatlakozott egy vörös kanmacska nyávogása és a feltámadt gyenge szélben nyikorgó kiszáradt fák recsegése. Akár egy horrorfilmben, a dolgok kezdtek egyre felfokozottabbá válni. Az esemény az ember idegszálait borzolták és a hideg végig futott a hátán. De ez lehet csak a macskanyávogás miatt alakult így.
Órák óta csak egyik cigimet gyújtottam a másikkal. Nagyjából egy egész csomagot végezhettem már ki. A motorom blokkja is kihűlt már rég. Még mindig a nyergében ültem. Talán egy jelre vártam, hogy újra ráadhassam a gyújtást és indulhassak valahova, vagy csak szimplán nem mertem felmenni a lépcsőkön. Azóta nem voltam a lakásban, amióta Ravennel összebalhéztunk. Akár egy mindent elpusztító természeti katasztrófa gyilkoltuk az elemeket és egymást. Megoldásokat próbáltam találni arra, miért vagyok a parkolóban és szívom a cigit, mint egy láncdohányos. Az utca hiányos közvilágítása nem zavart, nem attól féltem, hogy valaki netán beújítaná az alig pár hónapos gépemet, amíg nem tartom szemmel. Igaz, egy ilyen vasra vágytam mindig és persze féltettem. Egy lecsupaszított, 1200 köbcentis Harley blokkal szerelt, matt fekete chopbobra. Nincs túl csicsázva, mégis elég feltűnő jelenség. Nem sok fut belőle az utakon: gyakorlatilag egy. Az enyém. A legutóbbi munkám elég jól fizetett, (bár a megrendelő azelőtt az örök vadászmezőkre távozott, hogy végezhettem volna a megbízásommal, ennek ellenére a fáradozásaimat elég jól megfizették a "jogutódok") így abból az összegből készítettem, de úgy vagyok vele: ami könnyen jön, könnyen megy.
Egy pasas fordult be a hátsó utcába. Lassan közeledett, hosszú ballon kabátja lágyan ringatózott a járásától. A gyér közvilágítás miatt az arca nem látszott nagy távolságból, csak időnként egy piros fénypont villant fel, majd nem sokkal később egy füstfelleg lengte körül. Kényes igényességgel kifényesített cipője baljóslatúan kopogott a kövezeten. Ehhez csatlakozott egy vörös kanmacska nyávogása és a feltámadt gyenge szélben nyikorgó kiszáradt fák recsegése. Akár egy horrorfilmben, a dolgok kezdtek egyre felfokozottabbá válni. Az esemény az ember idegszálait borzolták és a hideg végig futott a hátán. De ez lehet csak a macskanyávogás miatt alakult így.
A fickó észrevette a cigim felvillanó parazsát és felém vette az irányt. Felváltva slukkoltunk így jelezve a másiknak a pozíciót, akár csak a kikötő felé tartó hajó és a világító torony. A ballonkabátos gőzöshajó továbbra is lassan közeledett. Ahogy közelebb ért észrevettem anyuci által élére vasalt szövetnadrágot. Összeállt a kép. Egy régi ismerőst rejtett ez a Columbo külső. Gyerekkorunkban egy lakótelepen nőttünk fel. Okos, jó tanulónak számított, mégis rendőrnek állt. Ott viszont elég jól lépdelt felfelé, bár volt némi családi háttere hozzá. Jelenleg hadnagyi rangban tetszelgett és a helyi rendőrőrs kapitányi posztjának várományosának számított.
Mellém érve hosszú másodpercekig méregetett, nézte a motorom és engem, szívott a cigijéből, majd eszébe jutott, hogy illene köszönni. Bár az is lehet, hogy arra várt megelőzöm ebben, csak hát úgy vagyok vele, hogy aki érkezett, az mondjon jó napot! Ellenben nem ismert fel elsőre:
- Jó estét kívánok! -hangzott el tipikus rendőri hanglejtésben. Ezt verik beléjük először az akadémián. Utána azt, hogyan kell fürkészően méregetni az állampolgárokat. Az ő tekintete szúrós, szürkés szemei mélyen ültek. A kihallgatásokon a gyanúsítottak összerezzennek tőle. Valójában a kialvatlanság és a cigarettája füstje tették ilyenné.
- Szevasz. -vágtam vissza könnyedén és némi vigyort erőltettem magamra jelezve, hogy nincs okom tartani tőle. Azért baráti jobbot mégsem nyújtottam neki. A hangom alapján már felfutott a fejében a winchester katedrál, sikeresen beazonosított a személyim elkérése nélkül.
- Amikor utoljára találkoztunk még nem volt szakállad -ez még akkor történt, amikor információt kértem tőle a legutóbbi munkámhoz -csak hogy tudjam, mire számítsak, mibe mászom bele és mennyire veszélyes lesz.
Közben tovább méregetett. Hol a motoromat, hol engem. Talán szakmai ártalom nála.
- Nem árt a változatosság. -feleltem közömbösen. - Mi járatban errefelé ezen a késői órában? -megelőztem ezzel a kérdéssel. Minden rendőr felteszi ezt a kérdést, ha este igazoltatnak.
- Csak járom a várost. -elhalkulva válaszolt, közben a motoromat nézegette. Látszott rajta, hogy nem érti, miből telik rá, főleg, hogy amikor legutóbb összefutottunk, még gyalog jártam. Minden esetre nem kérdezte. -Szép.
- Köszönöm. Nem eladó -tettem hozzá elvigyorodva.
- Nem is telne rá -finom célzás volt, hogy szerinte nekem se.
Egy vadonatúj, hófehér Mercedes jelent meg az utcában. Ritka példány, full extrás változat. Az időnként benne megforduló hölgyek is azok szoktak lenni. Lassan, méltóságteljesen, cirkálva haladt. Éreztük mindketten, hogy figyelnek minket. És mindketten tudtuk, hogy kik. Nagyjából ilyen, amikor visszaköszön a múlt. Kellemetlen érzés. Ekkor még nem tudhattam, hogy nem csak számomra az. Velem ellentétben a nyomozó feszült, merev arccal végig követte, míg az autó elfordul az első kereszteződésnél. Amíg ő szemmel tartotta a váratlan ellenőrzést, én látszat nyugalomban újabb cigire gyújtottam. Az utolsóra abból a pakkból, amit akkor kezdtem meg, mikor megálltam a parkolóban. Gyorsan elszaladt az idő -a Mercivel ellentétben. A Columbo utánzat még egy darabig némán topogott mellettem, egyik lábáról a másikra helyezte át a súlypontját, mint aki mondani akarna valamit, de nem meri, majd gondolt egyet és ahogy érkezett egyetlen szó nélkül tovább állt. Némán, fel-felvillanó cigarettával a szájában. A kifényesített cipője újra csatlakozott a hátsó utca kórusához, egyenletesen kopogta a ritmust az utca kövezetén, a lábszárát fedő, élére vasalt nadrág pedig késként szelte a levegőt.
Épp elszívtam az utolsó cigimet, amikor megcsörrent a telefonom. Meglepődtem, mert egyrészt nem szokásom magammal hordani, vagy csak lenémítva, másrészt egyre közelebb vánszorogtak az óra mutatói az éjfélhez.
- Tessék. -az ismeretlen számok láttán, mindig tartózkodóan és közömbösen szólok bele a készülékbe. A jó pofizó kerítő telefonhívások után, amik újabb látszat jóságot ígérő számlákat ígérnek, közvélemény kutatnak, vagy biztosítást ígérnek, már nincs bizodalmam arra nézve, hogy egy ismerős keres meg.
- Szevasz. Tudunk találkozni? -egy ismerős hang. Frisco volt az, a titkár. Egy motoros klub titkára.
Pár nappal azután, hogy elkészült a gépem és Ravennel épp külön utakon jártunk elmentem kiszellőztetni a fejem. Csak húztam a gázt, élveztem az utat, amit falt a motorom. Nem voltak kötöttségeim. Bármerre mehettem, bárhol alhattam, bármit megtehettem. Egy nap, mikor egy erdélyi túráról tértem haza, egy útszéli parkolóban álltam meg pihenni és kajálni. Láttam a parkolóban úgy 10-12 motort, így gondoltam hol máshol lehetne jobban eltölteni az időt, mint ahol motorosok gyülekeznek? A közelükben parkoltam le. Elvégeztem a dolgom, majd betértem az étterembe. A kint látott mocik tulajdonosai, egy klub épp a pultnál állt, körülvéve a tulajt. A szituáció elég nyilvánvalónak tűnt a gesztusok és a magas hanghordozásnak köszönhetően. Nem foglalkozva a helyzettel leültem egy félreeső boxba, majd belemélyedtem az étlapba. Nem sokkal később fölém magasodott egy pocakos, érdekes frizurájú, marcona tag.
- Ne itt zabálj. -dörmögte fenyegetően. Higgadtan felnéztem a papír mögül és flegmán válaszoltam:
- Ennyire szar a koszt?
Erre a fickó elvigyorodott. Elsőre nem tudtam eldönteni, hogy fenyegetni akar vele, vagy értette a poént és hogy nem rémülök meg tőle. Ekkor vettem észre a felvarróját: SECRETARY. Kicsit visszafogottabban válaszolt:
- Mondhatni.
- Tudnál ajánlani egy jobb helyet? -kérdeztem anélkül, hogy tudnám, mibe mászhatok bele.
- Lehet róla szó. -kinézett a parkolóba, végigmért, majd alaposan megformálva a mondatot kibökte azt - Az ott kint a tiéd? -bökött a fejével a motorom felé.
- Igen. -feleltem kurtán.
Tartott némi hatásszünetet, majd így folytatta:
- Gyere utánunk.
Beleegyezően biccentettem, majd néztem, ahogy odalép a társaihoz. Súgott nekik valamit, majd egymás után kiballagtak az ajtón. Már a motorjaikon ültek, amikor kiléptem a bejárati ajtón át a parkolóba. Egy emberként fordultak meg és kezdtek bámulni. Mikor elindultam a gépem felé a titkár felvezetésével kigurultak a parkolóból. Ráadtam a gyújtást és utánuk iramodtam, természetesen kellő távolságban. Már hajtottunk egy ideje, amikor a klub tagjai utolértek egy kamiont. Frisco megkezdte az előzést, a többiek pedig egyesével követték. A karaván első része gond nélkül elhaladt a teherautó mellett, amikor a sofőr a menet közepére kezdte húzni a járművét. A csoport egy része időben észlelte a veszélyt és elkerülte az összeütközést, de az egyik tagot meglökte az utánfutó oldala, aki ettől kibillent az egyensúlyából és az út baloldalán végigfutó sekély vizesárokban kötött ki. A klubból csak a hátul közlekedő két jelölt állt meg jó pár méterrel arrébb, a többiek ráálltak a kamionosra. Néhány lövést is hallottam a távolodó menet felől, de inkább megálltam segíteni a bajba került tagon. Mire a két Prospect visszaért hozzánk, addigra már az árok szélén ültünk és egy szál cigivel kínáltam a szerencsétlenül járt motorost. Mázli, hogy nem ez volt az első esése, így viszonylag épp bőrrel megúszta -a motorjával ellentétben. Az egyik jelölt felhívott valakit, hogy jöjjön el gépért, a másik mögé pedig felsegítettük a bajbajutottat. Hármasban hajtottunk tovább. Bő fél óra motorozás után érkeztünk meg a klubházukhoz, ami egy nagy alföldi város szélén állt. Valamikor raktár lehetett. A bejáratnál az érdekes frizurájú pasas várt meg, a többiek beözönlöttek. Mikor odaléptem hozzá kezet nyújtott:
- Frisco.
Mutatkozott be. Kezet ráztunk, bemutatkoztam, majd bementünk a többiek után, akik már akkor töltötték magukba a hamvas söröket. Az egész klubház inkább hasonlított egy night clubra, mint étteremre, ahova invitáltak, mint egy klubházra. Bár sosem láttam addig egyet sem belülről. Az állam törvényei az ajtón belül semmit nem értek: a legtöbben dohányoztak, volt aki spanglit gyártott egy félmeztelen csaj hasán, aki egy go-go rúd tövében feküdt félig kábultan, alig pár centire a lerángatott bugyijától és egy használt kotontól, de a klozetból is olyan hangok érkeztek, amik azt sejtették, hogy épp farkalnak valakit. A pult mögött álló jelölt odacsúsztatott nekünk egy-egy frissen csapoltat, majd beszélgetésbe elegyedtünk Friscoval. Hajnalig tartott, s közben a társaság egy része lassan kicserélődött. Nem egy kis chapter-rel volt dolgom, azt már levágtam és ekkor még nem találkoztam az elnökkel, vagy a helyettesével sem. Mint kiderült hiába is vártam volna őket, mert épp jól megérdemelt büntetésüket töltötték le három másik tagjukkal együtt. Jól jöhetett az a kis hűsölés abban a nyári melegben.
Amikor érdeklődött a múltam iránt mindent őszintén elmeséltem neki. Hogy az egészből mennyit hitt el, nem tudtam, de amikor megemlítettem, hogy az utolsó megbízóm Johnny Casco volt, nem tett fel több kérdést. Az arckifejezéséből ítélve neki, illetve a klubnak is lehetett hozzá köze.
Másnap dél körül ébredtem egy kanapén. A helyiség levegőjében még mindig halvány cigifüst, sör és ondó szaga terjengett. A srácok és az éjszakai pillangók jó része eltűnt. Frisco a pultnál támaszkodott egy kávé társaságában. Telefonon egyeztetett valamit, mikor mellé léptem. Az esti jelölt helyén a pult mögött egy másik, eddig ismeretlen arc állt. Mafla feje volt, és nagyon nem tartozott ebbe a társaságba. Biztos látott régebben egy sorozatot a FOX-on valami californiai klubról és abban bízott, hogy erre van szüksége, ez lesz az ő világa. Menőbbnek érezte magát azóta, hogy megkapta a Prospect felvarrót, de valójában ugyanaz a csicska maradt, mint előtte. Kértem tőle egy kávét, hogy beinduljon a vérkeringésem és közben rágyújtottam egy szál cigire. Ekkor fejezte be a társalgást Frisco:
- Mi újság haver? Kialudtad magad? -dörmögte slejmmel teli hangon.
- Mondhatni. Azért a kávé segít majd magamhoz térni -feleltem vigyort erőltetve magamra.
- Nos, akkor csatlakozol hozzánk? -tette fel a kérdést sokadszorra. Valamiért szimpatikusnak talált és egész este azzal kerülgetett, hogy legyek náluk jelölt.
- Megbeszéltük az este. -hárítottam vissza ismét az ajánlatot.
- Rendben. De tudd, hogy bármikor szívesen látunk!
- Kösz, haver! És Te is tudod, hogy hol találsz. -megveregettük egymás vállát, felhajtottam a kávém, majd elköszöntem tőlük.
Ezek után hetente felhívott munka ügyben. Mondjuk úgy: futárkodtam nekik. Felvettem egy csomagot itt-ott, majd letettem amott egy boríték fejében -nyilván nem egy köszönet levél lapult benne. Fogalmam se volt, hogy mit furikázok, de sejtettem, hogy nem mindig motoralkatrész. Az ezért kapott pénz jól jött és közben nem kellett gondolkodni, csak szelni az utat, plusz újabb ismeretségekre is szert tehettem. Aztán a legutóbbi meló óta -egy közúti ellenőrzésnél felnyittatták velem a csomagot. Szerencsére akkor épp fékbetéteket tettek a dobozba. Ennek ellenére megbüntettek gyorshajtásért, csak hogy meglegyen a kvóta. - eltelt másfél hónap. Már nem is vártam, hogy keresni fog, erre tessék. Némi vacillálás után feleltem csak az invitálásra:
- Persze, összefuthatunk. Nálatok?
- Ne. Elküldöm üzenetben az új címet. -aztán letette. Kutatni kezdtem egy újabb szál cigiért, de a zsebeimben hiába matattam. Egy tartalék rejtekhely akadt még: a pokróctartóm fedelén volt egy cigaretta zseb. Pont az ilyen esetekre csináltattam rá.
Épp ráadtam volna a gyújtást, amikor egy magas hobó fazon tűnt fel a sarkon. Eszméletlenül hanyagul lépkedett és egy unatkozó jetire emlékeztetett. Messziről lerítt róla, hogy szarik a világra. Kiselejtezett német gyakorlót viselt, a vállán szintén hanyagul fityegett egy szíjról lelógó fényképezőgép, akár egy retikül. Az unatkozó jeti a német gyakorlójában felém vette az irányt és keresztül gázolt a füvön és a rózsákon. Halk mormogással és némi kézmozdulattal jelezte, hogy tüzet kér a szájából féloldalt fityegő cigarettájához. Előcsaptam a gyújtómat, megkínáltam. A felvillanó tűz fényében sejtetően feltűnt hosszúra nőtt vörös szakálla. Újabb mormogással és egy félig meglendített kézzel köszönetet adott, majd ugyan azzal a hanyag grasszálással lassan eltávozott. Egy darabig figyeltem ezt német gyakorlós jetit, majd kigurultam a parkolóból.
Tisztában voltam vele, hogy hosszú éjszaka elé nézek, úgyhogy felkerestem egy régi ismerősömet, hogy ihatnék e nála egy kávét? Furcsán hangzik, de talán egyértelmű, hogy nem csak azért kerestem fel. Jó barátok vagyunk már egy ideje és inkább némi lelki aládúcolásra volt szükségem a kávé mellé, mint teasütire. A vasútállomás felé vettem az irányt, ugyanis ez a jó barát épp ott dolgozott. Különös varázserővel rendelkezett: Ő emelgeti azt a zöld pontos tárcsát, aminek hatására elindulnak a vonatok, ráadásul ő főzte a legjobb kávét, amit valaha ittam.
Friscóval egy város széli Mekiben találkoztam. A motorját a parkolóban felismertem, de számíthattam rá, hogy figyelik, ezért nem az övé mellé támasztottam le a gépem. Belépve az étterembe, azon túl, hogy megcsapott az a jellegzetes "műanyag" szag, kiszúrtam az egyik sarokban burkoló motorost. Rendeltem valamit az étlapról, majd a kész termékkel odasétáltam hozzá.
- Miről lenne szó? -leszoktunk a köszönésről. Tudtuk nincs sok idő az információk cseréjéhez.
- Egy komolyabb üzletről. -kacsintással és zsivány mosollyal jelezte, hogy több pénz és veszélyesebb melóról van szó.
- Mi lenne az? -kérdeztem némi érdeklődést színlelve. A több lóvé jól jön, de akármit nem tennék meg érte.
- A chapter létszáma lecsappant egy kicsit a legutóbbi meló után. Frankit, a Zsugást és két jelöltet bekasztlizták, így őket kéne pótolni. Ha tudnál valakit, aki vállalná és persze megbízható, akkor jöhetnétek. mindössze fedezni kéne a hátunkat.
- Mennyire rizikós? -kérdeztem érdeklődve. Franki és a Zsugás elég kemény arcnak számítottak, nem épp szállító feladatokat láttak el a klubnál. Ekkor közelebb hajolva és szinte suttogva folytatta:
- A meló javát mi hajtanánk végre, ti csak a felhajtónál posztolnátok és elterelnétek a forgalmat, illetve jeleznétek, ha valami gáz van. -kicsit vacilláltam a dolgon. Ezt nyilván a tekintetemből is leszűrte.
- Talán tudok két embert.
- Oké, hívd fel őket! -vágta rá egyből Frisco. Bekaptam az utolsó falatot, majd kisétáltam a motoromhoz és felhívtam Lafaty Bandit és G-t, az írót. Ezer éves barátság kötött minket össze és a legutóbbi erdélyi kirándulásra is együtt mentünk, csak ők még ott maradtak másfél hónapig -köményes pálinkát vedelni. Bandi egy kék színű 650-es Suzukival járt -ami miatt elég gyakran ugrattam, de nem akarta lecserélni- és eszméletlenül érezte az utat és a gépét. G pedig egy átalakított Sportsterrel járt, amit a legutóbbi könyvének sikeréből hozott össze -épp akkor írta, amikor úton voltam Johnny Cascohoz. Bandi főállású neonáci és hazafi volt, zsigerből utálta a cigányokat és a zsidókat és amikor csak alkalom adódott közéjük csapott -ő pedig igyekezett alkalmat találni rá. G ennek teljes mértékig az ellenkezője: megvetette az efféle mentalitást. Mégis ki tudja miért rohadt jól megértették egymást Bandival -persze nem részegen, mert akkor rendre összevitatkoztak a nézeteik miatt. Többek közt ezért jöttem vissza egyedül az erdélyi túráról. Otthagytam őket a bicskák és csupasz öklű eszmecserék és brutálisan erős pálinkák hazájában. Mindketten igent mondtak a balhéra. A pénz nekik is jól jött. Egy óra múlva a város másik végén egy raktárnál találkoztunk velük, ahol már a klub szabadlábon lévő tagjaival egyeztettük a programot. Miután a két cimborámnak vázoltam a szitut nekivágtunk az útnak. Elöl egy nagyobb terepjáróban ült Frisco és két másik tag, mögöttük egy furgonban még ketten. A kisteherautó mögött gurultunk mi hárman kellő távolságból. A városból kivezető úton a terepjáró megelőzött a pénzszállítót és így hajtottunk az autópálya felé. A pénzszállító a terepjáró és a furgon alkotta szendvicsben a felhajtó közepén lelassult. Mi hárman megálltunk a domb alján elállva az utat. A következő pillanatban Friscóék keresztbe fordították a kocsijukat és fegyvereikkel kipattantak a járműből, majd a pénzszállítóra kezdtek tüzelni. Golyózápor zúdult a beszorult autóra elölről és hátulról. A szerencsétlenül jár biztonságiak reménytelen helyzetüket látva inkább feltették a kezüket. Annyit nem fizettek nekik ahhoz, hogy szétlövessék a fejüket egy autópálya szélén. A három kísérőt kirángatták a kocsiból és a hideg aszfaltra fektették őket. Az agresszív fellépés az egyiküket sokkolta és sírni kezdett az életéért. A felhajtó tövéből is jól ki lehetett venni a szerencsétlen visítását. Lafaty Bandi és G kissé szemrehányóan kezdett rám nézni. Erre nem voltak felkészülve. Mi tagadás: én sem, de már nem volt visszaút.
A többiek épp befejezték volna a melót, amikor erős fény jelent meg a fejünk felett. Mind a hárman felnéztünk és bámultuk a meglepő jelenséget. Felettünk lebegő fényforrás közepén egy ajtó nyílt ki és apró, alig húsz centis lények kukucskáltak ki belőle. Két kezük volt, mindegyiken három hosszúkás ujjal és két lábuk, amik inkább békatalpra emlékeztettek. Egyetlen szemük a gúla szerű testük felső részén helyezkedett el. Mérgesnek tűntek. A nyíláson át szép lassan elkezdték kikotorni ránk a szemetet és a végén két emberi lényt. Az egyik egy teljesen átlagos fickó volt, a másik egyfolytában baromságokat beszélt, vagy lakodalmas dalokat énekelt. Mielőtt az utolsó adag szemetet kilökték volna a nyíláson át (Mr. Adams-t és Pataky Attilát) egy ismerős dallamot kezdett játszani az űrhajó. Egyre hangosabban szólt. A vakító fény már kezdett zavarni, ezért pislantottam egyet. A szemem újra kinyílt. Az ágyamban feküdtem és a délelőtti napfény szűrődött be a lakást a külvilágtól elválasztó nyílászárón át. Bal kezemmel kinyomtam az ismerős dallamot játszó eszközt. Elnéztem jobbra. A legelbűvölőbb jelenséget leltem fel magam mellett fekve: Raven-t. Vörös haján táncot járt a napfény, ravasz zöldes szemei kérdőn néztek rám. Megnyugtatásként felé fordultam, finoman megcsókoltam, majd amennyire csak lehetett minden porcikánkat egymásnak feszítve összefonódtunk...
Közben tovább méregetett. Hol a motoromat, hol engem. Talán szakmai ártalom nála.
- Nem árt a változatosság. -feleltem közömbösen. - Mi járatban errefelé ezen a késői órában? -megelőztem ezzel a kérdéssel. Minden rendőr felteszi ezt a kérdést, ha este igazoltatnak.
- Csak járom a várost. -elhalkulva válaszolt, közben a motoromat nézegette. Látszott rajta, hogy nem érti, miből telik rá, főleg, hogy amikor legutóbb összefutottunk, még gyalog jártam. Minden esetre nem kérdezte. -Szép.
- Köszönöm. Nem eladó -tettem hozzá elvigyorodva.
- Nem is telne rá -finom célzás volt, hogy szerinte nekem se.
Egy vadonatúj, hófehér Mercedes jelent meg az utcában. Ritka példány, full extrás változat. Az időnként benne megforduló hölgyek is azok szoktak lenni. Lassan, méltóságteljesen, cirkálva haladt. Éreztük mindketten, hogy figyelnek minket. És mindketten tudtuk, hogy kik. Nagyjából ilyen, amikor visszaköszön a múlt. Kellemetlen érzés. Ekkor még nem tudhattam, hogy nem csak számomra az. Velem ellentétben a nyomozó feszült, merev arccal végig követte, míg az autó elfordul az első kereszteződésnél. Amíg ő szemmel tartotta a váratlan ellenőrzést, én látszat nyugalomban újabb cigire gyújtottam. Az utolsóra abból a pakkból, amit akkor kezdtem meg, mikor megálltam a parkolóban. Gyorsan elszaladt az idő -a Mercivel ellentétben. A Columbo utánzat még egy darabig némán topogott mellettem, egyik lábáról a másikra helyezte át a súlypontját, mint aki mondani akarna valamit, de nem meri, majd gondolt egyet és ahogy érkezett egyetlen szó nélkül tovább állt. Némán, fel-felvillanó cigarettával a szájában. A kifényesített cipője újra csatlakozott a hátsó utca kórusához, egyenletesen kopogta a ritmust az utca kövezetén, a lábszárát fedő, élére vasalt nadrág pedig késként szelte a levegőt.
Frisco
Épp elszívtam az utolsó cigimet, amikor megcsörrent a telefonom. Meglepődtem, mert egyrészt nem szokásom magammal hordani, vagy csak lenémítva, másrészt egyre közelebb vánszorogtak az óra mutatói az éjfélhez.
- Tessék. -az ismeretlen számok láttán, mindig tartózkodóan és közömbösen szólok bele a készülékbe. A jó pofizó kerítő telefonhívások után, amik újabb látszat jóságot ígérő számlákat ígérnek, közvélemény kutatnak, vagy biztosítást ígérnek, már nincs bizodalmam arra nézve, hogy egy ismerős keres meg.
- Szevasz. Tudunk találkozni? -egy ismerős hang. Frisco volt az, a titkár. Egy motoros klub titkára.
Pár nappal azután, hogy elkészült a gépem és Ravennel épp külön utakon jártunk elmentem kiszellőztetni a fejem. Csak húztam a gázt, élveztem az utat, amit falt a motorom. Nem voltak kötöttségeim. Bármerre mehettem, bárhol alhattam, bármit megtehettem. Egy nap, mikor egy erdélyi túráról tértem haza, egy útszéli parkolóban álltam meg pihenni és kajálni. Láttam a parkolóban úgy 10-12 motort, így gondoltam hol máshol lehetne jobban eltölteni az időt, mint ahol motorosok gyülekeznek? A közelükben parkoltam le. Elvégeztem a dolgom, majd betértem az étterembe. A kint látott mocik tulajdonosai, egy klub épp a pultnál állt, körülvéve a tulajt. A szituáció elég nyilvánvalónak tűnt a gesztusok és a magas hanghordozásnak köszönhetően. Nem foglalkozva a helyzettel leültem egy félreeső boxba, majd belemélyedtem az étlapba. Nem sokkal később fölém magasodott egy pocakos, érdekes frizurájú, marcona tag.
- Ne itt zabálj. -dörmögte fenyegetően. Higgadtan felnéztem a papír mögül és flegmán válaszoltam:
- Ennyire szar a koszt?
Erre a fickó elvigyorodott. Elsőre nem tudtam eldönteni, hogy fenyegetni akar vele, vagy értette a poént és hogy nem rémülök meg tőle. Ekkor vettem észre a felvarróját: SECRETARY. Kicsit visszafogottabban válaszolt:
- Mondhatni.
- Tudnál ajánlani egy jobb helyet? -kérdeztem anélkül, hogy tudnám, mibe mászhatok bele.
- Lehet róla szó. -kinézett a parkolóba, végigmért, majd alaposan megformálva a mondatot kibökte azt - Az ott kint a tiéd? -bökött a fejével a motorom felé.
- Igen. -feleltem kurtán.
Tartott némi hatásszünetet, majd így folytatta:
- Gyere utánunk.
Beleegyezően biccentettem, majd néztem, ahogy odalép a társaihoz. Súgott nekik valamit, majd egymás után kiballagtak az ajtón. Már a motorjaikon ültek, amikor kiléptem a bejárati ajtón át a parkolóba. Egy emberként fordultak meg és kezdtek bámulni. Mikor elindultam a gépem felé a titkár felvezetésével kigurultak a parkolóból. Ráadtam a gyújtást és utánuk iramodtam, természetesen kellő távolságban. Már hajtottunk egy ideje, amikor a klub tagjai utolértek egy kamiont. Frisco megkezdte az előzést, a többiek pedig egyesével követték. A karaván első része gond nélkül elhaladt a teherautó mellett, amikor a sofőr a menet közepére kezdte húzni a járművét. A csoport egy része időben észlelte a veszélyt és elkerülte az összeütközést, de az egyik tagot meglökte az utánfutó oldala, aki ettől kibillent az egyensúlyából és az út baloldalán végigfutó sekély vizesárokban kötött ki. A klubból csak a hátul közlekedő két jelölt állt meg jó pár méterrel arrébb, a többiek ráálltak a kamionosra. Néhány lövést is hallottam a távolodó menet felől, de inkább megálltam segíteni a bajba került tagon. Mire a két Prospect visszaért hozzánk, addigra már az árok szélén ültünk és egy szál cigivel kínáltam a szerencsétlenül járt motorost. Mázli, hogy nem ez volt az első esése, így viszonylag épp bőrrel megúszta -a motorjával ellentétben. Az egyik jelölt felhívott valakit, hogy jöjjön el gépért, a másik mögé pedig felsegítettük a bajbajutottat. Hármasban hajtottunk tovább. Bő fél óra motorozás után érkeztünk meg a klubházukhoz, ami egy nagy alföldi város szélén állt. Valamikor raktár lehetett. A bejáratnál az érdekes frizurájú pasas várt meg, a többiek beözönlöttek. Mikor odaléptem hozzá kezet nyújtott:
- Frisco.
Mutatkozott be. Kezet ráztunk, bemutatkoztam, majd bementünk a többiek után, akik már akkor töltötték magukba a hamvas söröket. Az egész klubház inkább hasonlított egy night clubra, mint étteremre, ahova invitáltak, mint egy klubházra. Bár sosem láttam addig egyet sem belülről. Az állam törvényei az ajtón belül semmit nem értek: a legtöbben dohányoztak, volt aki spanglit gyártott egy félmeztelen csaj hasán, aki egy go-go rúd tövében feküdt félig kábultan, alig pár centire a lerángatott bugyijától és egy használt kotontól, de a klozetból is olyan hangok érkeztek, amik azt sejtették, hogy épp farkalnak valakit. A pult mögött álló jelölt odacsúsztatott nekünk egy-egy frissen csapoltat, majd beszélgetésbe elegyedtünk Friscoval. Hajnalig tartott, s közben a társaság egy része lassan kicserélődött. Nem egy kis chapter-rel volt dolgom, azt már levágtam és ekkor még nem találkoztam az elnökkel, vagy a helyettesével sem. Mint kiderült hiába is vártam volna őket, mert épp jól megérdemelt büntetésüket töltötték le három másik tagjukkal együtt. Jól jöhetett az a kis hűsölés abban a nyári melegben.
Amikor érdeklődött a múltam iránt mindent őszintén elmeséltem neki. Hogy az egészből mennyit hitt el, nem tudtam, de amikor megemlítettem, hogy az utolsó megbízóm Johnny Casco volt, nem tett fel több kérdést. Az arckifejezéséből ítélve neki, illetve a klubnak is lehetett hozzá köze.
Másnap dél körül ébredtem egy kanapén. A helyiség levegőjében még mindig halvány cigifüst, sör és ondó szaga terjengett. A srácok és az éjszakai pillangók jó része eltűnt. Frisco a pultnál támaszkodott egy kávé társaságában. Telefonon egyeztetett valamit, mikor mellé léptem. Az esti jelölt helyén a pult mögött egy másik, eddig ismeretlen arc állt. Mafla feje volt, és nagyon nem tartozott ebbe a társaságba. Biztos látott régebben egy sorozatot a FOX-on valami californiai klubról és abban bízott, hogy erre van szüksége, ez lesz az ő világa. Menőbbnek érezte magát azóta, hogy megkapta a Prospect felvarrót, de valójában ugyanaz a csicska maradt, mint előtte. Kértem tőle egy kávét, hogy beinduljon a vérkeringésem és közben rágyújtottam egy szál cigire. Ekkor fejezte be a társalgást Frisco:
- Mi újság haver? Kialudtad magad? -dörmögte slejmmel teli hangon.
- Mondhatni. Azért a kávé segít majd magamhoz térni -feleltem vigyort erőltetve magamra.
- Nos, akkor csatlakozol hozzánk? -tette fel a kérdést sokadszorra. Valamiért szimpatikusnak talált és egész este azzal kerülgetett, hogy legyek náluk jelölt.
- Megbeszéltük az este. -hárítottam vissza ismét az ajánlatot.
- Rendben. De tudd, hogy bármikor szívesen látunk!
- Kösz, haver! És Te is tudod, hogy hol találsz. -megveregettük egymás vállát, felhajtottam a kávém, majd elköszöntem tőlük.
Ezek után hetente felhívott munka ügyben. Mondjuk úgy: futárkodtam nekik. Felvettem egy csomagot itt-ott, majd letettem amott egy boríték fejében -nyilván nem egy köszönet levél lapult benne. Fogalmam se volt, hogy mit furikázok, de sejtettem, hogy nem mindig motoralkatrész. Az ezért kapott pénz jól jött és közben nem kellett gondolkodni, csak szelni az utat, plusz újabb ismeretségekre is szert tehettem. Aztán a legutóbbi meló óta -egy közúti ellenőrzésnél felnyittatták velem a csomagot. Szerencsére akkor épp fékbetéteket tettek a dobozba. Ennek ellenére megbüntettek gyorshajtásért, csak hogy meglegyen a kvóta. - eltelt másfél hónap. Már nem is vártam, hogy keresni fog, erre tessék. Némi vacillálás után feleltem csak az invitálásra:
- Persze, összefuthatunk. Nálatok?
- Ne. Elküldöm üzenetben az új címet. -aztán letette. Kutatni kezdtem egy újabb szál cigiért, de a zsebeimben hiába matattam. Egy tartalék rejtekhely akadt még: a pokróctartóm fedelén volt egy cigaretta zseb. Pont az ilyen esetekre csináltattam rá.
Épp ráadtam volna a gyújtást, amikor egy magas hobó fazon tűnt fel a sarkon. Eszméletlenül hanyagul lépkedett és egy unatkozó jetire emlékeztetett. Messziről lerítt róla, hogy szarik a világra. Kiselejtezett német gyakorlót viselt, a vállán szintén hanyagul fityegett egy szíjról lelógó fényképezőgép, akár egy retikül. Az unatkozó jeti a német gyakorlójában felém vette az irányt és keresztül gázolt a füvön és a rózsákon. Halk mormogással és némi kézmozdulattal jelezte, hogy tüzet kér a szájából féloldalt fityegő cigarettájához. Előcsaptam a gyújtómat, megkínáltam. A felvillanó tűz fényében sejtetően feltűnt hosszúra nőtt vörös szakálla. Újabb mormogással és egy félig meglendített kézzel köszönetet adott, majd ugyan azzal a hanyag grasszálással lassan eltávozott. Egy darabig figyeltem ezt német gyakorlós jetit, majd kigurultam a parkolóból.
Tisztában voltam vele, hogy hosszú éjszaka elé nézek, úgyhogy felkerestem egy régi ismerősömet, hogy ihatnék e nála egy kávét? Furcsán hangzik, de talán egyértelmű, hogy nem csak azért kerestem fel. Jó barátok vagyunk már egy ideje és inkább némi lelki aládúcolásra volt szükségem a kávé mellé, mint teasütire. A vasútállomás felé vettem az irányt, ugyanis ez a jó barát épp ott dolgozott. Különös varázserővel rendelkezett: Ő emelgeti azt a zöld pontos tárcsát, aminek hatására elindulnak a vonatok, ráadásul ő főzte a legjobb kávét, amit valaha ittam.
Az akció
Friscóval egy város széli Mekiben találkoztam. A motorját a parkolóban felismertem, de számíthattam rá, hogy figyelik, ezért nem az övé mellé támasztottam le a gépem. Belépve az étterembe, azon túl, hogy megcsapott az a jellegzetes "műanyag" szag, kiszúrtam az egyik sarokban burkoló motorost. Rendeltem valamit az étlapról, majd a kész termékkel odasétáltam hozzá.
- Miről lenne szó? -leszoktunk a köszönésről. Tudtuk nincs sok idő az információk cseréjéhez.
- Egy komolyabb üzletről. -kacsintással és zsivány mosollyal jelezte, hogy több pénz és veszélyesebb melóról van szó.
- Mi lenne az? -kérdeztem némi érdeklődést színlelve. A több lóvé jól jön, de akármit nem tennék meg érte.
- A chapter létszáma lecsappant egy kicsit a legutóbbi meló után. Frankit, a Zsugást és két jelöltet bekasztlizták, így őket kéne pótolni. Ha tudnál valakit, aki vállalná és persze megbízható, akkor jöhetnétek. mindössze fedezni kéne a hátunkat.
- Mennyire rizikós? -kérdeztem érdeklődve. Franki és a Zsugás elég kemény arcnak számítottak, nem épp szállító feladatokat láttak el a klubnál. Ekkor közelebb hajolva és szinte suttogva folytatta:
- A meló javát mi hajtanánk végre, ti csak a felhajtónál posztolnátok és elterelnétek a forgalmat, illetve jeleznétek, ha valami gáz van. -kicsit vacilláltam a dolgon. Ezt nyilván a tekintetemből is leszűrte.
- Talán tudok két embert.
- Oké, hívd fel őket! -vágta rá egyből Frisco. Bekaptam az utolsó falatot, majd kisétáltam a motoromhoz és felhívtam Lafaty Bandit és G-t, az írót. Ezer éves barátság kötött minket össze és a legutóbbi erdélyi kirándulásra is együtt mentünk, csak ők még ott maradtak másfél hónapig -köményes pálinkát vedelni. Bandi egy kék színű 650-es Suzukival járt -ami miatt elég gyakran ugrattam, de nem akarta lecserélni- és eszméletlenül érezte az utat és a gépét. G pedig egy átalakított Sportsterrel járt, amit a legutóbbi könyvének sikeréből hozott össze -épp akkor írta, amikor úton voltam Johnny Cascohoz. Bandi főállású neonáci és hazafi volt, zsigerből utálta a cigányokat és a zsidókat és amikor csak alkalom adódott közéjük csapott -ő pedig igyekezett alkalmat találni rá. G ennek teljes mértékig az ellenkezője: megvetette az efféle mentalitást. Mégis ki tudja miért rohadt jól megértették egymást Bandival -persze nem részegen, mert akkor rendre összevitatkoztak a nézeteik miatt. Többek közt ezért jöttem vissza egyedül az erdélyi túráról. Otthagytam őket a bicskák és csupasz öklű eszmecserék és brutálisan erős pálinkák hazájában. Mindketten igent mondtak a balhéra. A pénz nekik is jól jött. Egy óra múlva a város másik végén egy raktárnál találkoztunk velük, ahol már a klub szabadlábon lévő tagjaival egyeztettük a programot. Miután a két cimborámnak vázoltam a szitut nekivágtunk az útnak. Elöl egy nagyobb terepjáróban ült Frisco és két másik tag, mögöttük egy furgonban még ketten. A kisteherautó mögött gurultunk mi hárman kellő távolságból. A városból kivezető úton a terepjáró megelőzött a pénzszállítót és így hajtottunk az autópálya felé. A pénzszállító a terepjáró és a furgon alkotta szendvicsben a felhajtó közepén lelassult. Mi hárman megálltunk a domb alján elállva az utat. A következő pillanatban Friscóék keresztbe fordították a kocsijukat és fegyvereikkel kipattantak a járműből, majd a pénzszállítóra kezdtek tüzelni. Golyózápor zúdult a beszorult autóra elölről és hátulról. A szerencsétlenül jár biztonságiak reménytelen helyzetüket látva inkább feltették a kezüket. Annyit nem fizettek nekik ahhoz, hogy szétlövessék a fejüket egy autópálya szélén. A három kísérőt kirángatták a kocsiból és a hideg aszfaltra fektették őket. Az agresszív fellépés az egyiküket sokkolta és sírni kezdett az életéért. A felhajtó tövéből is jól ki lehetett venni a szerencsétlen visítását. Lafaty Bandi és G kissé szemrehányóan kezdett rám nézni. Erre nem voltak felkészülve. Mi tagadás: én sem, de már nem volt visszaút.
A többiek épp befejezték volna a melót, amikor erős fény jelent meg a fejünk felett. Mind a hárman felnéztünk és bámultuk a meglepő jelenséget. Felettünk lebegő fényforrás közepén egy ajtó nyílt ki és apró, alig húsz centis lények kukucskáltak ki belőle. Két kezük volt, mindegyiken három hosszúkás ujjal és két lábuk, amik inkább békatalpra emlékeztettek. Egyetlen szemük a gúla szerű testük felső részén helyezkedett el. Mérgesnek tűntek. A nyíláson át szép lassan elkezdték kikotorni ránk a szemetet és a végén két emberi lényt. Az egyik egy teljesen átlagos fickó volt, a másik egyfolytában baromságokat beszélt, vagy lakodalmas dalokat énekelt. Mielőtt az utolsó adag szemetet kilökték volna a nyíláson át (Mr. Adams-t és Pataky Attilát) egy ismerős dallamot kezdett játszani az űrhajó. Egyre hangosabban szólt. A vakító fény már kezdett zavarni, ezért pislantottam egyet. A szemem újra kinyílt. Az ágyamban feküdtem és a délelőtti napfény szűrődött be a lakást a külvilágtól elválasztó nyílászárón át. Bal kezemmel kinyomtam az ismerős dallamot játszó eszközt. Elnéztem jobbra. A legelbűvölőbb jelenséget leltem fel magam mellett fekve: Raven-t. Vörös haján táncot járt a napfény, ravasz zöldes szemei kérdőn néztek rám. Megnyugtatásként felé fordultam, finoman megcsókoltam, majd amennyire csak lehetett minden porcikánkat egymásnak feszítve összefonódtunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése