Analóg fényképalbum digitalizálva

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még analóg "gyufás skatulya" típusú fényképezőgéppel örökítettem meg a számomra akkor még fontos dolgokat. Jelentős részt mozdonyokat. Úgy döntöttem, hogy a jobb képeimet közkincsé teszem. Íme:

1999, vagy talán 2000, amikor utoljára jött a Saxonia Drezdából. A szezon első vonatát örökítettem meg. Ez volt egyébként az első saját készítésű képem.

Karesz barátom társaságában nagyon sokat utazgattunk a jelentősebb vasúti csomópontokra. Itt épp Celldömölkre látogattunk el. Találkoztunk az olaszoktól épp tesztelésen nálunk járt Ciccolinára keresztelt mozdonnyal is, de arról nem sikerült jó képet lőnöm.

Erre pontosan nem emlékszem, hogy hogyan is sikerült, hiszen akkoriban nem volt könnyű csak úgy bejutni a komáromi fűtőház területére. A friss főműhelyes Csörgőt pedig itt sikerült lencsevégre kapni.

Még első éves gimnazista voltam, amikor reggel a belépő Báthory-t elkaptam. Itt épp a körüljáró Laminátka látható. Komáromból aznap a 330-as GySEV Szili vitte le a Keletibe. 

Talán ugyanaz a nap, de akkor már hazafelé. Akkor még volt személyforgalom a déli és az északi Komárom közt. Ma csak a busz, vagy a taxi az opció.

Ez már 2004 nyara, amikor beléptem a Céghez mozdonyvezető gyakornoknak. Ezt a gépet az éjszaka folyamán fújták össze. Az oldalán egy bazi nagy GUR felirat éktelenkedett.

Ugyanezen év már talán ősze -szóval 11 éve. A gép Rajka és Hegyeshalom közt lett szolgálatképtelen, ha jól emlékszem egy személyautó szakította le a főlégtartályt és az akkuládát. Későbbi mesterem volt vele akkor. A gép helyreállításában magam is részt vettem.

A gép a Vagongyáré volt.

Karesz barátom kedvenc mozdonya volt. Jellegzetessége, hogy itt még nem volt gumirugós.

2004 októbere.
Nagyon jól emlékszem a napra, amikor meghozták a gépet az Északi Járműjavítóból. 

A legmagasabb pályaszámú győri honosítású Szili a fűtőház előtt.

Mozdonyvezető tanfolyamra Szombathelyre jártunk 2004 novemberétől 2006 májusáig. Ezek a képek még az első télen készültek.

A tanfolyamról hazafelé menetben Celldömölkön Szergejt kaptunk Rezsóval (VFK). 

2006 nyarán megkezdtem önálló szolgálatomat. Közel egy évig csak tartalékon jártam. Azóta jobban hiányzik és örülök, ha odakerülök.

Sosem hajtottam a gépet, mert még az előtt kiégett, hogy megtörténhetett volna. Viszont modellben a gyűjteményem részét képezte.

Még a megszállottság jele ez a kép. Típusom még mindig nincs rá...

A leghulladékabb Bobó. Olyan alacsony volt az olajnyomás benne mindig, hogy nagyjából két naponta bele kellett önteni 40 liter kenőolajat. 

Valószínűleg a Gyári tartalékot adtam ezzel a géppel 2007 tavaszán.

Amikor az Audi vonatot nem az RCH húzkodta -mert magánvasút még nem létezett.

Közbeváltó tartalékkal -akkor még az is volt.

Győr állomás felújítási munkálatai... aztán a darué is sorra került.

Nagyjából két évvel a főműhely után már eléggé le lett lakva a Szöcske.

Tehervonattal Ferencváros Nyugati Rendezőben jártam, a szent tehén meg épp ott napfürdőzött.

Az 1239-es (és a '40-es) Győrben kezdte pályafutását. Itt épp Nagyszentjánoson tolatom a répát a Közbeváltó tartalékkal.

Gyári tartalékkal fogom a finomszeszes kocsikat a "Raktári vágányon" Győrben.

2006 karácsonya...

Déliben a Fűtőháznál. Igen, itt drót nincs.

Kontrasztok Vesztegzár alatt

A zenekar Útvesztő lemezének hivatalos bemutatóját szeptember 19-én tartottuk a révkomáromi Révben. Az ügyünkhöz sikerült megnyerni a 213 nevezetű Slayer tribute bandát, a hazai thrash berkekben kultikus névnek számító Remorse-t és levezetésnek a -részemről csak paraszt-thrashnek becézett- Maradandó Károsodást. A helyszín tökéletes választásnak bizonyult, hiszen nagy érdeklődésre számítottunk -ami részben be is jött, hiszen közel száz ember volt jelen. Sok ismerős arcnak örülhettünk és persze akadtak olyanok, akik először jártak a mi bulinkon. Ami külön megtisztelő volt, hogy Győrből, Budapestről (meg Csépről a félkegyelmű Milán) érkeztek erre a thrash-meetingre.

Ami a 213 formációt illeti frankón hozták a kötelező Slayer slágereket, a közönség pedig szép lassan gyülekezni kezdett. A minimális csúszás még bele is fért, főleg, hogy az ős-thrasherek kisebb késést szenvedtek útközben, de így pont színpadra állásukra beértek. Remorse-ék gyors átszerelés után belecsaptak a közepébe és végig nem adták fel. A publikum kissé lemaradt a produkció elejéről, gondolom nem számítottak ilyen rövid idő alatti fellépőcserére. Személy szerint örültem a blokkjuk végén elhangzó Exodus dalnak. Ismét villám gyors átszerelés következett és már csapattunk is. A közönség és a hangulat fokozatosan növekedett. A lemez tíz dalán kívül elnyomtunk még néhányat az előző lemezről és két demó korszakos tételt, csak hogy teljes korképet adhassunk eddigi munkásságunkból. A blokkunk végére kellően elfáradtunk, de részünkről megadtuk a közönségnek, amiért fizetett (3 eurót fejenként -ez később még fontos infó lesz). A visszajelzések és begyűjtött gratulációk alapján mindez megalapozott. Az MK fellépéséről magánügyeim miatt távol maradtam és már a pakolás idejére értem csak vissza, így erről érdemben nem tudok nyilatkozni, de a pódium környékén szétdobált wc papír gurigákból arra következtettem, hogy nagy tombolás lehetett.

Summa-summarum: zsinórban a harmadik olyan bulink volt ez (Arló és a BNT után), amiről jó megemlékezni és hatalmas energiákkal jöttünk el és úgy éreztük, jó úton járunk. 

Az Őszi útvesztéseink saját szervezésű klubos részének következő állomása Szombathely volt. Jómagam anno mozdonyvezető tanfolyamra jártam ide (számos italkimérést tettünk gazdagabbá a fizetésünk elköltésével) és márciusban a stúdiózás után -amolyan levezetésként- a másik hazai ős-thrasher Moby Dick vendégeiként játszhattunk a Végállomásban. A hely már akkor megtetszett, hiszen tágas a back-stage és a színpad, és kellő embermennyiség megtöltésével az akusztikája is javul. A szervezővel már akkor megbeszéltük, hogy szívesen jönnénk még ide, hiszen akkor egy egész fain kis bulit csaptunk -jól hoztuk a felszopó zenekar feladatát. Valami hasonló lelkesedésre számítottunk az önálló koncertnél, de sajnos ez nem így lett. Ez nem a hely hibája és nem a szervezőé, hiszen hirdették a rendezvényt a neten több fórumon, cikk jelent meg a Vas népében és plakátokkal díszítették fel a fél várost. Ennek ellenére kevesen vették a fáradtságot -vagy sokallták az 1000 forintos belépőt (na ugye mondtam, hogy visszatér a 3 eurós beugró melletti párhuzam; 3 Euro ~ 1000 HUF), hogy eljöjjenek egy ilyen klassz helyre. Az alig tíz fizető vendég sajnos elég karcsú, ráadásul a két felszopó zenekar sem sokat emelt a nézőtéri létszámon. Volt olyan, amikor a technikus és két srác és a mi Imink hallgatott bennünket. Lehangoló érzés.

A program szervezőjével a buli előtt megvitattuk a jelenséget. Sajnos jelenleg az undergund vonalban ha valaki nem Kalpácsot, Pokolgépet, vagy az unásig játszott klasszikusok közül játszik, vagy ha nem a popkultúra újabb, semmit érő, minimális igényességet is mellőző, a médiák által mégis az égig emelt celebje lép fel, akkor az emberek nem mozdulnak ki. Ennek okairól, következményeiről egyetértésben diskuráltunk -kár, hogy nem jelenik meg sehol akár interjú formájában. A problémáról már régebben én is írtam, meg mások is és mégsem történik semmi. A fejeket nem tudjuk újra programozni. Egyet mondhatok: ha rocker vagy és szereted az élő zenét, akkor járj koncertre! 

Éjszakák és ami mögötte van

A nyomozó újabb belépője

Hűvös őszi este volt. Szokatlanul rideg, akár az acél. Pár órája még esett némi csapadék az égből, ezért a flaszter nedvesen verte vissza a hiányos térvilágítást. Az óra álmosan kajtatott a nap vége felé. Bajsejtelmű kattogással ballagott a jövőbe.
Órák óta csak egyik cigimet gyújtottam a másikkal. Nagyjából egy egész csomagot végezhettem már ki. A motorom blokkja is kihűlt már rég. Még mindig a nyergében ültem. Talán egy jelre vártam, hogy újra ráadhassam a gyújtást és indulhassak valahova, vagy csak szimplán nem mertem felmenni a lépcsőkön. Azóta nem voltam a lakásban, amióta Ravennel összebalhéztunk. Akár egy mindent elpusztító természeti katasztrófa gyilkoltuk az elemeket és egymást. Megoldásokat próbáltam találni arra, miért vagyok a parkolóban és szívom a cigit, mint egy láncdohányos. Az utca hiányos közvilágítása nem zavart, nem attól féltem, hogy valaki netán beújítaná az alig pár hónapos gépemet, amíg nem tartom szemmel. Igaz, egy ilyen vasra vágytam mindig és persze féltettem. Egy lecsupaszított, 1200 köbcentis Harley blokkal szerelt, matt fekete chopbobra. Nincs túl csicsázva, mégis elég feltűnő jelenség. Nem sok fut belőle az utakon: gyakorlatilag egy. Az enyém. A legutóbbi munkám elég jól fizetett, (bár a megrendelő azelőtt az örök vadászmezőkre távozott, hogy végezhettem volna a megbízásommal, ennek ellenére a fáradozásaimat elég jól megfizették a "jogutódok") így abból az összegből készítettem, de úgy vagyok vele: ami könnyen jön, könnyen megy.
Egy pasas fordult be a hátsó utcába. Lassan közeledett, hosszú ballon kabátja lágyan ringatózott a járásától. A gyér közvilágítás miatt az arca nem látszott nagy távolságból, csak időnként egy piros fénypont villant fel, majd nem sokkal később egy füstfelleg lengte körül. Kényes igényességgel kifényesített cipője baljóslatúan kopogott a kövezeten. Ehhez csatlakozott egy vörös kanmacska nyávogása és a feltámadt gyenge szélben nyikorgó kiszáradt fák recsegése. Akár egy horrorfilmben, a dolgok kezdtek egyre felfokozottabbá válni. Az esemény az ember idegszálait borzolták és a hideg végig futott a hátán. De ez lehet csak a macskanyávogás miatt alakult így.

A fickó észrevette a cigim felvillanó parazsát és felém vette az irányt. Felváltva slukkoltunk így jelezve a másiknak a pozíciót, akár csak a kikötő felé tartó hajó és a világító torony. A ballonkabátos gőzöshajó továbbra is lassan közeledett. Ahogy közelebb ért észrevettem anyuci által élére vasalt szövetnadrágot. Összeállt a kép. Egy régi ismerőst rejtett ez a Columbo külső. Gyerekkorunkban egy lakótelepen nőttünk fel. Okos, jó tanulónak számított, mégis rendőrnek állt. Ott viszont elég jól lépdelt felfelé, bár volt némi családi háttere hozzá. Jelenleg hadnagyi rangban tetszelgett és a helyi rendőrőrs kapitányi posztjának várományosának számított. 

Mellém érve hosszú másodpercekig méregetett, nézte a motorom és engem, szívott a cigijéből, majd eszébe jutott, hogy illene köszönni. Bár az is lehet, hogy arra várt megelőzöm ebben, csak hát úgy vagyok vele, hogy aki érkezett, az mondjon jó napot! Ellenben nem ismert fel elsőre:

- Jó estét kívánok! -hangzott el tipikus rendőri hanglejtésben. Ezt verik beléjük először az akadémián. Utána azt, hogyan kell fürkészően méregetni az állampolgárokat. Az ő tekintete szúrós, szürkés szemei mélyen ültek. A kihallgatásokon a gyanúsítottak összerezzennek tőle. Valójában a kialvatlanság és a cigarettája füstje tették ilyenné.

- Szevasz. -vágtam vissza könnyedén és némi vigyort erőltettem magamra jelezve, hogy nincs okom tartani tőle. Azért baráti jobbot mégsem nyújtottam neki. A hangom alapján már felfutott a fejében a winchester katedrál, sikeresen beazonosított a személyim elkérése nélkül.

- Amikor utoljára találkoztunk még nem volt szakállad -ez még akkor történt, amikor információt kértem tőle a legutóbbi munkámhoz -csak hogy tudjam, mire számítsak, mibe mászom bele és mennyire veszélyes lesz.
Közben tovább méregetett. Hol a motoromat, hol engem. Talán szakmai ártalom nála.
- Nem árt a változatosság. -feleltem közömbösen. - Mi járatban errefelé ezen a késői órában? -megelőztem ezzel a kérdéssel. Minden rendőr felteszi ezt a kérdést, ha este igazoltatnak.
- Csak járom a várost. -elhalkulva válaszolt, közben a motoromat nézegette. Látszott rajta, hogy nem érti, miből telik rá, főleg, hogy amikor legutóbb összefutottunk, még gyalog jártam. Minden esetre nem kérdezte. -Szép.
- Köszönöm. Nem eladó -tettem hozzá elvigyorodva.
- Nem is telne rá -finom célzás volt, hogy szerinte nekem se.
Egy vadonatúj, hófehér Mercedes jelent meg az utcában. Ritka példány, full extrás változat. Az időnként benne megforduló hölgyek is azok szoktak lenni. Lassan, méltóságteljesen, cirkálva haladt. Éreztük mindketten, hogy figyelnek minket. És mindketten tudtuk, hogy kik. Nagyjából ilyen, amikor visszaköszön a múlt. Kellemetlen érzés. Ekkor még nem tudhattam, hogy nem csak számomra az. Velem ellentétben a nyomozó feszült, merev arccal végig követte, míg az autó elfordul az első kereszteződésnél. Amíg ő szemmel tartotta a váratlan ellenőrzést, én látszat nyugalomban újabb cigire gyújtottam. Az utolsóra abból a pakkból, amit akkor kezdtem meg, mikor megálltam a parkolóban. Gyorsan elszaladt az idő -a Mercivel ellentétben. A Columbo utánzat még egy darabig némán topogott mellettem, egyik lábáról a másikra helyezte át a súlypontját, mint aki mondani akarna valamit, de nem meri, majd gondolt egyet és ahogy érkezett egyetlen szó nélkül tovább állt. Némán, fel-felvillanó cigarettával a szájában. A kifényesített cipője újra csatlakozott a hátsó utca kórusához, egyenletesen kopogta a ritmust az utca kövezetén, a lábszárát fedő, élére vasalt nadrág pedig késként szelte a levegőt.

Frisco

Épp elszívtam az utolsó cigimet, amikor megcsörrent a telefonom. Meglepődtem, mert egyrészt nem szokásom magammal hordani, vagy csak lenémítva, másrészt egyre közelebb vánszorogtak az óra mutatói az éjfélhez.
- Tessék. -az ismeretlen számok láttán, mindig tartózkodóan és közömbösen szólok bele a készülékbe. A jó pofizó kerítő telefonhívások után, amik újabb látszat jóságot ígérő számlákat ígérnek, közvélemény kutatnak, vagy biztosítást ígérnek, már nincs bizodalmam arra nézve, hogy egy ismerős keres meg.
- Szevasz. Tudunk találkozni? -egy ismerős hang. Frisco volt az, a titkár. Egy motoros klub titkára.
Pár nappal azután, hogy elkészült a gépem és Ravennel épp külön utakon jártunk elmentem kiszellőztetni a fejem. Csak húztam a gázt, élveztem az utat, amit falt a motorom. Nem voltak kötöttségeim. Bármerre mehettem, bárhol alhattam, bármit megtehettem. Egy nap, mikor egy erdélyi túráról tértem haza, egy útszéli parkolóban álltam meg pihenni és kajálni. Láttam a parkolóban úgy 10-12 motort, így gondoltam hol máshol lehetne jobban eltölteni az időt, mint ahol motorosok gyülekeznek? A közelükben parkoltam le. Elvégeztem a dolgom, majd betértem az étterembe. A kint látott mocik tulajdonosai, egy klub épp a pultnál állt, körülvéve a tulajt. A szituáció elég nyilvánvalónak tűnt a gesztusok és a magas hanghordozásnak köszönhetően. Nem foglalkozva a helyzettel leültem egy félreeső boxba, majd belemélyedtem az étlapba. Nem sokkal később fölém magasodott egy pocakos, érdekes frizurájú, marcona tag.
- Ne itt zabálj. -dörmögte fenyegetően. Higgadtan felnéztem a papír mögül és flegmán válaszoltam:
- Ennyire szar a koszt?
Erre a fickó elvigyorodott. Elsőre nem tudtam eldönteni, hogy fenyegetni akar vele, vagy értette a poént és hogy nem rémülök meg tőle. Ekkor vettem észre a felvarróját: SECRETARY. Kicsit visszafogottabban válaszolt:
- Mondhatni. 
- Tudnál ajánlani egy jobb helyet? -kérdeztem anélkül, hogy tudnám, mibe mászhatok bele.
- Lehet róla szó. -kinézett a parkolóba, végigmért, majd alaposan megformálva a mondatot kibökte azt - Az ott kint a tiéd? -bökött a fejével a motorom felé.
- Igen. -feleltem kurtán.
Tartott némi hatásszünetet, majd így folytatta:
- Gyere utánunk.
Beleegyezően biccentettem, majd néztem, ahogy odalép a társaihoz. Súgott nekik valamit, majd egymás után kiballagtak az ajtón. Már a motorjaikon ültek, amikor kiléptem a bejárati ajtón át a parkolóba. Egy emberként fordultak meg és kezdtek bámulni. Mikor elindultam a gépem felé a titkár felvezetésével kigurultak a parkolóból. Ráadtam a gyújtást és utánuk iramodtam, természetesen kellő távolságban. Már hajtottunk egy ideje, amikor a klub tagjai utolértek egy kamiont. Frisco megkezdte az előzést, a többiek pedig egyesével követték. A karaván első része gond nélkül elhaladt a teherautó mellett, amikor a sofőr a menet közepére kezdte húzni a járművét. A csoport egy része időben észlelte a veszélyt és elkerülte az összeütközést, de az egyik tagot meglökte az utánfutó oldala, aki ettől kibillent az egyensúlyából és az út baloldalán végigfutó sekély vizesárokban kötött ki. A klubból csak a hátul közlekedő két jelölt állt meg jó pár méterrel arrébb, a többiek ráálltak a kamionosra. Néhány lövést is hallottam a távolodó menet felől, de inkább megálltam segíteni a bajba került tagon. Mire a két Prospect visszaért hozzánk, addigra már az árok szélén ültünk és egy szál cigivel kínáltam a szerencsétlenül járt motorost. Mázli, hogy nem ez volt az első esése, így viszonylag épp bőrrel megúszta -a motorjával ellentétben. Az egyik jelölt felhívott valakit, hogy jöjjön el gépért, a másik mögé pedig felsegítettük a bajbajutottat. Hármasban hajtottunk tovább. Bő fél óra motorozás után érkeztünk meg a klubházukhoz, ami egy nagy alföldi város szélén állt. Valamikor raktár lehetett. A bejáratnál az érdekes frizurájú pasas várt meg, a többiek beözönlöttek. Mikor odaléptem hozzá kezet nyújtott:
- Frisco.
Mutatkozott be. Kezet ráztunk, bemutatkoztam, majd bementünk a többiek után, akik már akkor töltötték magukba a hamvas söröket. Az egész klubház inkább hasonlított egy night clubra, mint étteremre, ahova invitáltak, mint egy klubházra. Bár sosem láttam addig egyet sem belülről. Az állam törvényei az ajtón belül semmit nem értek: a legtöbben dohányoztak, volt aki spanglit gyártott egy félmeztelen csaj hasán, aki egy go-go rúd tövében feküdt félig kábultan, alig pár centire a lerángatott bugyijától és egy használt kotontól, de a klozetból is olyan hangok érkeztek, amik azt sejtették, hogy épp farkalnak valakit. A pult mögött álló jelölt odacsúsztatott nekünk egy-egy frissen csapoltat, majd beszélgetésbe elegyedtünk Friscoval. Hajnalig tartott, s közben a társaság egy része lassan kicserélődött. Nem egy kis chapter-rel volt dolgom, azt már levágtam és ekkor még nem találkoztam az elnökkel, vagy a helyettesével sem. Mint kiderült hiába is vártam volna őket, mert épp jól megérdemelt büntetésüket töltötték le három másik tagjukkal együtt. Jól jöhetett az a kis hűsölés abban a nyári melegben.
Amikor érdeklődött a múltam iránt mindent őszintén elmeséltem neki. Hogy az egészből mennyit hitt el, nem tudtam, de amikor megemlítettem, hogy az utolsó megbízóm Johnny Casco volt, nem tett fel több kérdést. Az arckifejezéséből ítélve neki, illetve a klubnak is lehetett hozzá köze.
Másnap dél körül ébredtem egy kanapén. A helyiség levegőjében még mindig halvány cigifüst, sör és ondó szaga terjengett. A srácok és az éjszakai pillangók jó része eltűnt. Frisco a pultnál támaszkodott egy kávé társaságában. Telefonon egyeztetett valamit, mikor mellé léptem. Az esti jelölt helyén a pult mögött egy másik, eddig ismeretlen arc állt. Mafla feje volt, és nagyon nem tartozott ebbe a társaságba. Biztos látott régebben egy sorozatot a FOX-on valami californiai klubról és abban bízott, hogy erre van szüksége, ez lesz az ő világa. Menőbbnek érezte magát azóta, hogy megkapta a Prospect felvarrót, de valójában ugyanaz a csicska maradt, mint előtte. Kértem tőle egy kávét, hogy beinduljon a vérkeringésem és közben rágyújtottam egy szál cigire. Ekkor fejezte be a társalgást Frisco:
- Mi újság haver? Kialudtad magad? -dörmögte slejmmel teli hangon.
- Mondhatni. Azért a kávé segít majd magamhoz térni -feleltem vigyort erőltetve magamra.
- Nos, akkor csatlakozol hozzánk? -tette fel a kérdést sokadszorra. Valamiért szimpatikusnak talált és egész este azzal kerülgetett, hogy legyek náluk jelölt.
- Megbeszéltük az este. -hárítottam vissza ismét az ajánlatot.
- Rendben. De tudd, hogy bármikor szívesen látunk!
- Kösz, haver! És Te is tudod, hogy hol találsz. -megveregettük egymás vállát, felhajtottam a kávém, majd elköszöntem tőlük.
Ezek után hetente felhívott munka ügyben. Mondjuk úgy: futárkodtam nekik. Felvettem egy csomagot itt-ott, majd letettem amott egy boríték fejében -nyilván nem egy köszönet levél lapult benne. Fogalmam se volt, hogy mit furikázok, de sejtettem, hogy nem mindig motoralkatrész. Az ezért kapott pénz jól jött és közben nem kellett gondolkodni, csak szelni az utat, plusz újabb ismeretségekre is szert tehettem. Aztán a legutóbbi meló óta -egy közúti ellenőrzésnél felnyittatták velem a csomagot. Szerencsére akkor épp fékbetéteket tettek a dobozba. Ennek ellenére megbüntettek gyorshajtásért, csak hogy meglegyen a kvóta. - eltelt másfél hónap. Már nem is vártam, hogy keresni fog, erre tessék. Némi vacillálás után feleltem csak az invitálásra:
- Persze, összefuthatunk. Nálatok?
- Ne. Elküldöm üzenetben az új címet. -aztán letette. Kutatni kezdtem egy újabb szál cigiért, de a zsebeimben hiába matattam. Egy tartalék rejtekhely akadt még: a pokróctartóm fedelén volt egy cigaretta zseb. Pont az ilyen esetekre csináltattam rá. 
Épp ráadtam volna a gyújtást, amikor egy magas hobó fazon tűnt fel a sarkon. Eszméletlenül hanyagul lépkedett és egy unatkozó jetire emlékeztetett. Messziről lerítt róla, hogy szarik a világra. Kiselejtezett német gyakorlót viselt, a vállán szintén hanyagul fityegett egy szíjról lelógó fényképezőgép, akár egy retikül. Az unatkozó jeti a német gyakorlójában felém vette az irányt és keresztül gázolt a füvön és a rózsákon. Halk mormogással és némi kézmozdulattal jelezte, hogy tüzet kér a szájából féloldalt fityegő cigarettájához. Előcsaptam a gyújtómat, megkínáltam. A felvillanó tűz fényében sejtetően feltűnt hosszúra nőtt vörös szakálla. Újabb mormogással és egy félig meglendített kézzel köszönetet adott, majd ugyan azzal a hanyag grasszálással lassan eltávozott. Egy darabig figyeltem ezt német gyakorlós jetit, majd kigurultam a parkolóból. 
Tisztában voltam vele, hogy hosszú éjszaka elé nézek, úgyhogy felkerestem egy régi ismerősömet, hogy ihatnék e nála egy kávét? Furcsán hangzik, de talán egyértelmű, hogy nem csak azért kerestem fel. Jó barátok vagyunk már egy ideje és inkább némi lelki aládúcolásra volt szükségem a kávé mellé, mint teasütire. A vasútállomás felé vettem az irányt, ugyanis ez a jó barát épp ott dolgozott. Különös varázserővel rendelkezett: Ő emelgeti azt a zöld pontos tárcsát, aminek hatására elindulnak a vonatok, ráadásul ő főzte a legjobb kávét, amit valaha ittam.

Az akció

Friscóval egy város széli Mekiben találkoztam. A motorját a parkolóban felismertem, de számíthattam rá, hogy figyelik, ezért nem az övé mellé támasztottam le a gépem. Belépve az étterembe, azon túl, hogy megcsapott az a jellegzetes "műanyag" szag, kiszúrtam az egyik sarokban burkoló motorost. Rendeltem valamit az étlapról, majd a kész termékkel odasétáltam hozzá.
- Miről lenne szó? -leszoktunk a köszönésről. Tudtuk nincs sok idő az információk cseréjéhez.
- Egy komolyabb üzletről. -kacsintással és zsivány mosollyal jelezte, hogy több pénz és veszélyesebb melóról van szó.
- Mi lenne az? -kérdeztem némi érdeklődést színlelve. A több lóvé jól jön, de akármit nem tennék meg érte. 
- A chapter létszáma lecsappant egy kicsit a legutóbbi meló után. Frankit, a Zsugást és két jelöltet bekasztlizták, így őket kéne pótolni. Ha tudnál valakit, aki vállalná és persze megbízható, akkor jöhetnétek. mindössze fedezni kéne a hátunkat. 
- Mennyire rizikós? -kérdeztem érdeklődve. Franki és a Zsugás elég kemény arcnak számítottak, nem épp szállító feladatokat láttak el a klubnál. Ekkor közelebb hajolva és szinte suttogva folytatta:
- A meló javát mi hajtanánk végre, ti csak a felhajtónál posztolnátok és elterelnétek a forgalmat, illetve jeleznétek, ha valami gáz van. -kicsit vacilláltam a dolgon. Ezt nyilván a tekintetemből is leszűrte. 
- Talán tudok két embert.
- Oké, hívd fel őket! -vágta rá egyből Frisco. Bekaptam az utolsó falatot, majd kisétáltam a motoromhoz és felhívtam Lafaty Bandit és G-t, az írót. Ezer éves barátság kötött minket össze és a legutóbbi erdélyi kirándulásra is együtt mentünk, csak ők még ott maradtak másfél hónapig -köményes pálinkát vedelni. Bandi egy kék színű 650-es Suzukival járt -ami miatt elég gyakran ugrattam, de nem akarta lecserélni- és eszméletlenül érezte az utat és a gépét. G pedig egy átalakított Sportsterrel járt, amit a legutóbbi könyvének sikeréből hozott össze -épp akkor írta, amikor úton voltam Johnny Cascohoz. Bandi főállású neonáci és hazafi volt, zsigerből utálta a cigányokat és a zsidókat és amikor csak alkalom adódott közéjük csapott -ő pedig igyekezett alkalmat találni rá. G ennek teljes mértékig az ellenkezője: megvetette az efféle mentalitást. Mégis ki tudja miért rohadt jól megértették egymást Bandival -persze nem részegen, mert akkor rendre összevitatkoztak a nézeteik miatt. Többek közt ezért jöttem vissza egyedül az erdélyi túráról. Otthagytam őket a bicskák és csupasz öklű eszmecserék és brutálisan erős pálinkák hazájában. Mindketten igent mondtak a balhéra. A pénz nekik is jól jött. Egy óra múlva a város másik végén egy raktárnál találkoztunk velük, ahol már a klub szabadlábon lévő tagjaival egyeztettük a programot. Miután a két cimborámnak vázoltam a szitut nekivágtunk az útnak. Elöl egy nagyobb terepjáróban ült Frisco és két másik tag, mögöttük egy furgonban még ketten. A kisteherautó mögött gurultunk mi hárman kellő távolságból. A városból kivezető úton a terepjáró megelőzött a pénzszállítót és így hajtottunk az autópálya felé. A pénzszállító a terepjáró és a furgon alkotta szendvicsben a felhajtó közepén lelassult. Mi hárman megálltunk a domb alján elállva az utat. A következő pillanatban Friscóék keresztbe fordították a kocsijukat és fegyvereikkel kipattantak a járműből, majd a pénzszállítóra kezdtek tüzelni. Golyózápor zúdult a beszorult autóra elölről és hátulról. A szerencsétlenül jár biztonságiak reménytelen helyzetüket látva inkább feltették a kezüket. Annyit nem fizettek nekik ahhoz, hogy szétlövessék a fejüket egy autópálya szélén. A három kísérőt kirángatták a kocsiból és a hideg aszfaltra fektették őket. Az agresszív fellépés az egyiküket sokkolta és sírni kezdett az életéért. A felhajtó tövéből is jól ki lehetett venni a szerencsétlen visítását. Lafaty Bandi és G kissé szemrehányóan kezdett rám nézni. Erre nem voltak felkészülve. Mi tagadás: én sem, de már nem volt visszaút.
A többiek épp befejezték volna a melót, amikor erős fény jelent meg a fejünk felett. Mind a hárman felnéztünk és bámultuk a meglepő jelenséget. Felettünk lebegő fényforrás közepén egy ajtó nyílt ki és apró, alig húsz centis lények kukucskáltak ki belőle. Két kezük volt, mindegyiken három hosszúkás ujjal és két lábuk, amik inkább békatalpra emlékeztettek. Egyetlen szemük a gúla szerű testük felső részén helyezkedett el. Mérgesnek tűntek. A nyíláson át szép lassan elkezdték kikotorni ránk a szemetet és a végén két emberi lényt. Az egyik egy teljesen átlagos fickó volt, a másik egyfolytában baromságokat beszélt, vagy lakodalmas dalokat énekelt. Mielőtt az utolsó adag szemetet kilökték volna a nyíláson át (Mr. Adams-t és Pataky Attilát) egy ismerős dallamot kezdett játszani az űrhajó. Egyre hangosabban szólt. A vakító fény már kezdett zavarni, ezért pislantottam egyet. A szemem újra kinyílt. Az ágyamban feküdtem és a délelőtti napfény szűrődött be a lakást a külvilágtól elválasztó nyílászárón át. Bal kezemmel kinyomtam az ismerős dallamot játszó eszközt. Elnéztem jobbra. A legelbűvölőbb jelenséget leltem fel magam mellett fekve: Raven-t. Vörös haján táncot járt a napfény, ravasz zöldes szemei kérdőn néztek rám. Megnyugtatásként  felé fordultam, finoman megcsókoltam, majd amennyire csak lehetett minden porcikánkat egymásnak feszítve összefonódtunk...

Szolgálati anekdoták - 81. rész

Az alábbi bejegyzés a somogyszobi vándor megrendelésére készült. Így hát neki ajánlom -ha már a vizsgán épp akkor ültem mellette, amikor elb... bukta a classic Szergej típusát. Az is annak köszönhető, hogy annyira átmentem energiavámpírba, hogy a környezetem pozitív energiáit csapoltam egész nap... Vagyis amíg a vizsgám nem sikerült, biztosan. Most már legalább a vezénylőék nyugodtak lehetnek: az egyik munkavállalójuk -aki három és fél éve ideiglenesen állomásozik a győri fűtőháznál- újra 100%-os. Mehetek ismét a tehénszaros Délibe, meg Nyugatiba (bár ott önállóan még sosem jártam és felügyelet alatt is csak Desiro típus úton. Legutóbb, mikor Su ek voltam -az ám a forda baszki: Győrből egy gyorssal a Keletibe, ott előkészíted a semmit, aztán egy gyorssal vissza- felhívott a MOI, hogy ugyan legyek kedves áthozni egy Traxxot a Nyugatiból. Mondok neki, ne haragudj, de életemben nem jártam még vonattal a Nyugati és a Keleti között. Na, így ott is maradt a gép) és ismét éjszakázhatok, kapaszkodhatok és korcsolyázhatok a Bakonyban. Akár Flirttel is megtehetném, mert abból is meglett. 

Pótvizsgám előtti nap kisebb nosztalgiában volt részem. Nagyképűség nosztalgiáról beszélni a tizenegy éves céges múltammal, de az egyesről egy jó időre eltűntek a Szilis gyorsok. Augusztusban és szeptemberben kilométer kiegyenlítés címen GySEV V43-mal továbbítunk bizonyos ritkán megálló személyszállításra használt vonatokat. Nekem a 324-es jutott -az üzemnaplóban ráleltem egykori tanfolyamtársam kézjegyére, úgyhogy a 20-ason is mocorgott a gép nemrégiben. Többet vándorol ez a gép, mint Somogy szülötte -csak 610 nélkül! 

Még mindig azon az állásponton vagyok, hogy ezek a gyors, meg IC fordák kibaszott unalmasak. Komolyan nem értem egyes fűtőházak Nagy fordás urait -akik még a kummant fakezüket se képesek felemelni, ha a másik vágányon egy kollégájuk, sorstársuk jön szembe. Tudom, még a beírókban, de még a kocsmában se beszélnek a személy és teherre járókkal. A bunkók.- egyszerűen nem értem, mit lehet ebben szeretni? Ötödikén a győri Gyári tartalékon jobban éreztem magam (főleg, hogy mentünk a Szeszgyárba is), mint a flancos IC-n, vagy gyorson a Traxxal. Jó, a Szilis történet részben tetszett, mert vezethettem és fékezni is másképp kellett, viszont a hátam azóta se jött rendbe -nem mintha előtte túlzottan jó egészségnek örvendett volna.

A szolgálat végén írtam néhány sort a 011-es Traxxról, mert a hiba, amit már hetek óta vésnek a kollégák nálam is jelentkeztek. Tatabányán meg pislogtam, amikor a fázis után eldobta magát (HBU selejtezés) és megakartam állítani a cájgot. Kíváncsi vagyok mi lesz vele. 

A továbbiakban a bejegyzéseimet a facebook oldalon lehet majd olvasni. Ez a bejegyzés kizárólag külön megrendelésre jelent meg abban a csoportban, ahol sok ápolt jelen van. 

Vesztegzár alá vont Rock On-ok

Még mindig a hatása alatt vagyok...

Egyszerűen hihetetlen volt. 

Na jó, megmondom a frankót, úgy, ahogy van: nem sokat vártunk ettől a csúsztatott és összezsúfolt lehetőségtől. Eredetileg egy három napos fesztiválon lett volna negyven percünk. Külső okok miatt a fesztivál és a játékidőnk is zsugorodott, a Népliget helyett pedig a Barba Negra Trackbe (továbbiakban BNT) kerültünk át. Kitartottunk (még néhány társunkkal egyetemben) a lehetőség és a fesztivál mellett, és egyébként is hálásak lehetünk a Kiadónknak, hogy ezt összeboronálta nekünk. 

Az új helyszín nem volt ismeretlen, hiszen egy-két évvel ezelőtt Testament koncerten voltunk ugyanitt. Ránk most a kisebbik színpad várt 15:30-tól. Az előttünk nyomuló brigádok hangosítása kifelé nem volt túl tetszetős -az okát nem feszegetném. A backstage mérete pedig... maradjunk annyiban, hogy az mindig kicsi. Ellenben a színpad technikusai teljes mértékig segítőkészek voltak és mindenben a rendelkezésünkre álltak! 

A számunkra kiosztott 20, azaz húsz perc nem sok, ellenben arra elég, hogy megvillantsunk négy új számot és egy ismertebb -számomra egyébként is kedves- dalt a Beteg világ lemezről. Hogy konkrétan miattunk tódult oda akkor ennyi ember -a kollégáimat és ismerőseinket kivéve-, vagy mert a nagy színpadon épp két zenekar közötti időszakot élték, azt nem tudom, viszont az előttünk elterülő látvány páratlan volt -nem csak a dekoratív lányok miatt (szegény Monesz, ebből mindig kiamarad). 

Lenyomtuk az első számot. Nagyjából a végénél jöhetett rá mindenki, hogy nem csak beállásról van szó. Aztán ahogy haladtunk egyre felfokozottabb lett a hangulat, az ováció számról-számra nőtt. A végén -a Gyűlölet és harag alatt- elég komoly pogó alakult ki.

Mivel a számaink nincsenek spagetti hosszúságúra írva, így hamar lenyomtuk a bulit -a közönség pedig dübörgő "Vesztegzár! Vesztegzár! Vesztegzár!"-ba tört ki. Hihetetlen volt. Mindannyian úgy voltunk vele, hogy nyomnánk még ("Míg kér a nép, most adjatok neki"), de nem lehetett. A technikus széttárt karokkal és megértéssel és sajnálattal jelezte, hogy "sajnálja, de nincs tovább". Mi pedig tisztában voltunk ezzel, hogy csak ennyi jutott. (Most!)

Összecsomagolás közben még egy pengetőt is kiosztottam (ezúton is kézcsók a hölgynek). Lecuccolás után összenéztünk és mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy ez egy kibaszottul tartalmas és jó kis húsz perc volt! Imádtuk!

Reméljük a jövőben is találkozunk mindazokkal, akik ott és akkor jelen voltak! Köszönjük, hogy ott lehettünk és nektek játszhattunk!


Jah! És megjelent a lemezünk és van hozzá csinos póló különböző színekben, és rendelhető is meg minden!

Mindennapi B terv

Mindig az az átkozott reggel. Legalábbis így vélekedett róla. Már csak tudat alatt, mert annyira berögződötté vált maga a gondolat. Mégis az első mozdulatai rendre erről árulkodtak. Az álommanóknak köszönhetően homokkal teleszórt szemeit nehezen feszegette fel, de arra nem vette a fáradtságot, hogy kipiszkálja a nagyobb darabokat a tisztább látásért. Ellenben ebben a félkómás katatón állapotban is képes bármikor megtalálni a múlt éjszaka félbehagyott whiskey maradékait és a karnyújtásra lévő asztalon, koszban hempergő cigijét. A napi rutin első fele ezzel letudva.

Egyre rosszabbodó hátproblémái miatt óvatosan kecmergett az ágy szélére ülő pozícióba. Jobb kezének mutató és középső ujja közé szorosan illesztett füstölgő koporsószög lassan csonkig égett, közben tenyerével időről-időre viszkető orrát körkörös mozdulatokkal masszírozgatta. Szemei komótosan felvették az éber állapotot és egy laptop képernyőjén kezdték felismerni a jeleket, amit aztán továbbítottak az agynak. Az agy felfogta a látottakat, majd meglepő gyorsasággal egy mondatot parancsolt az alant elhelyezkedő szájnak, mely félhangosan kiejtette a szavakat:

- Kibaszott agyhalottak.

Arcát borító rőt szakálla alig valamit libbent a mondat súlyától.

Mikor a cigi végig égett, a hobó szerzet agya parancsot osztott a lábaknak, hogy vigyék el a húgyhólyagokat lecsapolni. Előtte a szakáll mögött elhelyezkedő áporodott szájba került még némi égetett szesz, majd a megtermett jetiklón a wc-re cammogott, ahol méretes farkát méretes tenyerébe rejtette és vizelni kezdett. Másnapos szag kezdett terjengeni a lakásban. 

Az unatkozó jetire hasonlító rőt szakállú átcaplatott a konyhába, a hűtőből elővett egy doboz energiaitalt, felnyitotta, majd jó nagyot kortyolt belőle. Eztán elöblítette a kávégép kiöntőjét, majd bekészített egy adagot. A gomb megnyomásával jelezte az eszköznek, hogy az előkészületek befejeződtek, innentől ő következik. A kávéfőző megnyomott gombjával jelezte az unatkozó jetinek, hogy vette a parancsot, majd komótosan elkezdte melegíteni a belé öntött vizet. A rőt szakállú hobó visszacsoszogott a szobájába a szanaszét dobált ruhák, papírok, táskák, sörös dobozok és üres üvegek szegélyezte tanösvényen, hogy újabb cigire gyújthasson. Ha már ott volt ismét lezuttyant a monitor elé és ha már ismét kéz közelbe tévedt az előző esti whiskey maradék, abba is belekortyolt. Szobahőmérsékletre melegedett, de ez cseppet sem zavarta.

Ébresztés gyanánt végig vakargatta a hosszúra nőtt szakállát, majd újabb komótos túrára indult, mert lefőtt a kávé. Amíg a nedű kiöntésével bajlódott felhajtotta a maradék energiaitalát, majd a frissen főzött feketéjével visszakacsázott a laptopja mögé, hogy az alábbi jelzőkkel illessen mindenkit:

- Nyomorult barom. -mormolta- Idióta. -ezt is mormolta. Aztán lejjebb vette a hangerőt és kombinált szóhasználatokkal folytatta:

- Agyatlan idióta. -ezt is mondta. Végül keretes szerkezetre vitte a mondandóját az utolsó poszt láttán:

- Kibaszott agyhalott. -így. Nem is volt sok barátja. Tett érte. Bár nem hiányolta az emberek társaságát túlságosan. Rájött, hogy leszívják az energiáit. Azt a keveset, amit minden nap több liter kávéval és/vagy energiaitalok bevitelével állít elő. Ennek köszönheti álmatlanságát is. Azt, hogy naponta alig pár órát alszik.

Miután végzett a feketéjével és a szobahőmérsékletet átvevő whiskeyvel felvette kiselejtezett német gyakorlóját. Innentől fogva úgy nézett ki, mint egy unatkozó jeti német gyakorlóban. Aztán ez az unatkozó jeti a kiselejtezett német gyakorlójában vállára vetette fényképezőjét, fülébe nagy hangerejű zenét rakott és felkapott egy könyvet az egyik fotelból, majd a tőle megszokott tempóban kisietett a lakásból. Mögötte a bejárati ajtó nagyot vágódott, ezzel felrázva a hátsó utcában alvó macskákat.

A lépcsőház fordulójában egyik szomszédjával kikerülték egymást. A szomszéd mintha elborult elmével, szinte ténfergőn közlekedett volna felfelé a fokokon. Üveges tekintetében az unatkozó jeti a német gyakorlóban hiába keresett volna bármi érzelmet. Nem mintha akart volna. Nem volt szokása. Valójában leszarta a szomszédait. A környezetét és a világban élőket is. Talán két barátja akadt még. Mind a kettő állandóan utazott. Az egyik külföldre járt sokat, meg Motörhead koncertre. A másik meg mindenhova az országban. A szomszéd aztán pár nappal később felakasztotta magát.

A rőt szakállú unatkozó jeti a kiselejtezett német gyakorlójában lajhár módjára kisietett az állomásra, jegyet váltott és megvárta az első célja felé tartó vonatot. A külvilágot teljesen kizárta a szemére biggyesztett napszemüvegével és a fülébe bömbölő Lamb of God muzsikájával. Amikor a vonat bejárt az állomásra épp a Redneck ment. Hozzá illett. 

Az első alkalmas helyen feltépte a kupé ajtaját. Odabent egy sötét szakállú fickó ücsörgött. Épp körülbástyázta magát a cuccaival. Ő is nemrég szállt fel. És ugyanúgy, mint az unatkozó jeti a német gyakorlóban, szintén ezzel a cselekedetével elszeparálta magát a külvilágtól. A rőt szakállú a lehető legtávolabbi ponton foglalt helyet a fülkében, hanyagul terpeszkedett még egy keveset és egyből olvasni kezdett, ezzel is jelezve, hogy nem kíván bájcsevejt folytatni a másokkal. Még ha szakállasok, akkor se. Csak hogy ez a körülbástyázott fazon nem hagyta magát és egy kérdést intézett a hobóhoz:

- Hol itt a macska? -ostobán hangzó kérdésnek hat annak, aki nem olvasta Kurt Vonnegut Macskabölcsőjét. Ők olvasták.

- Hol itt a bölcső? -kérdezett vissza némi cinkos mosollyal a szája sarkában a kiselejtezett német gyakorlóban parolázó jeti. Ezután sablonos beszélgetésbe elegyedett az ablaknál helyet foglaló bástyázóval. Mindketten viszolyogtak az efféle társalgástól. Haszontalannak és időrablónak találták, de mivel egyiküknél sem volt sör, így kénytelenek voltak ezzel beérni. Viszont kialakult némi bajtársiasság az alkalmi beszélgetőpartnerek között: bárki akart volna belépni ebbe az alkalmi közös szférájukba a puszta tekintetükkel elhárítottak minden érdeklődőt. Bár lehet, hogy a hobó által árasztott áporodott szagok miatt történt meg, hogy senki nem akart a kupéba betársulni addig, amíg az unatkozó jeti a német katonai gyakorlóban le nem szállt néhány állomással később.
A peronon nem várta senki. A szocializmus alatt felhizlalt város komor betondzsungelében otthonosan mozgott az unatkozó jeti a kiselejtezett német gyakorlóban. Szájából állandóan lógott a cigarettája, a kifújt füstje pedig hosszan körül lengte. Hamarosan megtalálta a keresett lépcsőházat. A kaputelefonon kikereste a nevet, majd megnyomta a hívó gombot. A készülék idegesítő dallamot játszott. A hobó kifeszítette zsíros füleiből a hallgatót, hogy érzékelni tudja, ha kapcsolat jön létre. A várakozása nem vezetett eredményre. Egy perc után a rendszer bontotta a vonalat. Némi meglepettség és némi csalódás ült ki a jeti arcára. Az érzéseit és mimikája jó részét a rőt szakálla ügyesen elrejtette. Súlypontot váltott, ránézett a telefonjára, forgatta a fejét, újabb cigire gyújtott, majd ismét hívást kezdeményezett a kaputelefonon. Az idegesítő dallam ismét trillázni kezdett és válasz nélkül hallgatott el. Mérgét ezen a szinten még könnyen elfojtotta. Különben is egy alkalmi numera miatt régebben se hatódott meg, ha elmaradt. Biztos, ami biztos telefonjából egy számot keresett elő, majd tárcsázott. A készüléket a füléhez emelte, majd az ezt súgta neki:
"A hívott számon előfizető nem kapcsolható."
A legidegesítőbb és mégis megnyugtatóan megszólaló hang, ami emberi kommunikációban valaha elhangozhatott. A hobó sem rajongott érte, de továbbra is jól játszotta, hogy nem dühös és nem érdekli tovább a kérdés. Sarkon fordult, fülébe ismét helyet foglalt az őrjítő hangerőn tomboló Lamb of God és ordította hősünknek Randy Blythe:

This lie of a life can as quickly as it came dissolve.
We seek only reprieve and welcome the darkness.
The myth of a meaning so lost and forgotten 

Az unatkozó jeti a kiselejtezett német gyakorlóban megcélozta az első útba eső kocsmát. A pulthoz érve köszönés nélkül whiskeyt kért. A kezében lévő könyvet hanyagul a pultra csapta, válláról lekanyarította a fényképezőjét és hasonló lelkesedéssel a könyv mellé helyezte. A nagy koppanásra kimérés törzsgárdájának alkoholgőzben pácolt egyedei is felfigyeltek és a környék hantása félbehagyta a semmiről sem szóló hosszas fejtegetését.
Egy üveg égetett szesz és egy teljes szótlanul eltöltött nap után az unatkozó jeti a német gyakorlóban feltápászkodott, vállára kanyarította a fényképezőgépét, megmarkolta az idő közben többször megáztatott irodalmat és nekivágott a hazavezető útnak. Fogalma sem volt merre jár, hogy mennyi az idő, de mindezek ellenére megtalálta a vasútállomást és a hazatérő vonatát.
Leszálláskor rá akart gyújtani, de a tűz csiholó eszközét a kocsmában felejtette. Vagy a vonaton. Vagy valahol máshol. Szájában a meggyújtatlan koporsószöggel hazafelé bandukolt. Hanyagul csoszrogott és ugyan ilyen hangulatban fityegett vállán a fényképező gépe is. Akár egy retikül. Az utcán már senki nem járkált. Se autó, se gyalogos. Se biciklis, se egy kóbor kutya. Se macska, se bölcső.
Otthonától nem messze az egyik parkolóban egy motorost pillantott meg, aki épp indulni készült. A német gyakorlós jeti keresztülvágott a füvön, nem törődve semmivel, majd a motoros fölé magasodott. Mormogott neki valamit, ami valójában némi gyújtóeszköz igényt akart jelenteni. A fickó megkínálta, majd a rőt szakállú hobó újabb ősemberi hangok adásával és egy félig meglendített kézzel jelezte, hogy köszöni, majd elbaktatott.
Másnap megint az ablakon besütő felkelő nap melegítő sugarai keltették. Első karcsapásaival kitapintotta cigijét, közben levert ezt-azt az egyébként is rumlis asztalról. Az álommanók múlt éjjel sem tétlenkedtek és jó alaposan megszórták szemeit homokkal, így a látási viszonyai egy keskeny résre szűkültek. Egyre rosszabbodó hátproblémái miatt óvatosan kecmergett az ágy szélére ülő pozícióba. Jobb kezének mutató és középső ujja közé szorosan illesztett füstölgő cigaretta lassan csonkig égett, közben tenyerével időről-időre viszkető orrát körkörös mozdulatokkal masszírozgatta. Szemei komótosan felvették az éber állapotot és a laptop képernyőjén kezdték felismerni a jeleket, amit aztán továbbítottak az agynak. Az agy felfogta a látottakat, majd meglepő gyorsasággal egy mondatot parancsolt az alant elhelyezkedő szájnak, mely félhangosan kiejtette a szavakat:
- Kibaszott életbe! Mi a szart csináltam az elmúlt hét hónapban?

Szolgálati anekdoták - 80.rész

Megmondom úgy ahogy van, hogy személy szerint marhára unom már a rovatot. Mégis írnom kell, mert olybá tűnik, hogy erre nagyobb igény van. Miért? Mert a kollégáim -és a Cég vezetése- erre kíváncsiak. Hozzájuk közel áll. Ahogy egy kedves kolléganő fogalmazta meg:

- Akár mi is mondhattuk volna, csak Te jobban megfogalmazod. 

Amit meg szeretek írni, azok a kis novellák, ahol az egyikben mindenféle gyilkosságok történnek, másikban pedig Hüppék rabolják el az egyik kollégát... most lebuktattam magam. Igen, Mr. Adams valójában az egyik kollégáról mintáztam. Beletúrtam az emlékeimbe, előhoztam a képet, amit legutóbbi találkozásunkkor lementettem róla, majd szépen leszedegettem róla külső és belső vonásokat, majd ráillesztettem az elrabolandó karakterre. A történet váza hamar kiugrott a fejemből és könnyedén megszületett a végleges történet. Élveztem, hogy ilyen gyorsan megvagyok vele. Most meg itt van egy újabb anekdota és szenvedek vele. Pedig lenne miről írni, mert azért elég sok minden történik szűkebb hazámban, második otthonomban. Például zajlik egy éves vizsga. 

Na, tessék! Elsején voltam. Tizenhét másik kollégával. Volt akinek elsőre sikerült minden. Nekem nem. Elhasaltam Flirtből -mint kiderült mégsem értek hozzá-, eldobtam a Győrszabadhegy-Veszprém vonalat -igaz, hogy hat éve van arra vonalismeretem, viszont az nem számít, hogy egyszer sem akadtam még el takonyidőben, pedig mint kiderült nem tudom hol van 10 ezrelékes emelkedő/lejtő és mely állomás van 2,5 ezreléknél nagyobb esésben. Kelenföld-Déli és Nyugati-Rákosrendező vonalszakaszokból is elhasaltam. Mondjuk utóbbin Desiro típus úton voltam csak... és három éve is elnyaltam belőle. Akkor Fehérvárra kellett mennem pótvizsgázni, most úgy néz ki kilencedikén helyben megtehetem. "Nagyon készülök rá"... Arra azért vigyáztam, hogy a Bz motoros típusom és a Komáromból kiágazó vonalismereteim meglegyenek. 

Vizsga másnapján hatórási szabad teherbe jelentkeztem. Egykedvűen cseverésztünk, érkeztek az aznapi akasztófavirágok remegő lábakkal -a nagy térdkocogtatások miatt a vonalon haladó vonatokat sem lehetett hallani. Persze húztuk is a kollégákat, hogy nagy vérengzésre számítsanak. Ettől persze még a kávéjukat is kilöpitykülték. Ekkor tájt kaptam meg a lebaszást a két vezénylőtől is, mert előzőnap nem szóltam nekik, hogy volt bukásom. Igyekeztem olyan fejet vágni, mint aki nagyon szégyelli magát... Ti sem hittétek el? Helyes.

Nagyjából ekkor jött be a beíróba az "bunkó" oroszlányi Barca drukker, aki úgy volt felöltözve, mint egy román középkáder unokája, aki gumimatracot árul a bolgár tengerparton. Van, ahol már felöltözni sem kell már szolgálatba! Nem emlékszem már miről jött észt osztani. Biztos nem volt fontos, vagy túl sok értelme, különben nem felejtem el. Mivel tudom, hogy olvassa: Sanyi, majd kilencedikén viszem a bocsi sört a beszólásért és kérek engedélyt meghunyászkodni! Ezt se hittétek el? He he. Egyébként nem akarom fényezni, de abba a szakszervezetnek csúfolt brigádba több ilyen karakán gyerek kellene, mint ő. Talán lenne még értelme a szakszervnek... Jah! Erről jut eszembe egy eredeti Kupica vicc: a nagy leépítések és megszorítások miatt tudjátok mi maradt a MOSZ-ból? Csak a szerv... Az, igen, az a szerv. 

Azt már el se mondom, hogy 2000 tonna elegyet mozgattam meg, és hogy sikerült megint nagyot taszítani a nagy magyar gazdaság szekerén -a lejtőn nem nehéz! Ez is egy klasszikus Kupica vicc. Csak az a baj, hogy ez nem vicc...

Elkészült fÉszbuk oldalam, ahol a jövőben olvashatóak lesznek ezek is. Igen, ez azt jelenti, hogy sehol máshol nem jelentetem meg őket, úgyhogy tessenek kedvelni, meg követni, meg ilyenek és majd akkor lehet olvasgatni. Köszönöm!