A féltő gondoskodással kellett szembesülnöm feljelentkezéskor: egy szép fehér papírra kifénymásoltak egy etnikai... akarom mondani etikai kódexre hivatkozó írást, mely a Cég jó hírnevének védelméről szól. Röviden: bár szólás szabadság van, mégsem lehet szabadon szólni akármiről. Amin a legjobban megrökönyödtem, hogy nincs konkrétan leírva -pedig elég sokszor említik ezen az A4-es oldalon-, hogy a Cég jó hírnevét mi csorbítja? Illetve az sincs, hogy mi a mérték és ki fogja eldönteni, hogy mikor jár ejnye-bejnye és mikor a picsán rúgás? Ami elsőre eszembe jutott, hogy hova lehet még tovább csorbítani ennek a Cégnek a jó hírnevét? (Eleve mókás a "jó" jelző...) Úgyhogy most kicsit feszegetem a határokat...
Az éjszakára a Bakonyba lettem száműzve. Más meg Hegyesben alszik, vagy Komáromban, vagy Tatabányán, vagy a Déliben. De rossz lehetett nekik. Nos fentiek fényében álmatlan éjszaka várt rám. Pláne, hogy az utolsó személy várt a Kálmán Imrére, így csak háromnegyed egykor vehettem át a szerelvényem. Leállítottam a gépet -nem a takarékosság miatt, hanem hogy ne érkezzen 15 percenként automatikus figyelmeztetés, hogy érdeklődjek a forgalomnál, vagy állítsam le a motort-, gondosan bezártam a járművet, majd a mellék hátsó végében őrködni kezdtem. (Nem veszik ki az időnket és laktanya sincs, úgyhogy kénytelenek vagyunk a járműveinket őrizni indulásig). Mivel a hátam még mindig eléggé fáj, ezért vízszintes helyzetbe helyeztem magam. Hanyatt fekve és mivel az állomáson a fények kihunytak tökéletes kilátásom nyílt a csillagos égboltra. Megszámlálhatatlan világító pontok közt néha átsurrant egy-egy repülőgépet jelző villódzó fény. Romantikus életkép.
Elgondolkodtam: az élet csodálatos.
Tényleg?
Lófaszt...
Sört!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése