... ugyanúgy, mint más csak forgolódom. Próbálom megtalálni, hogy miért nem nyom el az álom. Akkor is előfordul, amikor már napok óta nem aludtam. Van amikor szó szerint. Benyakalhatok fél tálca sört, de hatástalan. A meleg miatt könnyebben megüt, de nem ki. Aztán kijárkálok a gangra cigizni, egyik DVD lemezt cserélem a másik után, de nem nézem. Maximum csak bámulom. A legváratlanabb pillanatban aztán kimegyek cigizni. Vagy egy újabb sörért. A folyamat aztán megismétlődik újra és újra.
Egyszer csak gondolok egyet és felülök a choppára és kőrözök a városban. Órákig. Átszellőztetem a fejem. Legalábbis ebben reménykedem. Nincs forgalom, nincsenek emberek, nekem meg nincs fékem. A fülembe üvölt a zene és amikor elkapom a ritmust még keményebben taposom a pedált. Élvezem a lüktetést, a város fényeit, a kötetlenséget és a féktelen száguldást, ahogy a hűs menetszél végigsimít a karomon és az arcomon. Megfeledkezem a szarjaimról, a vitáimról, a munkámról, nem foglalkozom érzelmekkel, amik megőrjítenek egy ideje... csak az út, a choppa, az éjszaka és én.
Letekerek néhány kilométert. Mikor azt gondolom, hogy végre elég és kitisztultak a gondolataim hazafelé veszem az irányt.
Hazafelé... kicsit hamiskásan hangzik attól, aki valójában nem a saját lakásában lakik... Még hogy mindenki a saját sorsának kovácsa... A világ egyik legnagyobb hazugsága ez a mondat. A sorsunkat a külső tényezők kurvára befolyásolják. Nem mindenről mi döntünk. Talán a legkevesebb beleszólásunk pont a saját életünkbe van. Körülvesznek minket családtagok, barátok, a házi kedvencek (előző kettőből is bevonhatóak ebbe a kategóriába páran), szerelmek és haragosok, a kollégák, az ismeretlenek, vagy akár a természet. Gondoljunk csak bele: másként öltözünk fel, ha kint ragyogó napsütés van, vagy ha esik az eső. Mondjuk rám ez sem annyira jellemző. Már totál megszoktam az esőben ácsorgást -valakinek köszönhetően. De arra is volt már eset, hogy télen a tökig hóban ujjatlan trikóban, rövidnadrágban és papucsban vittem el a kutyát sétálni. Nem néztek hülyének...
Azt mondják túl romantikus a lelkem. Ezért pörög annyit az agyam a szarságokon. Például zokon veszem, ha nem keresi valaki a társaságomat és nem ad rá különösebb okot, hogy miért nem. Vegyük alapul a legutóbbi szakításomat: egyértelmű tények elé voltam állítva, így érthető, hogy miért nem keresi a társaságom. Tiszta. Ellenben amikor nem ismerem az indokot, az frusztráló. Én sem keresem mindenkinek a társaságát, de általában lefoglal valaki. Mentálisan, vagy fizikálisan, vagy szexuálisan. Vagy mindhárom egyben.
És még mindig csak tekerek. Körbe-körbe a városban. Alig várom, hogy végre motorral tegyem ugyanezt. Csak akkor nem a városban körözgetnék, hanem az országban. Vagy a tehénszaros Európában. Otthontalanul. Féktelenül...
Régi álmom válna valóra. Felülni egy motorra és csak menni, menni és menni. Falni a kilométereket. Végül is most is ezt csinálom, csak már kurvára nem élvezem. Ha újra huszonéves lehetnék ezzel a gondolkodásmóddal, ami most van, kicsit másként élnék. Nem futottam volna egy kört a vasútmodellezéssel és valószínűleg a zenéléssel is más értelemben lenne kapcsolatom. Viszont az ismerőseim többsége se lenne. Némelyikért nem lenne kár...
Más arcokkal innék, más barátnőim lettek volna és valószínűleg a családom még ennél is kevesebbet látna. A kérdés inkább az: tényleg vissza akarnék e menni az időben és újra élni az elmúlt tíz évemet, úgy alakítva azt, hogy az egy egészen más jelenbe vezessen? Valójában számot kell vetnem önmagammal: miért érzem úgy, hogy a most -hogy primitíven nyilvánuljak meg- szar? Vagy tényleg az e? A híres-hírhedt "Gang, sör partikon" a megismert emberszeletek alapján van jó néhány olyan megismert, akiknek az élete sokkal penetránsabbul indult, mint az enyém. Vagy épp sokkal szarabb, mint az enyém volt annyi idősen, mint amikor ők beavattak a titkaikba. Furcsa dolog ez. Ami az egyiknek szenvedés, az a másiknak még csak picsafüst.
Elfordulok a híd felé, de nem megyek fel. Pedig akár onnan is jöhetnék most. Nem rajtam múlt, hogy ne. Legalábbis így gondolom. A másik fél sosem mondta eddig, miért kerül el egy ideje. Kérdeztem. Kerülte a válaszadást. Nem feltétlenül őszinte. Szembesítettem vele. Lehet, hogy ezért kerül... Vannak, akik ezért nem bírják a búrám. Görbetükröt mutatok. És persze ettől mindenki öltözködik. Még az is, akinek nem kéne. Ez már az ő bajuk... Ez mondjuk érdekes kérdés. Mármint az öltözködés. Nem mindig a megfelelő ruhadarabot vesszük fel az alkalmas időben. Gyakrabban kéne kinézni az ablakon és az alapján magunkra ölteni az adott napra megfelelő öltözéket. Aki meg akar sértődni, az úgyis megfog, mert akkora barom... Vagy csak tele van a feje -és ismét egy alpári megfogalmazás, de hát ezt felénk így szokás mondani- gecivel. Furcsa, de a faszik sokkal agresszívabbak, érzékenyebbek, hirtelenebbek, ha már egy ideje nem dugtak. Túlteng bennünk a tesztoszteron. Gondolom a nőknél is megvan ez. Miért is különböznének? A nőt úgyis a férfiból vágta ki egy öreg homless, mert unta a kígyót meg az almát a paradicsomban. Ezért mondják, hogy a nő a férfi oldalbordája. Kivéve, amikor felborul az egyensúly és egy dominánsabb nő talál magának egy papucs faszit -jah, van aki ezért nem tudott elviselni, mert nem hódoltam be.
Aztán eljön az éjfél, meg az egy óra. Aztán a hajnali kettő. Megjártam Molajt. Anélkül, hogy szóltam volna a lakásomban élő szüleimnek, hogy "helló, itt vagyok"! Bár nem hiszem, hogy repesnének az örömtől, ha ilyen időtájt beállítanék. Úgyhogy inkább visszatérek a bázisomra. Az albérletbe, amit már hatodik éve lakom. Emlékszem egy nagy szerelem közepén költöztem ide. Akkor még hittem az örök szerelemben, a család szentségtelen szentségében és, hogy harminc éves koromra lesz egy-két gyerekem meg lányom egy tisztes feleséggel. Azóta elértem a kort, a többit nem... az egész csak utópia.
Haza érek. (Egy újabb utópia). A gépet letámasztom. A hűtőből sört veszek elő, lezuhanyzom. Elektromos készülékek kapcsolnak be és ki a kezemtől, hol itt, hol ott. Végül az ágyban kötök ki -vagy a földön, ha fáj a hátam. Kapcsolok egy sorozatot, vagy több filmet egy lejátszóba. Pár órával később arra ébredek, hogy még mindig azok a filmek, vagy sorozat megy, mint amit elindítottam. Csak az óra állása változott. Semmi más...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése