Szolgálati anekdoták - 28. rész

Amikor antiszociálisra aszalódtam

   Kedvenc szolgálataim közé tartozik valamennyi győri tartalék -nem úgy, mint a pályám elején- és mind közül a favoritom a Húzó, hiszen a kedvenc sorozatom, a V46-os van rá osztva. (A nőknek a Paula és Paulina, meg a Veszedelmes viszonyok, meg a mit tudom én még milyen Dél-Amerikai sorozat a kedvence, nekem a V46, meg a tálca Heineken első tíz epizódja. Semmi romantika, semmi érzelem csak az egyszerű és letisztult fém)! A gép legjobb tulajdonságai közt szerepel az ugrás szerű kigyorsítás (ezért becézik Szöcskének) és a nagy fékteljesítmény. Fiatal kora ellenére (a memoár szereplője, a 018-as is csak '86-ban látta meg a napvilágot a Ganz-Mávag gyárudvarán) mára kissé elavult -ez persze köszönhető a technika rohamos fejlődésének- és például főszereplőnk is megérett már a felújításra, ennek ellenére rendkívül üzembiztos szerkezetről beszélünk (a műanyag féktuskók felszerelése nem volt túl jó választás. A fékezés közben bekövetkező szennyezettség ugyan kisebb lett, de ezzel egyenes arányban csökkent a fékteljesítmény is!) 

   Eredetileg ezeket a masinákat nem szerelték fel olyan kényelmi funkciókkal, mint a légkondicionáló berendezés, ami a sok üvegfelület miatt indokolt lenne, vagy a hűtőszekrény, ami megvédené a mozdonyvezető elemózsiáját a megromlástól, illetve a védőitalát hűsítőként. Továbbá csendesebb főmegszakítója se (ami csak az 050 feletti gépekre jutott és a többin még mindig nem sikerült cserélni) és az ablakokat teljesen eltakaró rolók, függönyök sem. Igaz, tettek fel az oldalsókra sötétítő fóliát, de az olyan, mint ha nem is lenne (annak idején az Almásfüzitői Timföldgyár távolsági buszait minőségibbel látták el). A helyzetet csak némi leleményességgel lehet javítani:

Ez a gép minden hőmérsékleti körülményre reagál: hideg is, meleg is. Nyáron meleg, télen hideg. Utóbbi esetben álló helyzetben nagyon frankón fel lehet fűteni a vezetőállást a beszerelt konvekciós berendezésekkel -pláne amilyen langyos teleink vannak mostanában-, de amint meg kell mozdulni és beindul a szellőző (azok számára, kik nem tudnák: a szellőző a vontatómotorok hűtésére szolgál) a vezetőálláson úgy esik le a hőmérséklet az elért 25 fokról a 10-re, hogy a heréimnek összehúzódni nincs idejük! A nyár? Ennek pont az ellenkezője. Főszereplőnkön nincs hűtő, ennek következménye az lett, hogy délután 14 órára fél liter vizem húgy-meleg lett a külső hőmérsékletnek köszönhetően. Kitárt ajtók és ablakok mellett is rossz a légáramlás a konyhán, de ha beáll a gép egy teherkocsi mellé, vagy ami rosszabb két teherkocsi közé, akkor aztán vége. A két felszerelt ventilátor közül az egyik nem működik (had ne én derítsem már ki, hogy miért) a másik meg annyira gyenge teljesítményű, hogy az állás felénél már nem érezhető az ereje, mintha ott se lenne. A trafó alulról, a VESZ szekrény és a fém pultok az álláson nyomják a meleget, ráadásul a tető sincs túl messze... Így lesz a kinti 30-35 fokból bent ~50. Ezért is nevezik konyhának (meg a mára már szintén üzemképtelen villanyrezsónak). 

   Ezen bejegyzés újfent nem azért született, mert a céget akarnám lejáratni. Meg sem fordulna ilyen a fejemben! Valószínűbbnek tartom, hogy a vezetőink nem is tudnak az efféle állapotokról, az írásban tett jelentéseink egy bizonyos szinten megragadhattak, vagy elkallódhattak. Pedig már jeleztem a problémámat a vezetőség felé. Ezért most inkább kérek minden olvasót, hogy segítsenek és ez az írás inkább jusson el minden szakszervezeti tisztségviselőhöz és vezetőhöz, hogy a megfelelő fórumokon ezt a problémát a cég vezetőségének tudomására hozzák és végre tegyenek is valamit azért a 10%-ért, amit a fizetésünkből levonnak! Ezúton is köszönni fogom, talán mondhatom kollégáim nevében is, ha érdemi változás történik és a nyári aszaló melegben nem egy olyan gépen kell szolgálatot teljesíteni 11 órán keresztül, amin még hűtő sincs!

Szolgálati anekdoták - 27. rész

Amikor az est leszáll

   Éjszakás szolgálatba általában mindig ugyan úgy megy a dolgozó: vagy kipihenten, vagy nem. Vagy van kedve az egészhez, vagy nem. Ez mindig állandó. Kivéve így a hónap vége felé. Ilyenkor van egy plusz drukk is a munkavállalókban, hogy vajon mit tartalmazhat a jövőhavi vezénylése? Velem ellentétben, ugyanis én egy hálózsákkal a hónom alatt érkeztem -az új beosztásról ugyanis megfeledkeztem.

   Ha már szóba hoztam a vezénylést, el kell mondjam, nem lettem tőle túl boldog. Most nem az általános elégedetlenség beszél belőlem és már gondolom néhányan már unjátok is, hogy állandóan arról panaszkodom, hogy szeretnék újra komáromi lenni, hanem arról van szó, hogy a kötelező óraszámot úgy hozzák össze, hogy két nap szabadság kiadása mellett 17-szer meg is kell jelennem a munkahelyemen. Hidegen hagynak a kora hajnali kezdések, mert ugyan olyan mozdonyvezetőnek számítok, mint a többi (kivéve, hogy nincs 3T-s vizsgám -Talent-Taurus-Traxx), ha szívunk, akkor szívjunk egyenlően, viszont még mindig nem tudom felfogni azzal az egy tekervényemmel, hogy ha már egyszer 20 órával többet jövünk havonta, mint öt évvel ezelőtt, akkor ugyan keressünk már valamivel többet is. A szabadidő megvonásának kompenzálását csak pénzbeni ellentételezésként tudom elfogadni. (Ki szeretné természetben? Attól hogy a vezénylőket és a cég vezetését szájon át történő kielégítésemre szólítom fel, az nem azt jelenti, hogy arra fizikálisan is igényt tartanék)! A probléma azonban nem ott kezdődik, hogy a cég vezetése nem akar több pénzt adni a dolgozóinak. Az eredet még feljebbről indul és a munkavállalók képviselői pedig szintén azon a szinten és/vagy állásponton vannak, mint politikusaink. Azt mondják a kutya se szarik oda, ahol enni kap.    De fogalmazhatok úgy is, hogy ha valakinek szemet szúrna ez a bejegyzés sorozat és azt szeretné, hogy abbahagyjam, biztos tudnának olyan árat mondani, amitől elhallgatnék. Nehéz időket élünk, mindenki megvásárolható...

   Szolgálatom első felére egy friss vizsgás Bz jutott, a 177-es. Alig múlt két hetes. Ahogy azt annak idején Karesz barátom jellemezte: festékszagú! Annyira nem volt erős és irritáló, mint egy évvel ezelőtt a 191-es, de  azért érezhető. Ami feltűnt, hogy az alváz szürkéje már nem selyemfényű, hanem matt a felület, valamint a sok ablakcsere helyenként eléggé tönkre tette a külső lemezt, a foltozgatásokat pedig vastag glett réteggel próbálják takarni katasztrofális minőségben. Minőségi szakmunka? Szarnak bele. Egy bizonyos szintet elérnek, később pedig annál már csak lejjebb adják, feszegetve a határokat, hogy minél olcsóbban és rövidebb idő alatt kihozzák a "megfelelő" szintet. Ez igazából nem csak a Bz-kre igaz, hanem a cég többi járművére is, amit ugyan ott újítanak fel. 

Mostanában mindenki összerezzen az ellenőrzésre jogosult szervek nevének hallatán. Szinte minden nap hallani, hogy hol ezt, vagy azt a kollégát küldték haza azzal, hogy legközelebb már csak a felmondásának aláírására jöjjön vissza. Nem minden esetben kegyetlenek, vagy könyörtelenül vadászók, de időnként feleslegesen kekeckedők és hatalmukkal visszaélők. Hogy az elmúlt pár napban miért rajzottak ki, azt nem tudni, de egy embernek viszont már biztosan nincs munkahelye. Az egyetlen dolog, amit én sem tolerálnék, az a szolgálat végzése ittas állapotban. Aki nem képes megállni, hogy a munkaideje alatt ne piáljon, az megérdemli, hogy elbocsássák. Efféle gyenge jelleműekre egy ilyen munkahelyen nincs szükség! Minden esetre ezen az éjszakán Győr, környéke és a hozzá kapcsolódó vonalak dolgozói remegtek, mint a nyárfalevél, amint megtudták, hogy kirajzott "a Nagy csapat"! 

Pillanatok

Kikecmergek a konyhába, hogy készítsek egy kávénak csúfolt löttyöt. Vizet eresztek a bögrémbe, amibe pár órával ezelőtt az előző adagot is összedobtam. Az edényt beteszem a mikróba, rácsukom az ajtót, majd az elkezd körbe-körbe utazni az üvegtálcán. Kinyitom a fejem feletti szekrényt, hogy kivegyek egy adag port és közben ezt olvasom:

"Fehér bors. Feketeerdő tortához."

Zacskó kivesz és mielőtt feltépném a száját egy pillanatra megtorpanok és szöget üt a fejemben a kérdés:

"Mióta kell a Feketeerdő tortához fehér bors?"

Folytatom a zacskó feszegetését, de csak nem hagy nyugodni a kérdés. Újra felpillantok a kitárt szekrényre. Most is ott van:

"Fehér bors. Feketeerdő tortához."

A pupilláim ismét kidüllednek, miközben a tekintetem visszasiklik a bíbelődő kezeimre. Mérgelődöm, mert az a szar nem akar engedelmeskedni. 

"Kling!"

Szólt hozzám a mikró. Bögre kivesz. Tűzforró. Majdnem ráejtem az egészet az alant elterülő kutyára. 

"Fehér bors. Feketeerdő tortához."

Bassza meg, ilyen nincs! Újra a polcra emelem lassan karikásodó szemeimet és méregetni kezdem a konyhaszekrény tartalmát. Nem találom sem a fehér borsot, sem az utalást a Feketeerdő tortára. 

"Le kéne állnom a délelőtti piálással... vagy kávéról..."

A faszt! Ebben a pillanatban megtalálom a rejtély kulcsát:

A Fehér bors zacskója és a macskás kakaó doboza egymás mellett helyezkedik el.

"Már kezdtem aggódni, hogy változtatnom kell az életvitelemen..."

Lecsúszás

   A minap találkoztam az állomáson egy ismerősömmel. Régebben sokszor találkoztunk, elbeszélgettünk erről-arról, együtt nevettünk, aztán ahogy változott a munkarendem és nem a megszokott helyekre jártam egyre ritkábban futottunk össze. Mindig is egy jól szituált, rendezett családi körülmények között élőnek képzeltem. 

   Idő közben aztán mások mondtak róla ezt is, azt is. Nem akartam elhinni, hogy róla van szó -ez akkoriban így ment: nem tudtam elképzelni, hogy bárkiben is csalódhatok. Ahogy telt múlt az idő és egyre több mindenen estem át magam is, és ahogy egyre inkább csúszott bele az idilli világkép egy bűzölgő mocsárba, amit ma úgy hívok: Valóság; minden átértékelődött. Leginkább csak azt hiszem el, amit tapasztalok, nem amivel etetnek. Mégis kezdett elevenné válni az, amit mások mondtak az ismerősömről. 

   A teljes elzüllésről és függőségről van szó. Arról az állapotról, amikor már annyira a szesz rabjává válsz, hogy képes vagy teret engedni a legalantasabb késztetésnek, a kéregetésnek. Bármit képes lennél megtenni, csak hogy a kívánt alkoholmennyiséghez hozzájuss. Lesüllyedsz egy olyan szintre, ahonnan segítség nélkül nincs kiút. Hazudsz, kölcsön kérsz akitől csak lehet, aztán a visszafizetés napján meg csak lapítasz, hátha nem vesznek észre és abban reménykedsz, talán elfelejtik a tartozásod. Egy darabig lehet ezt játszani, de amikor a fél világ adósává válsz, már inkább elköltöznél egy másik országba, csak hagyjanak békén a hitelezőid.

   Csak egy ideje nem adok. Megszűnt a feltétel nélküli jó indulat, ami anno jellemzett. Úgy érzem túl sokan éltek vissza ezzel és most már magam is inkább igyekszem megvédeni azt amim van ebben a kibaszott sakál világban. Kénytelen vagyok, ha nem akarok arra a szintre jutni, mint azok, akik kéregetnek. Önzőség lenne? Azért az összegért én dolgoztam meg és nem azért, hogy olyanoknak adjam, akik nem tudják beosztani a fizetésüket. Nem abban a világban élünk, ahol olyan kurva jól menne bárkinek a melósok között és meg tudom érteni azt, aki a megszerzett javait magának tartja meg, vagy önmagára és a családjára költi. Ez ilyen. A farkastörvények irányítanak: a gyengébbeknek veszniük kell!

   Hosszú idő után az állomás peronján láttam újra ismerősömet. Először észre sem vett. Teljes katatón állapotban fürkészte az érkezőket. Ráköszöntem, de nem vett észre elsőre, vagy csak nem jutott el hozzá a hangom, de ahogy elhaladtam mellette fogadta az üdvözlésem. Ahogy távolodtam félszegen utánam szólt, és bizalmasan megkérdezte, hogy nincs e kölcsön ötszáz forintom. Azt feleltem, hogy nincs nálam pénz. Ettől még lejjebb biggyedt a szája széle, majd a tekintetét enyhén jobbra fordította jelezvén, hogy részéről befejezettnek tekinti a társalgást. Utálom az ilyet. A legszívesebben ott és akkor az arcába ordítottam volna, hogy "Baszd meg, hogy csúszhattál ennyire mélyre? Nézz már magadra Te szerencsétlen aztán szedd össze magad!" Van aki azt mondja, hogy ez a düh visszavezethető a családi gondjaimra és hogy igazából ezért fordult meg bennem ennyire minden. Én meg úgy gondolom, ahogy fentebb leírtam. Bizonyára sokaknak ez bántja majd az önérzetét -többek közt azoknak, akik ezerszer is megosztják a "gazdit keresünk Bélának, a fajtiszta utcai vegyes kutyusnak" rovatot, de eddig egyetlen ebet sem hoztak még el a menhelyről, mondván nincs hely/nem vinnék panelba/nem tudnának gondoskodni róla/stb. Basszátok meg! Úgy felnőttem, hogy sosem volt semmilyen állatom a hangyákon és a pókokon kívül -meg leszámítva azt a mocsári teknőst, akit a faterom hozott haza és két napig éheztettünk az erkélyen, mert azt hittük húsevő a szerencsétlen-, nem is kívántam, hogy legyen és most mégis egy pittel élek együtt már egy éve és ő már a második kutty ebben a lakásban, aki bizonyos szempontból megmenekült az öröklétre szenderüléstől. 

   Egy olyan világban szeretnék élni, ahol a gyerekeimért és a feleségemért dolgozom és nem talál meg mindenféle nyomorult, akinek csak pár forint kell erre vagy arra abból az összegből, amit a szeretteimre akarok fordítani. Egy olyan világot, ahol nem kérnek kölcsön az emberek nem csak tőlem, hanem másoktól sem, de tudom, hogy ez csak egy elképzelt idea marad...

Ébredés

Éreztem, hogy valami rászáll a bőrömre. Apró volt és idegesítő.

"Bassza meg, egy kurva légy!"

Gondoltam. Bíztam benne, hogy megtalálja a kijáratot és inkább a konyha hűs kövén heverésző kutyát fogja zaklatni. Tudom alattomos, bunkó és önző vagyok, de ha nem kellő tapintattal ébresztenek fel, ezek a tulajdonságaim felerősödnek... Próbálok visszaaludni, de az a rohadék csak visszajön. Aztán megint. 

"Jó, felkelek, de megdöglesz!"

Tanulság: ha elég kitartó vagy, fel tudsz kelteni... de megdöglesz! Lassacskán egy feszítővas segítségével és egy reumás meztelencsiga sebességével kinyitottam a szemfedőimet. Örömmel tapasztaltam, hogy ismét sikerült úgy elaludnom, hogy a tévét nem kapcsoltam ki. Gratuláltam magamnak, majd megpróbáltam felfogni a külvilágot. 

"Mennyi az idő?"

Teljes katatóniában matatni kezdtem a távollátóm, vagy a telefonom után. Sosem tudom melyik esik először a kezeim közé. Ha egy félmeztelen nőt találok, akkor ott matatok tovább, de jelen esetben erre sok esély nem volt... Ráleltem az ókulámra, rábiggyesztettem a komás fejemre, a fénytelen és homályos tekintetem elé, majd bosszúsan vettem tudomásul:

"7:13"

Csak remélhettem, hogy amennyire előző nap kikészítettem magam, ahhoz viszonyítva jóval többet fogok szunyálni. Olybá tűnik egy bizonyos kor felett már teljesen mindegy mennyire gyilkolom le magam, akkor se fogok hét-nyolc óránál többet aludni. Bezzeg tíz évvel ezelőtt...

"Mi a szar ez?"

Néztem rá a tévére. A villódzó dobozban egy olyan műsort adtak, ahol egy rakás túlsúlyos amerikait összezártak egy táborba, hogy lefogyjanak. Volt aki kimerítő tréning és a diéta ellenére is hízott. Na igen. A fogyitáborban a kutyaszar is mennyei manna! Persze a trénerek, meg diabetikusok egyből összeomlottak, mint a WTC ikertornyai. Annyira színpadiasnak, megrendezettnek és egyben groteszknek tűnt az egész a sok zokogó, önkontroll nélküli amerikai, hogy inkább kibotorkáltam a klozetra, mert ezeken a bizonyos napokon még az is izgalmasabb...

Aztán visszajöttem. Átkapcsoltam egy másik csatornára, ahol járókelőket mutattak deréktájról, a következő szavak záporoztak:

"Ön szerint ezek az emberek elégedettek a testsúlyukkal?"

Egy percig pislogtam a képernyőre, majd ahogy a kikapcsolás gombra siklott a mutatóujjam, csak ennyi csúszott ki a számon:

"Elmentek ti a picsába!"

Még mielőtt teljesen kiborulnék azt hiszem, nyitok egy sört! Szeszt mindenkinek!

Szolgálai anekdoták - 26. rész

Egy kicsi retro

   Még mielőtt valami szarházi, köcsögszájú seggnyaló spion rohanvást beárulna valamely vezető beosztásúnak tisztáznám, hogy jelen írás nem vét a július elsejétől hatályba léptetett Munka Törvénykönyve (továbbiakban Mt.) idevonatkozó pontjai ellen, vagyis nem sérti a vállalat érdekeit és nem járatja le azt! Alábbi írás csak egy elbeszélés, élménybeszámoló.

   Az a helyzet, hogy a jövőben -annak ellenére, hogy szólás szabadság van- csak azt lehet leírni, megosztani, közzé tenni, amit szabad. Nincs cenzúra, nincs figyelmeztetés, mindent ki lehet mondani, de ha elbaszod, akkor akár azonnali hatállyal kirúgnak a munkahelyedről. Kész, vége. Még ha igazad is van, még ha tényleg az történik annál a cégnél, ahol a beled kihajtod -akár immár 20-30 éve- és már kezd tele lenni a kis faszod az egésszel, azzal, hogy egyre szarabb minden, hogy nehezebben élsz meg a fizetésedből és ezt szóvá is mered tenni, akkor egy röpke pillanat alatt ülhetsz is rá a lapátra! És nincs az a bíróság, amelyik egy munkaügyi per esetén neked ítélne. 

   O. Viktor egy millió új munkahelyet ígért. Ha így fog működni a dolog, akkor előbb utóbb tényleg lesz ennyi. Az más tészta, hogy eközben hányan válnak munkanélkülivé (lásd legutóbb a Nokiából küldtek el újabb 900 embert)... Ohh, és majd elfelejtettem: van még két évük!

   Térjünk vissza a szolgálati anekdotához (ha esetleg tényleg lenne egy kibaszott gerinctelen spion az olvasóim között, akkor tényleg ez lesz az utolsó ilyen című írásom). Hajnali 4:30-kor kezdett el pörögni a számláló, de csak hét óra után tettem meg az első lépéseimet. Elutaztam a régióval HegyeShalomba, ahol némi várakozás után megérkezett a 26-odik Gigant vontatta DuFi-s vonat. Lehúzott ablaknál és óránkénti 90 kilométeres sebességnél még a klíma is elviselhetővé vált. Félre ne értsen bárki, a klíma alatt nem az AC-t (Air Conditioned - Légkondicionálót) értem! Sajnos erre a gépre (sem) került fel még a légkondi, pedig évről évre elviselhetetlenebbek a nyarak. Bizonyára ennek hiányossága az lehet az oka, hogy a cég inkább a jövő mozdonyaira, az újabb gépekre fordítja anyagi keretét, mint egy elavultabb, régi konstrukcióra. A fiatalabb generációban van a jövő, nem a matuzsálemben. 

   Kelenföldön a hőség ellenére vidám kolléga váltott le. A körülményekhez képest sietve lépdeltem -botorkálásra inkább hasonlított- a buszpályaudvar felé. Néhány perc várakozás után beállt a megállóba az öreg Ikarus 280-as (a BKV-nál se jobb a helyzet járművek terén), amivel önköltség átruccantam Fradiba. Ferencvárossal kapcsolatban mindig eszembe jutnak nem túl régi emlékeim. Így volt ez most is. Viszont a most sem volt túl sok időm elmerülni ezekben a gondolatokban, hiszen a feladat már ott várt rám az állomáson. Egy magánvasúti vonat lezárva napozott a a déli tikkasztó forróságban. Hogy tovább fűtsem a kedélyeket beüzemeltem az öreg V43 1068-ast, hogy előkészítsem a mögötte helyet foglaló vonatot. Idő közben Rákos felől megérkezett egyik komáromi kolléga, akivel váltottunk pár szót, latolgattuk az esélyeket az időszaki vizsgán, köpködtünk a vezénylésünkre... szóval csupa olyan dolog, amit általában azért hoznak fel a kollégák egymás társaságában, mert közös téma. Ilyenkor úgy érezzük van, aki meghallgat és nem csak mered ránk kiguvadt szemekkel úgy, mint a civil barátaink. Egy-egy beszélgetés levezeti a feszültségeket és mikor a dolgozó hazatér az otthonába, minden szar, ami a munkahelyén felgyülemlik az ott marad, ahová tartozik.

   Nem sokkal később érkezett meg írásom inspirálója, szolgálatom utolsó vonata élén a V43 1011-es (a kanizsai Traxx). (A sorozatról tudni kell, hogy 1963 és '82 között a Ganz-MÁVAG összesen 371 darabot készített. Így könnyen kiszámítható, hogy egy közel ötven éves járműről van szó).

Ami érdekessége a gépnek, hogy ez aztán az igazán hagyományos: az első szembetűnő különbség a szokványostól, hogy a megszokott Zbr 3,7 típusú kiegészítő fékezőszelep helyett egy jóval régebbi verzióval -amit utoljára M44-esen, M43-ason, vagy M62-esen láttam, de még a gőzösök korában fejlesztettek ki- a jó öreg Knorr 3-mal van felszerelve. Annak ellenére, hogy nem egy mai darab, még most is maximálisan teszi a dolgát! A következő érdekesség -bár ez sok alacsony pályaszámú Szilin előfordul-, hogy a motoráram és -feszültség, a vonal- és a segédüzemi feszültség mérőműszerei a régi kivitelűek és mind egymás mellett, a mozdonyvezető előtt vannak elhelyezve. 

Mellettük viszont nem az üzemi lámpasor kapott helyett -amiknek kivitele az újabb tervezési hullámoknak és a felújításoknak köszönhetően majdhogynem pályaszámonként változik-, hanem a menetrend tartó. A visszajelzőknek fent, a rolók felett jutott hely, szintén old school stílusban.

   A MÁV Nosztalgia Kft. helyében ezt a járművet is megmenteném a lángvágótól, hiszen egy elég különleges kialakítású jármű, még a korai időkből. Egyik nagy javítását egykoron még a dombóvári fűtőház (Nyúljork) lelkes szerelői végezték, amit a vezetőálláson elhelyezett leírások is bizonyítanak: