Délelőtt kilenc körül értünk vissza a túránkból, de egyikünk sem volt igazán álmos, így a DH-ban kötöttünk ki. A pécsi Hermanos MC-nél töltöttük az estét, akik a Balkánról szereznek be ezt-azt és idehaza értékesítik. Mi üzleti okok miatt látogattuk meg őket, mert egy felvidéki csapatnak szüksége lett volna némi olcsón beszerezhető önvédelmi eszközre. Alapvetően nem tartozott a profilunkba efféle kereskedelem, vagy szállítás, de összehozhattuk az érdekelteket némi részesedésért. A sikeres tárgyalás után a Hermanos tagjai pedig nem restelltek egy bulit összerittyenteni a tiszteletünkre – vagy csak fitogtatni akarták, hogy mennyire jól megy nekik ezen a vonalon. Az minden esetre beszédes volt, hogy az alakulásuk óta egy tucat embert vesztettek a nagy biznisz miatt.
Lafaty Bandi és G a pultnál ült és az általam készített kávét inhalálták. Inni nagyon egyikük sem mert belőle, hiszen az este folyamán nem féltek elfogadni az ingyen piát. Velük szemben törölgettem a korsókat, persze messze nem jobb állapotban, de azért muszáj volt a jelöltek előtt tartani magunkat. Az egyikük a padozatot mosta fel és mivel kicsit több tisztítószert öntött a vízbe a bejáratot is szélesre tártuk, hogy a szag az utcára távozzon. A másik jelölt a motorok megtisztításával lett megbízva. Az félkómásan is jól látszott, hogy egyikük sem kapkodja el a munkát.
Mikor a felmosást végző jelölt már harmadszor ment végig a színpad előtt, a fejemmel biccentettem Bandinak, hogy nézze már meg mit művel a beosztottja. Unottan fordult meg, egy pillanatra megfuttatta szemeit a cselekményen, majd visszatért a kávéjához. Széttártam kezeimet, hogy nem tesz emiatt semmit, de ő csak belekortyolt a gőzölgő feketéjébe. Egyszer csak úgy felkiáltott, hogy még G is megriadt tőle:
- Prospect! Ha ilyen kibaszott lassan csinálod, akár a nyelveddel is nyalhatnád a padlót!
Halkan felnevettünk, G pedig a pultra borulva kuncogott – egy darabig, ugyanis egyszer csak elaludt. A horkolásból tudtuk, hogy elveszítettük a lankadó figyelmét.
- Azért a te mentorálltad se sieti el a dolgot. – jegyezte meg Lafaty Bandi.
Kinéztem a nyitott bejáraton át és azt vettem észre, hogy a fickó telefonál. Kihúztam egy fiókot, elővettem belőle egy Sig P226-ost, csőre töltöttem, céloztam és lőttem. A srác felsikított, mikor a 6mm-es airsoft BB golyó megütötte a kezét. Bandi felröhögött!
- Bo! A faszodat a kezedbe adom! Hányszor mondjam el neked, hogyha kapsz egy feladatot, közben nincs telefonálás!
Értetlenül széttette a kezét.
- Nyomjatok le negyvennyolcat, kis buzik! – üvöltötte át a teret Lafaty Bandi.
Mindkét jelölt kérdés nélkül nyomni kezdte a fekvőket. Bandi jelöltje tízesével megállt szusszanni, de ezt nem volt szabad. A harmadiknál meguntam és G kávésbögréjét felkapva hozzávágtam a színpadhoz, ahol nagy csörömpöléssel szétrobbant a porcelán, a tartalma pedig végigfolyt a padlón. Erre persze G is megriadt, aki előbb a már hiányzó bögréért nyúlt.
- Hé! Hova lett a kávém?
Nem feleltem, csak a színpad felé mutattam.
- Azt Ritától kaptam, baszd meg! – kelt ki magából.
- Majd kapsz másikat.
- Bögrét is. – köpte oda Lafaty Bandi.
Ekkor hallottuk meg azt a jellegzetes hangot, amit csak Cliff Suzuki Intrudere tudott kiadni magából. Leparkolt, levette a sisakját, ami alól előugrott göndör, őszes haja, megvárta, amíg Bo befejezi a fekvőket, majd köszöntötte őt. Váltott még vele pár szót, hogy aztán belépjen a DH-ba. Az ő üdvözlésére még én is kikászálódtam a pult mögül.
- Hogy ment? – ült le Lafaty Bandi mellé. Fejét G felé fordította, aki ismét „óraszereléssel” múlatta az időt, kizárva a külvilágot.
- Abszolút jól. A Hermanos meg tudja oldani. – adtam elé egy csésze frissen főzött kávét.
- Mi a véleményetek róluk?
- Jó arcok, de kicsit más szabályok szerint működnek. Nem illenének a mi profilunkba – felelte Lafaty Bandi.
- A profilunkba? Mégis miről beszélsz? Van nekünk egyáltalán ilyen? – szürcsölt a feketéjébe Cliff.
- Jogos. A szolnoki csapat se sokkal különb. – tettem hozzá.
- De téged bírnak.
- Én is őket, de azért nem szaladnék annyira előre, mint ahogy azt Crow tervezi.
- Szükség van rájuk.
- Emlékeztek rá, mikor először ment hozzájuk? – mutatott rám Lafaty Bandi.
Mindenki szóról szóra vissza tudja idézni, mintha ott lettek volna.
Egy forró májusi nap megjelent a DH-ban két motoros fickó. Csak Frankie és én tartottuk a frontot. A két ötven év körüli, őszes hajú könnyeden, mégis némi távolságtartással lépkedett a főhadiszállásunkon. Elsődleges színük a fekete és a narancs kombinációja volt. Az egyik fickó mellkasán a Szolnok és a Secretary felvarró díszelgett, a másikén csak a klubjuk neve: Riverside Warriors MC. Kértek egy-egy kólát, majd leültek egy, a színpadhoz közeli asztalhoz. Magukban pusmogtak, mindenkitől távol, de időnként azért felénk sandítottak. Frankie ezt a sunyulást unta meg és intett, hogy kövessem.
- Mi járatban errefelé, barátaim? – állt meg szikár alkatával az asztaluknál a bajtársam.
- Kissé megfáradtunk a hosszú úttól. – dőlt hátra a székén a Secretary. – Gondoltuk iszunk valamit, hűsölünk, mielőtt tovább indulnánk.
A társa arcáról azonban a csüggedtség más fokát olvastam le, így egy széket odahúzva leültem közéjük.
- Meséljetek, mi újság nálatok… - olvastam a felvarrót – Szolnokon.
Ki tudja miért, de a két fickónak minden külső behatás nélkül megeredt a nyelve. Ömlött belőlük a szó, a panaszáradat, ami a klubjuk vezetőségéről szólt. Mint kiderült mindössze négyen vannak, akik a régi, törvényen kívüli vonalat akarják továbbvinni, a többség pedig inkább átállna egy szolidabb világra.
Miután elköszöntünk egymástól, ígéretet tettem, hogy egyszer meglátogatom őket, ha erre az elnökömtől engedélyt kapok. Crow persze nem adhatott utasítást arra, hogy olyan szándékkal látogassak el Szolnokra, hogy abból később egy palotaforradalomra kerüljön sor, így hát fogtam a hátizsákom, becsomagoltam pár zoknit, meg alsógatyát néhány pólóval, felültem a vonatra és a colorom nélkül leutaztam. A szolnoki klubház akkoriban jócskán a városhatárán állt. Egy lepukkant lakótelepen két garázst nyitottak egybe, ez adta a RW bázisát.
A buszmegállóban megszámoltam az apróimat a zsebemben, hogy odajussak, majd egy ezeréves Ikarusszal lezötyögtem hozzájuk. Késő este értem oda. A két egykori vendégünk várt a megállóban és kísértek el magukhoz. A belső szerényen, már-már spártai módon berendezve tárult elém.
- Nem túl rég költöztetek ide? – vettem át egy doboz sört, amit a Secretary nyújtott át.
- Miből jöttél rá?
- A fehér falakból, a hanyag elrendezésből…
- Maradjunk annyiban, hogy kénytelenek voltunk idejönni.
Ekkor nyílt ki az ajtó és az alelnök lépett be rajta. Alig egy homlokkal nőtt magasabbra nálunk, alkata ugyanolyan nyeszlett volt, mint a társaié, de már messziről megvetést sugárzott. Jobb fülében ezüst kereszt fityegett, nyakában mázsányi nyaklánc csüngött, a Marlon Brando típusú kabátjára szakadt mellényt húzott, amin lassan foszló felvarrók hirdették a hovatartozását. Üdvözölte a társait, majd ennyit böfögött felém:
- Ki ez a zöld köcsög? – utalt zöld pulóveremre és fejkendőmre.
- Egy régi…
- Leszarom ki vagy, öcsi! – lépett elém. - Ne állj az utamba! – taszított rajtam és továbblépett.
Akkor este megismertem Viperát, az Enforcert, aki hasonlóan vékony alkatú volt, mint a többiek, az elnöke elkötelezett hívének számított és egy R1-essel járt; Hombárt, a Road Captain-t, aki messze túltett termetével a többieken; és egy Majom nevezetű apró emberkét, akinek irreálisan hosszú karjai voltak. A következő nap találkoztam az elnökükkel és a testőrével, akiktől az új hullám tagjai szabadulni akartak.
Miután felmértem a terepet, hazatértem az enyéimhez és elmeséltem nekik a szituációt. Crow úgy vélte, hogy abban az esetben jó ötlet volna őket beolvasztani, ha ezt mindenki úgy gondolja a rebellisek között, valamint hajlandóak elfogadni a szabályainkat és két tagunkat megtenni ideiglenesen a chapter vezetőjének. A lázadó szolnoki tagok belementek a dologba, és félreállították az ügyük útjából a gátat okozó elnököt, a helyettesét és testőrét. Vipera beadta a derekát és hajlandó volt inkább átállni, minthogy megszabaduljon az MC-től. Ekkor még nem tudhattuk, hogy évekkel később ő is megy a levesbe, amiért vissza akarta állítani a régi rendszert.
Cliff akkor délelőtt azért utalt rá, hogy kedvelnek a szolnokiak, mivel engem szerettek volna az új elnöküknek. A mi asztalunknál Crow is támogatta az ötletet, ám történt előtte egy nyugtalanító beszélgetésem Paradicsommal és Szatírral. Ugyanazon a napon történt, mikor visszatértünk a Hermanostól, csak pár órával azután, hogy Cliff megjelent.
Már kezdett megtelni a Klubház tagokkal, csajokkal és sleppel. Szólt a zene, a sörcsap alatt már cseréltem egyszer hordót és mindenki elégedetten szórakozott. Mint mindig, ezúttal is utolsóként esett be a már említett Paradicsom és Szatír. Előbbi intett, hogy kövessem, így aztán a titokszobában kötöttünk ki. Leültem a helyemre, a két fickó pedig körülvett. Szatír a balomon foglalt helyet és folyamatosan szipogott – a kokainba kevert szemét ekkor már kezdte kikészíteni -, Paradicsom pedig töltött egy-egy pohár whiskey-t, és az asztallapra ült.
- Szeretnék kérni valamit és tudod, hogy nem lennék hálátlan.
- Nincs szükség a felesleges körökre, csak mondd, hogy mit szeretnél.
- Crow téged fog megjelölni a szolnoki chapter vezetésére, G-t pedig a helyettesednek.
- Ez nem eldöntött tény. – tiltakoztam feleslegesen.
- Ugyan már, K! Ezt mindenki tudja! Így lesz, mert Ő így akarja. Viszont neked most születtek a gyerekeid. Ráadásul ikrek. Az anyjuk belehalt a szülésbe. Ha most odacuccolsz, mégis ki fog rájuk vigyázni? A családod itt van. Nem viheted oda őket, mert annyira nem megy jól. Ráadásul a DH-t is át kellene adnod, ami egy régi álmod.
- És G?
- Ezer éves barátságotok miatt mindig melletted fog maradni. Ráadásul neki is összejött végre egy csaj…
- Mindenki Ritája. – vihogott közbe Szatír.
- … akit a nyáron talán el is vesz. Ellenben nekünk nincs semmink, ami idekötne. Úgy gondoltuk, hajlandóak lennénk még egy kicsit neked is juttatni a ránk eső javadalmazásból, ha átadnád a lehetőséget.
- A kinevezéseket el kell fogadni! – érveltem a szabályzattal.
- Te most mégis lemondasz róla. Kompenzáljuk a veszteségeidet.
Sosem történt meg.
Három nappal később tartottuk az ülést, ahol a szolnoki kinevezést köszönettel elutasítottam és Paradicsomot jelöltem meg a helyemre, amit a tagság elfogadott. A fickó visszaélt a bizalommal, elárulta a Klubot, így (mikor a Vikings beolvasztása zajlott) tőle és állandó jobb kezétől, Szatírtól, majd nem sokkal később Viperától és csapatától is meg kellett válnunk. Crow halála után pedig a visszautasításom miatt Frankie lett az új elnök.
Az előzmény ezen a linken érhető el:
VálaszTörléshttps://kupicablog.blogspot.com/2016/01/tortenetek-hatso-utcabol.html