Karesz barátommal a legendák szerint kicsivel több, mint 30 éve spanoltunk össze először. Jól számolod, ez még babakocsis korunkban történt. Sok minden lefolyt azóta - a Dunán is és sok mindenen mentünk keresztül együtt, és egymás nélkül, de mi mindig ott voltunk egymásnak! A legtöbbet el sem merem mondani... Ha voltak is nézeteltéréseink, hamar áthidaltuk őket. Úgy gondolom, hogy az "örök barátság" elnevezés a mi kapcsolatunkra abszolút igaz és méltó példája.
Bizonyára felmerült benned a kérdés, hogy miért Nászom a Nászom? Miért hívom én így és ő engem? A megfejtés nagyon egyszerű. Egy alkalommal, mikor apám kicsit kapatosabban jött haza azzal a mentséggel próbálta magát kivágni, hogy hát a nászuránál volt. (Ez még a nővérem első házassága eleje körül történt). Mivel mi a Karesszal mindent (is) megbeszéltünk egymással, így nem volt kérdés, hogy ezt az esetet is elmeséltem neki. Kaptunk a helyzet - számunkra - komikus részén és elhatároztuk, hogyha csak egy indok kell otthon, hogy leléphessünk, akkor annyit kell mondanunk, hogy "megyek a Nászomhoz!" és hogy biztosan legyen egy ilyen személy kineveztük egymást erre a titulusra.
Kevesen tudják, de ki nem állhatja, ha Karinak, vagy Karcsikának szólítják! Kareszként emlegetik a legtöbben, esetleg Teddyként.
Emlékszem a kilenc évvel ezelőtti esküvőjükre. Még jó, hiszen én voltam a tanúja. A lehető legszerényebben lett megrendezve. Kettejükön kívül a Miss Anyakönyvvezető, egy sebtében fotózásra felkért hivatali nőszemély és a két tanú volt jelen. Nem volt túlbonyolítva, nem lettek százak meghívva és a listáról kihúzva, nem volt felesleges műmosoly. Egyszerű és praktikus, semmi rongyrázás, amilyennek minden esküvőnek lennie kellene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése