Szolgálati anekdoták - 151. rész

Amikor a hónap elején a sajtóban megláttam, hogy a 20-as vonal felújításának ideje alatt a 0:20-kor Budapest Déli pályaudvarról induló személy Győrig fog közlekedni a szerelvénycserék biztosítása miatt, egyből arra gondoltam, hogy ez a helyzet csak az utazó személyzet számára nem lesz előnyös. Akkor persze még nem foglalkoztam a kérdéssel, hogy esetleg már kaptam-e ilyen szolgálatot. Pár nappal később látszott a csodálatos IVU rendszerben, hogy a 20:50-es kezdésű szolgálat beltartalma meg fog változni. Igen, jól sejted: ebbe építették be.

Senki számára nem ismeretlen a "röviddel vissza" kifejezés. Nem arra gondolok, ami miatt már néhány munkavállalótól megszabadult a Cég, hanem a másikra, ahol éppen hogy meg van a lakáson töltött pihenőidő. Nappalból nappalra nem vészes. Az ember nappali lény - avagy fényre csúnyuló -, ez a normális közege. Az elődeink se véletlenül vadásztak, vagy harcoltak ebben a napszakban. Az éjszaka meg arra van, hogy aludjunk. Az éjszakai élet inkább a csempészeké, a bűnözőké. Viszont a vasút beköszöntével a vasutasoké is lett. Aztán nagy tudósok világot rengető kutatásai bizonyították, hogy az éjszakai munka káros. (Persze, mert akkor könnyebb eltulajdonítani ezt-azt.) Legfőképp az egészségre, de ezt a vasutasok nagy tudósok világrengető kutatásai nélkül is tapasztalják. Már meg sem említem, hogy az éjszakásból éjszakásba, röviddel visszatérés pláne nem túl egészséges. Viszont van egy vezénylő vicc - amit persze csak ők értenek -, amikor egy lazább szolgálatból egy fárasztóbba rángatnak vissza. Na, ilyen volt a hétvégém.

Péntek este felkocogtam a Bakony lábához, körüljárás után néhány órás vizsgára felkészülést követően fejben átismételtem mindent, majd szombat hajnali négy óra hét perckor visszacsorogtam Győrbe. Hazaérve kiszereltem a táskámat, beálltam a mosó aknára, majd következett némi pihenés. Megnéztem egy meccset, a másodikon visszaaludtam, de 19 órakor már frissen, kipihent és legfőképp józan állapotban fordítóra jártam és mentem vissza szolgálatba. Az első megmozdulás Flirt motorvonattal Győrtől a Déliig. Menetrend szerint, probléma nélkül, nulla perc késéssel álltunk meg, ahogy az elő van írva. A tehénszaros Déliben aztán érdeklődött a rádió, hogy mi a további programom. Feleltem, hogy a 4970-et viszem.

- Olyan vonat nincs is. - jött a válasz. 

Arra a kérdésre, hogy milyen géppel csinálom azt feleltem, hogy a 024-es Traxx-szal. A következő már inkább egy kérés lett volna, miszerint a tizedikre érkező szerelvényt ki kellett volna vinnem és az én kulcsomat odaadni neki. Készséggel álltam rendelkezésre, hiszen az MKSZ-em nem oda van kiírva. (Akkor még nem tudtam, hogy a csarnok ötödiken van a gépem). Viszont mire bezártam és átballagtam a tizedikhez már megváltozott a program, nem kellett kivinni a tárolóba semmit. Bizonyára feltűnt a névben, a távolságban és vonat indulási idejéig hátralévő időben rejlő fokozott kockázati tényező.

A tehénszaros Déliből így menetrend szerint indultunk Győrbe. Minden egyes percét élveztem a vezetésnek! Egykori mesterem bizonyára büszke lett volna rá, ha anno gyakornokként is ilyen remekül teljesítek a fékezések terén, mint most este. Bizonyára nem gyűjtök össze annyi hibapontot jelentő sör tartozást. (Hogy értsd: egy döccenős megállás, vagy a mozdony fékeztetése egy-egy sörbe került). A jó közérzet egészen a győri érkezésig tartott ki. Körüljárás közben már éreztem a 260 kilométer és az éj sötétjének nyomását. Az már bizonyos, hogy az oda tervezett MKSZ-t nem lehet ott és akkor kiadni!

Éreztem én, hogy el kéne vinnem a 7D-t...

Visszaútban Komáromig elszürcsöltem egy sebtében vásárolt energiaitalt. (A vidéki aluljáró mellett, az állomásépületben újra üzemel 0-24-ben a dohánybolt - ha esetleg ott végez valaki és sörre szomjazik! 260 a Borsodi Mester). Tornyos falumban csatlakozott hozzám a futó bajnokunk, Redzset Laci. Hasonlóan szopóágon volt, mint én, csak neki volt két óra kiállása. Mondtam neki megértő hangon, hogy menjen hátra nyugodtan, hunyjon még egy kicsit. 

Útközben aztán kezdett elérni a holtpont. A fékezéseim gyatrábban sikerültek, egyszer még koppant is. Szidtam is magam, hogy "úgy állsz meg mint egy kocsis!" (Az utolsó szó nem ez volt, de nem akarok megsérteni senkit). A déliben, mikor érkeztem a 360-adik kilométerhez újabb kérdés érkezett a rendelkezőtől:

- Mi a következő feladatod?

- Önköltség megyek a Keletibe, onnan viszem a 930-as IC-t.

- Az mikor indul?

-7 órakor.

Nem volt több kérdés. Öt óra múlt ekkor pár perccel. Nem kellett kivinnem a gépet, vagy rajta maradnom. Mondjuk mire kiüzemeltem addigra ért oda a leváltóm, ugyanis neki óra 15-ig laktanya van. 

Épphogy átértem a Keletibe, már rajta állt a tartalék a Tauruson. Alig hogy bekapcsoltam a főkapcsolót, már csörrent is a telefon. A hívó Keleti Rendelkező:

- Mikorra érsz át?

- Épp most élesztem fel a masinát. - meglepődtem, hogy mennyire elcsigázottan feleltem.

- Hú, nagyon jó! Köszi.

Ami ekkor az ábrázatomra kiült, az őszinte volt, de nem mosoly...

A reflexeim és az elmém már nem volt a toppon, pedig 160 Km/h sebességnél ez elengedhetetlen! Az első komolyabb esetnél senkinek nem fog felmerülni, hogy a szolgálat beltartalmában van hiba! 

Pedig de!

Így zajlott hát az első ~530 kilométer vezetéssel és x távolság metrózással járó "bulivonat" szolgálatom!

B&W portraits: Kecó

Kecóval nem sokkal azután haverkodtam össze, miután felköltöztek az akkori párjával Kaposvárról - vagy ahogy ő mondja: Kapozsvárról. Hamar megtaláltuk a közös hangot a hasonló zenei ízlés és a közvetlen temperamentumának köszönhetően. 

Szerencsére mindketten tisztában vagyunk az igazi barátság fogalmával, így nem is áltatjuk magunkat azzal, hogy a mi kapcsolatunk az. Talán ha nem lennék ennyire zárkózott fasz, akkor másként alakulnak a dolgok. 

Miután beköltöztek Győrbe egyre több alkalommal jött létre egy-egy közös iszogatós-beszélgetős este. Ezekre az estékre meghívta azon kollégáinkat is, akik azonos (zenei) érdeklődési kört képviseltek. Ennek folyománya volt, hogy a korosztályunk eddig egymástól elhatárolódott tagjai elkezdték egymás társaságát keresni. Ami évekkel korábban automatikusan zajlott, az ezúttal neki köszönhetően alakult ki. 

A találkozók, közös bulizások alkalmával mindenki rájött, hogy ez a nagy összejövetel nem az ő asztaluk, így aztán ahogy az lenni szokott a nagy társaságon belül klikkek alakultak, majd létrejött a szakadás. Mondhatjuk akár úgy is, hogy amit a tagok eddig sejtettek egymásról ki miféle, az rövidesen beigazolódott. Lettek közös képviselők (akik mindkét oldalon jól érezték/érzik magukat) és persze a két térfélre játszók is. A kialakuló jó viszonyok hamarosan ellenségeskedéssé, megvetéssé váltak.

Negyvenedik születésnapjára közös örömködést szervezett mindazoknak, akik addig a helyi közösséget jelentették számára. Végül bensőséges körülmények közt ünnepeltük a kerek évfordulót. Éjfél tájban az utcákat róva eszébe jutott, hogy bemászik a Rába partján békésen ringatózó stégre. A végeredmény egy átázott nadrág lett és egy jó másfél perces harsány kacaj.

Legfrissebb élményem vele alig pár hetes. Győrből jöttünk haza a B&W portraits sorozat első szereplőjével. Vonatunk kísérője Kecó volt. Az ellenőrzése alá tartozó szerelvény hátsó részében egy potyázni óhajtó egyén lapult meg. Mikor Kecó odaért hozzá a fickó flegmán visszaszólt neki és persze menetjegye sem volt, talán még sértegette is. Ennek egyetlen következménye lehetett: a lógósnak Nagyszentjánoson elhagyni a vonatot. Miközben lassított alattunk a szerelvény az ipse még nekiállt keménykedni, hogy márpedig ő el nem hagyja a szerelvényt. A kapaszkodót úgy szorította, mintha több generációs öröksége lenne. Kecó erre odaszólt nekünk, hogy segítsünk jobb belátásra téríteni a fickót. Felpattantam a helyemről, B pedig csak hátrasandított, de mikor meglátott bennünket, remegő hangon így szólt:

- Leszállok!

Szolgálati anekdoták - 150. rész

Pár nappal ezelőtt Sz. Sanyi bátyámnak mondtam, hogy mostanában nem írtam semmit, mivel panaszkodni nagyon nincs okom, a szolgálatok pedig nem rejtenek két mondatnál több érdekességet magukban.

Nagyjából egy évvel ezelőtt volt egy álmom. Bz motorossal ereszkedtem lefelé a Bakonyból. Ravazd megállót hagytuk el, a néhai pannonhalmi téglagyár felé közeledtünk. Esett és sötét is volt. Aztán egyszer csak feltűnt egy fehér ló sziluettje a távolban. Hol máshol ácsorgott volna, mint a két sínszál között. Közben feltűnt a baloldalon egy sárga színű csuklós Ikarus - a harmonika ajtós. Hogy ne üssem el a lovat gyorsfékeztem, de a ló az utolsó pillanatban kidőlt fává változott. A jármű recsegni kezdett és dobálta magát, majd elhagyta a járt utat és lefutott a pályáról. Miután minden megálltam, kinyitottam az ajtót és leszálltam felmérni a helyzetet. A fát rendesen maga alá gyűrte a járgány. Telefonért nyúltam és megébredtem.

Ma is a Bakonyt jártam. Bz motorossal és az eső is esett visszafelé. Mivel Veszprémben be kellett várnunk a Göcsejt, így lett tíz perc késésünk indulóban, ami Pannonhalmán nagyjából egy, vagy két percre zsugorodott. Laza a menetrend.

A 391-es motor nem arról híres, hogy nagyon szedné a talpait. Olyan öreguras fajta, főleg ha mögötte éktelenkedik két mellék. Pannonhalma állomás kezdőponti bejárati jelzőéig el is érte a 60km/h-t. Ekkor sejlett fel a távolban valami oda nem illő. A jegyvizsgálóm épp vizet kortyolt így neki ordítottam, mire felismertem a homályosra törölt ablakon át:

- Bassza meg! Fa!

Ekkor már a fordulatszám alapjárat felé igyekezett, a fékezőszelep karja a gyorsfékállásban állt. Kísérőm azonnal felpattant, amikor észlelte, hogy a kidőlt nyár ágai a szélvédőig érnek. Kilépett az ajtón én pedig utána vetettem magam. Menekültünk. Ő az életét, én pedig a felettébb jóképű ábrázatomat féltettem az esetleg berobbanó üvegszilánkoktól.

Mire az utastérbe értünk már recsegett, ropogott alattunk minden. A motoros dobálta magát, megemelkedett, billegett. A roppant átmérőjű fa végül megfogta a 65 tonnás szerelvényt. 20:48-kor.

A feljáróajtó kinyitásakor észleltük a helyzet súlyosságát: ezt csak segítséggel lehet eltüntetni az útból. Azonnal hívtam Pannonhalma állomást, hogy értesítse a helyi tűzoltóságot. A kísérőszemélyzetem is kezükbe vették készülékeiket és értekezni kezdtek. A körzetben a Trémobil hálózatának terheltsége nem látott méreteket kezdett ölteni. A mögöttes állomás értesítése után a győri felvigyázót hívtam. Jelentettem neki mi történt és hogy elsőre a jármű milyen állapotnak örvend. Aztán hívott valaki, aki azt akarta megtudni, hogy a tűzoltók hogyan tudnak odajutni, majd a szombathelyi menetirány és nem sokkal később Győrszabadhegy szolgálattevője is érdeklődött, hogy mi a helyzet a vonattal.

21:20 körül megjelentek a helyi önkéntes tűzoltók és megkezdték a munkát. A parancsnok első kérdése az volt, hogy személyi sérülés nem történt-e? (Ő volt az egyetlen, aki megkérdezte). Fél óra alatt felkoncolták a nyárfát és járhatóvá tették a vágányt. 

A szombathelyi menetirányítónak jelentettem, hogy felszabadult a pálya. Ekkor beszéltem a MOI-val, aki afelől érdeklődött, hogy a járgány használható-e? Mondtam, hogy a pályakotró és a éberségi vevőfejek deformálódtak és hogy mindenképp javítani kell. 

Ezután engedélyre folytattuk a menetünket. Előbb óvatosan, hogy van-e rendellenes zörej, de csak a meglaposodott kerekek monoton kattogását hallottuk.

Győrben a leváltómnak mondtam, hogy mi történt, miket tapasztaltam. Miután leváltott már övé a felelősség, ha lesz valami.

B&W portraits: Nászom

Karesz barátommal a legendák szerint kicsivel több, mint 30 éve spanoltunk össze először. Jól számolod, ez még babakocsis korunkban történt. Sok minden lefolyt azóta - a Dunán is és sok mindenen mentünk keresztül együtt, és egymás nélkül, de mi mindig ott voltunk egymásnak! A legtöbbet el sem merem mondani... Ha voltak is nézeteltéréseink, hamar áthidaltuk őket. Úgy gondolom, hogy az "örök barátság" elnevezés a mi kapcsolatunkra abszolút igaz és méltó példája.

Bizonyára felmerült benned a kérdés, hogy miért Nászom a Nászom? Miért hívom én így és ő engem? A megfejtés nagyon egyszerű. Egy alkalommal, mikor apám kicsit kapatosabban jött haza azzal a mentséggel próbálta magát kivágni, hogy hát a nászuránál volt. (Ez még a nővérem első házassága eleje körül történt). Mivel mi a Karesszal mindent (is) megbeszéltünk egymással, így nem volt kérdés, hogy ezt az esetet is elmeséltem neki. Kaptunk a helyzet - számunkra - komikus részén és elhatároztuk, hogyha csak egy indok kell otthon, hogy leléphessünk, akkor annyit kell mondanunk, hogy "megyek a Nászomhoz!" és hogy biztosan legyen egy ilyen személy kineveztük egymást erre a titulusra. 

Kevesen tudják, de ki nem állhatja, ha Karinak, vagy Karcsikának szólítják! Kareszként emlegetik a legtöbben, esetleg Teddyként.

Emlékszem a kilenc évvel ezelőtti esküvőjükre. Még jó, hiszen én voltam a tanúja. A lehető legszerényebben lett megrendezve. Kettejükön kívül a Miss Anyakönyvvezető, egy sebtében fotózásra felkért hivatali nőszemély és a két tanú volt jelen. Nem volt túlbonyolítva, nem lettek százak meghívva és a listáról kihúzva, nem volt felesleges műmosoly. Egyszerű és praktikus, semmi rongyrázás, amilyennek minden esküvőnek lennie kellene.