Komárom kis város. Csendes, nyugodt. Esténként meg pláne. Hétköznapokon legalábbis. De gyere el fizetés után pénteken, vagy szombaton! Tavasztól őszig a kellemes húsz fok és az afeletti hőmérséklet nem csak a rovarféléket csalja elő a téli rejtekéből.
Ahogy baktattam hazafelé, kezemben váltogatva a frissen televásárolt szatyorral, elhaladva az útba eső szórakozóhelyek előtt pezsgő társasági életre leltem. Fiatalok és középkorúak vegyesen. Női és férfi orgánum ugyanúgy keveredik, ahogy a parfümjeik illata.
A drogéria az utcára költözött.
Különböző italok fogyasztása mellett önfeledt egykedvűségükben társalognak. Ez így van rendjén. A hétköznapi feszített robot keltette feszültséget itt eresztik ki. Megbeszélik problémáikat, terveiket, új emberekkel találkoznak, akikkel számot, vagy tampont cserélnek és ugyanabban a mederben tovább folyik a folklór. A kor társadalmának jellegzetes szokása ez.
Szombat van.
A munkavállaló és a tanköteles korosztályok nagy többségének a következő nap semmi tenni valója nincs. Pállott szájuk tele lesz különböző maradványokkal: nikotinnal, alkohollal, hányással és/vagy ondóval. A vasárnapi ebédet úgyis a nagyi, vagy "éccsanya" főzi meg, ha meg nem, akkor pedig "hideget" esznek, vagy valami gyorsan összedobható szemetet, ami a mikróban öt-tíz perc alatt elkészül.Nem ítélkezem. Nálam se zajlik másképp az élelmezés.
Ismerős illat üti meg az orrom.
Ahogy a szolgálattól elcsigázottan baktatok az utcán egyszer csak kapok egy dózist. Fogalmam sincs, honnan ered, milyen növényből, de abban biztos vagyok, hogy csak tavasszal érezhető. Kellemes. Egy régi kép ugrik be a hatására. Óvodás vagyok és a szabadban játszom a társaimmal. Körülöttünk zöldellő fák, bokrok, egyebek. És ez az illat.
Ki kell még teregetnem.
A gondolat, amely galád módon visszarángat a valóságba. A mosást még indulás előtt készítettem be. Manci, a mosógépem pedig 9 órát számolt vissza, majd lefuttatta a programot. Csak hát a házicseléd -azaz hát én - még nem ért haza, mire ő befejezte a tisztítási folyamatot.
Élő zene.
Az egyik közeli kocsmából szól. Elgondolkozom rajta, hogy le kéne nézni. Bizonyára tele van a hely olyan arcokkal, akikkel már jó ideje nem találkoztam. Elhatároltam magam az efféle bulizgatásoktól. A kisebb baráti, felebaráti összejöveteleket jobban kedvelem. Nincs annyi blabla. Úgyhogy inkább kihagyom. Úgyis ki kell még teregetnem.
Szomszédék.
A gangon végighaladva pár ablakon át fény szűrődik ki. Az egyiken lopva bepillantok, ahogy elhaladok előtte. Egy asztalnál fiatal pár ül. Fiú és lány. Ahogy kell. Huszonévesek. Vidámak. Testtartásuk, mimikájuk és a lány gyengéd érintése a fiú kezén egyértelműen a boldogságukat sugallja. Ragyognak. Amikor ebbe a házba költöztünk az akkori barátnőmmel, minket is így láthatott bárki, aki elhaladt az ablakunk előtt.
Szombat este van.
Ki kell még teregetnem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése