A második világháború után égető fontosságúvá vált az emberi eszmei érték mind a Keleti, mind a Nyugati blokk számára. A nagy fegyverkezési (és fejlesztési) versenyben szükség volt olyan koponyákra, akik mindezt előre tudták mozgatni, ezért a hatalmi rendszer vezetői igyekeztek ezeket a géniuszokat a maguk táborába foglalkoztatni - vagyis (keblükre szorítani és szívükbe) zárni.
Miután a háború utáni görög kommunista jövő minden csillaga a porba hullott, a szocialista országok önként (vagyis felsőbb utasításra) befogadtak bizonyos létszámú elvtársat, akár csak a szovjet hadsereg egyes egységeit - ideiglenesen. Persze volt, akinek az adott ország éghajlata és körülményei élhetővé, elfogadhatóvá váltak, ezért a megbocsájtás időszaka után már haza se akartak menni. Maradtak, munkát vállaltak és szaporodtak.Természetesen a menekülő görög kommunisták közt is akadt ilyen. Viszont a történetünk hőse nem volt az. Sem görög, sem kommunista.
Kevesen tudják, de az ötvenes évek elején több ezer görög kommunista kért menedékjogot az országban,akiknek azóta több leszármazottjuk él hazánkban. Közülük a leghíresebb Petridisz Hrisztosz színész és Papadimitriu Athina színésznő. Mindketten Budapesten születtek egy évtizeddel a történtek után. Ellenben nem mindenkit a fővárosban telepítettek le. Kevesen tudják, de két falu épült a menekültek elszállásolására. Az egyik a Fejér megyei Iváncsa és Besnyő között, Beloiannisz néven lehet ismerős. A másik már kevésbé, ugyanis a Vas megyei Ólmodtől délnyugati irányban helyezkedett el és Ithaka névre hallgatott. Előbbit még mai napig ezerkétszázan lakják, utóbbi viszont mára már nem jeleznek a térképek sem és csak úgy hívnak, hogy "Kőszegi-tőzegmohás láp - Természetvédelmi terület".
Ithakába elsősorban olyan tudósokat (és családjaikat) telepítettek, akiknek a vére vörösebb volt a többieknél és a jövő szempontjából hasznosnak találtak. Mivel a görög menekültek közül meglehetősen kevesen feleltek meg az elvárásoknak és rendelkeztek azzal az intelligencia szinttel, amihez egy különleges laboratórium, ezért a szükséges létszámot magyar és természetesen szovjet tudósokkal töltötték fel. Az egész falu nem állt másból, mint egy ötemeletes vasbeton kollégiumból, egy iskolából, egy vegyesboltból, egy kutatóintézetből, egy tanácsházból és egy kocsmából állt. Ezekben élt és dolgozott minden ithakai lakos. A húsz vegyes származású tudós és családtagjaik tették ki az ötszáz lakót, a tanácselnök, a párttitkárok, titkárnők, a kocsmáros és Józsi, a karbantartó pedig a maradék 48-at. A főhősünket szintén Józsinak hívták, csak neki a keresztneve előtt volt egy Braun, azelőtt meg egy doktori titulus.
Dr. Braun József Budapesten született, akár csak Petridisz Hrisztosz és Papadimitriu Athina, csak harminc évvel korábban. Viszont Józsefet sosem vonzotta a színház. Inkább untatta. Sokkal jobban lekötötte a figyelmét minden más, amivel lehetett babrálni, vagy amin lehetett gondolkodni. Kiskorában akár egy darab zsineggel órákig el tudott játszani. Forgatta, csavarta, csomózta, kiegyenesítette, közben ezres fordulaton zakatolt az agya. A kortársai már akkor Dr. Braunnak hívták.
Ithakába hasonlóan nagy koponyákat válogattak ki. A falu elhelyezése azonban eleinte némi vitát okozott. Egyesek szerint a fővároshoz közel, a Pilisben kellett volna elrejteni. Mások úgy vélekedtek, hogy inkább a Bakonyban. Elhangzott a terv szerint kimerülő mecseki bányák hasznosításaként is egy ötlet, de azt hamar elvetették, ugyanis arra még sok évet kellett volna várni. Az egyik neves elvtárs kitalálta, hogy helyezzék minél közelebb a kapitalistákhoz. Ezen a kijelentésen először kiakadtak, de mikor a szovjet delegáció legelismertebb tagja, dr. Ivan Ivanovics Kujtorov az asztalfőn felszólalt, mindenki lecsendesedett:
- Jó ötlet az osztrák határhoz telepíteni a létesítményt!
Dr. Ivan Ivanovics Kujtorov valójában egy félnótás alkoholista volt, de mivel a szovjetek szava szentnek számított, így senki nem mert ellent mondani. Végül ugyanez az egyébként őrnagyi rangban feszengő matematikus zseni járta ki a főnökeinél a zseniális terv engedélyeztetését. Sztálin bácsi ezért a zseniális ötletért - a halála előtt néhány héttel -, Kujtorov doktort előléptette ezredessé. Meglepő módon, mikor az öreg Joszif apó utolsó munkanapját töltötte a Kreml béli dolgozószobájában, épp azt a kivégzésre ítéltek névsorát hagyta jóvá, amin Kujtorov doktor neve is szerepelt. Egy órával később Sztálinnál agyvérzés következett be. A listát az a Berija tüntette el, aki évekig hencegett vele, hogy megmérgezte a nagyvezért! A sors fintora, hogy ettől függetlenül persze kivégezték az ezredest, de csak '57-ben, mint az ellenforradalom segítőjét.
Az ithakai kutatóintézet '55-ben készült el. A lakók a felszínen vígan élték az életüket, míg az agytröszt családfők a föld felszíne alatt, egy hatvan méter mélyen elhelyezkedő betonbunkerben kutattak. A falut természetesen lezárt objektumként kezelték és szovjet katonák őrizték.
Többek között ezen a szent helyen kezdték el kidolgozni a hologram, a félautomata fényképezőgép, az örökmozgó dildó és a floppy lemez alapjait, de atomenergia felhasználásának módozataival is kísérleteztek - ez utóbbi lett a falu veszte is. Dr. Braun viszont egyikben sem vett részt. Őt egészen más dolgok foglalkoztattak.
Dr. Braun a munkaideje nagyobb részét nem a föld alatti titkos laborban töltötte, hanem a körülzárt falu terein. Ücsörgött a padokon, a kavicsokat rugdosta cipője orrával, rámosolygott a fákon daloló madarakra és hasonlók. Az egyik télen olyan sokáig állt kint a hóesésben, hogy majdnem kihűlt. A falu lakói egy idő után már nem köszöntek neki, mert annyira el volt foglalva a gondolataival, hogy sosem fogadta az üdvözléseket. Persze a nagy elmélkedésben nem egyszer előfordult, hogy nekiment egy lámpaoszlopnak, vagy fának, vagy autónak, házfalnak, stb.
Egy gondolkodással töltött hosszú naptól elcsigázottan, miközben szálláshelyén alváshoz vetkőzött vette észre a köldökében felgyülemlett szöszt. Régebben mindig bosszankodva elpeckelte, de ezúttal megragadta a figyelmét. Leroskadt az ágya szélére és az éjjeli szekrényére helyezett apró lámpa fényénél vizsgálgatni kezdte. Előbb kiszedegette belőle a szőrszálakat, majd nyomogatta, sodorta, rátette a párnája hófehér huzatjára és akkor beugrott neki a zseniális gondolat:
- Mi lenne, ha összegyűjteném? Ha nagy mennyiségben egy helyen tárolnám, akár párnát is lehetne belőle készíteni!
Arra néhány hét elteltével rájött, hogyha csak a sajátját gyűjti, akkor nagyon sokáig fog eltartani, mire egy kicsi párna bélését is összeszedi. Ellenben ő nagyban gondolkodott! Így aztán előbb a hozzá közelebb eső zseniktől kért segítséget, de megkötötte számukra, hogy senkinek nem beszélhetnek róla. Fél évvel később egy orosz kiskatona állt elé egy zacskó köldökszösszel, mondván az őrkatonák gyűjtötték a flúgos tudósnak.
Mikor összegyűlt a kellő mennyiségű alapanyag, előbb egy hagyományos huzatba töltötte azt, de az első kísérleti éjszakán a töltet nagyobb része kihullott. Újabb gyűjtés következett, hiszen dr. Braun úgy gondolta, hogy a földre hullott darabok elvesztették a sterilitásukat, így már nem használhatóak. A következő kísérlet az összeragasztott szöszökkel zajlott. Különböző ragasztótípusokat tett próbára, sőt kifejlesztett egy újabb típust is, amit végül kizárólag a Kazah SZSZK-ba exportáltak, mint tapétaragasztót.
Több éves kísérletezés után jött a zseniális ötlet, hogy a köldökszöszből fonalat, majd abból szövetet és végül aztán abból párnahuzatot készítsenek. Az immár köztudottá vált fejlesztés, a "Szuper párna" az egész falu első számú céljává lett. Többek között azért is, mert Ithaka minden lakója holtfáradt volt.
Belefáradtak az állandó bezártságba, a titkolózásba, az "állam az államban" rendszerébe, az őrült tudósok őrültebbnél őrültebb ötleteibe és abba a monotonitásba, ami az egész életükre igaz volt. Ithakában a hetvenes évek végére mindenki csak pihenni szeretett volna, ezért szívesen vettek részt a "Szuper párna" kifejlesztésében.
Lázas munka folyt minden szektorban. Kifejlesztettek néhány új gépet: egyet azért, hogy a köldökből kifejtett szöszt megfelelően tudják tárolni. Aztán egy olyan masinát, amelynek segítségével hatékonyabban tudták a köldökszöszt feldolgozni. Egy gépet, amely a köldökszöszből készült fonalat szövetté szőtte. Végül Marika néni öregedő, de még mindig gondos kezei összevarrták egyetlen párnahuzattá a kész textilt. A lehető legnagyobb óvatossággal töltötték bele a szőrszálaktól megtisztított többi köldökszöszt, végül Marika néni az utolsó öltésekkel lezárta a "Szuper párnát".
Az elkészült mintapéldányt, a prototípust ünnepélyes keretek közt kívánták bemutatni, ezért sietve ácsoltak egy színpadot a falu közepére, felvonták az ilyenkor szokásos lobogókat, a közösség apraja és nagyja pedig felöltötte a népére jellemző rittyentőket. Az egyetlen "Szuper párnát" egy ezüsttálcára helyezték és selyem kendővel takarták le, hogy senki ne láthassa, amíg az ünnepség kezdetét nem veszi.
A ceremóniára természetesen meghívták az ország magas rangú vezetőit és a sleppet, valamint a szovjet nagykövetet és feleségét, de egyikük sem ment el, inkább küldtek maguk helyett egy arra méltónak talált elvtársat - vagyis egy olyas valakit, aki semmi másra nem volt alkalmas, mint értéktelen plecsnik átadására. A nagy vezetők részére épített dísztribünön így csak Kovács Béla megbízott és neje, Gizi néni, a KB épületének takarítónője foglalt helyet, valamint a sofőr, aki a világoskék, állami 125p-s Polski Fiatot vezette.
A nagy leleplezést egy másfél órás műsor és a megbízott rövidre szabott, húsz perces beszéde előzte meg. Mikor lerántották a leplet a nagy találmányról, Gizi néni száján a nagy csöndben csak ez csúszott ki:
- Ez meg mi a szar?
Gizi néni egyszerű parasztlányként nőtt fel - Kőbányán. Híján volt az illemnek, a tiszteletnek és a tisztaságnak is. Azóta, hogy Kovács Béla közel került a Párt vezetőségéhez és rendre megbízott képviselőt alakított jelentéktelen állami rendezvényeken, még többet romlott az asszonyság modora. Mivel Ithakában senki sem tudta, hogy Gizi néni milyen pozíciót tölt be, ezért senki nem mert szemrehányást tenni a megjegyzésért. Inkább sietve előhozták az Állami Pincegazdaság budafoki üzemében előállított pezsgőt koccintásra az elért sikerekre, majd a fővárosi delegáció egy másik rendezvényen való megjelenés miatt kapkodva távozott. Dr. Braun kitüntetését is az autó ablakán át nyújtotta ki Kovács Béla, a magas rangú megbízott.
Az ünnepség díszleteit elbontották és a "Szuper párnát" a frissen kitüntetett dr. Braun József a szállására vitte - tesztelés céljából. Eleinte csak nézte a művét. Az íróasztalára helyezett éjjeli lámpa fényénél, Jugoszláv konyakot szürcsölve figyelte az ágyra helyezett új csodát. Nem mert ráfeküdni. Inkább ivott még egy keveset. Végül a konyak alvásra késztette a neves kutatót és a "Szuper párna" ekkor lett felavatva. Dr. Braun három napig aludt. Mikor felébredt, kipihentnek és energiával teltnek érezte magát. Felkapta a találmányt az ágyról és lelkendezve szaladt a laboratóriumban. Az ott serényen dolgozó tudósok mind csodálkoztak az addig szürke, lehangolt, mogorva társuk kicsapongó viselkedésén. Dr. Braun a "Szuper párnának" tulajdonította a hangulatának pozitív változását és a három napos alvást. A kutatásban résztvevők mind kaptak az alkalmon és felajánlották szolgálatukat további kísérleti alanyként. Dr. Braun nem tudta eldönteni, hogy ki következzen a sorban, ezért sorsot húztak és így nyert az atomkutatás vezetője. A különleges találmányt nagy tisztelet közepette átvette dr. Brauntól, majd elhagyta a labort.
Ekkor következett be a tragédia, ami végül elpusztította Ithakát. Ugyanis kizárólag az atomkutatás vezetője ismerte az elindított folyamatok leállítási sorrendjét, amit két napon belül kellett volna megtenni. Azonban a professzor nem a szobájába ment a "Szuper párnával" a hóna alatt, hanem kisétált a körülzárt faluból és egy soproni szállodában kötött ki vele. Ide beszélt meg ugyanis egy találkozót egy amerikai kémmel, aki az új találmányt nyugatra csempészte volna. Azonban a professzor elaludt. A szobában három napig senki nem merte zavarni, hiszen a kilincsre felhelyezte a "Kérem ne zavarjanak!" táblát és a recepción is meghagyta, hogy nem kér takarítást, amíg ott van. Az amerikai kémmel egy nappal azután találkozott volna, hogy megszökött, de végül a nagy találmány átadására sem került sor, mert a kém lebukott egy igazoltatás során.
Ithakát a "Szuper párna" átadása után két nappal egy hatalmas robbanás tette a földdel egyenlővé. A helyén mindössze a ma Kőszegi-tőzegmohás láp - Természetvédelmi terület maradt.
