- Ezt jól összehoztad! - ezekkel a szavakkal fogadtam a magához térő Nomádok elnökét, G-t.
Az egykori alapító társ a szemesi klubház titokszobájának egyik kanapéján feküdt. Azért került ide egy ilyen bútordarab, mert az asztalhoz mindössze nyolcan tudtak ülni. G pedig azért került erre a bútordarabra, mert Majom - a testőröm és G egykori barátnőjének apja - egy jól irányzott ütéssel átküldte a bár egyik feléből a másikba. Nem hiszem, hogy az utána bevitt további tíz fejre mért csapásból bármelyiket is érezte volna, hiszen a helyi elnök feje élettelenül nyaklott egyik oldalról a másikra. Meglepő módon a jelenlévők közül senki nem merte leállítani az apró termetű és indokolatlanul szőrös cséphadarót. Mikor kissé lassabban vitte be az ütéseit akkor ragadta meg a karját Picúr. Majom komótosan lekászálódott az áldozatáról, elengedte a nyakát és hagyta a földre hullani, majd a pulthoz lépett és sört követelt.
Picúr játszi könnyedséggel felemelte G alélt testét a földről, mintha csak egy plüssjáték lenne és a titokszobába vitte. Az egyik ügyfél nélküli leányzóval hozattam sós vizet, rongyot és egy kis jeget, majd bezártam a szoba ajtaját. Az egykori jó barát arcát előbb megtisztítottam a sebeiből szivárgó vértől, amit a Majom kezén sorakozó gyűrűk okoztak, majd egy kis jeget helyeztem a rongyba és azzal hűtöttem a felszakadt szemöldökét. A só megtette a hatását és kellemetlen csípő hatás információja eljutott az alélt nomád elnök agyáig és észhez térítette őt.
- Hogy érzed magad?
- Mint akin átment egy busz. - lassan ülőhelyzetbe húzta magát - Mi történt?
- Átment rajtad egy busz.
Aha, persze. - G arckifejezéséből ezt olvastam le.
- Arra emlékszem, hogy megjöttetek, de mi történt utána?
- Berohant az épületbe egy busz és pont téged trafált telibe. A srácok most söprik össze a törmeléket.
- Akkor hagyjuk... - legyintett sután és megpróbált felkelni a kanapéról, de visszahúztam.
- Azért még maradj egy kicsit.
- Miért, a busz még az épületben van?
- Egy darabig biztos, hogy ott lesz és bár szerintem kiegyenlítettnek érzi a számlát, azért kell még pár liter sör, mire kellően lenyugszik.
Felkeltem a párnázott, karfás székből, G magára hagyva a szoba egyetlen szekrényéhez léptem. Ezeréves koloniál bútordarabnak nézett ki, ha messziről szemlélte az ember, de valójában egy több funkciós kredenccel volt dolgom. A felső üveges részben tárolta kulcsra zárva a Nomads elnöke a legféltettebb és legdrágább whiskyjeit. Kinyitottam, kivettem belőle egy húsz éve őrizgetett palackot és két poharat. Feltörtem a zárjegyet, töltöttem fél-fél decit és visszasétáltam velük G-hez. Az egyiket átnyújtottam neki, a magaméba két jégkockát ejtettem.
- Majom? - kérdésében némi haragosság is vegyült, de nem a személyt illetően, hanem inkább a megdézsmált, féltve őrzött nedű miatt. Nem zavartatva magam élvezettel kortyoltam bele.
- Majom.
- Vagyis örülhetek neki, hogy ennyivel megúsztam.
- Így is fogalmazhatunk.
- Te nem akarsz bosszút állni rajtam?
- Verjelek meg? Majom zúzdája után úgyse éreznéd meg. Vonjam vissza a támogatást a chapter-edtől? Csak magam alatt és a klub alatt vágnám a fát. Inkább kéjesen megiszom ezt az ezeréves nedűt és ócskának nevezem.
- Ezt még tőled kaptam a harmincadik születésnapomra.
- Hm... és tényleg.
Ez a beszélgetés innen nem volt folytatható - akár csak az, amikor vonattal mentél gyerekkorodban valahova és az egyik szülőd felhívta a figyelmedet a mező közepén ácsorgó őzre. Whisky kortyolásával törtük meg a némaságot.
A hosszan érlelt párlat intenzív ízei meghozták a kedvem egy szivar elszívására, így mellényem belsőzsebéből előhúztam egy szálat, komótosan meggyújtottam és pöfékelni kezdtem. A kifújt füstfelleg lassan oszlott szét az illatosítóval felfrissített szoba levegőjében. G arcáról ismét szemrehányást olvastam le, de nem zavartattam magam miatta, és még a bakancsos lábamat is felpakoltam a kanapé azon részére, ahol pár perce még a nomádok elnöke feküdt.
- Meddig maradtok? - a kérdést inkább a bakancsomnak szánta, hiszen rájuk nézett, nem rám. Az elnyűtt surranóimat így szinkronizáltam:
- Csak amíg eláll az eső. Aztán megyünk tovább Letenyére. Pofán verünk ott is néhány arcot, aztán Baja érintésével átugrunk Szolnokra, onnan pedig Szatmárba.
- Szép kis túra.
- Csatlakozhattok.
- Nem volna rossz, de elég sok teendőnk van és...
- Ezt nem javaslatnak szántam G! Itt hagysz két-három embert, akik vigyáznak a házra és a többiekkel csatlakoztok a menethez! - hangszínemre reszelő tónust varázsolt a féltve őrizgetett whisky és a szivar elegye.
- Akkor maradnak a Prospectek, meg Ladislav.
- Nem. Pont, hogy a jelöltekre van szükség ezen a túrán. Turul gondolom átadta az üzenetemet. - G igent biccentett a fejével. - A Road Runner-ek maradhatnak. Vigyék az üzletüket.
- Az egyik Prospect beteget jelentett még tegnap, így ő nem tud jönni.
- Beteg? Meglátogatta már valaki?
- Úgy tudom, hogy senki.
- Akkor majd mi megtesszük. Tudod hol lakik?
- Fejből nem, de a könyvbe fel lett vezetve.
A "Könyv" egy olyan nyilvántartási jegyzék, amelyben az összes tag és a klubbal együttműködő személy adata fel van vezetve, nemre és korra tekintet nélkül. Erre azért van szükség, hogyha valaki eltűnik, akkor tudjuk hol kereshessük. Szándékosan tartjuk hagyományos módon ezt az információhalmazt. Ha mindent számítógépen tárolnánk, akkor azt bárki könnyedén megszerezhetné, ezt viszont csak az, akinek van jogosultsága a széf kinyitásához. A nomádok széfje természetesen abba a kredencbe volt beépítve, amiben G féltve őrzött párlatai is lapultak.
- Melyik az? - dobtam az asztalra G elé a könyvet. Fellapozta és az egyik személyre bökött. A fényképe alapján nem tűnt bűnözőnek, pedig néhány hónapokra bevarrták egy-egy betörésért és orgazdaságért.
Elővettem a telefonom, felhívtam a szomszéd helyiségben iszogató testőrömet és bediktáltam neki az információkat.
- Ha nem lázas, vagy fertőző beteg, akkor hozzátok be. És ha lehet, akkor élve! - azzal bontottam a vonalat.
- Majom?
- Majom. - megfogtam a könyvet és fellapoztam. Végignéztem az új arcokat.
Picúr kopogott be az ajtón:
- Megnézhetem a palit?
A megfelelő oldalra lapoztam, ráböktem a fickóra, az óriás pedig alaposan szemügyre vette. Hümmögött egyet, majd szó nélkül kisétált. Visszatettem a könyvet a széfbe, ledöntöttem a whiskymet és a kijárat felé indultam.
- Gyere, igyunk valami töményet is a nagy ijedségre. Legalább nem fog annyira sajogni a fejed.
- Csak másnap. - kászálódott fel a kanapéról G.
- Ugyan már! Sokkal jobban bírod, mint a húszas éveidben! - nevettem el magam, a nomádok elnökének szája sarka pedig kissé felfelé görbült.
G elég sokáig puhány ivónak számított, de aztán ahogy telt múlt az idő és egyre több klubos buliban vett részt, edzetté vált. Nem annyira, mint a német gyakorlóban flangáló unatkozó jeti, de elég jól felszívta magát az ügyben.
Fél órával később kinyílt a klubház ajtaja és előbb Cinege lépett be rajta, majd Majom, mögötte a Prospect és őt lökdösve Picúr.
- Épp egy kis ribanccal hempergett a kis szerencsétlen. - nyújtott át egy mellényt Majom. Később azt is megtudtuk, hogy azt is a földről szedték fel.
- Úgy hallottam beteg vagy. Miért hazudtál nekünk? - léptem a riadt képű jelölt elé, aki régebben a keszthelyi brigád tagja volt. Fiatal kora ellenére hamar kivívta társai tiszteletét, de miután nálunk csak újoncnak számított, így mindent újra kellett volna kezdenie.
- Válaszolj! - bokszolta oldalba Majom a srácot, aki az ütéstől kissé meggörnyedt.
- Nem szeretném megismételni a kérdést. - sziszegtem élesen a fickó felé.
- Én nem hazudtam.
Erre Majom az egykori jelöltön fejezte be azt a cséplő-hadjáratot, amit G-n nem tudott. A verésbe Picúr és Turul is beszállt, valamint az egyik tetoválónk, Bobby. Mikor a srác már a földön feküdt Ladislav gyomron rúgta, Cinege pedig teljes testsúlyával ránehezedett a jobb kezére. Tisztán hallottuk a reccsenést, amikor eltört a százhúsz kiló alatt a csont. Amikor már alig pihegett Lafaty Bandi és Dan felemelték és kidobták az utcára.
Az elkövetkezendő egy hétben, amíg eljutottunk Szatmárnémetibe további négy egykori keszthelyi tagtól váltunk meg hasonló módon. Nem volt nehéz okot találni, hogy valakitől megszabaduljunk. Ha nem tudta tartani a tempót vonuláskor, vagy veszélyeztette a társait, akkor az első megállónál kitettük a szűrét. Ha valaki flegmán viselkedett, akkor repült. Ha valaki engedély nélkül ivott, akkor addig itattuk, amíg ki nem hányta a beleit és rosszul nem lett. Végül meztelenül egy utcai lámpához kötöztük és magára hagytuk. Egy héttel később Nicu röhögve hívott és mesélte el, hogy a srácot kiutasították az országból. Amikor a városi rendőrök megjelentek a szatmári klubháznál, a klub tagjai mind letagadták, hogy ismernék a srácot.
Öt oldallal lett kevesebb a "Könyv".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése