Amikor azt látom a vezénylésemben, hogy 5:30, meg Gv46..., akkor kapásból rávágja mindenki, hogy ez a győri "Húzó" tartalék. Utána meg azt, hogy "ezt hogyan sírtad ki magadnak?" Akkor szoktam összehúzni a szemöldökömet, ha olyan teszi fel ezt a kérdést, akinek havonta tíz szolgálata tartalékra szól.
Ahogy érkeztem meg Győrbe figyeltem, hol áll a gép: a bikában. Nagyon jó. Azt viszont nem láttam, hogy be van e üzemelve. Nem volt. Mire háromnegyed hatkor felléptem a masinára már csak 6 bar levegő leledzett benne. Nem estem kétségbe, hiszen akksi jó, így indítottam a kis-lé-g-sü--- Nem indult. Na fasza, mondok, még szerencse, hogy itt a 306-os daihatsu, majd azzal adok neki! Pont másztam volna fel, mikor megérkezett a Bandi. Megkértem, hogy koppanjon rá, hadd fújjam meg a masinát. Elérte a főlégtartó nyomás a nyolc azaz 8 bar értéket, felkapaszkodtam a konyhára, billenőkapcsolót kezeltem... de nem történt semmi. Illetve a feltételek adottak voltak az áramszedő felemelkedéséhez, csak éppen a pantográf ragaszkodott ahhoz, hogy lenn maradjon. Nem hiába, a mínusz 10 fokos fagy megtette a hatását. Mivel nincs annyi vér a pucámban (vagyis nem vagyok akkora barom), hogy seprűnyéllel taszigáljak a cájgon, és az egyéb módszerek is hatástalannak bizonyultak, így jeleztem a felvigyázónak az igényemet, miszerint az istállóba kiolvasztásra bekormányozni szíveskedjen.
Nagyjából egy órával később már húzott is ki tartalékos Zsolti a csarnokból: a kiolvasztás sikeres. Csak ekkor meg a főmegszakító gondolta úgy, hogy szórakozik velünk. Előbb duplázott egyet. Aztán nem reagált, majd néhány kattogtatást követően felépült az áramkör, a főmegszakító bekapcsolt, a gép búgni kezdett, a légsűrítő termelni. Szellőző indít, kontroller kimozdít, gurulás... tíz méterig: a főmeg kiment. Újabb kattogtatások, de semmi. Azt már nem is részletezném, hogy Misi bácsival roppant mód zaklatottá váltunk emiatt. Épp cserélni akartuk a 018-ast a 056-osra, mikor megérkezett Golyó. Kérdezte, hogy mi járatban, és hogy mi a gond. Párszor megkattogtattam és a sokadikra duplázott egyet. Felcsillant a reménysugár, mint a szovjet katonák szemében, mikor meglátták Berlint: elcsigázottan, fáradtan, éhesen, kimerülten, de tettre készen, duzzadó mellkassal (és egy politikai tiszt fegyverének csövével a hátukban) vetették bele magukat egy újabb harcba - vagy egy német nő ágyékába. És ennek a hasonlatnak sok köze nincs a mondandómhoz, de leírtam - te meg elolvastad.
Szóval Golyó lentről ráolvasással távgyógyította a masinát, én meg fent küldtem a pozitív energiát és így, együttes erővel sikerült jobb belátásra téríteni a makacs jószágot. Azért az eseménylap írása nem marad el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése