Vesztegzár a Somogyban

Tudom, hogy kimaradt a komlói bulink ecsetelgetése, de sajnos a kezdődő mandulagyulladásom miatt nem sok mindenre emlékszem (főleg az oda és vissza vezető útra nem). Arra igen, hogy Sapi rokonait is meglátogattuk, akik nagyon finom pörkölttel és egy ilyen szomjas tevének megfelelő mennyiségű itallal. 

Nos a Vesztegzárnak keresztelt szomjas teve ismét nekivágott a messzi útnak, de ezúttal a somogyi székhelyre látogattunk. A zenekar még 2011 elején megfordult itt, ugyanebben a klubban, és már eléggé aktuálissá vált egy visszatérés Kaposvárra. Az utunk ezúttal sem lett rövidebb és a javára emlékszem is (a kanyargós és egyenletlen úttalan utakra, az főút melletti pár házas falvakra, ahova kb egy-két éve vezethették be a villanyt, meg a kurva nagy ködre a faszom tudja melyik autópályán és persze arra a kis üveg gyömbéres Kinleyre,, amit a Sapival kóstolgattunk... és rám jellemző módon volt benne egy kis extra... de csak négy cent vodka, na... Mond hogy Dzsindzser aléééééé!) és most nem kínlódtam semmilyen nyavalyával, úgyhogy némi sört is magamévá tettem (meg a Dzsindzser alééééé!)

Megérkezésünkkor a szokásos feltérképezési rituálénk után a Faby meghívta a tagságot egy felesre. Ismét kicsit kilógtam a sorból, mert amíg ők Jägert ittak, addig én egy szoba hőmérsékletű, ám garantáltan pancsolás mentes (a mindig vidáman mosolygó raszta pultos épp akkor törte fel a zárjegyet) Finnlandia gurult le a nyelőcsövemen. A helybéli zenekar tagjaival -akik közül az énekes már régebbi ismerős- megbeszéltük, hogy gyorsan felszórjuk a Monesz dobját, amit aztán majd az első két zenekar is használhat és aztán kezdődhet is a banzáj. 

Az első zenekar beállása és blokkja alatt hol egyik, hol másik társaimmal vitattunk meg zenekaros kérdéseket, így róluk lemaradtam, de a Damnatus-t már figyelemmel kísértem. Elmondásuk alapján volt némi csúszás a játékukban itt-ott, de mivel nem ismertem a számaikat így ez nem szúrt szemet. Az ő blokkjuk végét sem láttam, mert akkor már elbújtunk a backstage-be némi hangolásra és átöltözésre. Eztán jött egy gyors felpakolás -legalábbis aktív résztvevőként annak tűnt- és intro nélkül belecsaptunk a húrokba. Minden faszán alakult, az első két számunk alatt a közönség dohányos fele is visszaért és elkezdődött az energiák oda-vissza dobálása hogy a hangulat egyre felfokozottabb lehessen. Közkívánatra nagyjából az ötödik szám környékén rendhagyó módon változtattunk az előre gondosan megszerkesztett szetten és egy Beteg világos dal, az Időfogságában került terítékre, amit az első soros rajongóink együtt énekeltek Hökivel. Az általam jegyzett Elszenvedett sors előtt jött egy meglepetés -ami nem volt megdumálva, legalábbis nekem nem szóltak a srácok (bár lehet ez a Höki magánakciója volt -tőle kitelik)- hogy fel lettem köszöntve. És hát mint máskor, kurvára nem tudtam jól lereagálni a dolgot, így hát csak álltam hülyén és vigyorogtam, mint egy félnótás. A blokkunkat ráadás nélkül a Gyalázattal zártuk, aminek szövegét szintén együtt énekelték páran a frontemberünkkel, majd jöhettek a gratulációk begyűjtései, pacsizások meg a közös fotók készítése. Nem akartuk jobban eltolni az utolsó zenekar kezdését, így igyekeztünk rövid idő alatt elpakolni a színpadról. Bár az utánunk következő bandának csak három tagja volt -se dobos, se basszeros, így ezek laptopról mentek- a kezdésüket a felpakolással és a beállással jól kitolták anélkül is, hogy feltartottuk volna őket... Megmondom őszintén a black metal nem az én műfajom... és nagyjából a harmadik szám után már kezdett nyomasztani a dolog... inkább némi depresszív hangulat telepedett rám... nem éreztem jól magam... próbáltam sörrel tompítani, de még attól is elment a kedvem... és félreértés ne essék, nem a zenekarral volt bajom, mert a stílusukban nagyon jól csinálták, amit... csak hát ez nem az én stílusom...

Mikor befejezték viszonylag hamar összepakoltuk a cuccunkat a kocsiba és elindultunk haza. Egy darabig fenn voltam és sikeresen megelőztem, hogy a Sapi álmában lelocsoljon a frissen nyitott sörével, de miután visszataláltunk a 67-es útra már lecsukódtak a szemeim. Hajnali öt körül szálltam ki a "hátsó utcában" a turnébuszból, totál kómásan. Tántorogtam azon a száz méteren, amíg elértem a kapuig, majd fel a lépcsőkön. Nem voltam magamnál és fájt a fejem. Egy gyors fürdés után aztán bekucorodtam a takaróm alá ahogy az szokott lenni, hat óra múlva már pattantak is ki a szemeim. 

Summasummarum: ismét egy nagyon jó bulin vagyunk túl! A közönség és a hangulat nagyszerű volt és egy újabb pozitív élménnyel tértünk haza! Köszönjük Kaposvár! Kibaszottul jól éreztük magunkat! Dzsindzser aléééé!