Az éjszakás szolgálatokról és azok különbözőbb mellékhatásairól, ártalmairól már szóltam pár résszel korábban. Nagyban enyhíti a tüneteket, ha előtte nap felhív a vezénylőd és megkér, hogy díjazott átvezényléssel gyere már be korábban? Díjazottan oké a balhé, persze csak ha nem ütközik más szabadidős tevékenységemmel. (Ez mindig szempont nálam: nem vállalok be pluszt vagy módosítást, ha magánéleti elfoglaltságom van. Hozzám nem könnyű alkalmazkodni és megtisztelem azzal a környezetemet, hogy nem variálok az ő időbeosztásukon, ha részben hozzám is köze van!)
Valami extra hiper-szuper fontos megrendelés miatt kellett az eredeti 20:46 miatt 17:28-kor megjelennem a munkahelyemen. (Milyen érdekes: pár évvel ezelőtt még megborzongtam a szó hallatán. Hivatásomnak tekintettem és még most is az, de egyre inkább már csak munka. Főleg, ha Győrbe kell feljelentkeznem...). Egyből átfutott az agyamon, hogy még jobb is a korábbi kezdés, így hamarabb hazaérek és többet tudok majd pihenni szolgálat után, és frissebben, kipihentebben tudjak állni a párom elé. Akkor még nem sejtettem, hogy besokallok:
Történt ugyan is, hogy a feljelentkezés és a normaidők már eleve úgy voltak megkoreografálva, hogy önköltség kellett eljutnom Hegyeshalomba (shalom!). Annak rendje és módja szerint a diákokkal és egyéb bolygónk lakójának társaságában lefoglaltam ez első adandó állóhelyet magamnak. A jegyvizsgáló kollégák kérdezték, hogy ugyan miért nem ülök már le? Mondok: ülhetek még eleget... Baracskán. (Nem tudom miért, de ezen a poénon kevesen kapnak röhögőgörcsöt...) Szóval két kevésbé sem esztétikus lábamon vártam meg a hasonló jelzőkkel rendelkező célállomást. Első körültekintésre nem találtam a gépet. Némi tipródás és egyáltalán nem erőltetett keresgélés után ráleltem a Ganz MÁVAG egyik gyöngyszemére, mely a típus hatodik darabja és a V63 család tagja.
Szegény pára ott éktelenkedett egy kővonat előtt -egy öt kilométer per óra sebességgel járható vágányon (Európa itt épül). Következett a megszállás.
Szokásomhoz híven -és ahogy azt anno mesterem belém verte- felszállás előtt megtartottam a kerékabroncs rátekintéses vizsgálatát -elmozdulást, rendellenességet nem tapasztaltam. A lezáratlan (ezt a szót remélem a Gestapósok nem olvasták el) vezetőállásra szökkentem (frissen, kipihenten csodákra vagyok képes -csak évek óta nem voltam ilyen állapotban...), majd beköltöztem. A jármű felélesztéséhez nem sok idő kellett, levegővel és akkufesszel is jól állt a gép. Majd következett a várakozás...
És még több várakozás...
Szerencsémre nálam volt Kurt Vonnegut: Macskabölcső című kötete, amit rögvest magamhoz vettem és ittam szavait. (Kár érte, így már nagyjából hatvan oldalról hiányoznak a szavak)... (Ugyan ezen elméleten tovább haladva: ha a saját írásaimat is először a mi Lacink olvasná el -aki élő szövet acél vázon-, aki szintén issza szavaimat, akkor sok embert kímélne meg a baromságaimtól, amiket itt összehordok -he he).
Három órával a szolgálatom kezdete után megérkezett az első munkavállaló, aki a menetrendet, írásbelit és az új baromságot, a lassúmenet-kimutatást kézbesítette. (Maga az "Állandó és ideiglenes lassúmenet kimutatás" nem újdonság, csak a vonatonkénti kézbesítése új, eddig havonta jelent meg és minden mozdonyvezetőnek volt -elméletileg). Egy órával később érkezett a vtk (vonatterhelési kimutatás) és a fuvarokmányok, majd fél órával később érkezett meg a féklakatos (az a fura fickó, aki egy rendellenesen hosszú nyelű kalapáccsal éles hangokat koppint ki a kerekekből). Az indulásra 23 óra előtt került sor. Így megy ez.
Ekkor már nem sok reményt fűztem a behunyt szemek állapotára. Az igazat megvallva később se lett jobb a helyzet. A masinám morogva, kattogva remegve vágott neki a Ferencvárosig tartó, közel három órás útnak. A zörejek és zajok ellenére vígan cibáltuk magunk után a közel kettőezer tonnás terhünket. Az előre meghirdetett három vágányzáron is viszonylag rövid idő alatt átevickéltünk, ellenben Kelenföld és Fradi között kissé nosztalgikus hangulatom támadt: felsorakoztunk. Na, nem a kivégzésünkhöz, hanem a bejutáshoz. Nyolc éve volt utoljára részem ilyenben, hogy egymást értük a vonatainkkal -a hídról pisálás most elmaradt.
Franzstadtba végül hajnali kettő után evickéltem be. A leváltóm állítása szerint nekem arra a cuccra kellett volna átszállnom, amit ő hozott. Utána jártam a kérdésnek, mert H. Károly nevezetű, MOI beosztású egyén nem tájékoztatott előre -most se. Kiderült a kolléga értesülései pontosak. Azt viszont kurvára elfelejtette hozzá tenni, hogy bár hajnali három után mozdulok meg Fradiból rohadtul ne számítsak leváltóra se Komáromban, se Győrben -pedig állítólag egy munkavállaló a pihenőben dekkolt (szegénynek, de szar éjszakája lehetett...). Győrszenten aztán félrevittek alattam a 021-es Gringóval és vonatával együtt. Ez hajnali ötkor esett meg. Gondoltam, ha már csak fél órám van hátra rákérdezek a felvigyázónál, hogy mik a tervek? Zárjak, vagy ne zárjak? Ez volt a kérdés. Pár perccel később visszahívott és közölte, hogy H. Károly nevezetű, MOI beosztású egyén úgy tervezte, hogy a reggeli személy után még átbillentem a vonatot a hídon túlra Öttevényre. (A vezetési idő 10 óra -ami a gép üzemben tartását jelenti; hat óra szolgálat után 20 perc munkaközi szünet (továbbiakban mksz, ami tiszta, higiénikus környezetben adható ki és erre a mozdony vezetőállása nem jelölhető ki!), utána három óránként 25 perc jár: ezekből az előbbi letelt, utóbbiakat nem volt lehetőségem kivenni). Vagyok akkor fasz, hogy a vert helyzetekből is jól kihozzam magam: elkezdtem számolni a perceket, hogyan járok jobban. Végül arra a meglátásra jutottam, hogy gazdaságilag akkor járok a legjobban, ha követem a MOI ötletét, ugyanis ha átrántom a vonatot, akkor leghamarabb 6:30-kor végzek, ami ugyebár 13 óra és kettő perc szolgálatot jelent. Ha lezártam volna Győrszentivánban, akkor 6:13 a vége és akkor marad a Cég számára is kedvező 12:45 perces szolgálat. Ha beviszem Győrbe és leváltanak a peronon, beleesek abba az ördögi csapdába, hogy beérek a tervezett szolgálat vége előtt, akkor meg már nem matekozok a percekkel feleslegesen, hanem nyelek egyet és azzal együtt a pluszokat is.
Igaz, hogy a végsőkig kimerültem és hazaérve úgy estem bele az ágyamba. Igaz, hogy ismét löktem egyet megint a dübörgő, száguldó magyar gazdaság szekerén (a lejtőn nem nehéz). És az is igaz, hogy a délutáni programomra kellően kótyagosan és fáradtan érkeztem. És az is igaz, hogy ebben a szövegben már nem lesz egy olyan mondat, ami "de" kezdetű...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése