Szolgálati anekdoták - 48. rész

10 év

   Hivatalosan 2004. július elsejétől vagyok ennek a NAAAAGY állami Cégnek az alkalmazottja. Érettségi után egy-két héttel jelentkeztem Győrben a „Zöld házban”, az akkor humánosoknál. Első kérdésük az volt, hogy „újsághirdetésben láttam, hogy van felvétel?” Erre azt feleltem, hogy nem, mozdonyvezető szeretnék lenni. A második az volt, hogy „ismerek e valakit a vasúton?” Gyerekkori cimborám, Karesz egy évvel előttem draftolt és Ő mesélt néhány műhelyes és a tanfolyamos sztorit, amikből elkezdtem sorolni a megjegyzett neveket –valójában rajta kívül senkit nem ismertem akkor még. Aztán a kezembe nyomtak egy halom papírt, majd annyit tettek hozzá, hogy ha megvannak az eredmények, akkor hozza vissza! Másodcsoportos lettem ugyan –a szemüveg miatt-, de sikerrel vettem az akadályt. Az elsőt. Ugyanis akkor még nem beszélt senki arról, hogy mi vár rám. Volt egy elképzelésem, milyen is lehet ez a világ, hogyan zajlanak itt a dolgok, aztán rá kellett jönnöm, hogy kibaszottul nem úgy van.

   Sokan bizonyára azt gondolják, hogy "mire vered itt magad a szaros kis tíz éveddel?", meg "én már akkor a Cégnél voltam, amikor te még csak a csattogós lepkét tologattad a homokozóban", de az efféle dumákkal csak az a baj, hogy nekem sosem volt csattogós lepkém, mert a dömpert szerettem (amivel egy alkalommal akkorát taknyoltam a betonon, hogy a hirtelen bekövetkező becsapódást csak állal tudtam tompítani), másrészt a szüleim azt tanították, hogy kurvára senkit sem érdekel, hogy amit csinálsz, mióta csinálod, ha jól csinálod! A jó bortól sem kérdezi meg senki, hogy mióta érik, hanem megisszák (ki húzóra, ki kortyolva, ízlelgetve, élvezve minden cseppjét), a rossztól pedig rövid idő alatt megválnak (bár néha csak a fogyasztó szervezete kiált fel, hogy ezt már ő sem veszi be és visszaküldi oda, ahonnan jött és akkor meg lehet „énekelni a nagy fehér mikrofonba”)!

   Számomra több okból is fontos ez a tíz év, hiszen ilyen hosszú időt még egyetlen intézményben sem töltöttem el (általános iskola 8, gimnázium 4 év –egyesek szerint ebből tíz és felet nyugodtan letagadhatok), nem mintha olyan kicsapongó természetű lennék (csak szélsőséges). Igaz, ez alatt a tíz év alatt többször változott a munkahelyem neve, vezetők jöttek-mentek, akadt rossz és jó időszak, próbáltak keresztbe tenni, megvádolni (gondolok itt arra a próbálkozásra, amikor Fradiból küldtek néhány biztosítékot a Giganthoz, hogy márpedig volt a mozdonyon, csak hogy rám verhessék a szolgálatképtelenséget, de azok közül is mindegyik rossz volt, úgyhogy nem jött össze). Akadt rendőrségi ügyem is (a meghallgatás napján hívott fel az egyik kolléga, hogy mikor érkezem az esztergomi kapitányságra, mert akkor megvár… én akkor tudtam meg, hogy beidéztek. Nem volt olyan nagy dolog egyébként, hiszen csak az esztergomi gázolajkútnak szánt naftából tűnt el pár száz liter… Valaki Dorog és Esztergom között úgy gondolta nem veszik észre, ha csendben leveszik a sápot). Elgázoltam mindenféle állatot, ami valaha a sínekre került, kivéve embert, vagyis nyugodtan kijelenthetem, hogy „Tíz év balesetmentesen!”. Nem törtem össze semmit és nem jelentettek be feltűnő szolgálati kihágásért, ennek ellenére van két írásbeli figyelmeztetésem. Az elsőt még talán 2007-ben kaptam, de hogy miért, arra már nem emlékszem, a másodikat két évvel később azért, mert a „Menetrendi segédkönyv” nevezetű papírköteg elején található „módosítások előjegyzése” kezdetű oldalon a 8. módosítás nem lett felvezetve. A módosítás megtörtént, csak én nem emlékeztem rá, az utazó felvigyázó (aki akkor az „új seprű” címben tetszelgett és jól kellett sepernie, ha be akarta bizonyítani, hogy szükség van a „munkájára”) nem vette észre a kimódosított lapokat. 

   Konfliktusom is volt néhány, bár baromi nyugodt természetű vagyok, ám ha meg akarnak vezetni, vagy feleslegesen okoskodnak, akkor kinyílik a bicska a zsebemben. Így vitatkozhattam mozdonyvezetővel, felvigyázóval, szolgálattevőkkel, bakterokkal, vonatfelvevőkkel, tolatási személyzettel és kocsivizsgálókkal egyaránt… talán mégsem vagyok olyan nyugodt…?

   10 év alatt túl vagyok néhány vizsgán és tanfolyamon, megszereztem 11 típust, közel ugyanennyi vonal- és állomásismeretet (a szétcitálások miatt nem tudnám megmondani pontosan, hogy pontosan mennyi is… a rendszer lassan már követhetetlen). Sok érdekes embert ismertem meg, néhány kevésbé érdekest és sok idiótát is.

A kedvenc Szilim. Amikor csak rákerültem megpucoltam a szélvédőket, a kapaszkodóit, a tükröket, a vezetőasztalt (fiatal pályakezdő voltam még és lelkes), ő pedig meghálálta: sosem adta meg magát. V43-assal eddig mindössze két szolgálatképtelenségem volt, az első 2007 decemberében, vagy 2008 januárjában lehetett, amikor a szolgálat végén jártam volna be a fűtőházba és a nyolcon megadta magát a főmegszakító, a második 2009 novemberében történt, amikor Hegyeshalomban jártam körül és átkapcsoltak felettem, amit aztán a mozdony zokon vett.
Gyakornoki időkből maradt meg egy nagyon fontos momentum, ami aztán egész pályafutásomra rányomta a bélyegét. Egy alkalommal a "Kanyi" mellé kerültem felügyelet alá. A szolgálat végén megkérdezte, hogy "megakarsz tanulni fékezni?" Fiatalon az ember nem mond nemet, így pár nappal később egy ingás fordában újra találkoztunk. Győrből a Délibe tartottunk. Lefelé nem sokat szólt bele, hogyan csinálom. Három kocsival mentünk, hátul a mozdonnyal. Visszafelé annyit mondott, hogy egyszer szól, hogy mikor fékezzek és mikor oldjak, utána a többit rám bízza, de ha döccenősen állunk meg, vagy ha a mozdonyt fékeztetem, akkor az egy sörömbe fog kerülni! A szolgálat végére nagyjából egy karton sörrel lógtam neki, de azóta nem egyszer kaptam olyan visszajelzést, hogy "de jó hogy te vagy, legalább nem esünk pofára az indulásnál meg a fékezésnél!" Azóta is felemlegetem a mellette eltöltött szolgálatot és hálás is vagyok érte, hogy megtanított arra, hogy meg lehet állni úgy is, hogy nem mész neki a falnak! ...
Emlékszem még tanfolyamon Sebestyén Feri bácsi azt mondta, hogy "a Szili a szar pályán szarul megy, de tesz róla, hogy a pálya még szarabb legyen!"

A "Gőzös". Utolsó aktív éveiben inkább csak a "Szerelvényezőn" alkalmazták Győr személypályaudvarán, mondván akkor közel a segítség, de az 1039-essel voltam Gyári tartalék is. Toltunk ki a Közműbe tizenvalahány kocsival és állandóan eldobta a hajtóművet, a tolatásvezetőm, aki a kocsisor végén lógott nem értette miért nem haladunk (menni mentünk, csak nem a megszokott tempóban).

A kedvencem a 030-as, de az jelenleg letétben van (annak a legfrissebb a fővizsgája (2004 november), így igyekeznek megóvni az elhasználódástól). Szöcske vezetési ismereteimet Almásfüzitőn szereztem a komáromi mozdonyvezetőktől, amit aztán később a győri Húzó tartalékon nagy sikerrel kamatoztattam tovább. Ha jól emlékszem a dátumra 2010-ben újra volt "Szétrendező tartalék" Győrben, akkor az Audi vonatok behúzása jutott feladatául, amit néhányszor magam is megnyertem. Ott hamar ki lehetett olvasni egy pár száz oldalas könyvet...

Szintén Szöcskés élmény, amikor tehervonatot vittem vele Győrből Rajkára. EÉVB nélkülivel, tökig érő ködben...

A Bzmotor vezetői ismereteimet is a komáromiaknak köszönhetem. Hatósági vizsga után nem is reméltük, hogy valaha még rákerülünk, mert Győrnek akkor még nem volt Bz fordája a Bakonyba (nem úgy, mint most), de aztán 2009-ben, mikor már többeknek is lett FLIRT típusismerete velem megismertették a 11-es vonalat, mondván száguldoztam eleget. Végül azt is megszerettem. Azóta Bz-vel Esztergomba, Székesfehérváron át Sárbogárdra is eljutottam, gyarapítva élményeim és a vonalismereteim tárházát. Egyetlen szolgálatképtelenségem Szőny megállóhelyen történt 2011-ben: a hajtómű többé nem akart kötni, még relével sem.

A hagyományos Bobó -vagy ahogy mi hívtuk "a Classic Bobó"- a győri tartalékok gerincei voltak mindaddig, amíg volt komáromi és tatabányai "Egyes" és "Kettes", "Púpos pótló" és lábatlani tartalék remot Daciával. Első önálló szolgálatomat a 032-essel adtam a "Közbeváltó tartalékon" és 46 kilométert, vagyis egész éjjel mentünk. Így legalább meg se fordult a fejemben, hogy "úristen, egyedül vagyok a vezetőálláson!" A kedvencem a 142-es volt, friss forgóvázai voltak és nagyon bitang jól ment. Manci lett a beceneve. Jelenleg letétben pihen.

Bobós sztorim is akad bőven, hiszen az első évemet tartalékon húztam le, de mégis a legnagyobb a 040-eshez köthető. Ennek a gépnek mindig alacsony volt az olajnyomása. Ezt a gépet kellett egy alkalommal elvinnem Komáromba szerelni. Felvigyázónk (a Gazdánk, vagy Feri bácsi) annyit mondott: "Ecsém! Vidd el ezt a fost a tehénszaros Komáromba kiszerelni, de ne zárj vissza, mert leáll, azt sose indul újra!" Az ukásznak megfelelően az Ács melletti "Vadkan tanyáig" -ahogy mi hívtuk- "Hetedik előkészítő" pozícióban volt a kontroller. Viszonylag sík terepen. Öregebbek mindig mondogatták, hogy "a Bobó 80 felett kisimul!" (Ezt nem a korára értették, hanem az elért sebességre). Ekkor megtapasztalhattam. Miután visszaértem Feri bácsi megkérdezte "Na, visszaértél Ecsém?" Erre én csak annyit válaszoltam, hogy "Igen, de a szalagot nem adnám le, ha nem gond, mert szót fogadtam és nem zártam vissza nyolcvannál se." Nem kérte el a szalagot.

Sokakkal ellentétben sosem kapaszkodtam a Gigantos fordákért. (Manapság is vannak még olyanok, akiknek megremeg a szája széle, ha nem Traxxra, Taurusra, vagy minimum (!) Gigantra kerülnek... önelégült barmok). Egyre többször fordul meg a fejemben, hogy ez a jármű többre hivatott. Igaz, hogy harminc-harmincöt éves a konstrukció, de okos elgondolással, ésszerű változtatásokkal a mai kor egyik legerősebb járművévé lehetne varázsolni. Nem kell, hogy 160 km/h sebességgel közlekedjen, hiszen az országban alig van erre alkalmas pályaszakasz (!), ráadásul a fent említett újabb típusok úgyis kiszorították már a "nagy ablakos" fordákból őket, de a teherszállításban még nagyobb hatékonyságot lehetne vele elérni, ha gépészeti és/vagy a vezérlési rendszerét újraterveznék.

Akad Giantos sztori is a tarsolyomban. Az eset 2009. december 24-én esett meg. Tehervonattal érkeztem Fradiba és gépmenet kellett volna visszajutnom Győrbe. Célszerűségi okokból egy akkor a GySEVnél szorgoskodó százas Giganttal és egy GySEV Szilivel karöltve indítottak minket vissza Győrnek. Én a százas Gringómmal a menet végén kaptunk helyet. A Fradi és Kelenföld közötti 90-es sebességet még nem is vettem zokon, hiszen az MFB-s idők előtt magam is csaltam ezen a szakaszon egy kicsit, ha mögöttem épp egy Gyors, IC, vagy EC akart magának teret nyerni és a rendelkező erre külön felhívta a figyelmemet. A Budörs Biatorbágy szakaszon a 140 km/h sebesség sem lepett volna meg, hiszen a felújítás után sokaknak nem volt egyértelmű, hogy most az 120-as, vagy 140-es. Csakhogy Bia után még volt egy kis gyorsítás... Elöl egy százas Gigant GySEV személyzettel, mögötte a GySEV Szili, utánuk meg én a százas Gringóval... Egyszer csak nagy billegés. Bicskén mentünk a helytelenre. Vagyis inkább vágódtunk. Aztán volt még egy nagy billegés. Gondoltam Szárligeten menünk vissza a helyes vágányra. Fel sem néztem igazából, csak két perccel később, amikor már Felsőgallánál jártunk. Az előbbi billegés a szári nyolcvanas volt, valószínűleg nem nyolcvannal... Tatabányán megelőztük a Gyorsvonatot... A menetidőnk gyakorlatilag vetekedett az IC-k menetidejével...

Amennyire kedveltem, annyira megutáltam. Ez persze annak is köszönhető, hogy télen, hajnali négykor előfűtés, aztán öt óra előtt indulás a Bakonyba. Semmi gond nem lenne, ha mondjuk a "Kutyaólas felével" tennénk ezt és mondjuk sík terepen, de a 11. vonal nem ilyen. Gyakorlatilag Zircig csak hegynek felfelé mész. Az egyetlen szolgálatképtelenségem is pont Zirchez köthető. Valami Dombóvárról ideszakadt masinával indultam meg az állomásról. A kitérő miatt először csak negyvenig húztam meg, aztán amikor újra rányitottam, már nem akart gyorsulni. A hajtóműből gyakorlatilag elfolyt az olaj. Ami még maradt benne az azalatt az idő alatt csöpögött ki belőle, amíg megérkezett a segélygép. 

A képen látható masinával más sztorik is születtek. Egy évvel ezelőtt, az árvíz idején két-két FLIRT-öt továbbítottam vele Székesfehérvár-Komárom között és viszont. Csak az állomások dolgozói nem tudtak róla, hogy akkor este nem veszik ki az idejüket. Moha Rakodón egy bakter volt. Amikor behaladtam az állomásra, ő beugrott a Ladájába, megelőzött és mielőtt a kijárati jelzőhöz értem, már kezelte is azt. Idén áprilisban pedig egy osztrák különvonatot továbbítottam vele. A történet itt olvasható.

2008 novemberében szereztem rá képesítést, valami véletlen folytán az elsők között. Pont annyian szereztük meg a típust, ahányan a fordát kiszolgáltuk. Edusch meg is kérdezte a felvigyázót, hogy "mi lenne, ha valaki meghalna közülünk?" Erre a Jani: "Mi lenne? Kimaradna egy-két vonat!"

Eleinte sokat estünk-keltünk velük, de mára már csak a szokásos nyavalyái maradtak (WC gyűjtőhiba, C kocsi klíma hiba) és az olyan komolyabb meghibásodások, mint az áramirányító hiba/selejtezés, már csak nagyon ritkán fordul elő. Ezzel a járművel is előfordultak már különbözőbb sztorik (pikánsabb és a véresebb is), de egy apró szösszenet mégis kiemelkedik a többi közül: egyszer az egyik jegyvizsgálóm lelkendezve jött beírni és megjegyezte, hogy "tudtam hogy te vagy rajta, mert ha az van kiírva, hogy "INTERPICI"! Ezt azóta többen is megjegyezték, így ha ezt meglátják valamely kijelzőn, tudják jól, hogy valami közöm van/volt a járműhöz.

Három évvel ezelőtt többet tanultam meg egy év alatt erről a típusról, mint az előtte levő öt alatt. 2011-ben ideiglenesen szűkebb hazámban, Komáromban állomásoztam. Örültem is neki, mert már elegem lett Győrből, kezdett unalmassá, sablonossá válni. A "tatabányai", a "lábatlani" és a "púpos pótló" tartalékokat adtuk a típussal. Egy gumicső mindig lapult a táskámban arra az esetre, hogyha valahol a vonalon eldurranna és cserélni kellene, akkor pillanatok alatt ki tudjam cserélni. Egy alkalommal Komáromban a kúton, szerelés közben, egy másik esetben a "Bokodi Erőműben" fékpróba közben, egy harmadszor pedig Lábatlanon. Már épp jártunk ki az állomásról -úton visszafelé Komáromba- amikor eldobta a hajtóművet. Pislanccsal összenéztünk, aztán szóltam, hogy majd csinálom. Kikaptam a késem a táskámból és már ugrottam is be a rövid géptérbe javítani. Mire átgurultunk az útátjárón meg is voltam vele.

Amikor a hármas szinkront próbálgatták, akkor vezettem először, mert bedobták őket az elővárosi forgalomba, majd 2013 februárjáig nem is lett rá típusismeretem, pedig az első verzió szerint azok jutottak volna rá, akik akkoriban pilótaként ott voltak rajta. Aztán jöttek az öregek, hogy koruknál fogva őket illeti meg az előjog a típus megszerzésére. (Halkan jegyzem meg: közülük a java pár éven belül nyugdíjas lett...)

Tavaly februárban aztán nem mentesülhettem tovább. Úgy gondolták fent, hogy ez nekem még kell. (Nagyjából, mint mókusnak az erdőtűz). Eltelt nyolc hónap, mire önállóan kellett vele mozogni. Fogalmam se volt, hogyan kell felszállni rá. Némi segítség igénylése után aztán, zavartalanul kijártam vele az állomásra, de a következő önálló szolgálatomig még két hónapnak el kellett telnie... Azóta voltam még rajta párszor, de nem érzem hiányát.

Az utolsóként megszerzett típusom. Ennél is kellett még 6-7-9 hónap mire önállóan közlekedtem vele, akkor is szerelvénymenetben Kelenföld és Komárom között (természetesen az elmaradhatatlan "INTERPICI" felirattal).

Már amikor tanultuk, akkor is felmerültek bennem a kérdések:

- Ha melegszik, akkor miért nem tesznek rá egy nagyobb vízhűtőt? Anno a Bz-n is ez segített...

- Egy esetleges szoftver frissítéssel sok hibát és vezérlési gondot ki lehetne küszöbölni.

- Sok a lépcsőhiba. Miért nem emelik meg a peronokat olyan magasra, hogy ne kelljen kiadni a lépcsőt?

- Miért nincs rajta tempomat? Ezt a Bz, V46, V63 már a születése óta tudja!

- Állandó karbantartási gondokkal küzd. Ki az illetékes ezen a téren? Ki a felelőse a karbantartási hibáknak? (Ez más típusokra is igaz).

   Szóval eltelt az első 10, azaz tíz évem a Cégnél. Remélem ezt már csak az a 20 követ, amit az EU törvényei alapján a fordulószolgálatosoknál előírás. Nem hiszem, hogy 60 év körül leszek még olyan egészségi állapotban, ami egy ilyen szolgálat ellátásához szükséges. Tudom jól, hogy volt Magyarországon 70 valahány éves mozdonyvezető egy magánvasútnál. Nem vagyunk egyformák, a szervezetünk nem egyformán reagál a külső hatásokra, nem ugyanúgy romlik le, mint a másiké, valamint az sem mindegy, hogy valaki 30-40 évet egy vicinálison húzott le, vagy a tartalékon, vagy a fővonalon, vagy csak dízelen, vagy csak villanyon, esetleg mindkettőn.
   Nem tudjuk még mit tartogat számunkra a jövő (másoknak az istenük), de bízom abban, hogy nem akarják vezetőink tönkretenni ezt a vállalatot, a Céget, mert sok munkánk van benne. Voltak akik csak kivettek belőle, de azokat, akik tettek érte és még nem mentek el, meg kellene becsülni. Jobban.